Na Jégtörő Mátyás úgy tűnik nem okoz csalódást. Már tegnap este elolvadt az amúgyse vastag hártyajég a hajó körül, reggel meg sziporkázó napsütés, szélcsend és felmelegedés köszöntött ránk. Ki is használtam az alkalmat és felhasogattam pár tuskót, pótlandó a cockpitban felhalmozott és az utóbbi dermesztő napok miatt megcsappant készenléti tüzelőmennyiséget. Minduntalan azt remélem, hogy a beköszöntő tavasz miatt ez már el se fogy, majd vissza kell hordani a partra, de egyelőre úgy tűnik túlzott az optimizmusom. Legalábbis idáig! Na de majd most! Hosszú ideje se egér, se patkány nem járt a hajón, a csapdák és a decken elhelyezett referenciacsalik érintetlenek, alighanem kiirtottam szegényeket, legalábbis a vállalkozó szelleműeket, melyek kimerészkedtek a hajóra. Az, hogy a parton mit csinálnak, engem nem izgat, éljenek boldogan, sőt korábban is érdeklődve figyeltük a jövés-menésüket, de ha a területemre jönnek nincs kegyelem.
Tegnap este volt a szokásos évi vacsorával keretezett összejövetel az Il Ternyóban a volt tengerészek közül azokkal, akik valaha a műszaki osztályon dolgoztunk,mint hajócsoportfelügyelők, vagy rangosabbak, összejöttünk vagy húszan. Vidám este volt, bár néha elbúsongtunk a hajózás pusztulásán, "L Gy" mesélt dolgokat, hogy tűnt el az a hajómennyiség, persze az árával együtt, mellyel a szovjet államadósság fejében gyakorlatilag meg lehetett volna tartani a Mahartot, és az akkori igazgatót, "Sz B"-t hogy rúgták ki páros lábbal, amikor ez ellen tenni próbált. Az a kevés, amit megértettem belőle elég szörnyű volt, azért mondom, hogy "az a kevés", mert egyszercsak teljesen váratlanul odaült a mikrofonhoz a zongora mellé egy nő és hangos jazzt kezdett el kiabálni és a zongorista is az ő hangszerére csapkodott, ettől kezdve csak ordítozva lehetett beszélgetni az amúgyis borzalmas akusztikájú helyiségben. Sajnos nem lehetett tudni, hogy zenés hely lett ebből a kajáldából, na soha többé nem jövünk ide. Visszatérve, ha néha-néha valami nyíláson keresztül megpillantom a valahavolt privatizálás egy-egy apró részletét, elborzadok. Nem hogy a jéghegy csúcsa amit látok, csak egy pár jégkristály, nem tudom hány millióval kell tehát beszorozni, hogy kijöjjön az egész, de tapintható az a folyamat, ahogy kinőttek a semmiből azok a milliárdos magánvagyonok, amiket manapság már úgy szoktak leírni, hogy az illető ügyes üzletember volt és élt a lehetőségekkel. Nem is lenne ez baj talán. Szinte minden hirtelen gazdagodás a világon valahogy igazságtalan. De közben az ország, a hazánk, nemhogy elvesztette a vagyonát, a "népvagyont" amire 45 éven keresztül hivatkoztak, hanem egyre jobban eladósodott, most meg kenik egymás képére a szart, pedig mind benne voltak.
Végre lehetett kint a napon dolgozni, ami azért volt jó, mert jött a kislányom és egy deszkát ki kellett vágni neki és megmunkálni, mert tervei vannak vele, aztán együtt megebédeltünk, és ebéd után szunyáltunk a nagy ágyon, olyan jó volt megint egy kicsit „gyerekes családnak” lenni. Aztán persze vette a gitárját, ami gyakorlatilag a hátához van nőve, mert vagy zeneórára, vagy fellépésre megy, vitte a szülinapi tortáját amit „J” sütött neki, merthogy a soronkövetkező születésnapját egy héttel előre hoztuk, lesz úgyis elég ünneplője akkor, mi már most megünnepeltük. A zenét sokkal komolyabban veszi, mint én annakidején, csak belekaptam a gitározásba, de soha nem volt igazán energiám hozzá, ő viszont nagyon komolyan csinálja, és emellett egyetemre jár, dolgozik és eltartja magát.
Jelentem lesz utánpótlás. Annyira szívhezszólóan kommenteltetetek, hogy írjak még ilyen „pupameséket”, hogy megesett rajtatok a szívem. Ha már egy olyan kemény lélek, mint a Vető Józsi (Lidérc nevű 25-ös jole) is „kiült a virtuális pupára” tengerészmeséket hallgatni, rajtam ne múljon! "TM" elküldte a "Charlie és a telefon" mese egy fésületlenebb, őszintén szólva nekem sokkal valószínűbbnek tűnő változatát. A nyájas olvasóra bízom, melyik tetszik jobban. A történet az ő „szájából” így hangzik:
Az a bizonyos bányatelefon. Lánykori nevén: "telep nélküli telefon" és ez a szerkentyű a szovjet hajóosztályozó előírások miatt került a hajókba, mint vészüzemi kommunikációs eszköz. Átkapcsolós, többcsatornás a fő vezérlési állásban, tehát a kormányállásban, egy hasonló kisebb a parancsnok nappalijába - még ez is átkapcsolós - a többi, egycsatornás a frekventált helyekre, kormányszektor, géptér és egy-egy "fontos" személy kabinjába. A használhatósága, - ahol gépzaj is volt - egyenlő lévén a nullával, az egyedüli, és használatos funkciója a parancsnok-első pincér kapcsolatban volt. A történet másik összetevője a korabeli hazajárási gyakorlat, amikor a hajó táviratilag - ritkábban parti telefonkapcsolat során - kérte a csepeli rakodás idején elvégzendő javításokat. Ezek kisebb volumenű dolgok voltak, többségében olyanok, amit a hajón lévők a hiányos fölszereltségükből adódóan - például nem volt semminemű hegesztő berendezés - nem tudtak elvégezni és a "szent deviza" megkötöttség miatt külföldön is kerülni kellett.
