Emlékezetblog kilencedik fejezet, második rész.
Na rosszul emlékeztem. Tévedtem pont egy évet, ma reggel előkerestem a hajón az "archívumból" a munkakönyvemet, 1982 februárjában történt, hogy ott álltam a BAH csomópontnál a faházak előtt és felnéztem a már majdnem teljesen kész szállodaépületre. Szóval itt akarok, dolgozni.... Na majd kiderül, keressük meg azt a Hollós Lászlót aztán meglátjuk tetszünk e egymásnak. Érdekes dolgok maradnak meg az ember emlékezetében. A betört jegű tócsában egy fekete rigó fürdött nagy lelkesedéssel. Hogy nem fázott? Boldogan fröcskölte a vizet ...vagy talán épp szabadulni akart a bőrén élősködő vérszívóktól, ki tudja, de a látvány máig megmaradt bennem.
A tárgyalás nem tartott sokáig. Határozottan tetszettünk egymásnak a Hollóssal. Középkorú őszhajú, jó tartású ember, mély rekedt dörgő hang, egyenes tekintet, kemény kézfogás, nem különösebben választékos modor és a kérdéseimre is egyenesnek tűnő válaszokat adott. Velem az állásinterjú (már az a kevés amim volt életemben, mert nem én kerestem magamnak, inkább engem kerestek) nem a szokásos, mert én többet kérdezem, kvázi vallatom a jövendőbeli munkaadómat, mint ő engem. És ez úgy tűnik jó benyomást keltett, mert bár H L rövid beszélgetés után bevallotta, hogy neki már van jelöltje (és itt derült ki mire is van tulajdonképpen igény) a jövendőbeli helyettesét keresi, de én olyan céltudatosan kérdeztem rá annak a várható képzettségére, korára és kvalitásaira, hogy meggyőztem én vagyok a legmegfelelőbb jelölt helyettesnek, de vegye fel a másikat is, mert szükség lesz itt az ő szakértelmére is. Megalkudtunk a fizetésben (most nézem a munkakönyvem, 5500 Ft/hónap, most kicsit spoilerezek, vicces, hogy huszonöt évvel később ugyanezen a munkahelyen, műszaki igazgatóként ennek pont a tízszerese volt az utolsó bruttó fizetésem amikor nyugdíjba mentem... de addig mennyi minden törtét még velem itt és másutt...), és mivel szükség is volt rám quasi azonnal, abban is, hogy a lehető legrövidebb időn belül kilépek a MAHART-tól és jövök. Lejattoltunk és kész, az egész nem tartott egy órát. Visszatérve a MAHART székházba, azonnal jelentkeztem Viant Ferencnél aki akkor a tengerhajózás műszaki osztályát vezette és egyszemélyi főnököm volt, mondtam "kilépek". Feri bácsi sokat nem kérdezett, miután megmondtam hova megyek és mi lesz a beosztásom, elfogadta a felmondásom. A munkakönyv szerint 1982 március1-jével lettem PANNÓNIÁS.
Megint tágítok kicsit a fókuszon. Akkoriban az állami beruházásoknak rengeteg "gazdája" volt. Volt ugye a tervező, aki JÓESETBEN képes volt átlátni a beruházás mibenlétét, a működését, az igényeket, szóval testre szabni a jövendőbeli feladatokhoz az épületet. (Nem szívesen mondok rosszat boldogult Finta Józsefről, de ennek nem láttam mindenben a jelét, de erről később.) Ráadásul ugye a tervezés sokrétű, van a mindenható építőművész aki ha valakinek érzi magát akkor quasi szoborban gondolkodik amit még halála után is csodálattal fog bámulni az utókor. Aztán ott van a statikus-, a gépész-, a villamos-, a technológiai tervező, sorban egyre alárendeltebb pozíciókban, nem részletezem az erőviszonyokat. Aztán jön a beruházó, ez esetben a KERBER. Nem azonos a későbbi üzemeltetővel, ők a nagyhatalmú ÁLLAM hatalmának letéteményesei, mindenkinél hivatalból okosabbak, már csak azért is, mert náluk van a kassza kulcsa. És a sor legvégén jön az üzemeltető, akinek mindez a "bőrére megy", ha valaki ebben a sorban bármit elb@szott azt az üzemeltető szívja meg a végén. Ő nem sokat pofázhat, nem lehetnek extra igényei, mert a pénzt már rég felpántlikázták, a szerződést a jóváhagyott terv alapján megkötötte a beruházó a kivitelező vállalkozóval, azaz a KERBER az ARGRE Buda Hotels-sel.
