Hajónapló

Tegnap nehéz napom volt. Budapestre kellett menjek. Nem szeretek kimozdulni, a fővárost, holott ott születtem és éltem majd hetven évet, kifejezetten rühellem. Mostanára meg fáraszt is. Sajnos fogy az erőm. Mivel ez egy öregedésblog, jó ha tudjátok, túl a nyolcvanon elkezd fárasztó lenni sokminden, amit korábban észre se vett az ember, például a lépcsőket. Nem is olyan régen a metró mozgólépcsőn még felfelé is lépkedtem, miközben az haladt, most már csak "utazom". A lépcsőket amik az 1-es villamos megállójához vezetnek a lágymányosi híd alatt a Közvágóhídnál az alapszintről a hídra, korábban kettesével vettem, mostanra csak egyesével, és a hosszú lejtőnek ami a gyalogátjáróból a villamosmegálló-szintre vezet, mire a tetejére értem, bizony sűrűbben vettem a levegőt.

Aztán...mindig addig halogatom a "Pestremenést" ameddig csak lehet így aztán több intézni való is összejön, ami sok mászkálással jár..... elfáradok.  Tegnap pl többek közt muszáj volt elmenjek a Kékgolyó utcában lévő Mikrovill elektronikai alkatrész boltba, ami egy enyhe emelkedő megmászását jentette a Déli pályaudvartól odáig. Hát beleizzadtam. De muszáj volt. (na abbahagyom a sírást)

Arról van szó, hogy már eléggé a körmömre égett ez az egész jakuzzi projekt. Kezdődött még márciusban laza földmunkával és betonozással, most meg már könyékig vagyok a villanyszerelésben. JÓ! Magamnak köszönhetem, hagytam eluralkodni magamon a fantáziámat. Kezdetben vala a gondolat egy napenergia működtette vízmelegítő és szivattyús keringető rendszerrel, mostanra ott tartok, hogy "HAMÁR" van egy házi naperőművem, akkor legyen nekem egy egész évben működő szükségáramforrásom például esetleges hálózatkimaradás esetére a legszükségesebbek, például a telefonok és egyéb, kisebb akkumulátoros eszközök töltésére. A jakuzzi működik, ha süt a nap (tegnap és ma éppen nem nagyon) estére 32-35°C-os vízben ázunk, de ezt a kísérleti üzemet

végre elfogadható pofatúrájúra kell szerelni. Különös tekintettel a kibővített üzem (időprogramozott működés, meg az említett szükségáramforrás ) miatti bővítésekre. Pl ilyen érzékeny eszközök kerülnek még be a rendszerbe, 

melyek elhelyezése nem egyszerű. Mert az, hogy az egészet beraktam a tornác alá, most megfel, de ha jön a tél, a csapadékos idő, azok a csövek és a tetőről jövő napelem betápkábel (utóbbi még a polikarbonát külső oldalán lóg)

szépen be fogják vezetni a vizet a "főkapcsolótáblába". És nem megoldás a zárt szekrény, mert ezeknek hűtés kell. Szóval amikor azt írtam "elvarrom a szálakat" akkor igazából ennél sokkal többről, az alkotás végleges formába öntéséről van szó. Na többek közt ezt a célt szolgálta a tegnapi bevásárlás a végleges alkatrészekért. A többi már csak agy és kézimunka.

Na ezt kell valami szekrényféleségbe bevarázsolnom.

A vízen élek, pontosabban az RSD-n (Ráckeve-Soroksár Dunaág) Ráckeve egy szigetén, és minden éjszaka a hajómon hajtom álomra a fejemet, szóval tényleg együtt élek a Dunával.  Tegnapi hír volt ami kapcsán felhúztam a szemöldököm, miszerint  a miniszterelnök kijelentette, hogy megnyitják a tassi zsilipet ( ö ugyan "zsilipeket" mondott, de hát a Kvassaynak biztos nem lenne jelentősége, a Duna tudja fizikát FÖLFELÉ nem fog elkezdeni folyni), ezzel több vizet adva a főágba. Akkor még nem volt publikus, de sacccra néhány centit mondtam volna, nos a mai hírek szerint ettől max két centi emelkedést vár a miniszterelnök Paksnál. Itt jegyzem meg, hogy Magyar Péter azt mondja amit neki mondanak. Bármekkora politikus, NEM ÉRT hozzá, ami egyáltalán nem szégyen, vízügyesnek lenni is egy ( sőt több) szakma, bár mostanság, olvasva a kommentárokat a különböző fórumokon mindenki elkezdett érteni hozzá. Tegnap egészen vad hírek kezdtek megjelenni a neten, valaki bekommentálta, hogy szerinte fél métert csökkent az RSD szintje, ő tudja, mert ott sétál a kutyájával. Nos mondom a pillanatnyi állapotot. (2026, 08. 17. 9:26)

