Most jöttünk haza Balatonról. Az időm legnagyobb részét a gép előtt töltöttem a kandallónál ülve, esténként be is gyújtottam némi maradékfával, de nappal remek idő volt. Szóval a betördelt második kötetet próbáltam nagyon alaposan átolvasni, hogy elkerüljem nehogy annyi hiba legyen benne mint az elsőben. Meg kell mondjam az a legnagyobb problémám, hogy annyira leköt a "story" még sokadszori olvasásra is, hogy alig vagyok képes a szövegre koncentrálni. (Amikor pl. egy magyar kivándorló leírja egy levélben a Captainnek, hogy sikerült megoldania a tengeribetegség mindezidáig megoldhatatlannak hitt problémáját, egyszerűen képtelen vagyok a szöveg esetleges hibáira figyelni.) Bisset abban a korban vetette papírra a történetét, amikor még a világot nem az adócsalástanácsadók és az ügyvédek uralták, így nem fél nevén nevezni a negatív szereplőket, levonni olyan következtetéseket, amikért ma perek sokaságát akasztanák a nyakába. Megállapítottam, hogy a tengeren a dolgok alig változnak, amikor egy "vérszemét" parancsnokról ír, így: "Nem akadt egy barátja se a hajón, kivéve a talpnyaló pincért, aki már néhány más hajón is szolgált alatta." Saját egyik parancsnokom és kedvenc seggnyaló pincérjének neve jut az eszembe, vagy amikor arról ír, a parancsnokok hogy lopnak a tulajdonosoktól összejátszva a schipschandlerekkel (hajóellátó kereskedő) hamis számlákkal. Emlékszem amikor egy MAHART captain felesége lejött útra és hogy kiló arannyal felékszerezve térhessen haza Törökországból, szart ettünk hónapokig, annyit spórolt a kajánkon.
Némi csalódás ért Balatonon. Úgy emlékeztem, hogy komolyabb mennyiségű régóta száradó faanyagom van a nappali gerendamennyezetére felkötözve, de kiderült, hogy 6m-es palló mindössze kettő van közte, a többi hajópadló, meg léc. Hát ez, bár a kocsi tetején meglehetősen monstrumnak mutatott, 
ki is lógott elől-hátúl bő 1-1 métert, de jó, ha kijön belőle a bowsprit.
Azért kicsit kertészkedtem is odalent. Bár ezt főleg J csinálja, órákat tudja birizgálni a virágokat. Elkövettem azt a "hibát", hogy magammal vittem Balatonfüredre, amikor be kellett menjek egyik nap a patikába, naná, hogy a gazdabolt virágkertészetében kötöttünk ki, ahol elképzelni nem tudom, hogy néhányszáz tökéletesen egyforma cserép muskátli közt mi a fenét lehet válogatni fél óráig azt a hármat amit végül is elhoztunk. Szinte mindenben tökéletes az összhang köztünk, de a kertészkedésben antagosztikus ellentétek feszülnek. Én mindent megrendszabályozok, kockásra nyírok, ő meghagy mindent nőni, sajnálja a növényt. Kihasználtam az alkalmat, amikor a házban tett-vett és gyorsan megrendszabályoztam a saját építésű kerítésemet befutó borostyánokat. Hát nem szebb így, mintha ott ösze-vissza lógnának az utcai oldalon?
A borostyán a belső oldalon fut fel és eltakarja a másik oldal rút nyers zsaluzott betonfelületét. 
Annakidején a kis csenevész palántácskákat sokáig öntözgettük, amre ilyen, mostanra mindent beborító burjánzó lombtömeggel örvendeztetett meg, pont ahogy elképzeltem. Persze ki kell használni a felügyelet nélküli röpke időket a "karbantartásra", és J már késve ér oda, amikor a jobboldali tégla komposztáló már elnyelte a talicskányi nyesedéket.
Cserébe elviselem az ablak előtt fejlődő kedvenc fehér orgonáját, 
pedig az volt a tervem, hogy nem lesz ott semmi, hogy a nappaliban ücsörögve zavartalanul gyönyörködhessünk a "szabályos" kert látványában.
A szomszéd telkétől elválasztó tűztövis sövény is rendesen megnőtt, annakidején, úgy 16-18 éve egy Trabant csomagtartónyi csemetét ültettem, mára így néz ki.
A nyírás vonatkozásában J-vel döntetlenre állunk.
Hát ennyit a Bisset második kötetről, amit ha minden jól megy a jövő héten viszek a nyomdába pendriveon. A címe ha nem írtam volna még, "CSAVARGÓK ÉS ÚRI HÖLGYEK".
