Hajónapló

Emlékezetblog kilencedik fejezet, nyolcadik rész.

Szóval lassan elkezdett "beállni" a ház. Jött a tél, holtszezon. Akkoriban még közel se volt kapitalizmus, még javában építettük a szocializmust, de azért a bevétel már fontos volt, így hiába a négy csillag, a viszonylagos luxus, le kellett adni az árakból és az igényekből, mert azt, hogy üres legyen a ház nem engedhette meg magának a cég. Tehát olcsón adtuk és a vendégkör is "olyan" lett. Villanyszerelő meséli egy reggel, hogy levágta a kismegszakítót egy szobában a dugaljáramkör. megy fel megnézni mi van, hát a lengyel vendég hölgy a bőrönd tartó asztalra helyezett kétlapos villanytűzhelyen főzi a család ebédjét. Persze fröcsköl az olaj, meg mellékesen levágja a túláram az asztalilámpa számára kitalált áramkör védelmét. Szóval "olcsó vendég". Egyszer sikerült egy szovjet kuncsaftnak felgyújtania egy szobát. Ugye az oroszok teáznak. Fogta az üvegpoharat, megtöltötte vízzel, beledugta a merülőforralóját és okosan lehelyezte a kanapéra. Igenám, de amíg a víz melegedett elfogyasztotta a vodkáját, amitől elálmosodott és elaludt. A víz felforrt, majd elgőzölgött az üres pohár meg elpattant a fűtő spirál hőjétől, a merülőforraló meg alámerült, beleégette magát a kanapéba. Először füst lehetett, amire felébredt a drága jó turista, felkelt, és letámolygott a recepcióra, ahol megjegyezte, hogy valami rossz szag terjeng a szobában. Nem hangzott vészhelyzetnek, ezért a portás felhívta a műszaki diszpécsert, az az ügyeletes villanyszerelőt, aki mire felért, és megtalálta a szobalányt aki kinyitotta a szoba ajtót, addigra szembe csapták a lángok ( gyakori a "szúróláng" a hirtelen ajtónyitáskor, ezért ha tűzgyanú van azt csak nagy óvatossággal szabad megtenni, de hát ez esetben gyanú nem merült fel), a fél szoba égett. Okos volt a.. talán a Szász Karcsi, de ebben már nem lehetünk soha biztosak, szegény már nem él, elvitte a rák ( a Solti Adrien ha jobban emlékszik majd kijavít ha olvassa ezt a bejegyzést), gyorsan visszacsukta az ajtót, és riasztott akit tudott és ahogy a tűzvédelmi gyakorlaton megtanulták, a londinerrel ketten eloltották a tüzet. Persze minden tüzet, még az eloltottat is be kell jelenteni, de mire a tűzoltók kiértek már nem égett semmi. Persze a szobaberendezés odalett, meg az ajtó is alaposan megégett, és az egész emeletet napokig szellőztetni kellett a füstszag miatt, de nagyobb bajunk nem lett.

Na ilyen és még hasonló esetek rendszeresülnek akkor amikor egy szálloda bevétel okán kénytelen leadni a vendégminőség igényből. A későbbiekben erre még vissza fogok térni néhány emlékezetes történettel. Azt amúgy, hogy pangás van, onnan  lehet tudni, hogy holtszezonban megtelik a jobb szállodák homlokzata is csábító feliratokkal. Mert ha "megy a szekér" akkor nem kell vadászni a vendégekre, az utazási irodák és egyéb ebből élő szervezők ontják a csoportokat, sok vendég jön magától is (akkor még nem létezett az Internet), de ha megjelennek a plakátok  "Kettőt fizet hármat kap"...."Ingyen gyerekjátszóház a családosoknak", és egyéb becsali szlogenekkel akkor abból tudni lehet, hogy nem megy a bolt. Hálistennek legalább az értékesítés nem az én gondom volt, de az aggódás az igen és nem is egészen voltam benne biztos, hogy megéri messze áron alul kiadni szobákat csak azért, hogy legyen valamennyi bevétel, ha az az olcsó vendégkör több anyagi kárt okoz, mint amennyi bevételt otthagy a kasszában. Mert azt mondanom se kell, hogy ezekből kártérítést kihúzni reménytelen dolog volt. Egy olcsó spanyol, vagy olasz diákcsoport invázió után a műszaknak és a HK-nak vért kellett izzadni, hogy ismét szintre hozza a szállodát. De kicsit előre szaladtam az időben, '82- '83 fordulóján, ezeket még csak tanultam, az igazán súlyos tapasztalatokra nehéz évek múlva tettem csak szert.

Éltük a hol zűrösebb, hogy nyugalmasabb mindennapokat, amikor jött a következő nagy kihívás, amire a jólértesültek már számítottak (én nem tartoztam közéjük). Azzal indítottam ezt a fejezetet, hogy az egész legújabbkori idegenforgalmi (főleg szálloda)program osztrák államhitelből valósult meg és úgy tűnik maradt még pénz a kasszában, vagy a sikerre való tekintettel lett még hajlandóság, megfogalmazódott három további projekt. Az első volt a "Ferihegy 2" ami egy jó nagy falat volt, aki repülni szokott ismeri. A másik a Hegyeshalomnál lévő határátkelő teljes átépítése a hatalmasan megnövekedett autóforgalom megfelelő kezelése érdekében, na ez azóta kidobott pénzzé magasztosult, de '83-ban ember nem tudta volna elképzelni mi lesz itt határátkelés vonatkozásában, illetve mi nem lesz, azaz 21 év múlva gyakorlatilag megszűnik a határ. Ó bárcsak ez lett volna az egyetlen amire nem számított senki! Na ami engem konkrétan érintett az most jön. Arról van szó, hogy ha már itt dőlnek a pénzek befelé ajtón ablakon, az MSZMP-nek ami akkoriban olyan volt mint most a FideszKDNP, csak azok még pironkodva loptak, nem hencegve mint most Orbánék, és be voltak sz@rva, hogy a Kádár észreveszi, snassz lett a MÉMOSZ székház amiben korábban  a pártkongresszusaikat tartották 1970 óta ötévenként, amikoris elmondták egymásnak, hogy bár vannak még hibák de a végén hogyan fogjuk dicsőségre vinni a szocializmust. PONT mint most, hogy igaz, hogy egyre sz@rabb minden, de ha még két ciklust behúzunk kétharmaddal ismét naggyá teszi az állampárt Magyarországot.

TALÁN annyi különbség van, hogy az akkori dumát még az a 800000 párttag se hitte el, a mostanit meg kb hárommillió választópolgár elhiszi, ennyit butult a nép 40 év alatt, ahogy a proletárdiktatúrát felcseréltük bugrisdiktatúrára. Naszóval  a '85-ben esedékes XIII. pártkongresszusra szükség lett egy új, a kor igényeit kielégítő kongresszusi "palotára", amit aztán lehet értékesíteni a jó üzletnek bizonyuló kongresszusi turizmus kereteiben. Nem akarom túlrészletezni, aki tudja úgyis tudja, aki meg nem, annak csak annyit, hogy a művelt világban jólfizetett embercsoportokra időnként rájön a mehetnék, és olyankor kevésnek gondolják hogy amúgy rengeteg kommunikációs csatornán össze vannak egymással kötve, de tapogatni, szagolni, és egyéb hasonló testközeliségben akarják egymást tudni, na ilyenkor felkerekednek és  keresnek valami jó szállodát valahol a világban, ahol egymás társaságában lakhatnak és ezt az igényüket egy nagy teremben kielégíthetik. Na ennek a jólfizető közönségnek ezen szükségleteire bazírozzák a kongresszusi turizmus üzletágat.

Megkezdődött a Lakóterv Finta József vezette csapata által a  Budapest Kongresszusi Központ  tervezése. Nem akarok utólag okos lenni, és határozottan nem mondom azt, hogy ha bennünket jobban bevonnak a tervezésbe, akkor a projekt jobban sikerült volna. Mert egy ilyen, igazából színház/koncertterem üzemeltetésében aztán végképp nem volt semmiféle tapasztalata senkinek a Pannóniából. De azért ezt is lehetett volna.. hogy Bocsák et. amúgy néha valóban találó kedvenc kifejezésével éljek, ezt is lehetett volna "egy picivel jobban csinálni". A kivitelező és beruházó adott volt, a Kerber és az Arge Bude Hotels. szóval a régi megszokott partnerek. És velük a régi megszokott problémák. És hát nálunk se volt minden egyszerű. Az nyilvánvaló volt, hogy miután a két ház egybe épül, közös lesz az üzemeltetés, tehát ami minket, mármint területemet  a "műszakot" érinti, a jelenlegi csapat fog itt is és ott is dolgozni. Ez felvet mindenféle szervezési feladatokat. MIKÖZBEN mi a Hollóssal ezen agyaltunk, Bocsák László igazgató egyéni akcióba kezdett. Nekem nem igazán volt rálátásom az igazgató viszonyára a Hollóssal, aki velem nem beszélte meg a kettejük dolgait, de úgy éreztem, nem esznek egymás tenyeréből.  Alighanem az igazgatónak nem igazán tetszett az a befolyás amivel a Hollós a tekintélye révén a vállalatnál rendelkezett, beárnyékolva az övét aki, bár az egyszemélyi vezetője volt a szállodának és a majdani kongresszusi épületnek, mégis érezhette, hogy az általa amúgyis görbe szemmel nézett műszak élén olyan ember áll akit... hogy úgy mondjam "nehéz vezetni". És egy szép napon felvett teljesen egyedül a kongresszusi ház élére egy új műszaki igazgatót. Nem helyettest, tehát marad a Hollós mindkét házra és vagyok én  a szállodára és az új ember a kongresszusira, hanem quasi a Hollóssal azonos rangban egy új embert, miközben a csapat közös. György Tamás, amúgy remek srác és hamar jó barát, egyetemi ember, aki ráadásul korábbi egyetemi elfoglaltsága mellett kellet hogy gyakorolja az új ház műszaki igazgatását a meglévő csapattal. Mi van ilyenkor? Aki volt katona tudja a parancsot megb@szni nem lehet mert csak szaporodik, előállt egy helyzet, én visszavonulót fújtam, enyém a szálloda, a Hollós a főnököm, a kongresszusit meg viszi az új igazgató a Hollóssal meg oldják meg a problémákat ott, ahogy tudják. A helyzet tovább eszkalálódott. Bocsák László jégkorong bíró volt és a Hrabák Károly jégkorong bíró kollégáját is odahozta műszaki ügyintézőnek a kongresszusiba, meg még egy új kollégát Tanács Lászlót. Tehát ott bővült a műszaki csapat három fővel, gyakorlatilag mindhárom vezető, de a "talpasok", azaz a karbantartó melósok maradtak az eredeti létszám. Hogy még bonyolultabb legyen a rendszer, lett egy teremberendezőnek és technikai üzemeltetőnek nevezhető csapat a Fekete Laci vezetése alatt, akik az idő folyamán profi színházi műszakká nőtték ki magukat. 

Korábbi részben említettem, hogy egy bonyolult rendszerben a működésedet kizárólag az határozza meg, hogy a rendszer tagjaival milyen egyéni kapcsolatot tudsz kialakítani. György Tamás  remek ember volt, de tapasztalatlan, ahol tudtam segítettem neki függetlenül attól, hogy hogy most ki milyen sarzsival van jelen  a rendszerben.A nálam idősebb Hrabák Karcsival mitteszisten éveken át egy irodában dolgoztam a Vegytervben, remek történeteket tudott mesélni lebilincselő stílusban, régi barátok voltunk, kapcsolat kipipálva. Tanács Laci arany ember volt, barátok lettünk pillanatok alatt. Az, hogy most ki kivel van, és hogy az igazgatónak volt e terve az "oszd meg és uralkodj" irányban, az ha volt is (soha nem fog kiderülni, ez részemről csak egy sejtés, lehet hogy egyszerűen csak vezetési kényszer miatt nyúlt bele ilyen durván a rendszerbe, ELVILEG akár az is lehet a Hollóssal egyeztetett, bár én ezt egyáltalában nem hiszem, csak ezt én nem tudtam és később majd részletezem miért nem volt mód tisztázni) mondjuk úgy, nem sikerült. De azért egy kicsit visszavett a munka iránti lobogásomból. Az mindig rontja a meló hatásfokát, ha közben taktikázni kell.

Közben, immáron közreműködésem nélkül alakult a kongresszusi épület, egyelőre tervező asztalon. Egy NDK-ban székelő professzor alakította az akkusztikus burkolatokat. Színházszakértők tervezték a világítást, komoly művészeti alkotások kerültek a házba, a megnyitó előtt a Szász Endre akkori (vagy talán már ex?) felesége Lula a díva, hatalmas felhajtást csapott a Szász Endre alkotta porcelán falikép körül, tekintettel a közelgő pártkongresszusra  a BM szakemberei belepofáztak a "védett személy" érdekében mindenbe, hogy hogy lehet megközelíteni, honnan lehet támadni és hogy lehet védeni. Én meg nagyjából kívülről néztem az egészet és időnként Storzer Laci bácsi nyugdíjassal, aki a könyvelésnek segített a szálloda még mindig befejezetlen aktiválásában, összedugtuk a fejünket hogy "ez a német nyelvű számla mi a jó isten lehet, merthogy EZT én nem láttam ide se beépítve se beszállítva az tuti". 

Aztán beindult az építkezés, megint nagy volt a felfordulás, de én igyekeztem minél távolabbról a "szállodámból" nézni a dolgot, van ott immáron elég műszaki vezető, vívjanak meg Kerberrel, osztrákkal, elég volt nekem egyszer végigbrusztolni. Nyomták a pedált rendesen, mert a XIII pártkongresszusra, amire tulajdonképpen az egész épült  mindennek puccparádéban kellett lennie.

Folyt. köv.

Emlékezetblog kilencedik fejezet, hetedik rész.

Beindult a verkli, de csak nem másztunk ki a rengeteg extra munkából. Mert a feladatok sorra jöttek. Nem mondom hogy kevesen voltunk rá, de rengeteg olyan volt amire .... még azt se mondom, hogy számítani lehetet volna, de egyszercsak lettek. Lovas Laci műszaki ügyintéző (akiről néhány résszel ezelőtt írtam, hogy eredetileg őt szánta a Hollós a helyemre, aztán mindketten bekerültünk) lett a gyengeáramú szakág főnöke. Tele voltunk szórakoztató elektronikával. Ez is új dolog volt. Tizenöt évvel korábban, amikor tervező koromban művezetni jártam a debreceni Biogálba, még "jó" szobának számított az Aranybika szállodában ha volt benne rádió. Mostanra meg a szinesTV is alap minden szobában, a közöségi terekben háttérzene, és megjelentek a felszerelési tárgyaink közt a videomagnó, kamerák, mert vendégigény volt, meg a saját életünkben is szükség volt az események ilyen típusú rögzítésére. Két  műszerész, bakó Miki és Hárshegyi Józsi folyamatosan dolgoztak a rendszereinken, készülékeinken, részben a diszpécserközpontban berendezett házi stúdióban, részben a gyengeáramú műhelyükben.

Apróság, "háttérzene". Honnan és mit. Valaki "fentről" hozott egy... sajnos a nevét elfelejtettem ( van egy erős tippem, mintha Csermely Zsuzsa lett volna, de nem vagyok benne biztos)  hölgyet, aki azt hiszem a Magyar Rádiónál volt zenei szerkesztő. Kazettákat kért, amiből válogasson, nekem voltak zenéim amiket még tengerész koromban vásároltam be a világ különböző helyein. Hát nem discomuzsika volt az biztos, mert azt nem igazán az én világom, hanem például (amire konkrétan emlékszem ez)

szóval amit egy szolid elegáns helyre háttérzenének alkalmasnak gondoltam. Aztán a hölgy beválogatott belőlük annyit amennyit gondolt. Érdekes módon annak ellenére, hogy szinte alig találkoztunk és beszéltünk ( konfliktusunk pedig egyáltalán nem volt) , utólag hallottam vissza milyen negatívan beszélét rólam, elképzelni nem tudom mivel haragítottam magamra. Érdekes dolog ez. J azt mondta rólam, "aki egyszer veled találkozott, az nem felejt el soha". Szóval velem kapcsolatban kevesen maradnak semlegesek. Vagy szeretnek, vagy utálnak (netán gyűlölnek), közömbös szinte senki nem marad. Talán akaratomon kívül megsértettem valamivel... erre van esély nagy hajtásban, talán több figyelmet igényelt volna, nem tudom. Naszóval háttérzene. Hiába volt mondjuk tíz darab egyórás magnószalag a stúdióban, az azt jelentette, hogy a zenei repertoárunk tízóránként ismétlődik. Ez persze a vendéget nem zavarja, mert átlag másfél napot lakik nálunk és abból csak annyi időt tölt a közösségi terekben amíg reggelizik, meg átmegy a hallon, DE akik ott dolgoznak, azoknak egy idő után a könyökükön jön ki a műsor. MEGÉRTEM. Én egyébként is olyan vagyok, hogy mindenki baját meg tudom érteni, csak azt nehezen viselem, hogy amikor belőlem sugárban folyik a vér, akkor valaki az ujjába állt szálka miatt zaklat. Szóval miközben ment a hajsza, úton-útfélen panaszkodott pincér, szakács, londiner, hogy unja ugyanazt a zenét hallgatni egész nap. Van erre egy mondás; "irigylem a problémáidat". Na én meg egy idő után elfáradva mondtam, hogy el lehet menni dolgozni Csepelre a stancológépek mellé, ott lehet hallgatni ahogy a 10 tonnás gép kicsapja a 10-es kazánlemezből az alkatrészt egy műszakban ezerszer. Szóval megértem én azokat is akik utálnak.

Hamár stúdió és szórakoztató elektronka. Ott voltak a kamerák, a Betamax videomagnók, amik akkoriban a csúcstechnikát képviselték, feladat volt a különféle rendezvények, beszédek, értekezletek, előadások rögzítése... az más kérdés, hogy utána hányan nézték meg, EGYET tudok, hogy sokan, na azt én csináltam. Amiben a tengerészkedés nagyon hasonlít  a szállodáskodásra, központi szerepe van a személyzeti kajának.  "Mi lesz az ebéd, milyen volt az ebéd".  Na ezzel kapcsolatban mielőtt szállodás lettem, ha voltak ábrándjaim, keservesen csalódnom kellett. A legrosszabb tengerész szakács is jobb átlagot főzött, mint amilyeneket gyakorta voltunk kénytelenek enni a személyzeti étkezdében. Egyszer (amikor a Hollós nem volt elérhető, erről majd még lesz szó, nekem kellett a vezetői értekezletre menni, ami rendszeresen arról szólt, hogy mindenki elzokogta melyen problémákkal küzd és hogy  a műszak még mindig nem csinálta meg ezt, meg azt), Facsar Sándor séf panaszkodott, az áruforgalomra, hogy olyan rossz minőségű magvakat szereznek be (dió, mogyoró stb) amit MÉG A SZEMÉLYZETI étkezéshez se lehet felhasználni! Kórusban röhögtünk fel, hogy "pedig ott aztán bármit". A Hollós mesélte, hogy a Lukács úr, Oscar díjas séf annakidején a Volga szállóban megtette, hogy az előző napi maradék mákos tésztáról lemosatta a mákot és kiadta másnap a személyzetnek túrós tésztának. Szóval kevés üdítő kivételtől eltekintve a séfek többsége (tisztelet a kivételnek) a személyzetre úgy tekintett, mint a paraszt a malacaira, amiket  a maradékkal etet. De még ez se stimmel, egyszer láttam ahogy egy rendezvényről megmaradt, gyönyörű, érintetlen kajákat a chafingekből ( az asztalra kihelyezett melegen tartó edényekből) ürítik a moslékba. Merthogy rendszeridegen kiadni a személyzetnek.

Na visszakanyarodva  a videóra, a hajszában rendszerint későn jutottam az étkezdébe és hát "későnjövőknek csak a csontok" , már nem sok maradt. Reklamáltam, de kinevettek. Namondom MOST. Bevittem a pörköltemet a stúdióba és egy kockás papírra felírtam a dokumentumfilm címét "SZEMÉLYZETI EBÉD... " az aznapi dátummal. A kamera mutatta a címet, oldalról elvettem a kockás papírt és a képet teljes egészében betöltötte a gyönyörűséges hús, úgy nézett ki mint egy  "csülök pékné módra" legszebb darabja. Ekkor elkezdtem a kamerával kizoomolni, a husika egyre kisebb lett, megjelent körbe a köret, majd a tányér és a végén a kezem, ahogy  benyúlok oldalról és a húst teljesen letakarom egy kétforintossal. Majd jött a következő, egészképernyős  kockás papír, "VÉGE" Hát én ugyan nem csináltam különösebb hírverést az alkotásomnak, de híre ment. Sorra jöttek a különbözö területekről a kollégák megnézni az egyperces rövidfilmet. És a hír felszivárgott a legfelsőbb szintre is. Az igazgató, Bocsák elvtárs ( ő volt talán az egyetlen akit elvtársozni illett, én ugyan sose szólítottam így, de nem is kellett, az én szintemre nem igazán ereszkedett le), egy a KISZ fiataloknak tartott beszéde során kitért rá, hogy a cég korszerű eszközeit nem éppen ilyesmire kellene felhasználni.

Ha már KISZ volt, kellett lenni szakszervezetnek is, mitteszisten engem neveztek ki szakszervezeti vezetőnek. Nem elég, hogy levegőt nem kaptam a rengeteg munkától, még a nyakamba ez is. Hát nem szégyellem, csúfosan megbuktam, Bocsák elvtárs ráncolta a szemöldökét a kifogásaimra, hogy egyszerűen nem volt rá időm, le is tettek a hivatalból.

