Cseh Tamás után...Micsoda idő...Micsoda ócska idő! Kinézek reggel az ablakon, esik a hó. Már a medvének se lehet hinni. (Ugye másodikán meglátta az árnyékát és kint maradt.) Megreggeliztem, "J" még alszik, neki van igaza, azt hiszem visszaengedem az asztalt (A reggeli táncrend a következő: felkelek, bekapcsolom a rádiót, begyújtok, az ágyból étkezőt csinálok az asztal felemelésével, megreggelizek, aztán ha már jó meleg van "J" is ébredezni kezd az asztallal nem érintett backboardon, amikor én már a gép előtt ülök és a maileket olvasgatom.) és én is leheveredek egy könyvvel. Ma ha így marad az idő nem fogom a termelő munkát erőltetni, este majd folytatom a következő történettel. Juteszembe, Sün, mostanában nagyon eltűntél a kommentekből, ha olvasod a naplót "J" már hiányolja az újabb képeket a három kissünről, mert ő számon tartja, hogy mennyit nőhettek azóta, hogy itt jártatok, meg ahogy a legutóbbi képen kinéztek. Tombol benne a dajkaszellem, ha a TV-ben csecsemőt mutatnak, nem lehet elkapcsolni.

12:01 Csak csendben említem. Előrebocsátom, nem gondolom, hogy a Westbalkán baleset nyomán nincs levonni való tanulság, intézkednivaló. DE. Muszáj a legtermészetesebb módon napirendre térni napmintnap az ilyeneken? http://www.boon.hu/290-baleset-ket-halott-es-csaknem-szaz-serult-az-utakon/haon-news-charlotteInform-20110221-0748133146 Vannnak értékesebb és kevésbé értékes életek? Nem igaz, hogy nem lehet ellene tenni! Ha a repülőgépbalesetek tizedrész áldozatot követelnének, a média tele lenne a repülés betiltásának követelésével.

18:38 És akkor jöjjön a mai történet, úgyszintén Veperdi kapitány emléktarisznyájából!

A „Dunaújváros”, lassan közeledett az esti szürkületben, a szíriai Tartusz kikötőjének elhagyatott rakpartjához. A kikötő kongott az ürességtől. Egyetlen hajó ácsorgott a rakpart távoli sarkánál, de azon sem rakodtak. A félhomályban két ember téblábolt azon a helyen, ahol kikötni szándékoztunk.

- Na, legalább a mooringmen-ek itt vannak - jegyezte meg a hajóorrban álló Chief a bajuszát simogatva.

- Nézze csak! Jön ott még valaki biciklivel - szólt oda a bócman az I. tisztnek. - Ott, az utolsó daru alatt.

Valóban, egy kerékpározó alak közeledett. Amikor odaért, kiderült, hogy egy fiatal, díszes egyenruhájú srác. Szíriában már sok ilyennel találkoztunk. Valamelyik, Szíriában hősködő palesztin fegyveres szervezet ifjúsági tagozatához, a „Szajkához” tartoztak. Rendszeresen belátogattak a hajókra, és igen szemtelen, követelőző módon viselkedtek, az ördög tudja ki által pénzelt vadonatúj, színes egyenruháikban. Egyszer Lattakia kikötőjében feljött közülük egy a hajóra, és közölte a rakodást irányító II. tisztünkkel, hogy délben öten visszajönnek, és egy komplett ebédet, de muzulmán módra elkészítettet, fognak elfogyasztani. Mire a II. tisztünk megkérdezte, hogy netán azt hoznak magukkal? A fickó erre fröcsögve azt üvöltözte, hogy az ebédet a hajónak kell biztosítani. Nem akarom szó szerint idézni a tisztünk válaszát, de az arab srác szinte habzó szájjal távozott.

- Hát ez megint egy olyan egyenruhás „hanzir” lesz, mint a múltkor, Lattakon - szólalt meg Péter, a kabintársam.

A kerékpáros ide-oda körözgetett a parton, és hirtelen ordibálni kezdett. Nem tudtuk mi baja van, de állandóan felénk kiabált, és a hangsúlyából ítélve, nem a megérkezésünk felett érzett túláradó örömének adott hangot. Azután elkaptunk egy-két szót, amit a rakodóktól korábban megtanultunk, és amelyek nem a művelt arab emberek szótárába tartoztak.

- Az anyja istenit! Ez minket szid! - horkant fel a bócman. - De hát miért? 

A hajó közben már eléggé jól megközelítette a partot, és kezemben a dobókötéllel a fedélzet széléhez mentem.

- Sűrű! - szólt oda a Chief (ugyanis ebben az időben ez volt a gúnynevem, később voltam még Vanek is). - Ba….a oda a dobót ennek a mocsoknak a nyakába!

- Komolyan mondja? - kérdeztem, mivel hirtelenjében eszembe jutott, hogy jó két éve, majdnem fejbe dobtam a „Dunaújváros” akkori fedélzetmesterét.

- Hát persze! Majd azt mondjuk, hogy véletlen volt. Különben is. Úgysem találja el.

