Pernahajder felhívta a figyelmemet a tegnapi kommentjében egy postra az építészfórumon. http://epiteszforum.hu/node/18156 Elkezdtem olvasni, de hamar megelégeltem. Viszont nagyon akarom a nyilvános vitát, ezért képes voltam beregisztrálni a fórumra és ezt kommentelni. A dolgot a mai élő műsorba betelefonálva a Papóval is megbeszéltem.

Kedves Bardóczi Sándor! A téma rendkívüli módon érdekel, így bukkantam a postjára. Nem vagyok szakértő, de a jelenlegi tudásom birtokában több tévedést vélek felfedezni már a szöveg első bekezdéseinek elolvasása után is. Mindazonáltal nem akarok vitatkozni, mert sokakkal ellentétben ebben az országban, úgy gondolom, hogy mindenki abba beszéljen leginkább bele, amihez ért, tehát vagy hobbija(ugye ahhoz ért az ember a legjobban), vagy szakmája. Nos ha Ön ilyen szinten érteni vél a Duna dolgához, akkor nyilván ellentétben a dunakörösökkel( akik a médiában csakis és kizárólag vitapartner nélkül, mikrofonállvány típusú szerkesztőknek hajlandók megnyilatkozni), hajlandó a fent kifejtett véleményét a más véleményen lévőkkel egy kultúrált rádióműsorban ütköztetni. A Tilos rádió indított egy ilyen vitaműsort és bizony az első adásban az önnel egy véleményen lévő vitapartner érvei meglehetősen gyenge lábon állóknak bizonyultak Dr Mészáros Csaba, a vízépítő tanszék docensének precíz érveivel szemben.(és nemcsak szakbarbár vízügyi érvekre tessék gondolni, amivel szeretik a vízügyes mérnököket besározni). Nos ha megvan Önben a kurázsi, hogy ne csak a biztonságos háttérből kinyilatkoztasson, hanem végrevalahára az elsők között legyen aki a véleményéért képes ki is állni, akkor a Tilos Rádió ennek teret ad! Kérem keressen meg a vilmosbartyik kukac hotmail.com -on!
A Tengerész
http://amapola.blog.hu

19:15 A tegnapi javuló idő után ma vártam volna a folytatást, de ehelyett alig-alig sütött a nap, sőt a borús égből kevés eső is szemerkélt néha. Próbáltam kint zsizsegni, de lefagyott a fülem, meg a kezem, így szégyenszemre visszakotródtam a vackomba a kályha mellé. Van már esztergakés bőven, a Feri aki a Pityuval a sólyán és környékén a nagy vasakat nyüstöli, is hozott, meg délután elmentem a Rezsőhöz, ő is elhozta a barátjától ami kell. Szóval sokadszor ismétlem, akinek barátai vannak az a leggazdagabb.  Apropos Feri. Amikor tegnap a korlátlábakat vagdosták a "pontonunkról", néztük a kormoránokat. Ő mesélte, hogy amikor a másik munkahelyükön, az Újpesti Öbölben dolgoztak a befagyott Dunán, jött a jégtörő. Szokás szerint vízimadarak sokasága követi a jégtörőt, mert végre hozzáférhetnek a "kambuzához" (kambuza olasz eredetű szó a magyar tengerésznyelvben, éléskamrát jelent). Nos ebben az esetben is sirályok sokasága és néhány kárókatona kezdett el nyüzsögni a szabaddá vált részen. És akkor a kormoránok elkezdtek alábukni és sorba dobálták ki a tenyérnyi halakat a jégre...a sirályoknak! Egészen elképesztőnek találtuk ezt a nagylelkűséget, de amikor "J"-nek meséltem a dolgot, ő, aki nálam sokkal többet tud az állatokról, mert ez a hobbija, megmagyarázta, hogy a Kormoránok alighanem reálpolitikusok. Tudják, ha halat fognak és kiülnek a jégre lenyelni, a sirályok nekik esnek, hogy elszedjék tőlük, hisz nagyon agresszív népség, egymásra is rátámadnak a zsákmányért. Namármost, ha a fogás elejét nekik adják, azzal elvannak, és végre a "melósok" is ehetnek. 

