Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @Édesvíz: Welcome aboard Édesvíz! Hogy az ördögbe bukkantál MOST erre a régi bejegyzésre? (2024.04.19. 01:49) Csütörtök.
  • KAMA3: Hasonló a történet, mikor kihívják az informatikust a céghez, ahol összekuszálódott a rendszer. Cs... (2024.04.17. 10:29) Kedd.
  • Paduc: Kiegyeltem a a magaságyások deszkáit. Aztán lekentem még egy réteg lazúrral a paradicsompalántákat... (2024.04.11. 20:42) Vasárnap.
  • littke: Hat ezek szep kepek. (2024.04.06. 19:08) Szombat.
  • A Tengerész: @KAMA3: Az valóban mese habbal, hogy ilyen egyszerű szerszámmal le lehetne feszegetni a deszkákat.... (2024.04.04. 01:34) Kedd.

Linkblog

Kedd.

2014.04.08. 22:51 :: A Tengerész

Viharos szél csattogtatja a ponyvát odafent, hullámos lökdösik a hajót, betört az estére megjósolt hidegfront, holnap a mainál vagy 10 fokkal lesz hidegebb és még az is lehet, hogy alaposan el fogok ázni, merthogy kétnapos ügyintézésre indulok különféle hivatalokba. Elmondani nem tudom mennyire utálom az ilyesmit, meg az okot is amiért erre kényszerülök, sokáig halogattam, de itt a vége. Nem akarom részletezni nem blogtéma.

A konyhabútor készítéshez a konyhából kiköltöztettem az alkalmi műhelyt az előszobába és az udvarra, főleg az udvari munkaasztal a jól használható, nem kell szűkösködni, szívni a port, kényelmesen körbejárható és a mai csodás időben élvezet volt dolgozni, úgy hogy nem is baj, hogy holnap nem leszek itthon, esőben megintcsak bent kínlódhatnék. Hogy lezárjam a választás témát, egy pillanatra se jut eszembe, hogy bármiféle nyakatekert módon megpróbáljam mentegetni a mentegethetetlent, alaposan megverték a szocikat és csatolt részeiket, ahogy Temtom említé legutóbb "nézzetek a táblára", ehhez nincs mit hozzáfűzni, bár ha összejön a kétharmad ezzel a 44 százalékkal, akkor az viszont kifejezetten annak köszönhető, hogy a Fidesz 1. ellehetetlenítette a külföldön dolgozó magyarok szavazását, miközben a magyar állampolgársággal lekenyerezett külföldiektől begyűjtötte a voksokat, 2. gyalázatos módon einstandolta, pártszóócsővé és hazudozófórummá alázta a közmédiát, elroppantotta a gerincét az ott dolgozóknak, szóval Mesterházi ahelyett, hogy fintorgott volna a gratulációval kapcsolatban, nyugodtan kijelenthette volna, hogy "Gratulálok Orbán Viktornak a sikerhez, ahhoz meg ahogy ezt véghezvitte csak gratulálni tudok". Mindenki értette volna, de aztán hogy hogyan fordították volna le idegen nyelvekre a külföldi médiának az már nagy kérdés. De hogy legyen valami elemzés is, itt egy blog a Stockholm szindrómás ország választásáról,  http://orulunkvincent.blog.hu/2014/04/07/orban_14_valasztasi_vagy_hazugsag_rekord#trackbacks , minden szavával egyetértek és a stílusa is megfelel az ízlésemnek.

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amapola.blog.hu/api/trackback/id/tr195989592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

temtom 2014.04.09. 21:53:11

Ha már említve lettem:
Elolvastam ezt az írást 44 százalékokról, meg mandátum elosztásokról.
Ha innen nézzük, valóban igazságtalannak tűnik, sőt lehet, hogy nem csak annak tűnik, hanem valóban igazságtalan is. Vagy legalábbis fura.
Másrészről viszont:
106 körzet van. Itt a Fidesz 96 : 10 arányban győzött. Ez egy kosárlabda meccsen is megsemmisítő, megalázó, elsöprő különbség lenne. "Nézzetek a táblára!" :) :) :)

halaloszto 2014.04.10. 00:35:54

@temtom: es ki dontotte el hogy hol vannak a korzethatarok?

ha a parlamentarizmusnak az lenne az ertelme, hogy aki tobb szavazatot kap az dont el mindent, akkor a vesztesek nem is kuldhetnenek kepviselot a parlamentbe. es tulajdonkeppen a parlament is felesleges lenne. a parlamentben kepviselok ulnek, akik az allampolgarokat kepviselik. ha 106 korzetbol 106-ban 51%a lenne az egyik partnak, es 49%-a a masik partnak, azt a 49%-nyi embert akkor is kellene kepviselni a parlamentben.