- No, no - mondtam. - Volt már rá példa, hogy a dobókörtével telibe találtam a célt.

A Chief szeme felvillant, mert nagyon szeretett fogadni. Az őrség alatt menetben, sokszor fogadtunk abban pl., hogy milyen nemzetiségű lesz a szembejövő hajó, hány fokot mutat a hőmérő a felső hídon, stb. - Fogadjunk, hogy nem találja el!

- Oké! Mennyi?

- Öt üveg sör.

- Rendben van - egyeztem bele, és gondolatban már le is mondtam az öt üveg sörömről, hiszen az lehetetlen, hogy megismételjem a két évvel korábbi, abszolút szerencsés mutatványomat.

- Akkor már mehet is!

Nekiveselkedtem, és a dobót a körözgető fickó felé vágtam. Már láttam, hogy kissé balra ível, és elmegy mellette, amikor a srác észrevette a repülő fakörtét, és menekülni kezdett. Természetesen ő is balra kanyarodott, és hátranézve taposta sebesen a pedált. Nem vette észre a daru sínpályáját. Az első kerékkel nekiment, mire az kifordult, és hősünk, pestiesen szólva akkorát esett, mint egy nagykabát. A dobó körtéje persze elrepült felette, vagy mellette, ezt már nem tudtuk kivenni. A parton, a köteleinket váró két arab akkora röhögésben tört ki, hogy tán még a távolabb álló kihalt hajón is meghallották. Mondanom se kell, nálunk is harsány kacaj hallatszott a fedélzetről.

- Gyerünk! Adják ki a köteleket! - vezényelt a Chief, majd hozzátette: - Szép volt Sűrű! Igaz, hogy nem találta el, de a mutatvány olyan jól sikerült, hogy maga nyerte a fogadást.

- Mi az, hogy nem találtam el? - adtam az értetlent. - Ha nem esik le a nyeregből, pont a tarkóját érte volna a körte. Látta, hogy még azt az ívet is fegyelembe vettem, amennyivel a srác elfordult balra? Már előre tudtam, és azért dobtam én is kissé balra kanyarítva!

- Na, ne fárasszon! Legközelebb majd már azt mondja, hogy a levegőben repkedő sirályokat is el tudja találni! Mindegy. Manőver után jöjjön az irodámba, odaadom a söröket.

Erre Gy. bácsi, a bócman is felélénkült. - Remélem Sűrű, nem egymagában akarja meginni mind az öt üveget - hadarta, a maga nehezen érhető gyors beszédével.

Kis kitekintés. A korábbi politikai töltetű blogbejegyzésemre, vigaszul  Ausztráliából kaptam  ezt.

  Ne hidd hogy barmelyik mas orszag jobb. Itt Ausztraliaban is a politikusok ugyanugy tehetsegtelen pocsok es mindenki lenezi oket (bar nem mernek lopni, peldaul a transport minister most vesztette el a jogsijat mert tobbszor is elcsipteek enyhe gyorshajtasert. Gondolom otthon ma meeg ez nem tortenne meg…)

-          Ne hidd hogy a te technokrata kormanyod – akarmilyen tokeletesen kormanyozna – ne bukna meg az elso valasztason. Gondolod valaki szavazna Talleyrand-ra? A szomoru igzasag az hogy a szavazast a hulye csocseleek donti el es hogy a fenebe tudnaak azok hogy ki csinal bolcs dolgokat? Szoval sajna a demokracia eleve egy rossz kormanyt kell hogy eredmenyezzen. De ha az embereket megkerdezed akkor inkabb legyen az o hulyejuk kormanyon mint akarmilyen bolcs akit nem ok valasztottak. Pelda erre Tunisz. Nagyon jo volt a kormany, dacara hogy nincs olajuk az emberek jobban eltek mint a kornyezo orszagokban. Na most elhajtottak oket, johet a demagog f@szok uralma. Mint Churchill mondta: “democracy is the worst form of government except all the others that have been tried.”

Ezt már én teszem hozzá. Tegnapelőtt azt mondtam Bajnaira és Oszkóra, hogy félszeműek voltak a vakok közt. Nos a demokrácia a félszemű a vak diktatúrák közt. Egy "jó" diktatúrát ismerek, ez a mennyország, de ott a diktátor az Isten.

20:44 Hehe. Olvasgatom a Tömörkény novellákat, melyeket Pernahajder Campbell linkelt a kommentek közé. Nincs új a nap alatt!  Íme: 

A sajtótörvény megfoltozásáról lévén mostanában szó, ezzel foglalatoskodók bizonyára megróhatják s a foltozás nyilvánvaló okául fölhozhatják e pár sor írásomat, melyben büntetendő cselekményeket nemcsak tárgyalok, de azokat szegénységemtől telhetőleg tetszetősen előadni is igyekeztem.

Lámlám, a hatalom nem nyugszik...csak foltozza azt a médiatörvényt, csak foltozza, aki  benne él, alkot, az meg csak panaszolja....