A hajó útra kész. De közbeszólt az időjárás. Nézve a prognózist (Eumet.hu) semmi kedvem nem volt zuhogó esőben, netán szélviharban, jégesőben bukósisakban hajózni, kivárom a végét az időnek. Tegnap reggel még kicsit a nap is kisütött, el is gondolkodtam rajta, hogy nem vagyok e túl beszari és szabad e ennyire hinnem az Aigner Szilárdnak, aztán leszakadt az ég, több lépcsőben zuhogó eső tört ránk. Semmi nem sürget, más dolog ha út közben kivédhetetlenül tör rá a hajósra a zegernye, akkor el kell viselni a kellemetlenségeket, túl kell élni, ki kell védeni az esetleges veszélyeket, de beleindulni a rossz időbe ha nem muszáj simán hülyeség.
Csütörtök.
2014.07.24. 21:36 :: A Tengerész
Én ezt az "izét" édesvízi szivacsnak diagnosztizálom. Mindjárt lesz róla szó. Szóval hiába sütött 7ágról a nap, a hajó alatt akkor se láttam semmit. Egyrészt a víz is elég zavaros volt, másrészt a hajófenék spaklival való tisztogatása még zavarosabbá tette, szóval maradt a tapogatás.
6 komment
Szerda.
2014.07.23. 08:18 :: A Tengerész
Akkora eső esett az éjszaka, hogy a munkacsónakból kb 200 liter vizet mertem ki az imént (számoltam a vödröket).
2 komment
Hétfő.
2014.07.21. 07:30 :: A Tengerész
Kellemes szél támadt tegnap, ami enyhítette a hőségriadót is okozó extra meleget. Szegény városlakók elég sokat szenvedhetnek (ma olvasom az Origio kommentjeit a legfrissebb hírekhez, hát jó páran megbuggyantak a hőségben). Délelőtt kihordtam vagy két mázsa cuccot a hajóról, főleg könyveket. Igaz könyvespolc még nincs a házban, így egyelőre a hálószobában a sarokban halmozódnak, a könyvszekrény összerakása előtt még ki kell fessem a nappalit. ( a szobát kifestjük, a hajót lefestjük, a frizurát befestjük, nem csodálom, hogy nehéz nyelv a magyar az idegenajkúaknak)
1 komment
Szombat.
2014.07.19. 22:51 :: A Tengerész
Felraktam a hőszigetelést a napkollektor tároló edényére, így pontosan nem tudom tapogatással ellenőrizni mennyire meleg a víz amit a mai rekkenő hőségben a zavartalan napsütés előállított, de nagy gond nem lehet, mert az esti zuhanyozáshoz szinte nem győztem hideg vizet keverni a meleghez ( miközben már reggel lekapcsoltam a villanybojlert és elzártam a hozzá menő csapot is). Mondjuk az is igaz, hogy a "hideg" víz se igazán hideg, a hajó alatt 28 fokos a víz, ennél a fenéktankokban lévő édesvíz se lehet hidegebb. Mindenesetre a "hárfás" kollektor már középtől olyan meleg volt, hogy nem lehetett tapogatni se.
4 komment
Csütörtök.
2014.07.17. 23:41 :: A Tengerész
A tavaly készült és ideiglenesen felhelyezett napkollektor rendszert télre leszereltem, most nekiláttam a végleges elhelyezésnek. A két kiszuperált rozsdamentes 25 literes szódásballonból összehegesztett bojlerre lábakat hegesztettem, a deckre meg csavaros füleket a lábaknak.
3 komment
Szerda.
2014.07.16. 08:02 :: A Tengerész
Köszönöm a jókívánságokat! Kiegyeznék még pár ilyen évvel (évtizeddel...)mint amilyen az utolsó volt. Boldogok vagyunk itt és elégedettek a sorsunkkal.
2 komment
Kedd.