A telefon akkoriban Magyarországon "szűk keresztmetszet"-et képezett. Nemcsak otthon nem volt telefonja a népnek, de a városi telefonközpontok is túlterheltek voltak, nem tudom volt e akkor már COCOM lista, de a központi fejlesztések során a kint már elavultnak számító crossbar rendszert nyomták, szóval mai ésszel már nekem is furcsa, (na jó most meg ember nincs semmire, ezért kell bármilyen szolgáltatót felhív az ember, a Vandával az AI generálta hülye asszisztenssel kínlódni) de sokat kellett néha várni a kapcsolásra. Bocsák et. kitalálta, hogy ha minket hív valaki, és a központos épp elfoglalt, akkor a hívó ne a monoton "kicsöng a vonal, csak még nem veszik fel", jelzést kapja, hanem valami kis muzsikát, hogy megnyugodjon. A magam részéről ezt kifejezetten bosszantónak gondolom, mert amíg kicseng, nem számláz a hívónak, de ha a zenével bejelentkezik a központunk, azonnal elkezd ketyegni a kassza a hívó rovására, miközben beszélni ugyanúgy nem tud mintha a kicsöngés hangot hallaná, viszont  a pénze ketyeg. De persze ezt is megoldottuk.  A telefonközpontban két kezelőfelület volt, de többnyire csak egy kezelő személy Aranka, egy kb 140 kilós hölgy, aki úgy ingázott a hosszú asztal két keyboardja közt, hogy a szőnyegpadlón ide-oda gurult a kerekes irodai széken. Na ezt zokon vette a szőnyegpadló alatti cement-estrich és összeroppant. Amikor garanciális javításra odahívtam az osztrák poliert a Kübach-ot (akit a Matura építésvezető csak "trotl"-nak nevezett a háta mögött), csak széttárta a karját a lányra mutatva, hogy hát az esztrichet nem ilyen felületi terhelésre találták ki. Na nem vitatkoztam, feltéptük a szőnyegpadlót és rendesen kibetonoztuk a gödröt. Amúgy az ide-oda gurulás hamarosan amúgyis szükségtelenné vált, mert Aranka beleborította a Coláját az egyik kezelőbe így csak egy maradt jódeig, amíg sikerült másikat hozatni Ausztriából. (mint említettem, megrendelés, külker stb.) Ha már telefonközpont. A Posta volt akkoriban minden telefonközpont alfája és ómegája, függetlenül attól, hogy a házi központ a sajátunk volt. Ennek az volt a praktikus oka, hogy a távközlés szigorú állami felügyelet alatt állt. Arról a két műszerészről, akik kijártak a központot úgymond karbantartani, tudni lehetett, hogy félig (vagy egészen) BM alkalmazottak, '82-ben még Matáv sem volt. De azt kell mondjam jól képzett szakemberek voltak, értettek a nálunk már korszerű, elektronikus telefonközponthoz, a kapcsolatunk korrekt volt, azt meg, hogy amikor időnként megjelentek és a csak náluk lévő kulccsal hozzáférve a telefonközpont géptermében lévő szekrényben mit matattak, azt saját jól felfogott érdekemben nem firtattam. (na erről is lesz még szó jó sokára)

Szóval ha nehezen is, de beindult a verkli, nem lettek naponta új "kihívások", egy kicsit én is fellélegezhettem. A munkám nem lett ugyan se sokkal  könnyebb, se kevesebb, de gyakorlottabb lettem én is ahogy a csapatom is, és miután magában az, hogy sok a dolgom, engem sose nyomasztott, viszont nagyon szerettem hogy folyamatosan tapasztalom, ahogy az erőfeszítéseimnek pozitív következményei vannak, továbbá határozottan elismerik a munkámat, jól éreztem magam a bőrömben és mind a mai napig jó szívvel gondolok vissza arra a néhány évre.

Folyt köv.

Más. Itt volt a Rákóczy Pisti a feleségével Piroskával Ausztráliából. Az 50 éves házassági évfordulójukat két gyermekükkel és négy unokájukkal ausztriai sízéssel és rövid budapesti tartózkodással ünnepelték, ebből az alkalomból találkoztam kettejükkel (a "gyerekeknek" haza kellett menni dolgozni) tegnap Pesten. Nagyon jó volt beszélgetni és feleleveníteni a fél évszázados történeteinket. Megállapítom, hogy az élet kihívásai közül nekem már az is bőven elegendő, hogy reggel hóban kiautózzak a HÉV végállomásra és elcsípjem az utolsó szabad parkolóhelyet, majd este visszatérve leolvasszam és levakarjam a szélvédőről a ráfagyott ónos eső okozta vastag jégpáncélt, majd hazafelé még be is vásároljak a hentesnél, meg a Lidlben. Úgy csúszott a letaposott hóra, stégbejáróra, de kivált a gangwayre ráfagyott jég, hogy nem mertem kimenni  a hajóra aludni, mert komolyan féltem a leeséstől, így szégyenszemre bent aludtam a házban. Úgy elfáradtam, hogy két részletben vagy 10 órát aludtam utána. Ennyit az élet kihívásairól, meg arról, hogy mit bír az ember 40, és mit 80 évesen.

Kisütött a nap és a szél is legyengült, de reggel korán még -9°C volt. 

Miután erős fagyok voltak már jó pár napja,  na mondom, "megbírja már az embert, levágom a nádat (ami igazából itt nem is nád, legfeljebb néhány szál, a többség gyékény), elégetem (TUDOM környezetszennyező, meg mittudom én még mi, de 3000 éve így csinálják és a környezetszennyezés meg csak 20 éve van kitalálva), aztán kivágok egy keskeny léket a hajó mellett  ne nyomorgassa a jég a hajótestet. Na ennyit vágtam le, amikor megreccsent alattam a jég és kopácsolással megállapítottam, hogy OTT nem járható. Mert a hó megállt a gyékényszálakon, légpárna keletkezett a hó és a víz közt, ettől az ott egészen vékonyra fagyott be. Na abbahagytam az aratást, amúgyis fárasztó művelet.

Egy darabon baltával feltörtem a jeget a hajó mellett, olyan 8-10 cm vastag, tehát abszolút biztonságos, VISZONT rohadt kemény és azt is fárasztó törni. Mindeközben ahogy a Nap rákezdett, a fekete hajótest elkezdett melegedni és hamarosan minden erőfeszítés nélkül egyre szélesedő olvadt rés keletkezet a hajó mellet, úgyhogy ezt is abbahagytam.

További kihívást keresve, volt két makacs göcsörtös tuskóm ami nem fért be a kályhaajtón, ezért korábban félreraktam, na mondom MOST. Hát mire szétcsapkodtam a nagy baltával, remegtek az inaim, úgyhogy abbafejeztem a  testedzést és visszavonultam a jó meleg házba. Most meg megebédelek, aztán szunyókálok, meg majd megyünk kutyázni. Ha összeszedem a gondolataimat lesz éjjel emlékezetblog, de lehet inkább korán lefexem, mert itt van Ausztráliából a Rákóczy Pisti és holnap délelőtt vele találkozom Pesten, ezért korán kelek, ergo ma korán is kell lefeküdjek, szóval emlékezetblog is alighanem csak holnapután lesz, addig pihenjetek!

Ezt már láttátok? A Veress Andris csinálta a körbefagyott Amapoláról és Tequiláról.

Emlékezetblog kilencedik fejezet, hatodik rész.

Megvolt az ünnepélyes  megnyitó, következtek a hétköznapok. És a problémák CSŐSTÜL. Mert egy ház "belakása" nem megy egyik percről a másikra. Talán nem túlzás azt mondani, mindenkinek mindennel problémája volt. Namost mindent nem lehet megoldani, pláne azonnal, valami olyasmi ez mint amkor a sürgősségin szelektálnak, hogy ki az akit azonnal műteni kell és ki az aki meg ráér. Ja és persze ki az aki "képzelt beteg" és ki az aki reménytelen, egyből mehet a hullaházba, esetünkben lehetetlent kér. Hát ez nagyrészt rám hárult. Ha meg úgy éreztem nem az én szintem, ahogy mondtam korábban, átpasszoltam a Hollósnak. Mert rengeteg volt a túlzott igény, de hangsúlyozom,  valóban volt seregnyi olyan ami azonnali megoldást igényelt. Egy eset ragadt meg igazán a fejemben ( természetem szerint szerencsés vagyok, a rosszat hamar elfelejtem), egyik alsóbb szintű, a vendéglátás területen dolgozó, vezető hölgy egyszer egészen durván támadt rám, hogy hanyagolom a problémáját. Nem magyarázkodtam, pláne nem "támadtam vissza", lenyeltem a békát, időm se volt apró csatákra, másra kellettek az energiáim. Aztán miután megoldottam az ő dolgát is, egyszercsak megjelent, és elnézést kért, valami olyan fogalmazásban, hogy "szégyellem, hogy PONT magát...nem tudtam, hogy maga nem OLYAN". És kaptam tőle egy szép golyóstollat kiengesztelő ajándékként. Szóval ez is valami régi Pannóniás beidegződés lehetett a "műszakosokkal". 

Lótottam, futottam, néha napi tizenkét órákat, de legalábbis számolatlan időt töltöttem a házban. Elvileg nyolc óra volt  a munkaidőm, de reggel hétre mindig bent voltam, hogy kikérdezhessem az éjszakás szolgálatot mielőtt lelépnek, és délután öt előtt a legritkább esetben mentem haza... ha egyáltalán hazamentem. Meg kell mondjam a Hollós nagyra értékelte a munkámat. Nem hencegett vele, de tudom, hogy mindig megvédett ha kellett. Jó főnököm volt, akitől rengeteget tanultam.

Már utaltam rá, de kemény dió volt a garanciális hibák megoldása. Mégcsak hibáztatni se tudom az osztrák felet, nyilvánvalóan az elsődleges érdekük volt MINDEN felmerülő problémát; 1. az üzemeltetés hibájából bekövetkezőnek tekinteni, 2. természetes elhasználódásnak kijelenteni, amire a szerződés  "schnellverschleißende" (gyorsan kopó) meghatározása vonatkozik és kizárja a garanciából, 3. eleve nem hibásnak nyilvánítani, mert a jóváhagyott terv szerint készült, ha nem jól működik, akkor az a hibás aki tervezte, aki kiválasztotta, ERGO, nekik semmi közük hozzá. És hát mint már említettem a Kerber megvonta  a vállát, ő azzal hogy megvolt az átadás kimenekült az egészből, ha volt is mondjuk pénzügyi garancia, azzal nem én sáfárkodtam. Szóval elég reménytelen harcokat vívtam, sokba bele se vágtam, mert előre láttam, hogy csak az energiáimat tüzelem fel, amit lehetett megoldottuk magunk. Rengeteg ilyen volt. És PERSZE MINDEN tök szabálytalan volt. Merthogy pénzügyileg BÁRMIT létrehozol, az nem fenntartás, karbantartás, hanem beruházás. Arra szigorú (haha) szabályok vonatkoznak. Azt  engedélyeztetni-, aztán ha kész aktiválni-, majd attól kezdve leltározni-, évente a megfelelő kulccsal amortizálni kell. Itt meg az volt, hogy kellett csinálni berendezéseket, bútorokat, plusz irodákat, öltözőt, méghozzá AZONNAL, mert VALÓBAN volt egy sereg dolog ami kellett a munkához, de nem volt. Most tökmindegy, hogy azért nem volt mert korábban valaki hülye volt, vagy csak egyszerűen az élet hozta, hogy erre és csakis erre, és pont így volt megoldható, de ha valaki olyan olvassa e sorokat aki VALÓBAN a való életben, és nem a jogszabályok idióta mocsarában dagonyázik, pontosan érteni fogja, hogy ha az ember azért felel, hogy MŰKÖDJENEK a dolgok, az számtalan tételes szabály megsértésére kényszerül, mert a dolgoknak az a természetes előfordulási módjuk hogy NEM MŰKÖDNEK! És ahhoz, hogy megoldódjanak, mindig kell valaki aki megoldja és mindig kell valaki aki megvédi a "megoldót", amikor az szabályt szeg a cél érdekében. Ebben nagy volt a Hollós. Elmélete volt rá, hogy  hogy működik a láncolatos "védelmi rendszer". Az övé egészen a Somogyi Jenőig terjedt, de amúgy ez az egész rendszer azt hiszem a Somogyi fejében született meg, vagy legalábbis sikerrel alkalmazta. Például volt egy balesetünk. A magát klímásnak eladó, Csőszertől átigazolt Gy leforrázta a tökeit. Egy slaugot szerelt le a kazánházi előremenő elosztóról, és olyan hülye volt, hogy nem tudta egy golyóscsap mikor van zárt állásban. Leszedte a nyitott csővégről a gumitömlőt és ahogy ott guggolt előtte, a 90 fokos víz ölbe spriccelte. Csikmák elvtárs volt a vállalti munkavédelmi felelős, nagy vizsgálatot tartott, bekért szakvéleményt egy általam nem ismert (később megismertem és nem tiszteltem) műszaki kollégától és megállapíttatott, hogy bűnös módon elhanyagoltam a dolgozók munkavédelmi képzését, ami KÖTELEZŐ. Valóban. Csakhogy egy szálloda meglehetősen macerás megnyitásával voltunk elfoglalva, továbba nincs az a munkavédelmi oktatás ami kiterjed a golyóscsap rejtelmeinek ismertetésére, ahogy azt se oktattam soha, merre kell ki-be hajtani egy csavart, meg  a kilincset merre kell lenyomni. De miután megszegtem a szabályt, nem tartottam az új belépőknek munkavédelmi oktatást, természetesen az erre a célra rendszerestett  naplóban aláíratva, súlyos volt a vétkem. Aztán a Hollós lekapcsolta rólam a Csikmák bácsit, az egészről többet szó se esett. Kis érdekesség, amikor Cs később elment nyugdíjba, felajánlotta legyek az utóda, de ajánlatát nagy tisztelettel visszautasítottam. Utána számtalan alkalommal tartottam munkavédelmi oktatást, mindig ugyanazt mondtam mindenkinek (hacsak tényleg nem volt valami speciálisan új dolog, de hát mindenki ugyanazt csinálta évek óta viszont félévente kötelező volt oktatni) " A legfontosabb munkavédelmi eszközünk a fejünk. Mindig mindenki gondolja át amit csinál! A balesetek leggyakrabban két esetben következnek be. Amikor először csinálsz valamit, vagy amikor már sokadszorra rutinból. Lég óvatos, ha nem tudsz valamit, ne szégyellj kérdezni, amit meg már becsukott szemmel is tudsz, ott se legyél bután magabiztos! Szóval ÉSSZEL! Ja és munka közben senki ne hülyéskedjen, viccelődjön! Na ki vagy oktatva, itt írd alá!"

Visszatérve a garanciára, említettem, hogy a tervezés során a klímakompresszorok helyhiány miatt kikerültek egy gödörbe az udvara vezető rampa alá. Katasztrofális döntésnek bizonyult. Minden klímaberendezés alfája és ómegája a hőcserélők hatásfoka ami meg azok tisztaságától függ. Ez az udvari zug a hulló falevelek, a széfújta por  és az eldobált szemét természetes gyűjtőhelye volt. Bár a hűtőközegek gáz-víz oldalon nem érintkeztek a külső levegővel, de a hűtőgáz kondenzátorait villámgyorsan eltömte az a szutyok ami az udvarról folyamatosan beáramlott. Ezeknek a gépeknek a háztetőn 12 emelet magasságban lett volna a helyük, de ez nyilván nehezen lett volna megvalósítható (drága lett volna? csúnya lett volna a ház? eszébe se jutott a tervezőnek? sose fog kiderülni min bukott el). Ezzel a hiányossággal együtt kellett élnünk. Raktunk rácsot  szűrő anyaggal borítva, takarítottunk, kínlódtunk, de ettől a klímaberendezéseink hatásfoka örökre és végérvényesen csökkent. Például olyasmik fordulhattak elő, hogy mondjuk nyári melegben áramkimaradás miatt leállt, akár csak rövid időre minden. Ilyenkor miután visszaáll a hálózat, azonnal indulnak a szellőzőberendezések, fújják az egyre melegedő levegővel a hidegvíz nélkül maradt hőcserélőket melegre, és persze az automatika azonnal a maximumra szabályozza a motoros szelepeket. Igenám, de a hűtőkompresszorok csak kézzel indíthatók, mert azoknál van egy indítási protokoll. Tehát a szolgálatban lévő villanyszerelő (már ha időben értestést kap, és nincs más sürgős munkája) szabályszerűen kilép a személyzeti portán ( ha pechje van, még a rendészt is meg kell győzze, hogy a nála lévő szerszámokat nem lopni viszi) körbejárja a házat, lemegy a hosszú rampán az udvarra, bemegy a helyiségbe és indítja sorra a kompresszorokat. Sajnos a közben eltelt negyedóra alatt minden aminek hidegnek kellene lennie alaposan felmelegedett, felmegy a kondenzátornyomás ( a fizikával most nem foglalkozunk) PUFF, már le is kapcsolta a gépet a mindent felülbíráló védelem, ami a kompreszort a folyadékütéstől, azaz az AZONNALI HALÁLTÓL óvja. SAKK-MATT. A legrosszabb variáció, a következő éjszakai lehűléskor apró lépésekben, leszabályzott légtechnikai oldalon, magyarul kézzel felügyelve és nagy szakértelemmel, apránként indítani a teljes rendszert. Közben izzad mindenki, vendég és dolgozó a házban. Kínszenvedés, még most 40 év után is kiver tőle a víz. RÁADÁSUL, még ami nem a tervezés és nem az üzemeltetés miatt volt, a szerződés is katasztrofálisan köttetett. Szó szerint emlékszem ennyi idő után, annyiszor vágták anno a pofámba.... Mindenki reklamált nyáron, hogy ( az egyszerűség kedvéért ahogy elhangzott); "csináljatok valamit, mert meg lehet dögleni teljesen szar a klíma!"  És mi állt a szerződésben? "Nyári belső hőmérséklet a külső hőmérséklet mínusz 7°C, helyenként magasabb." (zonenweise höher)" Tehát ha odakint mondjuk 38 °C volt árnyékban (és az udvaron a napon, ahonnan a levegőt szívták be a szellőzőgépek 42), odabent lehetett 31°C amitől az én fejemet szedte le mindenki aki ott dolgozni kényszerült... és igaza volt! Mert egy négycsillagos szállodában klimatizált térben NEM LEHET harmincegy fok meleg. Ahányszor reklamáltam, csak elém rakták a szerződést; zonenweise höher. Mindent megpróbáltunk. Éjszaka "lefagyasztani" dermesztőre  a helyiségeket, de ugye a dolgozók reggel amikor beértek és fáztak mit csináltak? Kinyitottak ajtót, ablakot és anyáztak, hogy "ezek a hülyék bezzeg nappal nem hűtenek, csak amikor nincs itt senki". 

És még a zonenweise höher  se stimmelt. Mert még annál is melegebb volt nyáron gyakorta és nem helyenként, hanem már a központi gépnél is. Annyit szekíroztam, fenyegettem, ütöttem, vágtam minden vonalon a Swatek & Cerny kivitelezőt, hogy a cégtulajdonos, az alkalmazottai által, csak borzongva és elkerekedő szemmel emlegetett, rettegett Herr Cerny  magán-jetjével személyesen szállt le Ferihegyen és taxizott ki a házba, hogy megregulázzon engem. Nagy mellénnyel kezdte, aztán amikor én meg bedugtam a digitális hőmérőt a légcserélő előtt, meg után, és meggyőződhetett róla hogy patyolat tiszták a szűrők, a hőcserélő frissen mosott, és mégis csak 3-4 fok a különbség, csak vakarta a fejét.. Akkor éreztem némi elégedettséget, de hát ettől semmi se változott, ahogy az sem, hogy én a 8-as busszal mentem haza ő meg a magángépével. 

Beáztak  a közösségi terek a földszinten ha esett az eső. Na ez aztán klasszikus garanciális hiba, ezt se a tervezőre, se az üzemeltetőre nem lehet rákenni. Magánvéleményem, hogy gyűlölöm a lapostetőt. Itt meg még ráadásul autóparkoló van rajta térburkolattal, tehát abszolút javíthatatlan. Gányolták az osztrákok üttre-főre mindenféle megoldásokkal kísérletezve...... kicsit szpojlerezek. 14 év kihagyás után úgy hozta az élet, hogy ismét  a Novotelben találtam magam, ezúttal műszaki igazgatóként, akkor is folyt a víz a plafonból, és talán azóta is folyik.

Na ennyit a kezdetekről, rengeteg történet kavarog még a fejemben, de lezárom ezt a részt kivételesen korán, mert amikor éjjel hagyom abba az írást, még vagy egy órát nem tudok elaludni annyira kavarognak a fejemben az emlékek.

Folyt. köv.

Reggel van. Nem mondom, hogy forróság volt a hajón, pont + 1,0 °C volt amikor ébredtem a szalonban. Ma muszáj lesz kicsit befűtsek, na nem azért mintha fáznék a hálózsákban aludni, hanem mert befagyott a víz a csőben ami  megy a padló alatt a headbe, nem tudom használni a mosdót.

Hát ebből nem igen lesz korcsolyázás, a hó elrontotta még azt a rücskös jeget is ami volt.

A házba érve mindenki békésen alszik.

