Ébredés Dubrovnik Marina Frappában 10.-én vasárnap. Az volt a terv amit Gyuri kapitány dolgozott ki jóelőre, és ami miatt erre az útra esett a választásom, hogy lehajózunk Dubrovnik alá Cavtatba, ott kilépünk Horvátországból (hajóknál ez egy hasonló eljárás mint amikor valaki átmegy a határon, csak nem csak az embereknek, hanem a hajónak is ki kell lépnie az adott országból) lehajózunk Montenegróba, Zelenikán belépünk Hercegovinába, merthogy amióta megszűnt a Jugoszlávia az már egy másik ország, de bár nem EU tag mégis be lehet lépni bele útlevél nélkül személyi igazolvánnyal, ahogy az EU tagállamokba. Nyilván az idegenforgalomból származó bevételek, amik alighanem az egyik fő nemzeti jövedelmi forrásuk, felülírják a szigorú jogszabályokat. És itt kezdődtek a bajaink. 

Elsősorban kiderült, hogy Cavtat nem üzemel, Dubrovnikban kell kilépni. Ez még nem lett volna olyan nagy baj, csak annyi, hogy 10 mérfölddel hosszabb az az út ami alatt már nem lehet megállni például fürdeni. Mert ha egyszer kiléptél az országból, akkor a legrövidebb úton és a lehető leggyorsabban el kell azt hagynod. Tehát bármennyire is jólesett volna lelassítani és megmerülni a hőségben a hűs (25 °C) habokban, nem tehettük, mert ezek az átkok telerakták kamerákkal a partot és mindenkit figyelnek. Sőt a parti őrség hajója is szemrevételezett. Gy mesélt olyan ismerősről akit ezereurós büntetéssel vágtak nyakon, mert nem a nyílt tengeren, hanem a szigetek közt, tehát belvizen hagyta el az országot 

De ennél nagyobb baj volt VELEM. (és akkor még nem sejtettük... ahogy Pelikán gártőr sem...) De menjünk sorjában! Kiálltunk tehát Dubrovnik marina Frappából és átmotoroztunk szembe a "Q" mólóhoz. Kis magyarázat nemtengerészeknek. Amikor egy hajó megérkezik, vagy elindul egy országból hivatalos vizsgálatot kell kérjen a be- ill. kilépéskor. Nem tudom mióta van ez így, de alighanem egyidős a civilizált hajózással. Ehhez felhúzza a "Q" lobogót az árbocára, az eljárás még abból az időből való amikor a hajók egymással és a parttal lobogókkal kommunikáltak,

tehát jelen esetben egy sárga lobogót, és lehorgonyoz, várva a hatóságot, vagy kiáll a kijelölt partfalhoz és a szükséges iratokkal beballag a hivatalba. Ez egy lezárt terület, innen amíg a vizsgálat nem történt meg se be, se ki senki.

Kikötöttünk hát a Q betűvel jelölt elkerített partfalnál a Police épülete előtt, Gy kapitány meg, a hajó és a rajta lévők személyi okmányaival a dossziéjában beballagott a hivatalba mi meg vártunk. Sokáig. NAGYON sokáig. És akkor nekem valami elkezdett derengeni...CSAK NEM?? Merthogy 2007-ben már volt problémám a személyi igazolványommal. Athénból nem akartak hazaengedni Magyarországra, mert nem ahhoz a piros könyvecskéhez voltak szokva amit én még közvetlen a Kádár korszak utánból, már az új címerrel, de még a régi formátummal mint személyi igazolványt használok, merthogy örökké érvényes a beleírtak szerint, illetve amíg élek. Minden magyarul van beleírva amit külföldön a kutya se ért. Akkor nagyon nehéz volt kidumálni. DE BIZONY!  MOST is ez volt a baj. Megnéztek, kikérdeztek, vonogatták a vállukat, de kiengedni nem akartak Horvátországból. Mutogattam a horvát kishajóvezetői papíromat, jogosítványomat, mindenki bólogatott és a vállát vonogatta. Aztán nagysokára aláírtam egy papírt amin elismertem a személyi adataimat és mehettünk. Ezzel elment egy rakás idő, szóval szedtük a lábunkat motorhalálában Montenegró felé. A hőgutát kerülendő a tengeri merülközés helyett csak hátul egy kis édesvízű zuhannyal a hajó farán.

És még nagyon nem volt vége! Merthogy miután kikötöttünk a hercegovinai Zelenikán a beléptetőhelyen, Gy ugyanígy beragadt a vizsgálatba. Teltek az órák és ő nem jött. Aztán jött teljesen letörve és közölte, hogy engem nem hajlandók beengedni, mert a személyimet nem ismerik. Útlevéllel meg nem készültem. Odamentem a finánckonténerhez én is és közöltem, hogy a probléma itt áll előttük, mégis más személyesen mint egy fénykép a személyiben...bár igaz, hogy a 30 évvel ezelőtti önmagamhoz már egy cseppet se hasonlítok. Érdekes módon egyáltalán nem izgultam. Nyár van, mindenki egészséges, kihozom a cuccomat, letáborozok itt két napra egy raklapon, vagy megunnak és mégis kiengednek, vagy megvárom amíg a többiek visszajönnek értem. Gyuri csüggedtebb volt, így még nem járt soha. A rendőr meg mutogatta, hogy ebben a személyi igazolványban nincsenek meg azok az adatok amiket neki be kell vinnie a szent számítógépbe, hogy beléptessen. Én meg mondtam, hogy értem, de én akkor is be akarok lépni. Aztán kicsit félreraktak minket és foglalkoztak a többiekkel, akiknek segítettem kikötni, aztán beléptek és segítettem eldobni a köteleiket és a fináncok meg csodálkoztak, hogy még mindig ott állunk az ablakuk előtt és nem szűntünk meg probléma lenni. Aztán jött a váltás és ők is szembesültek a problémával. Lefényképezték a napon a címeres személyimet és újabb fináncok jöttek-mentek és mindenki beszélt mindenkivel és mi még mindig ott ácsorogtunk. De én ÉREZTEM, hogy van valami rugalmasság a levegőben. Mert nem voltak ezek cseppet sem elutasítók, pláne rossz emberek, csak nem tudták mi a fenét csináljanak ilyenkor. Egész megsajnáltam őket. Aztán Gy valahogy kötött egy alkut becsületszóra az illetékessel. Nem beszélek ugyan szerbhorvátul, de annyit megértettem, hogy kaptunk 3 nap laufot. Tehát most van vasárnap, szerdán 9 órakor itt legyünk visszajőve, akkor is ő lesz szolgálatban, mert ha nem, abból bajunk lesz nekünk is meg neki is. Erre lejattoltunk és irány a hajó. Gy még visszasuhant okmánybélyeg gyanánt egy üveg pálinkával és beszedtük a köteleinket és kotrás Kotorba! Na így lettem migráns Montenegróban.