Vajk

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2014.04.10. 05:55:23

@temtom: De legalább te örülsz Tamás. Bárcsak így is maradna. Engem speciel zavar, hogy gazdasági növekedés helyett csak a további "rezsicsökkentést" várhatom, de legyen ez az én gondom! (rezsicsökkentés= amivel többet fizetsz a kajáért meg mindenért, abból valamit visszakapsz és örülsz majd és szeretsz engem)Egészség!

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2014.04.10. 05:58:31

@temtom: Ja és mi a helyzet a 2/3 igazságosságával? Mert az azért elég súlyos fegyver, amit szerintem kifejezetten galád módon kaparintottak a kezükbe a fiúk. Szóval lehet helyeselni ha a bokszkesztyűbe lópatkót rejt valaki, de én azért azt nem nevezném tiszta meccsnek.

devton 2014.04.10. 11:48:50

Politikában mikor volt igazság? A hatalmon levő nyílván a saját érdekében dolgozik. Nem is volt itt verseny mert nem volt ellenfelek.És ennek nem a fidesz az oka. Teljes megújulásra van szükség, aminek sajnos nem következménye, hogy jobbak kerülnek hatalomra, de ezekkel a leszerepelt arcokkal kár volt indulni.
A rendszerváltás óta volt szerencsénk mindegyikhez, így bármelyik is győzött volna jobb nem lenne a helyzetünk.

Jonathan 2014.04.10. 20:10:26

Politikamentes politikat szeretnek... :)

whale 2014.04.11. 00:37:44

@temtom: Igen, miután meghackelték a körzeteket és a vélhetően szoci többségűeket minimum kettévágták és hozzácsapták a fityisz többségűekhez. Simán narancssárgára színezték az egész táblát már évekkel ezelőtt, csak a birkáknak ez nem tűnt fel. Ezt bármilyen társasjátékban simán csalásnak hívják. De te nyugodtan tapsikolj nekik, fideszbirka. Remélem akkor is így tapsikolsz majd, amikor a te bizniszedet államosítják majd...

whale 2014.04.11. 00:44:12

"Elmondani nem tudom mennyire utálom az ilyesmit, meg az okot is amiért erre kényszerülök, sokáig halogattam, de itt a vége."

Nocsak, kiiratkozol a NER-ből?:))

Grigorij Sandorovics 2014.04.11. 08:59:23

Gyerekek, nyugodtabban, higgattabban. keressetek Magyarorszag jo utjat, kulonben jon az amerikai nagybacsi es megtanit titeket is az igazi demokracianak (lasd szomszedeknal...)

temtom 2014.04.11. 17:39:11

Én is meglepődtem. :)
Ötvenegyedik születésnapom hajnalán, nulla óra harminchétkor egy -gyakorlatilag- vadidegen lebirkáz. Gyönyörű első köszöntés. :) Whale önmérsékletét valószínűleg eltompítja a vereség miatt érzett csalódás.

De valóban birka vagyok, hiszen már többször elhatároztam, hogy politikai témához többé NEM szólok hozzá. Most jól megkaptam. Úgy kell nekem. :) :) :)

Sün77 2014.04.11. 18:26:08

Szia Temtom!

Vasárnap este a vöröslő ég aljában gyönyörködve, jobb csapáson fogom elhagyni a siófoki kikötőt a zöld és a vörös fények között, narancsszínű mentőmellényben a kék víz hullámain, majd csapást váltva a bal oldalon folytatom. Tartok keletre, húzok nyugatra, lehet hátszelem és mehetek szembe is a világgal. Én így értelmezem a színeket, oldalakat, politika mentesen, szabadon.