Nos visszafókuszálva magamra, a mindenkori helyettes dolga a meló. Nincs is ezzel semmi baj, tudtam mit vállalok. Nekem SOHA nem volt szükségem a főnökömre azért hogy "VEZESSEN". Hogy mit kell csinálni és többnyire azt is, hogy hogyan, azt én tudom. Nekem a nagyhatalmú főnök arra kell, hogy ha munka közben ütközöm nálam "nehezebb tisztekkel", akkor ott a főnököm, ő van vele egy szinten, mint a láncra kötött bulldogot elengedem és vívja meg azt a harcot amire én a beosztások miatti tekintély különbség miatt alkalmatlan vagyok. Ha ezt a főnök tudja, akkor engem kenyérre lehet kenni és kezet csókolhat nekem, mert elvégzem a munkát amiért tulajdonképpen ő felel. Learathatja az elismerést, engem nem izgat. De ha elkezd helyettem gondolkodni, ha átnyúl a fejem felett, ha rombolja a tekintélyem a beosztottaim előtt, akkor kezelhetetlenné válok. Akkor mindent csak parancsra és ahogy a parancs szólt. Mint az automata, olyan hülyévé válok. Volt pár főnököm, aki erre qrvára ráb@szott. És persze én is, de soha ettől nem tudott az élet eltántorítani. El lehetett rám mondani, hogy gyakran vagyok nyers, hogy nem teszek lakatot a számra még érzékeny lelkű nők előtt sem. Mondták rám, hogy "gőgös" vagyok (ez bánt, mert NEM IGAZ!!), szóval sok mindent ami nem feltétlen hízelgő, de egyet soha nem mondtak, még az ellenségeim se. Hogy a munkámat nem végzem el e lehető legjobban. És nekem ennyi elég volt mindig. Nos előre bocsájtom a Hollós László, pár nap alatt már Laci, maximálisan felismerte. Nyugodtan a nyakamba akasztotta a szálloda teljes műszaki átvételének feladatát, amit én nagy lelkesedéssel a nyakamba is vettem. Ha valamit nem tudtam, gond nélkül kérdeztem, én soha nem csináltam úgy mintha mindent tudnék. De itt most nem a szakmázásról volt szó, hanem arról a speciális dologról amit a vendéglátóipar jelentett, amiben tapasztalatlan voltam, a Laci viszont dörzsölt "öreg róka". Na ezeket az ismereteket szivacsként szívtam magamba, mert az "erőviszonyok" ismerete fontos volt. Kinek mi a feladata a hierarchiában, kik a potenciális barátok, kiben mennyire lehet megbízni és ki az akivel vigyázni kell. Annak ellenére, hogy a hatalmam, ugye ahogy fent részleteztem, gyakorlatilag nulla volt, hiszen a beruházó vette át igazából a létesítményt a kivitelezőtől, alá se írhattam semmit azon kívül a dokumentumon kívül amit akkor amikor teljesen készre jelentették a házat egy formális átadás átvételkor jegyzőkönyveztek (sőt még azt sem, hisz azt a főnököm írta alá), viszont evidens, hogy a hibákat AKKOR ÉS OTT AMIKOR elkövették, a kivitelezés befejezése ELŐTT kellett azonnal orvosolni, mielőtt még megváltoztathatatlan helyzet állna elő. Ehhez viszont rengeteg tapasztalattal rendelkeztem, tervező és hajózó elektrikus, hajóátvevő, hajógéptiszt koromból. Pillanatokon belül ismertek a melósok, magyarok és osztrákok egyaránt, a talpas bolgár hidegburkolótól a polier (pallér) Kübachon át Herr Matula, osztrák főépítésvezetőig (őt később, amikor már mindenen túlvoltunk, elvittem vitorlázni is a feleségével a Balatonon). Hajnaltól késő estig a "pályán" voltam mindent előbb tudtam mindenkinél és a tudást nem féltem használni. Persze ezzel púp voltam sokak hátán, ez kivált a beruházóra vonatkozott, akik inkább a kényelmes munkában voltak érdekeltek, mert igyekeztem mindent kipréselni, amit fontosnak véltem, mivel tudtam, hogy amint eltakarodnak, minden az én nyakamba szakad. Utólag tudtam meg, hogy a KERBER-esek a hátam mögött "kuvik"-nak neveztek, mert mindenbe belepofáztam, de nem igazán tudtak mit kezdeni velem, el kellett viseljenek, pláne, hogy a Hollós mindenben védte a seggemet, nem tudtak alám vágni.
