Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @aiolosz: Köszönöm. Sokmindent csináltam...vagy legalábbis TÖBB mindent. De bármit is, mindig igye... (2024.05.07. 22:46) Kedd.
  • A Tengerész: @aiolosz: Köszönöm! Hát még én mennyire örülök neki! Volt egy rossz periódusom, amikor nemcsak az ... (2024.05.03. 07:44) Csütörtök.
  • A Tengerész: @táncoslábú laces: Ja és ha házat lehet akkor tartályt mért nem? videa.hu/videok/film-animacio/haz... (2024.04.27. 02:58) Csütörtök.
  • A Tengerész: @Advocatus Diaboli: Mmmm....annak a perlon zsinórnak egy szála is megtartja a testsúlyomat, de van... (2024.04.27. 02:41) Péntek.
  • A Tengerész: @Édesvíz: Welcome aboard Édesvíz! Hogy az ördögbe bukkantál MOST erre a régi bejegyzésre? (2024.04.19. 01:49) Csütörtök.

Linkblog

Szombat.

2013.02.23. 08:27 :: A Tengerész

Tegnap egész nap szakadt a hó. Hogy biztosítva legyen a magas páratartalom azonnal el is olvadt. Most eső esik, gondolom égész éjszaka ezt tette, undorító lucskos az egész világ. J még alszik, piheni ki a tegnapi napot, még neki is sok volt a végén a pattogás, én bent a "bányában", halom cucctól lépni alig lehet a szalon közepén és én időnként kiordítok, hogy ezt vagy azt adjon be, vegyen el, miközben kavarni kell, hogy a kaja oda ne kozmáljon. Amíg felébred kicsit irkálok, meg szörfözök a neten. Berágtam a Tmobile-ra. Egyrészt az adatforgalom amit adnak drága pénzért semmire se elég, másrészt akkor is elviselhetetlenül lassú amikor gyors, aztán az adatforgalom számlálásában is csalnak, mert még messze nincs ki a 3 GB "fogyasztás", de már lelassít saját bevallása szerint százhuszonvalahány kb/s-ra, de igazából gyakran  nullára, szóval csalás az egész, sz@rt árulnak drága pénzért. Megbeszéltem a drága jó Zolival, a Syntexker főnökével, hogy használhatom az ő vifijüket, én úgyis főleg este netezek, amikor ők már otthon vannak, tehát mégcsak nem is terhelem őket. Megkaptam a jelszót ( nem lehetek elég hálás nekik, amiben tudnak segítenek, bármi kell amit ők árulnak főleg ragasztókat, ingyen kapom tőlük), a Bucsy Gyuritól meg kaptam egy irányított antennát, azt bekoaxoltuk nagy szívások után J-vel a gépig. És csodák csodája a Tmobile szolgáltatásához képest a net villámgyors, pedig azt írja ki, hogy "Jelerősség: rossz". Amin amúgy nem csodálkozom, egyrészt vagy 100 m-re vagyok tőlük, a part szintje alatt, közben fák, lakókocsi, sólyacsörlő, roncs hajó a parton és még egyéb tereptárgyak és mégis! Amúgy a Tmobile-tól megszabadulni se volt egyszerű, elmentem a közeli Lurdy házban lévő irodájukba, de közölték, hogy náluk szerződést csak kötni lehet, felbontani csak a Budafoki úton. Ott vártam egy órát ( ügyfelek nagykabátban, én meg főleg, mert robogóra öltözködtem, kabátnak fogas nincs, leülni nem lehet, a dizájnba nem fértek volna bele valami lócák a kuncsaftoknak, viszont a fűtés ahhoz van kitalálva, hogy az alkalmazottak az egyenpólóban ne fázzanak), de csak bejelenteni tudtam a szándékom, mert elsőre elkezdett a kislány kecsegtetni csodálatos ajánlatokkal, pl, hogy ha módosítok akkor kapok egy tabletet és ugyanezért a pénzért 8 (!!!) GB/hónap adatforgalmat, de én hajthatatlan voltam, így adott egy telefonszámot, hogy azon felmondhatom a szerződést, neki nincs hozzá hatalma. Mint a sas amikor a karmaiba kaparintja a zsákmányt és nem ereszti. Hazatérve felhívtam a számot, amin  ismét kecsegtettek okostelefonnal és egyéb nyalánkságokkal. merthogy már  aranyijenolyan kuncsaftjuk vagyok (Miért nem azelőtt próbálkoztak mielőtt berágtam rájuk?) és ha felmondom mindez a kedvezmény elvész, de én hajthatatlan voltam és azonnal felmondtam a szerződést. Juteszembe ezzel ( http://www.arukereso.hu/gps-navigacio-c3548/overmax/ov-dualdrive-7-p141688180/termek-leiras.html )a tablettel szemezek főleg androidos navigációs programok alkalmazása, netfogyasztás és egyéb nyalánkságok szempontjából, van valakinek tapasztalata?

