6:28 Gyönyörű a reggel.Megjöttünk a sétából. Nem is tudom hogy lehettem pár hete olyan kedvetlen hangulatban. 5:40-kor ébredtem, kint szikrázó napsütés, bekapcsolva a rádiót, vidám terefere (Klubrádió"Libazsúr" ismétlés), majd a reggeli pipere után pattogó vidám zenék, fülig ér a szám a reggelbe indulva. A head falán a kollektor termosztátja 13,4 fokot mutat, miután még a parti fűzfa árnyékában van a hajó ez akkor megegyezik a külső hőmérséklettel, mit mondjak friss a reggel, két napja ilyenkor már karistolta a 30-at a hőmérő. Apropos hőmérő, termosztát, minden várakozásomat felülmúlja a napkollektor új keringetőszivattyús rendszere, annak ellenére, hogy tegnap viharos széllel bejött a hidegfront, egész nap nem érte el a kollektor a beállított 50 fokos bekapcsolási hőmérsékletet, a tegnapelőttről megmaradt meleg vízben zuhanyoztam este! Igaz nem volt már forró, de hidegvíz hozzákeverése nélkül kellemes melegben pancsoltam. Visszatérve ma reggelre, elment a vihar, a napon nincs is igazán hideg. A hajóból kilépve Fruzsi és Prézli (én csak Toprongynak hívom) kutyák fogadnak, a parton csatangolnak, kiszöktek Bözsikétől a gazdájuktól, Fruzsi amúgy Sz tesója, Sz ugrálva üdvözli őket a kerítés túloldaláról, ki is engedem rögtön, boldog szaladgálásba és játékos harcba kezdenek.
Tartok kicsit tőle, hogy nem fogom tudni elcsábítani a kutyámat a sétára, de első füttyentésre otthagyja a játszópajtásokat és már szalad is előre a jól ismert úton, miközben Fruzsi szomorúan néz utána.
Beérett a búza, a kalászok meghajtották fejüket, minden nap elrágcsálok egy szemet (talán nem károsítom ezzel túlságosan a gazdát), 10 napja Szent Ivánkor még egészen tejes volt, mára keményen roppan a fogam alatt.
Ideje elkezdeni az aratást, de egyelőre nem látok mozgást a földeken, kivéve persze Sz-t aki izgatottan száguldozik szimatolva a csak számára érzékelhető kósza illatok után. 
Ez a kép a gumioptika távolnézőjével készült, elnyargal többszáz méterre, majd visszaszáguld, ilyenkor szemmel láthatóan a mozgást élvezi, míg esti sétáinkon a barangolást. A búzában, mint a nagyranőtt fák kérgén ifjúkorunk elmúlt szerelmeinek fába karcolt, mára elfeledett, vastag forradássá vált kezdőbetűi, látszanak a vetéskori traktornyomok, a kutya beleveti magát egyikbe-másikba, nem látni merre szaladgál, csak néha lengedezik a messzeségben a kalász, de füttyentésre már látszik is ahogy vágtat vissza, szóval soha nincs olyan érzésem, hogy elhagy.
Persze nem mindig engedelmes, ma is felszedett egy bűzlő halfejet (ezek az átok horgászok szétdobálják ami nem kell a zsákmányból) és pucolt elfele vele, mert tudja, hogy nem szabad, hiába kiabáltam rá, bár többször lerakta, de amikor közelítettem felé felkapta és vitte tovább, végül eltűnt egy bokorban, de mire odaértem, már a zsákmány nélkül vidámkodott, alighanem eldugta előlem, jó lesz az holnapra is. Egészen kiszámíthatóan agyafúrt jószág, nem tudok rá haragudni. Hazaérve még lebeszélem, hogy lerohanja az utcán az eperfa alatt a hullott gyümölcsön lakmározó kacsákat.
Jó olyan utcában lakni, ahol ilyenek vannak. A többit majd este.
22:08 A remekül működő solar kettőpontnulla mellett a famunka is befejezéshez közeledik. Volt egy másfél méteres darab amit ki kellett vágni a gunwaleből, mert szétgombásodott. Azt hittem kevesebbel megúszom, de szeleteltem jobbról-balról mint a szalámit és még mindig porlott a belseje. A pót-darabot ívesre kellett szabni, ahogy a hajó orra felé hajlik befelé, de lapjára merőlegesen is hajlítani kellett ahogy a hajó orra fölfelé kunkorodik. Na ez utóbbi hajlítás volt ijesztő, mert amikor megpróbáltam szorítókkal az "L" alakban befelé hajlított mestersor peremre lehúzatni, elkezdett recsegni a fa, mint ami a húzott szálon elpattanni, törni készül. Gyorsan abbahagytam és mindenféle terveket kezdtem szőni, hogy kéne gőzön meghajlítani. Ehhez persze kellett volna egy olyan acélcső, melybe belefér a kifli alakú fadarab, le lehet zárni, hogy tűzön lehessen benne gőzölni a fát. Szóval nem egyszerű. Elsőre elkezdtem áztatni a munkadarabot. Beengedtem a Dunába, de nem tetszett ahogy úszott a vízen, úgy gondoltam, valahogy nyomáson kéne belepréselni a vizet a fába. Ezt úgy oldottam meg, hogy ólomsúlyokkal leterhelve leengedtem a fenékre, ekkor mindjárt nyomja másfél méter vízoszlop, egyébfajta szerkezettel való mesterkedés nélkül. Az volt a tervem, hogy egy nap után alu fóliába csavarva parázs felett gőzölögtetem ki belőle a vizet és azt reméltem eközben fellazulnak a fa rostjai. De csak úgy próbaképpen a fenékről felhúzott fát elkezdtem ráhajlítani a peremre... hátha. És lássatok csodát, mindenféle további hókuszpókusz nélkül hajlott a fa egészen könnyedén, nem recsegett, nem törött el, szépen felvette a kívánt formát. 
Ilyen aprócska sikerek tudnak megvidámítani. ( a képen háttérben látszik a fekete fóliába burkolt, hőszigetelt napbojler és a sárgába csomagolt fúrógépes szivattyú)
