Na tessék! Így jár az ember, ha olyan "népmesét" ad tovább, amihez az olvasói többet értenek, mint ő. Szóval az egyik informátor, "TM" mailjéből azt vélem kihallani (jó kis képzavar mi?), hogy a néhai Süme a nemszeretett emberek közé tartozott, harpi4 meg épp az ellenkezőjét írja. Ezért jó a történészeknek. ha valaki ír egy nagydoktorit, hogy mit mondott Julius Caesar amikor átlépte a Rubicont (Alea iacta est, igyunk egy kanna szeszt!), nem valószínű, hogy valaki rákommentel, hogy nem is így volt, mert ő másképpen emlékszik. Bár most kicsit utánanéztem a Wikipediában, nehogy már rosszul írjam a mondást, hát nem ez van a szövegben?! "...Egyes beszámolók szerint Caesar nem az "est" igét használta ("van"), hanem az imperativusát ("este" = "legyen"). Van olyan vélemény, hogy a kifejezést kedvenc görög komédiaírójától,Menandrosztól kölcsönözte..."  Szóval a történész "kollegák" élete se könnyebb mint az enyém. Sose tudhatjuk mit hoz a múlt! A  magam részéről lezárom a dolgot egy olyan kompromisszummal, hogy Charlie bácsi nagyon szerette a Páska Sümét, de idővel nézeteltérések támadtak köztük, akit a kígyó megmart, az utána a gyíktól is fél, tehát ettől kezdve ezt a fóbiát vetítette rá minden későbbi, számára kedvezőtlennek tetsző ismeretségre. Részemről abbahagyom ezt a fajta szarrágást, mert itt a mese a fontos, nem a tárgyszerűség.

Ma reggel kitópálok a cockpitba, szokás szerint elkezdem feltekerni a déli oldalon a ponyvát, alig kezdek hozzá, dől befelé a hó! Na okos tengerész naná, hogy nem néztem meg a szelet, annyira hozzászoktam az északiakhoz, most meg úgy négyes-ötös dél-délkeleti fúj, naná, hogy behordja a havat. Ma ki se dugom az orrom a szalonból, de jó, hogy tegnap-tegnapelőtt elintéztem a tűzifa behordást! Mondjuk a szemetet nem ártott volna elvinni a kukába, mert már eléggé tele van a benti szemetes, de majd bekötöm a zacskóba és kirakom a cockpitba, ott ellesz amíg kint megjavul kicsit az idő. Mondjuk pár napja már a négyes tankból fogyasztjuk az édesvizet, tehát a hét végén mindenféleképpen ki kell teríteni a slaugot és feltölteni a tartályokat, de addigra tán javul valamicskét az idő. Az a helyzet, hogy gyakran panaszkodok itt a laptopra, meg az internetre, de  most, hogy így be vagyok zárva, ez az egyetlen kapcsolatom a külvilággal és nagyon rendben van minden szempontból ez a helyzet. Minden info és minden kommunikációs igényem kielégíti. Ma 11 órakor meghallgatom a Kossuth rádióban, mit vágott össze a Visy Laci abból a riportból, amit a Farkas Erika csinált velünk kéthete, aztán majd valamikor délután berakom majd ide a következő tengerészmesét Charlie bácsiról, amit addig összehegesztek. Addigis  tűrhető napot mindenkinek, aki olvas és nincs olyan pokoli szerencséje mint nekem, hogy a Dunán ringatódzva téli álmot aludjon!

12:36 Kössz a sok Emailt, meg telefont, mely mind azt jelzi, hogy jól sikerült a riport. Mégiscsak a Kossuth rádió...Az már nem kispálya. (Persze nem jelent amúgy többet mint egy riport a Való Világ egyik celebjével, szóval nem bízom el magam.) Azt azért sajnálom, hogy a Visy Laci kivágta belőle amikor azt mondtam, hogy a hajó az nem ugyanaz a fajta pénisznagyobbító mint egy kabrio. Ez az életforma, legalábbis az enyém nem a villogásról szól. (ja és nincs bajom a mérettel se, meg "J"-nek se)

13:27 A drága jó Visy Laci elküldte a linket.  Ha valakit érdekel. http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/radio-100723/hajoepites.html  Na de mostmár kotrok aludni, mert így ebéd után már leragad a szemem mint a mintaóvodásnak.