Begyújtottam a cserépkályhába, kimegyek külső körletre kicsit havat lapátolni, tüzelőt vödörbe pakolni, meg megbizgetem kicsit a jeget a hajó körül, hogy ne nyomorgassa Amapolát. Ma nem lesz több emlékezetblog. Amúgy gyönyörű itt a világ, az általában forgalmas Peregi Dunasoron sétáltam a Sz kutyával, mert a szántóföld nehezen járható a vastag hóban döglesztő a lépkedés,  itt meg letaposták az autók, EGY DARAB autó nem jött se szembe, se hátulról, ez az előnye, hogy itt nem takarítják a havat, mindenki elmegy a fenébe autózni ki a párhuzamos 51-esre, csak az jön erre aki itt lakik. Szóval gyönyörű a hófehér világ, egy makula sár sincsen, ha kisüt  a nap azonnal napszemüveget kell felvenni, sajnos abban a korban vagyok már, amikor az ember nem tudja a hóba pisálni a szerelme nevét.

Emlékezetblog kilencedik fejezet, ötödik rész.

Tartottam tőle, hogy lesz ezzel a fejezettel még gondom, de hát nem tudok mit tenni. Az a helyzet hogy már a korábbi részek, a tengerész életem leírása során szembesültem azzal a dilemmával, hogy a történetemben elkerülhetetlenül negatív résztvevők is megjelentek. És róluk muszáj volt őszintén írjak, máskülönben hamis az egész visszaemlékezés. Akkor úgy oldottam meg, hogy csak monogrammal említettem pl egy ostoba, agresszív, alkoholista gépüzemvezető főnökömet, de volt aki még így is felismerte a szövegkörnyezetből. Valaki rámírt a múlt év elején, hogy ne álljak le tavasszal az emlékezetbloggal, de muszáj volt az egyéb teendők miatt (nehezebb műfaj, mint a napi események meséje, ezért raktam télre, amikor több időm van) és ki kell találjam mit kezdjek a történetem negatívabb szereplőivel, addig lesz időm rajta gondolkodni. Egyszerűen hagyjam ki őket az életemből? De akkor hazug lesz a történet. Ráadásul bizonyos cselekedeteim okafogyottá válnak, szóval sántít majd az írás. Ha meg leírok mindent úgy ahogy volt, VAGY ahogy én akkor éreztem, akkor itt sértődések lesznek, ha netán olvassák a szereplők, akikről nem épp hízelgően írok. Szóval sehogy se jó az egész. De aztán úgy döntöttem írom ahogy volt, őszintén, úgyse olvassa a kutya se! Merthogy igazából a gyerekeimnek kezdtem el írni, hogy ne járjanak úgy mint én, hogy akkor kérdeztem volna  a szüleimet, amkor már nem éltek. Itt meg elolvashatják, ha én már nem leszek. Mert e pillanatban a háromból egyiket se érdekli ahogy éltem....  de talán majd egyszer. Na ez se jött be, legalábbis az "úgyse olvassa a kutya se", merthogy elkezdtek jönni a hozzászólások az előző részekhez, olyanoktól akik "akkor és ott" voltak, meg akiket valamiért érdekel, emlékeznek, szóval utolért a nyilvánosság. De hát nincs választásom, úgy döntöttem folytatom és csak őszintén, aztán lesz ami lesz. Ha meg valaki nincs megelégedve, írjon ő is egy visszaemlékezést amiben elmondja ő hogy élte meg ugyanazokat a dolgokat velem kapcsolatban. 

Szóval. Minden területi vezető vadászott megfelelő emberekre, szerveződtek a csapatok ahogy az újságokban megjelentek az álláshirdetéseink, volt aki azért jött felénk, hogy mondjuk kertész legyen, de elkapta valaki londinernek. Kinőttük a faházakat, már nemcsak én jártam rá a "házra", mindenki kereste a majdani helyét, ismerkedett a területével. Elkezdődött a részlegek átadása. Ahogy a szállodai szobákat a kivitelező kitakarítva készre jelentette, Varga Juli rázúdult az immáron  saját szobalányainkkal, mert azért az a takarítás amit ő várt el a vendég számára, más mint az építőké. Minden reggel szobalányok ültek az emeleti előterekben a szőnyegpadlón várva az aznapi eligazítást, a Heinz meg mindig megkérdezte "Gibt es heute wieder einen Streik?" Facsar Sándor séf elkezdte uralni  a konyhát és további kívánságokkal bombázott, miközben a szakácsokat, tanulókat, cukrászokat, konyhamészárost válogatott. Kele Márti főkönyvelő ahányszor csak meglátott újabb figyelmeztetésekkel árasztott el, hogy mikre legyek tekintettel a "lányai" számára biztosított komfortos elhelyezés során. A Front Office számára kicsi volt a pult, nem jó helyen volt semmi, a hostesst nem volt hova leültetni, a hallban a drinkbár se stimmelt, és amikor ezt hármasban beszéltük meg a Hollóssal meg Kótai Attila szélestudású bármixerrel, és nekem meg nem ízlett a próbapia, mondta  a Hollósnak "nézdmár ez meg idejár felvágni"! (ez is egy kifejezés amit meg kellett tanuljak, a "felvágás" az amikor a vendég reklamál, és persze csak vicc volt, Attila is egyike a sok közül akire jószívvel emlékszem vissza) A raktárakkal azonnal baj volt. Az osztrákok (nagyon helyesen) főkulcsrendszerbe állították össze a zárakat. VALAMENNYI ajtóét a szállodába. Ez nekem is újdonság volt. A lényege, minden ajtónak van saját kulcsa. DE. Vannak "főkulcsok", amelyek ajtó csoportokat nyitnak. Tehát egy szobalány aki egy emeletet takarít, annál nem a szobakulcsok vannak, hanem az emeleti főkulcs, ami azon az emeleten minden ajtót nyit. Ugyanilyen kulcsa van az emeleti gondnoknőnek, a House Keeping vezetőnek meg olyan ami az összes szobát, plusz a hozzájuk tartozó összes raktárt nyitja. És így megy ez a többi területre is, tehát az összes gépházat plusz műhelyeket a műszaki főkulcs nyitja. És van  a "királykulcs", ami MINDEN ajtót nyit ami csak a szállodában van. Na és itt volt a baj. Mert ez Magyarországon nem működik. Ugye nálunk olyan a "történelmileg kialakult" rendszer, hogy mindenki mindenkiről feltételezi, hogy az lop. Tehát a "létező szocializmusban" a bizalmatlanság alap. Minden kulcsot csak az birtokolhat akinek az a terület anyagi felelősséggel ki van adva. Azt állandóan leltározni, rovancsolni kell. Amikor mondjuk egy raktáros elhagyja a munkahelyét, a kulcsot (falakattal lezárva, azaz lepecsételt dobozban) köteles leadni a személyzeti portán a rendésznek.Tehát még be se költöztünk, de már tucatszám kellett lecserélni a műszaknak a már átvett raktárak zárait a (sokkal rosszabb minőségű) ELZETT egyedi zárakra. Gyakorlatilag csak a szállodai szobákra és a gépházakra maradt meg a főkulcsrendszer. Egyébként ekkor ismerkedtem meg az osztrák Peter Czerny úrral, aki nekünk csak "Csernyi Péter" volt, mert kiválóan beszélt magyarul, ő hozta be ezt a EVVA zárrendszert, és ő volt az, aki később a gyermekmentő alapítványt létrehozta Magyarországon.

Rejtélyes emberek jelentek meg a házban, akik rejtélyes dobozokat szereltek fel a már átadott emeletekre a folyosók végén az álmennyezet alá, és bontogatták a még csak frissen felszerelt álmennyezetet. Amikor rákérdeztem mi a fenét csinálnak, csak sokatmondóan hümmögtek. Nem telt nagy fáradságomba kideríteni, ők a BM alvállalkozói és kamerákat raknak mindenhová. Továbbá egy rejtélyes helyiség is lett egy eldugott folyosón, szembe a villamos főelosztóval, amit aztán senki kulcsa nem nyitott, és oda még nekem se szabadott belépni, mert ott volt a, papíron szállodai alkalmazott, de igazából belügyminisztériumi ember, aki mindent látott a monitorokon ami a szállodában történt. És nemcsak látott, de bizonyos lakosztályokat hallgatott is. Na megint egy cliffhanger, erről még fogok mesélni, de csak jó sokára, mert sok év telt el mire végül beléptem abba a helyiségbe.

Amikor a Hollóssal esténként zártuk a napot és összedugtuk a fejünket, megállapítottuk, hogy kell egy speciális műhely ahova kell egy speciális ember, aki meg tud csinálni dolgokat, amik nagyon kellenek, de mégsincsenek. Ez így elég rejtélyesen hangzik, pedig egyszerű. Egy szállodában képtelenség tartani még egy szállodát pótalkatrésznek. Márpedig Magyarországon azokhoz a holmikhoz amiket ide a labancok beszállítottak, nincs semmi. Amire számítunk, azt megrendelem most. De lesznek problémáink, amikor majd valamilyen umbuldára lesz szükség. Amikor muszáj megoldani valamit, de nincs hozzá ami kell, ami oda való. És akkor azt csinálni kell. Valahogy... akárhogy, mert muszáj. Ezt hajóról nagyon ismertem, az is ott van a tengeren, nem állhat meg, muszáj menni, tehát MINDENRE kell megoldást találni. Ha jól belegondolok a pályám nagyrésze ilyesmiken való fejtöréssel telt el. Szóval kellett például egy esztergapad (mert a hajókon is volt), amin egy eltört tengely helyett lehet egy újat derehálni és kell valaki aki az ilyen extra sürgős munkát meg tudja csinálni. Nem lehet minden ilyesmivel körbeszaladgálni a várost. Így került  a csapatba Poszlovszki Rezső, frissnyugdíjas szerszámkészítő, akit a Hollós hozott a házhoz mint régi barátot, és hamarosan napi négyórásként mindannyiunk jóbarátja lett. A Rezső tényleg mindent megoldott. Kicsit előre szaladok időben. A  cukrászaton volt egy nagyteljesítményű Hobart bolygókeverőgép. A Hobart egy amerikai világmárka, olyasmi lehet konyhagépben mint autóban a Mercedes, de azt nem bírta, hogy valamelyik ügyes dolgozó habverő fokozatra kapcsolta tésztadagasztáshoz. A motor az bírta, ezért a védelem nem kapcsolt le, de minden láncszemnek van egy leggyengébb pontja, itt egy fogaskerék fogai darálódtak le az áttételből. Na ott voltunk meglőve, ugye meséltem hogy bármit, tehát alkatrészt is csak külker vállalton keresztül lehetett volna behozatni, jövő év szixtóber 42-ére meg is jött volna, addig meg dagasszanak, verjenek habot a cukrászok kézzel. Szétszedtük a gépet, addigra már a Simon Józsi anyagbeszerzővel bevásároltunk mindenféle köracélokat, a Rezső bácsi megmérte a roncsot, megesztergálta, eltűnt egy fél napra, felkereste egy régi kapcsolatát, akinek volt gépe fogaskereket marni és megcsináltatta vele nagyjából két üveg pálinkáért. Három nap múlva működött a gép. Talán még most is az, és azzal a fogaskerékkel. Na erre kellett a "specműhely" és a Rezső...... Isten nyugtassa öreg barátomat, 90egynehány évesen hagyott el minket, én mondtam a kifejezetten vidám temetési beszédét, olyat ami neki is tetszett volna.

Szóval a szerkezet beindult, bár még minden recsegett-ropogott, de mindenki elkezdte tenni a dolgát... vagy amit annak gondolt. Kezdetben... sőt sokáig nagy volt a felfordulás és nekem rengeteget kellett nagyon gyorsan megtanulni. Mert azért egy szálloda teljesen más világ mint amiben korábban tevékenykedtem. Legfőbb atyamesterünk, a PANNÓNIA vezérigazgatója Somogyi Jenő szerint minden vendéglátóhely "kocsma", csak vannak jobbak és rosszabbak, továbbá mindenki aki ott a vendéggel találkozik "kocsmáros". Ez a terminus technicus mostanra talán kiment a divatból, de nálam megragadt, azóta is így hívok minden vendéglátóst, olyasmi lehet ez, mint amikor az engem operáló sebészt kérdeztem valamiről, ő meg azt mondta ő csak a hentes, ez az endokrinológus szakmája. De a rendszerünk, ami mai szemmel végtelenül nehézkes, de akkor az volt a természetes, a dolgok megszokott rendje, döcögve beindult. (Na erről is fogok még mesélni, hogy törtem át "évszázados falakat".) A régi Pannóniás megszokások, és a népgazdaság vagyonával való felelős gazdálkodásra vonatkozó törvényes jogszabályok közt. Még a legelején a faházakban mondta el nekem a House-keeping (mostantól a következőkben HK) vezetője Varga Juli az aggodalmát, hogy az ő régi baja a műszakkal, hogy a szerelők mindig szívesebben mennek a vendéglátáshoz mint a szállodai szobákba javítani valamit, mert ott időnként leesik valami kaja, pia, de nála meg semmi. Szóval őket elhanyagoljuk. Nos meg kell mondjam, ezt a régi rendszert, talán mert mindnyájan új emberek voltunk nem vettük át. Soha nem hallottam vissza ilyen panaszt ( olyat inkább amiről a rendészeti vezető panaszkodott, hogy csináljak valamit, mert  az egyik nagytermészetű csábos vízszerelőnk dugja a szobalányokat, na erre nem volt megoldásom). A hibaelhárítás a következőképpen működött. Miután az épületfelügyelet miatt szükség volt egy műszaki diszpécserre, az vette telefonon a hibabejelentéseket a különböző helyekről. Kiértékelte és riasztotta a megfelelő szerelőt, aki ment és csinálta. VOLNA, ha ez így szabályos lett volna. De a Maár Vilike egy amúgy aranyos, édes nyugdíjas öregasszony, aki a Pannóniás belső ellenőr volt kioktatott, hogy ez így abszolút szabálytalan. Mert munkalapot kell kiállítani (ezt rásóztam a diszpécserre), a munkalapra fel lehet vételezni a műszaki raktárostól a szükséges anyagot, amit  a raktárosnak papíron kell kiírnia amit nekem engedélyezni kell (ezt azonnal rásóztam a művezetőre), a szerelő elvégzi a munkát, és IGAZOLTATJA a területi vezetővel ahol a munkát végezte, a papírokat lefűzni, és ekkor van rendben a dolog. Ezt én (Hollós után) úgy hívtam, hogy "a felelősség szétszórása", de ezt kívánja a népgazdaság vagyonával való felelős gazdálkodás. TERMÉSZETESEN ő tudja, hogy ha a szerelő el akarja lopni mondjuk azt a  csaptelepet, úgyis el fogja lopni, DE a szabály az szabály punktum. Naugye, hogy érthető már mért kellett ide háromszoros személyzet, mint ugyanekkora hotelba Bécsben?

Rengeteg dolog fog még eszembe jutni, de le akarom zárni már az építésről szóló részt, mert ha így haladok sose végzek a még előttem álló negyed évszázad elregélésével, szóval végigbrusztoltam, kitanultam, kibírtam, és azt gondolom, hogy jól csináltam. Ha valaki úgy gondolja valamit nem jól tettem, írja be kommentárba, én nem fogom törölni. Több mint 20 éve írom ezt a blogot, többszáz hozzászólás volt, de eddig egyszer fordult elő hogy töröltem valakit aki figyelmeztetés ellenére is ocsmányságokat írt.

Így jött el a nagy nap, nyitott a szálloda. Most bajban vagyok, mert az időpontra nem emlékszem, de  az AI azt írja és a Solti Adrien egykori tűzvédelmi és rendészeti vezető is azt állítja, hogy a nyitás 1982 június 5-én volt. Amitől számomra leginkább emlékezetes, az a szemétprés.  Az a helyzet, hogy a szállodában egy szemétledobó rendszer működött, aminek a legalján egy ugyanolyan berendezés volt mint a kukásautókban (ugyanaz az osztrák MUT cég is gyártotta ami a kukásautókat). Namármost ez valahogy kiesett a koncepcióból. Én, amikor eljött az ideje átvettem kipróbálva az osztrákoktól, működött, slussz. Fentről dobálták bele a szobalányok, lentről a konyha, meg a többiek akik a földszinten voltak hordták rá a többit, amikor megtelt  az alsó "darálótér", automatikusan beindult a csigás szemétprés, összetömörítette az anyagot és bedobta a nagy, 1100 literes kerekes  konténerbe. Ha mondjuk eltömődött és ezért leoldott a motorvédelem, vagy elszakadt az ékszíj, jelzést adott az épületfelügyelet a diszpécsernek aki küldte a szerelőt. Ez eddig rendben van, De a kukáskonténer húzogatása, a gép időnkénti kitakarítása, a konténerek takarítása, a helyiség takarítása, annak a trehány disznónak a seggberúgása aki mellé önti a szemetet, nem volt koncepcionálva, hogy kinek a feladata lesz. Ezt valahogy senki nem vette magára a nagy hajszában a végén. Miközben napokon át menthetetlenül keletkezett  a szemét a házban. Eljött a nagy nap és elöntött mindent a szemét odalent a szemétprés helyiségben. Rettenetes bűz tört rám amikor kapva a jelzést, hogy baj van, kinyitottam a helyiség ajtaját. Hívtam még valakit és megpróbáltunk úrrá lenni a helyzeten. Ekkor tanultam meg, hogy az ember szaglása gyorsan kimerül. Hamarosan semmi szagot nem éreztem, pedig az nem szűnt, mert akik benyitottak azonnal fordultak is kifelé a büdösből. És miközben a többiek ettek-ittak, vigadtak odafent, én csak nyomtam a gombot és lapátoltam a mocskot a "bányában". Hát így ünnepeltem én imádott szállodám megnyitóján.

Ezt a kérdést aztán úgy oldottuk meg, hogy a 24 órás szolgálatban lévő villanyszerelők kaptak némi "szemétkezelési pótlékot" és ők lettek a felelősök mindezért.

Folyt. köv.

Emlékezetblog kilencedik fejezet, negyedik rész.

Jött a tavasz. Megpróbáltuk egyre szaporodó embereinknek munkát adva kicsit rendbe rakni a faházaink körötti bozótost, raktárt kialakítani egyre szaporodó eszközeiknek, szerszámainknak, szükség volt már könyvelni adminisztrálni az új egységét a cégnek, ehhez a vállalat angyalföldi központi raktárából (akkor épp Kelli utcának hívták gyerekkorom Forgách utcáját, ahol a régi büfévállalat relikviáit őrizték) hoztak egy nagy kétajtós lemezszekrényt, ugye az iratokat, bélyegzőket zárni kell, de kulcs az nem volt hozzá. Na nyissa ki a "műszak"! Hát kinyitottuk, TELE VOLT iratokkal, többek közt hivatalos bélyegzőkkel. Akkoriban akinek egy bélyegzője volt, bármit megvehetett a boltban, csak odaütötte az átvételi számlára a céges pecsétet és máris vihette, a bolt meg számlázta. Na eldugtuk a bélyegzőket, elégettük a papírokat. Villanyszerelő, vízszerelő, lakatos már gyártotta az udvaron azt az előtetőt, ami a tervben nem szerepelt, de tetőterasz fölé került az akkor kitalált jövendőbeli szabadtéri bár fölé, szóval alkottunk ami csak az eszünkbe jutott, hogy még kell. Voltak persze vadhajtások is, az újonnan felvett "kisfőnökök" mind úgy érezték, hogy itt a Mikulás és csak kérni kell és valóra válthatják a legkülönfélébb ötleteiket, persze mindet az elképzelt jelentős bevétel növekedéssel indokolva. Na ezeket rátoltam a Hollósra, vívjanak meg vele, volt ami átment, volt ami nem. Épült egy négypályás Bowling söröző a "lepényépület" alatt, na oda a Bognár Józsi a söröző vezetője kitalálta, hogy discót akar csinálni hetente egyszer. Ki kellett ötölnük, hogy lehet a pályáknak olyan mobil fedést csinálni, amivel ez megoldható. Mondjuk kicsit előre szaladtam, mert ez már a ház nyitása után történt, de ha már itt vagyok, a Józsi fantáziája állandóan működött és a legvadabb ötletekkel állt elő, amikhez persze jelentős átalakításokra lett volna szükség. Én meg kérdeztem mi a garancia, hogy a jelentős ráfordítás jelentős bevételnövekedést hoz majd? Egyszer amikor ebbe belebonyolódtunk, azt ajánlottam, hogy a megfelelő garancia az lenne, ha nem sikerül a terve akkor én az új autójával nekimehetek a betonfalnak az udvaron. Emlékeim szerint a témát ejtettük.

A szerződés szerint az újonnan bekerült berendezések karbantartására, kezelésére az építő, beszállító betanít bennünket, ebből az alkalomból kerültem ki pár napra Bécsbe a Honeywell-hez az épületgépészet-felügyelet betanulásra (itt láttam, hogy nekünk a levetett, ott már annyire nem használt Delta 1000-es rendszert adták el, hogy már megmutatni se tudták), a liftgépeket a felvonószerelővel a Fressler-OTIS- bécsi telephelyén ismertük meg részletesebben, nekem ennyi jutott a "jóból",  amiben a Kerberesek végigutazták és tanulmányozták Európát, hogy összekoncepcionálják azt, amivel aztán nekem kellett dolgoznom. Érdekes előélete volt ez a háznak. A beruházás végeztével minden vagyontárgyat a bekerülési bizonylatok alapján "aktiválni" kell, ennek könyvelési szempontból van jelentősége mert az amortizációt eszerint lehet az évek során "leírni", ami a könyvelőknek valami olyan oltári szentség lehet mint nekem a Kirchoff tétel. Hálistennek nem az én dolgom volt "elkefélni" például, hogy hogy a francba lehet aktiválni egy autóra való tetőablak számlát, amit nagyjából tudtam, hogy melyik Kerberes kocsijára (vagy csak be a csomagtartójába ) rakhattak valamely kiszállás alkalmából. 

