Reggel hétkor már tüsténkedtem. A csarnoképület mellett valamikor régesrég fa állványokon nagy dunai alumínium ladikok tárolódtak, olyanok, amiket úttörő koromban őrsi csónaknak hívtunk, aztán először a ladikok fogytak el a Vízügy leépítése során, most meg  tereprendezés van, a fiúk láncfűrésszel felkaszabolták a jórészt korhadás támadta vörösfenyő állványzatot. Na ilyenkor jövök én és megkímélem őket az anyag további kezelésétől, merthogy "MP"-től kaptam egy csomó tölgytuskót, de begyújtani, a tüzet beindítani csak a puhafa az igazi. Így reggel megbeszéltem a dolgot a "KJ"-val a térmesterrel, mert azért amit nem adnak nekem ahhoz én nem nyúlok, és szépen eltalicskáztam egy jó adagot, ezzel erre a maradék télre egész biztosan megoldódik a begyújtás .  Csak ezután reggeliztem, majd elautóztam a Furtenbacher Tónihoz. Ő a Furtinox nevű cég, mely régesrégen gyártja a hajóvereteket, Tónival ismerjük egymást néhány évtizede. Valamikor nagyon régen, amikor a gyerekeink még aprócskák voltak, minden évben volt "családi túra", amikor összevissza vitorláztunk a Balatonon 6-10 hajóval és a gyerekeink együtt bandáztak a kikötőkben. Bár vagy hat éve nem találkoztunk,  amikor tegnap felhívtam azért bíztam benne, hogy nem felejtett el. Kaptam tőle 6-os és 8-as saválló anyagot a csigák tengelyéhez, meg kicsit elbeszélgettünk.  Na miközben ott időzök, beállít a Sopi (Soponyai Géza, na ő aztán igazi hajóépítő, nem olyan amatőr gyalogkakukk mint én), hát megmondom őszintén arra nem igazán számítottam, hogy felismer, nem is tudom tizenvalahány éve ha találkoztunk és akkor is inkább csak valami versenyen futólag, de vigyorogva üdvözölt (mondjuk ez egyedül kevés, ő az egyik legbarátságosabb ember akivel valaha találkoztam, elképzelni nem tudom másképpen, csak füligérő szájjal, viszont a nevemen szólított, tehát valóban nem felejtett el), megmondom őszintén jólesett, hogy dacára annak, hogy immáron több mint 10 éve kikoptam a balatoni vitorlázásból, még emlékeznek rám, legalábbis akik számítanak! Visszafelé bevásároltam a Tescoban amiket "J" felírt a papírra és mindent behurcoltam a hajóra. Ezzel el is telt a délelőtt. Délután felfűrészeltem a fa egy részét és behordtam a hajóra. 

A vidám történeteket egyelőre  a Charlie bácsi kihajózik cíművel zárom. Ugye kihajózás azt jelentette, hogy a tengerész amikor már sok időt, gyakran egy évnél is többet töltött egy hajón, leváltották és hazautazott a cég költségén, hogy letöltse a közben felhalmozódott szabadságát és a folyamatos munkával töltött szombat-vasárnapokat. Ez volt a kihajózás. Aztán ha leteltek a napok, ő váltott valakit, amikor az kihajózott. Persze a legritkább volt, hogy pontosan akkor volt az behajózás amikor éppen letelt az idő, így rendszerint mínusz, vagy plusz napokkal szálltunk be egy hajóra, ahogy éppen hely volt, de se a plusz, se a mínusz nem veszett el, a számolás folytatódott.  De én is folytatom.  Ezt a történetet is a "T M" írta meg. 

Némi magyarázattal kezdem, nem minden olvasó van-volt otthon a "néhai" magyar tengerhajózás berkeiben. A hazaérkezőknek le kellett adniuk az ilyen-olyan papírjaikat, a vezetőket beinvitálták némi kérdezgetésre, nem egyszer letolásra. A fogadó főnök a beosztástól volt függő, a parancsnokokat az igazgató interjúvolta meg, amennyiben nem a kerületi pártbizottságon volt éppen sürgős dolga cégügyileg.

Charlie bácsi is kihajózott és a formaságokat elintézve megjelent az "igazgatói szentélyben". Miután a hivatali részen túlestek, kötetlenebb beszélgetés során az akkori igazgatónk - nem tudom mi van vele, rég hallottam róla - rákérdezett az öregúr permanens vesszőparipájára, a hiányos navigációs segédeszközök dolgára. (Emlékezünk ugye, a radar ügyre! Volt más is!) Érvek és ellenérvek hangzottak el, a végén Suszi, a diri, hogy elüsse tréfával a kilátástalan ügyet - akkor sem nagyon akadt pénz az ilyen beruházásokra, főleg nem deviza - megjegyezte Charlie bácsinak:

-Ha ennyire műszerfüggő vagy, akkor innen, Csepelről hogyan fogsz hazatalálni?

-Mi sem egyszerűbb - szólt a felelet - megvannak a "fix" pontjaim.

És elkezdte sorolni a hazaút meglátogatandó kocsmahivatalainak a - számát!!! (Fiatalabbak kedvéért: a gengszterváltás előtt ezek a helyek az "ilyen-olyan számú italbolt" cégtáblával rendelkeztek!) Az igazgató hitte is meg nem is, de a fölsorolás végén, csak úgy évődésből rákérdezett:

-Mégegyszer nem tudnád fölsorolni!?

- Dehogynem!" - és jött az ismétlés. A diri, mintha firkálgatna, sorba följegyezte a számokat, az útvonalat, majd elköszönt Charlie bácsitól. Hősünk aligha ért ki a "Legyesbe" - ez volt az indulópont, a Szabadkikötő II. kapujával szembeni hajós-tengerész-dokkmunkás törzshely - amikor parancs harsant: "Ottó, a kocsit!" És Suszi bevágta magát a cégautóba, végigjárta Charlie bácsi "rottáját". Stimmelt!!! Útvonal is, számok is! Pedig az utóbbik nem voltak éppen egyszerűek - 1042-es, 1328-as, és hasonlóak.

21:59 Ha néhány dolog, amihez nem értek, ezek egyike a mezőgazdaság. Ezért olvastam figyelmesen ezt a cikket http://nol.hu/velemeny/20110307-a_gyalazat_kapujaban  . Nagyon figyelemreméltónak találom és a kommentekből is sokat tanultam. Nagyon szomorú írás. nagyon úgy tűnik nekem, hogy a Torgyánvezette kisgazdák ugyanazt művelték a mezőgazdasággal, mint a filozófusok a Dunával. Eltelt 20 év és tényleg; hol vannak a virágzó farmergazdaságok?