Elkövetkezett a szerda reggel (mármint nem a mai szerda, hanem a két héttel ezelőtti szerda), amikorra is megígértük becsszóra, hogy 9 órára ott leszünk Zelenikán a hivatali konténer előtt kikötve kijelentkezni Montenegróból, szóval egy gyors reggeli után eldobáltuk Portonoviban a mooringokat, beszedtük a farköteleinket és kimtoroztunk a kikötőből. (ez alkalommal beállítottam a kamerán az időbélyegzőt, szóval ismét valós időt mutatnak a fényképek)

Itt látszik, hogy ez a hatalmas kikötő félig sincs tele, vagy 200 hajónak lenne még hely.

A kotori öbölből kihajózva búcsút intettünk a bejáratot őrző erődnek.

Dr Sárkány György szokás szerint persze ügyvédkedik

És máris Zelenikán vagyunk a fináncok partfalánál az emlékezetes helyen. Ezúttal minden simán ment, elhagyhattuk Montenegrót.

Utálatos rohanás következik ismételten motorral vissza Dubrovnik "Gruz" nevű negyedébe, ezúttal bejelentkezni ismét Horvátországba, ezt is sikeresen abszolváljuk, megtört a jég a régi személyi igazolványom körül, mindenki a lelkemre kötötte, hogy demostaztán cseréljem ki az újfajtára....miután nem szándékozom többé elhagyni az országot, arra a nagy útra, ami meg nekem még hátravan ez is jó lesz, nem különösebben ambicionálom, de majd meglátom.

Utirányunk ismét Mljet sziget, egy Polace nevű helyen egy öbölben szándékozunk éjszakázni. Gy telefonon egyeztet egy kocsmatulajdonossal ahol a szokásos vacsora fejében kiköthetünk.

Hosszú az út és ismét csak motorozni kell, egy kicsit (nagyon) elegem van már belőle. Sajnos így is sötétben érkezünk és a várt éttermi partfal, kikötő és mooring helyett a kutyát se érdekel, hogy ott körözünk, senki nem vár minket, úgy látszik nélkülünk is megtelt a kocsma, úgyhogy ledobjuk a horgonyt, a hajón vacsorázunk és nyugovóra térünk. Ez volt a 13.-ika szerda, ezt csak magamnak, mert állandó bajom van a "hol is tartok"-kal.

14.-én, csütörtök reggel persze én kelek korán mint mindig, de a többiek is nemsokára cihelődnek, nem halogatjuk sokáig az indulást. Ennek egyik...mondjuk leginkább fő oka, hogy ezek itt a természetvédelmi szigeten MINDENÉRT pénzt szednek, tehát ha kidörgölték a csipát a szemükből, megették a reggelijüket, megitták a kávéjukat, azonnal munkához látnak, azaz felkeresik a hajókat amik az éjszakát horgonyon töltötték és beszednek valami sarcot ami jár nekik. Na tőlünk már nem látnak egy fillért se, mert mire odaérnek, mi már nem vagyunk ott.

Az idő kissé besz@rt, nap sehol, időnként szemerkél az eső, szégyenszemre előveszem a vízhatlant, mert utálnék elázni a kormánynál.

Az útvonalunk hazafelé ez lenne

Már ameddig eljutunk rajta. Persze ekkora út csakis motorral. Csak az jelent némi változatosságot, hogy valami fő hajózási csatorna lehet ez, mert folyamatosan áramlanak szembe a turistahajók, azoknak kell kitérnem .Szél semmi, elegem van az egészből, Gy is visszavonul az ügyvédi irodájába, időnként megjelöl egy irányt, hogy tartsam, még lenne pár ötletem, hogy mi lenne ha vitorláznánk is, hátha kisüt a szél, de mondja csak menjek.  Mondom, "oké akkor vedd át én lefekszem". Sokat nem alhattam, mert J ébreszt, de magamtól is felébredtem, mert elgurultam az ágyban, dől a hajó. Mondom "nem érdekel". De aztán megszűnik a motorzakatolás és fokozódik a dőlés, J mondja "vitorlázunk". Ezt is tudom, de azért még duzzogok kicsit, aztán mégis kidugom az orrom.  Odakint Gy kapaszkodik a kormányba, génua kitekerve, persze grósz az az árbocban, de megy a hajó 5 és 7 csomó közt így is. Ez már tetszik.

