Viharos szél van. Viszont miután felmelegedett az idő (már kora reggel is + 6°C volt ) elhatároztam, hogy MOST aztán leszedem a karácsonyi fénydekorációt. Lopva öltözködtem, merthogy J amikor Vízkereszt után hozzákezdtem volna az ilyenkor szokásos munkához, kategorikusan nemet mondott rá. Ha rajta múlna, mi egész évben ki lennénk világítva. Kétségtelen elég jót csináltam, a télikertben egész éjjel színes lézershow ami még a Duna túlpartjáról is látszik, beragyogja a fák kopasz ágait, villognak a fények a kerítésdrótokon, az ereszcsatorna és az "esernyő" peremén hullámzik a fehér fényfüzér, de hát  azért már igazán elmúlt a Karácsony, az utolsó bejgli utolsó végét is megettem már vagy egy hete. Na szóval mindezidáig utolsó feleségem csak akkor vette észre, hogy min mesterkedek odakint a süvöltő szélben, amikor már lebontottam az egészet. De elég is volt ennyi odakint, hogy nemcsak én nem bírom úgy mint régen a Beaufort 8 feletti szelet, a két kutya, akiket amúgy normális esetben csak erőszakkal lehet beinvitálni a  házba, egy könnyed füttyentésre előttem száguldottak be az ajtón. Kifagyott a seggük odakint. Ahányszor csak megérzem a jó meleg otthont, hálát adok Istennek, hogy öregségemre megadta nekünk, hogy mindez gond nélkül meglegyen. ANNYISZOR eszembe jut, hányan vannak akik ilyenkor nélkülöznek.

Apropos kutyák. A Picur általában alszik még amikor reggel bejövök a hajóról és nem jön sétálni velem, de a Szmájlit nem lehet kicselezni. Amíg bent matatok a reggeli piperével a fürdőszobában, csak nyújtózkodik, de amikor meztelenül bemegyek testsúlymérni a szobába ( 3 kilót felszedtem a télen, de megnyugtató, hogy a nadrágszíjam ugyanabban a lukban van, mint tavaly nyáron), már nyüzsög. Öltözködni kezdek, hessegetni kell, mert nem tudok tőle nadrágot húzni, féktelen optimizmusában ki-be szaladgál elhúzgálva az előszobába vezető vastag függönyt. Minden nap PONTOSAN ugyanaz a menetrend, de úgy gondolja, hogy HÁTHA ma mégis egy szál alsónadrágban fogok vele sétálni menni a szántóföldre. Amikor már az előszobában a bakancsomat (vagy ha sár van a gumicsizmát) húzom, muszáj kiengedni, mert nem bír magával, nem lehet tőle cipőt húzni, inkább kint vár az ajtó előtt fagyoskodva, mint bent a melegben. Lehet attól retteg, hogy itthon hagyom. Ugyanakkor, főleg ha nagyon rossz idő van odakint, hideg, vagy eső, boldogan rohan be a fél órás séta végén és már alszik is a cserépkályha tövében az ágyában. Ma különösen jó napja volt, összefutottunk Peterrel, aki egy nyugdíjas német mesterszakács, a Kempinskiben volt séf, de az egész világon dolgozott már, itt telepedett le, magyar felesége van, na az ő kutyája a Rosi, egy masszív vizsla-staffordshire keverék, olyan 6-8 kilóval lehet nehezebb a Sz-nál, de ha találkoznak őrületes rohangászásba és birkózásba kezdenek. Nagyon kell velük vigyázni, mert nincsenek tekintettel senkire amikor száguldanak, az isten óvjon meg mindenkit ha elülti oldalról a lábát 50 kilónyi száguldó kutyamix. Peter különösen veszélyben van, mert nemrég csapágyazták mindkét térdízületét.

Kaptam egy levelet, hogy meg kell újítani a stég szerződést a Vízüggyel, ezért új helyszínrajzot kell beadni, rendben van, fényképeket küldeni Emailben, ez is elmegy, de hogy 90 napnál nem régebbi ERKÖLCSI BOZONYÍZVÁNYT kell mellékelni a beadványhoz, ez nem megy ki a fejemből. Azt hiszem életemben nem kértek még tőlem ilyet, utána kell nézzek hol adják, gondolom kormányablak.