Hűvösre fordult az idő. Már majdnem ott tartottam, hogy reggel felvegyem a Harpitól örökölt , boldogult néphadseregbeli mikádót, amit egész télen hordtam a kutyasétáltatáskor és mindegyre csak halogatom a téli ruhák elrakását a fogasról. De aztán csak egy, szintén katonai, de már modernebb pufimellénybe bújtam. Lassan leérik a cseresznye, ami azért szomorú, mert reggeli sétáink során mindig teleettem magam a parton álló két fa termésével, ennek alighanem hamarosan vége. A cseresznye tutira bio, minden szemben van egy kis kukac, de úgy vagyok vele mint Bisset könyvében a tengerész aki azt mondta, hogy a kétszersültet úgy kell megenni ahogy van, kukacokkal együtt. Kezdetben kicsit zavart, de a gyümölcs ízletes és végülis a kukac is csak olyan fehérje mint a nyers hal amiből a sushi készül. Csak nem fúrnak lukat a gyomromba.
Tegnap viharos reggelre ébredtem, tarajoztak a hullámok, de mára megcsendesedett az idő valamelyest. Reggel esett pár szem eső, kicsit aggódtam is, hogy nem fogunk e megázni Sz-el, de aztán kisütött a nap. Ma zenélni fogok a télikertben, mert vasárnap tilos zajongani, márpedig a kormány bütykölés azzal jár, rozsdamentes lemezeket szabok varrok. Bíbelődős meló, pontosan kell dolgozni, hogy ne lötyögjön a kormány és vékony lemezeket kell nagy óvatosan hegeszteni. Hogy ne deformálja a hegesztési varrat a lemezt, egy 8 mm vastag bronz lapra szorítókkal rögzítem a darabokat mielőtt összehegesztem őket, ez síklapoknál remekül működik, kicsit aggódom, hogy amikor csövet kell majd lemezhez hegeszteni, akkor hogy fog működni a dolog.
Tegnapelőtt életemben először vizibicikliztem. Korábban sose vitt rá a lélek, meg igazából alkalom se nagyon lett volna rá, hogy ezt az általam többé-kevésbé nem hajósembernek valónak tartott strandeszközt kipróbáljam, de most meg kellett állapítsam, hogy van olyan dolog amire ez a legalkalmasabb "úszómű". Nevezetesen az óriás haldögtől való megszabadulás. Történt, hogy egy mintegy másfél méteres busát hozott a partunkhoz az áramlás ( ez a hátrány, ha valaki az uralkodó szélirányhoz képest a lee paron lakik, a lúvoldali lakosok vissza is élnek vele, simán beszórják a vízbe, otthagyják a jégen a levágott nádat, a horgász meg többnyire eleve olyan átokfajta, hogy mindent a vízbe dobál, nemcsak az etetőanyagot, tele a part sörösdobozzal, kukacostégyellyel), mindenkinek a bele fordul ki amikor egy ilyen példány hetekig rohad a háza, hajója előtt. Mielőtt a szél beverte volna eltávolíthatatlanul a sásba (elvileg a halőrség feladata a dögök összeszedése, de nem nagyon tüsténkednek ezügyben), elkértem E vizibiciklijét ( ő velem ellentétben imádja ezt a járművet, még a piacra is azzal járnak) J-vel beültünk, vittem egy csáklyát, amit a hal kopoltyújába akasztva kivonszoltuk a rettenetesen bűzlő dögöt a sásból és átbicikliztünk vele a túlpartra, jó messze déli irányba, ahonnan HOZZÁNK már nem tud visszaúszni. Elismerem, nem túl elegáns megoldás, de én nem vagyok képes egy félmázsás tetemet ártalmatlanítani. Azzal nyugatom magamat, hogy rajtam kívül szinte mindenki horgász errefelé, ha egy horgász stégje mellé viszi az áramlat, akkor neki mégiscsak több köze van hozzá, mint nekünk, meg b@sztassa ő miatta a halőröket, neki mégiscsak van velük jogviszonya.. Szóval ehhez a manőverhez a bicikli tökéletes, szabad a kéz a csáklyázáshoz, míg akár evezővel, akár motorral hajtott csónaknál ez nem mondható el.