A hivatásos ébresztők.
Szomorú dolog, kedden elfogyott a bejgli. :( Több mint két hete lejárt már a szavatossága, de engem az ilyesmi soha nem zavart, mindent megeszek ami nem penészes (vagy csak egy kicsit, mert pl. sajtnál elég lekaparni), vagy nem büdös ( a sajt megint kivétel az annál jobb minél "illatosabb"), a bejgli amúgyis a hűtőben volt a tornácon, igaz a hűtő nem volt bekapcsolva, mert így is nulla fok körül volt benne a hőmérséklet. Karácsony óta eddig mindig bejglit reggeliztem tejjel ( egy bögre hideg tej minden reggel megvan és alighanem használ is, mert amikor ráestem egy hete a gunwale-re nem tört el a combcsontom, pedig jókora, a fenekemtől a térdemig érő püspöklila hematóma van rajta, szóval azt hiszem az öregkori csontritkulás még nem jellemző rám), most a tej mellé kenyér, kőrözött, Camembert sajt, töpörtyű (vagy pörc, ma az volt, tegnapelőtt kaptam a kiskunlacházai piacon), lila hagyma a téli időszakban a szokásos reggeli. Lila hagyma a vacsorához is szokott lenni, amióta nem csókolódzom fiatal lányokkal, pláne télen amikor már nincs paradicsom, paprika, az egyik fő vitaminforrásom.
Három napja egyszercsak kisütött a nap, ki akartam menni a jégre korcsolyázni, hívtam J-t is, de azt mondta ő nem jön, mert fél hogy beszakad. Nevezzetek gyávának, de ettől én is besz@rtam, mert olyan ereje van már a napnak (persze ha süt, mert azóta se láttam a színét se), hogy a stégek alatt, meg a hajó mellett azonnal megolvad a jég,
jobb a békesség. Viszont tegnap, hogy éjszaka minden visszafagyott, a szomszédokkal elégettük az összes levágott nádat. Kaptam jelzést, hogy vigyázzak, mert állítólag a környezetvédelmi őrök büntetik ezt a tevékenységet, az okát nem értem, többszáz éve ezt csinálják, már akik foglalkoznak a nádassal. Erre vonatkozó tiltó jogszabályt nem találtam a neten, ezért egy hete rákérdeztem a Duna-Ipoly Nemzeti park hivatalnál Emailben "... Levágtam a nádat azon a szakaszon ami előttünk van és a szükséges tűzvédelmi óvatossággal a parttól messzebb a jégen elégettem...Ennek eredményeként, a korábban gyér, ritkás nádas, szépen besűrűsödött, összefüggő, mintegy 5-6 m széles vegyes, nád-gyékény zöldell a "partom" mentén. .....Miután rajtam kívül a környéken szinte senki nem gondozza a vízpartot, nem áll fenn a veszély, hogy a madarak búvó-, fészkelőhely nélkül maradnak. Egyébként is mindig ellenőriztem mielőtt nekiálltam a vágásnak, hogy nincs e benne fészek, ha lett volna kihagytam volna. Eddig azt hittem hasznos amit csinálok. Kérem tanácsukat, a továbbiakban folytathatom e ezt a tevékenységet!" Egyelőre semmi válasz nem érkezett, befejeztem. Gondolom ha van tiltás az a tűzveszély és a madarak miatt van, abból kiindulva, hogy a magyar ember tökhülye, csak akkor nem csinál marhaságot ha büntetéssel fenyegetik érte. Én már a "létező szocializmusban" megtanultam, hogy Magyarországon minden tilos, ami meg nem az kötelező. Ez a digitális államigazgatás úgy tűnik azóta se változott.
Miután maradt a randa hideg ködös hangulattalan idő odakint, jobbára idebent a házban tevékenykedek. Lassan befejezem a hajón elalvás előtt olvasott "Forrongó világ"-ot. írtam már róla. Hogy ez az első kötete Herman Wouk nagyszerű regénytrilógiájának és hogy pont fordított sorrendben olvastam őket, ahogy a kezembe kerültek, különféle turkálókban. Tehát ez most az első rész és milyen szomorúan olvasom az egyes szereplők reményeit, csetlését-botlását az események sodrában, ahogy menthetetlenül haladnak a harmadik kötetben (általam már sajnos ismert) balvégzetük felé. Eltöprengtem rajta, micsoda mágikus hatalom van egy író kezében, amikor quasi élő alakokat teremt ( ha nem képes erre, akkor nem író), akiket aztán az előre megtervezett cselekmény mentén különféle megpróbáltatásoknak, örömnek és bánatnak, tesz ki és a végén van akit megöl. Ez nem a klasszikus romantikus dráma, vagy a halivúdi szirup, esetleg akciófilm, ahol a jó mindig elnyeri méltó jutalmát, a hős ellovagol a lenyugvó napba szerelmével, a gonosz meg szörnyű véget ér. Nem... itt a jók is tudnak szörnyű véget érni és ráadásul én már csak szomorúan tudok ehhez asszisztálni, hiába izgulok, mert tudom mi lesz ezerkétszáz oldal múlva. Hogyan van egy írónak tehetsége ahhoz, hogy a második világháborút elejétől a végéig plasztikusan megjelenítse, valamennyi lényeges eseményt és helyszínt történelmi hűséggel belefoglalva egy családregénybe? Honnan ez a Tolsztojhoz hasonlítható, lenyűgöző epikus fantázia, amitől képes az író egy ilyen szövevényes cselekményt kieszelni, azt számtalan szereplővel "megcsináltatni", majd szívtelenül és igazságtalanul teremtményeit jutalmazni vagy elpusztítani? És mégsem a pusztítás, hanem a remény az ami a végén, minden geil mézestakony, könnyes boldogvég és egyéb mesterkélt firlefranc nélkül megcsillan az utolsó lapokon. Hát ettől nagy író valaki.
Apropos könyv. Letöltöttem pár könyvet, de mind PDF-ben van és PC-n utálatos olvasni, áttölteném a Kindle Ebookra, de nem tudom hogy kell. Nem tud valaki segíteni? Az első: https://docplayer.hu/68213643-A-kutyak-szoros-gyerekek.html, a második https://docplayer.hu/4423613-Fekete-istvan-zsellerek.html ?
Ebben a randa időben csak a zenélés és az olvasás ami foglalkoztat.... az öregség meg velem foglalkozik, tegnap megfájdult a derekam, de nem úgy mint régen, azt a fajtát már ismerem, de ezt nem tudom elmagyarázni, mára elmúlt, de elromlott a jobb térdem, elkezdett hajlításkor nyilallni, most sántikálok. Az az érzésem hogy valahogy jön-megy bennem egy adag fájdalom és hol itt, hol ott bukkan fel. Remélem ahogy megy lefelé, valahol a lábujjamnál kimegy belőlem. Csak át ne menjen szegény Sz-be mert épp itt alszik a lábamnál.