Az, hogy az ember hogy tud érvényesülni, eredményt elérni egy szerteágazó rendszerben, elsősorban attól függ milyen kapcsolatot tudsz kialakítani a benne lévő emberekkel. Említettem a Kerberrel a rögös utat, meg azt is, hogy szerencsére a szakma legérzékenyeb részén a villamos oldalon nem volt probléma. Szégyellem, hogy pont ennek a kollégának a nevét felejtettem el, de simán ment a középfeszültségű transzformátorállomás átadás-átvétele, az ELMŰ szakembereivel közösen. Mert ez speciális terület, mi építtettük, de  aztán (természetesen ingyen) át kellett adni az ELMŰ-nek ( mondjuk ennek akkor, amikor minden az államé volt nem sok jelentősége volt), aki ha épp olyan kedve lett volna még számtalan módon nehezíthette volna meg a munkánkat, de nem tette, és ez a kolléga jártasságának volt köszönhető. A labancokkal se volt igazán gond, volt egy remek titkárnőjük, aki mindig mindenben segítőkész volt, a hangulat baráti és vidám, jó volt velük dolgozni, még a végén a kezdetben kissé merev építésvezető, Herr Maturával is kifejezetten jó viszonyba kerültem.... bár  lehet később, amikor a ház átadása után, garanciális ügyekben lettek kemény csatáink ez a viszony kissé visszaridegedett. A lényeg, hogy területről területre, munkafázisról munkafázisra mentünk végig az építés finisében a házon, így a végeljárás, amikor az egész társaság ünnepélyesen bevonul, végigjárja az épületet és amikor valaki észrevesz egy légypiszkot egy szállodai szobában a falon, azt beveszik a jegyzőkönyvbe, hogy "javítandó", már csak formaság volt. A magam részéről akkor még nem igazán volt erről a rítusról kialakult véleményem, de az ezután kővetkező negyed évszázadban annyi ilyen átadás átvételen vettem részt, hogy teljesen elvesztettem iránta az érdeklődésemet. Ugyanis ennek a szarakodásnak semmi értelme.  A LEGELSŐ használatbavétel után a szállodavendég (aki amúgy a legmocskosabb állat a világon, kipucolja a fekete cipőjét a fehér törölközővel, belehány a papírkosárba, vörösborral öntözi a kárpitokat, eldugítja a klozetot, lop amihez csak hozzáfér, stb.) több eltüntetendő nyomot hagy maga után mint egy közepesen hanyag kivitelezői szobafestő. Pályafutásom vége felé már volt olyan jegyzőkönyv, amit a felújított szállodai emeleteket átnézni időpocsékolásnak nyilvánítottam, ki se mentem az irodából, miután végig ott voltam a munka során, ott helyben aláírtam, hogy " említésre méltó hiba nincs, hiánypótlás szükségtelen". A generálkivitelező azóta is ezt mutogatja, mert azt mondta ő ilyennel még nem találkozott.

A nagy erőpróba az építés befejezése, de még az átadás-átvétel előtt már megkezdődött, az a szálloda "belakása". Mindenki megpróbálta a legjobb tudása szerint elkezdeni a munkáját. Solti Adrien tűzvédelmi megbízott remek bemutatót tartott, az azóta betiltott halon oltóval eloltott egy tábortüzet a faházak előtt. Facsar Sándor séf ellátogatott a korábban megnyitott  Fórum szállodába, és többoldalas hibalistát adott át nekem, hogy oldjam meg, hogy azokat itt ne kövessék el..... Csakhát ugye a jóváhagyott tervek.... Mit kezdjek az olyannal, hogy valaminek nem ott a helye, hogy valami túl nagy, vagy túl kicsi, pláne nincs is pedig kellene, amikor AZ VAN (vagy éppen nincs) BETERVEZVE? Szóval EZ egy kemény téma. Továbbá túl sok tapasztalata ekkora ház üzemeltetésben nem sokaknak volt, nekem meg semmi. Előtte a vadászati világkiállításra épült 320 szobás Volga szállodában korábban dolgozottak hoztak némi tudást, de a Volga egyrészt csak kétcsillagos, szóval amolyan "fapados" szálloda volt, másrészt a sztenderdek 1971 óta sokat változtak. De eszembe jut amikor a Kaszab Juli emlegette, hogy a Volgában sírva fakadt, amikor meghozták a nyitásra az ezüst evőeszközöket ( a Volgát kifejezetten a szovjet turisták fogadására szánták de néha ott is volt repivendég), és leöntötték elé, és nem volt hova elzárni őket. Ugye már említettem, hogy eleve sokkal több volt a személyzet mint aminek az elhelyezésére a házat a MESTER tervezte, szóval mindenki szorongott. A kivitelezők még ott serénykedtek a befejező munkákkal, de részünkről már száz ember járta a házat, okvetetlenkedett, volt láb alatt a melósoknak, és engem folyamatosan újabb igényekkel bombázott. Én lettem az aki vette a "mondd meg az osztrákoknak, hogy ez így teljesen sz@r, így nem lehet dolgozni!" típusú megtalálásokat. Nem részletezem, nyárra túl voltunk ezen is. Összeállt a ház, összeállt a háromszázötven körüli dolgozói létszám aki majd üzemelteti (nincsenek pontos adataim, de szerintem ma ugyanabban a házban száznál kevesebben dolgoznak) A végén már annyit voltam bent, hogy hazamenni se volt érdemes, bent aludtam a mintaszobában, csak gatyát váltani, meg borotválkozni mentem haza. Megtörtént a hivatalos átadás-átvétel, vagy 20 különféle hatóság, hivatal, szervezet képviselője írta alá a használatbavételi dokumentumot, és az osztrákok levonultak. De előtte még játszottunk velük egy búcsú bowling meccset, amiben sz@rrá vertek bennünket. Annyit azért szerényen megjegyzek, hogy a legjobb magyar én voltam (valamelyik azóta elhagyott otthonomban talán még most is megvan az ónfedelű díszes sörös kupa amit kaptam érte), köszönhetően a valamikori Vegyterv, valamikori második teke csapatában, a valamikori kerületi bajnokságokban szerzett tapasztalatommal, ha jól emlékszem a Kéményseprők csapata ellen egy Közraktár utcai pincepályán értem el a legjobb, 400 fa feletti rekordomat.

Ez a kép már a nyitás után készült a szállodai hallban, Buczkó György üvegművész világórája előtt. (Előtérben balról Solti Adrien tűzvédelem, Jalsoviczky Ágnes igazgatóhelyettes, Bocsák László igazgató, forrás Fortepan)

Érdekes apróság Buczkó Gyurival a Rákóczy Pistiéknél is találkoztam egy szilveszteri buliban amikor a Novotel konyháján sült malacot falatoztuk.

Folyt. Köv.

Merthogy az történt, hogy éjjel 3 órakor még javában a "tegnapi" emlékezetblogot írtam, szóval az is már ma ment ki. Ez most kivételesen nem emlékezetblog lesz, hanem az aktuál. 

Két napja esik a hó. Amikor  hétfőn éjjel akartam kimenni a hajóra, 10 centis hóval és folyamatos hóeséssel szembesültem, némi megfontolás után visszafordultam a stégbejáróról, kell az nekem, hogy a klumpában pizsamában a hóban gázolva megcsússzak, megbotoljak, mellélépjek a járónak, és összetörve magam esés közben beessek az alig befagyott Dunába? Szégyenszemre visszafordultam és a házban aludtam, ott ahol napközben is szoktam "leszófázni". Reggelre kelve kutyázás

után (SZ kifejezetten élvezte a hóban ugrálást) eltakarítottam a havat ahol kellett, gondoltam ezzel le is zártuk a telet.

 De nem így történt. Este ismét szakadni kezdett a hó és mire befejeztem hajnalra az emlékezetblog következő fejezetét, megint akkora volt  a  hó, hogy idebent kellett aludjak. Ráadásul annyira beindult az agyam, hogy még vagy egy órán át csak kavarogtak a fejemben a gondolatok, így reggel negyed tízkor ébredtem, lábamnál Sz kutya szemrehányó tekintetével. Kivételesen J is előbb ébredt mint én, így ketten indultunk  két kutyával sétálni. Így nézett ki odakint  a világ.

Előtte való nap lesöpörtem a kukákról a havat szóval pont ennyi esett egy éjszaka.

Picur kutya aki boldogan rohant a kertkapu felé, na ETTŐL megtorpant, el kellett lapátoljam a havat, amíg J felszerelte rá a pórázt.

Jól elfáradtunk a magas hóban gázolástól, pedig még a szokásos út harmadát se tettük meg, utána meg még nekiálltam ismét ellapátolni  a havat, hátha mostmár így is marad.

A végére SP is megjelent a rokirobogójával

meg a  vidáman szaladgáló kiskutyájával.

11:15-kor úgy döntöttem végre megreggelizek, erre a tegnapi ebédet juhtúrós sztrapacskát használtam el, úgy, hogy ma már ebéd nem lesz ha meg is hozza a Teletál futárja a szép Edina, alighanem az lesz a holnapi ebédem. (vagy reggelim... vagy vacsorám... vagy a fene tudja.. de NEM MINDEGY? Fő az egészség! {ezért füstöl a kórház kéménye. bocs}) Ja... hamár egészség. Ez szegény J keze, kipukkadt mellette a serpenyőben a bundáskenyér. Még az arcára is fröcskölt, szerencsére megvédte a szemét a szemüvege. De csak a keze másodfokú, a többi helyen csak elsőfokú égés. Az lehetett így utólag, hogy a kenyér hűtőben volt és valahol a belsejében csapódhatott ki egy kondenzvíz lencse, ami pont akkor érintkezett a forró olajjal amikor beleszúrta villát, hogy megfordítsa a szeletet.

Megintja! És elmúlt a Vízkereszt, elmúlt a Mikulás is

itt a komor újév.

Most erről egy amerikai film jutott az eszembe amiben a részeg orosz gengszterek ezt énekelték, "Télapó ( oroszul Gyed Maroz azaz fagy apó) Télapó ne fagyassz meg engem, és a lovamat sem!"

Emlékezetblog kilencedik fejezet, harmadik rész.

A beruházó, mint már említettem a KERBER volt, olyan 3-5 fővel képviselte magát. Az építész "főnök" egy többé-kevésbé alkoholista nő H M volt, személyét borítsa feledés, amúgy nem sok vizet zavart, bár gyanítom ő csinálta ellenem leginkább a hangulatot. A többieknek már a nevére sem emlékszem, pedig a villamos szakági képviselővel kivételesen jóba lettem, korrekt szakember volt, amikor már összebarátkoztunk elmondta, hogy a Hollós elsőre őt szemelte ki és próbálta átcsábítani arra a helyre ahova később én kerültem, de nem tudtak megegyezni a fizetésben. Akkoriban még könnyen mozogtam, nem jelentett gondot a rengeteg szaladgálás a faházból a parkon át, ahol halott fákból készült deszkakalodák védték az élőket, mert megmaradtak az egykori temető sétányai a gyönyörű ős vadgesztenyefákkal. Sajnos az azóta elszaporodott aknázómoly sokat elpusztított, pedig a Gestl Józsi (akit még én vettem fel kertésznek) és felesége Andi 40 éven át ápolták a parkot, pedig a rendszerváltás után kiderült, a terület nem is a miénk, hanem az önkormányzaté. Minden év őszén, amikor lehullottak a lombok, amikben az aknázómoly lárvája áttelel, nagy lombgyűjtést rendeztek és megszervezték a kerület főkertészével, hogy a bezsákolt avart szemétégetőben égessék el, ezáltal megóvva a fákat a kártevők szaporulatának nagyrészétől. Sajnos két éve Józsiék is letették a gereblyét, és ebben nemcsak az életkoruk, de az utódaim bánásmódja is alighanem szerepet játszott, remélem a Főkert legalább olyan jó gazdája lesz a szívemnek oly kedves kertnek, mint ők voltak.

Kerestük az embereket, az egykori kivitelezők közül két villanyszerelőt Antall Bandit és Szász Karcsit "igazoltuk át", meg egy lakatost, aki klímásnak adta el magát, de kevés volt hozzá a tudása, viszont túl nagy a mellénye, tőle később meg kellett váljak. Műszaki ügyintéző Lovas Laci, művezető Nagy Sanyi, műszaki adminisztrátor hölgy több is követte egymást, villanyszerelők, vízszerelők, kazánfűtők  24-72 órás szolgálatban (24 óra meló 72 óra szabad), műszaki diszpécserek, gyengeáramú műszerészek, asztalosok, lakatosok, műszaki raktárosok, hűtőgépszerelő, konyhagépszerelő, felvonószerelő, szóval szép nagy csapattal indultunk. Mindezt a szervezetet a ház folyamatos átvétele közben kellett felépíteni, felszerszámozni, szóval volt feladat bőven. 

Mindeközben szaladgáltam le-fel az egyre jobban  beépülő házban tetőtől a pincéig (talán még ma is képes lennék megmutatni annak a kábelnek az eldugott végét a pincében, amit a sarki buszmegállóig építettünk ki még gyorsan a föld alá lefektetve amikor azt terveztük, hogy oda csinálunk egy virágárus pavilont a a Gerstl Andinak, na ezt később nem engedélyezték), ahogy épp a feladat szólított, aztán vissza faházi irodánkba ahol mindent egyeztetni, építési naplóban rögzíteni, megbeszélni, néha kicsit  veszekedni. Az osztrákok egy külön épületben székeltek, ahogy említettem a fővállalkozó csak pár fő, a többi néhány osztrák csak alvállalkozó, meg anyagbeszállító, aki itt táborozott amíg beépül az anyaga. Meg kell hagyni, ezt kétségtelenül nem tudtuk volna mi magyarok magunk megvalósítani. Túl azon, hogy a szervezési rendszerünk hozzájuk képest abszolút rugalmatlan, túlbürokratizált volt, egyszerűen nem léteztek azok a korszerű anyagaink itthon amivel ők megjelentek. Ez azonnal felvetette, hogy mi a fenét fogunk mi később az üzemeltetés során kezdeni amikor valami elromlik, tönkremegy, javítani, netán cserélni kell? Na ismételten belecsöppentem abba amivel a Mahart központban is szenvedtem, az alkatrészbeszerzés problémájába. Mert Magyarországon "nyugatról" bármit csak hivatalos külkereskedő vállalat hozhatott be és az volt a szabály, hogy HÁROM ajánlatot kellett kérjen, aztán eldöntse melyik a legjobb, aztán ha kap engedélyt a minisztériumától, akkor megrendeli, kifizeti, aztán átadja nekünk, akik meg kifizetjük neki. Namost képzeljük el, hogy elromlik egy konyhagépben egy alkatrész. Teszem azt egy konyhai gőzpárlós sütőben kiég az izzólámpa, de olyan ami oda való nincs Magyarországon. Akkor bizony ezt a ...mondjuk 32 Ft-os alkatrészt meg kell "külkereskedtetni", és majd úgy jóesetben egy fél év múlva itt is lesz az égő! És az ilyesmire mégcsak az osztrák garancia se vonatkozott, mert ezek az apróságok a "gyorsankopó alkatrészek" kategóriába tartoztak amik az üzemeltetőt terhelik. Konkrétan emiatt nem volt az úszómedencének alsó világítása egy éven keresztül, miközben meg engem az úszómesterek naponta b@szogattak érte. Na amint erre ráéreztem, még jóval a szállodanyitás előtt, a Hollós Lacinak volt a feladata, hogy valahogy kibrusztoljon a beruházónál egy olyan pénzügyi keretet, amiből most az elején lehet nyugati alkatrészeket rendelni. Nekem meg az volt a dolgom, hogy találjam ki MOST, hogy MAJD később mi fog elromlani, ami itthon nem kapható. Mondok egy egyszerű példát. Akkoriban nem gyártottak nálunk többrétegű (termopan) hószigetelő üvegtáblákat. Pláne nem azt a "parasol bronz" színárnyalatú három rétegűt amit a MESTER kiválasztott a földszinti vendégterek hatalmas homlokzati felületeihez. És ráadásul ezek legalább tíz féle méretűek. Namost találjam ki előre, hogy melyikből rendeljek tartalékot, hogy ha egy szilveszteri duhaj vendég belevágja a pezsgősüveget az ablakba, akkor ne kelljen bedeszkázva várni az importra egy évet!

Erre a pótbeszerzésre, ami nem szerepelt a szerződésben csak úgy volt lehetőség, hogy lemondtunk bizonyos dolgokról és azokat magunk csináltuk meg, helyette a kivitelező szállította amit megrendeltünk. És hát ugye ahol sok kézen megy át az árú ott sokan akarnak keresni. Csak úgy próbából a régi Mahartos külker kapcsolatomon keresztül megkértem egy konyhai sütőhöz  egy tartalék fűtőbetét árát, a fele volt mint amennyiért az osztrákok beszállították. Aki szegény az a legszegényebb, iszonyatosan sokat keresett ezen a nyomorult országon mindenki, és attól tartok ez azóta se változott semmit.

Nem volt könnyű a helyzetem (de hát nekem speciális tehetségem van hozzá, hogy mindig a "lövészárokban" találjam magam), mert bármit felfedeztem ami nem volt jó, amit lehetett volna jobban csinálni, amit MUSZÁJ volt másképp csinálni, az osztrákok azonnal arra hivatkoztak, hogy ők a jóváhagyott terv alapján dolgoznak, és abban ez van! És ezzel valóban nem lehetett vitatkozni. A  Kerber.. mit mondjak nagyjából sz@rt bele az egészbe, nem az ő gondja. Meg kell mondjam az osztrákokra egy rossz szót nem tudok mondani. Persze a pénzt szerették, de hát azért tartanak ott ahol tartanak, mi is szeretjük, csak mi másképp mint ők, mi lopni szeretjük. Rendet tartottak, az építkezést nyugdíjas osztrák gumibotos rendőrök őrizték, oda csak az mehetett be akinek a nyakában lógott a belépő (kivéve engem, mert egy hét után már alsógatyában is megismertek volna), ezzel semmi gond nem volt mindenki hamar megszokta, a rengeteg magyar alvállalkozó is hamar felhagyott az amúgy nálunk akkoriban még  rendszerszintű kuplerájjal. Miután hamar rájöttem, hogy a Kerberre alig számíthatok, egyszerűen kihagytam őket ahol csak lehetett, és naponta többször egyeztettem az osztrákok irodájában a szakágakkal, ők meg rugalmasan tudomásul vették, hogy mostantól ez így működik. Alkudoztam, érveltem, néha  szabály szerint cigánykodtam ( egyszer meg is kaptam az építésvezető Matura úrtól, hogy "Herr Bartyik Sie sind ein raffinierte Zigeuner", jobbhíján ezt dicséretként nyugtáztam). Ha valami tényleg rossz volt, miután szakemberek voltak, könnyen megegyeztünk. Ha meg valami olyat kértem ami nekem fontos volt és nekik nem volt igazán plusz teher, bevállalták. De sajnos ami nem volt benne a tervben és mi mégis akartuk, arra nemet voltak kénytelenek mondani. Ilyenkor jött az alku, miről mondunk le cserébe. Úgy három-négy hónapig tarthatott ez a köztes állapot, a szálloda nyitásáig.  Közben egész jól összebarátkoztunk. Velem ez amúgy nagyon könnyű. Időnként szükség volt a tervezőre is, ha olyan szinten kellett eltérni az elfogadott tervtől, hogy az építési naplóban is rögzíteni kellett, így ismertem meg a belsőépítész Herrer Caesárt, a háta mögött csak  MESTER-ként emlegetett Finta Józsefet, bár ő ritkán ereszkedett le közénk a trónjáról, inkább csak a famulusaival érintkeztünk. A kivitelezők közül a legjobb kapcsolatom a Heinz Rabenseifnerrel volt, aki mint már említettem az épületgépészetet beszállítói alvállalkozó "Swatek & Czerny" cég automatikáért felelős szakembere volt, vele gyakorlatilag minden meg tudtam oldani, ha valami gond volt, felpattant a motorkerékpárjára és négy órán belül ott volt a hibás alkatrésszel Bécsből. Nagyon jó srác volt, nem véletlen, hogy a végén quasi magyarrá vált. Szerencsém volt, hogy az osztrákok mindent az általam már tervező koromban megszokott "áramutas" rajztechnikával dokumentáltak, akkoriban ezt még a magyar villanyszerelők se mind tudták "olvasni", Heinzzel "egy nyelvet" beszéltünk, túl azon, hogy nagyjából ő annyit tudott magyarul, mint én németül. Miután ez az én emlékírásom, most megengedem magamnak azt a hízelgést, hogy kevesen tudták volna rajtam kívül, ennyire jól, ennyire rugalmasan kezelni ezt a komplex feladatot amit egy szálloda műszaki üzembehelyezése jelentett, jól is éreztem magam a bőrömben, mert a "házat" a magaménak éreztem.. és ez egy jó darabig még így is volt....amíg aztán... de erről majd később.

Folyt. köv.

Emlékezetblog kilencedik fejezet, második rész.

