Fél évszázaddal ezelőtt eltörtem a bal lábam (sípcsont-szárkapocscsont "spiralníj fráktúra", ahogy Besztercebányán {Banska Bistrica} mondták ahol operáltak) az alacsony Tátrában sízés közben. Abban az időben még nálunk nem léteztek automata kioldó kötések, a jó stabil Kandahár kötésem megtartotta a lábam miközben legurultam a lejtőn és amikor abbahagytam, a bal sílécem TALPÁT láttam közvetlenül az orrom előtt. Na akkor mankóztam egy bő hónapig, majd jártam újabb hónapig két bottal, azóta is bent van négy csavar a bal sípcsontomban. Még legény voltam, a szüleimmel laktam az újpalotai panellakásban. Aztán költözködések sora, de én nem dobok ki semmit ami "még egyszer jó lehet valamire", ezek maradtak a mindenkori pincében. Két napja a lányom lelkére kötöttem, hogy ha kiköltözik végleg, az utolsó lakás (amit nekiadtam) pincéjéből ezeket hozza el, mert már másodszor kellett a térdeim miatt pár napot kölcsönbotokkal közlekednem, szóval lehet eljött az "egyszer majd", de addig is fenyegetem velük a térdeimet, hogy "viselkedjenek". Mégis környezetbarátabb riszájklingolhatóbbak mint a mostani SZTK alumínium-műanyag segédeszközök.
Rögzítettem a keleti falát az "esernyőnek". Még az alját kell letűznöm a talajhoz, hogy ne lengedezzen.
Szándékosan ilyen légies, amikor viharos szél van, márpedig itt a vízparton ez nem ritkaság, az egész rugalmas tetőt lengeti a szél, a zártszelvény lábain hajladozik az egész tákolmány, nem lenne célszerű a lemezfal alját fixálni a talajhoz, csak ki lesz támasztva többé-kevésbé rugalmasan, a talajszint felett 10 centivel. Jobbra a ferde tetőt megnyújtom a bejáraton túlra és kap egy ereszcsatornát.
Tegnap este hárman a régi technikumi osztálytársaim közül, meglátogattuk Kelemen Feri, négy éve elhunyt kedves osztálytársunk özvegyét Évát. Mindnyájunknak másfajta kapcsolata volt vele, de mind szerettük és mindannyiunknak nagyon hiányzik a szokásos éves összejöveteleinkről, amiket amíg élt, ki nem hagyott volna. Én különösen kíváncsi voltam első szájból hallani a halálát csak pár nappal megelőző kórházi történetet, mely valahogy nagyonis jellemző volt Ferire. Egész életében remek, intelligens humora volt. Soha nem volt bántó, a tréfáinak nem volt személyes éle, még a tanáraink is méltányolták. Rá igazából illett a "színes egyéniség" terminus technicus. Ha léteznének "oldalak" (amikben csökönyösen nem hiszek) akkor politikailag azonos oldalon álltunk, a tisztesség a becsület és a szabadság oldalán. Tőle származik az az olyan tíz éve elhangzott mondás amit gyakran idézek: "Ha egy szocit elküldesz a picsába, az morogva, de elmegy. De ha egy Fideszest, az még tíz év múlva is bosszút áll."
Felidéztünk régi történeteket, mindenkinek megvolt a sajátja, én arról meséltem, hogy már az anyáink is közeli kapcsolatban voltak, angyalföldiként az ő mamája és az enyém fiatal lány korukban egyívásúként ugyanott dolgoztak gyerekmunkásként a Vadas testvérek Petneházy utcai harisnyagyárában. Feri a Vasasban bunyózott, sparing partnere volt a Papp Lacinak, aki rajta gyakorolta a hosszú karok elleni harcot, lévén 1,88 magas, a Papp Laci meg egy jó fejjel alacsonyabb, egyszer el is törte egy bordáját osztálytársunknak.
Na de a történet, ami sajnos az utolsó volt. Többedik infarktusa után eléggé leromlott állapotban elkezdett fájni a szeme. Szemorvosok kísérleteztek ezzel-azzal, míg végül bekerült a Honvéd Kórházba, ahol valakinek jó sokára mégiscsak eszébe jutott, hogy csinálni kéne egy koponya CT-t. Na akkor derült ki, hogy agydaganat, ami belülről nyomja a szemét. A Csókay professzor operálta( aki a bangladesi sziámi ikreket is ) és bár a műtét során sikerült eltávolítani a daganatot, de olyan jelentős volt az agykárosodás, hogy az állapota megállíthatatlanul romlott. A viselkedése is kiszámíthatatlanná vált, lefogyott vagy 50 kilót és pontosan tudta, hogy már kevés ideje van hátra. Megtervezte a halálát, hogy milyen Márai vers hangozzék el az urnájánál, hogy ki lehet ott és hogy szóróparcellába kerüljenek a hamvai. De még élt és rohadtul utálta a kórházat. És ez pont a 2019-es országgyűlési választás idején volt, szóval kihegyezett politikai hangulat, különös tekintettel a kormánypárt örökös rettegésére, hogy netán mégis megbuknak. A honvédkórházba állandóan ki-be jártak a katonák, ez adhatta az ötletet, fogta a mobiltelefonját és felhívta a 112-t, hogy a kórházba katonák hatoltak be, terrorakció, vagy katonai puccs, a pontos szavakat nem lehet tudni, de mindenesetre a hatás nem maradt el, mert kivonult a TEK teljes fegyverzetben. Óriási balhé, de hát a beteggel nem lehetett mit kezdeni, az orvosok megerősítették, hogy beszámíthatatlan, mert az agyi reakciói a műtét után teljesen szélsőséges skálán mozognak, különben is a halál ott áll az ágya felett a kaszával, le kellett nyelni a békát. Telefonját mindenesetre elvették, de más büntetés nem jöhetett szóba. Éva kérdezte mért csinálta, mondta "unatkoztam". Rá pár napra meghalt ahogy tudta, hogy ez fog vele történni, de még utoljára megviccelt valakiket akikért nem kár. Isten nyugtasson barátom!