Az RSD vízszintje nemhogy csökkent, de szinte maximumon áll. Aki mást állít téved. Fel is tűnt, hogy a járó ami a hajóra vezet milyen meredek, az ember lába megjegyzi az ilyesmit. Reggel világosban megnéztem a fürdőlétrát  ami a stégről a vízbe vezet és a víz PONTOSAN jelzi a lábakon, a nádszálakon kifehéredéssel, ha csökken a szintje, NEM VOLT kifehéredés.

A vízszint az RSD-n amúgy mesterségesen szabályzott. MINDENKI imád belepofázni és "szakérteni". Üdülők, fürdőzők, horgászok, pro és kontra. Miért ilyen magas?! Kimossa a partot!  Miért ilyen alacsony, miért engedik le épp most, amikor ettől elpusztulnak a nádszálakra ragasztott épp megtermékenyített halikrák? Hogy pontosan mik a szempontok....egyrészt mindenkinek más, másrészt fogalmam sincs mi szerint dönt  a Vízügy a vízszintről, a zsilipek nyitogatásáról, az eresztésről  vagy épp a szivattyúzásról. Amit tudok, ha a főágban a pesti mérce 2m alatt van, nem nyitják a hajózó zsilipet, amin amúgy nyáron két óránként engedik át  az arra hajózókat. Télen általában alacsonyabb a víz, mert a tavaszi nagyvíznek kell a hely, meg ha sok a csapadék, ezzel tudják a belvizet "kicsalni" a termőföldekről. Ennek megfelelően a vízszint +/- 50 cm-t mozog éves viszonylatban. Ahogy fentebb említettem e percben nagyjából maximumon áll, tehát ha ehhez képest egy métert csökkenne, még az is beleférne a "normál" állapotba, legfeljebb kicsit korábbra érkezne a szokásos téli vízállás. Nyilván nem fogják hagyni a Natura 2000-es folyót kiszáradni, ami akár meg is történhetne, a kb 60 km-en olyan 2 métert esik a víz, ami tekintve a sokhelyütt csak méteres vízmélységet (tudom, mert amikor hajóval költöztük ide tizenvalahány éve, az 1,10-es merülésű hajóval 1,20-ra  lerakva többször felakadtunk az iszapra ott ahol kicsit szétterült a folyó) tekintve száraz medret jelentene. EZT nem fogják megengedni. A többi ... majd meglátjuk. Ha a fenékküszöb bejön, az mázli, ha ehhez kell az a víz ami itt van alattam, áldásom rájuk, VIGYÉK!, megússza az ország Paks teljes leállását. Ha közbe még eső is lesz a Duna felső szakaszán, az NAGY mázli és akkor neki lehet állni 1. vagy továbbra is csak pofázni és egymást hülyézni, 2. vagy neki állni észhez térni és bevízlépcsőzni a Dunát, hogy még egyszer ne jussunk ebbe a szorult helyzetbe.

És ha már vízlépcső. Nem vagyok szakértő, de a '70-es évek kezdetétől a Vízügy vitorlás klub színeiben versenyeztem és jeles vízügyes szakemberek voltak a klubtársaim. Amikor elkezdődött a Bős-Nagymaros hisztéria, felkerestem gellérthegyi otthonában Szilvássy Zoltán tudós vízmérnök klubtársamat, hogy tájékozódjak. Tőle tanultam meg olyanokat, hogy "medermélyülés" , "holtágak kiszáradása" stb. Aztán próbáltam megismerni a kategórikusan ellenzők véleményét is de sajnos azon az oldalon, csak lózungokkal találkoztam. Hogy sztálini kommunista projekt amit csak  a Reális Zöldek támogatnak, de ők mind volt munkásőrök. Az eltelt közel 40 év alatt azt tapasztaltam, hogy az ellenzők, mint ördög a tömjénfüsttől menekülnek minden vita elől, miközben az általuk uralt MINDENOLDALI médiában kizárólag csak az ellenzők szólalnak meg mindenféle ellenvélemény ütköztetése nélkül.  IGEN, még most is.

