Szép munka a padládázás, mert fával dolgozni eleve szép dolog és ez elég aprólékos ennek megfelelően mint sok más a hajóépítésben ez sem valami haladós. Amikor csak 10 szorítóm volt az volt kevés. Most van már 20, most az a kevés. Nem akarok csavarozni, bár a végén az is lesz benne pár darab biztosításképpen, de ragasztok minden lécet léchez, így az egésztől nagy szilárdságot és alacsony súlyt várok, nem mindegy, hogy egyre öregedve, mekkora súlyú ládatetőt emelgetek majd. Namármost amikor elfogynak a szorítók, várni kell egy napot és valami mást csinálni addig amíg le lehet szedni őket és az újabb léceket odaragasztani. Ma például a "más" az, hogy J-t viszem a reumatológiára, mert szegényke nem javul. Reggel éppen csak kirohantam a hajóra átrakni a szorítókat a következő munkafázisra, meg megöntöztem a paradicsompalántákat. Lehet mégis lesz termésem, mert a Toldy Miki hozott palántákat és az enyémből is kinőtt pár amit a vakond (vagy pocok, ürge, vagy mi az ami a föld alatt él és legalább 20 centi hosszú amikor kiöntöm, majd kiásom, mire elszalad) megkimélt.
Most már délután van, J-t bentfogták a Péterfyben, csak úgy mitsem sejtve bevánszorogtunk vizsgálatra aztán már fekszik is egy ágyon és lóg az infúzió a karjából. Szerencsére nincs messze a kórház, így egyszerű volt utánavigyem a menetfelszerelést, aki nem tudja mi az, örüljön, én álmomból felkeltve is vágom, szegény szüleim nyomán. Kis kórházi szines, miután az iratait visszaadta a nővér, figyelmeztetett, jobb ha hazaviszem őket, mert itt ellopják.