Jó szelet!
Békés hétvégét mindenkinek!
Sün

leitomi 2014.04.11. 19:16:14

Először is Temtom druszámnak minden jót, másodszor nem tudom ki írta (vmelyik francia forradalmár) hogy vannak ugy e a győztesek (akik a győzelemért) és a nyertesek (akik a nyereményért)igyekszenek.
Mi pedig valahogy kibírjuk ezt is.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2014.04.11. 21:09:45

@whale: Megértelek, de....
"De te nyugodtan tapsikolj nekik, fideszbirka."
Azért ilyen... hm... ez a hang idáig nem volt itt a blogban. Gondolkodtam, hogy kimoderálom, de nem szoktam moderálni, továbbra is szeretnék MINDEN VÉLEMÉNYNEK helyt adni, de kérlek, a sértegetést a továbbiakban mellőzd!

beho 2014.04.11. 22:17:10

@whale: Temtom nem fideszbirka, még akkor sem ha nem oda szavaz ahová én.

Artika2000 2014.04.12. 07:13:19

A Fidesz elleni fő érv az volt, hogy nyugat helyett Ázsia felé tekint, majd a választások éjszakáján az összefogás vezetői megmutatták, hogy milyen is egy "igazi" europier politikus, amikor nem gratuláltak a demokratikus választások győztesének.

Mielőtt a baloldalra szavazók a Fideszre szavazókat birkáznák le rendszeresen a választási eredmények miatt, ajánlom a figyelmükbe az alábbi interjú részletet :

"...M. A.: Teljesen egyetértek velük. Erre mondtam, hogy strukturálisan, és tartalmilag is meg kell újulnunk, le kell számolni azzal az egyébként általam is osztott, az MSZP-ben hosszú évek óta élő elképzeléssel, hogy nekünk elég a fővárosra, és a vidéki városokra koncentrálni, az hoz annyit, hogy ellensúlyozza a kistelepüléseken elveszített voksokat. A mostani választás bebizonyította, hogy ez tévedés. Jelen kell lenni a kistelepüléseken is. Mert Magyarországon is több világ létezik egymás mellett és ezekben a problémák is mások.

hvg.hu: Miért nem a kampányban figyeltek erre?

M. A.: Bizonyos tekintetben burokban voltunk, farkasvakságban szenvedtünk. Azt hittük, hogy a bennünket körülvevő hangulat az országos hangulat visszatükröződése. Miközben meggyőződésem, hogy a programunk megoldást adna az ország döntő többségének, nem vettük észre, hogy az üzenetünk sok esetben el sem jutott azokhoz, akiknek szólt, vagy ha el is jutott nem hitték el nekünk, hogy meg tudjuk valósítani azt..."

Commentek :

"...hát nem is tudom..
per pillanat még a jobbik is baloldalibb az mszp-nél, szóval itt egy picit komolyabb gondok vannak annál mint amit mesterházy úr előadott..

"...Egyik probléma az anatómiai ismeretek hiánya. Összetévesztettétek a szívet az epével.
Másik probléma, az hogy közönségességetekkel csak azokhoz a választópolgárokhoz szóltatok, akik arra rezonálnak, de szavazni nem fognak.
Dühös, agresszív arcot mutattatok, ezzel nem fogtok az emberek szívéhez eljutni-ellentétben a Jobbik megszelídült imidzsével..."

"...Gyerünk Atti dobjátok be a szabad fegyvertartást és viselést és kapsz egy szavazatot tőlem. Ne izgulj a cseheknél is megvan. A halálbüntetés is jó ötlet. Csak tökösen fiúk..."

"..."Miért nem tudtunk a biztos szavazóbázison túl a bizonytalanokból cselekvő kormányváltó többséget képezni?"

A Mesterházy-Bajnai-Gyurcsány-Fodor-Kuncze-féle Népfrontnak esélyei nem úgy alakultak, mint ahogyan azt az önkéntes kiváló mérvadók, a szellemi-érzelmi elit, a szárszói gerontokrácia elefántcsont tornyában elképzelte.

A Jobbik tábora növekedett a Népfront rovására.

" nepszava.hu|2014. jan 08. 17:31
Információink szerint az Együtt-PM vezetője a múlt héten találkozott Fischer Iván lakásán Bitó László író, orvoskutató mellett többek között Heller Ágnes filozófussal, Konrád György íróval, Radnóti Sándor esztétával, Parti Nagy Lajos és Závada Pál írókkal. Egyebek között az ő javaslatukra döntött Bajnai Gordon hétfő reggeli bejelentése mellett."

