A ma délelőttöt a belgyógyászaton töltöttem a szokásos ellenőrzésen pajzsmirigyhormon adagolásilag. Elég rossz a TSH-m. Sajnos úgy tűnik nem igazán lehet eltalálni a hormont amit mesterségesen adagolni kell miután a pajzsmirigyemet 3 éve eltávolították. Abban maradunk a doktornővel, hogy egyelőre maradjon a korábbi dózis, de egy hónap múlva megismételjük a labort.
Én egész jól gyógyulok a fenetudja milyen vírussal, de J visszaesett, éjszaka belázasodott. Legalább a Sz kutya gyógyulna meg, de megint nyalja a lábsebét, vissza kellett rá adni a gallért.
Ott tartottam, hogy 14.-n csütörtökön Postinán tértünk nyugovóra vacsora után a kikötőben.
Reggel sétálni indulunk a csinos városkában.
Bájos ez a stílusos ablak, vagy micsoda.
Ez valami jeles épület lehet, de sajnos nem tudom elolvasni a táblát.
Este volt nyüzsgés, de a reggel néptelen.
Csak a kocsma előtt ülnek a férfiak italukat szopogatva és trécselve, mint ahogy a mediterránon és az arab vidékeken mindenütt.
Egész biztosan nincs különösebb építészeti regula a házak kinézetére, mégis mindenütt ugyanaz a stílus, építőanyag és forma. Ez az ad-hoc tetőterasz olyan nagyon spontán.
Még veszünk pár apró ajándékot, két üveg olivaolajat, meg finom tökmagos kenyeret az indonéznek kinéző, horvátul beszélő lánytól a péknél, aztán elhajózunk.
Gy csak úgy vízről meg akarja nézni Sutivan kikötőt, útbaejtjük. Nem sietünk, itt a vége a túrának, Split, ahonnan indultunk és ahova érkezünk, már csak néhány mérföld.
Persze nincs szél, motorral megyünk. Először a vízi benzinkút előtt állunk (már ahogy vízen állni lehet horgony és kikötés nélkül) sorba. Nagy a tolongás, péntek van, a charterhajók ilyenkor tankolják tele leadás előtt a hajókat, de aránylag szerencsénk van, hogy talán csak hárman voltak előttünk, mire végzünk ennek a duplája kering köröttünk. Most van az igazság pillanata, mindjárt kiderül mibe is került gázolajban az utunk. Legutóbb Montenegróban tankoltunk, kihasználva, hogy ott valamivel olcsóbb az üzemanyag.
Elhajózunk Orbán Viktor valamelyik nyaralója előtt,
aztán rendben kikötünk Split Kastela kikötőben. Itt kezdődött és itt a vége a túrának.
16.-ka szombat. hajótakarítás, csomagolás. Dr Sárkány György hajótulajdonos skipper és immáron jóbarát marad, mert délután már új vendégei érkeznek, minket Ibolya visz innen Fonyódig. Még beugrunk a "Közértbe" apróságokért, de már minden bent van az autóban, onnan már csak hazafelé vezet az út..... illetve azt gondoljuk. De elkezdem keresni az okostelefonomat, mert sehol sem találom és ez nagy szerencse, mert ennek kapcsán veszi észre Ibolya, hogy a Gyuri telefonja viszont itt maradt az autóban, ami kész tragédia lenne, így viszont csak két kilométert kell visszafordulni vele a kikötőbe. Időközben az én kicsúszott telefonomat meglelem a csomagtartóban. Szóval dél elmúlt mire végülis igazából nekiindulunk a hazaútnak.
18 óra kevésvalahány perckor érünk Fonyód vasútállomásra. Óra 24-kor indul a vonat, de még futásban helyjegyet kell venni és a rengeteg csomaggal átkelni lépcsőkön, aluljárón le és fel. Mindez ismét csak futásban. Szerencsém van, a zsákomat segít egy tetovált fiú levinni a lépcsőn, mások meg fel a 4-es vágánynál és két perccel a vonat érkezése előtt már ott is állunk. Felszállás is szerencsés egy komplett csapat fiatalember Helly Hansen egyenpólóban, szóval hasonszőrűek közé kerültünk, valamelyik nagyhajó legénysége segít feldobálni minket a vonatra. Pár megállót utazunk együtt, talán Földvár lehet ahol leszállnak, addig futólag kitárgyaljuk a friss élményeinket, azt hiszem tetszünk nekik a két öreg ahogy megérkezik a tengeri kalandról.
Érkezés Kelenföldre 20:16-kor. Ismét szerencse, a kedves kalauz segít leszedni a zsákomat a vonatról, sietni nem kell, mert a ráckevei HÉV minden óra 35-kor indul a Közvágóhídtól, a 20:35.ösre esélyünk sincs a 21:35-öset meg kényelmesen elérjük a Kelenföldről induló 1-es villamossal. Már csak a lépcsőket kell leküzdeni, ezúttal külső segítség nélkül, fél óra várakozás és kissé holtfáradtan és félkómában elhelyezkedünk a HÉV-en.
22:50, Sári Pista vár minket az állomáson az autóval és pár perccel 23 óra után már a kutyáinkkal ölelkezünk itthon a kertben.
Hát ennyi volt a kaland, a "búcsú a tengerektől".
