Fhúú, eseménydús napunk volt. Előzetes (mint az esti híradóban) címszavakban, működik az önindító, beindult a motor, Deni meglépett (nyugi Balázs, megvan).

Reggel hatkor sétára indultam "D"-vel. Amire a fene se gondolt, csúszkál a harmatos decken, csikorgó körmökkel ugrott ki a ponton ferde fedélzetrészére és csúszott vissza kétségbeesetten kapkodva kaparászva, kénytelen voltam beüzemelni a járót, mondjuk nekünk is kényelmesebb, más kérdés, hogy most, hogy napközben felszáradt, a boga istennek se hajlandó rajta kimenni. Fogalmam sincs mit tegyek vele. Amikor visszaugrik a hajóra akkor is csúszkál, ezért a járó belső oldalán is feldeszkáztam a decket. A pontonról egy jó nagyot kell lépni az alacsonyabb uszályra, idecipeltünk egy ládát, hogy azt is megkönnyítsük a rosszlábú kutyának (a bal hátsót operálták). Továbbá amióta átálltunk az Adonyról, "J" egyfolytában nyaggat, hogy csináljak rendesebb feljárót az uszályra, mert az a két szál deszka amit én megfelelőnek tartok neki billeg, csúszik etc. Na a hőségben vándorútra indultam és a télen lebontott teherautó pótkocsi oldallapokból megtaláltam kettőt a horgászok kacatos dombjánál (nagyrészét én tüzeltem el még a télen, amikor a saját fahulladékom elfogyott), na azokból csináltam ezt, szóval mostmár olyan akadálymentesre tataroztam az útvonalat Amapoláig, hogy ha felteríteném a vörös kókusszőnyeget az angol királynő is jöhetne látogatóba.

Bevallom van egy erősáramú villamos üzemmérnöki oklevelem, de ennek ellenére ez az autóvillamosság nem erős oldalam. Itt valahogy minden másképp működik, más volt a fejlődés útja a kezdetektől. Esküdni mertem volna, hogy testzárlatos a relétekercs, mert 1 ohm alatt mértem az ellenállását, de itt minden másképp van. Átnéztem mégegyszer a kapcsolást és egy vezeték még hiányzott az izzító elektronika és a mágnestekercs 50-es pontja közt. No átkötöttem, továbbá a Kalocsabontótól kapott szovjet harckocsi kismegszakítókból egy 20A-eset beraktam a kiolvadt 16A-es olvadóbiztosító helyére, mondom egy kísérletet még teszek. (amúgy az alkatrészen, a sarucsatlakozásokon, a bekötő vezetéken, ahogy a csavar meg volt húzva, rugós+sima alátéttel, látszott, hogy ez haditechnika és nem a gagyi kereskedelmi szirszar) Még emlékszem, hogy vkljucsity=bekapcs., vükljucsity=kikapcs, no próba! Izzítás, START. És kérem röffen a motor! Juhé!!! Behasaltam a gépházba és átnéztem az üzemanyagellátást. Felszereltem egy kannát, aminek korábban beragasztottam az aljába egy csőcsonkot, ha jól emlékszem fagyállót eregettem belőle a rendszerbe, most ez lett a gázolajszűrő visszavezető ágába kötve, ide tudtam kultúráltan légteleníteni az adagoló tápszivattyújának oldalán lévő kézi dugattyúval (a dieselnek két halála van, ha hideg a motor, vagy ha levegős az üzemanyag), mert hajón nem igazán működik az autószerelők módszere akik nyugodtan folyatják a habos gázolajat a blokk oldalán végig a műhely padlójára, úgyis beszívja a kosz, én viszont lehetőség szerint igyekeznék tisztán tartani a hajófeneket. (bilge, szantina, ki hogy szereti) Szóval megtettem minden tőlem tellhetőt a próbaindításra. Mondjuk ha az adagoló utáni, a porlasztócsúcsokhoz menő magasnyomású acélcsöveket is lelégtelenítettem volna, az lett volna az igazi, de  bíztam a vadiúj erős akkujaimban és ismét indítóztam. Na ezt többször kellett tegyem, de végülis BEINDULT A MOTOR. Vártam amíg a hűtővízhőmérséklet megindul felfelé, olajnyomás rendben, majd óvatosan visszavéve a fordulatszámot előrébe és hátrába kapcsoltam az irányváltót néhányszor, és megmozdítottam a hajót pontonostúl előre-hátra. Ennyi elég is volt a próbából. Holnap alaposan átnézem a gépházat, minden kábelt, vezetéket, csövet alaposan kikötök, rögzítek, kipárnázok, nehogy a rezgések, lengések, mozgóalkatrészhez érések kicsiszatolják valahogy őket. Úgy tűnik sehol se szivárgott kipufogógáz se a hálókabinban, se a gépházban, ha így maradna nagyon boldog lennék, mert pillanatnyilag ez a legnagyobb félelmem.