Ennek alapján lettem "vízlépcsőpárti", mert érvekkel csakis és kizárólag a megvetően "vízügyi lobbi"-nak nevezett oldalról találkoztam. Pedig akár most is lehetne érdemi vitát folytatni, de hát tessék megnézni ezt a videót PONT a Lányi beszél "szakállas érvekről", miközben folyamatosan hangoztatja, hogy ő nem szakember, csak hát olvasott róla, de azért ostobaságokat és matematikailag cáfolható állításokat tesz.  Mert MEGTEHETI, mert csak egy hozzá hasonló analfabéta ül vele szemben. Szóval ENGEM még most is meg lehetne győzni arról, hogy nem kell gát  a Dunára, csak akkor tessék mondani  a frankót, mert a lózungok szart érnek amikor szembejön a valóság, b@sszátok meg, nincs víz a Dunában!!! Se víz se villany!

Na így néz ki a shunt (sönt). 

Az áramkör a két fehér sorozatkapocsra van kötve, a műszer ha párhuzamosan ugyanoda, akkor 5 A a  végkitérés, ha az egyik vég és a középkapocs közé akkor 10 A, szóval lesz egy méréshatár átkapcsoló. De ennél jobban már nem cifrázom. Most látom, hogy hiába horganyzott, már elkezdett oxidálódni. Majd zsírtalanítom és lefestem.

Elvarrom a szálakat. Most alakul a szerkezet (mind a hidraulikus, mind a villamos rész) próbaüzemről végleges pofájúra alakítása. A csajok meg közben áznak a dézsában.

Tegnap minden szempontból holtfáradt voltam délutánra. Nemcsak fizikailag, fejben is. Igazából nem is voltam tisztában a rossz állapotommal, csak az tűnt fel, hogy ténfergek, akarok valamit, de közben elfelejtem mit is, semmit nem találok, nem tudom mért indultam el mert mire az asztalhoz érek már elfelejtettem. Az lett volna a csapásirány, hogy végre felhasználom az alanti képen lévő szép kis tükörskálás Deprez műszeremet. Még technikumba jártam amikor valami szeméttelepen bontottam ki valamiből ezt  a műszert. Szóval ennek minimum 63 éve.  Már akkor se egy friss darab volt, de mostanra  a digitális műszervilágban kifejezetten muzeális darab ( ezt https://www.radiomuseum.hu/kisipari_muszer.html az AI találta róla, MONDOM, hogy muzeális!). ANNYI dolgot elvesztettem azóta, költöztem vagy tízszer, volt három feleségem (na jó egy még van most is) de ez a műszer VALAHOGY megmaradt, SOSE használtam semmire, a detektoros rádiótól indultam (bizony, egy zserbós dobozba eszkábáltam bele a rádiót és a tetejére szerelt befogóban lévő germánium kristályon kellett félvezető lapkát piszkálni dróttal, hogy megszólaljon a Kossuth rádió), közbe bejött a tranzisztoros korszak, televízió, az integrált áramkörök, a számítógépek, majd a digitális műszerek, és most, 2026-ban végül egy saját építésű napkollektoros rendszer műszerfalán kap helyet. Muszáj volt, mert miután kidobni sose volt szívem, mert "jó lesz még egyszer valamire". és LŐN eljött az idő! De az agyam olyan volt mint a szecskavágó. Csak őrölt, de nem jöttek értelmes gondolatok. Talán sok volt  a negyven fok is, meg az elmúlt hetek, hónapok feszített tempója. Azzal mégcsak megbirkóztam, hogy mekkora sönt kell, hogy a 0,5 mA-es műszerrel tudjak 5 A-t mérni.. bár ez se volt egyszerű a tegnapi fejemmel, meg hát utoljára ilyen elektrotechnika példát valamikor 1961 körül kellett csináljak a villamosenergiaipari technikum második osztályában, de az Ohm törvény MÉG megy. Hiába na, rendszerek, kormányok jönnek és mennek, de Kirchhoff az ÖRÖK! Szóval kijött, hogy erre a műszerre, aminek a belső ellenállását két műszerrel is megmértem ( egyikkel 241, másikkal 242 Ω ), 0,02 Ω-os söntöt kell rátenni, hogy a kívánatos 5A-es méréshatárban működjön.  Jó-jó, de honnan vegyek ilyen pici ellenállást, ami ráadásul bírja  a rajta átfolyó max 10 A áramot?  Elvileg lehet ilyesmiket vásárolni, de biztos nem itt helyben. Kezdetben ellenálláshuzalban gondolkodtam, de rá kellett jöjjek ez zsákutca. Tegnap nem is voltam képes továbblépni, mert az agyam alkalmatlan volt bármiféle tevékenységre. Egyfajta csüggedt bódulatba estem, de akkor ennek nem is voltam igazából a tudatában. Ma viszont friss fejjel kísérletezésbe kezdtem. Elsőre rézdróttal próbálkoztam, de abból túl hosszú kellet volna, VISZONT a másfeles horganyzott lágyacél kötöződrót tökéletesnek bizonyult. Bekötöttem az áramkörbe egy méteres darabot és a mA mérőre ráraktam két mérőzsinórt  a végén 1-1 krokodilcsipesszel amiket a dróton tologattam. Eközben a mutató szépen mozgott. Innentől már egyszerű volt. Lakatfogóval mértem az "igazi" áramot és addig játszottam a csipeszekkel  amíg ugyanazt mutatta a galvanométer (na jó nem ugyanazt hanem a tízezred részét)  mint a lakatfogó.  

