Mínuszok vannak és süvölt a szél. Főleg a szalonban matattam, de a fuxban és a cockpitban is kellett dolgozzak. Azért valahol a lelkem mélyén meg voltam győződve, hogy milyen tökös legény vagyok én, hogy ebben a hidegben is nyomom. Hát némi szerénységet tanulhatok a Kvassay híd pesti hídfőjétől a benzinkúti kereszteződésig strichelő hosszú szőke hajú lánytól, miután minden este ott megyek át a területén, már köszönőviszonyban vagyunk (másban nem!) egymással, nos miniszoknyában sétál fel 's alá, ahol nekem a jégergatyában lefagy a lábam szára. Hogy nem fagy be a munkaeszköze? Néhány képpel összefoglalom az elmúlt napok, hetek haladását. Ez az a bizonyos vasasláda a fuxban, baloldalt a horgonylánckamra mögött. Mellette a padló már nem is deszka, hanem a tengerjáró géphajók "pajorlemeze".
A nyeles szerszámok, amik idáig belebotlás, kereszbeakadás útján hoztak időnként dührohamokat rám, most békésen simulnak, szinte semmi helyet nem foglalva.
A szalonban a térképasztal melletti elektromos főkapcsolótábla alsó ajtaján így néz ki a 12V DC próbafeszültség kapcsolója a banándugókkal. Alatta a villanyboyler kapcsolója.
Beépítettem egy kapcsolót a gépház világításnak is a solarcellák szabályzói mellé, (az a piros ott a dátum felett) hogy ha bekukucskálok oda a lesőablakokon, lásak mindent. Merthogy....
a gépházat a szalontól egy háromrészes ajtó választja el. Ha netán motortűz lenne, fontos, hogy úgy tudjak benézni, hogy ne adjak levegőt a tűznek, tehát ajtónyitás nélkül. Beszereltem két hőálló üvegablakot . Célszerűen a Vasedényben kapható jénai tányért használtam erre a célra.
Az ablakok alatt egy-egy "cirkli" (aki nem tudja mi az, ne is tudja meg soha, én szerencsére csak hallomásból ismerem)takarja azokat a lyukakat, amiken keresztül, a hangszigetelő Armaflex burkolatot szűzhártyaként átszakítva bedugom a tűzoltó készülék csövét és el tudom oltani a tüzet.
A belső oldalra kontakt ragasztóval ragasztottam fel a hangszigetelést.
A végeredmény: