Élvezem a hideg meleg folyóvizet az ismét működő szivattyúval. Minden este lezuhanyozva patyolattisztán hagyom el Amapolát. Azért ez a szivattyú túl sokat elvitt a hétből, az volt a tervem, hogy hét végére tutto kompletto lesz a forecastle, hát ez csúszik. Mint minden. (Remélem a csontember is a kaszával.) Nem is olyan rég, még azt mondtam mindenkinek (magamnak is) hogy 2009 márc. 15-én vízre teszem Amapolát. Aztán azt, hogy nyáron. Nem mondom, hogy ha felfújnám a pofámat egy alapos hajtással nem tudnám megcsinálni, hogy vízre mehessen és még üzemeljen is. De túl sok dolog maradna, amit vizen macerásabb csinálni. És igazából tél elejére lenne komplett, ha egyáltalán. Természetes, hogy egy hajón mindíg van apró, vagy akár nagyobb munka is, azt várni, hogy olyan hajóval induljak neki, amin "semmi" munka nincs ostobaság. Mindíg kell majd valamit bütykölni, amit persze jobb lett volna még a parton nyugodtabb körülmények közt elvégezni, de ha ezt az áldott állapotot várom, sose indulok neki. De meg kell találjam az optimumot. Egy fogmosópohártartót fel lehet szerelni bárhol akár menetben is, de árbocokat gyalulni csak itthon lehet műhelyben. Szóval legalább a nyár vége. Namármost télre letenni egy hajót marhaság. Marad a jövő tavasz. Szóval csúszom még egy évet. Hát ez van. Békélgetek a gondolattal.
A szivattyú abszolválása után visszazuhantam a fuxba és mindenféléket szabtam hegesztettem. Azt hiszem említettem, hogy egy masszív "vasládát" csinálok az apróbb vasanyagoknak. Persze ez is hulladékokból van, lemezanyaga a felülvilágító ablakkivágásainak kieső darabjaiból van, a 20X40-es zártszelvény keretének története meg életem egy jelentős szakaszának történetéhez kapcsolódik. Annakidején '82-ben életem első szállodai munkahelyén a szélestudású Kossuth díjas tervező teljesen megfeledkezett róla, hogy személyzeti étkezdét tervezzen, azt építés közben kellett kialakítsuk, de bútorra aztán semmi pénz nem volt beállítva a beruházásba, gyorsan terveztem hát vaslábú primitív asztalokat, amiket a frissen felvett szállodai karbantartókkal az épülő szálloda melletti felvonulási faházak udvarán megcsináltunk. Hogy majd ha lesz egy kis pénz, kidobjuk és veszünk helyettük rendeseket. Na sose volt pénz, 4 év után enyhén botrányos körülmények közt megváltam a szállodától és mindenféle más házakban működtem, de 14 évvel azután, hogy otthagytam a kapufélfát visszahívtak és miután visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam visszamentem. Az asztalok még ott voltak. Na megoldottam, hogy végre ki legyenek dobva, mert az azelőtti szállodámban bútorcsere volt és tudtam, hogy a még életképes éttermi asztalok átmenthetők, így végre "semmipénzből" lettek tisztességes személyzeti asztalok. A 18 évig működött "ideigleneseket" meg szétvágattam és ment a kukába, illetve az ütött kopott, annakidején sebtében lefestett zártszelvényekből valamennyi Amapolára. Na ennek a történelmi anyagnak a maradékából lett a vasturkáló kerete. Mindenféle lemezcsík maradékokból gyártottam majd két tucat kampót, horgot, amiket a fux oldalfalán és mennyezetén lévő bordákra hegesztettem. Ezekre rakom majd a nyeles holmikat, meg akasztom a különféle karikára szedett köteleket. Ma lefestettem kétszer a vasturkálót meg a maradék részt a fenékben a bordás lemez alatt, ahová a horonylánc behodta víz gyűlik majd össze. Most meg kell várjam, amíg a nedves időben a festék megszárad, mert addig nem tudok ott dolgozni. Sajnos nem igazán javul az idő. Tegnapelőttre már mondta a meteorológia, hogy jó idő lesz, de reggel fújt a hideg szél, a felhőalap 100m alatt volt, a hideg nyirok bekúszott a gallérom alá, ahogy a hajó felé kutyagoltam. Délutánra viszont bejavult, tegnap már egészen tavasz volt, ami azonban mára megint esős, igazi "takonyhúzó" időre változott. Pedig milyen szívderítő dolog napsütésben, langymelegben hajót építeni. De úgy tünik a tavaszra még várni kell.
