A rossz hír az, hogy nagyon úgy tűnik, hogy vége a nyárnak. Tegnap alighanem leszedtem az év utolsó paradicsomtermését.
Sajnos ízre már kicsit gyengébb mint a nyárközepi. Az a gyanúm, hogy a napfényes órák száma határozza meg, hogy mennyire ízletes a paradicsom, és hát hiába volt még meleg az elmúlt napokban, néha kifejezetten hőség (valaki a szomszédok közül még a Dunába is bemerészkedett, én a magam részéről 25 °C alatt soha), de a nap már laposan süt szóval a zöldségágyás már sokkal kevesebb fényt kap. J-nek igaza van, jövőre áthelyezem az egészet a kert naposabb helyére. Nagy munka lesz, J igazi magaságyást akar, de "ez a harc lesz a végső". Mert egyéb komoly munkát már erre az életemre nem tervezek. Nagyon fogy az erőm.
A jó hír az, hogy most már ki merem jelenteni, hogy kilábaltam ebből az átkozott hurutos fuldoklásból, ami gyakorlatilag a Horvátországból való hazatéréstől kezdve gyötört és nagyon elerőtlenített. Napokat gyakorlatilag átaludtam. Boldogult édesanyám mondása jutott eszembe amikor 80 felé gyakran emlegette "húz lefele a testem". Na pont így éreztem magam heteken keresztül. Tegnapra volt az, hogy valódi fizikai aktivitást éreztem, meg is látszott a teljesítményemen. Nem mondom, hogy nagyot alkottam, de bevásároltunk és sikerítettem egy ideiglenes tetőcsomagtartót az autóra és elautóztam két sarkot anyagért az "esernyő" kiszélesítésére. Holnap nekikezdek, mert még az esős évszak beállta előtt kész akarok vele lenni.
Lezárnám a "búcsú a tengerektől" történetet, amivel még adós vagyok. Ugye úgy kezdtem, hogy "nem ülök lóra már többé soha...és el fogok mesélni mindent erről a szépséges utolsó utamról, nemcsak arról amiket láttam, hanem azt is amiket gondolok róla" ( https://amapola.blog.hu/2023/09/17/vasarnap_181) Nos arról amit láttam azt hiszem elég alaposan beszámoltam, ki is merített a mindennapi beszámoló megfogalmazása, elszoktam már a napi blogolástól, most e kétheti pihenő után megfogalmaznám a végkövetkeztetéseimet.
Horvátország és Montenegró rendkívül jó benyomást tett rám. Természetesen a virágzó tengerparti üdülőhelyek nem lehetnek tökéletes minták egy ország megítélésére, de ezzel együtt az összkép nagyon pozitív volt, különösen a Magyarországgal való összehasonlítás szempontjából. Virágzó városokat, életvidám, nyugodt, kényelmes, magabiztos, kedves embereket, nemcsak a turistaforgalomtól pezsgő életet láttam, és nem láttam egyetlen politikai plakátot sem. Valahogy ott nem divat a néphülyítés közpénzen. Lehet, hogy majd ha választások lesznek előtte lesz olyan is, de ennek a fajta folyamatos gyűlöletkeltésnek ami nálunk immáron természetes, OTT az "elmaradott" nemrég még háború dúlta Balkánon nyoma sincs. Az emberek élvezik a testet-lelket éltető béke és a nyugalom áldását.
A másik, amitől mint már pedzegetem, tartottam kicsit, a korábban ismeretlen, idegenekkel való összezárva való 10 napos együttlét. Mint mondtam dr Sárkány György skippert előtte kicsit "lekádereztem" közös ismerősön keresztül, de azért volt bennem bizonytalanság. Én szinte mindenkivel aránylag jól kijövök, mert tudomásul veszem, hogy mindenkinek megvannak a saját "hülyeségei" és cserébe remélem, hogy az enyéimeket is elnézéssel fogják kezelni. Elég szélsőséges ellentétnek kell lennie annak, ami arra késztet, hogy valakitől teljesen elzárkózzak. Van ilyen sajnos, a legszomorúbb az ami a saját fiamtól elválaszt, de hát ezzel nem tudok mit kezdeni. Nos egy idő után kiderült, hogy Gyurival, ha ilyet egyáltalán ki lehet jelenteni, a barikád egymással ellentétes oldalán állunk. Néha felkaptam a fejem egyes kijelentései hallatán, de megismerve a gondolkodását nem gondolom, hogy "kártékony" lenne, csak "ő másképp gondolja". Nem kell keresni feleslegesen a konfliktusokat, az orbánizmus legnagyobb bűnének tartom, hogy hazafiakat uszít egymásra az uralma fenntartása érdekében. Ez maga a tömény nemzetrombolás. Az, hogy a közös hajózás, szóval a CÉL érdekében zavartalanul tudtunk együtt működni, példa rá, hogy kellene a hazámban élnünk, nekünk hazafiaknak.
Az kifejezetten üdítő meglepetés volt, hogy Gyuri remek asztalos. Mutatta a munkáit a nyaralójában Fonyódon és képeket a telefonján, amiket csinált. Az első jogász ismerős életemben aki nemcsak a szavak csűréséhez-csavarásához ért, amit bevallok, egész eddigi életemben mélységesen lenéztem, mert meggyőződésemmé vált, hogy a jogászok semmi hasznoshoz ( a pénzcsináláson kívül) nem értenek és ha valamiről azt akarod, hogy ne legyen belőle semmi akkor add oda a jogászoknak, akkor biztosan nem is lesz belőle semmi. Hosszú életemben számtalanszor léptem át a tételes jog határait és ez mindig hasznosnak bizonyult az eredmény szempontjából és ami a fő mindig IGAZSÁGOS is volt. Mondjuk ezen biztos lenne aki vitatkozik, de a bennem lakó anarchista másképp gondolja.
Hát ennyit az utolsó tengeri hajózásomról, meg a végeanyárról, meg a paradicsomról.
