Azt gondoltam, hogy örökre elbúcsúztam a Balatontól, ami nagyjából igaz is. Nem is hiányzott igazából, végülis vízen élek most is, de azért hogy 30 csodás évet eltöltöttem ott vitorlázással, nem múlt el nyomtalanul. Úgy három hete felhívott az Ádám Sanyi, régi kedves jóbarát, hogy nincs e kedvem velük, régóta együtt lévő csapattal elmenni két napra vitorlázni a Balatonra. Miközben részletezte a dolgot a telefonba, egyfolytában azon gondolkodtam, hogyan utasítsam vissza az ajánlatot, hogy ne legyen bántó. Mert aki olvassa a blogot tudja hogy lettem ember- és társaságkerülő a betegségem következtében, PLÁNE olyanok közé kerülni akiket nem-, vagy csak alig ismerek.... szóval nagyon nem volt kedvem felkerekedni és vegyülni. De a Sanyi csak mondta és mondta, válaszra se hagyva időt, amikor meg mégis megállt, visszakérdeztem, szóval húztam az időt a döntésre, ő meg ecsetelte honnan, milyen hajóval, milyen társaságban, én meg hallgattam és bevallom gyötrődtem. Pillanatnyi, mindentől, főleg emberektől elrugaszkodott állapotomba gyakorlatilag belecsontosodtam. Megállapítottam, hogy ilyen lettem, beszélni, verbálisan gyorsan reagálni, ahogy régen, nem tudok, kívülálló lettem és magányos. De a Sanyi csak mondta, én meg hallgattam és gondolkodtam. MIÉRT ne mennék?? Nehogy már szégyellős legyek 77 évesen! Ez egy kifejezetten magas fokon megtisztelő ajánlat. Sanyival nem vagyunk összejáró (igazából senkivel se vagyok az) sülve-főve együttlévő barátok, egyszer jártam nála annak is van vagy tizenvalahány éve, ha MOST meg pont én jutottam eszébe, nincs ép ésszel elfogadható magyarázat arra, hogy nemet mondjak. Úgy, hogy legjobb szándékom ellenére IGEN-t mondtam. Mindjárt folytatom, csak egy kis háttérinfó. 

Valamikor, amikor először voltam Vízügy vitorlás klubtag, az ELMŰ vitorlás klub Siófokon volt, gyakorlatilag mellettünk a móló bejáratnál. Aztán a cég megszerzett egy vízparti területet (ezek még a vad "szocialista" idők voltak) Alsóőrsön és a klub átköltözött oda, sokkal jobb körülmények közé.... ez valamikor a '80-as évek elején lehetett emlékeim szerint. Velük ment a Berecki Sanyi is a "Leguán"-nal, meg talán mások is tőlünk. Az új klub rendkívül sikeres volt, egy erős cég hátterével, de hát akkoriban nagyjából minden cég erős volt az állammal a háta mögött. Azóta sok víz folyt le a Sión, minden megváltozott, például ki hitte volna, hogy a nagymúltú MAHART vitorlás klub, aminek tengerész koromban szintén voltam a tagja,  Siófok kikötő legjobb helyén teljesen megszűnik ( a Nemzeti Színház ott lévő népszerű üdülőjével együtt, aminek a büféjében a legismertebb színészekkel együtt ittunk és a Szabó "Pempő" klubtársunk, akinek Garas Dezső volt a manchaftja mérte a pálinkát, mert a lánya volt a büfés).... ahogy a MAHART is megszűnt és még annyi más.  MICSODA IDŐK voltak! Az ELMŰ felett is átviharzott a privatizáció, és nagy kérdés boldog lesz e a vége, de ez egy másik történet, "ugorgyunk".... ahogy Pósalaky úr mondá Nyilas Misinek!

Na szóval az ELMŰ kikötőbe autóztunk szerda reggel Sanyival, aki volt olyan kedves, hogy odafelé felvett Ráckevén. Lórévnél kompoltunk át a Dunán és a GPS navigáció ellenére el se tévedtünk, elsőként érkeztünk Alsóőrsre. A hajó amire becuccoltunk a "Kárpát" nevű 50-es cirkáló volt, Kettőnkön kívül Jani a kormányos, Jenő és Gyula alkottuk a csapatot, egy ötvenesre az öt fő pont a legoptimálisabb létszám. (a vezetéknevek közlésére nem kértem felhatalmazást, így csak keresztnevekkel mesélek, a nevekkel amúgyis mindig bajom van, említettem már hogy képtelen vagyok őket megjegyezni, a rövidtávú "folyékony" memóriám már fiatalon is csapnivaló volt, azóta ez csak romlott, kevésbé kiváló társaságban mindenkit csak Bélának nevezek, ha tiltakozik, elnézést kérek ).

