Kiraktam ma reggel a netre az eheti kopárblogot. http://kopar.blog.hu/2018/05/10/uton_984
Már tegnap megvoltam vele, de csütörtök a megjelenés napja. Nagyon drukkolok Istvánnak, feszes a határidő, már június 11.-én kötelező megjelenés van Falmouthban és addig még rengeteg a tennivaló, pl oda kell érni.
Ma Pesten voltam, amit eleve nem szeretek, mármint odamenni. Eleve nem szeretek innen sehova se elmenni. Ilyen statikus lénnyé váltam. Szóval J-nek van valami kártyája amire 40 % engedményt adnak a ccc cipőboltban, nekem meg lassan ( a munkavédelmi bakancsom kivételével) minden cipőm talpa lukas, de annyira, hogy már szemerkélő esőben is elázik a zoknim, na nagynehezen rászántam magam egy cipővételre. Szmájli szokás szerint nem mozdul a kapuból amíg haza nem érkezem, egész nap ott vár és nézi jövök e a csónakkal a túlpartról. Pedig nagyon kiszúrtam szegénnyel, tegnap beüzemeltem a villanypásztort.
A karámvezetéket az ólom súlyok tartják feszesen a műanyag szigetelőkön
A földelőszonda egy kihegyezett vas cső leverve, ráhegesztett rozsdamentes lemezzel.
Becsületemre legyen mondva magamon próbáltam ki legelőször, tényleg ráz. Aztán jött a kutya. Ez nem a legjobban sikerült. Vagy inkább túl jól sikerült. Először csak a kapu egyik oldalát kötöttem rá az adóra, a másikon simán kisétált a madzagok közt, de a feszültség alatt állók közt akart visszaugrani. A levegőben érte az áramütés, gondolom a hasa és a háta közt, a hatás rettenetes volt. Azt a kétségbeesett üvöltést nem felejtem el soha, ilyet még nem hallottam tőle. Utána fél óráig remegett, még a jutalomfalat se kellett neki, nagyon sajnáltam és nem győztem elnézést kérni tőle. Egy biztos, a környékére se ment azóta a kerítésnek. Szóval vége a ragadozásnak, a szomszéd csirkék, nyulak biztonságban vannak, mert egyébként egy angyali jószág, most is békésen alszik a lábamnál összekucorodva.
Nagy bánatunk van, eltűnt Cikkcakk Cili a macskánk. Negyedik napja nem láttuk. Fél napnál tovább soha nem volt még távol, valami nagy baj érhette. Ivartalanított nőstény, szóval a fajfenntartásos koslatás nem jöhet szóba, egyre kevésbé bízunk benne, hogy előkerül. Akinek nincs állata el se tudja képzelni menyire az ember szívéhez nő egy ilyen jószág. Reggelente hármasban szoktunk sétálni a sarokig, ott ő leválik, mi a kutyával kettesben megyünk tovább és bármilyen sokára is jövünk vissza ő ott vár minket, hogy hazakísérjen. Még a Szmájli is szomorú miatta, komolyan mondom keresi.
