Bevallom időnként komoly időzavarba kerülök. Kicsit belebonyolódtam a három szálon futó történések interpretlásába. Egyrészt ugye ez egy napló, tehát dátum óra, perc mindjárt az elején. De már ezzel bajban vagyok, mert ezek az adatok csak akkor kerülnek rá amikor kimegy élesben. Ami alatt szerkesztem, tehát csak vázlat, az alatt még "előző nap" van általában. Tehát ami a netre való kikerülés az a tárgynap, de itt az elmúlt adriai utat idézem és az teljesen más időpont, ráadásul akár két nap alatt mesélek el egy napot, vagy egy nap a alatt kettőt. Segít a képeken a "dátum/idő bélyegző", de lesz ezzel baj holnap...vagy lehet még ma ha eljutok odáig, mert a múzeumi rengeteg fotózásban lemerült az akku a gépben, cseréltem, de megfeledkeztem róla, hogy ismét beállítsam a dátumot és visszaugrott 2015-re... na ezzel még lesz bajom.
Tehát vissza a meséhez. Ez a kő a várfok tetején jelezte a legkésőbbi erődítés idejét, ami ezek szerint az első világháború idejére esett és a monarchia még úgy gondolta, hogy (ahogy nagyapámék énekelték amikor még nem haltak, sebesültek meg és vidáman masíroztak új egyenruhájukban a frontra) "meghalsz meghalsz kutya szerbia". A háborúról akkor még nem tudták, hogy ez az "első", csak úgy hívták már a vége felé, hogy "a nagy háború". Mennyi értelmetlen halál, mennyi értelmetlen erőfeszítés és szenvedés. És mennyi azóta, és mennyi lesz még?
Leérve a hegyről még megyünk egy kört a városban, benézünk a Közértbe (?) kell vennem egy üveg rumot, mert a rengeteg manőver során felszívtuk a kapitány készletét, J meg ragaszkodik hozzá, hogy vesz zacskós levest, amit én utálok, de ő a folyadékhiány enyhítésére szánja, szerintem a sör alkalmasabb, de ezen ne múljon! Épp befelé bandukolunk némi fáradsággal a vádlinkban a lépcsőkön való leereszkedés okán, amikor J telefonja csörög, Gyuri captain hívja, Ibolyával autót béreltek és invitálnak minket egy hegyi túrára. Épp csak lepakolunk a hajón és rohanunk kifelé a kikötőstégen, máris fékez az autó és indulunk a hegyre. Említettem, hogy Kotort meredek sziklák veszik körül, nos a szerpentinen felfelé elérünk a tetőre.
Lenyűgöző a látvány, olyan 1600-1700 méterre vagyunk a tenger szintje felett.
A kocsma teraszára csak vendégek mehetnek ki, ezért muszáj venni valami lónyálat (tengerészül mindenféle üdítőital gyűjtőneve), igazából a klotyóért mentünk volna be, de az meg zárva volt, merthogy nincs víz, remek.
Gyönyörű kirándulás volt, megköszönjük Gyurinak és feleségének Ibolyának. Elég fárasztó nap után tértünk nyugovóra.
Másnap délelőtti indulásra készültünk, de miután korábban említettem, hogy ahol csak lehet mindenütt elmegyek a tengerészeti múzeumba, itt is van és Gy mondja hogy szívesen megmutatja hol van. Bemegyünk az óváros labirintusba, még ő is eltéved vagy háromszor, mire odatalálunk. Csodálatos gyűjtemény és méltó egy tengerésznemzethez. Fáj a szívem, hogy nekünk nincs ilyenünk, csak Dobozi Gábor barátom, volt tengerészkollégám magánmúzeuma létezik Makláron.
A belépő nem olcsó, de amikor látom, hogy van diákjegy, megkérdezem, hogy nincs e nyugdíjas is és meglepetésemre közlik, hogy de van és az is csak 2 €, úgy hogy ketten négyért megyünk be.
