Na ma rövid leszek. Idő annyival rosszabb mint tegnap, hogy a nap nem süt. A tegnapi hosszú történetnek lesz majd folytatása, de most a változatosság kedvéért olyan pici, de emlékezetes mondásokat idézek, melyek imitt amott soksok év múlva is felbukkannak, ahogy én is rájuk bukkantam éppenhogy ma két Emailben. 

Előzetesen. A Mahart tengerhajózás gazdaságtalannak bizonyult üzemeltetésének véleményem szerint egyik oka volt a rettenetesen heterogén hajópark. Ugye voltak a régi itthon gyártott "hazajárók", aztán norvég exportra gyártottunk hajókat, ami abból a nyakunkon maradt, mert nem vették át valamiért, megkapta a cég. Tartoztak a ruszkik, hajóval fizettek, tartoztak a lengyelek, hajóval fizettek, tartoztak a bulgárok, hajóval fizettek. Ez a műszaki fenntartás szempontjából iszonyatosan komplikált alkatrész, berendezés, felszerelés szortimentet jelentett. Ha egy cég gazdaságosan akar hajókat üzemben tartani, legjobb, ha csupa egyforma hajója van, melyen minden berendezés azonos típus. De ha méretkülönbségek vannak az se baj, csak a kishajón legyen hathengeres, a nagyon meg 12 hengeres ugyanolyan gép. A kicsin hat, a nagyon 12 ugyanolyan daru, stb. Ilyenkor mindenből csak kevés alkatrészt kell drága pénzért készleten tartani, az egész logisztikai költség optimalizálható. De az, hogy szinte minden hajón minden más, hogy a lengyel hajó UNITRA VHF rádiójának javításához Amszterdamban csak Marconi szakembert lehet találni, aki persze egyből azt mondja cserélni kell az ő készülékére, hisz fogalma sincs hova nyúljon a lengyel cuccban, az hogy a szovjet építésű hajó harckocsimotor hajtotta havariaaggregátorának megrepedt hengerfejét Amszterdamba csak csillagászati összegért lehet a SZU-ból beimportálni, az mind, mind drágít. Egyenként persze apróságok, de együttvéve hatalmas költségek. Ahhoz tudom hasonlítani, hogy egy homokszem egy csapágyba az olaj mellé ugye semmi. De ha az egész olajat homokra cseréljük! Ráadásul az "ajándék" hajónak nem lehetett a fogát nézni. Nem lehetett, tán eszébe se jutott "odafent" senkinek az államvezetés szintjén, hogy kérem: csak Krup Atlas radart, csak Deuz diesel fő és segédgépeket, csak Marconi rádiót,  csak ilyen, meg amolyan, előre jól kiválasztott, egységes felszereléseket fogadunk el. Minden "adós" azzal szerelte fel a hajókat, amije épp volt elfekvőben. Még az elvileg egyforma, Ady-Petőfi, Bodrog- Kőrös-Sajó, Budapest-Hungária hajók közt is akadtak különbségek. Így persze borzasztó nehéz a műszaki fenntartás. Na ezután jön a mai  első mondat a nemrég a nosztalgiavacsorán elhangzottak kapcsán már idézett "L GY" szájából:.

 Mi legyen az új hajók neve?? Legyen női neve! M/S "Mari" M/S, "Kati"  és így tovább! Akkor legalább joggal mondhatjuk: "na, ezt is baszhatjuk!"

Aztán jött a következő probléma. De mielőtt ecsetelném, tudni kell, hogy a hajózó állomány körében (vajh miért is?) a vállalat Vigadó téri irodaépületét "fúrótoronynak" becézték. Tehát neve már találtatott a hajónak, de ki legyen a "hajókeresztanya"? Kényes kérdés volt ez. Ugye Angliában egyszerű, ha nagyon nagy a hajó, jöjjön a királyné, ha kisebb, a hajózási társaság tulajdonosi köréből valami nőrokon, minél öregebb és csúnyább annál jobb. Na ezt mi is megpróbáltuk "másolni" a Csokonai keresztanyjának a "tulajdonosi" körből Kurucznét az ötödik kerületi párttitkárt kérték fel. Amikor  már eldöntött volt a dolog, a kiválasztott barba, Lüdü, aki igen jó viszonyban volt az igazgatónkkal,  megengedte magának az alábbi mondatot: "Mi a fenének mentek külsősé', nincs a "fúrótoronyban" elég "kuruc"??!!"

És még egy mondat a "frissiből". Tegnap írtam a  nagy szakértelemmel elkövetett akcióról és  lesz még egy történet, ahol ugyanilyen körmönfont módon igyekszik a hajózó személyzet a vállalat érdekeit a biztosító rovására érvényesíteni, hogy kicsit körülirjam a röviden csak biztosítási csalásnak nevezhető eseményt.  "TM" írta:

A kilencvenes évek elején beszélgettem a kárrendezési csoport egyik munkatársával és azt találtam mondani neki: "örökös állást szereztél magadnak"!

