Áttekintve a fogyást, megállapítottam, hogy túl optimista voltam a csemperagasztó vásárlásakor. Kevés lesz a befejezéshez. Miután a hét végén kész akarok lenni a lerakással még ma kellett vennem pótlást. Bár reggel ónos eső okozta jégen csúszkáltam a decken, meg kifelé a stégen, 10 óra felé úgy gondoltam, hogy a szikrázó napsütés már elolvasztotta, felakasztottam a bringára az utánfutót és elindultam ragasztóért. Hát rosszul gondoltam. Még ahol az autók járnak, ott is összefüggő jég volt az úton, hát még a mi hepehupás utcánkban! Mit mondjak, sikerült elesés nélkül abszolválni a 2 km-nyi utat a boltig meg vissza, de végig frászban voltam. Közben találkoztam a postás kislánnyal aki tolta a biciklijét mert nem vállalta a tekerést korcsolyapályán. 50 kiló ragasztót hoztam, ez már nagy biztonsággal elég lesz. Délután még elkerekeztem a pékhez is aztán folytattam a járólapozást, kész a konyha és az átjáró meg az előszoba nagyrésze. Délutánra feltámadt a keleti szél, amikor keletnek tekertem az Árpád hídon marta a képemet, Szolovjov Szedoj operettjének a "Szabad szél"-nek (az 50-es években ez folyt a rádióból, nekem meg minden zene és dalszöveg beleég az agyamba) a címadó dala jutott az eszembe (ha Orbán élt volna akkoriban most ő énekelné)
"Szél szél, szállj keletről hozzánk
Szél szél, új világot hozz ránk
stb és a refrén
Bár merre száguld szárnya.
Ott a szabadság él!"
Ui. Meggoogliztam, rosszul emlékeztem azért nem mindenben működik pontosan az a memóriám, nem Szolovjov-Szedoj, hanem Dunajevszkij a szerző és a vége nem "él", henem "kél". 60 év után ennyi emlékezéskihagyás tán még elmegy.