Újabb nagy lépés a hajólevél megszerzésének kritériumaihoz. Kész mindkét oldalon a kötélkorlát.
A felső szálak maradék rozsdamentes drótkötelekből, az alsók a bevonatos horganyzottból készültek.
Megjelentek az első óriásszitakötők. A vízben lévő lárvák azt hiszem a hajóból lelógó búvárszivattyú kötelére, csövére kapaszkodnak, és nem bábozódnak be, hanem valahogy átalakulnak, egy átlátszó törékeny, nagyjából szitakötőformájú héjat maguk után hagyva másznak ki a hajóra az imágók. "J" mint lelkes természetbúvár csodálja amint egy éppen az árboctő kappáján szárítkozik, miközben a szárnyait lassan kezdi kibontani. Ehhez a hosszú potrohát görbítgetve szemmel láthatóan hidraulika folyadékot pumpál a gyűrött szárny merevítő csöveibe. Azt hiszem amikor a szárny már kifeszült és megszáradt, ezt a folyadékot valahogy kiereszti, így válik a szárny könnyűvé. Ez egy majd félórás procedúra és ahogy "J" meséli, aki mindenféléket tud az állatokról amiket én nem, a legnagyobb megpróbáltatás a rovar rövid életében. Érdekes a fejlődés, miközben fajok kialakulnak, fejlődnek, majd kihalnak, a szitakötő valahogy azon fajok közé tartozik, melyek az elmúlt párszázmillió év alatt azt hiszem semmit nem változtak, legalábbis ha jól tudom a kőszénben is találhatók a maival azonos formájú lenyomatos példányai. Valahol láttam valami múzeumban, mert gyerekkoromban nagy múzeumlátogató voltam apám oldalán.