Befejeztem a burkolatok lakkozását. Az igazság az, hogy lehetne szebb is. Valahogy a felhólyagzások kivasalgatásával, a javításokkal nem a legtökéletesebb. De azért elég szép, a hibákat csak én veszem észre (meg majd "J" a röntgenszemével) amikor nagyon odanézek, mert tudom, hol keressem őket. Holnap felcsavarozom a szegélyléceket.
Két könyvet olvastam ki legutóbb. Mindkettőt a Trinexus kidobott szemétjéből kukáztam, én könyvet szemétben nem hagyok. Az első Flaubert "Bovarynéja", a második Darvas "Törökverője". Előbbi ugye világhírű remekmű, de nekem nem jött be. A maga korában hatalmas botrányt kavart szexuális töltésű regény mai szemmel lányregény. A maga korában írói bravúrnak számító aprólékos leíró részletek mérhetetlenül unalmassá teszik a mai "eksöndús" cselekményhez szokott olvasó számára a könyvet. Bevallom féloldalakat ugrottam át, várva, hogy "legyen már valami". Elmúlt az a kor, amikor komótosan éltek, haltak a népek. Hogy ez jó vagy rossz? Szerintem néha jó, néha rossz, értelmetlen rajta töprengeni, ez van. A "Törökverő", Darvas József történelmi regénye, mely Hunyadi János életét dolgozza fel, figyelemreméltó mű. Más kérdés, hogy az a nyelvezet, melyet a régi emberek szájába ad a szerző, lehet akár kortükör is, de elgondolkodtam, hogy vajh milyen nyelven beszélhetett Husz János Zsigmond királyhoz (feltehetően latinul), amit a szerző simán archaizáló magyar nyelven szólaltatott meg? Ez nem stílustörés? Egyáltalán van e jó megoldás erre? Mindenesetre a nemes tartalmú merített papírra nyomott, eredeti metszetekkel illusztrált régi Dante kiadású könyv nem érdemelte meg a szemétbe dobást.