Ma Mákvirággal mentünk a piacra. Még sose próbáltam ki motorcsónak üzemmódban, most eljött ennek is az ideje. Négyen ültünk a parányi csónakban és még a gumihurka se merült vízbe! Gyönyörű szépen megy motorral is. Kicsit elázott ugyan az orrban ülő Zsuzsi ("E" felesége ) meg a az én fenekem hátul a csónak tükrének peremén ülve amikor az erős szélben szembe mentem a hullámokkal, de kit érdekel? Meleg volt hamar megszáradtunk. Hálistennek alaptalanul huhogtam, vajknak volt igaza, ma a rendes megszokott zsúfolt lökdösődős piac volt. Vettünk kenyeret, krumplit paprikát, meg "balkonparadicsom" palántákat, ezek egy közepes méretű cserépben is teremnek, kipróbáljuk "hajósüzemben". Kipakoltuk a zsákmányt a hajókra, aztán átmentünk, hogy felderítsük a Balabán szigetet a szárazföldtől elválasztó csatornát, de 30 méter haladás után visszafordultunk, mert karbantartás híján tele a meder bedőlt fákkal, uszadékkal, talán evezős üzemmódban egyedül tudnék benne evickélni a bocival, de így négy személlyel terhelve, kockáztatva a kis Suzuki motor hajócsavarját nem volt kedvem az expedicióhoz. Visszatértünk hát a hajókra ebédelni. Szieszta után befejeztem egy kölcsönkönyv olvasását, a Titanic katasztrófájának 100 éves évfordulójára jelent meg a Carpathia magyar hajóorvosának életrajzi regénye. Aki nem tudná, ez a hajó volt az amelyik kimentette a Titanic túlélőit és a rajta szolgáló három orvos egyike Lengyel Árpád volt. Előtte és utána a BÖME (Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület) orvosa volt az első világháborúban az Auguszta kórházvonat többszörös hadi éremmel kitüntetett főorvosa, a nemzet megbecsült zsidó polgára, 1940 szeptemberében bekövetkezett korai halálát követően Budapest díszsírhelyen temettette el, koporsóját a Frontharcos Mozgalom önkéntesei kísérték a rendőrség díszegyenruhás tagjainak sorfala közt. Mindazonáltal veje, egyetlen leányának férje bár kiváló eredménnyel végezte a gimnáziumot a numerus clausus miatt nem mehetett orvosi egyetemre, özvegyét 1944-ben nyilas suhancok az utcán elfogták és az óbudai téglagyárba vitték, további sorsa ismeretlen, csak tudható. Miért írom le mindezt? Mert gyakran olvasom és kommentálom miniszterelnökurunk kedvenc lapjának a Magyar Nemzetnek internetes kiadványát. Az oda kommentelők közül sokan olyan minősíthetetlen antiszemita hozzászólásokkal egészítik ki a szélsőjobb hangvételénél sokszor alig enyhébb stílusú cikkeket (én csak falhugyozó antiszemitizmusnak nevezem, nem mondom ki, de érezze mindenki mire gondolok, de ha valaki rámolvassa akkor pofátlanul tagadom). Nincs messze sokaktól a neonáci gondolkodás és azt hogy ez így előjöhetett azon túl, hogy 60 éven keresztül nem volt a dolog kibeszélve, sokat rátett a lapátra Orbán Viktor nemzetmegosztó politikája. A kétharmaddal hatalmas lehetősége volt a nemzet egyesítésére, de ugyanazt az ellenzéki, sőt ellenséges politikát folytatta hatalomra kerülve, mint amivel nyert. Ostoba focista, csak a meccset tudta megnyerni, de fogalma sincs mit kezdjen a győzelemmel, miután eleme a harc, nekiment egy nagyobb ellenfélnek Európának, két év alatt kikapott és most a veszteséget hazudja győzelemnek, azt, hogy talán sikerül oda visszahozni az országot ahonnan indította a csatát. A hívei el is fogják hinni, hogy leverte Brüsszelt, pedig ha okosan csinálta volna, nem ott tartanánk nagyon jó esetben mint 2010-ben, hanem tán túl lennénk a bajokon.
Délután magunkra maradtunk. "E"-ék elindultak visszafelé a Baylinerrel , holnap estére már Budapesten kell lenniük és "E" addig még egy kicsit kalandozni szeretne. Mi még maradunk, bennünket nem sürget semmi, a jövő hétre még van pár itteni programtervünk.
