Az alábbiakat csak azért mesélem el, hogy aki olvassa okuljon belőle. Magam is meglepődtem, mennyire nem érdekelt a dolog, pedig régebben felhúztam volna magam az eseten, de valahogy megváltoztam amióta vizen a hajó, teljesen lenyugodtam. Szóval említettem a fagylalttortát. Hát kiderült, hogy csak emlékeimben létezik, a Tesco kinálatából hiányzik. Sebaj, keressünk valami finom fagylaltot! Hosszas nézelődés után kiválasztottam egy "szilvásgombóc" fagyit, mely a felrata szerint az "év fagylaltja" versenyen harmadik lett, az ár is bizonyította ezt, a duplájába került, mint a hasonló súlyú, amúgy kipróbált kedvenc fagyik. De hát egyszer van 65. szülinapja az embernek, a szilvás gombóc meg a gyengém. Kifizettem, és hogy hazafelé el ne olvadjon a hőségben, az előtérben le is telepedtünk, hogy elfogyasszuk azon "hidegében". Kinyitom a vödröcskét, hát lássatok csodát, félig van az edény, valaki már belezabált. Utólag jut eszembe, milyen könnyen nyílt a fedő, az a kis kitörhető izé a peremből nyilván hiányzott. Szerencsére itt láttunk hozzá és nem otthon vettük észre, továbbá kivételesen a blookot se dobtam bele szokásom szerint az első kukába, csak zsebregyűrtem. Viszem vissza a vevőszolgálat pultjához. A kislány konstatálja a helyzetet, de a dolog súlyánál fogva nyilván meghaladja a hatáskörét, mert elmegyünk a főnöknőjéhez aki a csarnok közepén székel egy pultban és a kollegájával társalog. Nem zavartatja magát a jelenlétünktől, végül is csak egy vevő vagyok, majd amikor sürgető pillantásaimat érzékeli, mondja, hogy "türelmet". Mondom "jó, de közben a fagyi olvad". Úgy tűnik ezzel elvágtam magam nála. Miután a kislány vázolja a problémát, utasítja, hogy vegye fel a kapcsolatot a biztonságiakkal, akik nézzék vissza a mozgásomat a belépésemtől kezdve és annak alapján fogják elbírálni a dolgot. Nem tudom másra vélni a dolgot, minthogy az eljárás annak a bizonyítását, vagy (kizásrását?) célozza, hogy esetleg valami zugolyban magamba tömtem a fagylalt felét, majd miután kifizettem, visszatértem a blokkal és visszakövetelem a vételárat. Ravasz! Amikor a biztonsági kamera felvételét nézőt felhívja a kislány, a párbeszéd innenső részéből világosan kitetszik, hogy fingja nincs a vonal másik végén lévőnek, hogy tulajdonképpen mit is kellene visszanéznie. De a parancs az parancs. Úgy negyedórát tart az eljárás, közben türelmesen várakozom a pultnál és csodálom a saját egykedvűségemet. Aztán cseng a telefon, bólogatás ezen az oldalon, majd kérdezi, a pénzt kérem, vagy egy másik fagyit. Az utóbbit választom, megkér, hozzak egyet. A jelenlétében bontom ki, a körmöm majd beletörik a fülecskébe, a fagyi érintetlen, ahogy a gép benyomta, a tetején a grilázs dísszel. Elbúcsúzunk, még teszek egy tiszteletlen megjegyzést a főnökére, amivel hangsúlyozom nem köteles egyetérteni, ez az én egyéni meggyőződésem. "J" türelmetlenül fogad, el nem tudja képzelni mi tarthatott bő húsz percig. Amikor mesélem, egész felzaklatja a dolog, még én kell nyugtassam. Csak azért mesélem el nektek, hogy bármit levesztek a polcról, mielőtt a pénztárhoz vinnétek alaposan nézzétek meg, mert a Tesco úgy tünik minden reklamálót potenciális tolvajként kezel, amire akár rossz tapasztalatok késztethetik is, és jobb az ilyesmit elkerülni. A fagyi amúgy elég gyenge volt. Ma, miután elfogyasztottuk a maradékát, amivel este villámsebesen bringáztunk haza, hogy még elolvadás előtt a hűtőbe rakjuk, elolvastam az apróbetűs összetételét, ugyanaz van benne mint a többiben.
Ma hazaugrottunk, mert kaptunk két rekesz sárgabarackot (jobb mint a fagyi), azt kellett elhozni, ilyenkor egy rakás egyéb cuccal is megpakoljuk az autót, úgy, hogy megint agyoncipekedtük magunkat, az egész hajózás 90 százaléka erről szól. Viszont este kész lettem a hajtás összerakásával, holnap csempézek a lányomnál, hajóépítés tán vasárnap, vagy inkább a jövő héten, mert ha nem lesz kész holnap a fürdőszoba, alighanem vasárnap fogjuk befejezni.