Mindeközben meg kellett tervezzük a jövendőbeli üzemeltető csapatot. Nemcsak nekünk, minden területi vezetőnek. Ezeket fel kellett venni, már ott a faházakban valami elfoglaltságot adni nekik, felmérni az alkalmasságukat, mielőtt véglegesítjük őket. Na ebben nem volt tapasztalatom, itt a Hollósra támaszkodtam. Azok nagyon más idők voltak, 40 fős karbantartó csapattal vágtunk neki, ma azt hiszem a szálloda olyan hat fő műszaki személyzettel üzemel. De akkoriban nem voltak "külsősök", mindent saját erőből kellett megoldani és az adminisztráció is borzalmas volt. Erre még visszatérek, most maradok az építési szakasznál. Az épületgépészet nagyját a Csőszer végezte, hamar összebarátkoztunk, ahogy kifejezetten jóbarát lett a "barikád túloldaláról" Heinz Rabenseifner a gépészet, villanyszerelés-automatika rész felelőse, ő volt az egyetlen osztrák, aki annyira magyarrá lett a beruházás során, hogy egész tűrhetően megtanult magyarul és évekkel később összefutottam a magyar feleségével, akire később tett szert és tőle tudtam meg, hogy Magyarországon élnek. Egész hamar beletanultam én is a németbe, meg nekem amúgyse volt soha gond a kommunikáció semmilyen nyelven. Bár a ház szerkezetkész volt, de akkor kerültek be a technológiai részek, a hatalmas konyha, számomra ismeretlen gépekkel, ez valóban újdonság volt. De higgyétek el nekem, igazából minden gép egyforma. Ha valaki tudja mitől működik egy kazán, egy hajógép, egy hűtőgép, az pillanatokon belül azt is tudja hogy működik bármely sütő-főző csodamasina, vagy egy ezer tányéros mosogatógép. Nem volt nekem tudáshiányom semmiből, vagy ha igen, azt két kérdést feltéve azonnal pótoltam. Hollós Laci meg többnyire minden kérdésemre tudta a választ, én meg sose szégyelltem kérdezni. Azt kell mondjam szerencsésen "egy húron pendültünk". Gyakorlatilag mindenről hasonlóan gondolkodtunk, esténként jókat beszélgettünk, merthogy én, mint korábban elvált független ember korlátlan időt tudtam a munkámnak szentelni, ő meg akkor költözött el a második feleségétől, szóval őt se kötötte szigorú magánelfoglaltság. Régi bútordarab volt a vállaltnál, nagy volt a tudása és ezért a tekintélye és kiválóak voltak az összeköttetései. Azt kell mondjam az összes vezető közül, beleértve B L szálloda igazgatót is (hogy őt miért csak kezdőbetűkkel említem arról még szólok), neki volt a vállaltnál a legnagyobb tekintélye.
