Hú micsoda parázs vitát generált a fényforrásvásárlásom! Nos a LED-es spotjaimban, amit a hidegtükrös halogén helyett találtak ki, van egy rakás LED, nem számoltam mennyi, de vagy két tucat. Namármost ha a polaritást felváltva kötötték be benne, akkor 50 Hz-el felváltva égnek, azaz nem lesz másodpercenként ötvenszer sötét a lámpa. Vagy rosszul gondolom? A kínaiak is így gondolják? Annakidején a fénycsöves világítás tervezésénél úgy küszöböltük ki ezt a vibrálást, hogy három fázisra elosztva kötöttük be a három fénycsöves armatúrákat, így a szinusz görbék valamelyike mindig "dolgozott". Úgy gondolom, hogy még ha nincs is a foglalatban kondenzátor, akkor is egy kétutas egyenirányítóként működik a két csoport LED, azaz 100 Hz-el villog, amit tán már nem észlel a szem.
Ma délután könyvbemutatón voltunk az Árpád múzeumban. Mint a város neve (Ráckeve) is mutatja, ez a vidék a szerbek betelepülésével népesedett be valamikor a középkorban. Annak ellenére, hogy azóta eltelt vagy 600 év, Ráckeve őrzi az ősi szerb hagyományokat, sőt a szomszédos Lórév igazi szerb falu, a lakosok 80 százaléka ma is szerb anyanyelvű. A Lórévet bemutató könyvet részben a néhány házzal tőlünk déli irányban lakó kedves utcaszomszédaink Flóra és Zoli írták ( http://konyvtar.ksh.hu/cgi763?session=48631425&infile=details.glu&loid=1311706&rs=1075771&hitno=4 ) , így pláne elmentünk a bemutatóra. Kedves esemény volt, szerb széplányok szépen énekeltek és bájos volt a lórévi szerb néptáncos éneklő gyermekcsapat. Valahogy így kéne működnie a "multikult"-nak, de ehhez kell egy ilyen befogadó és elfogadó légkör, szóval ez itt nem Erdély és nem Ukrajna.
A lányok szerb énekéből igazából semmit nem értettem, de megütötte a fülemet a "Bozse moj", ami (rá is kérdeztem, jól emlékeztem) azt jelenti, hogy "Istenem". Elkomorodtam. Vannak dolgok amik 100 éven is átütnek. Anyai nagyapámat Závori Lajost (nem ismertem személyesen, röviddel az én születésem előtt, a második világháború végén meghalt) az első világháborúban a szerb fronton rohamra vezényelték. Összecsapott a vele szemberohanó szerb katonával és a mellkasába döfte a szuronyát, ahogy azt tanították a szalmabábos gyakorlatokon. De ami aztán következett az nem volt begyakorolva. A szalmabábú nem rogyott össze és nem hörögte vért bugyborékolva a száján, hogy "Bozse moj".... Nagyapám ekkor határozta el, hogy soha többé nem öl embert. Hogy ez valóban ne történhessen meg átlőtte a saját karját ami persze ha kiderül öncsonkítás és halálbüntetést von maga után, de szerencséje volt, leszerelték és nyomorék hadirokkantként béna fél karral a másik kezével kosarakat cipelve mint piaci hordár tengődött. Hát ez a "Bozse moj".