Mai idézetem:

Olyan korban élünk, és ezt tudomásul kell vennünk, amelyben nem az érték érvényesül, hanem az érvényesülésnek van értéke.

( Moldova )

26 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amapola.blog.hu/api/trackback/id/tr155099639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dismay22 2013.02.23. 09:36:25

Szia,

ezen a tablet-en am nincs WiFi, amit itt belinkeltel:) csak konyvolvasasra kell?

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2013.02.23. 09:55:41

@dismay22: Könyvolvasásra egyáltalán nem kell. Arra van Kindle. Ahogy írtam " főleg androidos navigációs programok alkalmazása, netfogyasztás és egyéb nyalánkságok". Pl megírni a blogot a hajón laptopon, áttölteni erre és ha van a parton hotspot onnan felnyomni a netre vele.

AdSa 2013.02.23. 11:32:30

Ne tedd ! Ez nem tablet, ez egy nagyra nőtt PNA, azaz navigációs célhardver.
1. Nincs rajta Wifi
2. Nem Androidos
3. Egymagos, 1200 MHz-s proci van benne
4. 7" -on a felbontása nagyon kevés.
5. Noname
Az ára a képességeihez képest magas. Ajánlom azonban figyelmedbe az alábbit:

www.gsmarena.com/acer_iconia_tab_b1_a71-5239.php

Rákérdezek a GPS oldalon, ismerik e ?

abraxas 2013.02.23. 13:17:56

Más:
Talán még esedékes, de ha nem, jó lesz később.
Dix mesternek van egy csodaszappan recipéje epoxi ellen, de talán PUR hátra is ér valamit :
www.dixdesign.com/epoxsoap.htm

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2013.02.23. 14:34:39

@AdSa: Jó hogy írod. Wifi fontos. Anélkül nem lehet kint a városban netet keresni. Szóval a szempontok: legyen benne GPS, Wifi netezni, 7" képátló (nagyobb nem fér zsebbe), legyen rajta USB csatlakozó, hogy össze lehessen kötni laptoppal, PC-vel, be lehessen dugni bele pendriveot (remélem van olyan átalakító, ami a pendrive normál USB -jéből minit csinál, mert ilyen van a tableteken)több hirtelen nem jut az eszembe. Szerinted a G szenzor fontos? Akkora a kínálat, hogy elvesztem benne.

akiga 2013.02.23. 16:16:42

Kedves Tengerész!

Karácsonyra kaptam egy google, nexus 7 tabletet! Kaptam hozzá, 7 colos tokba épített mini billentyűzetet is! Ha meg szeretnéd nézni, ki szeretnéd próbálni, akkor állok rendelkezésedre!