Mint az alanti képen látszik, alaposan elment az idő, jócskán benne voltunk a késő délutánban. 

De szedtük a lábunkat és meg is érkeztünk a kotori öböl bejáratát őrző erőd elé.

Akinek nem ismerős, valamikor a monarchia idején itt állomásozott az egyesült hadiflotta, akkoriban a helyet még Catarronak hívták, merthogy hivatalosan olasz nevű volt akkor az egész dalmát tengerpart. Rendkívül védett hely, mind időjárási, mind hadászati szempontból, mert körbe a magas hegyekről szarrá ágyúzható bárki aki illetéktelenül akarna behatolni, de ez volt  a veszte is az első világháborúban, mert ide ( és Pólába, ahonnan a szerencsétlen sorsú Szent István csatahajó indult első és egyúttal utolsó útjára)  zárta be a monarchia hadiflottáját és kárhoztatta tétlenségre az olasz és angol hadiflotta. Az otrantói szorost elzáró blokád áttörési kísérlete során történt az alighanem egyetlen magyar vonatkozású tengeri csata, melyben Horthy Miklós sorhajókapitány ( a csatában sebesüléséből felépülte után ellentengernagy) valamivel nagyobb kárt okozott az ellenséges hajóknak, mint amennyit azok neki és mielőtt odaértek volna a jelentősen nagyobb tűzerővel rendelkező brit hajók, sikeresen menekült vissza Catarroba. (Régen olvastam az erről szóló könyvet Veperdi András barátom fordításában és ajándékaként, de nagyjából ennyi a lényeg emlékeim szerint, akit érdekel itt egy osszeállítás  http://real.mtak.hu/.../1/HSZ_2017_145_6_Kramli_Mihaly.pdf)  Egy tengeri ütközetben alig van szerepe bármiféle furfangnak, személyes bátorságnak. Akinek messzebbre visz az ágyúja és nagyobb a tűzereje az lövi szét a másikat. Mert már akkor eltalálja az ellenséget amikor az meg még őt célba venni se tudja, mert nem tud olyan messzire lőni. Hacsak a másik nem tökhülye. De erre botorság stratégiát építeni. Ezt a csatát politikai becsípődéstől függően tartják győzelemnek és vereségnek egyaránt, de  a valóságban semmilyen befolyással nem volt a háború kimenetelére. Mindenesetre a catarroi matrózlázadásnak jelentős oka volt a kikötőben tétlenségre kárhoztatott hajók legénységének sanyarú állapota.

Az öbölbejáratot őrző erődöt elhagva szélesebb vízre jutottunk

Gy visszavonul a hivatalába

én kormányzok befelé

A villanytérkép mutatja az utat csak rá kell kattintani a robotot a rottára és kicsit figyelni nem jön e valaki keresztbe, ennyi a mesterség .

DE elment az idő és hamarosan jött a sötétség. Na itt mutatkozik meg Gy kapitány hatalmas tapasztalata. Mert hiába a technika, fogalmam sincs (pláne az én szememmel) hogy az a lámpa ott egy parti autóhoz, vagy egy vízen álló horgászhoz tartozik. A város fényei csillognak-villognak a forgalom mind vizen mind szárazföldön jelentős. De ő anélkül, hogy ránézne bármi műszerre, adja a kormányparancsokat, mondja az ott a komp, az a pislogó nem egy stoplámpa, hanem egy bója, ne menjek közelebb a parthoz, mert kagylótelep hálói vannak ott, egy nagy dög szállodhajó jön balra szemből pirossal ( a hajók bal oldalán piros, jobb oldalán zöld fény világít, innen tudni, hogy épp merre mennek a sötétben, bár mindent elkövetnek, hogy egy rakás egyéb fény elhomályosítsa a navigációs lámpákat, de ezen a fotón kivételesen tisztán látszik, hogy a böhöm nagy hajó balról szembe jön nagyjából velünk párhuzamosan), szóval megyünk teljes sebességgel bele a sötétbe mintha nappal lenne.

És simán kiköt a legeslegeslegcsücskében a kotori öbölnek a városfal tövében, ez nagyon tengerészes volt, elismerésem!

Ez a chartplotter szerint megtett út Zelenikától Kotorig.

( a "Tivat" az út végén nem igaz, Tivat előbb van ott balra, csak a piros pötty eltakarja a Kotor feliratot.)

Folyt. köv.