Aztaaaa! Süvít a szél, esik az eső.... vízszintesen. OLYAN IDŐ VAN, hogy a kutyáknak nincs kedvük kimenni! Délután négy óra van, ilyenkor szoktunk nekiindulni, kimentem velük a tornácbejáratig, még az "esernyő" alá se mentünk tovább, egymásra néztünk és visszafordultunk a házba. P-t már korábban kiengedtem, de csontszátaz volt a bundája, ki se dugta az orrát a fedetlen világba. Amikor visszafordultam és teljes egyetértésben velük elhalasztottam a délutáni sétát (azt hiszem holnap reggelre), azonnal röpült J ölébe, aki frászt kapott, mert azt hitte a kutyából szokás szerint csorog az esővíz, de aztán megnyugodott, hogy se víz se bűz ( azt pontosan nem tudom mitől van, hogy az amúgy szinte illatos jószág amint vizes lesz bűzlik, gondolom az anyag amivel a szőrét a természet impregnálta ilyen).
Tegnap hálistennek nem esett egy csepp eső sem, legalábbis amerre én jártam. De elég változatos volt az idő, szinte nagykabátban indultam, de mire a kiskunlacházai vasútállomáson letett a busz, már égetett a nap. Az apropó ami miatt Pestre indultam nem volt vidám, egykori osztályfőnököm temetésére mentem. Elég sokan összegyűltünk, a 35 fős osztályból is voltunk vagy tízen. Igazoltan távol 12-en, ők a "túlvilágon" várják Bélát, ők sajnos már megelőzték. 90 éves volt, szóval nem történt semmi rendkívüli, nem is szomorkodtuk túl a dolgot, csak visszaemlékeztünk, hogy mennyi minden volt amit tőle tanultunk meg és azóta is kihatott egész életünkre. Pedig csak 4 év volt, sőt csak három, mert az elsőben nem ő volt az osztályfőnökünk és mégis. Az én gyerekeimnek például már nem volt ilyen tanárélménye. És azt hiszem a helyzet az oktatással már a gyerekeim iskolaideje óta is sokat romlott. Azt hiszem ez nagy baj.
Isten nyugtasson Béla!