Emlékezetblog kilencedik fejezet, hatodik rész.
Megvolt az ünnepélyes megnyitó, következtek a hétköznapok. És a problémák CSŐSTÜL. Mert egy ház "belakása" nem megy egyik percről a másikra. Talán nem túlzás azt mondani, mindenkinek mindennel problémája volt. Namost mindent nem lehet megoldani, pláne azonnal, valami olyasmi ez mint amkor a sürgősségin szelektálnak, hogy ki az akit azonnal műteni kell és ki az aki meg ráér. Ja és persze ki az aki "képzelt beteg" és ki az aki reménytelen, egyből mehet a hullaházba, esetünkben lehetetlent kér. Hát ez nagyrészt rám hárult. Ha meg úgy éreztem nem az én szintem, ahogy mondtam korábban, átpasszoltam a Hollósnak. Mert rengeteg volt a túlzott igény, de hangsúlyozom, valóban volt seregnyi olyan ami azonnali megoldást igényelt. Egy eset ragadt meg igazán a fejemben ( természetem szerint szerencsés vagyok, a rosszat hamar elfelejtem), egyik alsóbb szintű, a vendéglátás területen dolgozó, vezető hölgy egyszer egészen durván támadt rám, hogy hanyagolom a problémáját. Nem magyarázkodtam, pláne nem "támadtam vissza", lenyeltem a békát, időm se volt apró csatákra, másra kellettek az energiáim. Aztán miután megoldottam az ő dolgát is, egyszercsak megjelent, és elnézést kért, valami olyan fogalmazásban, hogy "szégyellem, hogy PONT magát...nem tudtam, hogy maga nem OLYAN". És kaptam tőle egy szép golyóstollat kiengesztelő ajándékként. Szóval ez is valami régi Pannóniás beidegződés lehetett a "műszakosokkal".
Lótottam, futottam, néha napi tizenkét órákat, de legalábbis számolatlan időt töltöttem a házban. Elvileg nyolc óra volt a munkaidőm, de reggel hétre mindig bent voltam, hogy kikérdezhessem az éjszakás szolgálatot mielőtt lelépnek, és délután öt előtt a legritkább esetben mentem haza... ha egyáltalán hazamentem. Meg kell mondjam a Hollós nagyra értékelte a munkámat. Nem hencegett vele, de tudom, hogy mindig megvédett ha kellett. Jó főnököm volt, akitől rengeteget tanultam.
Már utaltam rá, de kemény dió volt a garanciális hibák megoldása. Mégcsak hibáztatni se tudom az osztrák felet, nyilvánvalóan az elsődleges érdekük volt MINDEN felmerülő problémát; 1. az üzemeltetés hibájából bekövetkezőnek tekinteni, 2. természetes elhasználódásnak kijelenteni, amire a szerződés "schnellverschleißende" (gyorsan kopó) meghatározása vonatkozik és kizárja a garanciából, 3. eleve nem hibásnak nyilvánítani, mert a jóváhagyott terv szerint készült, ha nem jól működik, akkor az a hibás aki tervezte, aki kiválasztotta, ERGO, nekik semmi közük hozzá. És hát mint már említettem a Kerber megvonta a vállát, ő azzal hogy megvolt az átadás kimenekült az egészből, ha volt is mondjuk pénzügyi garancia, azzal nem én sáfárkodtam. Szóval elég reménytelen harcokat vívtam, sokba bele se vágtam, mert előre láttam, hogy csak az energiáimat tüzelem fel, amit lehetett megoldottuk magunk. Rengeteg ilyen volt. És PERSZE MINDEN tök szabálytalan volt. Merthogy pénzügyileg BÁRMIT létrehozol, az nem fenntartás, karbantartás, hanem beruházás. Arra szigorú (haha) szabályok vonatkoznak. Azt engedélyeztetni-, aztán ha kész aktiválni-, majd attól kezdve leltározni-, évente a megfelelő kulccsal amortizálni kell. Itt meg az volt, hogy kellett csinálni berendezéseket, bútorokat, plusz irodákat, öltözőt, méghozzá AZONNAL, mert VALÓBAN volt egy sereg dolog ami kellett a munkához, de nem volt. Most tökmindegy, hogy azért nem volt mert korábban valaki hülye volt, vagy csak egyszerűen az élet hozta, hogy erre és csakis erre, és pont így volt megoldható, de ha valaki olyan olvassa e sorokat aki VALÓBAN a való életben, és nem a jogszabályok idióta mocsarában dagonyázik, pontosan érteni fogja, hogy ha az ember azért felel, hogy MŰKÖDJENEK a dolgok, az számtalan tételes szabály megsértésére kényszerül, mert a dolgoknak az a