Kicsit optimista voltam egy hete ilyenkor. Kiütött minket valami nyavaja. J visszaesett másnapra, éjszaka 39,2° C lázzal és egyéb kellemetlenségekkel. Én nem lázongtam, csak nagyon elfáradtam. A szokásos fulladásomra rátett egy lapáttal valami felsőlégúti izé, amiből most kezdek kiegyenesedni. De ez a gusztustalan harákolás, köpködés nagyon kikészített. Mindenki kérdezi csináltam e Covid tesztet, de MINEK? Akár az akár nem az, semmit se csinálnék másképpen. Nem megyünk emberek közé, nem fogtam kezet egy hétig senkivel, tegnap éreztem először magam úgy, hogy már nem feküdnék egész nap mint egy darab fa, szóval lett bennem némi életerő. Mert egy héten át amint lefeküdtem, már aludtam is. Gyakorlatilag egész nap.
Ma mindent betetőzött a rossz hír, kaptam reggel az SMS-t Évitől, keresztkomám Szilágyi András feleségétől, hogy Andris hétfőn meghalt. 80 éves volt. Azóta se tudok másra gondolni. 1963 óta voltunk barátok. Tőle tanultam vitorlázni. Első munkahelyemen ismertük meg egymást, én voltam az esküvői tanújuk, majd az 50 éves "újraházasságuk" alkalmával ismét. Ez utóbbinak is már öt éve. Ezt most nem ragozom tovább, csak leírtam, hogy fáj.
De amúgy ma már tüsténkedtem odakint, a Suzukit vissza alakítottam kutyaszállítóból személyautóvá, kiporszívóztam, mert egy jó hír azért van, a Sz kutya lába úgy tűnik rendbe jött, bár látszik a sebhely, de nem nyalja, szóval nem kell már a gallér rá, amitől szegény már egészen letargikus bolond volt, zombiként ütközve neki mindennek. Készültünk visszavinni az állatorvoshoz kontrollra, de betegen nem mehettünk, mostanra meg úgy döntöttem, hogy az antibiotikumot is elég volt 10 napig szedni, szóval gyógyultnak nyilvánítottam a jószágot. Érdekes, hogy a kutya, bár gyakran meglepő a kognitív intelligenciája, képtelen felfogni a testével összefüggő, de nem annak tartozéka, rá nézve gyakorolt hatásait. Miközben többnyire a legbutább bútorszállító munkás is képes hátán a sezlonnal úgy felmenni a negyedikre, hogy egyszer se veri bele a bútor sarkát a lépcsőház falába.
Akarok még írni egy záró fejezetet a tanulságokkal az adriai hajózásról, mert már az elején is jeleztem, hogy rekedt bennem mondanivaló, de ez a mai halálhír kicsit kizökkentett, szóval majd.