Na rosszul emlékeztem. Tévedtem pont egy évet, ma reggel előkerestem a hajón az "archívumból" a munkakönyvemet, 1982 februárjában történt, hogy ott álltam a BAH csomópontnál a faházak előtt és felnéztem a már majdnem teljesen kész szállodaépületre. Szóval itt akarok, dolgozni.... Na majd kiderül, keressük meg azt a Hollós Lászlót aztán meglátjuk tetszünk e egymásnak. Érdekes dolgok maradnak meg az ember emlékezetében. A betört jegű tócsában egy fekete rigó fürdött nagy lelkesedéssel. Hogy nem fázott? Boldogan fröcskölte a vizet ...vagy talán épp szabadulni akart a bőrén élősködő vérszívóktól, ki tudja, de a látvány máig megmaradt bennem. 

A tárgyalás nem tartott sokáig. Határozottan tetszettünk egymásnak a Hollóssal. Középkorú őszhajú, jó tartású ember, mély rekedt dörgő hang, egyenes tekintet, kemény kézfogás, nem különösebben választékos modor és a kérdéseimre is egyenesnek tűnő válaszokat adott. Velem az állásinterjú (már az a kevés amim volt életemben, mert nem én kerestem magamnak, inkább engem kerestek) nem a szokásos, mert én többet kérdezem, kvázi vallatom a jövendőbeli munkaadómat, mint ő engem. És ez úgy tűnik jó benyomást keltett, mert bár H L rövid beszélgetés után bevallotta, hogy neki már van jelöltje (és itt derült ki mire is van tulajdonképpen igény) a jövendőbeli helyettesét keresi, de én olyan céltudatosan kérdeztem rá annak  a várható képzettségére, korára és kvalitásaira, hogy meggyőztem én vagyok  a legmegfelelőbb jelölt helyettesnek, de vegye fel a másikat is, mert szükség lesz itt az ő szakértelmére is. Megalkudtunk a fizetésben (most nézem a munkakönyvem, 5500 Ft/hónap, most kicsit spoilerezek, vicces, hogy huszonöt évvel később ugyanezen a munkahelyen, műszaki igazgatóként ennek pont a tízszerese volt az utolsó bruttó fizetésem amikor nyugdíjba mentem... de addig mennyi minden törtét még velem itt és másutt...), és mivel szükség is volt rám quasi azonnal, abban is, hogy a lehető legrövidebb időn belül kilépek a MAHART-tól és jövök. Lejattoltunk és kész, az egész nem tartott egy órát. Visszatérve a MAHART székházba, azonnal jelentkeztem Viant Ferencnél aki akkor a tengerhajózás műszaki osztályát vezette és egyszemélyi főnököm volt, mondtam "kilépek". Feri bácsi sokat nem kérdezett, miután megmondtam hova megyek és mi lesz a beosztásom, elfogadta a felmondásom.  A munkakönyv szerint 1982 március1-jével lettem PANNÓNIÁS.

Megint tágítok kicsit a fókuszon. Akkoriban az állami beruházásoknak rengeteg "gazdája" volt. Volt ugye a tervező, aki JÓESETBEN képes volt átlátni a beruházás mibenlétét, a működését, az igényeket, szóval testre szabni a jövendőbeli feladatokhoz az épületet. (Nem szívesen mondok rosszat boldogult Finta Józsefről, de ennek nem láttam mindenben a jelét, de erről később.) Ráadásul ugye a tervezés sokrétű, van a mindenható építőművész aki ha valakinek érzi magát akkor quasi szoborban gondolkodik amit még halála után is csodálattal fog bámulni az utókor. Aztán ott van a statikus-, a gépész-, a villamos-, a technológiai tervező, sorban egyre alárendeltebb pozíciókban, nem részletezem az erőviszonyokat. Aztán jön a beruházó, ez esetben a KERBER. Nem azonos a későbbi üzemeltetővel, ők a nagyhatalmú ÁLLAM hatalmának letéteményesei, mindenkinél hivatalból okosabbak, már csak azért is, mert náluk van a kassza kulcsa. És a sor legvégén jön az üzemeltető, akinek mindez a "bőrére megy", ha valaki ebben a sorban bármit elb@szott azt az üzemeltető szívja meg a végén. Ő nem sokat pofázhat, nem lehetnek extra igényei, mert a pénzt már rég felpántlikázták, a szerződést a jóváhagyott terv alapján megkötötte a beruházó a kivitelező vállalkozóval, azaz a KERBER az ARGRE Buda Hotels-sel.

Nos visszafókuszálva magamra, a mindenkori helyettes dolga a meló. Nincs is ezzel semmi baj, tudtam mit vállalok. Nekem SOHA nem volt szükségem a főnökömre azért hogy "VEZESSEN". Hogy mit kell csinálni és többnyire azt is, hogy hogyan, azt én tudom. Nekem a nagyhatalmú főnök arra kell, hogy ha munka közben ütközöm nálam "nehezebb tisztekkel", akkor ott a főnököm, ő van vele egy szinten, mint a láncra kötött bulldogot elengedem és vívja meg azt a harcot amire én a beosztások miatti tekintély különbség miatt alkalmatlan vagyok. Ha ezt a főnök tudja, akkor engem kenyérre lehet kenni és kezet csókolhat nekem, mert elvégzem a munkát amiért tulajdonképpen ő felel. Learathatja az elismerést, engem nem izgat. De ha elkezd helyettem gondolkodni, ha átnyúl a fejem felett, ha rombolja a tekintélyem a beosztottaim előtt, akkor kezelhetetlenné válok. Akkor mindent csak parancsra és ahogy a parancs szólt. Mint az automata, olyan hülyévé válok. Volt pár főnököm, aki erre qrvára ráb@szott. És persze én is, de soha ettől nem tudott az élet eltántorítani. El lehetett rám mondani, hogy gyakran vagyok nyers, hogy nem teszek lakatot a számra még érzékeny lelkű nők előtt sem. Mondták rám, hogy "gőgös" vagyok (ez bánt, mert NEM IGAZ!!), szóval sok mindent ami nem feltétlen hízelgő, de egyet soha nem mondtak, még az ellenségeim se. Hogy a munkámat nem végzem el e lehető legjobban. És nekem ennyi elég volt mindig. Nos előre bocsájtom a Hollós László, pár nap alatt már Laci, maximálisan felismerte. Nyugodtan a nyakamba akasztotta a szálloda teljes műszaki átvételének feladatát, amit én nagy lelkesedéssel a nyakamba is vettem. Ha valamit nem tudtam, gond nélkül kérdeztem, én soha nem csináltam úgy mintha mindent tudnék. De itt most nem a szakmázásról volt szó, hanem arról a speciális dologról amit a vendéglátóipar jelentett, amiben tapasztalatlan voltam, a Laci viszont dörzsölt "öreg róka". Na ezeket az ismereteket szivacsként szívtam magamba, mert az "erőviszonyok" ismerete fontos volt. Kinek mi a feladata a hierarchiában, kik a potenciális barátok, kiben mennyire lehet megbízni és ki az akivel vigyázni kell. Annak ellenére, hogy a hatalmam, ugye ahogy fent részleteztem, gyakorlatilag nulla volt, hiszen a beruházó vette át igazából a létesítményt a kivitelezőtől, alá se írhattam semmit azon kívül a dokumentumon kívül amit akkor amikor teljesen készre jelentették a házat egy formális átadás átvételkor jegyzőkönyveztek (sőt még azt sem, hisz azt a főnököm írta alá), viszont evidens, hogy a hibákat AKKOR ÉS OTT AMIKOR elkövették, a kivitelezés befejezése ELŐTT kellett azonnal orvosolni, mielőtt még megváltoztathatatlan helyzet állna elő. Ehhez viszont rengeteg tapasztalattal rendelkeztem, tervező és hajózó elektrikus, hajóátvevő, hajógéptiszt koromból. Pillanatokon belül ismertek a melósok, magyarok és osztrákok egyaránt, a talpas bolgár hidegburkolótól a polier (pallér)  Kübachon át  Herr Matula, osztrák főépítésvezetőig (őt később, amikor már mindenen túlvoltunk, elvittem vitorlázni is a feleségével a Balatonon). Hajnaltól késő estig a "pályán" voltam mindent előbb tudtam mindenkinél és a tudást nem féltem használni. Persze ezzel púp voltam sokak hátán, ez kivált a beruházóra vonatkozott, akik inkább a kényelmes munkában voltak érdekeltek, mert igyekeztem mindent kipréselni, amit fontosnak véltem, mivel tudtam, hogy amint eltakarodnak, minden az én nyakamba szakad. Utólag tudtam meg, hogy a KERBER-esek a hátam mögött "kuvik"-nak neveztek, mert mindenbe belepofáztam, de nem igazán tudtak mit kezdeni velem, el kellett viseljenek, pláne, hogy a Hollós mindenben védte a seggemet, nem tudtak alám vágni.

Mindeközben meg kellett tervezzük a jövendőbeli üzemeltető csapatot. Nemcsak nekünk, minden területi vezetőnek. Ezeket fel kellett venni, már ott  a faházakban valami elfoglaltságot adni nekik, felmérni az alkalmasságukat, mielőtt véglegesítjük őket. Na ebben nem volt tapasztalatom, itt a Hollósra támaszkodtam. Azok nagyon más idők voltak, 40 fős karbantartó csapattal vágtunk neki, ma azt hiszem a szálloda olyan hat fő műszaki személyzettel üzemel. De akkoriban nem voltak "külsősök", mindent saját erőből kellett megoldani és az adminisztráció is borzalmas volt. Erre még visszatérek, most maradok az építési szakasznál. Az épületgépészet nagyját  a Csőszer végezte, hamar összebarátkoztunk, ahogy kifejezetten jóbarát lett a "barikád túloldaláról" Heinz Rabenseifner a gépészet, villanyszerelés-automatika rész felelőse, ő volt az egyetlen osztrák, aki annyira magyarrá lett a beruházás során, hogy egész tűrhetően megtanult magyarul és évekkel később összefutottam a magyar feleségével, akire később tett szert és tőle tudtam meg, hogy Magyarországon élnek. Egész hamar beletanultam én is a németbe, meg nekem amúgyse volt soha gond a kommunikáció semmilyen nyelven. Bár a ház szerkezetkész volt, de akkor kerültek be a technológiai részek, a hatalmas konyha, számomra ismeretlen gépekkel, ez valóban újdonság volt. De higgyétek el nekem, igazából minden gép egyforma. Ha valaki tudja mitől működik egy kazán, egy hajógép, egy hűtőgép, az pillanatokon belül azt is tudja hogy működik bármely sütő-főző csodamasina, vagy egy ezer tányéros mosogatógép. Nem volt nekem tudáshiányom semmiből, vagy ha igen, azt két kérdést feltéve azonnal pótoltam. Hollós Laci meg többnyire minden kérdésemre tudta a választ, én meg sose szégyelltem kérdezni. Azt kell mondjam szerencsésen "egy húron pendültünk". Gyakorlatilag mindenről hasonlóan gondolkodtunk, esténként jókat beszélgettünk, merthogy én, mint korábban elvált független ember korlátlan időt tudtam a munkámnak szentelni, ő meg akkor költözött el a második feleségétől, szóval őt se kötötte szigorú magánelfoglaltság.  Régi bútordarab volt a vállaltnál, nagy volt a tudása és ezért a tekintélye és kiválóak voltak az összeköttetései. Azt kell mondjam az összes vezető közül, beleértve B L szálloda igazgatót is (hogy őt miért csak kezdőbetűkkel említem arról még szólok), neki volt a vállaltnál a legnagyobb tekintélye.

Ami speciális volt az a "kocsmárosvilág". Na ebben abszolút tapasztalatlan voltam. Majdnem annyira különleges, egyedi mint a tengerészkedés. Szintén más a nyelv, bár messze nem annyira mint a tengerészeké, de ezt is el kellett sajátítani. Nem mondom, hogy súrlódás nélkül mozogtam egy teljesen új kasztrendszerben és bizony volt, hogy akaratlanul (meg néha akarva) a tyúkszemére léptem valakinek, de a Hollós mindig megvédett. Mert pillanatokon belül nélkülözhetetlen lettem. Hamar megéreztem a "falakat". Van a vendéglátás, tehát akik etetnek, itatnak, konyha, tele különböző rangú szakácsokkal, teremfőnökök, pincérek, magasabb és alacsonyabb rangú vezetőkkel, van a House keeping akik élén (Isten nyugtassa, szegény jó Varga Juli az Irigy hónaljmirigyes Varga Győző mamája) egy újabb teljhatalmú vezető állt, alatta emeleti gondnoknők, azok alatt meg a szobalányok, aztán kertész, Kaszab Juli áruforgalmi vezető, aki gondoskodik mindenről ami egy szállodában kell, az anyagbeszerző sofőrrel Simon Józsival, aki egyúttal a mi anyagainkat is bevásárolta az utasításaim szerint, és akkor még ott van a főkönyvelő és vagy 12 fős csapata (mára mindezt egy PC intézi néhány szoftverrel), recepció "Front office manager-rel fő és alportásokkal, londinerekkel, hostessekkel  és irodistákkal.  Nem tudom hogy bírtam volna ha mondjuk akkor családos ember vagyok, mert ennyi meló nem fért volna bele a napi nyolc órába. De nagyon lelkes voltam, mert én szeretem azt a munkát amit végzek és ebbe tényleg beleraktam mindent ami csak bennem volt. És itt térek vissza B L igazgatóra. Ugye ő volt a házban a legfőbb vezető, de fiatal ember, nálam is fiatalabb, igazából azt hiszem ez volt az első igazi vezető beosztása. Nos vannak született vezetők, én "természetes vezetőnek" hívom az ilyeneket, arról ismerszenek meg, hogy egy random csoportban egyszercsak mindenki azt veszi észre, hogy ők irányítanak anélkül, hogy ebben megegyezés lenne, de ezt mindenki azonnal elfogadja. Aztán vannak a kinevezettek, akiknek gyakran kell igazolni, hogy megilleti őket a vezetői poszt. Nos B L nem volt természetes vezető. Szerintem nyomasztotta is a pozíciójának súlya, gondolom bizonyítani is akart és talán az út se volt akadálymentes amin felkerült oda ahova fiatalon eljutott. Szállodaigazgató sose lesz műszaki emberből, oda a vendéglátás rögös ösvényein kell feljutni, vagy londinerből, vagy pincérből indul a pálya. Mindkettő borravalós szakma, és most öregen már nincs miért titkoljam, az a véleményem hogy a "jatt"  torzítja a jellemet. Előbb csak pironkodva elfogadod, aztán már nem pironkodva, aztán ráutaló magatartással megszerzed, aztán kiköveteled, netán ellopod. PERSZE vannak kivételek, de nem jó tanpálya. Ezen rutinosodva sok rossz beidegződés keletkezhet. B L például szerette "csattogtatni a korbácsot". Vagy legalábbis osztani az észt. Szóval megmutatni ki az úr a háznál. Ez nem mindig jó. Mert az "igazi" úr, az látszik magától. Mondom a személyes példámat. AKKOR amikor engem a rendőr azért bírságolt meg, mert szabadszombaton a Baross téren a Trabantommal a  záróvonalat átlépve előztem, hogy mielőbb beérjek ingyen dolgozni a munkahelyemre, B L egyszer azzal a kedves viccelődéssel talált meg, hogy "Maguknak az a pechjük, hogy én sok mindent megcsinálok otthon magamnak, engem nem tudnak  megvezetni". Nem szóltam, mert mit mondjak? De olyan sértés volt ez nekem, hogy máig nem felejtettem el. Mintha mondjuk a feleségnek aki rendszeresen kimossa a részeges férje lehányt gúnyáját, összefosott gatyáját, és naponta hazatámogatja a kocsmából, azzal viccelődik a férje, hogy "anyukám rajtad tartom ám a szemem, nem tudsz félrekefélni". Aztán! Nehogy már azt higgye egy kocsmáros, hogy attól, hogy kimeszelte otthon a klozetot, már tökéletes műszakivá avanzsált! Szóval B L úgy gondolta, hogy akkor "jó" főnök, ha akit lát ráhúz egyet a korbáccsal, hogy érezze mindenki a vezetés súlyát. Egy a vezetőnek az a legfontosabb feladata, hogy mindenkiből kivegye a maximumot, ezért a jó vezető mindenkihez más. Ehhez persze alaposan ismernie kell minden emberét, EZT nem lehet elhanyagolni. Van akit csak inspirálni kell és hagyni, és van akit meg tényleg a legkutyapicsázósabb stílusban lehet csak munkára bírni. Érteni kell mindehhez, és a kettőt nem szabad összekeverni. Akinek a vezetési stílusából hiányzik ez a fajta hozzáértés, az olyan mint  a zongorista aki a versenyzongorán lévő 7 egész 1/4 oktávból csak másfélen játszik. És azt hiszem maga B L is tisztában lehetett ezzel a fogyatékosságával és talán szenvedett is tőle, mindenesetre úgy érzem görbe szemmel tekintett mindig is a "műszakra", mert a Hollóst a köztük lévő tekintélydifferencia miatt nem tudta a saját szájíze szerint "vezetni".

Ilyen körülmények közt végeztem hónapokon át a szálloda műszaki átvételét. Napról napra, területről területre. Hamar jöttek a kisebb és időnként a nagyobb problémák is. És sajnos volt amin már nem lehetett segíteni. Említettem Finta Józsefet a jeles építészt, nos őt vagy magára hagyták, vagy nem volt igazán igénye rá, hogy vezessék a kezét, és most nem a művészetről beszélek, hanem a funkcióról. Nem tudta mi, és miből mennyi kell egy szállodába. Különösen magyar viszonylatok közt. Gondolom kiment megnézni néhány hasonló méretű szállodát Nyugat-Európában, és megállapította, hogy hány százaléka a kiszolgáló terület a vendégtérnek. Hogy hány százaléka a gépészetnek rendelt tér a "hasznos" (szóval amit eladnak, szállodai szobák, étterem stb) területnek és ennek megfelelően koncepcionálta az épületet. Csakhogy részben Magyarországon akkoriban még nem a "nyugatos" módon mentek a dolgok, olyan szabályok voltak, amikhez háromszoros létszámra volt szükség, szóval nem azért mert mi lustábbak vagyunk mint mondjuk a németek. Másrészt a gépészetet is alásaccolták, alighanem rossz mintát néztek, mert amikor már megtervezték a falakat és elkezdte a Mődl Bandi a Lakóterv gépésze tervezni a klímát, kiderült, hogy a három hűtőkompresszor nem fér bele a gépházba, mert a gépház már tele van a szellőzőgépekkel. Nem volt más hátra, mint  a kompresszorok számára az udvarra lehajtó rámpa alá tervezni egy "odút" , ahova bepasszírozták a gépeket. Ennek később siralmas következményei lettek, még írni fogok róla.  Aztán. 319 szoba volt a szállodában, DE mosoda az nem volt. Ergo, a szennyest amit lehúztak a szobalányok deponálni kellett, a raktárosnak számolnia kellett mielőtt kimegy a külsős mosodába, a tiszta textilt a raktárakból felvinni a szobákba, mindennek higiéniai előírásai vannak és mindez több köbméter textil mozgatása naponta személyzeti és szállodai terekben. És erre nem volt hely. Egy teltházas "utazós" napon, reggelente a személyzet miközben befelé áramlott a személyzeti portán és folyosón át, a kazánház előtt a személyzeti liftek előterében gázolt át a lehúzott szennyes batyukon. Ez egyértelműen tervezési hiba és kijavíthatatlan. Azóta persze a személyzet leharmadolódott, a textil erre a célra szolgáló kocsikon rendezettebben áramlik (az első ilyen kocsikat én találtam ki), de a probléma azért megmaradt. Mint említettem nyugaton nem volt olyan szintű kötelező adminisztráció mint nálunk. Ennek megfelelően a jóváhagyott terveknek megfelelően épült szállodában nem fértek el az irodisták. A Kele Márti főkönyvelő alá tartozó "lányok"-nak nem volt helyük. Még meg se nyílt a ház, de azzal kezdtem, hogy a kész férfi személyzeti  öltözőt szétverettem a már felvett műszaki karbantartókkal, helyette a szerelőszinten ahol a vízszintes elosztása volt a felszálló csővezetékeknek személyzeti öltözőt és zuhanyt építtettem, a szétvert öltöző helyén meg irodát csináltunk a "lányoknak". Merthogy MINDENT adminisztrálni kellett. A "létező szocializmusban" rendnek muszáj volt lenni, kiírni, beírni, levenni, ráterhelni, naponta, hetente, havonta, évente,  összesíteni, mindezt az u.n. üzemiroda csinálta nagy íveken oszlopokban és rubrikákban. És aztán kiértékelni és ellenőrizni. És a sok személyzetnek kicsi volt a tervezett személyzeti étkezde, kellett építeni nagyobbat, meg személyzeti büfét mert az se volt és ahogy szaporodott a nép a még át se adott házban úgy jártak egyre többen a nyakamra, hogy ez sincs, meg az sincs, és csináljak nekik ezt meg azt. Na így utólag leírni is belefáradtam, mára abba is hagyom,

folyt köv.

2025 február 27.én (  https://amapola.blog.hu/2025/02/27/csutortok_212 ) ezzel zártam az aznapi naplót; EMLÉKEZETBLOG  folytatás 2026 januárban! Hát állom a szavam, folytatom.

SZÁLODÁS KORSZAKOM

Emlékezetblog kilencedik fejezet, első rész.