2014.07.15. 20:47 :: A Tengerész
Megint volt egy nagy eső. Minden napra jut legalább egy, de gyakran több is. Kicsit megnehezíti a rendezkedést, de nem okoz azért gondot. Viszont alábecsültem ezt a hajórendezés feladatot. Miután az "egylaki" hajóéletmódból kétlaki hajó-ház életmód lett, meg kell osztani a holmikat. Ráadásul a hosszas háztuningolás rengeteg szerszám, anyag partra hurcolását igényelte, mindeközben valami iszonyatos rendetlenség maradt a fuxban a hajó raktár/műhelyben. Most ott mindennek a helyére kell kerülni, de csak annak amit a hajózás szempontjából fontosnak ítélek, a többi marad a parton, vagy megy ki oda. Ehhez minden tárgyat egyenként kritikusan kell szemügyre venni. Partra került a két árboc is, egyelőre nincs szó a hajó felvitorlázásáról, így csak felesleges teher lenne ha végre elindulunk.
8 komment
Péntek.
2014.07.11. 10:32 :: A Tengerész
Tegnap még csak-csak kisütött időnként a nap, de éjszaka óta gyakorlatilag folyamatosan esik. Nem tudom hogy áll az aratás, annak alighanem nem tesz jót, de a szomszédos kukoricaföldek acélosan zöldellnek, nyoma sincs a korábbi évek sárgán kiégett, aszottan kornyadozó összesodródott levelű kóróinak. A hét végére már napsütéses meleg időt jósol a meteorológia, ez még helyrehozhatja a gabonát, a sok májusi esővel rekordtermés lehet az idén, ami bizonyára nagy baj, lesz tüntetés félpályás útlezárásokkal, termés kiborításával a "felelősök" telephelyei elé, kormánytámogatta hecckampánnyal az alacsony felvásárlási árakért felelős gonosz spekulánsok ellen. Ugye az mindenkinek világos, hogy az lenne az üdvös az egész haza számára, ha gyenge termés esetén olcsón vásárolnának, bő termés esetén meg drágán.. ja nem, gyenge termés esetén drágán, bő termésnél olcsón... nem hisz most ez ellen lesz tiltakozás. MEGVAN! Mindig drágán vásároljanak fel és amúgy meg dögöljenek meg a rohadt buzi spekulánsok! De akkor ki fog felvásárolni? Mindegy. Mindenki dögöljön meg, ez a magyaros megoldás.
12 komment
Kedd.
2014.07.08. 08:15 :: A Tengerész
Ha tegnap nem ír rám a lányom egészségi állapotom iránt érdeklődve, eszembe se jut a betegségem, ergo meggyógyultam. Merthogy ha az ember beteg arról nem tud "elfeledkezni". A betegség már csak olyan, hogy ragaszkodik a tudat egy részéhez, azt hiszed, hogy nem gondolsz rá, de ez öncsalás. Hogy jó ez vagy nem arra nézvést nincs határozott véleményem, mindenesetre az jut az eszembe, hogy sokan lesznek öngyilkosok minden más érzést, így az életösztönt is lebíró szerelmi csalódás miatt, de nincs az a szerelmi bánat amit egy egyhetes görcsös hasmenés el nem tud feledtetni. Szóval nagy dolog a lélek, de a test az úr. A legjobb szoftver se ért semmit ha leáll a merevlemez meghajtása.
3 komment
Hétfő.
2014.07.07. 21:33 :: A Tengerész
Ma olyan meleg volt, hogy még én is bementem a vízbe fürödni, pedig ha 25 fok alatt van, még a lábam ujját se dugom bele, de most 28 fokot mutat a hőmérő a hajófenéken. Akármennyit voltunk bent egyszerűen nem kezdtünk fázni, pedig csak lubickoltunk.
Szólj hozzá!
Péntek.