Amit elmondhatok róla: gyakorlatilag, annak aki skypeozik, meg netezik, meg youtube, meg levelezés, annak baromi jól használható! Imádom, hogy az ágyon fekve nézem a port.hu-t, kedvenc weblapokat, meg reggel 5 másodperc alatt elindul, alig fogyaszt, ezért mindig be van kapcsolva, így azonnal olvashatók a levelek is. Nagyon vékony, nagyon könnyű.
Egyik ismerősnek van noname tablet, de olyan gyenge a processzor, hogy skype beszéd közben lefagy, meg akadozik a kép, amikor váltja, és lemerül neki 3 óra alatt. Annyira lassú, és megbízhatatlan, hogy nem is használja.

Ez a tablet marha jó! Kicsit meg kellett szokni, de ha van rajta, egy egyszerű fényképező, akkor a blogra is tudsz róla írni anélkül, hogy képeket kéne másolgatni a hardverek között.
Imádom, amióta van.
Ebbe lehet tenni sim kártyát is, és akkor lehet vele bárhol netezni.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2013.02.23. 17:02:51

@akiga: Köszönöm a lehetőséget, de nem élek vele. A Nexust ismerem, legalábbis látásból, AdSa hozott egyszer mutatóba. Én azt szeretném, ha lenne egy olyanom ami (legalább)ugyanazt tudja mint a Nexus csak a felébe kerül. Abban bízom, hogy csökkennek az árak ahogy jönnek az újabb szériák, nekem végülis valamikor a nyáron lesz igazából szükségem lesz rá.

Kis ember 2013.02.23. 18:00:42

Hát igen. Olyanok, mint az ördög, csábítgatnak, aztán nem engednek. Idegnyugtatónak itt az erről szóló klasszikus napirajz:
napirajz.hu/archives/2011/03/29/ITT_MOGOTTEM/

Sün77 2013.02.24. 01:09:12

Ti is látni vélitek az utolsó képen a füstölgő headsetekben a spermiumokat, azaz a kis geci call centereseket?

G.Zs · http://www.dunaihajout.eu 2013.02.24. 16:30:11

Szia Kapitány

Ha már gps-ben gondolkodsz nem jobb lenne egy laptop linux vagy win oprendszerrel gps vevővel amin mehetne pl az opencpn tengerre Dunára meg szinte mindenhova van elektronikus hajózási térkép hozzá ráadásul ingyenesen?
ui: rég olvastam a blogodat van már indulási időpontod én most tavasszal szeretnék lemenni a Dunán a tengerig

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2013.02.24. 19:46:23

@G.Zs: Szia! GPS vevő is lesz,laptop is lesz, vagy megcsinálja a régit antymix, vagy kell azt is egyet vennem, mert a PC nem működik csak 230V DC-ről az meg csak kikötőben van. Te egészen biztos vagy benne, hogy van ingyen mondjuk Duna hajóstérkép? Én elég régen keresek ilyesmit, de nem találkoztam még vele. De pl tengerre van a méregdrága chartplotter szoftverek helyett androidos gépen futtatható elfogadhatóbb árú rakás térképe a Navionics-nak ( play.google.com/store/apps/developer?id=Navionics )Folyóra nem tudok még fizetőset se. Aztán lehet az OZI Explorer-rel ( noelex.org.au/2012/01/06/turn-your-laptop-into-a-chartplotternavigator/ ) a Google maps letöltéseket valahogy plotterként kalibrálni szintén Androidos tabletre. Aztán láttam AdSa Google Nexus 7 gépén olyan turistatérképet ingyen letölthetőt Magyarországról, ahol még a folyamkilométer táblák is rajta voltak. A tabletben az a jó, hogy vízmentesen be lehet nejlonozni, mert nem kell neki levegő, ellentétben a laptoppal, amit nem nagyon mernék kirakni esőben a kormányállásba. Szóval a tablet kell. Nem írni rajta, mert net tartalom elállításra nem a legjobb a macerás virtuális billentyűzetével, de net fogyasztásra nincs nála jobb ahogy nézem. Pl amikor beteg voltam próbáltam az ágyban fekve notebookon olvasgatni, kínszenvedés a méret a súly miatt.

