A változatosság kedvéért megint szakad az eső. Még jó, hogy hajnalban felkeltem kutyázni, akkor még nem esett így nyugodtan tudtunk sétálni. Nyugodtan....Denivel egyre komplikáltabb az élet. Arról már nem is beszélek, hogy mindenünk tele van kutyaszőrrel, pedig naponta fésülöm, kefélem, tépem mint a libát. Újabban csak toprongynak hívom, tisztára mint egy öreg partvis. De most már hangos is. Szegény "J" már tegnap se tudott tőle éjszaka egy szemhunyásnyit se aludni, mert egész éjjel "énekelt" kínzó szerelmi bánatában. Én nem ébredtem fel, gondolom a süket fülem volt felül, de ma reggel én is felébredtem rá. Preventív okokból vége az éjszakai bizalomnak amióta elkezdett tüzelni meg van kötve, de azért kibontotta a ponyvát, kierőlködte magát a deckre és ott mint a Fehér Agyar a Vadon Szavában nekiállt vonyítani. Amúgy nagyon dallamosan teszi, nem csak úgy egy hangon, hanem kicirkalmazza, "úúúúííínyííí...aaajííííúúú és így tovább, de erre ébredni nem egy gyönyör. Persze "J" még rá se szólna "szegény állatra", de én kevésbé vagyok elnéző, kimentem és kissé erélyesebben léptem fel, na nem nagyon (Márti nyugodj meg!), kapott két kisebb pofont meg egy seggreverést hangos szidás kíséretében, mindjárt tudta merre lakik az atyaúristen, szemrehányó tekintetek kíséretében lekushadt duzzogni a helyére és attól kezdve hangját se lehetett hallani. Persze nem lehet rá igazán haragudni, tényleg olyan mint egy gyerek, de megálltam, hogy ne simogassam meg mert akkor oda a nevelés hatása. Pár napja is este nekiállt ugatni és egyéb ráutaló magatartással követelődzni, hogy menjünk már kifelé, de én még blogoltam, így rászóltam szigorúan, hogy várjon a sorára, feküdjön a helyére és maradjon csöndben. Előbb visszapofázott, de a megismételt parancsra  olyan szomorú szemrehányás volt a szemében ahogy a helyére feküdt, hogy elröhögtük magunkat. Na ezt észlelve egyből érezte, hogy nem komoly a dolog, máris kezdte elölről a rendetlenkedést. Aztán itt ez az átok Zsömi, meg a Bodri. Hála a folyamatosan elhelyezett jeleknek (ez is érdekes, nem ám kipisálja magát egyszerre, hanem beosztja, hogy állandóan legyen neki anyaga a jelöléshez) a két kan mindig tisztában van a helyzetünkkel. Főleg a "Zs" az aktív, tisztes távolságban követ bennünket, de az "én kutyám" minden figyelme rá irányul. A korábban szinte szemmozdulatokkal irányítható állat makacs, alkalmi süket lett, amint lankad a figyelmem megindul és ráront a kanra, véleményem szerit annak félénk érdeklődését próbálja felerősíteni valami akcióra serkentve. Egyelőre mindig sikerült beavatkoznom amikor még más "nem volt bent", csak az orruk egymás fenekében. De nem bízom benne, hogy megmaradnának a pettingnél. A járót éjszakára az élére állítjuk, plusz eltorlaszoljuk a bejáratot, így reggel amikor  már itthon voltunk csak sóvárogva nézett egymásra a két eb, "D" a fenekén ülve szomorkodott idefent a pontonon, "Zs" lent a parton ácsorgott a fűben, fél szemével engem figyelve, mert tartott tőle, hogy bár a botot letettem, de az az izé amit rászegezek, sőt az előbb villant is egyet, valami még a botnál és a köveknél (amiket korábban a séta során felé hajítottam), is veszélyesebb. Rómeó és Júlia erkély jelenete jutott az eszembe, én most mi vagyok, Montagu....vagy Capulet? "Zs" szemében persze nyilvánvalóan egy gonosz pinairigy ellenség. "J" meséli, hogy miközben éjjel elemlámpafénynél halat pucolt a pontonon, a két udvarló kitartóan várakozott a parton, hogy hátha... Vajon egymás között már eldöntötték, hogy ki lesz az "erősebb kutya". Merthogy egyelőre még szövetségeseknek tűnnek. Olyan ez, mint amikor Alfonzó mesélte, hogy annak idején amikor a közel-keleten dolgozott artistaként, a zsidók és a palesztinok szövetségesek voltak a brit gyarmatosítókkal szembeni harcban.

Ma elvittek két pontont,egyik volt az amire vagy két évig kötve volt Amapola, a Spoon nevű étteremhajó mellé lesz kötve mint pótkocsma. Még jó, hogy akkor még nem esett az eső, jól eláztunk volna a kötélmanőverben ha ez lett volna mint ami most van.