2014.07.04. 08:51 :: A Tengerész
Azt hiszem legalábbis, hogy péntek van. Két napig feküdtem. Hétfőn úgy fejeztem be, hogy ha az idő és az erőm is engedi... Engedte. De csak amíg kész lett a lábazat. Ebédre így nézett ki a ház.(Az a fehér vonal ott a ház sarkán a lábazat előtt egy cső, amit bebetonoztam a sarok védelmére ahogy a régi kapubejárókon a kerékvető volt a vasalt kocsikerekek ellen. Itt nincs kocsikerék, de van sok hosszabbítókábel, fűnyírókábel, meg locsolóslaughúzogatás a ház mentén amitől így védem a sarkot.)
12 komment
Hétfő.
2014.06.30. 23:49 :: A Tengerész
Esős éjszaka volt ismét, napközben is el-elcsöppent pár szem eső, de azért a tegnap levakolt lábazat megszáradt. Tegnap alaposan elfáradtam. Az összesen mindössze 4 m2 körüli lábazat vakolása nem a mérete miatt volt macerás, hanem mert ehhez térden körbe kellett csúszni a házat és mivel a fehér vakolat síkja néhány centivel elé ugrik a lábazatnak, a vakolat felhordásakor, meg az üveghálóból való kikaparásához térdelve, de fejjel lefelé, felfele nézegetve, szóval elég derékfárasztó és nyakatekert pozícióban kellett dolgozni. Aztán este még, miután "komor felhők gyülekeztek hazánk egén" még ástam egy árkot az északi lábazat mentén, mert a korábbi esők során azt tapasztaltam, hogy a lejtése a teleknek olyan, hogy pont a fal tövébe vezeti a vizet. Este nyolc után végeztem hullafáradtan, baltával kellett a karvastagságú gyökereket elvágnom az árokásás közben, de muszáj volt megásni a "sáncot", mert nem akartam kockáztatni, hogy egy éjszaki eső lemossa reggelre a friss vakolatomat. Reggel felkelve az volt az első, hogy odasiettem, de megnyugodva konstatáltam, hogy az árok működött, a lábazat és a mellette futó járda csontszáraz. Ma, egyik szememet az égre függesztve (nem a tegnapi lógatás ellensúlyozására, hanem a felhőket lesve) lekentem a lábazatot a díszvakolat speciális alapozójával. Ha továbbra se lesz eső, holnapra megköt és mehet rá a lábazati díszvakolat. Ha az idő és az erőm engedi, holnapra kész a ház teljes külső hőszigetelése!
1 komment
Szombat.
2014.06.28. 22:59 :: A Tengerész
Hát kérem. Itt a kérések meghallgattatnak. Tegnap MK kommentelő kíváncsi volt a ráckevei piacra, így ma vittem fényképezőgépet a bevásárláshoz. Piacra kétféleképpen szoktunk menni. Ma bringával mentünk. Az utánfutó egyúttal bevásárlókocsi is.
16 komment
Péntek.
2014.06.27. 23:53 :: A Tengerész
Megőrülök! negyedszer futok neki és képtelen vagyok menteni a mai naplót. Csak a felét hajlandó elrakni!! Anyád!
Nagy esők voltak szerdán, a lábazatot szerettem volna vakolni, de persze ilyen időben szó se lehetett róla. Aztán még száradni kellett hagyni, mára már szép idő volt, de közben a kerti locsolórendszert kezdtem alakítani. Van egy kút a telken, amin olyan régifajta pumpás kézi szivattyú volt, ezt leszereltem és villanymotoros szivattyút szereltem a helyére. Kellett némileg trükközni (már a százéves kútfej leszerelése se volt egyszerű, alaposan rárohadt a csőre), mert a szerelt szívócső végén lévő gyári lábszelep nem fér bele az eredeti 5/4-es csőkútba, de sikerült az átmérőt csiszolótárcsás sikítóval "leesztergálni", hogy szép snapperosan belesuttyanjon a csőbe. A szívócső 7 m mélyről szív, a kút 10 m mély, a vízszint jelenleg -2,70 m-en van, szóval bőven van víz a kutamban és a fenék is messze van a szívócső végétől, így nem kell attól tartanom, hogy homokot szív a szivattyú és hamar elkopik a járókerék. J már régóta nyaggat az öntözés megoldása miatt (hiába mondtam neki, hogy most is elintéztem az esőt) mert imádja a kertet, ami naponta újabb virágokkal lep meg minket. Ezeket a képeket ő csinálta ma és a mamájának küldi.