Hatalmas anyag. Kár, hogy elég sötét van a fotózáshoz. Nagyon sajnálom, hogy kevés az időnk, mert én egy-egy kép, egy-egy tárgy nézegetésével el tudnék tölteni akár órákat is. Így csak nézek, fotózok és lépünk tovább.
Igazából most nézem meg igazán. Ez például egy színes metszet 1827-ből, amikor mindenen osztrák hadilobogó, és még minden erődítés áll. De a lépcsők ugyanott mint most. Na szegény katonák akiket ott szaladgáltathattak, fel- s alá! Nem biztos hogy annyire szerethették a helyet mint mi most. De hát ha ők AKKOR nem építik meg, akkor MOST nem csenget minden hülye 8 €-t a kasszába minden egyes felmászásért. Vajon a mi stadionjaink, amikért most annyi mindenről, többek közt a nemzet jövőéről kellett lemondanunk, mikor és főleg majd KINEK "fordulnak termőre"? Mert azt, hogy MOST kinek azt mindenki tudja, aki nem tökhülye. De hogy pár szar jachtért, kisebb palotáért és ilyen egyéb színes üvegcserepekért eltékozolni a nemzet jelenét és a jövőjét... szomorú szégyen.
A képek alapján egyértelmű a hadi stratégia, a kikötőben álló hajókat a hegyeken elhelyezett tüzérségi megfigyelőpontokon lévő őrség vigyázta és nyilván megfelelő jelzésekkel adta tudtára a hajóknak és a város egyéb őrzőinek, ha készültségbe kellett helyezni a védelmet.
A város és polgárai egy 1839- es festményen.
Az OBILIC nevű bark hadiszolgálatban 1880-ból (azt hogy hadi, onnan lehet tudni, hogy kettős a nemzeti lobogója, a szerb piros-fehér-kék a tövében piros-fehér-piros osztrákban folytatódik. Hasonló volt anno a magyar-osztrák közös hadilobogó is, csak a kék helyett zölddel. Vajon mit jelenthetnek (felülről lefelé) a Hotel-Papa-Kilo-November lobogók a jelzőárbocon?
A VESTA nevű barkentin 1879-ből. Nevessetek ki de egy ilyen képen hosszasan el tudok gyönyörködni. Pedig voltaképpen hamis (mint a legtöbb alkotás), olyan időben, amiben ilyen hullámok vannak, nincs az a hülye kapitány aki ennyi vitorlával megy kreuzban. (meg ennyire nem dől a hajója)
Az eszközök, amik még "az én időmben" szóval még nemrég is használatban voltak. Bár kicsit vegyes az összeállítás ott fent jobbra a szextáns elődje és a Jákob pálca utódja ... talán kvadránsnak hívták, vagy 200 évvel régebbi találmány.
Annyit értettem meg, hogy ezek ifjú, gyermek-admirálisok, tehát olyan fiatal kadétok, akiket a jövendőbeli utódoknak képeztek ki a hadihajózás vezetésére. Mit mondjak, megadták a módját az egyenruhákkal!
A képeken az idősebb korosztály, csupa flottaparancsnok a többszáz éves történelem során.
Fontos volt az egyenruha.
Vajh melyik admirális és melyik történelmi pillanat legjelentősebb parancsával a kezében! Mindenesetre szigorú ember lehetett. A művészi ábrázolást felülírja a részletekre törekvés.
Szigorú tekintet mindenfelé.
Az érdemrendek, melyeket szétágyúzott tengerészekért osztottak magasabb helyről.
És a jugoszláv haditengerészet utolsó tengernagya Branko "Đuro" Mamula.
Ez egy régi admirális, aki orosz tengerészeket tanít.
Ez már az újkor.
Minden ami régen a GPS volt, azok alul alighanem astrolabiumok, de majd valaki kijavít a deckhandből ha mégsem..
Szép méretes hajók lehettek ekkora csigákkal.
Hajónaplók a XIX.-XX. század forduló idejéből.
Képesítések, személyes okmányok, ezek már a reguláris idők voltak.
Első generációs géptelegráfok már a gőzhajózás korából.
