Messziről futok neki a tegnapnak, nem is lesz benne hajózás, akit nem érdekel más nyugogtan "ugorgyon". Öt éve vagyok lassacskán nyugdíjban és amint letelt az utolsó munkanapom tervszerűen elkezdtem megváltoztatni az életemet. Első nap letettem a karórámat a fürdőszobában a mosdó pult szélére és soha többé nem vettem fel. Kétszer költöztem azóta, fogalmam sincs hova lett, mert egyéltalán nem érdekel mennyi az idő, soha nem megyek "időre", az életritmusom leginkább a rádió műsoraihoz igazodik, pl, azért ebédelek pontosan 13:04-kor, mert akkor kezdődik a Kossuth rádió irodalmi műsora amit mindíg meghallgatok, utána alszom és szinte pontban 3 órakor ébredek. Amikor sötétedik abbahagyom a munkát, amikor felébredek elkezdem. Ha mégis valami miatt kiváncsi vagyok mennyi az idő, ránézek a telefonomra, ami viszont mindíg kéznél van. Szóval nagyon jól elvagyok óra nélkül, és főleg amit az óra jelent, időpontok, határidők, időre indulások és érkezések nélkül. Pár napja felhívott "B" aki amúgy lótifuti funkciót is ellát Dr Bálint György, mindnyájunk "Bálintgazdája" mellett. ( http://www.balintgazda.hu/ ) Arra kért, hogy helyettesítsem egy alkalomra, amikor is egy vidéki előadására sofíroznia kelene Gyuri bácsit, aki ugyan remek sofőr (73 éve kezdett autózni), de 91. életévében jár (Isten éltesse sokáig) és nem szívesen vezet többszáz kilométert egyhuzamban egyedül. Alapjábavéve nem vagyok egy kertész tipus ("J", na ő az!), bár pl Balatonon az első perctől építettem komposztálót, Amapola mellett évekig termesztettem paradicsomot, de érdekelnek a növények, mint a természet csodái. Miután nem kell a napi megélhetés érdekében minden fillért levadássszak, megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy mindenféle ellenszolgáltatás nélkül segítsek annak, akit erre érdemesnek tartok. Aztonkívül nagy tisztelője vagyok mindenkinek, aki mesterfokon űz bármely szakmát, így örömmel tettem eleget, hogy az örökvidám, huncutkásan mosolygó tudós embert közelebbről is megismerjem. Szóval elvállaltam, hogy a saját autójával elviszem "Bálintgazdát" Nagyhegyesre és az előadás végeztével hazahozom. A délelőttöt, miután nem akartam nagyobb munkába bonyolódni a "M Gy" könyvének lektorálásával töltöttem, délután 2-re igértem, hogy jelentkezem "B Gy" háza előtt. Nos itt jön a hibapont. Miután öt éve nem kellett szinte soha sehova pontos időre mennem, de ha kellett is, miután vagy robogóval, vagy kerékpárral közlekedek szinte percre ki tudtam számolni az érkezést. Most "B" rábeszélt az autózásra, én meg elfogadtam. Megnéztem a GPS navigátoron, "B Gy" háza 11,4km-re van Amapolától, na mondom ezt fél óra alatt bringával is könnyedén megteszem (bár tettem volna!!), autóval is elég lesz a fél óra. NEM VOLT ELÉG. Most itt közbeszúrok még valamit. Betegesen kényes vagyok a pontosságra. Egész életemben úgy működtem, mint egy időgép. Életemben egyszer késtem fél órát, vagy valamivel többet is talán, de egyrészt utáltam azt akivel találkoznom kellett, másrészt teljesen kiment a fejemből, hogy oda kell menjek, szóval nem elkéstem, hanem elfelejtettem elmenni, csak telefonhívásra esett le a tantusz. Most jött el a második! 50 percig tartott a 11,4km!!!! Állt a forgalom a Könyves Kálmán körúton, a Kerepesin, és a Veress Péteren! További hülyeségem, hogy nem írtam be a telefonomba "B Gy" telefonszámát, tehát még oda se tudtam szólni illendően megnyugtatni. "B"- meg nem vette fel az övét, pedig egyfolytában hívtam, hogy megkérdezzem, merthogy éppen dolgozott. Elképzeltem "B Gy"-t amint vár egy teljesen ismeretlen emberre, aki nem jelentkezik. Na amikor odaértem már az utcán várt, a Gyuribácsis huncut mosolynak nyoma se volt az arcán, szemei szikráztak és csak ennyit szólt: "Parkoljon le és szálljon be!! Már épp indulni akartam!!" Hát ez volt az "antrém" . Nem részletezem a mentegetőzésemet, mert minden mentegetőzés szánalmas. Szégyenemben ráadásul az amúgy rám talán jellemző "slágfertigségem" is cserbenhagyott tán, azt hiszem nagyjából csak makogtam. Annyira megviselt a szégyen, hogy ez pont velem történt meg, hogy még késő este, amikor hazatértem és Juditka faggatott, hogy mi,'s hogy volt, egyszerűen nem volt kedvem beszámolni a nap eseményeiről, ő is akkor fogja megtudni, ha elolvassa e sorokat. Pedig " B Gy " nem volt képes sokáig haragudni. Néhány kilométer után már barátságosan társalogtunk, pótolta a kézfogást, ettől kezdve tegeződtünk, később átvettem a vezetést és este, miután hazaértünk barátként váltunk el. Mesélt nekem az életéről, munkájáról, én meg neki az enyémről és persze a hajóról. Nem csalódtam a róla alkotott képben, miután személyesen is megismertem. Az, hogy hosszú és hányattatásoktól sem mentes élete során sikerült megőriznie ezt a derűt, vicsorgásteli korunkban a legnagyobb ritkaságnak számít, így különösen tiszteletreméltó. Kitüntetéssel végezte el a mezőgazdasági főiskolát, utána (mező)gazdálkodott. 27 éves volt, amikor 3 órát kapott, hogy összecsomagoljon és családostul eltakarodjon ősei birtokáról. Csak sok év után kapott végzettségének megfelelő segédagronómusi munkát egy állami gazdaságban, ahol kezdetben a parasztok gyanakodva néztek rá, kit rakott vajh a mindenható "Párt" a nyakukba. Amikor azonban a frissen sarjadó vetésre a kocsis azt mondta (beugrató kérdés a "nadrágos embernek")
-Gyönyörű ez a búza ugye?
(nem könyű a néhánycentis növénykezdeményre megmondani valójában micsoda)
-Gyönyörű, de nem búza, hanem őszi árpa!
A kocsis megemelte a kalapját..
-No akkor maga a mi emberünk...
Szóval örülök, hogy Gyuri bátyám már nem haragszik rám, bár nekem kell még kis idő, hogy megbékéljek magammal.
Ma a téli felkészülés jegyében kihasználtuk a gyönyörű időt és nekiálltunk a cockpit, valamint a hátsó felépítmény tetejét takaró ponyvaelemeket kegészíteni. Babramunka ez, de majd ha sivalkodik a téli szél, esővel, hóval teszi próbára az elmúlt tél tapasztalatai alapján tökéletesített munkánkat jóleső érzés lesz kacagni a próbálkozásain. Délutáni sétánk végén megint hazahoztunk egy kihajított raklapot, újabb, legalább kétnapi tüzelővel gyarapodott a készletünk, holnap felaprítom.