G.Zs · http://www.dunaihajout.eu 2013.02.24. 21:31:52

@A Tengerész: Szia

ezen az oldalon letölthetőek a folyami térképek egy része teljesen hivatalos és díjmentes amelyik link nem megy rá kell keresni a guglival www.pannonris.hu/PannonRIS_WEB/login.zul

nekem egy 12 voltról működő quad procis 2 gb ram 60 gb ssd kis gép van a hajómon ssd meghajtóval amiben semmi mozgó alkatrész nincs így bírja a rázkódást mini itx -es gép lehet kapni direkt ilyen alaplapot és házat és nem is drága mérete az enyém legalább is 25x30x5 cm szoval akárhol elfér. van tabletem is tényleg jó hogy könnyű igaz szerintem ami használható az elég drága nekem acer A700 van potom 140e ft volt viszont értelmes navigációs progit még nem találtam rá legalább is ami hajóra megfelelne. De tény jobb mint egy laptopot tartani az embernek az ölében.

tloatcha 2013.02.24. 22:53:42

tloatcha@freemail.hu küldeném a fényképet

Grigorij Sandorovics 2013.02.25. 07:38:11

Szia Villi!
Mondtam mar parszor - eleg sok dolgot megoldasz - ha abba a gepbe amid van beteszel egy 12 v-os tapot (linket adtam).
Es tenyleg - ha hozzateszel egy SSD-t es a HDD lekapcsolhato +raktarkent hasznalod - ez a legesszerubb.

Ennek a gepednek van e 2-odik monitor kimenetele?

G.Zs · http://www.dunaihajout.eu 2013.02.25. 08:24:29

Szia

Vagy ha már a 12 v a lényeg olcsóbb egy 350 wattos invertert venni 6500 ft ez elviszi a gépet meg a monitort is.

Paduc · http://fontosmondatok.blog.hu 2013.02.25. 09:58:47

Nagyon várom Tóth úr fotóit a félázsiai transzparensről és a viharkabátos biotraverzről :)

Grigorij Sandorovics 2013.02.25. 11:04:06

Ami a monitort illeti. Ertem am hogy van az, ami van. De ha ujrol lesz szo - vagy valaki segitene (en szivesen ajandekoznek - messzecske vagyok) akkor ojan kell - aminek "kivuli" a tapja. Altalaban az ijenek 12 voltosak (pl samsung-om S24B300).
Ha pedig a PC-nek van masodik monitorkimenete - akkor arrol lehet kivezetni egy kulon monitort, vizhatlanul (lopasbiztos) zarva a kulvilagba.

Kis ember 2013.02.25. 14:37:21

MÁS: mi a véleményetek a Római-partról?

Matterhorn 2013.02.25. 18:02:43

A Telekom tényleg egy szélhámos társaság. December 29.-én kötöttem velük egy kétéves szerződést (platina ügyfelük vagyok) Internet-TV-Telefon (Hoppá díjcsomaggal)hármasra. A január közepén kiküldött számlán "mikron méretű" betükkel közölték, hogy megszüntetik a Hoppá díjcsomagot, amellyel a szerződés szerint havi 5000 percet lehetett beszélni a vonalas és a 30-as (T-Mobilos) telefonokkal. Nem vettem észre a "közleményt", hiszen ilyen szerződésmódosításra nem számítottam két hét után. A februári számlán tízezer forinttal több szerepelt, mint ami a szerződésben van, mert a cca. 600 percnyi havi beszélgetés ennyivel többe került. Írtam nekik, nem túl kedveset, s várom a választ. Ilyen időket élünk...