Remek friss szélben indultunk, szikrázó napsütésben, úticélunk Balatonföldvár volt, napi célunk a minél több élvezetes vitorlázás, ennek megfelelően elvitorláztunk Zánkáig, végig cirkálva, élvezve a sebességet a valamikor ritka de az éghajlatváltozás következtében egyre gyakoribb délies szélben. Én kormányoztam, jó jollés szokás szerint kizárólag az orrvitorla madzagjaira figyelve, amikoris valakinek feltűnt, hogy valahogy nem igazán jó az irány. Na kiderült, hogy a baloldali csörlő suttyomban ráengedett a génuára, 15 fokkal mentünk tompábban, mint mehettünk volna. A legjobb megoldás ha az ember csak "fűrészelni" akar de nem haladni is a cél irányába. De olyan jó szél volt, hogy még ezt is megengedhettük magunknak. Zánka előtt fordulva bő széllel így is kikötöttünk időben Földváron a  "Szpari" előtt.  40 éve nem ültem tőkesúlyos hajóban, annyira hozzászoktam a jollézáshoz, hogy kezdetben kissé szokatlan volt nem törődni a dőléssel, de a kellemest (hogy nem kell ugrani kiülni, nem kell lógni a trapézon, nem kell erősödéskor ejteni megfuttatni a hajót, figyelni az erősödésekre,  felmenni magasságért ha gyengül, egyik kéz örökké a grószshotton, ha netán mégis túl erősre vált a szél stb) könnyű megszokni. Két óra után a rövidnadrág és póló helyett felvettem a vékony fehér hosszúujjújaimat, még épp időben, mert így is megpirultak a térdeim és az alsókarom, de nem fájdalmasra. Szóval remek vitorlázás volt piszokul élveztem. 

Kikötés után Földváron Erdélyi Béla egy szatyor sörrel fogadott minket. Béci, aki intézménye a balatoni vitorlázásnak, könnyekig meghatott azzal, hogy bár vagy negyed évszázada nem láttuk egymást, emlékezett rám, pedig azóta megfehérszakállasodtam, megkopaszodtam és amúgyse voltam akkora "név" még fénykoromban sem, de ő mégis. Még a hajóépítő projektemre is emlékezett. Jó érzés NA! 

Estebéd után lefekvés, én itthoni szokás szerint a hajó kényelmes ágyán aludtam, a többiek szobákban a klubházban, panaszra nem volt okom, én amúgyis ha leteszem a fejem alszom, ahogy a régi mondás szól, "a tengerész egy szál kötélen is elalszik". Másik szokásom, hogy bárhol vagyok én ébredek elsőnek. Mire a többiek felébrednek én már túlvagyok a reggeli rutinon. Bár Balatonföldvár sokat változott azóta, mióta utoljára ott jártam, azért odataláltam a "Közérthez" ami persze már Tesco, friss süteményeket, meg kaukázusi kefírt reggeliztem visszatérve a kikötőbe egy napsütéses padon, mire a többieknek kinyitott a büfé én már mindenen túlvoltam, úgy hogy tettem egy fotós sétát  a reggeli kikötőben.

Szóval vele, ezzel a gyönyörűséggel voltunk.

A kikötő rengeteget változott azóta mióta valamikor a '70-es évek hajnalán először jöttem be ide az Orion nevű, Hrehuss Gyuri kormányozta, szintén 50-es, de vasból épült hajóval.  Akkoriban itt a kikötő közepén még nem állt senki,  ma úszóstég az egész, töménytelen hajóval. A friss szélben csak néhány, a szomszéd álmával nem törődő hajótulajdonos falljai csörömpölnek az alumínium árbocokon, de amúgy béke honol a hajnali kikötőben. 

Csak a horgászok nem változnak....bár ezek aligha ugyanazok az öregek, azok már az égi vizekbe lógatják a kukacukat.

A Galamb sziget nem változott, bár a fák biztos sokat nőttek azóta. Az azért szerencse, hogy ezt még nem adták el valakinek... remélem nem adtam ötletet.

Ami a régi (még) az a Balaton. A csodás béke, víz nyugalma.

Hajnali ragyogás a kikötőben.

Jani a kormányos és egyúttal korelnök reggeli almáját fogyasztja. (végre valahára nem én voltam egy társaságban a legöregebb, ő hat évvel született előttem, de a csapat legfiatalabb tagja is 70 éves volt, szóval ez egy kifejezetten oldtimer brigád volt, sőt, bár a hajó műanyagból készült, de a sablont amibe kenték, emlékeim szerint a Mars nevű vas 50-esről vették le, ami  150 évnél is régebbi tervek alapján készült)

Jenő azt hiszem még nincs egészen ébren.