"Nem is sejted, mennyire igazat mondtál" - szólt a válasz, - épp a napokban került a kezembe egy 1958 óta húzódó ügy"!!!!

19:09 Rejtélyes dolgok történnek velem. Aki nem olvassa a kommenteket annak mesélem, hogy tegnap jelentkezett "Emberfia", aki egy kézirat olvasására és véleményezésére kért fel. Amúgy ő már a harmadik irodalmi témájú megkereső, korábban pl.egy hölgyet próbáltam távoktatni, aki mindenáron hajós történetet akar beilleszteni a regényébe, de nem látott még hajót csak filmen. Tartok tőle, hogy megsértődött, pedig igazán nem volt szándékomban megbántani, csak pár dolgot ki kellett mondjak. Na de vissza "E" történetéhez. Akit a válaszom érdekel nézzen utána a tegnapi kommentek közt. Végülis kötélnek álltam, bár valami aggasztó titiokzatosság veszi körül a dolgot, "Emberfia" ne hajlandó magáról semmit se elárulni, ilyenkor az ember attól tart, hogy magára bátorít valami tökkelütöttet, olyasvalakit, mint a megnemértett feltalálót, aki a perpetum mobilével tarktálja, vagy egy alanyi költőt aki zseniális verseivel tömi a levélládáját. Annyit bevallott, hogy hajózik, de se a nevét se egyebet nem hajlandó magáról közölni, szóval mondom, rejtély az ember ahogy bujdokolva, csak a kéziratát dugja ki a bokorból. A kézirat elsőre csalódás, sehol semmi hajózási vonatkozás, az első pár oldal után az a meggyőződésem támadt, hogy hagyom a fenébe. Családfakutatás során "E" apja leásta magát néhányizigleni őseihez, akik minden bizonnyal nehéz hányatott sorsú emberek voltak de bevallom belefáradtam a ki kinek a nagybátyja, unokahúga,  és hogy halt meg pokoli balszerencse, vagy kínok közt, esetleg éppen életben maradt csodás  szerencsével megmenekülve a veszedelmekből. Akiben megvan az a motiváció, hogy "ez az én dédapám bátyja volt, akivel ez történt", annak persze fontos ez a dolog, de kívülállónak érdektelen, tehát nem regénytéma. Legalábbis így, mint egy jegyzőkönyvi feljegyzés biztos nem. Ahogy Moldova írja, "Egy regényt mindenki meg tud írni, a saját életét". Szerencsére nem vette el a kedvem véglegesen az olvasástól a nehézkes indítás és amikor a szerző rátért a saját életére, akkor kibontakozott egy olyan ember sorsa, aki a saját bőrén tapasztalta meg és képes volt le is írni hitelesen azt, ami annyi hasonló ember kínkeserves küzdelme volt a XX. század történelmének mindennapjaival. Az iromány olyan "tömény", hogy több regényre elég lenne a témája, frontregényre, TSZ drámára, háborús szenvedések kibontására, rendszerváltás aljas alakulására, szóval minden olyanra, amikből írói tehetséggel megáldott emberek képesek nagy példányszámban kiadott könyveket, díjnyertes filmeket írni, ha a rejtélyes(kedő) "E"-nek van hozzá energiája érdemes lenne vele foglalkoznia és nem egy ilyen autszájdernél házalni vele, mint én vagyok. Tehát a kézirat olyan véleményem szerint, mint egy doboz levessürítmény, több adag leves is készíthető belőle, de így ebben az állapotban fogyaszthatatlan, olyan mint egy jegyzőkönyv, nem irodalom és nem filmforgatókönyv, tehát kiadhatatlan. A szerkezeten az is látszik, hogy sokszori nekifogással készült, tehát van benne ismétlés, felesleges visszautalás.Ha viszont mégis úgy döntene valaki, hogy egybe megírja, vagy megfilmesíti, olyan lenne, mint a Forsyth Saga, vagy tán a Sogun. Szóval alapanyagnak jó, sőt nagyon jó az emlékirat, pontos kordokumentum, tanítani kéne iskolában a legújabbkori történelem órákon, de jelenlegi formájában csak egy letehetetlen megszakíthatatlan gyomrot görcsbe, kezet ökölbe szorító szófolyam. Ennél sokkal többet is ki lehetne belőle bontani megfelelő írói, dramaturgi tehetséggel. Mondjuk ez egy nagyon rögös út, eszembe jutott, hogy Kertész Imre Nobel díjas "Sorstalanság"-át korábban a hazai kiadó visszaadta, pontosan azt a lírai megközelítést róva fel hibájául, melyért  a díjra alkalmasnak találta a bizottság.