Gy persze  most is telefonál, úgyhogy átveszem a kormányt.  Megyek a fockra, de persze neki ez nem tetszik, a tablet képernyőn látszik vékony pirossal, hogy merre megyek és vastaggal, hogy merre kellene menjek, HA a szél engedné. Na Gyuri kapitány felháborodik, hogy nem irányra megyek.

-De hát azt nem lehet, mert nem bírja a fock!!

-De akkor majd a végén sokat kell motorozni! 

-Mért kéne? Majd csapást váltunk  és kikerüljük a szigetet.

Na ez már nem illik bele a koncepciójába, csak kritizál, mert szerinte esek lefelé, én meg ha valamiben, abban jó vagyok, hogy pontosan tudjam, keruzban hogy kell menni, hogy kihozzam a hajóból az optimumot. Na ezen elveszekszünk egy darabig, egyszerűen a falra mászok a horpadozó focktól, de miután van elég szél olyan 4-es 5-ös jó friss, néha picit talán erősebb is, rámhagyja. Közben ugyan dünnyög, hogy ne nézzem a műszereket, azt hiszi a széljelzőt nézem, pedig azt soha, arra ott van nekem a fock, én a kompaszt kukkolom, hogy ha tompul akkor kell forduljak, de hát Gyuri ugyan hatalmas kapitány, de a versenyvitorlázásról fogalma sincs. Amúgy nagyon kellemes meglepetés, hogy a hajó az egy szál génuával optimálisnak mondható dőlésen megy és egy cseppet sem leegierig, mint vártam volna tőle. Gyakorlatilag teljesen kiegyensúlyozott, szinte elengedett kormánnyal megy irányba, alig kell korrigálni. Sajnos egyelőre egyre "javul" a tack a fene egye meg, szóval csapás váltásról szó se lehet. Aztán amikor már közel a sziget szembe mégiscsak kell fordulni, megállapodunk abban, hogy húzunk egy jó hosszú takkot  balcsapáson elmenve szinte a szembe következő szárazföldig, aztán amikor folyamatos nyakforgatás után úgy döntök, hogy mostmár ha nem jön közbe semmi tudom venni a Sucuraj fokot, akkor átfordulunk. Ez végre elnyeri kormányosom egyetértését, innentől kezdve mint az ezerszemű cerberus vigyázok a magasságomra, mert ha itt még egy fordulót be kell dobni akkor  Gy "naugyehogymegmondtam"-ját kell elviseljem. De egyrészt jól csináltam, másrészt szerencsém is van kitart a szélirány, simán vesszük a csücsköt, még van tartalék magasságunk is a sziklák előtt, még holmi elismerését is learatom a kapitányomnak.

Sajnos a fokot megkerülve teljesen más szélviszonyok közé kerülünk, ledöglik a szél, úgy hogy a változatosság kedvéért megint motorozni kell. Azt hiszem az arckifejezésem mindent elárul.

Alkonyattal kötünk ki  a Brac szigeti Postirán, ahol igen kellemes vacsorát eszünk egy parti vendéglőben. J végre kap kardhalat sütve, én maradok a középeurópai rumpstéknél. 

Folytatása következik.

Más. J-vel állandó a konfliktius, hogy a Picur kutya minden virágát kiássa. Szerintem ez kutyánál természetes, de ő meg úgy gondolja, hogy nem. Én kiengedem a kutyákat a kertbe, ő bent aszalná őket a szobában, mert akkor a kert ásatlan marad. Ma bement Pestre és a lelkemre kötötte, hogy a P kutya maradjon a lakásban. Hát a szívem szakadt meg a kiskutya úgy könyörgött, hogy engedjem ki. Végülis a régi bójalánccal kiláncoltam a kapuhoz, ott a Viakoloron nem tud ásni és mégis látja a világot. Annyira megilletődött a soha nem tapasztalt lánctól, hogy második órája nem mer mozdulni.