Tegnap minden rossz összejött. Említettem, hogy a csónaksátor csónakfelfüggesztést átalakítom. Ez a munka rövid kitérő után eszkalálódott. Kitaláltam, hogy behozom a part felőli bekötőpontokat fél méterrel a stég közepe felé ehhez az egész statikai szerkezetet át kellett alakítsam. Vasakat venni, hazahozni, felszabni, összehegeszteni a tartókat, stég deszkákat felszedni, új tartót behegeszteni. Péntek estére végeztem azt is sietve. Kár volt sietni, miután kész lett rájöttem, hogy miután gondosan mindent milliméterre kiszámoltam csak éppen 180 fokal elfordítva hegesztettem a helyére a tartót! Szombat reggel a piacozással kezdtem, aztán szétvágtam a hegesztést, elfordítottam a kéttámaszú tartót és mire J-t a túlpartra kellett vigyem a HÉV-hez, már le is festettem. Küzdelmes volt, mert beindult szél majd letépte a fejemről a hegesztősisakot és mindent vitt ami könnyű, pl azokat a vizes papundekli lapokat amiket a sátorponyvára teregettem, hogy ki ne égessék a hegesztés szikrái. Na a túlpartra csónakázás dugába dőlt, 8-as időben szembeszélben szart ér a villany csónakmotor, levitt minket a fenébe ahelyett hogy a túlpartra értünk volna örültem, hogy 5 stéggel lejjebb partra tudtunk kapaszkodni a mi oldalunkon. J persze időre ment volna a HÉV-hez, még szerencse, hogy itthon volt M1 és kocsival átvitte, így beért a kórházba a mamájához. Ezzel persze még nem volt vége a megpróbáltatásaimnak, valahogy haza kellett juttatni a csónakot, a délelőtt további része eltelt azzal, hogy dobókörtével ( nekem még van ilyen igazi klasszikus fejbeverős fajta) súlyosbított kötelet dobáltam stégről stégre és azzal vonszoltam mindig egy stéggel arrébb a csónakot. Nem igazán egyemberes meló, mert egyszerre kellett volna dobni és a másik stégen meg fogadni a kötelet és még vigyázni, hogy a széllel szemben való húzás során ne akadjon be a csónak a stéglábak közé ahova a vihar únos untalan befújta. Hát mit mondjak beleizzadtam. Nem tudom a nyájas olvasók közül van e mindenkinek fogalma milyen egy horgászstég. Először is van rajta legalább négy horgászbotnak fix állvány. Persze nem valami robusztus dolog amibe mondjuk meg lehet kapaszkodni, csak olyan filigrán vackok. Aztán van kényelmes pad, esetleg a régi Zsiguli ülése, kagylófotel, szóval kinek kinek olyan ülő, szunyókálóalkalmatosság amilyenhez kedve van, vagy amilyet lopni tud a munkahelyéről. Aztán napernyőtartó, vagy komplett árnyékolótető, esetleg pottyantós kerti budi, hogy ne kelljen hazamenni ha a lecsó úszni kíván. Szóval minden van, kivéve egy rohadt bikát amihez csónakot lehetne kikötni vízen úszó csónakban állva, arra ott a korlát, vagy a pad lába, persze csónakból elérhetetlen távolságra. És persze minden szögvas, laposvas amiből össze van róva a stég, a víz felől éles, sarkos, lesorjázatlan, na ilyeneken küzdöttem magam végig, mire helyére került a munkacsónak. Ma kihalásztam botra kötött hangszórómágnessel a tegnapelőtt vízbe hullott pillanatszorítóimat, de amúgy leginkább pihentem. Délután a helyi amatőr színtársulat előadását néztük meg a művházban, ha az ember nem úgy nézte mint színdarabot, hanem mint kedves helyi emberek előadásszerű produkcióját, még éppen elviselhető volt.

Amúgy a villanycsónakázás ha nincs erős szél igen kellemes, a múltkor pl a hazautunk a túlpartról ilyen volt fagyival.