Egy átfogó tabló a régi és az új időkről.
És a jeles kapitányok, akik kiérdemelték, hogy az állami hajózási múzeumban kikerüljenek a falra. Vajon a Bauer Jóskának, vagy Malájnak lesz e képe a Nemzeti Múzeum hajózás csarnokában? És vajon mi lesz a Dobozi Gabi magánmúzeumával, ha ő is beszáll a csónakba és átkel a Styx folyón?
Antik bark hajó és antik feleség.
Tengerész szerszámok
és a vitorlás hajó sebességmérő eszköze a "log" a hozzá tartozó homokórával. Innen a "csomó" kifejezés. A háromszögletű fadarabot bedobta a vízbe a matróz, az őrtiszt megfordította a homokórát a motolláról az első csomó lefutásakor, ahány csomó leszaladt mialatt lefolyt a homok, annyi "csomóval" azaz tengeri mérföld per órával haladt a hajó.
Kelengyés láda. A tengerészeket hűséges (reméljük) jegyesük várta otthon és közben a ládájában gyűlt a kelengyéje.
Ezt a csónak alakú, szépen faragott fadarabot bármennyire is igyekeztem, nem sikerült kitalálnom micsoda.
Ez nem igaz, a SLAVIANKA nem klipper, hanem brig. A klipper háromárbocos.
Néhány részlet az admirálisok és egyéb jelesek otthonaiból.
Meg kell hagyni ennek az uniformisnak volt varázsa. És ezek az emberek nem másfél méteresek voltak.
J imádta ezeket a tárgyakat. De sajnos be volt üvegezve.
Hát ezeket a bútorokat még nem forgácslapból tákolták össze. Amikor Amapolát építettem meglátogatott egy ember, talán könyvet vásárolt, már nem emlékszem pontosan, mindenesetre az Iparművészeti Múzeumban dolgozott. Mesélte, hogy ugye a múzeumi működés az olyan, hogy a tárgyakat alkalmi kiállításokon veszik elő a raktárakból, majd a végén pakolják el és más kerül elő helyettük. Na a modern dizájnbútorok ezt egyáltalán nem viselik el. A múzeumi restaurátorok mint a karbantartó asztalosok reparálják folyamatosan a darabokra hulló legújabbkori iparművészeti bútorokat. Sajnos korunk már szinte semmiben nem teremt maradandót.
Meg ez is.... beüvegezve.
Megannyi gyilokszerszám.
Alul az "okapi' ( a magyar tengerészek divatos kése) őse
Ezekről a dobozokról alul nem tudom micsodák, gyanúm, hogy abban voltak az ólom golyók, de J szerint meg azokkal a bojtokkal, amik lógnak róluk, tisztították a puskákat. A lőporszaru jobbra egyértelmű.
Ilyen szúrószerszámmal a vállán vonult át Dubrovnik történelmi óvárosának főutcáján dobszóra menetelve a történelmi díszruhába öltözött őrség a turisták tiszteletére három napja este. Hát akit ezzel fenéken biztattak.....
Amíg az admirális a tengeren kommandírozott, hitvese és gyermekei otthon várták. Kár hogy a csodaszép angyalarcú csöppség életlen lett a képen.
Mária Terézia kelengyés ládája egy kicsit díszesebb mint az egyszerű marinájók mennyasszonyaié.
Ő egy nagyon marcona kapitány. Nem biztos, hogy szerettem volna alatta szolgálni.
Fent a falon körbe a jeles családok címerei. J összeszámolta, ha jólemléksze 133 volt belőlük.
Azért már az antik időkben se úgy volt, hogy akárki csak úgy hajózhatott. Ez egy irat, amiben a velencei dózse nevezett testvéreknek engedélyezi a hajózást, "Beáta, a szent áldott szűz" nevű hajójukkal (ha jól fordítom) a páduai Antonióban.
Szóval amit bánok, hogy egy ilyen csodálatos múzeumra mindössze másfél óránk volt.
De már ebben az ismertetésben is elfáradtam, a többit holnap.