Először is aki netán elvesztette a fonalat (ami nem lenne csoda, magam is így jártam, most hosszasan keresnem kellett)  itt  https://amapola.blog.hu/2025/02/17/vasarnap_460 felveheti.

Tehát ott tartottam, hogy tervezgettem valamilyen jövőt magamnak, de semmiféleképpen nem a MAHART Vígadó tér sarkán lévő központjának negyedik emeletén, reménytelen problémákkal kínlódva egy utálatos füstös irodába zsúfolva hetedmagammal, ahol négyen vagy öten fújják a cigarettafüstöt az orrom alá. De mihez kezdjek? Kikönyökölve kis friss levegőt szívni az ablakon, az első télvégi napok egyikén nézem ahogy srévizavé építik a későbbi Fórum szállodát és szállítják a csöveket. Mindnek befenekelve mindkét vége műanyag sapkával, hogy ne menjen bele semmi ami később dugulást okozhatna. Milyen érdekes.. ITT REND VAN! Végülis egy szálloda, komplex egység, rengeteg gépészettel, miért ne próbáljam ki? Mint életemben minden elhatározás ez is csak perceket vett igénybe, már lapoztam is a telefonkönyvet, ILLETVE még lapozni sem kellett, a hátsó fedlapon mindjárt ott volt "Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat."

Már tárcsáztam is, kértem a munkaügyet, a későbbi kedves ismerős, az akkor még ismeretlen telefonközpontos  Pistuka ( a saját meghatározása szerint "széleslátókörű vak ember") vette fel a telefont és már kapcsolta is. Kérdeztem épül e szállodájuk, ahova keresnek műszaki embert. Megadtak egy telefonszámot meg két nevet, Leyrer Csaba és Hollós László, tárcsáztam, Csaba házon kívül volt, a Hollóst adták, mondom mi járatban vagyok, ő meg mondta, hogy látogassam meg, a BAH csomópontnál egy faházban tanyáznak, már mentem is. Most leírni tovább tartott, mint eldönteni.

Erről a szállodáról volt szó.

Kis bajban vagyok a sorrenddel, szeretnék nemcsak a magam dolgáról beszámolni, de némi áttekintést adni erről a projektről abból az alulnézetből, ahogy én találkoztam vele és amiről alighanem igen kevesen tudnak úgy beszámolni ahogy én láttam. Tehát most kilépek "magamból" egy kicsit és beszélek a "létező szocializmus" (akkor még nem sejtettük) alkonyán előállt, és az én életemmel szorosan összefüggő helyzetéről.  

Az 1971-ben Budapesten rendezett vadászati világkiállítás valamiféle jelképes erőpróbája volt a Kádár rendszernek. Kádár János maga is vadász volt és fontos volt a rendszernek az esemény zavartalan, és a működőképességet bizonyító lebonyolítása. Ehhez szálláshelyek kellettek a külföldi látogatóknak, amiből az országban hiány volt. Egyébként is kitűzött cél volt az ország elfogadtatása "nyugat" felé, ezért az ország erőltetett szállodaépítési programba kezdett. Ehhez az akkor már javában működő házgyárak által gyártott panelek voltak a legalkalmasabbak, ezért megbízást kapott a Lakóterv Finta József vezette építész csapata, hogy sebesen tervezzen meg pár szállodát, így lett az akkoriban Budapesten talán legnagyobb Volga Szálló, és több kisebb, az M1-M7 bevezető szakaszánál lévő Etap- ( akkor másképp hívták, de elfelejtettem a nevét), Dobogókőn a Nimród-, Visegrádon a Silvanus-, Kispesten  az Aero-, a Népstadion mellett a Sport- , a Normafánál meg az Olimpia szálló. A világkiállítás sikere meghozta az idegenforgalmi étvágyat, a korábban jelentéktelen Angyalföldi Büfé és Vendéglátóipari Vállalat Somogyi Jenő igazgató alatt a Hungária Szálloda és Étterem Vállalat ( a későbbi HungarHotels) konkurenciájává nőtte ki magát, köszönhetően S J remek pártkapcsolatainak. És valóban jól csinálta, volt egy technikája, ha valamire készült és már megvolt  az MSZMP hátszél, összehívta a sajtót, mindenkit megetetett megitatott, pénz nem számít, és miután a média akkor is ma is kézből etetéssel irányítható, máris átvette a kezdeményezést.

(Kis zárójel, a rendszer akkor is korrupt volt, na nem oly mértékben mint most, a kommunisták úgy loptak hogy kifizettek a TÜZÉP telepen harmadosztályú fenyőt és elvittek elsőosztályú tölgyet miközben rettegtek, hogy Kádárnál le ne bukjanak, de az a vállalatvezető aki eredményes akart lenni tudta, hogy meg kell kenni mindenkit. Tehát Például a Burgert Róberttől Bábolnáról állami vezető nem ment úgy haza, hogy a kocsija csomagtartója ne legyen tele  hízott libával, fél sertéssel, és bizonyára nem véletlen, hogy amikor a Somogyi Jenő infarktussal bekerült az akkori VIP kórházba a Kútvölgyibe, éjszaka jártak hozzá a pártvezetők látogatóba. Mert neki gondja volt rá, hogy mindenki megkapja az apanázsát a vállalt szállodáiban, kaja, pia, nők és persze mindehhez inkognito. A maiak már nyilván röhögnének ezen a pitiánerségen, aki most egy ciklus alatt nem lop össze annyit hogy még  az iskolás gyerekének a nevén is különb vityilló legyen mint akkoriban a Czinege Lajos honvédelmi miniszteré, akinek ehhez egy élet munkájára volt szüksége {és mit ugattuk érte!}, de hát azok más idők voltak.)

Naszóval, így lett az angyalföldi kocsmacégből "Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat". És miután a szállodák a világkiállítás után se maradtak üresen, lassan rányílt  a szeme az ország vezetőinek az idegenforgalomra, mint az égetően szükséges valuta termelés lehetséges forrására. Ebben a flowban merült fel egy újabb szállodaépítési program terve, DE MIBŐL??? A pénzügyérek nyújtogatták  a csápjaikat nyugat felé, és onnan nem találtak visszautasításra, a tőke világszerte keresi a helyét, sz@rik a politikára, csak  a profit érdekli, és az egyre nyugatosodó Magyarországban láttak fantáziát. És Ausztria bejelentkezett, hogy adnak hitelt HA AZT osztrák cégeken keresztül költi el Magyarország. Ezt mindenki másképpen adta el a választóknak... bár Magyarországon csak egy pártra lehetett szavazni, szóval ennek nem sok jelentősége volt, de a "fügefalevél" nagyon hatásos duma volt, azt hangoztatta a sajtó, hogy milyen remek üzlet, hogy Magyarországon valutáért dolgoznak a magyar alvállalkozók az osztrák cégeknek.  Ez amúgy még igaz is volt, de amikor már én is ott voltam (természetesen forintért), pontosan láttam, hogy az osztrák fővállalkozó az "ARGE Buda Hotels" mindössze öt fős, abból tán csak kettő a mérnök ( ARGE az arbeitsgesellschaft, azaz munkaközösség) magyar alvállalkozókkal dolgoztatott néhány osztrák pallér, művezető, műszaki ellenőr alkalmazása mellett. Magyarország felvette kamatra (természetesen valutában) az osztrák bankhitelt, az ARGE ebből kifizette elsősorban saját magát, aztán az alvállalkozóit, de igazából a nagy pénzt az osztrák bankok, és a fővállalkozó kereste, a magyarok mondjuk a Csőszernél ami az összes gépészeti kivitelezést csinálta, meg a pesti maszekok ugyanannyit kerestek mint a házgyári építkezéseken. Ami kétségtelenül előrelépés volt, az osztrák anyagok és technológia. Eltátottuk a szánkat az osztrák épületgépészeti, villanyszerelési anyagok láttán, ami MA már itt is a hétköznapok része, de AKKOR nekünk olyan volt mint a bantu négereknek az íj után a kovás puska. Persze a labancok mindent megcsináltak velünk amit a fehér ember a gyarmatokon évszázadokon át megcsinált a primitív népeknél. Leesett az állunk a "Delta 1000-es" épületfelügyeleti rendszer láttán, mert ilyet mi itt Magyarországon még életünkben nem láttunk, csak amikor kivittek minket párunkat Bécsbe betanulni, akkor esett le nekem, hogy míg nálunk elsütötték a diavetítős diszpécser változatot, addig odakint már rég a következő computeres működik, szóval a levetett sz@rt adták el nekünk.  Még csak hibáztatni se tudom őket, az üzlet az üzlet és aki hülye dögöljön meg, ez a kapitalizmus alapszabálya. Ráadásul magyar oldalról sereglettek az égből hullott lehetőségre a döglegyek. Akkoriban "nyugatra" utazni hivatalosan állami pénzből a kivételezettek lehetősége volt és ezzel a kinti partnerek tisztában is voltak. Nem a legtehetségesebbek és főleg nem a korrumpálhatatlanok jutottak a kivételes lehetőségekhez, hanem akik jó helyre voltak "bekötve". Mindenki a külkerben akart karriert csinálni, mert azok utazhattak és hát bizony számtalan üzlet köttetett meg néhány vetkőzős golyóstoll, csomag nejlonharisnya és egyéb apró ajándékkal megtámogatva. Mai szemmel elképesztő, de pont mint amikor a gyarmatok törzsfőnökeit korrumpálták színes üvegcserepekkel, tükrökkel, esetleg pár késsel. Voltak persze lebukások, nagy port vert fel Csima Ferenc ügye, aki az épülő Fórum szálló jövendőbeli műszaki igazgatója volt, és könyékig nyúlt bele a felfedezett lehetőségekbe, na feltűnhetett a hirtelen meggazdagodása, lebukott valutával, autóval és nem tudom még mikkel (ez is milyen pimf ügy ma már mi?), na őt lecsukták, de a kis halak vidáman lébecoltak. És akkor most visszakanyarodok magamra.

A BAH csomópontot ( Budaőrsi út, Alkotás utca, Hegyalja út) amikor építették, az építők faházakban lévő irodáit nem bontották el, azok ott maradtak további haszonsításra a ma "Gesztenyés kert"-nek nevezett, már használatból kivont, de még létező temető szélén. A majdani NOVOTEL szállodát ennek a temetőnek a helyére tervezték építeni. Ezért felszámolták a temetőt ( csúnya dolog volt ez, volt emberem aki az építők közül lépett át hozzánk, mesélte hogy rabolták ki a sírokat, régen minden halottal temettek el ékszereket, na ezek mind "hasznosultak"), az építők irodái meg a faházakba települtek. Hát  az egyik faházban székelt  a jövendőbeli szállodát üzemeltető stáb vezetőinek kis csoportja, itt kerestem fel Hollós László műszaki igazgatót, emlékeim szerint 1981 kora tavaszán, de holnap előkeresem a pontos dátumot, valahol meg kell lennie a munkakönyvemnek a hajón. 

Folytatása következik.

És ez már a kötelezően boldog újév. Én megelégszem, ha nem lesz rosszabb mint a tavalyi volt.

Fergeteges bulival vetettünk véget tegnap 2025-nek. A messze tőlünk, mintegy három háznyira lakó (szóval 12m széles telkekkel számolva 36 méterre) barátainknál gyűltünk össze délután ötkor hatan, és egészen este kilencig beszélgettünk. Megittam majdnem egy egész bögre forraltbort, azért csak majdnem, mert közbe a Boróka beleharapott a lábamujjába és ettől kilötyögtettem belőle valamennyit.

Én vagyok a hibás, mert ő csak játszani akart, de én túlreagáltam. A bútorhuzat húzta a rövidebbet a vörösborral, na ide se fognak többé meghívni szilveszterezni.

A beszélgetéssel persze a szokásos bajaim voltak, Z rám is kérdezett mért vagyok olyan csöndben.. hát röviden, mert nem megy a "társasági" beszéd. Mire összegyűjtöm a hangom, hogy  megszólaljak, már rég máshol tartunk. Így hát a hét törpéből ( amivel nemrég valaki megtisztelt  a fotóm alapján, hogy én vagyok a Tudor") én inkább a "Kuka " vagyok. De beszélgettünk.

én meg vigyorogtam... az még megy, bár nehezen.

Aztán elkezdtek durrogni  a petárdák és szegény Boróka, aki addigra álomba szenderült a radiátor tövében,

 felriadt, és menedéket keresett, amit aztán meg is talált.

Én ennél eseménydúsabb szilvesztert nem is kívánok magunknak. Közben elkezdett esni  a hó és amikor 20:45 tájt hazaindultunk, már így nézett ki az utca.

De szerencsére nem tévedtünk el a hosszú úton, hamar hazaértünk.

Reggel a szokásos időben, még 7 előtt ébredtem, kióvatoskodtam a partra (minden csúszott, deck, stég, rossz lett volna vízbepottyanni), aztán nekivágtunk a Szmájlival a szokásos sétának. Ráadtam az "űbercígert", de különösebben nem fázhatott és még  a hótól se volt meghatódva, pedig már volt amikor gázolni kellett benne, mert amikor megálljt parancsoltam egy orrfúvásnyi időre, simán leült a fenekére a hóba. Igazából őt csak a távolban felsejlő őzek izgatták.

Visszaérve letakarítottam az utat a hajóra, mert ha napközben netán megolvad a hó, aztán meg estére ráfagy, éjszaka a sötétben nem lesz veszélytelen kimenni aludni. Most kezdek el örülni, hogy volt eszem megcsináltatni  a korlátot a stégbejáróra, mert ahogy öregszem, úgy lesznek egyre bizonytalanabbak a lépteim.

Reggel hallgatom a Klubrádió híreit. Mókásan kezdődik ez az év (is). Éppen ismertetik a költségvetési tervszámokat, 2028-ig. TIZEDSZÁZALÉKRA féléves bontásban. Nem is tudom sírjak, vagy nevessek... az ideit még nagységrendileg se sikerült eltrafálni többszöri módostások során se (annak aki kételkedik, "repülőrajt"...BIZONY abból az 5 %-ból, amit jósoltak gazdasági növekedésnek és a tervszámok pillérét képezte, még 0,5 se lett a végére és az ugye egy nagyságrend), de most évekre előre "terveznek" növekedést, miközben egy átlagos hétvégét nem tudnak eltalálni. Magyarország pillanatnyi államformája feudálbolsevofasiszta kabarébűnszövetkezet. De 3 millió kedves idióta állampolgártársamnak ez tetszik. Mit mondjak.... ha ezzel ráadásul összeeszkábálják az újabb kétharmadot (mert nincs kétségem, hogy MINDENT meg fognak tenni ezért), akkor megérdemli a halált ez az ország. Csak remélni tudom, hogy először azok fordulnak fel akik megszavazták őket

Hidegre fordult az idő, reggel -5° C volt és hozzá friss szél szóval az "igazi" télhez nem szokott füleim és kezeim fáztak a reggeli sétánál. A Szmájli kutya is boldogan suhant be hazaérkezvén a helyére a kályha mellé. Most viszont, amikor kimentem egy évzáró búcsúszelfit csinálni a többi Mikulással a télikertbe, azonnal jött velem és elfoglalta a szokásos helyét a szófán. Ott nagyon szeret lenni, lát mindent ami a kertben és a ház előtt az utcán történik, és ezek szerint a +6 °C neki tökéletesen megfelel.

Na szóval mindenkinek vidám Szilvesztert és boldog újévet kívánok ezzel a ma kapott rajzocskával!

16:18

Most értünk vissza a délutáni sétáról. Reggel még hó volt, azt hiszem az "idei" télen először és utoljára, de délutánra egy szem nem maradt belőle. Reggel még így nézett ki a táj. 

"Befújta az utat a hó". Na annyi nincs, hogy az őszi búzát megvédje  a fagytól,

de hát nincs is már akkora tél, hogy szükség lenne a hótakaróra. Lám délutánra még ez a 2 mm is elolvadt. Erős hideg szél fúj, fel is száradt mire fél négykor nekivágtunk a kutyákkal. Hát ha nem lennének ezek a jószágok én bizony ki nem mozdulnék a kályha mellől naponta kétszer, kilométereket gyalogolni. De ezekkel muszáj menni, mert bár reggel a kicsi többnyire még alszik J-vel egyetemben, de délutánra mindkettő itt tüntet a lábamnál, hogy "MENJÜNK"... hát megyünk. Ha esik, ha fúj, ha hideg, ha meleg, menés van.

Idén utoljára, holnap még jelentkezem.

Ez is már de rég volt!  ÉS... akkor még úgy gondoltam, hogy most csak hazaugrottunk egy kicsit aztán mindjárt megyünk tovább. De aztán az élet mást hozott. ( a videót a Sári Pista csinálta rólunk)

MÁS. Reggeli sétáról visszatérve rakom a tüzet a cserépkályhába, J még alszik ( de ha felébred és netán nincs legalább 23 °C a szobában, a szememre hány, szóval igyexem). Balra mellettem a Szmájli kutya a vackán várja, hogy fellobbanjon a tűz. Mert amikor már ég, akkor azonnal felül és a jobb mellső lábát a térdemre téve kéri a simogatást. MINDEN reggel. Simogatás fültő vakargatás, beszélgetés (én beszélek, ő helyeslően bólogat). Aztán amikor már rendesen feltámadt a tűz, felállok a sámliról ( a guggolást én már kerülöm ) és kivonulok a szobából, békésen visszafekszik a matracára. De most valaki megböki jobbról a lábamat. Hát a Picur kutya. Namost ha jobb kézzel a P-t, ballal a Sz-t simogatom, mivel legyezzem a tüzet ha netán kialudni készül?

Juhééé!! Hetek óta szinte nem láttunk napot PLÁNE napfelkeltét és most 7:30-kor ÍME;

És három perc múlva már belenézni se lehet.

És hosszabbodnak  a napok is, "mindjárt' itt a tavasz! ÉS, még igazából el se kezdtem tüzelni az "igazi" téli tüzelővel, a két éve vásárolt fabrikett, némi próbatüzeléstől eltekintve, nagyjából érintetlenül áll a tornácon, idén még csak a saját vágású hulladékfával fűtöttem, úgy néz ki kitart még legalább két hónapot, szóval jövőre se kell tüzelőt rendelni. (már csak élni kell legalább addig amíg elfogy)

És még mindig Karácsony. Reggeli, két diós és egy mákos kifli kakaóval.  MONDOM Karácsony!

MINDENKINEK!

Még egy kicsit a pozsonyi kifliről, aztán abbahagyom. Nálunk nincs a "buktabetegség". Tudjátok, amikor csak a közepének a közepében van egy kis lekvár. A mi kiflinknek még a csücskeiben is van diós vagy mákos töltelék, a közepében meg vastagon.

Elaludtam, 8:23-kor ébredtem fel. Mire a reggeli piperével, kutyázással, reggelizéssel végeztem elmúlt 10 óra, röviden szólva nem így terveztem. Csak ezután kezdtem ledarálni a diót. Még jó, hogy J darált mákot vett, legalább azzal nem kellett vacakolni. MINDEN receptúrát pontosan követek, én nem tudok sütni-főzni, nekem muszáj betartani a technológiai fegyelmet. (nem úgy mint J, ő ki is jelentette, hogy "mi háziasszonyok kreatívan kezeljük a szakácsok utasításait") Ezért utálom, amikor a "hivatalos" szakácskönyvírók ilyeneket fogalmaznak meg, hogy "érzés szerint", vagy "csipetnyi", esetleg "kiskanál" ( csak a mi fiókunkban van háromféle kiskanál). TESSÉK odaírni hány gramm, hány csepp, hány milliliter! ( Egyébként az igazi profik is mérnek. Egyszer még az utolsó munkahelyemen látom, a Norbi a cukrász méri azokhoz a tortákhoz az alapanyagokat amiket minden nap meg szokott sütni a másnapi reggelihez. Kérdezem, hogy hogyhogy még "nincs benne a kezében" az adag?" A válasza az volt, hogy MINDENT mérni kell MINDIG, mert még a kilós cukor se egy kiló. És felrakta a bontatlan kilós zacskó cukrot a mérlegre és az valóban csak killencvenvalahány deka volt.)

Ezt a folyamatábrát  ezen video alapján csináltam;

Mert munka közben nem lehet mindig leállni a képernyőt nézegetni, a keyboardot nyomogatni, egeret taszigálni, maszatos kézzel meg pláne nem. Egy órára már alig állok a lábamon.

13:30-ra kész a tészta, a kétfajta főzött töltelék a télikertben hűl, a tészta meg tálban fedő alatt, ahogy a folyamatábrán látszik pihen a tornácon a hidegben (ez fontos, ez egy "hidegen vezetett" tésztakészítmény, a januári sütéskor hibáztam amikor a tölteléket melegen  raktam a kinyújtott tésztára, ettől a kiflik túlkeltek és összeértek a tepsiben), még 75 perc lechnológiai szünet, addig alszom egyet.

Folyt. köv.

A másfél órán át  a tornácon hidegített tésztát még egyszer átgyúrtam és 16:30-ra hatvankét és fél 40-42 grammos gombóckát gyúrtunk belőle. Ez kisebb mint a legutóbb készített  50-52 grammos adagok, nem akarok olyan nagy kifliket mint amiket januárban csináltunk.

Ezt letakartuk és elmentünk  a qtyákkal a szokásos sötétedés előtti sétára, majd visszatérve kiadagoltam a tölteléket (tavaly csak úgy nekiestünk és ettől egyenetlen lett a töltelékmennyiség, egészen pontosan a végére néhányba nem is jutott). A dióssal kezdtem, úgy számoltam 40 db lesz belőle, ezért mérlegen négy felé választottam a tölteléket, J kinyújtott sodrófával 10 db gombócot, én rákanalaztam mindegyikre a negyed adag szemre tizedét, ö meg megformázta kiflivé,

én meg kiraktam szilikonfóliás sütőlapra és lekentem tojás sárgájával, majd kivittem a hideg télikertbe száradni.

