Hehe. Ma is okosodtam. Pernahajder Campbellnek üzenem, hogy rájöttem a "mért" azértjára. Csakugyan ottmaradt valami beütve egy rubrikába a Hajónapló helyett.
Esik az eső, csak rajzolgatom a szerkezeteimet. Ha ilyen használhatatlan az idő, mást nem nagyon tudok alkotni. Kitaláltam, milyen legyen a felülvilágító csavaros-kurblis nyitás-zárás megoldása, a hét végén megint beszemtelenkedek a Vízügyesek műhelyébe és megcsinálom. Ilyen pocsék időben kénytelen vagyok "kihelyezni" a termelést. Ma délben nyílik egy kiállítás a Közlekedési Múzeumban, azt hiszem elmegyünk. ( http://hajosnep.hu/ )
19:12 No voltunk a kiállításon. Meghallgattuk a megnyitó beszédeket. Volt optimista felhang, a lényege, hogy lesz még hajógyártás Magyarországon. Szívből kívánom, hogy így legyen. Sajnos amit egyszer sikerült megszüntetni, aminek még a nyomát is eredményesen sikerült felszámolni, aminek a szakemberei anélkül haltak ki, hogy az utánpótlást kinevelhették volna, azt elképzelni nem tudom, hogy lehet haló porából feltámasztani. Az csak egy modern hiedelem, hogy fiatal okos emberek akármire képesek, ha megfelelőképpen motiváltak. Sajnos a tapasztalat, a sok év alatt megszerzett szellemi tőke, a "fogások" ismerete a gyakorlati tudás egy ilyen iparágban attól tartok nélkülözhetetlen. De szeretném ha nem lenne igazam és bebizonyosodna, hogy csak egy "kuvik", egy aggodalmasan huhogó "nyugger" vagyok. De tényleg nem tudom elképzelni, hogy pl. akik még soha nem görbítettek 12-es kazánlemezt domborúra, de még csak nem is látták, hogy kell, olyan pontos hajótestet formázva ahogy egykor az öreg hajókovácsok csinálták Angyalföldön, mit fognak kezdeni a feladattal. Bár mondjuk ha átmennek Komarnoba, ott megnézhetik, szerintem nyelvi nehézségeik se lesznek, magyarok dolgoznak ott is, csak kicsit több bölcsesség szorult a "buta tót" vezetőikbe.
Volt sok ismerős, pofavizit, vidám csevegés, engem, aki abszolút nem vagyok "társasági ember", ilyenkor mindig feszélyez, hogy valakit megismerek és ő nem ismer rám, az meg mégjobban, ha valaki rámismer, nekem meg fogalmam sincs hova tegyem, különösen, hogy a neveket mindig elfelejtem, akiét meg megjegyzem, azt gyakran összekeverem valaki máséval.
Amikor reggel az esőben, ernyő alatt összebújva kifelé gyalogoltunk az 1-es villamos felé, a Lágymányosi híd alatt egy szép önjárót, olyan ezervalahányszáz tonnást láttunk felfelé menni és csodák csodája, magyar lobogó volt a főhelyen. Nem is tudtam, hogy ilyen van magyar cégnek. Amikor a kiállításon újságoltam a dolgot a Horváth Józsi kapitánynak ( http://www.uskok.eoldal.hu/ ), a mellette álló kolléga (na ez az... arcról mindenki ismerős, de a nevek...) mindjárt mondta, hogy ez az ő cégük hajója lehetett ( http://www.fluvius.hu/msregnitzhu.html ). Jó volt megtudni, hogy azért...ahogy Arkagyij Rajkin mondá: "Válámi ván..." (persze folytatni is lehet a mondást, fiatalabbaknak: "de nem áz igázi", az igazi akkor lenne ha 100 magyar hajó vinné a Dunán a magyar ipar világszínvonalú termékeit és elégítené ki a csúcsra járatott magyar ipar nyersanyagigényét).
Visszatérve a kiállításra, különösen, hogy kifelé menet még elbámészkodtunk a magyar gyártmányú gőzmozdonyok, motorkocsik 1:10- es fantasztikus modelljein ("J" különösen olyan mint a gyerek, egyszerűen nem lehet elvonszolni egy-egy vitrin elől, még zseblámpájával a szerelvények belsejébe is bevilágított), szomorú belegondolni mégcsak nem is a háború előtti (pláne az első világháború előtti) ipari kapacitás hanyatlásába, hiszen még a vad Rákosi időkben és utána is exportáltuk az "ezüstvonatokat" Argentínába, az úszódarukat Braziliába, és az oroszok, ukránok tán még ma is a jóvátételben gyártott tolóhajókkal szállítják a gabonát a Földközire. Hajót meg nemcsak Angyalföldön és Óbudán, hanem Vácott, Balatonfüreden is gyártottunk az akkori kor igényei szerint exportképes kivitelben. Ott álltam a hathengeres Jendrassik motor félmetszeti bemutató példánya előtt és lepergett előttem a magyar hanyatlás, a nemzet dögrovásra jutásának szomorú évtizedeinek sora. És valahogy az az érzésem, hogy tán nem is a nagy csapások, nem Trianon, nem a vesztes háborúk, nem a kommunista diktatúra,nam a Szovjet elnyomás, hanem az a mindennapi rendszerfüggetlen nyomulás, ahogy az önző erőszakos hülyeség teret nyert a nem önmaga menedzselésére, hanem teremtő okosságra szocializálódott műszaki intelligenciával szemben.