0,36 mA

és 3,6 A ( csakhogy ne kelljen sokat számolni)

Csípőfogóval lecsíptem a drótot a krokodilcsipeszek külső oldalán egy kis ráhagyással és a kapcsolás a rövidebb vasdróttal 0,43 mA műszermutató

és 4,3 A valóságos áramerősség a digitális lakatfogón. A múlt és a jelen találkozása.

Még gondolkodom, hogy 5, vagy 10 A-es méréshatárt állítsak be, az 5 A csábító egyrészt mert nem kell számolni (bár a 10-nél is csak kettővel szorozni), másrészt a mért áramerősség értékek zömmel 0 és 5 A közt lesznek, de néha forszírozott üzemben, amikor izzó nélkül megy a szivattyú 7-8 A előfordulhat és utálom amikor vergődik a mutatós műszer a skála tetején. De ez már csak 10 centiméter drót kérdése... még az is lehet, hogy lesz benne méréshatár átváltó... bár ahogy ez  a projekt eszkalálódik az már szinte veszélyes. Merthogy szemlesütve bevallom, hogy "hamár" van egy ekkora napelemem akkor lesz rajta egy külön szabályzott 12 V DC kimenet is egy kis 18Ah-s akkuval, nem a szivattyú, hanem egyéb fogyasztók számára, pl telefonokat és egyéb szükségeseket tölteni USB-n keresztül, pl. hálózati áramkimaradás esetén. De azért ennek a projektnek most már muszáj lesz véget vetnem, mert úgy indult, hogy J rábeszélt egy jakuzzira, és mostanra egy házi naperőműnél tartok vízgépészettel. MUSZÁJ valami végleges kapcsolótáblát kialakítsak, mert az azért skandallum, hogy a motort szabályzó autóreflektor égő kiolvasztotta a "laborállvány" szerepét betöltő műanyag zsákot és beásta magát a marhatrágyába.

15:00  A rendszer napelemről üzemel. Alighanem maximális kapacitással az elhelyezés biztosította legoptimálisabb benapozás mellett. A keringetést kb. óránként indítom be öt-tíz percre (mikor hogy, ahogy épp egyéb teendőim mellett eszembe jut)  . Miután  a kék multiméter most épp voltmérő funkcióban üzemel, nem tudom a ciklus elején hány fokos a medencébe beáramló víz, de olyan forró, hogy a kezem nem bírja egy pillanatig se, szóval biztos megvan 60 °C  A ciklus végén lemegy dézsahőmérsékletre, azaz alig van már "delta té". Ilyenkor kikapcsolom, pihenjen a szivattyú.  Ezen  a képen a teljes "felműszerezett" tesztlabor látható (a tornác oszlop tövében, egy félig telt marhatrágyás zsákon)

 Ami a képen látszik, a szivattyú motoron átfolyó áram 3,6 A a szivattyúmotoron 6,9 V, a biluxégő 45 W-os izzószálán 10,06 V feszültség esik, a kellemes árnyékos helyszínen ( a huzatos tornác a leghűvösebb hely ebben a hőségben, a kutyák nem véletlenül itt hasalnának egész nap, ha J nem parancsolná be őket a szobába, mert szerinte itt kint "hőgutát kapnak", ez ellen a kutyák folyamatos tüntetéssel tiltakoznak) csak 36 fok van,

Nemígy a "normál" munkahelyemen az "esernyő" alatt a félárnyékban 

Hát ezt a 44 fokos helyszínt az elmúlt két napon inkább kerültem, csak a legszükségesebb időt töltöttem ott.