A reggeli kutyasétáltatás után késő délelőtt tettünk még egy rituális sétát, semmi póráz, "D" farokcsóválva lötyögött körülöttünk, legelte a füvet, szaglászta az izgalmas illatokat szerteszana, amíg a csónakmotorját eredménytelenül indítani próbáló "G"-vel tanakodtunk a hiba mibenlétéről, békésen elheveredett az árnyékban, követett minket motorszerelésre a műhelybe, majd vissza, aztán megunta az egészet és hiába kiáltoztam utána (a gazdája azt mondta, hogy erőteljesen kell rászólni, akkor engedelmeskedik) le se sz@rt, visszabaktatott a hajóra. A vacsorát jóízűen megette, pihent, majd az esti sétán ugyanígy ment minden, jó nagyot (mondjuk fél órát) jöttünk-mentünk, időnként leült, de amúgy semmi jele a kitörésnek, szegény nem szokta a sok mozgást, kövér is kicsit, hamar fárad a rossz lábával, sebaj, nem sietünk, megyünk már vissza a hajóra. Akkor még nem sejtettem (mint a "Tanu"-ban) hogy ez csak álca, a fogolyszökések legravaszabb trükkje, együttműködésel elaltatni az őrök éberségét. Mert az esti séta végén bekövetkezett a trükkös szökés! A hajóra menet az utolsó métereknél jobbra kell fordulni, amikor is a minket 5-10 lépésről követő kutya a bokrok takarásába kerül. Megyünk, várva, hogy mindjárt befordul ő is.... semmi. "J" aki nálam jobban ért a kutyákhoz és gyanakvóbb, azt mondja, "menj vissza érte, nehogy meglépjen!" "Á, dehogy, mindjárt jön." Mondom én a naív, (engem a kéregetők is mindíg kiszúrnak a hülye balek pofámról) és felsétálunk az uszályra. De "D" nem jön. Viszamegyek a kanyarig, fekszik a fűben úgy 10 méternyire, "Deni ne hülyéskedj, gyere" mondom és fordulok visszafelé. "J" kérdezi mi van, megnyugtatom, "mindjárt jön, csak pihen kicsit, sok volt neki a mozgás." De nem jön. Három perc múlva visszamegyek megint... kutya sehol! Kiáltozok, hívom, keresem futva erre-arra, mintha a föld nyelte volna el, az idáig folyamatosan produkált  csigatempójával elképzelhetetlen, hogy ennyi idő alatt kikerült volna a látótávolságomból! És mégis. Ami megnyugtató, a kapu zárva, tehát a telepen kell lennie. Usgyi vissza a hajóra a műhelykulcsért, ott a bringa, elkezdek körbe-körbe száguldozni, de se híre-se hamva! "J" is kiáltozik, orbitálisan be vagyunk sz@rva. Amikor másodszor kerülöm meg a műhelytömböt, "J" mondja, hogy egy horgász (később kiderül, hogy tökhülye)szerint a tömb másik oldalán látta. Száguldok oda, tényleg ott szalad. Ahogy "B" mondta keményen kell rákiáltani, rákiáltok. Na ez tette be a kaput. Mint a villám szalad velem ellenkező irányba és megpróbál a túloldali kapu alatti résen oldalt feküdve átpréselődni. Szerencsére nem fér át, de okos, ahelyett, hogy beszorulva el tudnám kapni, máris a másik irányba a működő kapu felé inal. Persze nincs nála a távirányítós kapu nyitója, így csapdába szorul. Gondolom én! De az az idióta horgász naná, hogy pont most ment ki a kapun, az már majdnem teljesen bezárt utána, de a kutya még épp átszalad (az infra alatt, így az nem nyit vissza) a résnyi nyíláson, előttem  viszont már bezárul, amire előkaparom a nyitót a zsebemből, van vagy 100m előnye.