Ide kapcsolódik a Charlie bácsi történet. Az öregúr hiába kérte több alkalommal is a számára lényeges telefon javítását vagy cseréjét, ez minden egyes hazajövetelkor elmaradt. Volt ugyan "pincérhívó" rendszer, de ezt nem nagyon szerette. És a pincérnek is kényelmesebb volt rögtön a kérést teljesíteni, mint előbb megkeresni a hívót és megkérdezni, mit is óhajt.
Ezt az állapotot unta meg Charlie bácsi és az esedékes csepeli érkezés előtt szólt az elektrikusnak: "kééérem, kééérem, hozzon nekem egy jó csípőfogót!"
"Mi baj van parancsnok úr? Megyek és megcsinálom!" - tüsténkedett az elek.
- "Neeem, neeem, nem kell csinálni semmit, csak egy fogó kell! A kabinomba!"
Miután megkapta a kért szerszámot, fogta a hasznavehetetlen készülék kézibeszélőjének zsinegét és a fali egység kivezető tömszelencéjénél, tőben elcsípte a kábelt. Így a kagylón ott lógott a zsineg, kb 1 méter hosszban.
Ebben az időben a Tengerhajózás Igazgatósága már a Szabadkikötőben volt, és - ahogy a korábbi történet pontosan visszaadta - a hazaérkező hajók iparkodtak az érkezést késő délutánra tenni, minél kevesebb kéretlen látogató jöjjön a hajóra aznap. Másnap úgyis egy hadsereg fontos, de inkább fontoskodó "lézengő ritter" rohamozta meg a szerencsétlen bárkát ilyen-olyan, de leginkább potyaleső ügyben. A hivatalos részhez tartozott a vezérkar látogatása, legtöbbször külön-külön, nem sok időt hagyva szerencsétlen parancsnoknak, akinek állnia kellett a rohamot. Hiába tartozott az adott ügy mondjuk XY-ra, de mindenki a barbát kereste.
Nos, Charlie bácsi a kábelvágó hadművelet után megbeszélte a pincérével és az üzemvezetővel az elképzelését:
- "Vilibácsi! (Hosszú ideig volt I. pincérje) Ha meglátja a főmérnök urat a hajó felé jönni, készítsen kávét, ahogy ő szereti, meg olyan szendvicseket, amit ő szeret és a hozzám följövetele után pár perccel hozza föl."
- "Kápókám, kérlek, ha a főmérnök urat meglátod jönni, kb. 10 perc múlva jöjjél föl hozzám azzal, hogy "hívtál barba?"
Főmérnökünk feje - lényeges a mese miatt - erősen hasonlított az olaszok néhai "Duce"-jének a kinézetére, ezért a beceneve is "Mussolini" volt. (Isten nyugosztalja, nagyon kedveltem az öregurat!)
Nos Emil bácsi, a főmérnök, ahogy várható volt, megérkezett a barbához, Charlie bácsi néhány kedveskedő szó után lefeszegeti a telefonkagylót és az ide - oda lifegő kábelétől nem korlátozva le-fel sétálgatva a parányi kabinban leadja a rendelést. Főmérnökünk feje kezd pirosodni!
Pincér be, hozza a kért dolgokat. A finomságok láttán Emil bácsi kissé lecsillapodik, folytatódik a megszakadt beszélgetés. Eltelik néhány perc, az elvágott vezetékes telefon ismét kézbe: "Kápókám, itt van a főmérnök úr, gyere föl légyszíves!"
Fej lilulás indul! Kápó be, "Barba kérlek hívattál, jó reggelt főmérnök úr kérlek!"
Fej robban!!! Száj szólal: "Elmentek ti a picsába, hülyítetek engem, vagy mi???? Elvágtátok a zsinórt, és most telefonálsz vele, miíííí!
"De kérlek, főmérnök úr!!! Látod, ez így is működik! Fölösleges ezt a javítási pontot mindig ismételnem!"
A készülék ki lett cserélve azon a pesti tartózkodáson.
Az csak hab a tortán, hogy az új készülék sem bizonyult tartósabbnak, mint az elődje!
Szóval ez egy kevésbé felcicomázott változat mint a korábbi, nekem már a nyelvezete miatt is hitelesebbnek tűnik. Persze a „pupán” mindenki olyat mesél amit akar. Aztán a hallgatóság eldönti, hogy aznap „kié a sárga trikó”.