18:01

Harmadik mese:

Ugyancsak igazgató elvtárs érkezik a hajóra…. (Egyébként azt mondják nálam öregebbek, hogy még a legvadabb Meszhartos {Magyar-Szovjet hajózási RT} időkben sem dívott az “elvtársazás”, sem később a Detertnél {Duna-tengerhajózási RT, a MAHART tengerhajózási igazgatóság elődje}, mindig “parancsnok úr “ volt a captain, még ha engedve az esetleges elvárásnak, párttag is lett volna. Charlie bácsiról az eddigi mesékből is megérezhettünk annyit, hogy nem volt a felesleges tiszteletkörök és a túlzott adminisztráció lelkes híve, ahol tudta, a hülyeséget a maga nyers valóságában szemmel láthatóvá és kiröhöghetővé tette. A bürokráciának van egy olyan tulajdonsága, hogy állandóan beszámoltat, anyagok, statisztikák összeállítására, azoknak a “központba” való beküldésére kényszeríti azokat, akiknek amúgy éppen elég dolguk van a hétköznapi “termelő” munka elvégzésével. (mondják, hogy a mai modern ISO-s időkben ez még csak szaporodott, szerencsére én már kibújtam ebből a hurokból. Vagy csak hiszem, valahol vár rám még egy-két csapda?) Mindnyájan akiknek volt szerencsénk a “lövészárokban” működni, ismerjük ezt, amikor a hétvégét, az estét, a pihenőidőnket kell jelentések, fogalmazásával, űrlapok kitöltésével eltölteni, azért, hogy olyan adatokat közöljünk a hatósággal, a vállalati felsőbbséggel, amiket azok ha benyúlnának a szekrényükbe elővehetnének, de egyszerűbb nekik minket basztatni. Jómagam annakidején számtalanszor jelentettem le különféle szerveknek, hogy az általam üzemeltetett szállodában hány négyzetméter a  vendégszobák, vendégterek, közlekedő folyosók, műszaki helyiségek, meg mittudoménmifenék  területe és persze ki kellett jönni összeadva az összterületnek. Nos ezek az adatok ahányszor kiszámolja az ember annyiszor jön ki más. Hiszen egyszer a szállodai hallba beleszámoltam a drinkbárt mint közlekedőt, máskor meg nem, vagy másmennyit saccoltam, mint korábban. Ezért hát egyszer kell valamit hazudni, aztán jól elrakni és mindig ugyanazt jelenteni, mert hátha egyszer mégis egymás mellé kerül az öt évvel ezelőtti a mostanival. Szóval ott tartunk, hogy értelmes ember ezeket komolyan venni képtelen. Charlie bácsi se lehetett ezekkel másképpen. De amíg mi hátköznapi beszariak nem merünk ellenállni, bár mondjuk azt ő se mert, de a maga módján rámutatott a hülyeségre, ahogy az alant következőkből kiderül.

Szóval igazgató a hajón.

-Chariekám itt van ez a kérdőív, és engem kértek meg, hogy adjam át neked. Kérlek, töltsd is ki mindjárt, mert tízkor vissza kell küldenem a kézbesítővel a ...(?)….hivatalnak.  

Itt jegyzem meg, hogy a különféle hivatalok, a központ, mindenki mindent mindig tudott, pláne  „azokban az időkben”, amikor még egy hangosabbat fingani nem lehetett a hajón anélkül, hogy valahol be ne húztak volna egy strigulát.

Charlie bácsi átül az íróasztalához, felteszi a szemüvegét, gondosan kiválaszt egy megfelelő golyóstollat a szép glédában sorakozó írószerszámok közül. Hosszan, körülményesen forgatja a kérdőívet, majd végül gondosan kiteríti maga előtt. Futó motyogással, érthetetlenül olvassa a szöveget, aztán hangosan felkiált:

- Aha..... a hajó neve!.

Leteszi a tollat, kinyitja az íróasztal jobb oldali ajtaját, és annak a belsejére ragasztott kalligrafált tartalomjegyzéket böngészi mormogva: 

-Második fiók legfelső okmány…..lajstromozási…. bizonyítvány.

Az igazgató értetlenül figyel. Charlie bácsi most már a lajstromozási 

okmányt böngészi körülményesen. 

 -Aszongya, a hajó neve: TIHANY motorhajó. Felveszi a golyóstollat, és írni kezd a kérdőívre.

-Na de, Charliekám! Hát ahhoz, hogy leírd a hajó nevét neked elő kell venned a hajó lajstromozási bizonyítványát?

Charlie bácsi megáll az írásban, higgadt mozdulattal leveszi a szemüvegét és az igazgató felé fordul:

-Nem, majd olyan barom vagyok, hogy lemegyek a partra, előre gyalogolok 50 métert, és a hajó orráról olvasom le a hajó nevét!