Vagyis ahogy sejthető volt, a szárszói gerontokrácia zsarolta be/ki
a megállapodást.

A szárszói gerontokrácia úgy képzelte, hogy ez a fajta Népfront, amelyik Gyurcsányt, Fodort, Kunczét is magába foglalja széles tömegek számára lehengerlően vonzó lesz!

Éppen fordítva történt: A korábbi hívek jelentős része most a Jobbikot támogatja!

A bizonytalanokat taszította az Öszödi Böszme jelenléte a Népfrontban.

Az Öszödi Böszmét súlyos személyes felelősség terheli amiatt, hogy a Kormányváltóknak nem sikerült kormányt váltani.

Széles tömegekhez eljutottak az Öszödi Böszme Kormányváltókat segítő hozzászólásai és ezek károsan befolyásolták széles tömegek tudatát, ami azt eredményezte, hogy a széles tömegek, ha a megzakkant milliárdosra néztek, elfelejttték rögtön a választász, ehelyett káromkodtak, vagy fütyürésztek..."

teddybear01 2014.04.13. 06:39:23

@Artika2000: A gond ezzel a bő lére eresztett nyalással szemben csak az, hogy nincs olyan magára is adó nyugati politikus, aki szívesen mutatkozna Orbánnal.
Sajnos valamennyi országlásakor, de még ellenzékben is, olyan tapló módon viselkedett, hogy mindenkit magára haragított.
Az első országlásakor összeveszett a lengyelekkel például, akik pedig másfél évszázadig érdemeinken felül támogattak minket. Ellenzékben pedig még helyre is utasították, hogy ne fúrja a saját hazáját a belpolitikai hatalmi harcában.
Egyszerűen nem maradt neki más, mint a keleti hasonszőrűek. Velük jól megérti magát.

Artika2000 2014.04.13. 08:00:53

"...A gond ezzel a bő lére eresztett nyalással szemben..."

Sok idő kell még a baloldalnak ahhoz, hogy fejben is megváltozzon végre, de legalább a vezetés már kezd kapiskálni valamit, gondolom a tagság is követni fogja idővel őket :

www.stop.hu/belfold/radikalis-valtozasokat-akarnak-mesterhazyek/1231780/

A politika nem barátságról szól, a többi aggályodra pedig itt a válasz :

hvg.hu/vilag/20140411_Kulfoldi_sajto

Mészáros Katalin 2014.04.13. 09:38:59

@Artika2000: Idegesít (engem legalábbis), hogy sokan nem tudják/nem használják helyesen magyar települések nevét:
www.balatonoszod.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1&Itemid=3 = BalatonŐszöd -az első "Ő" hosszú.
Másik példa:
www.veresegyhaz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=73&Itemid=73 = Veresegyház - a végén NINCS "A".
Mindenkit kérek, NE jöjjön azzal, hogy "sikerült a leglényegtelenebbet megragadnia a hozzászólónak"!

Artika2000 2014.04.13. 12:32:20

@Mészáros Katalin:

Mivel én nem említettem a fentebb hivatkozott településeket, gondolom, hogy nem nekem akarta címezni a hozzászólást, egyébként pedig teljes mértékben igaza van Önnek.

Mészáros Katalin 2014.04.13. 17:02:57

@Artika2000: Valóban, nem Balatonőszödöt említette, Ön az "Őszödi Böszmé"-ről írt (3x).
U.i.: Kénytelen vagyok megismételni a megjegyzésemet, hogy a célomra - Balatonőszöd nevének helyes használatára - felhívjam a figyelmet.
Nem személyeskedem - "Artika2000" hozzászólásában olvasható, amit szóvá tettem. M. Katalin

Artika2000 2014.04.13. 20:06:38

A hozzászólásban idézetek szerepeltek végig forrásmegjelöléssel együtt, a sajátom mindössze az első négy sor volt, tehát nem említettem sajátként az "Őszödi Böszmé"-t, viszont a neten rákeresve tényleg sok helyen rövid "ö"-vel írják.
süti beállítások módosítása