Az ördög tudja hogy van ez! ( a vers valahogy úgy van tovább, hogy: "a jókedvünknek vége lesz. nem illik már a virág sem kabátod kopott gomblyukába, vagy elegánsan odaülni a kávéháznak ablakába..." nem vállalok felelősséget az idézet pontosságáért, úgy 40-50 éve hallottam, a költő, akinek a nevére szintén nem emlékszem, ugye épp tegnap említém, hogy a neveket képtelen vagyok megjegyezni, azt siratja, hogy 30 éves öregember lett, de most nem a verset akartam idézni, csak beugrott) Az ember alszik mélyen a kényelmes ágyában a hajón és egyszercsak felriad, hogy valami nincs rendben! És akkor rájöttem, ma 03 óra 10 perckor, hogy a négy danamid csapágy helyett csak kettőt esztergáltam valami érthetetlen okból (frászt érthetetlen, aggkori elhülyülés) kifolyólag. Egyből kiment a szememből az álom, megigértem a Péternek, hogy ma reggel 7-re visszaadom a műhely és az eszterga szerszámszekrény kulcsát, márpedig amit én megígérek arra emeletes házat lehet építeni. Az volt a baj, hogy én kényelmes hétvégi munkára számítottam, de kiderült, hogy ma "ledolgozós" szombat van. Engem az ilyesmik már nem izgatnak, de ebben az esetben ez azt jelentette, hogy nem egy kétnapos hétvége, hanem csak a tegnap délután áll a rendelkezésemre. Apropos amikor anno a francia főnököm szembesült azzal, hogy itt összevissza tologatjuk a napokat, azt mondta, hogy ha náluk ilyesmivel próbálkozna a government, az emberek újra lerombolnák a Bastillet. No szóval azt tettem amit kellett, beállítottam a telefonomon az ébresztőt fél ötre, ami mindig úgy működik, hogy a beállított időpont előtt 5-10 perccel felébredek magamtól. Most se volt másképpen, 5:19-kor kinyílt a szemem, felöltöztem és irány a műhely, fél hétre megvolt a két danamid persely,7:15-kor az érkező "P" kezébe tettem a kulcsokat. Még elbeszélgettem kicsit a gumicsónakos fiúkkal, meg a büfés Misivel, aztán megelégedetten tértem vissza a hajóra. Na mondom elkél a henyélés a tegnap esti és a ma hajnali kemény görnyedés után a gép mellett, hideg is volt odakint, az eső is szemerkélt, a szél meg olyan ötös, szóval nem az a "banánérlelő, dejóodakint" időjárás, ennyit a Sándorról, aki a Józseffel, meg a Benedekkel zsákba hozza a meleget. Épp csak befűtök és készülök a reggelihez ("J" még mélyen alszik) amikor kiabálást hallok kívülről: "vilibááácsííí, vilibááácsííí!!!" Na kit evett ide a fene, már kopog a szemem az éhségtől, de felállok az asztaltól, hát a Feriék, a sólyatér vasnyűvő ördögei, hozzák a legkevésbé vidám hírt, most hogy feljött a víz (tényleg nem is említettem, hogy úgy 10 napja elkezdett apránként emelkedni a vízszint, ami az utóbbi két napban begyorsult és ismét szinten van a Kisduna), vinnék sólyára a pontont, amire kötve vagyunk. Mit mondjak viharos szélben a hátam közepébe se kívántam a kötélmanővert, de hát ez nem kívánsághangverseny, felébresztettem a "legénységet", "J"-nek az volt az első kérdése, hogy kávézni van e idő, mert ugye ő addig nem tud felébredni, amíg nem önt magába egy kapuccinot, hát ki kellett ábrándítsam, a fiúk nagyon kezdtek tüsténkedni, szóval nem volt idő kávézni, csak azt kötöttem a lelkére, hogy nagyon melegen öltözzön föl, magamban meg arra gondoltam, hogy kint a metsző szélben majd felébred szegény kávé nélkül is. A manőver nem volt egyszerű, tekintettel az erős szélre, le kellett ereszkedni három pontonnal lejjebb és visszakötni az immáron "korlátlan" régi pontonunkra. Mit mondjak, volt pár nehéz pillanat, Amapola nem két kiló, amikor a szél belendítette minden erőfeszítésünk hiába való volt a megfékezésére, egyszercsak úgy gondolta, hogy beakasztja a bowsprit végén lévő veretet a második ponton korlátlábába és attól kezdve se té, se tova. Na horgonycsőrlővel sikerült lehúzatni és több kevesebb bénázás és elenyésző mennyiségű sérülés árán fél tizenegyre a régi új helyünkön álltunk. Kötelek, springek, pufferek, parti áram a rutin szerint, utána reggeli, szárítkozás és bevallom még az álom is elnyomott. Hogy ma többet se idáig, se ezután nem dolgozunk, abban biztos vagyok.