(Most, hogy írom e sorokat már röhögök a burleszkbe illő jeleneten, de akkor nem volt ilyen vicces a dolog.) Hogy lassú, hogy sánta!? Hah! Mindez csak tettetés volt! Viszi a kövér valagát mint a ménkű. Ráadásul egy falka kóbor kutya ugrik ki az ABKSZ előtti csalitból, "D" gyorsít, a kóbor ebek meg énutánam vetik magukat, naná, azért tekerek eszeveszetten, mert félek tőlük, gondolják, a végén még jól beleharapnak a pedálozó lábamba. Lelki szemeim előtt felrémlik a gyorsforgalmi úton száguldó esti forgalomban palacsintává lapított "D", tekerek a lejtőn felfelé mint állat, közben kiáltozok, könyörgök a kutyának, de az csak vágtat. Szerencsére nem megy le a járdáról, mert ha beveti magát a bokrok közé, esélyem sincs arra, hogy megtaláljam és azért csak szobakutya, lassul kicsit, fogy a távolság köztünk. Úgy a harmadtávnál a Szabadkikötő felé beérem és végre az "ül" vezényszónak engedelmeskedik. Megmarkolom a nyakörvénél, de érzem minden izma feszül, el nem engedhetem, mert azonnal elszalad. Hogy a fenébe vigyem haza? Hiába hívnám telefonon "J"-t a pórázzal, nálam a kapunyitó, nem tud kijönni. A bringán van a csomagtartón egy kosár, amit gumipókok tartanak, tán ha levennék egyet póráznak? De egy kézzel rohadt nehéz levenni, a bicikli jól rádől a lábamra, miközben az állat megpróbálja kihúzni a fejét a nyakörvből. Nyakörvet megszorítom, bocs kutya, de most nem engedhetlek a saját érdekedben!  Valahogy lejön végre egy gumi, amit átfűzök a nyakörvön és ellenkezés ide, ellenkezés oda, vonszolom egyik kezemmel a kutyát, másikkal a bringát. Hab a tortán, hogy a szúnyogok százai támadnak rám, érezve, hogy szabad préda vagyok, mindkét kezem elfoglalva. A vígjáték akkor hágja meg az ő tetőfokát, amikor ismét ránktámadnak a kóbor dögök, "D" ahelyett, hogy harciasan a védelmemre kelne, megint szökni próbál, egyik kezemet a gumipórázzal húzza, másikkal a dülöngélő, akadozó bringát rángatom ( a sztenderdet nem sikerült behajtanom, mert az a másik oldalon van) és a kutyákat próbálom üvöltözéssel és rugdosással távoltartani. A megváltás,  "J" jön elénk, a kiskapu nem volt zárva hálistennek ki tudott jönni és a zseniális eszével hozta a pórázt, így átveszi a kutyát, "akinek" lassan csökken az ellenállása és a végén beletörődve, sőt farokcsóválva jön mellettünk. Csinálhatod már! Mégegyszer nem csapsz be! Éjszakára a járóból kerítést csinálok, hogy ne tudjon kiugrani a hajóról a pontonra és a cockpit ponyváját lehajtom, igaz, hogy így nem sok levegőnk lesz a fülledt éjszakában, :-(( , de megkötni mégse akarom, különben is láncom (eltekintve a 10-es horgonylánctól, aminek métere vagy 10 kiló, arra mégse kötném) nincs, a kötelet meg reggelre elrágja. De mostantól séta csak pórázon! Nem fogsz nekem mégegyszer esti edzést tartani!