24 komment
Kedd.
2014.06.24. 21:36 :: A Tengerész
Éjjel nagy eső esett, de ez nem riasztott el tőle, hogy reggel nekiálljak a színezésnek. (már persze ha a fehér, amire a falakat kentem színnek számít) A módszer a következő: az anyagot rozsdamentes glettvassal felpasszírozom a falra, úgy 1-2 m2-nyit.
Majd ugyanezzel a vassal lekaparom úgy, hogy csak 1-2 mm vastagságú massza maradjon a falon és a maradékot hol a vassal, hol egy darab XPS lapocskával körkörösen eldolgozom. (hol ezt hol azt találtam alkalmasabbnak) Itt még süt a nap, de délután olyan felhőszakadás tört ki, hogy kénytelen voltam egy bő órára leállni, szerencsére szél nem volt, így a falak az ereszek védelmében nem kaptak nedvességet.
6 komment
Vasárnap.
2014.06.22. 20:21 :: A Tengerész
A szombati napot nagyjából pihenéssel töltöttem. Délelőtt még kibringáztunk a piacra, de a zöldséggel, gyümölccsel megpakolt utánfutó hazavonszolása után semmi ingerenciám nem volt nekiállni a vakolásnak, egyszerűen eldőltem és csak aludtam a délután nagyrészében. Na ez nem tett igazán jót. Már régebben is megfigyeltem, hogy a heverészéstől kijön a derékfájásom. Fene érti, tényleg, nekem csak a meló használ. Ma reggel se voltam valami nagyon friss, de azért belecsaptam a lecsóba, nem sokkal 7 után már kentem a falat és pontosan 2 órára kész volt az egész. Így néz ki.
1 komment
Péntek.
2014.06.20. 21:14 :: A Tengerész
Azt hiszem túlhajtottam magam. Vagy valami betegség lappang bennem, mert ma ahogy reggel felkeltem, leginkább visszafeküdni volt kedvem.Délelőtt még rákentem némi vakolatot a kőzetgyapot rögzítő műanyag tárcsák bemélyedéseire, de a hokedlire fel-le mászni alig volt erőm, ahogy elfogyott a kevés megkevert anyag abba is hagytam és lefeküdtem pihenni, azonnal el is aludtam. Ugyanez volt ebéd után.
3 komment
Csütörtök.
2014.06.19. 21:02 :: A Tengerész
Fent van a szigetelés a keleti homlokzaton. Hálistennek vége a vakaródzásnak, a karjaim belső oldalán a csalánkiütés szerű viszkető bőrpírnak. Már nagyon elegem volt ebből az undorító melóból. Viszont a ház falának hőátbocsátási tényezője, az a bizonyos "U" érték ezzel lecsökkent 0,3 W / m2 K alá. Ez persze még mindig legalább a duplája egy passzív házénak, de nem az volt a cél, a falak hőszigetelése a háromszorosára javult az eredetinek, ezzel én beérem.
9 komment
Kedd.
2014.06.17. 21:50 :: A Tengerész
Vasárnap lányomék jöttek vendégségbe. Délelőtt megismételtük a kenuval való Balabánsziget-kerülést, ha lehet még szebb volt mint pár napja, most tucatszám láttunk például napozó teknősbékákat. Délután meg elkenuztunk az Angyali- és Vesszőzátony szigetek közti lagúnába. A közte lévő időben cseresznyét szedtünk lehetetlen magasságokból és húst sütögettünk faszénparázson, szóval remek nap volt. Ma felszereltem a konyha ablakra a spalettákat kiemelő keretet és összeragasztottam az étkezőét, ha minden jól megy holnap az is felkerül.
3 komment
Szombat.
