Reggel kisütött a nap, na végre mondom, kezdem festeni a hajófeneket. Először is az összes hóbelevancot, amit a hajó alatt tároltam kipakoltam, hogy rendesen hozzáférjek a drágám terjedelmes fenekéhez. Három nagy csöbör szemetet kicipeltem a kukába, aztán a hajót alulról támasztó tizenkét dúcból hármat kiszedtem, hogy a helyüket be tudjam festeni, ahol támasztották a hajófeneket. A dúcok kiváltásához hébéreket használok, jó lenne többet is kiszedni, hogy haladósabb legyen a dolog, mert csak akkor tudom őket visszarakni, ha a festék teljesen megszáradt, különben beleragadnak a festékbe, de félek, hogy a fejemre dől a hajó.
Jól előkészítettem mindent és a tappancsok helyét is lekentem Epodural, aztán átcsiszoltam vibróval, meg vízbecsiszoló szivaccsal a vízvonal alatti részét az oldalsort a fenéksortól elválasztó kimig, szóval felkészültem, hogy egy jó adagot felrakok az algagátló alapozójából, amikor rámszakadt az ég. Elmosott a zivatar. Ennyit a jó időről. Amikorra elállt, részben már késő volt folytatni, részben még nagy valószínűséggel órákig folyni fog az esővíz az oldalkifolyókon.
Erre kellene fessek…
Ja, hogy teljes legyen az örömöm, a vihar lefújt egy vödröt a szalon tetejéről, ahova mindenfélét felpakoltan kínomban, hogy a padlót tudjam festeni, na hova esett a vödör? A padládára biztonságos helyre rakott hígítóban álló Katepoxos ecsetre, amit persze feldöntött és az egész barna lé ráömlött a szépen lefestett fehér homlokfalra, most olyan, mint amit telibefostak!