Ami speciális volt az a "kocsmárosvilág". Na ebben abszolút tapasztalatlan voltam. Majdnem annyira különleges, egyedi mint a tengerészkedés. Szintén más a nyelv, bár messze nem annyira mint a tengerészeké, de ezt is el kellett sajátítani. Nem mondom, hogy súrlódás nélkül mozogtam egy teljesen új kasztrendszerben és bizony volt, hogy akaratlanul (meg néha akarva) a tyúkszemére léptem valakinek, de a Hollós mindig megvédett. Mert pillanatokon belül nélkülözhetetlen lettem. Hamar megéreztem a "falakat". Van a vendéglátás, tehát akik etetnek, itatnak, konyha, tele különböző rangú szakácsokkal, teremfőnökök, pincérek, magasabb és alacsonyabb rangú vezetőkkel, van a House keeping akik élén (Isten nyugtassa, szegény jó Varga Juli az Irigy hónaljmirigyes Varga Győző mamája) egy újabb teljhatalmú vezető állt, alatta emeleti gondnoknők, azok alatt meg a szobalányok, aztán kertész, Kaszab Juli áruforgalmi vezető, aki gondoskodik mindenről ami egy szállodában kell, az anyagbeszerző sofőrrel Simon Józsival, aki egyúttal a mi anyagainkat is bevásárolta az utasításaim szerint, és akkor még ott van a főkönyvelő és vagy 12 fős csapata (mára mindezt egy PC intézi néhány szoftverrel), recepció "Front office manager-rel fő és alportásokkal, londinerekkel, hostessekkel és irodistákkal. Nem tudom hogy bírtam volna ha mondjuk akkor családos ember vagyok, mert ennyi meló nem fért volna bele a napi nyolc órába. De nagyon lelkes voltam, mert én szeretem azt a munkát amit végzek és ebbe tényleg beleraktam mindent ami csak bennem volt. És itt térek vissza B L igazgatóra. Ugye ő volt a házban a legfőbb vezető, de fiatal ember, nálam is fiatalabb, igazából azt hiszem ez volt az első igazi vezető beosztása. Nos vannak született vezetők, én "természetes vezetőnek" hívom az ilyeneket, arról ismerszenek meg, hogy egy random csoportban egyszercsak mindenki azt veszi észre, hogy ők irányítanak anélkül, hogy ebben megegyezés lenne, de ezt mindenki azonnal elfogadja. Aztán vannak a kinevezettek, akiknek gyakran kell igazolni, hogy megilleti őket a vezetői poszt. Nos B L nem volt természetes vezető. Szerintem nyomasztotta is a pozíciójának súlya, gondolom bizonyítani is akart és talán az út se volt akadálymentes amin felkerült oda ahova fiatalon eljutott. Szállodaigazgató sose lesz műszaki emberből, oda a vendéglátás rögös ösvényein kell feljutni, vagy londinerből, vagy pincérből indul a pálya. Mindkettő borravalós szakma, és most öregen már nincs miért titkoljam, az a véleményem hogy a "jatt" torzítja a jellemet. Előbb csak pironkodva elfogadod, aztán már nem pironkodva, aztán ráutaló magatartással megszerzed, aztán kiköveteled, netán ellopod. PERSZE vannak kivételek, de nem jó tanpálya. Ezen rutinosodva sok rossz beidegződés keletkezhet. B L például szerette "csattogtatni a korbácsot". Vagy legalábbis osztani az észt. Szóval megmutatni ki az úr a háznál. Ez nem mindig jó. Mert az "igazi" úr, az látszik magától. Mondom a személyes példámat. AKKOR amikor engem a rendőr azért bírságolt meg, mert szabadszombaton a Baross téren a Trabantommal a záróvonalat átlépve előztem, hogy mielőbb beérjek ingyen dolgozni a munkahelyemre, B L egyszer azzal a kedves viccelődéssel talált meg, hogy "Maguknak az a pechjük, hogy én sok mindent megcsinálok otthon magamnak, engem nem tudnak megvezetni". Nem szóltam, mert mit mondjak? De olyan sértés volt ez nekem, hogy máig nem felejtettem el. Mintha mondjuk a feleségnek aki rendszeresen kimossa a részeges férje lehányt gúnyáját, összefosott gatyáját, és naponta hazatámogatja a kocsmából, azzal viccelődik a férje, hogy "anyukám rajtad tartom ám a szemem, nem tudsz félrekefélni". Aztán! Nehogy már azt higgye egy kocsmáros, hogy attól, hogy kimeszelte otthon a klozetot, már tökéletes műszakivá avanzsált! Szóval B L úgy gondolta, hogy akkor "jó" főnök, ha akit lát ráhúz egyet a korbáccsal, hogy érezze mindenki a vezetés súlyát. Egy a vezetőnek az a legfontosabb feladata, hogy mindenkiből kivegye a maximumot, ezért a jó vezető mindenkihez más. Ehhez persze alaposan ismernie kell minden emberét, EZT nem lehet elhanyagolni. Van akit csak inspirálni kell és hagyni, és van akit meg tényleg a legkutyapicsázósabb stílusban lehet csak munkára bírni. Érteni kell mindehhez, és a kettőt nem szabad összekeverni. Akinek a vezetési stílusából hiányzik ez a fajta hozzáértés, az olyan mint a zongorista aki a versenyzongorán lévő 7 egész 1/4 oktávból csak másfélen játszik. És azt hiszem maga B L is tisztában lehetett ezzel a fogyatékosságával és talán szenvedett is tőle, mindenesetre úgy érzem görbe szemmel tekintett mindig is a "műszakra", mert a Hollóst a köztük lévő tekintélydifferencia miatt nem tudta a saját szájíze szerint "vezetni".