19:59 És akkor a magyar tengerjárók. Az első, háború utáni nagyhajók, a Budapest és a Hungária voltak. Bulgáriában, ha jól tudom Várnában épültek és bár a Budapesten voltam vagy 10 hónapot, pontosan nem emlékszem a méreteire, talán olyan 8000 tonnásak voltak. Tehát ezek már semmiféleképpen nem tudtak volna hazaúszni, sem a merülésük, sem a vízvonal feletti magasságuk miatt. Igazi tengerjárók voltak, olyanok amilyeneket a bolgár ipar képes volt előállítani. Én akkor voltam az M/S Budapesten, amikor az testvérhajójával az M/S Hungáriával, valamint a szovjetunióbeli Kherszonban épült két, ha jól emlékszem 13500 tonnás hajóval együtt a Spliethoff nevű holland cégnek fuvarozott nyugateurópa és távolkelet közt. A két szovjet építésű hajó az  Ady és Petőfi közűl a Petőfin kétszer is voltam, hát...mit mondjak, még a bulgároknál is silányabb hajók voltak műszakilag. Viszont kényelmes hajók voltak, a tiszti kabinomban saját fürdőszoba, wc-vel zuhannyal, a hátsó-felső fedélzeten úszómedence, kényelmes szalonok, nem volt rossz hajózni vele. Ezek a hajók mindenfelé jártak, a "nagyvizeken", én sajnos kimaradtam a brazil fuvarokból és nem voltam Japánban se, csak hallgattam a meséket akik arrafelé jártak, de eljutottam velük Thaiföldre, Malayziába, Szingapurba, Indonéziába,a Fülöp szigetekre, Djiboutiba, Ethiopiába, Indiába, Burmába...hirtelenjében nem jut más az eszembe. "Lefelé" általában valami ömlesztett, vagy vegyes ládázott árút, gyakran vasat mindenféle kiszerelésben, szálban, tekercsben, kötegben vittünk, visszafelé meg leggyakrabban trópusi fát, ónt tömbökben, pálmaolajat hordókban hoztunk haza Európába. A "hazai" célkikötő jobbára Amszterdam, Rotterdam, Hamburg volt. A vasat főleg Nagybritanniából, leginkább Skóciából, Welszből vittük. Jártam francia és spanyol kikötőkben is ezekkel a hajókkal. Hát ilyenekre emlékszem. Persze ma már nem olyan nagy dolgok ezek. Ha valaki világot akar látni, fejébe csapja a sapkáját, hóna alá az útlevelét és néhány év alatt megnézheti a világból amire kíváncsi, de megmondom őszintén abban az időben, a teljes bezártságban, (1975) amikor kitöltötte a cég a tengerész-útlevél kérő lapot a nevemre és az érvényesség rovatba az volt írva, hogy "öt világrészre érvényes", hát az aláíráskor alig láttam a rubrikát, mert bepárásodott a szemem.

Nem írtam még a Radnótiról és a Csokonairól. Ezek a lengyelországi Gdiniában épültek, nem voltam rajtuk, nem is ismerem őket, talán 16000 tonna körüliek voltak, a három "kis" lengyellel (Bodrog, Kőrös, Sajó) együtt, melyek Gdanskban épültek a lengyel államadósság fejében kaptuk őket, a kicsiket jobban ismertem, mert az M/S Körösön volt szerencsém az építésen is dolgozni Gdanskban, majd elektrikusként hajóztam vele néhány hónapot. Nem voltak rossz hajók, csak kicsit túlautomatizáltak, ami viszont a silány technika miatt gyakran meghibásodott. Itt a csökkentett létszám miatt én is gépőrséget adtam, napi 12 órát dolgoztam a "nullahat"-os őrségben, ez, a rettenetesen magas zajszintű gépházban elég megerőltető volt. A nullahat az azt jelenti, hogy éjfélkor kezdtem, hatkor leléptem, hétkor reggeli, aztán alvás, fél tizenkettőkor ebéd, 12-től 18 -ig őrség, hétkor ebéd, egy kis alvás és háromnegyed 12-kor ébresztő, mert éjfélkor megint le a bányába.  Plusz ugye az elektrikusnak ha valami elromlik, az örségidőn kívül is dolgoznia kell. Márpedig gyakran romlik el valami. Egy hét után az ember állva is elalszik, mert az étkezések kötött ideje miatt sose lehet négy óránál többet aludni egyfolytában, ez előbb utóbb azt eredményezi, hogy az ember inkább kihagy néhány étkezést, nem véletlen, hogy 60 kiló voltam akkoriban.  Szóval nem csoda, ha amint lehetett kértem a váltásomat. Ha jól emlékszem a Radnóti megkerülte a földet, mert valami olyan fuvart találtak neki, de ez talán ebben az egy esetben fordult csak elő, amúgy ugyanazt a Nyugateurópa-Távolkelet utat járták a Spliethoffal való charterparty keretében, mint a korább említett négy "nagyhajó". Hogy később mi lett velük, fogalmam sincs. Az "én időmben" 23 hajón lengett a magyar lobogó a világtengereken, tudomásom szerint ennél több hajónk sose volt, elsőnek eladták a három öreg hazajárót a Jelics nevű vállalkozónak, ezek úgy emlékszem még egy darabig magyar személyzettel jártak, aztán eladták a norvégokat, közben épültek új hajók Kínában és a Szovjetúnióban, de mielőtt átvettük volna őket, eladták, de erről a Toldy Miki többet tudna mesélni, mert ő ott volt Kínában végig az építésen, aztán a végén mégse lett hajója. Aztán jött a rendszerváltás, előbb adóokokból az összes hajót egy offshore cégbe vitték, de ehhez előbb magántulajdonba kellett kerülniük, erről rengeteg történet kering, de én akkor már régesrég szállodás voltam és nem érzem magam ebben a "pupamesében" illetékesnek. A Mahartnak hatalmas ingatlanvagyona is volt, na az is elolvadt, mint a májusi hó. Ilyen ütött-kopott-hirpedt-horpadt pontonok még látszanak az egykori gazdagságból, mint amire pillanatnyilag kötve vagyunk, csakhogy egy könnyed átkötéssel visszakanyarodjak a mához. Jóccakát!