Hajónapló

Július 25. péntek. Reggel J-vel kievezünk a dingivel  a partra ahol BRGULJE minitelepülés kucorog a domb tövében. Eltekintve a nevétől csodás a hely, burjánzik a mediterrán növényzet, kabócák ezrei hangoskodnak a fenyőkön a kevés helyi lakos rendszám nélküli rozsdás Zastavákon közlekedik az egyetlen, néhányszáz méteres parti úton és szemmel láthatólag rendkívül elégedett sorsával, amin nincs mit csodálkozni, amíg őseik századokon át kecskét terelgettek, olajbogyót termesztettek, meg kalózkodtak, most a túristák eltartják őket és még csak pisztolyt se kell szegezni rájuk ezért, meg kihajózni a macerás vizekre. A tenger amúgy természetesen csodás tiszta és tengerkék, a nap perzselő, a bóra elmentével visszaállt a rend, reggel Burin, délután Misztrál és pont olyan erős, hogy robog a hajó ahogy kell. Kivitorlázunk tehát a helyről  elhaladtunk Surada mellett Premuda felé. Itt sok, főleg  olasz hajó horgonyzott egy szükületben, akikre imitt amott ráhoztam a frászt, amikor jó balatoni módon végigkreuzoltam köztük, a szűk helyen koppról koppra fordulózva, köszönhetően a príma kifújt szélnek gond nélkül tehettem, de ez itt nemigen szokás mindenki motorozik, én viszont utálom. Attila skipper kezdetben gyanakodva figyelt, megértem. A tipikus hajóstanonc remek (az enyémnél sokkal kiválóbb) tengeri navigációs ismeretekkel rendelkezik, a  magyar vizsgáztatási rendszer igen szigorú ebből a szempontból, nem véletlen, hogy mindenki teljesen indokoltan mélységesen lenézi a horvát vizsgapapírt (ami nekem is van és esküszöm fél nap alatt bárki megszerezheti, nem véletlen, hogy a második túrán veszek részt  tanult skippertől felszívni a tudományt) viszont ahhoz, hogy  vitorlák alatt hajóval bánjunk, kellenek az évek és bizony legjobb ha sok belőlük a kishajóval, jolléval megtapasztalt. Miután elértük a hajócsurma lúv oldalát, horgonyt dobtunk egy hatalmas fürdőzéshez, itt a hajóvécék tartalmát nem hozta felénk az áramlás. Sajnos a szél leflautolt, így motorral mentünk Mali Losinjra, ahová sötétedéssel érkeztünk. Szerencsénk volt, egy szabad hely volt a kikötőben, miután úgy éreztük, hogy nem fogják elfoglalni, tettünk egy kört a városban. Életem  egyik legszebb városnézése. Hajóval.  A történelmi  házak körbefogják a szárazföldbe mélyen benyúló öblöt. A parton nyüzsög a túristák tömege, kocsmából, giccsüzletbe, onnan újabb  kocsmába hömpölyög a nép az esti lámpafényben, dübörög a mindenféle zene, kavarog a mediterrán forgatag, miközben mi pöffeszkedünk a parttól pár méterre, a fekete vizen laglassabb sebességgel haladó hajón. Attila meséli, hajóval ugyanígy ugyanitt  járt a háború napjaiban. Akkor ember nem járt a parton. Egyszercsak egy lány és két fiú indult meg a házak közűl a kis parti tér felé. Tán a közepére érhettek, amikor egy autó száguldott át a téren   és egy kézigránátot dobtak belőle a három alak közé, majd néhány másodperc múlva egy másik autó jelent meg, villámgyorsan bepakolták ami hármukból lett, majd elhajtottak. Mindez a robbanást kivéve hang nélkül zajlott le. Pár perc múlva kiért egy rendőrautó, de csak a vérfoltokat találták már  a helyszinen. Meglehetősen sokat változott a kép azóta.