természetes előfordulási módjuk hogy NEM MŰKÖDNEK! És ahhoz, hogy megoldódjanak, mindig kell valaki aki megoldja és mindig kell valaki aki megvédi a "megoldót", amikor az szabályt szeg a cél érdekében. Ebben nagy volt a Hollós. Elmélete volt rá, hogy hogy működik a láncolatos "védelmi rendszer". Az övé egészen a Somogyi Jenőig terjedt, de amúgy ez az egész rendszer azt hiszem a Somogyi fejében született meg, vagy legalábbis sikerrel alkalmazta. Például volt egy balesetünk. A magát klímásnak eladó, Csőszertől átigazolt Gy leforrázta a tökeit. Egy slaugot szerelt le a kazánházi előremenő elosztóról, és olyan hülye volt, hogy nem tudta egy golyóscsap mikor van zárt állásban. Leszedte a nyitott csővégről a gumitömlőt és ahogy ott guggolt előtte, a 90 fokos víz ölbe spriccelte. Csikmák elvtárs volt a vállalti munkavédelmi felelős, nagy vizsgálatot tartott, bekért szakvéleményt egy általam nem ismert (később megismertem és nem tiszteltem) műszaki kollégától és megállapíttatott, hogy bűnös módon elhanyagoltam a dolgozók munkavédelmi képzését, ami KÖTELEZŐ. Valóban. Csakhogy egy szálloda meglehetősen macerás megnyitásával voltunk elfoglalva, továbba nincs az a munkavédelmi oktatás ami kiterjed a golyóscsap rejtelmeinek ismertetésére, ahogy azt se oktattam soha, merre kell ki-be hajtani egy csavart, meg a kilincset merre kell lenyomni. De miután megszegtem a szabályt, nem tartottam az új belépőknek munkavédelmi oktatást, természetesen az erre a célra rendszerestett naplóban aláíratva, súlyos volt a vétkem. Aztán a Hollós lekapcsolta rólam a Csikmák bácsit, az egészről többet szó se esett. Kis érdekesség, amikor Cs később elment nyugdíjba, felajánlotta legyek az utóda, de ajánlatát nagy tisztelettel visszautasítottam. Utána számtalan alkalommal tartottam munkavédelmi oktatást, mindig ugyanazt mondtam mindenkinek (hacsak tényleg nem volt valami speciálisan új dolog, de hát mindenki ugyanazt csinálta évek óta viszont félévente kötelező volt oktatni) " A legfontosabb munkavédelmi eszközünk a fejünk. Mindig mindenki gondolja át amit csinál! A balesetek leggyakrabban két esetben következnek be. Amikor először csinálsz valamit, vagy amikor már sokadszorra rutinból. Lég óvatos, ha nem tudsz valamit, ne szégyellj kérdezni, amit meg már becsukott szemmel is tudsz, ott se legyél bután magabiztos! Szóval ÉSSZEL! Ja és munka közben senki ne hülyéskedjen, viccelődjön! Na ki vagy oktatva, itt írd alá!"
Visszatérve a garanciára, említettem, hogy a tervezés során a klímakompresszorok helyhiány miatt kikerültek egy gödörbe az udvara vezető rampa alá. Katasztrofális döntésnek bizonyult. Minden klímaberendezés alfája és ómegája a hőcserélők hatásfoka ami meg azok tisztaságától függ. Ez az udvari zug a hulló falevelek, a széfújta por és az eldobált szemét természetes gyűjtőhelye volt. Bár a hűtőközegek gáz-víz oldalon nem érintkeztek a külső levegővel, de a hűtőgáz kondenzátorait villámgyorsan eltömte az a szutyok ami az udvarról folyamatosan beáramlott. Ezeknek a gépeknek a háztetőn 12 emelet magasságban lett volna a helyük, de ez nyilván nehezen lett volna megvalósítható (drága lett volna? csúnya lett volna a ház? eszébe se jutott a tervezőnek? sose fog kiderülni min bukott el). Ezzel a hiányossággal együtt kellett élnünk. Raktunk rácsot szűrő anyaggal borítva, takarítottunk, kínlódtunk, de ettől a klímaberendezéseink hatásfoka örökre és végérvényesen csökkent. Például olyasmik fordulhattak elő, hogy mondjuk nyári melegben áramkimaradás miatt leállt, akár csak rövid időre minden. Ilyenkor miután visszaáll a hálózat, azonnal indulnak a szellőzőberendezések, fújják az egyre melegedő levegővel a hidegvíz nélkül maradt hőcserélőket melegre, és persze az automatika azonnal a maximumra szabályozza a motoros szelepeket. Igenám, de a hűtőkompresszorok csak kézzel indíthatók, mert azoknál van egy indítási protokoll. Tehát a szolgálatban lévő villanyszerelő (már ha időben értestést kap, és nincs más sürgős munkája) szabályszerűen kilép a személyzeti portán ( ha pechje van, még a rendészt is meg kell győzze, hogy a nála lévő szerszámokat nem lopni viszi) körbejárja a házat, lemegy a hosszú rampán az udvarra, bemegy a helyiségbe és indítja sorra a kompresszorokat. Sajnos a közben eltelt negyedóra alatt minden aminek hidegnek kellene lennie alaposan felmelegedett, felmegy a kondenzátornyomás ( a fizikával most nem foglalkozunk) PUFF, már le is kapcsolta a gépet a mindent felülbíráló védelem, ami a kompreszort a folyadékütéstől, azaz az AZONNALI HALÁLTÓL óvja. SAKK-MATT. A legrosszabb variáció, a következő éjszakai lehűléskor apró lépésekben, leszabályzott légtechnikai oldalon, magyarul kézzel felügyelve és nagy szakértelemmel, apránként indítani a teljes rendszert. Közben izzad mindenki, vendég és dolgozó a házban. Kínszenvedés, még most 40 év után is kiver tőle a víz. RÁADÁSUL, még ami nem a tervezés és nem az üzemeltetés miatt volt, a szerződés is katasztrofálisan köttetett. Szó szerint emlékszem ennyi idő után, annyiszor vágták anno a pofámba.... Mindenki reklamált nyáron, hogy ( az egyszerűség kedvéért ahogy elhangzott); "csináljatok valamit, mert meg lehet dögleni teljesen szar a klíma!" És mi állt a szerződésben? "Nyári belső hőmérséklet a külső hőmérséklet mínusz 7°C, helyenként magasabb." (zonenweise höher)" Tehát ha odakint mondjuk 38 °C volt árnyékban (és az udvaron a napon, ahonnan a levegőt szívták be a szellőzőgépek 42), odabent lehetett 31°C amitől az én fejemet szedte le mindenki aki ott dolgozni kényszerült... és igaza volt! Mert egy négycsillagos szállodában klimatizált térben NEM LEHET harmincegy fok meleg. Ahányszor reklamáltam, csak elém rakták a szerződést; zonenweise höher. Mindent megpróbáltunk. Éjszaka "lefagyasztani" dermesztőre a helyiségeket, de ugye a dolgozók reggel amikor beértek és fáztak mit csináltak? Kinyitottak ajtót, ablakot és anyáztak, hogy "ezek a hülyék bezzeg nappal nem hűtenek, csak amikor nincs itt senki".
És még a zonenweise höher se stimmelt. Mert még annál is melegebb volt nyáron gyakorta és nem helyenként, hanem már a központi gépnél is. Annyit szekíroztam, fenyegettem, ütöttem, vágtam minden vonalon a Swatek & Cerny kivitelezőt, hogy a cégtulajdonos, az alkalmazottai által, csak borzongva és elkerekedő szemmel emlegetett, rettegett Herr Cerny magán-jetjével személyesen szállt le Ferihegyen és taxizott ki a házba, hogy megregulázzon engem. Nagy mellénnyel kezdte, aztán amikor én meg bedugtam a digitális hőmérőt a légcserélő előtt, meg után, és meggyőződhetett róla hogy patyolat tiszták a szűrők, a hőcserélő frissen mosott, és mégis csak 3-4 fok a különbség, csak vakarta a fejét.. Akkor éreztem némi elégedettséget, de hát ettől semmi se változott, ahogy az sem, hogy én a 8-as busszal mentem haza ő meg a magángépével.
Beáztak a közösségi terek a földszinten ha esett az eső. Na ez aztán klasszikus garanciális hiba, ezt se a tervezőre, se az üzemeltetőre nem lehet rákenni. Magánvéleményem, hogy gyűlölöm a lapostetőt. Itt meg még ráadásul autóparkoló van rajta térburkolattal, tehát abszolút javíthatatlan. Gányolták az osztrákok üttre-főre mindenféle megoldásokkal kísérletezve...... kicsit szpojlerezek. 14 év kihagyás után úgy hozta az élet, hogy ismét a Novotelben találtam magam, ezúttal műszaki igazgatóként, akkor is folyt a víz a plafonból, és talán azóta is folyik.
Na ennyit a kezdetekről, rengeteg történet kavarog még a fejemben, de lezárom ezt a részt kivételesen korán, mert amikor éjjel hagyom abba az írást, még vagy egy órát nem tudok elaludni annyira kavarognak a fejemben az emlékek.
Folyt. köv.