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2013.02.25. 20:59:26

@G.Zs: 1. A térkép sajnos nem működik. Magyarországi egyáltalán nem a külföldiekre websiteokat ad, amiket még értelmezni kell. Szóval nem olyan felhőtlen a dolog. 2.Hajón ha nincs parti hálózat mindig kevés a villany. Semmi szín alatt se fogok egy relatíve nagy energiaigényű asztali PC-t használni menetben. Pláne inverterről ami a teljesítmény felét hő formájában disszipálja a hűtőbordákon, miközben aprócska LED-ekkel világítok, hogy spóroljak az árammal.
@Paduc: Hehe. Nagyon jól értesült vagy. Viszont nem kaptam meg a képet, pedig elküldtem két Emailben is a címet neki.
@Kis ember: Óvakodok határozott véleményt nyilvánítani, mert nem értek hozzá. Viszont úgy tűnik, MÁR MEGINT elmaradt a széles nyilvánosság alapos tájékoztatása mellett lezajló szakértői egyeztetés. Amennyit látok belőle, hogy a közgyűlés nem tudom mi alapján döntött, ha ez a döntés egyáltalán végleges. Szóval nagyon óvatos vagyok a véleményem kialakításával, mert itt megint egy Bős-Nagymaros szindróma van, lobbyk agitálnak elbeszélve egymás mellett. Amit én gondolok, az az, hogy valamilyen módon meg kell oldani az árvízvédelmet. Azt kitalálni hogy ezt hogyan kell, nem aszerint kell(ene), hogy ki gyűjt össze több aláírást az eleve prekoncepció, vagy politikai szimpátia által valamilyen módon elkötelezett emberektől, vagy hogy kinek van több pénze, politikai befolyása. Ez tömény balkánokrácia. Mondjuk nálunk félázsiaiaknál megszokhattuk.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2013.02.25. 21:06:06

@Grigorij Sandorovics: PC-nek nincs második monitorkimenete. A PC menetben nem fog működni a nagyobb teljesítményigény miatt ahogy fentebb is írtam. Alacsony fogyasztású laptop a lehetséges megoldás, esetleg amit akiga használ, a tablethez egy külön billentyűzet, bár ettől rinyálok, mert én még a normál billentyűzeten is gyakran ütök le egyszerre két gombot.

Paduc · http://fontosmondatok.blog.hu 2013.02.25. 21:10:09

Ja, érdekes színfoltja voltál a rendezvénynek.

Én késve, Bródy fellépése után érkeztem. A Báthory utcai tömeg közepén álltam, amikor feltűnt a rendkívüli precizitással és szép tipográfiával készített molinó.

Mire észrevettem hogy narancssárga "vegyvédelmi viharszerelésben" éppen a te kezedben van a világ sorsa, erős hátszéllel el is vitorláztál mellettem.

Később kerestelek, de tényleg jó szeled lehetett, mert nem láttalak.

G.Zs · http://www.dunaihajout.eu 2013.02.25. 21:22:16

@A Tengerész: Szia Kapitány

A térkép működik de be kell állítani(és betölteni a file okat) ha kell telefonon emailon skypen vagy ahogy tudok segítek benne ha érdekel. viszont a honlapról tényleg nem megy a letöltés holnap megkeresem és ha kell kiteszem a weboldalamra vagy ahonnan letudod tölteni

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2013.02.25. 22:40:03

@G.Zs: Persze, hogy érdekel előre is kösz. Talán ha egy részletes kezelési utasítást küldenél a vilmosbartyikkukachotmailpontcom-ra elő nekifutásnak a magyarországi Dunát feltétlen letölteném. én a belinkelt honlapon elfogadtam a feltételeket, de csak egy blank lapot adott.

Jonathan 2013.02.26. 08:54:19

@G.Zs: Kedves Zsolt. Az openpcn ala feltölthetö terkepek kezelesi segitsege engem is nagyon erdekelne! Koszonettel elöre is, ha mar miskolci fiuk összefutnak... :D

G.Zs · http://www.dunaihajout.eu 2013.02.26. 16:36:37

www.dunaihajout.eu/terkepek_enc.zip
www.dunaihajout.eu/magyar.zip

akinek kell egyenlőre kitettem a honlapomra a terkepek_enc.zip az a teljes Dunai szakasz ez majd 700 mb tömörítve a magyar csak kb 5 mb akinek kell segítség keressen leírásom nincs az opencpn-hez de magyar nyelvű a program
süti beállítások módosítása