Így dolgoztunk tökéletes összhangban, némi zavart csak a Szmájli kutya okozott, mert érzékelve a munka feszültségét, fontosnak tartotta részt venni benne, valahányszor egy tálcával egyensúlyoztam a konyhából  a télikertbe ki-be, mindig igyekezett láb alatt lenni, egyszer nem vettem észre és be is zártam a télikertbe, de szerencsére nem kóstolta meg a szikkadni kirakott süteményeket. A maradék 22,5 gombócot kilapítva és megtöltve a mákos keverékkel

(feldobtuk a cukor fele helyett mézzel és szilvalekvárral, utóbbit ellensúlyozandó a mák kellemetlen "székfogó" hatását) a tojássárgája kenéssel és télikertbe való szárítással végeztem18:10 körül, indult a sütő előmelegítése. Behoztam az első két tálcát amin már megszáradt addigra a tojás sárgája, és lekentem fehérjével a kifliket. Amíg a sütő melegedett rájuk is száradt, 18:25-kor indult a sütés, 25 perces adagokba, "féltávnál" alsó és felső tálca cserével (hogy biztos egyenletesen süljenek), JA, olyan hét óra tájt eszembe jut, hogy reggel óta, tehát kb.12 órája nem ettem, szóval "megebédelek".

19:40-kor lekapcsoltam a sütőt az ötödik tepsi alatt. Csak annyit tudok mondani, hogy kemény meló volt, de megérte, mert fergeteges jól sikerültek a kiflik. Itt J éppen elmélyülten fotózza az eredményt , ez is közös bennünk, én is kidugom a nyelvem ha koncentrálok.

Még mindig boldog karácsonyt, ha valaki a korábbit nem olvasta volna! (Ha meg olvasta akkor meg pláne.)

Reggel elbicikliztem a Lipótiba a múlt hét közepén telefonon megrendelt 3 kilós parasztkenyérért. Biciklivel mentem, mert arra számítottam, hogy ünnep előtti utolsó nap, ráadásul piacnapon zsúfolt lesz a város, gond lesz a parkolóhely. Ehhez képes ÜRESSÉG. Szinte sehol egy lélek, az utakon nincsnek autók, parkolóhely dögivel. Bementem a Pennybe bio citromért ami a reszelnivaló héja miatt kell a pozsonyi kifli töltelékbe, csak néhányan lézengtek a máskor dugig tömött boltban... cserébe citrom sincs. Szembe a zöldséges jóval drágább, van is bio citrom  3 db 1990 Ft! MINDEGY... egyszer élünk továbbá Karácsony is csak egyszer van egy évben! Ma semmi se drága veszek még  a sarki hentesnél disznósajtot, aztán gurulok a Lipótiba. Láthatták az ablakon át, hogy jövök, mert már készítik a malomkerék kenyeret és húzza ki a lányka a megrendelő füzetből a "Tengerész"-t, úgy tűnik nem kell már bemutatkoznom.  Kenyér egyik fele Icukáé, azt felvágatom szeletekre, szegénynek már nem olyan jó a keze, ne kelljen küzdenie a kenyérszeléssel. Hazatekerek, lerakom a bringát, aztán visszasétálok 72 métert és beadom a kenyeret Icukának.

Mielőtt ledőlök pihenni még videochatelek a kislányommal, aki most épp Svédországban vendégeskedik az anyjával a bátyjánál, a nővérük ez évben otthon maradt a fiával Svájcban, mostanában így néz ki a családi együttlét.

Délután Icukánál volt az ünnepi ebéd/vacsora, amire 14:20-kor érkezünk, mindössze hárman vagyunk I, J, és én, I valami fantasztikus halászlét csinált, kétszer is kértem belőle, pedig én nem vagyok oda a halételekért, utána töltött káposzta, dugig ettük magunkat, a kutyáinknak kellett végigvonszolni bennünket  a szokásos esti szántóföldi sétán. Mostantól holnap reggelig pihenés, akkor indul a karácsonyi pozsonyi kifli sütés.

Minden olvasómnak, barátnak és ellenségnek boldog karácsonyt kívánok!

(ők J legújabb karácsonyi alkotásai)

Apró érdekesség, a Szmájli kutya lebírhatatlan érdeklődést tanúsít J valamennyi babája iránt. Szerintem azt gondolja élnek, mert amúgy az élettelen dolgok közül csak az izgatja amit meg lehet enni.

Mitől tud az ember elképesztő dolgokat álmodni?? Általában nem emlékszem az álmaimra, de ma reggel olyan kutyaszorítóba kerültem álmomban, hogy felébredte rá. És annyira intenzív volt az álomélmény, hogy még egy fél óra múlva is küzdöttem vele.

Sípályán voltam egy teljesen ismeretlen nővel söröztünk egy szabadtéri asztalnál, akivel sízés után este majd együtt is fogunk majd aludni. Valamit ügyetlenkedtem és félrebillent az asztal, amitől az asztalnál ülő idegeneknek is kiömlött a sörük. Ezért hát elindultam öt korsó sört hozni. Kalandos út volt a szétlőtt romokban álló Berlinen kellett keresztülmenjek, két lány árulta a sípályán a sört, sokalltam érte a 12 €-t, kifogásoltam, hogy dohányoznak és kifejtettem, hogy "az én időmben" az NDK-ban azt a nőt aki utcán rágyújt qrvának tekintették ( ez pontosan igaz), de ők csak megvonták a vállukat. Aztán elindultam át a romok közt a sörökkel vigyázva, hogy ki ne loccsanjon, de a sörök egyre fogytak, a végén már csak fél korsókkal állapítottam meg, hogy totál eltévedtem a szétlőtt házak közti útvesztőben. Amúgy ez már békében volt, az emberek nyüzsögtek, teli éttermen vágtam át, egy gőzmozdony kishíján elütött az utcán, de én csak mentem a kezemben az egyre fogyó sörökkel míg az egyre növekvő aggodalomtól leizzadva (meg attól, hogy jött a felmelegedés és meleg volt a hálózsákban) 6:23-kor felébredtem. De most órák múltán is pontosan fel tudom idézni az épületromok, a gőzmozdony, a bolyongás látványát.. csak azt nem tudom, hogy hogy nem tudtam visszatalálni a sípályára a sörökkel.

Az egészet nincs mihez kössem. Nem néztem este háborús filmet, se sípályásat, se csajosat csak az RTL klub "híradót", "sztárbokszot", meg a "Somos a pályán"-t mindet felvételről, hogy ki tudjam hagyni a rengeteg reklámot.

Furcsa darab ez a kamera. A télikertbe raktam fel a palántáspolcra és tegnap észrevettem, hogy amikor bemegyek "rámnéz" és folyamatosan követ a "szemével" ahogy mászkálok. Amit végképp nem tudom hogy csinálta, ma reggel üzenet a telefonomon, többen (azt írja 49 néző) már lájkoltak is egy videót a télikertől, KIRAKTA AZ INSTAGRAMRA AZT A VIDEÓT amit a villogó karácsonyi fényeimről csinált! https://www.facebook.com/stories/10157038219092578/UzpfSVNDOjg1NTIxMjAwNzA5NTg3Mg==/?bucket_count=9&source=story_tray Kezdek félni tőle.

Azt mondja az én drágám tegnap; " Holnap nyitásra oda kell menni a Lidlbe, mert akciós a halászlé és elfogy hamar." Ez azt jelenti számomra, hogy kelés hat előtt, séta a kutyával aztán autózás a Lidlbe, aztán reggeli valamikor később. OK, már letettem az ellenkezésről, aki volt katona az tudja, hogy  a parancsot nem lehet megb@szni, mert csak szaporodik. 6:46-kor gond nagyívben bekanyarodni a parkolóba, mert MINDEN szembejövő autó oda megy. Na mondom "ott viszik a halászlédet". Beparkolok, azért még van hely bőven, de mire kiszállunk kb. ötvenedikek vagyunk a sorban. Ezt  a képet 6:55-kor lőttem, olyan 150-en voltunk a sorban, ÉS még sereglett a nép.

Na amint bejutottunk J száguldott a tetthelyre, én Icukával lemaradtam a kocsit tolni. J hamarosan visszatért egy egész karton halászlével (abban van 6 db kétszemélyes adag). És elővette a listáját amit még meg kell venni. Aztán rámjött a fuldoklás. Normális esetben a szántóföldön kihörgöm és kiköpködom magam, ez a reggeli hörgőtisztítás nem egy gusztusos dolog, de kettesben a kutyával a mezőn  a hosszú sétán elmegy. De ma csak rövid séta volt a sötétség és az időhiány miatt, és  egy tömött szupermarketban nem működik. Reméltem nem fogok se hányni, se megfulladni ebben a tömegben, menekülök a kijárat felé, de mindenki szembe jön kib@szott sok ember, kocsikat taszigálva maga előtt, csak kijussak a levegőre ( az szóba se jöhet, hogy a pénztáron áthatoljak a "normális" irányba, szembe kell menjek a bejáraton át özönlőkkel), ahol kifújhatom és kiköpködhetem azt a sok gusztustalanságot, amihez épp most csak egy papírzsebkendőm van kéznél. Nagy sz@rban lenne  nép ha most itt megfulladnék, egyszer volt olyan hogy valaki meghalt itt vásárlás közben, egy napra bezárt a bolt.... na megúszták, valahogy kijutok. De itt se sokkal jobb. A köd és a szélcsend lenyomja a rengeteg kipufogógázt, beülök az autóba ahol még van valami az otthonról hozott Balabán szigeti levegőből. Na hogy halászlét nem kell főzni egy jó darabig az biztos.  Ha megsütjük a tavalyihoz hasonló pozsonyi kiflit, január közepéig van mit enni.

Az informatikai felfordulásnak koránt sincs vége, a Sári Pityu megajándékozott egy távvezérelhető videokamerával, totális meglepetésemre (bár nem könnyen) de sikerült üzembe helyezni,

telefonon látok mindent ami csak van ott ahova kirakom.

Csak egy pillantra gondoltam, hogy fellélegezhetek. J folyamatosan szekírozott, hogy vegyünk neki egy új telefont a régi HUAWEI helyett, mert az már tele van vírussal, meg ez a baja meg az a baja. JÓ most beadtam a derekam, 22 hónap hűségért, meg havi 330 forint részletért kapott egy új Samsung Galaxy A17 5G-t. Most azzal szenvedek, hogy mi micsoda, mit mire, milyen kóddal, milyen fiókra, jelszóval és egyéb érthetetlen és azonnal elfelejthető szarral állítsak be. Még az ehhez szükséges informatikai nyelvet se beszélem.  J közben folyamatosan duruzsol, hogy rosszul csinálom, de amikor mondom, hogy csinálja ő, akkor azt mondja, hogy ő nem ért hozzá. Mondom "én sem". A baj az, hogy itt nincs egy 12 éves gyerek a közelben aki mindent tud, ezért mindent nekem kellene tudnom. Még azt az informatikai zsargont se ismerem ami a készülék használatához kellene. Most vagy rögtön belebolondulok, vagy az idők végtelenségéig késlelteti az aggkori elhülyülést a folyamatos szellemi erőfeszítés.

Ránéztem a naptárra, JÉZUS MÁRIA JÖVŐ HÉTEN KARÁCSONY!

Lassan lezárom ezt az évet és vége ez "egészségügyi projekt"-nek is. Kicsit hosszú volt, azt hiszem tavaly kezdődött. Most nincs kedvem visszanézni  a papírok közt meg a blogban, de már magamnak is fel kell idézzem, hogy kezdődött. Kertet ástam meg fatuskókat csapkodtam baltával, és meglepődtem, hogy a korábbi kondíciómhoz képest mennyire elerőtlenedtem. És elkezdte fúrni az oldalamat a gondolat, hogy hátha valami gyógyítható bajom van. És belerángattam  a háziorvosomat, aztán  a területi belgyógyász szakorvost egy általános kivizsgálásba. Június 4.-én indítottam az akciót ( most azért mégis utána néztem, mert eszembe jutott, hogy legegyszerűbb megnézni  a kimenő Emailek közt ahogy indítottam  a háziorvossal)  Tekintettel a mostanra teljesen természetes hosszas várakozási időkre mindez ( amíg az egyes vizsgálatokon végigmentem) eltartott mostanáig, ILLETVE még jövőre kell menjek a rend kedvéért urológiára a szövettani eredményért, de ennek már nincs jelentősége mert az EESZT-ről már levettem és az AI-al lefordíttattam, hogy kutyabajom azon a vonalon is. Szóval van bajom persze, de nem olyan amin segíteni lehet, ahogy boldogult Bánhidi Zoli Vízügy SC vitorlás klubtársam és barátom mondta (aki gyerekorvos volt) "a betegeket néha meggyógyítjuk, de többnyire megtanítjuk őket együtt élni a betegségükkel". Az meg, hogy gyenge lettem ezek szerint azért van mert elmúltam 80 éves. Korábban nem éreztem, de aztán jött a Covid és így utólag azt hiszem sok hónapig eltartott, és ez alatt "utolért  a korom". ENNYI. 

Közben volt egy kis plusz kör, Ráckevén volt egy "egészségügyi nap", a Vadkacsa szabadstrandon mindenféle vizsgálatokat tartottak a lakosság erre jelentkező részének, és engem barátaim, akik szeretnek és féltik az egészségemet, beírtak mindenféle tesztekre, kis feleségem meg kézenfogott, így hát elmentem. Ott feltűnt a légzésfunkciót mérő egyik orvos kislánynak, a nehéz beszédem és miután a Semmelweis Klinikán dolgozik, behívott kontrollra, különös tekintettel arra, hogy ugyanott vették ki a pajzsmirigyemet, amitől többek közt a hangomat elvesztettem, szóval quasi visszahívott garanciális szervizre. Sokat nem reméltem ettől, mert nagyjából tudtam, hogy a hangom (mag az azzal járó egyéb gégekellemetlenségek) nem javíthatók, az az ideg ami ott a baloldali hangszálamat és egyebeket mozgat véglegesen lebénult), de hálás voltam a törődésért és megfutottam  a két kört, az elsőt néhány hete amin megvizsgált a hölgy, meg ugyanaz a sebész aki operált, és kiírtak foniátriai szakrendelésre, amire végülis egyszeri halasztás után ma került sor. Hangsúlyozom , semmi eredményt nem vártam a mai vizsgálattól, így nem csalódtam, VISZONT rendkívül kellemes meglepetés volt a mai történet. Mert amikor a párnázott ajtó előtt várakoztam, elolvastam a réztáblát  a falon "prof. Hacki Tamás " Gondoltam, hogy biztos csak papíron ő a főnök, egyszer hallgattam egy rádióriportban, hogy nem is él Magyarországon, de NEM, amikor beléptem ő fogadott személyesen, de többen ültek még odabent, azt hittem szintén betegek, de nem, alighanem orvosok, vagy logopédusok voltak akiket oktatott. Kicsit zavarba is jöttem mint demonstrációs tárgy, talán viselkedésben túl is kompenzáltam, mert tudom, hogy nagyobb tudóst a bajomra e pillanatban Magyarországon aligha találhattak volna. Nos elsősorban Hacki doktorról az tűnik fel, hogy kifogástalan úriember. Másodsorban meg az, hogy kifogástalan szakember. A műszeres vizsgálat (kihúzta  nyelvemet és bedugott egy csőkamerát a torkomba, mondta hogy lehet kellemetlen lesz, de ahhoz képest hogy néhány hete egy ugyanilyet dugtak bele a húgycsövembe, fel egészen a hólyagomig, ez kifejezetten felüdülés volt) és az általa közölt végeredmény igazolta azt a vélekedésemet, hogy ezzel a bajommal nincs mit kezdeni. Videon képernyőn megmutatta ahogy a hangszálaim egyike működik, a másik meg nem a különböző hangok megformálása során, és a tanítványoknak, és így nekem is elmagyarázta az egészet. Nem ért meglepetés, így csalódás sem, kb. olyan ez mint amikor valakinek levágták a lábát és tudja, hogy az már soha nem fog kinőni. PERSZE, ha operaénekes lennék, lehetne mindenféle műtétekben gondolkodni, de esetemben ezt a kockázatot semmi nem indokolja, mert túl  a 80-on, pláne némi asztmával, az altatóorvos lába remegni kezd ha felkérik egy mélyaltatásban végzett műtétben való közreműködésre. 

Aki esetleg nem tudná kinek a "kezébe" volt megtiszteltetés kerülnöm; https://www.youtube.com/watch?v=3ZiEzOZ5vx4

Levezetésképpen egy kis nosztalgia az 1962-es Ki MIT TUD-ból https://www.youtube.com/shorts/F-LpjerC5ws  végülis majdnem egyidősek vagyunk a professzor úrral, ő 44-es én meg 45-ös.

JA! Juteszembe. Nagyon be lehetnek sz@rva ettől a Magyar Pétertől a feudálbolsevofasiszta állampárti maffiózóék, mert a korábbiakkal ellentétben a WC-ben volt folyékony szappan, papírtörölköző és WC papír.

Előzmények. Kis feleségem még szeret bulizni. Na nem a régi vad házibulikra kell gondolni, hanem a különböző nyugdíjas összejövetelekre. Ilyet ünnepek alkalmából rendez a város, meg vannak nyugdíjas klubok, amik szintén gondoskodnak programokról. A magam részéről kívülállónak tekintem magam, nemcsak azért mert egyedül vagyok kb. 50 %.ig  olyan mint a három majom (vak, süket és néma), szóval mindenféle társas együttlétre alkalmatlan, de igazából közösséget sem érzek a korosztályommal. Fiatalon se voltam közösségi ember, mindig megválogattam  a barátaimat, és attól hogy valaki most ugyanolyan vénember mint én, nem érzem közelebb magamhoz. Naszóval.

Olyan bő kéthete J így szól hozzám:

-Nyugdíjas karácsonyi buli lesz.

-Igeeen... és..... mi közöm nekem ehhez?

-Te viszel minket, és ott is maradsz velünk hazahozni. Mert a Bözsike (ő szokta sofírozni a csipetcsapatot) elutazott.

-Őőő... és mi lenne ha kihagynátok? 

-Azt nem lehet, Icukával már megbeszéltem, megyünk hárman.

-Azt nem lehetne, hogy odaviszlek benneteket, aztán amikor vége van értetek megyek?

-NEM LEHET! TE IS JÖSSZ ÉS KÉSZ.

Igazából egy kicsit hosszabb volt a párbeszéd, próbálkoztam ékesszólással és egyéb furfangokkal, de hiába. Még a neten regisztrálni is nekem kellett a résztvételi szándékot. Aztán... soká lesz még, addig mindenféle történhet, de nem történt, menés volt.

Voltunk olyan 200-250 közt a városi iskola tornatermében. ( a fotókért elnézést, csak a butatelefon volt nálam, ezt tudta)

Az ott Icuka és J közt az én helyem.

A nagy műsort a Mészáros János Elek operaénekes adta, NEKEM túlságosan vallásosra véve a repertoárt, de hát Karácsony van, kár, hogy a csarnok akusztkája, meg az én süketségem (ez se ilyen egyszerű, minden szavát hallom, csak nem értem, ami főleg a felkonfnál meg verseknél volt zavaró, szerencsére a karácsonyi versek többségét tudom nagyjából fejből) miatt inkább most hallgatom meg, mert a műsor nagyjából ez volt.

Polgármesteri üdvözlő beszéd és egyebek után betáncolt a helyi nyugdíjas hölgyek táncegyüttese, hát fergetegesnek nem nevezném a mamók táncát, de nem akarom leszólni őket, mert én VALÓDI liberális vagyok, amivel nem árt valaki, sőt használ magának és a közösségének AZ JÓ. Az meg, hogy ÉN személyesen nem érdeklődöm iránta... minek mentem oda, úgy kell nekem, ÉNBAJOM! Megtapsoltam, mert megérdemlik.

Amúgy megadta a város a módját volt pogi meg süti,

meg a végén hús, amiról nem tudtam megállapítani, hogy sült, vagy főtt, meg krumplifőzelék párolt káposztával... hát ajándék kajának ne nézd az ízét! (Meg gondolom szempont volt, hogy a társaság nagyrészének már gond a falatok megrágása, nem olyan mázlisták mint én, hogy a vasszöget is MÉG) Velem szemben ült egy korombéli férfi, ő az utolsó falatig megevett mindent, mondtam is neki (már amennyire a zsibvásárban a hangom engedte) hogy igazán jó időt csinált holnapra, nem vagyok benne biztos, hogy értette. Azt az elméncséget is neki próbáltam elsütni, hogy 60 éve egy buliban mennyire örültünk volna az ilyen ivararánynak, merthogy a jelenlévők 80 %-a nő volt... ennek szomorú oka alighanem az, hogy a férfiak rövidebb ideig élnek. Meg persze az is lehet, hogy más is olyan mint én, hogy kerüli a társaságot. Fogok beszélni  a Bözsikével, hogy jövőre ne csináljon ilyeneket, hogy elutazik amikor dolog van.