De aztán nemsokára kormányt ragad és elindulunk.....

már csak az a kérdés hova, mert az még nincs eldöntve. De megyünk, a szél kiváló.

Irány, mármint  a szél diktálta éles menet a sajkodi öböl, rengeteg gyönyörű élmény fűz hozzá, aktuális kedveseimmel, szerelmeimmel és feleségeimmel, majd gyermekeimmel gyakran másztam meg a Csúcshegyet, ahonnan a legszebb kilátás nyílik a Balatonra. A hajó amelyről többnyire úszva, vagy néha bocival érkeztünk a partra, eközben a nádas előtt várt ránk horgonyon. Határozottan olyan érzésem volt, mintha az én kedvemért jöttünk volna ide, holott, vendég lévén, egy szóval se akartam befolyásolni az útirányt. Különösen, hogy a másik csapáson elhúztunk Balatonudvari, korábbi üdülő falum előtt. Itt  építettem 12 éven át a saját kezemmel  a házamat... ez is "derégvót". 

Zánkáig mentünk a friss szélben. itt visszafordultunk Tihany felé. Tihany sokat változott mióta utoljára láttam, bár akkor is panaszkodtunk, hogy hogy beépült a hegyoldal, de azóta

mint egy lakótelep, vagy ahogy mostanság divat hívni "lakópark". Hüm... belegondolok, hogy ezek többnyire mezőgazdasági ingatlanok, tehát szőlőművelés, borospince, présház jogcímen kaptak építési, felújítási, fennmaradási engedélyt Unortodoxia fantázianevű viccországban.

A "csövön" áthaladva ismét erősödött a szél, gyakori, hogy a két medencében jelentős a különbség a szélviszonyok közt, most is ez volt, Balatonfüred felé "repesztettünk". Balra "öreg" Tihany kikötő. Előtte nosztalgiával emlékezünk a régi bableves-palacsinta  túrákra..... Az sincs már.

Mondjuk az apátság még  a régi, bár erősem behálózták. De a tövében az a modern ház nekem nem rémlik, hogy régen is ott volt, én egy szép régi kastélyra emlékszem előtte parkkal a vízparton, bár azt mondják a Kádáré volt a használat. Ahogy a róka mondja a Kishercegnek "Semmi sem lehet tökéletes".

Balatonfüred előtt elkezdtünk tépelődni. Kikössünk, vagy ebben a remek szélben inkább átrohanjunk egy bőszeles menettel Siófokra fagyizni? Én Siófoknak drukkoltam, de csak szelíden, nem illik a vendégnek erősködni, de nélkülem is emellett döntöttek a véleményformálók, így hát ismét csapást váltottunk és  bőszeles menetben kormányoztam a hajót régi anyakikötőm felé. Bár mondtam a Janinak, hogy én már tegnap kidolgoztam magam a kormánynál, de ő mondta a tegnap ma már nem számít. Na akkor irány az Európa hotel, ami nekem az örök tájékozódási pont Siófokra, de felvilágosítottak, hogy azóta megépült a kórház toronyépülete, immáron az a legmagasabb, úgy hogy azt céloztam. Talán a sors keze, hogy életem alighanem utolsó balatoni vitorlázása ott végződik ahol elkezdtem 1970-ben, Siófokon. Volt egy kikötés a Kishamis helyén a szélen (hol van már a régi siófoki kikötő, ahol a "Hamis" bóján állt a medence közepén!?),  fagyi a "soron", még benéztem a régi klubom, a Vízügy "alsóházba", kerestem a Luxit, de csak reggelente néz be egy kávéra, már a veje Ádám "viszi a boltot", Pomucz Tamás sincs már ami még szomorúbb, mert ő még fiatal is volt és már nem is él, nem beszélve a sok kedves régi klubtársról, Fluck Jenőről, Papanek "Ákáról", Marosi Enochról, "Edusról", vagy Sárikáról a háznagyról... fenébe, nem akartam ilyen szomorúra a végét..... Luxikám lemaradtunk egy ölelésről, akkor csak így írásban! 

Átsuhantunk Alsóőrsre másodfokú viharjelzésben,

amitől hamarosan el is állt a szél, az utolsó kilométert már motorral megtéve és ezzel vége volt a két gyönyörűséges napnak. Nem bántam meg, hogy elfogadtam a meghívást és köszönöm, hogy ott lehettem ízlésemnek tökéletesen megfelelő, csalódást nem okozó társaságban.