Estére elkezdett rendesebben esni az eső, abbahagytam a pakolást, különösen, hogy most már a cuccolás szabadtéri része következik. A holmik kilencvenöt százalékát kimentettem a műhelycsarnokból. Találtam egy megfelelőnek tűnő rejtekhelyet. Hatodik éve kerülgetek egy rozsdás, betört ablakú újságospavilont a telepen, benne hűtőkamra szendvicspanel maradékokkal és sok szeméttel. Valaki ottfelejtette. Ma kitakarítottam, az ablakokat a panelekkel és fóliával pótoltam és beleköltöztettem a kacatjaimat. Még a bringák is befértek. Holnap még építek egy hajléktalansátorszerű szaletlit a bokrok alá a partra és oda deponálom a téli tüzelőnek alkalmas maradék faanyagot. Kemény nap volt, azt hiszem ledőlök a Tim Severin könyvvel és belealszom.
A kutyának ez volt az utolsó napja nálunk. Tegnap hazaérkezett a gazdája, holnap délelőtt jön érte. Szegénynek vége a vakációjának, mehet vissza innen a kutyaparadicsomból a négy fal közé álmodozni a patkánykergetésről, erdőben szaladgálásról. Ma csak a búcsúeste miatt nem húztam rá a fenekére, mert már nagyon önálló, hiába hívtam elcsatangolt, egészen pontosan beásta magát a sűrű bokrok közé egy elhanyagolt raktárkonténer alá, tetőtől talpig sárosan szaladt oda végül hozzám, amikor már nagyon haragosan kiabáltam, sunyított piszokul, mert pontosan tudta, hogy ezt nem szabad, meg jönni kell ha hívom, de pont úgy viselkedik mint a gyerek ha játszik, hiába hívja az anyja, oda se bagózik. Valamikor Újpalotán laktunk, minden este fél órát ordított egy asszony, hogy "Imikeee", tudtuk, hogy fél nyolc van. Úgy is hívuk magunk közt a szomszédasszonnyal, hogy Imikenéni. Na én is igy ordítoztam a telepen szerteszana, hogy "Denííí!". De csak leszidtam, miközben farkát behúzva, fülét lelapítva kotort befelé a hajóra, végtére ez a búcsúeste, csak nem fogom bántani! Amire én is beértem, már karikába tekeredve egész kicsire összehúzódva lapított a sarokban és bűntudatosan pislogott. Még kicsit pirongattam, aztán megsímogattam az okos fejét, mire, nem tudom másképp mondani, elvigyorodott.