Tegnap laza napunk volt. Beültük az Aqualand (https://www.aqua-land.hu/) termálfürdő melegvízébe és csak ebédelni szálltunk ki belőle. J,  SP, meg én. A  körülmények eszményiek voltak, 36°C-s víz puha csend és némi varjúkárogás, rajtunk kívül délelőtt SENKI a nagy szabadtéri medencében, csak délutánra jelent meg néhány fehér fürdőköpenyes későnkelő szállóvendég.  Mi meg csak ejtőztünk és beszélgettünk.  Rengeteg minden szóba került, kezdve az elmúlt fiatalságunkról, politikáról, az élet kis és nagy dolgairól, de itt és most  csak egy dologról akarok beszélni, az "új gazdasági mechanizmus"-ról. Jó rég volt, az olvasóim közül sokan lesznek akik nem éltek még akkor amikor elindult, ezért kicsit visszaszaladok az időben. Lehet nem leszek mindenben tűpontos, egyrészt nem vagyok gazdaságtörténész, másrészt az én memóriám se tökéletes, de mondom a lényeget (vagy ami SZERINTEM az). Valamikor a "létező szocializmus" kötelező építése során, amikor MÁR nem volt bolsevizmus, de MÉG mesze nem volt rablókapitalizmus Magyarországon, amikor 1963-ban kikerülve az iskolapadból elkezdtem a munkás életemet, nem mondom, hogy az én tiszteletemre, de elkezdtek "más szelek" fújdogálni. Olyanokat mondogattunk egymás közt még a KISZ-ben is, hogy "majd ha kihal  a "fényes szelek nemzedéke". Kádár felváltotta az "aki nincs velünk az ellenünk van" rendező elvet az "aki nincs ellenünk az velünk van"-ra, elkezdtünk határozottan egyre jobban élni, és sokan sokkal nyíltabban beszéltük meg a dolgokat, mert nem kellett félni, legalábbis én így emlékszem. Felfigyeltünk például egy (modern kifejezéssel unortodox) közgazdászra Liska Tiborra, aki egészen újfajta gazdaságról kezdett egyre szélesebb körben beszélni. Azt, hogy a szocializmus a világ legtökéletesebb létformája senki nem von(hat)ta kétségbe (meg azt se, hogy hamarosan átvált a kommunizmusba, mert az a legvégső cél) de azt viszont, hogy a rendszer egyhén szólva tökéletlen, már rengetegen látták és egyre többen ki is mondták, és néhányaknak ezt még  a rendszer bástyáin belül is szabad volt megtenniük. Nagy berzenkedés volt ez ellen persze a keményvonalas kommunisták részéről, a még javában élő spanyol polgárháborús veteránok, akik Frankó falangistái mellett számos anarchista és másbanhívő kommunista vérével a kezükön szilárdan hittek a bolsevista proletárdiktatúrában, megérezték.... na nem azt, hogy az elmélet nem tökéletes, de azt biztosan, hogy kezd kicsúszni a kezükből  a gyeplő.  Akit érdekel utána olvashat a neten, magam is ezt tettem most a pontos évszámok miatt, a lényeg, 1968 január 1-jével hivatalosan bevezettetett az "új gazdasági mechanizmus", a televízióban, mozik híradóműsorában rajzfilmes animációkkal magyarázták a "nép"-nek  a mibenlétét, szóval elkezdődött egy teljesen újfajta gazdaságirányítás.

Szóval nem egy akármilyen összecsapott dolog volt ez mint manapság, amikor Orbán király reggel sz@rás közben kitalál valamit és abból másnapra törvény születik, azok akkoriban még értelmesebb idők voltak és a nép se volt olyan szinten elbutulva mint manapság. Nade a keményvonalasoknak baromira nem tetszett és addig duruzsoltak  a mindenható  ̶ú̶r̶  elvtárs Leonyid Brezsnyev fülébe, melynek eredményeként { Kádárt Jánost 1972. február 11-iki moszkvai látogatásán Brezsnyev szovjet pártfőtitkár nyíltan kérdőre vonta a gazdasági reformok, illetve azok „aggasztó következményei” miatt, sőt 1972. november 26-án a tököli szovjet katonai légibázisra személyesen ellátogatva ultimátumszerűen követelte a reformok leállítását.} ( forrás Wikipedia https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Aj_gazdas%C3%A1gi_mechanizmus )

Naszóval lőttek a gazdasági reformoknak, a csinálóit Fock Jenő miniszterelnököt, Nyers Rezső pénzügyminisztert, Fehér Lajos miniszterelnök helyettest, meg mindenkit aki benne volt, jelentéktelen beosztásban parkolópályára helyezték és visszacsinálták az egészet.

Na itt ugrok egy fél Földgömbnyit. Amikor vége lett a második világháborúnak, megverték Japánt, Kínában Mao Ce- tung vette át  az irányítást és vitte tökélyre a kommunista diktatúrát, mely során az addig se jeleskedő gazdaságot sikerül ideológiai alapon tökéletesen csődbe vinnie. Emlékszem, sajtóértesülésekre amikben a Mao mellett tüntető egyetemisták a "Mao bibliáikat" (valamiféle pártutasítás gyűjtemény) lelkesen lobogtatva tüntettek a vezér mellett, diadalmasan ünnepelve, hogy nem kell már fizikát matematikát és egyéb burzsoá feleslegességeket tanulniuk az egyetemeken, mert már minden helyett alkalmazható a nagy vezér valamely vonatkozó tanítása. A "nagy ugrás", meg a "kulturális forradalom"  egészen orbánszerű agyszülemények voltak, a diktátor bevezette ami az eszébe jutott és csak néhány tucat millióan haltak bele.  Kis falvakban próbálkoztak a földbevájt kemenceszerű "népi kohókban" acélöntéssel, megreformálták a mezőgazdaságot a verebek kiirtásával (melynek következményeként termés nagyrészét felzabálták  a férgek) és egyéb remek ötletekkel okoztak éhínséget és nyomort. Szintén sajtóhír, elítéltek burzsoá elhajlás miatt egy fiatal házaspárt akikről nyilvánoságra került, hogy szinte egy egész lakásra való bútort, ágyat meg több széket terveznek beszerezni a jövendő életükhöz. Na EZEK csak sajtóhírek de ami tény a '70-es évek elején két frissen végzett villamosmérnök kollégám mesélte, hogy az itt tanuló kínai évfolyamtársaik vágyainak netovábbja volt, hogy ha lediplomáznak, egy Csepel túrakerékpárt vigyenek haza magukkal Kínába. Szóval itt tartott Kína akkor amikor mi épp visszafordultunk a reformok útjáról.

Na, '76-ban meghalt Mao és a "négyek bandája", melynek tagja volt Mao felesége is, és Mao halála előtt az alighanem már teljesen elhülyült elnök helyett a hatalmat gyakorolták, kezéből annyira kicsúszott az irányítás, hogy nem sokkal később a korábban elítélt  Teng Hsziao-ping elnök alatt kettejüket halálra is ítélték, Kína MIT CSINÁLT??? Körbenézett a világban, hogy merre is kellene elindulni. És valakinek ott a 3000 éves kultúrában eszébe jutott, hogy "nédda, a magyarok elkezdtek valamit!" És ahogy később ők lettek  a nagy "másolók", elkezdték másolni a mi új gazdasági mechanizmusunkat. Mi abbahagytuk, ők meg megcsinálták. Most lehet vitatkozni, hogy jól tették vagy nem. Hogy jól csinálták e vagy nem. Hogy lehetett e volna mást is csinálni vagy nem. De hogy jelen pillanatban a szocializmus nem létezik, hogy a kommunizmus meg pláne nem létezik és a kapitalizmus meg recseg-ropog és főleg retteg még a saját árnyékától is, hogy a liberalizmus, ami maga a szabadság, általános szitokszóvá vált, ezek tények. Az USA hetek alatt vált a világ legfejlettebb polgári demokráciájából de facto királyság, amiben egy hibbant golfjátékos ingatlanspekuláns mutyizik éppen egy rafinált ex KGB ügynökkel, azon, hogy hogy lehet kib@szni Európával. Miközben Kína, és tágabb értelemben Ázsia gyárt lassan MINDENT amire szükség van  a világon. Ja és e pillanatban ha a hátam mögé tekintek Orbán Viktor épp most fog felvenni ezervalahánymilliárd forintnyi államkölcsönt, gondolom legalább egy magyarországi megyét elzálogosítva Kínának. Mindezt MIÉRT? MERT ŐK VÉGIGCSINÁLTÁK AZ "ÚJ GAZDASÁGI MECHANIZMUS"-t. És most ott tartanak, hogy beszaratták az USA-t, hogy ők finanszírozzák a világ felét, a másik felét meg rettegtetik.

És hogy mindez miért jutott most eszembe és taglaltam tegnap a melegvízben? Mert 41000 Ft értékben rendeltem a TEMU-tól cuccokat november 26-án 14:06-kor és az egészet (5 tétel) leadta a futár itt a kapuban nekem december 10-én 10:06-kor. És ezt onnan tudom ilyen pontosan, mert 30 tétel volt  a nyomkövető, precízen óra percre minden láthatóan innen az asztalomról, hogy mikor épp hol tartott a szállítmányom amit két kattintással előzetesen kifizettem. Itt egy részlet a képernyőről a harmincból;

Itt tartanak a "másolók". A lenézett sárgák. Merthogy csak onnan tudtam rendelni olyan "nagyítót" (amire a rossz szemem miatt feltétlen szükségem van) amivel bármit ki tudok "nagyítani" képernyőre még rendben van, hát sajnos csak ők gyártanak ilyet. De azon, hogy még  fokhagymát is csak kínait tudtam venni négy napja a boltban, nincs mit szépíteni. Szóval lehet ugatni szuverenitásról, meg okoskodni, hamísítani hőstörténelmet, meg áradozni  a jóságos Trump bácsiról aki lejattolt Orbán királlyal hogy majd ha megszorulunk ad nekünk 10-20 milliárd dollárt, amit az aztán letagadott ( https://www.facebook.com/reel/840987538538308 a másik lehetőség hogy Orbán hazudott, mindenki eldöntheti pártbecsípődése szerint), de Kínának, és tágabb értelembe véve Ázsiának már nincs más dolga mint hátradőlve várni amíg a "fehérember" teljesen át nem adja neki a világuralmat. Mert mindent ők gyártanak majd, mindennel ők kereskednek majd, mi abból fogunk élni, hogy egymás lábáról levágjuk  a körmöt. Persze csak addig amíg nem lesznek itt a kínai pedikűrösök.

Átmentünk varrodába. Kettőnk közül J a sikeresebb, már itt tart.

Én négyszer fél munkanapot töltöttem el egy zipzárcserével a kutyasétáltató dzsekimben. Szerettem ezt a kabátot, sok mással együtt ez is egy "uraságtól levetett" holmi, az ismeretségi körben valaki vagy kihízta, vagy kihalt belőle már nem tudom, de nagyon igényesen elkésztett darab, bár már megkopott, de sajnáltam volna kidobni. Minden trükköt megpróbáltam vele, de a zipzár csak rosszabb lett tőle. 890 Ft volt bele egy új, egy pillanatra meginogtam, az egész kabát nem ér ennyit, de aztán megvettem. Hát... mit mondjak, nem erre számítottam. Vitorlát varrni könnyebb mint egy bélelt kabátban zipzárt cserélni. És hát nem lett túl szép, viszont működik. J rosszalja az egészet, ráadásul még nem mondtam neki hogy ebbe szeretném a Viking temetésemet ha eljön az ideje. Mert ez nem műanyag, hogy megolvad, hanem pamut, lenvászon, tehát biztos jól ég. Azt kellene valahogy kitaláljam, hogy halálom után hogy gyújtom fel a kis katamaránt a holttestemmel. 

Mikulásnak álcázom magam, ez most aktuális. Érdekes, azt hittem, hogy mosolygok, miközben varrás közben lefotóztam magam. Talán túlságosan megviselt a munka.

Állatok. Na nem a "szokásos" képletes értelemben, hanem az igaziak. Mostanában napok eltelnek, hogy azon a néhány arcon kívül aki közvetlen köröttem előfordul másokkal is interakcióba kerüljek. Miután a hangom is annyira elromlott, előfordul, hogy egy telefonhívásra igazából megszólalni se tudok, mert aznap még nem beszéltem. Muszáj igyak egy korty vizet, mert a béna hangszálam miatt szabadon szellőző gégém teljesen kiszáradt. Hogy pontosan hogy működik ez a rendszer ott a garatomban nem tudom, de ha egy darabig nem szólalok meg leáll a beszédem, ha meg sokat erőltetem akkor megfájdul a torkom és azért nem tudok beszélni. Valamikor sokat énekeltem. Csak úgy magamnak vidámkodva, hiányzik. Hiányzik, hogy kuka vagyok ezért kerülöm a társaságot is... Naszóval talán ezért többet írkálok ide-oda, és többet figyelem a világot magam körül. Többek közt az állatokat. Napok óta vonulnak a madarak felettünk néha csak tucatnyian, néha többszázan a reggeli és délutáni sétáink során. Nehéz megkülönböztetni őket, de most remek YouTube felvételeket találtam a neten, amiből megtanultam a hangjuk és a kinézetük alapján megkülönböztetni őket. Szóval vadludak és darvak. Nem vegyesen, külön-külön csapatokban. Néha csendben, néha hangosan "beszélgetve". Hogy csak kőröznek, vagy meghatározott céllal repülnek valahonnan valahova, fogalmam sincs, de biztos nem ok nélkül keltek útra.

Aztán. Itt vannak... illetve szerintem csak voltak a hódok. Tavaly még többször látszottak szemmel is, a lerágott fa csonkokból meg lehetett tudni itt vannak a szigetünk mindkét oldalán, aztán nem volt több rágás és a kutyáink se jeleznek, pedig ha korában feltűnt a környéken egy, rettenetes lázba jöttek. Én az elűnésüket annak tulajdonítom, hogy a fák kidöntögetése túl azon, hogy a táplálkozásuk és a fogaik szükséges koptatásának elengedhetetlen része alapvetően azt célozza, hogy a folyóvizeket felduzzasztva élőhelyet teremtsen számukra, itt ez nem működik, mert a vízszintet az ember szabályozza. Ezt valahogy belátták és elvonultak.

És végül a kutyák. Családtagok, minden szót, minden gesztust, minden tekintetet értenek, és én is értem minden "ráutaló magatartásukat". Praktikus opportunisták, a szokásaink rabjai, pontosan tudják hogy hány óra van és mikor minek van itt az ideje. Ugyanolyan szimpátiával, vagy épp utálattal viseltetnek ember és állat iránt mint mi, anélkül, hogy elmagyaráztunk volna nekik bármit, lettek farokcsóváló barátkozóból, undorodva morgók azokkal szemben például, akik velünk kerültek a korábbi baráti viszonyból ellenségessé. Pedig nem tanítottuk nekik, csak megérezték és összezártak. Mert a család az család. ŐK tudják. Vannak megváltoztathatatlan, ösztönből eredő tulajdonságaik, amiken semmiféle nevelés nem segít. A Picur kutyát például nem lehet leszoktatni a madarak vadászásáról, beleértve akár a hattyúkat is, a feldühödött, családját védelmező, nála  többször nagyobb gúnár még a fejét is véresre sebezte, de ő akkor is bekergette a vízbe az egész famíliát, és bár utálja a vizet, de még oda is bement utánuk amíg csak leért a lába a fenékre. Pedig a hattyúktól még a Picurnál  vagy háromszor nehezebb Szmájli is fél.  Padig ő aztán mindenre vadászik (vadászna, ha hagynám), fácánra, őzre, szarvasra, de legfőképpen macskákra. Ha a szemhatáron megjelenik egy, a karom tépné le a pórázzal, majd megfullad, de erőlködik, minden parancs hiába, csak az ösztön létezik ami alapján a felmenőit szelektálták az utóbbi 40000 év alatt. És hát mindkét kutya bolondul a csontokért. Keresik, rágják, dugják, elássák, megtalálják, ellopják egymásét. Bőven kapnak enni, száraztápot (amihez hozzá nem nyúlnak amíg nem kapnak rá valami extra finomságot), de a CSONT az az ami varázslatos vonzerővel bír számukra. Keddenként szoktam a henteshez menni friss húsféleségekért és olyankor hozok nekik csontot is amiről a húst lebontották. Még nyár volt, baromi hőség és a nejlon zacskóban a két kilónyi csontot bent felejtettem a napon álló autóban.. Úgy  pár napra. Nekem gyakorlatilag alig van szaglásom, de még nekem is feltűnt a bűz amikor Budapestről visszatérve a HÉV állomáson beszálltam a kocsiba, de amikor J akinek a szimata vetekszik egy vadászkutyáéval, beült mellém azt mondta a bele fordul ki. Nem értettem a dolgot, de ő hamar kiszagolta a kesztyűtartóban a csontos csomagot. Na hazaérve fogadtak a kutyák minket. Hát azt a lelkes ugrálást amit csináltak  a büdös csontokért nem lehet leírni. J ki akarta dobni az egészet, de én mondtam, hogy meg fogják enni és semmi bajuk nem lesz tőle, ők erre méretezve vannak. És bizony az utolsó darabig boldogan megették, pedig a szag miatt gondosan a háztól távol tárolva, egy héten keresztül adtam nekik apránként.

Kéne a végére valami slusszpoén... talán hogy nincs nagy különbség ember és állat közt, legfeljebb csak annyi, hogy az állatok megbízhatóbbak.

Beteleltünk. Én ugyan kimentem tegnap a kertbe gereblyézni a diófa alatt (most száradnak a diók, nagyon félek, hogy ehetetlen lesz a burokfúró légy fertőzés miatt, na majd kiderül), de hamar megelégeltem, mert fáztam. Fázós lettem öreg koromra. 

Drámai égbolt tegnap alkonyatkor.

J most babák és mackók után hóembereket gyárt.

Ebédelek aztán alszom.

Hideg van nincs se kedvem kint serteperténi, meg igazából nem is nagyon lenne miért. Valamiért eszembe jutott Niccoló Paganini és tudtam, hogy van róla egy film, megkerestem és megnéztem. https://videa.hu/videok/film-animacio/paganini_az-ordog-hegeduse-flm-mp4-paganini.-hegedu-xn0uFSHnS4wUQNAQ  Pár éve olvastam az életrajzi regényét, a film erősen eltér a valóságtól, de nagy erénye, hogy a főszereplő David Garrett nem színész, hanem valódi virtuóz hegedűművész, szóval nem kellett a közelképeken kizökkenni a cselekményből ahogy egy színész mókol a hegedűn. Garrett amúgyis az egyik kedvencem, sajnos a filmet nem tudtam linkelni, csak úgy tudjátok megnézni (érdemes) ha a fenti, vastagon szedett részt bekopyzzátok a keresőbe, de iderakok egy linket ha a filmet végig nézni nincs kedve valakinek. Nagyon törekedett a tökéletes színészi játékra, még a "paganínis" balkéztartást is, tehát a leszorított könyökkel való játékot is "eljátszotta".

 Garrett amúgy azon kívül, hogy borzasztóan "laza csávó" fantasztikus művész. https://www.facebook.com/watch/?v=1712184469417346

"Mi jár a fejedben" kérdezi a Fb. Most épp Weöres Sándor verse....

Mondom miért. Valamikor boldogan üdvözöltem az Internetet, azt a csodálatos világot, amit megnyit minden tanulni, az ismeretlen megismerésére vágyónak. Ehelyett mi történt? A majmok a majomság terjesztésére használják és mivel ők vannak többen, a majomság szaporodik. Mit "szaporodik" ?? ÁRAD, elsöpör mindent, a józan ész meg kusshad, mert ha netán valahol meg mer szólalni, jön egy majom a neten egy bunkóval és móresre tanítja.

A mindent elsöprő tahóság megtalálta a netet és azt  a lehetőséget, hogy itt aztán semmi más nem számít mint a demokratikus többség. Ha a többség szerint 2 x 2 = 5 akkor az 5... esetleg 3, ha épp ott vannak többen a hülyék. Még a mesterséges intelligencia is az ő pártjukra állt. Tkp. érthető, az AI természetes ellensége a humán intelligenciának, aki látott terminátoros filmet az tudja mi lesz ebből. Mindeközben remekül használom ismereteim növelésre az új ellenséget a Chat GPT-t. Tegnap pl, felmentem az EESzT-re, megkerestem megvan e már a szövettani eredményem, megvolt, és miután a szakmai hablaty megértéséhez hiányzik nyolc félévem az orvosiról, az egészet betápláltam a gépelmébe, "akinek a szájába rágtam" hogy ezt magyarul akarom hallani, és ő elmagyarázta és megállapítottuk, hogy hálistennek nincs rákom. Ez ilyen egyszerű HA az ember arra használja az AI-t amire való. De a hülye többség AZ NEM! Az gyárt konteót a netről a netre, az csinál fáradságot nem kímélve hamis videókat, azzal megtévesztve további tuadatlan, vagy csak naív tömegeket. A nagy tévhit MA MÉG, hogy humanoid robotok előállítása már ma is lehetséges. Nézd meg de szép! És biztos igaz is, hisz ott látni  a filmen!!

Persze... ha MAJD továbbra is erre megy a fejlesztés lesz ilyen is, de egyelőre itt tartunk. 

 https://www.youtube.com/shorts/dfcgZ_l_Csw?feature=share

De ha sokáig erre a többségi hülyére szabják az államigazgatást világszerte (lásd még Trump jelenség), akkor tényleg a majmoké lesz a világ. Mert a mesterséges intelligenciát már ők is tudják kezelni. És ezzel a gyanútlan hülyéket a saját képükre formálni. 

https://www.youtube.com/shorts/6nedQ6ee-6U