A mai nap nagyrészét víz alatt töltöttem. Végül mindhárom anódot kicseréltem a hajócsavar környékén. Nem volt egy egyszerű dolog, folyik a Duna, erősen hordalékos, olyan rossz a láthatóság odalent, hogy hiába csináltam lámpát, gyakorlatilag csak tapogatva dolgoztam. Még menetet is kellett így vágnom. De hát egy hajókiszedés és vízrerakás, ezért... félmilliót? Megérte szenvedni vele, túlvagyok rajta ez a lényeg.
Ilyen volt, ilyen lett. Mármint a régi anód amit leszedtem és az új amit felraktam
és három éve ugyanilyen volt az ami ilyen redvás lett. Szóval valóban "önfeláldozó" fém, anódabbként viselkedik mint a hajó vasteste így védi meg azt a rozsdamentes tengely és a bronz hajócsavar galvánelem katódként viselkedő korróziójától.Csuda érdekes, hogy ahol a felfogató csavarok voltak ott megmaradt az eredeti anyagvastagság ( Hajdu villanyboyler magnézium anódjából készítettem), de a csavartól, azaz a vas potenciáltól távolodva már rendesen fogyott a fém. Amúgy az édesvízre magnézium, a kevert vízre alumínium, a tengervízre cink anód való.
Miközben én alant hemperegtem az iszapban (nagyon jól bevált a légzőkészülék, ha van parti áram akármeddig tudok lent dolgozni) J biztosított fent, meg madzagon lógatta a kívánt szerszámokat, alkatrészeket. Nevetve mesélte, hogy a Kormi cica teljesen bepánikolt, ahogy látott engem lemerülni. Jajgatva rohangászott fel-alá, még a hajó mögött kikötött vitorlás oktatóhajóba is beugrott, amit soha azelőtt meg nem tett, hogy hátha ki tud engem menteni. Félő volt, hogy beesik utánam a vízbe annyira kilógott a peremeken. Épp csak a kezét nem tördelte. A fene gondolta volna egy macskáról, hogy egyáltalán felfogja a szituációt. És megértett mindent, mert amikor látta, hogy semmi bajom, a délutános műszakban már egyáltalán nem érdekelte a dolog, szemmel láthatóan tudomásul vette, hogy a gazdája nem fullad bele, megnyugodott, holnap is lesz aki enni adjon neki.