Tegnap folytattam az árboc csiszolását. Ez már kézzel történt az utolsó fázis a végleges forma kialakításában. Estére késznek nyilvánítottam. Szép és jól néz ki. Nos nem mondom, hogy nem lehetne még napokig kerekítgetni, mert ahogy símogatom, érzek még szögletességet, de elég. Ha valaki kritizálni fogja, azt lelököm a hajóról.
Nekiálltam kifaragni azt a bakancs alakú fadarabot, amire az árbocsudár talpa támaszkodik majd. Elöször 8 réteg deszkát összeragasztottam, 6 fenyőt és 2 kőrist. Így erősebb, mintha egy fából csináltam volna. A munkához bevetettem a legbrutálisabb szerszámomat. Sarokcsiszoló, olyan tárcsával, mint a láncfűrész. Eddig csak egyszer használtam, és most is borzasztó óvatos voltam, mert semmilyen szerszám használata során nem aggódom, legyen az a lakatosok suttyomban használt száztonnás présgépe, vagy bármi, de ettől félek. Egyetlen hibás mozdulat és máris hiányzik egy-két ujjam. Viszont a fát keni-vágja, mint a vajat. A Sprok Antal faművésztől láttam használni és megirigyeltem, de csak végszükség esetén merem használni. Ez az az eset volt, mert kézzel, vésővel tízszer annyi ideig tartott volna.
Persze csak a durváját lehet vele kialakítani, a végleges formát különböző finomságú fíber csiszolótárcsákkal adom meg neki. A helyére ragasztottam az árboc deréktörzs felső, lekúposított részének tövére, ahol direkt síklapra munkáltam az amúgy mindenütt kerekített anyagot. Biztos ami biztos, két átmenőcsavarral még meg fogom erősíteni.
Szegény "J" beteg. Hogy ez most a háegyenegy, vagy csak sima influenza, a fene tudja. (mondjuk azt se tudom, hogy a hivatalos statisztikákat hogy csinálják, mert ha kigyógyul belőle, biztos nem megyünk laborvizsgálatra, hogy mi volt ez) Sokéves tapasztalat szerint valamelyikünk kezdi, aztán a másikunk is elkapja, így nem tudom mikor fogok én is bekrepálni. Úgy, hogy gyertek a könyvért, mielőtt kidőlök én is!