Ilyen körülmények közt végeztem hónapokon át a szálloda műszaki átvételét. Napról napra, területről területre. Hamar jöttek a kisebb és időnként a nagyobb problémák is. És sajnos volt amin már nem lehetett segíteni. Említettem Finta Józsefet a jeles építészt, nos őt vagy magára hagyták, vagy nem volt igazán igénye rá, hogy vezessék a kezét, és most nem a művészetről beszélek, hanem a funkcióról. Nem tudta mi, és miből mennyi kell egy szállodába. Különösen magyar viszonylatok közt. Gondolom kiment megnézni néhány hasonló méretű szállodát Nyugat-Európában, és megállapította, hogy hány százaléka a kiszolgáló terület a vendégtérnek. Hogy hány százaléka a gépészetnek rendelt tér a "hasznos" (szóval amit eladnak, szállodai szobák, étterem stb) területnek és ennek megfelelően koncepcionálta az épületet. Csakhogy részben Magyarországon akkoriban még nem a "nyugatos" módon mentek a dolgok, olyan szabályok voltak, amikhez háromszoros létszámra volt szükség, szóval nem azért mert mi lustábbak vagyunk mint mondjuk a németek. Másrészt a gépészetet is alásaccolták, alighanem rossz mintát néztek, mert amikor már megtervezték a falakat és elkezdte a Mődl Bandi a Lakóterv gépésze tervezni a klímát, kiderült, hogy a három hűtőkompresszor nem fér bele a gépházba, mert a gépház már tele van a szellőzőgépekkel. Nem volt más hátra, mint a kompresszorok számára az udvarra lehajtó rámpa alá tervezni egy "odút" , ahova bepasszírozták a gépeket. Ennek később siralmas következményei lettek, még írni fogok róla. Aztán. 319 szoba volt a szállodában, DE mosoda az nem volt. Ergo, a szennyest amit lehúztak a szobalányok deponálni kellett, a raktárosnak számolnia kellett mielőtt kimegy a külsős mosodába, a tiszta textilt a raktárakból felvinni a szobákba, mindennek higiéniai előírásai vannak és mindez több köbméter textil mozgatása naponta személyzeti és szállodai terekben. És erre nem volt hely. Egy teltházas "utazós" napon, reggelente a személyzet miközben befelé áramlott a személyzeti portán és folyosón át, a kazánház előtt a személyzeti liftek előterében gázolt át a lehúzott szennyes batyukon. Ez egyértelműen tervezési hiba és kijavíthatatlan. Azóta persze a személyzet leharmadolódott, a textil erre a célra szolgáló kocsikon rendezettebben áramlik (az első ilyen kocsikat én találtam ki), de a probléma azért megmaradt. Mint említettem nyugaton nem volt olyan szintű kötelező adminisztráció mint nálunk. Ennek megfelelően a jóváhagyott terveknek megfelelően épült szállodában nem fértek el az irodisták. A Kele Márti főkönyvelő alá tartozó "lányok"-nak nem volt helyük. Még meg se nyílt a ház, de azzal kezdtem, hogy a kész férfi személyzeti öltözőt szétverettem a már felvett műszaki karbantartókkal, helyette a szerelőszinten ahol a vízszintes elosztása volt a felszálló csővezetékeknek személyzeti öltözőt és zuhanyt építtettem, a szétvert öltöző helyén meg irodát csináltunk a "lányoknak". Merthogy MINDENT adminisztrálni kellett. A "létező szocializmusban" rendnek muszáj volt lenni, kiírni, beírni, levenni, ráterhelni, naponta, hetente, havonta, évente, összesíteni, mindezt az u.n. üzemiroda csinálta nagy íveken oszlopokban és rubrikákban. És aztán kiértékelni és ellenőrizni. És a sok személyzetnek kicsi volt a tervezett személyzeti étkezde, kellett építeni nagyobbat, meg személyzeti büfét mert az se volt és ahogy szaporodott a nép a még át se adott házban úgy jártak egyre többen a nyakamra, hogy ez sincs, meg az sincs, és csináljak nekik ezt meg azt. Na így utólag leírni is belefáradtam, mára abba is hagyom,
folyt köv.