2014.06.14. 11:48 :: A Tengerész
Készítem a kiemeléseket a keleti falra, a konyha és az étkező ablakokra. Időnként ez is, az is elfogy, most pl a faragasztóm. Hja vége a szép időknek amikor a Syntexkeresektől ( http://www.syntex.hu/ ) "ingyé" kaptam ilyesmiket!
Szólj hozzá!
Péntek.
2014.06.13. 22:01 :: A Tengerész
Tegnap befejeztem a hőszigetelő lapok felrakását az északi falra.
A keleti falon is fent vannak azok az egész lapok amik nincsenek az ablakokkal érintkezésben, mert a spalettákat tartó kereteket még itt is ki kell emelni.
Szóval már csak kb 4,5 m2 szigetelés van hátra. Utálatos munka, vakaródzom tőle, mert ez a közetgyapot porzik, ami belemenve a pórusokba erős viszketést okoz. Ugye a nyakig beöltözés segítene, de ebben a hőségben??
A Rockwool Frontlock Max külső rétege kérgesebb, ettől jobb a felület, illetve a hőszigetelése is 10%-al jobb mint a sima kemény kőzetgyapoté. http://www.baustoff-metall.hu/downloads/ROCKWOOL/PROSPEKTUSOK/homlokzati_prospektus.pdf
Ma reggel nekiláttam a vakolásnak. A kőzetgyapotra egy ragasztóhabarcs réteg megy fel, majd erre kell ráteríteni a műanyaghálót és belevasalni az acélsimítóval.
És estére a lenyugvó nap sugarai már a kész falat cirógatják.
Tudja valaki milyen hal ez?
Közben a Spanyolország-Hollandia VB meccs megy a TV-ben. A hollandok most lőtték az ötödik góljukat az egyébként jól játszó spanyoloknak. Az első gólt is ők rúgták, akkor még reménykedett a spanyol szurkolótábor.( pillanatnyilag 5:1 az állás) De mostanra összetörte, feldarálta őket a hollandok nyomasztó fölénye. Egyszerűen ennyivel jobbak. Micsoda meccs!! Nem vagyok amúgy focirajongó, de EZ csúcs.
7 komment
Kedd.
2014.06.10. 23:45 :: A Tengerész
Több mint a fele fent van a Rockkwool lapoknak a faházon. Magam is meglepődtem az idáig elért eredményen.
5 komment
Címkék: l
Szombat.
2014.06.07. 23:44 :: A Tengerész
Ma reggel korán kezdtem, felcsavaroztam az északi falra a szigetelés indító lemezprofilt.
Szólj hozzá!
Csütörtök.
2014.06.05. 23:07 :: A Tengerész
A déli falra tegnap és ma felkerültek a 10 cm vastag közetgyapot táblák,
4 komment
Hétfő
2014.06.02. 19:22 :: A Tengerész
Mai dilemma. Van egy hatalmas cseresznyefánk. Akkora, hogy beárnyékolja a fél telket. És a termése is nagyon finom, rengeteg van rajta, pedig a viharok egy csomó szemet le is ráztak. De a legalacsonyabb is 4 m felett van a teteje meg van tán több mint 10 is. Elképzelni se tudom, hogy a fenébe lehetne leszedni a termést, viszont a nyálam csorog amikor felnézek a fára, megszakad a szívem otthagyni lehullani. Ez a fajta szerkezet http://www.argep.hu/trend/GYUM/Gyuemoelcsszedoe.html almához, körtéhez, őszibarackhoz jó lehet, de cseresznyéhez alkalmatlannak tűnik. A vastagabb ágakra még csak-csak felmászok, de a termés zöme a vékony ágak végén van. Van valakinek tapasztalata?
18 komment
Vasárnap.
2014.06.01. 23:36 :: A Tengerész
Laza hétvége. Belevetettük magunkat a "ráckevei forgatagba". Tegnap délután volt ez: http://www.utazzitthon.hu/jankovics-marcell-grafikai-kiallitasa-rackeve-23207.html