A rozoga hokedlin  a trágyászsák mellett a SINOTIMER kapcsolóóra, Sári Pityu testvértől kaptam ajándékba, ez sajnos nem üzemeltethető az instabil napelemfeszültségről, itt egy gyári tápegységről megy tesztüzemben, számlapján  a pontos idő, a piros LED azt jelzi, hogy épp bekapcsolt ( amit a kimenetre rákötött izzó is mutat), úgy programoztam, hogy a hét minden napján 10-től 18 óráig minden egész órában bekapcsol és egész óra öt perckor kikapcsol ( azt már tudom, hogy a végleges beállításban az öt perc legalább tízre fog nőni, tehát 10 percet megy a szivattyú és 50 percet pihen, ezalatt a kollektor gyűjti a benne lévő vízbe a "Q"-t),

Ez a kis automatika egy relét fog kapcsolni ami  meg a napelemet kapcsolja a szivattyú-szabályzó izzó egységre. Így a napsugárzáson kívül ez a program vezérli majd az egész hóbelevancot, hogy ne kelljen nagyon odafigyelni rá. 

Korábban már írtam arról, hogy a kis centrifugálszivattyúkra jutó napelemfeszültséget, erős napsütés esetén jótékonyan korlátozza egy sorbakötött 12 V-os autó reflektorizzó, az ellenállását folyamatosan változtatva (egyúttal a fényerő jelzi hogy "dolgozik", az ötlet nem az enyém egy olvasóm javasolta). A módszer remekül bevált a membránszivattyúnál is. A sárga műszer a motor kapcsaira jutó feszültséget mutatja, a kék az izzóra esőt. A kettő összege (Kirchoff törvény) a napelem kapocsfeszültsége erős napsütésnél este 18:50 körül. ( Egyébként érdekes, ha rövidrezárom az izzót, azaz a teljes feszültség  a motor kapcsaira jut, az azonnal 15, 6 V-körüli értékre áll be azaz kevesebb mint a két műszer által mutatott érték összege. Ez azzal függhet össze, hogy az össz-teljesítmény terheli a napelemet, ami függ a hálózati elemek aktivitásától.) Az áramfelvétel olyan 4,5 A körüli, azaz a szivattyú, ami amúgy 12 V-on 9 A körüli áramot vesz fel, tehát durván 100 W-os, az izzóval csak mintegy 36 W-ot teljesít. VISZONT! Ennek a jelentős teljesítménycsökkenésnek az ellenére remekül szállít, a tömegáram nem csökkent brutálisan ( a lényeg, hogy nem állt le, mint a centrifugálszivattyúkkal), miközben a motor nem melegszik, vagy csak alig, pedig hát a szállított víz a szivattyú oldalon "dézsahőmérséklet", azaz legalább 35 °C és ami külön öröm, jelentősen lecsökkent a membránszivattyú utálatos kerregő hangja.

Gyorsan lezavartam az esti kutyasétáltatást, mert kíváncsi voltam hogy viseli a rendszer a naplementét. 7:14-re  a "hanyatlás"

percenként erősödik, a kerregés halkul és egyre ritkulóbb, finomabb koppanásokká szelídül

19:28-kor utolsót dobban a szivattyú ( a membránszivattyú a motor forgómozgását alakítja át egy excenterrel a membránokra mért ütésekké, lehetetlen nem a leálló szív kardiogramjával asszociálni) és leáll. Bár még felvesz 1,515 A-t és 1,84 V feszültség esik a motoron, de ez a kevesebb mint 3 W alkotta mágneses mező már nem képes megmozdítani a motort.

Na vacsora, aztán ázás a dézsában.

UI. Ja, 40 fok volt ma is árnyékban, de én a napon bringáztam az autósboltba izzóért ( a régi amivel búvárkodtam korábban a hajó alatt anódcserekor egyszercsak begázosodott és kiégett) de igazából fel se tűnt, csak amikor leszálltam a bicikliről és nem hűtött a menetszél kezdtem izzadni, mondtam is a boltban, hogy rossz "a klíma" a kerékpáromon. Úgy tűnik hozzászoktam a meleghez. Mondjuk megiszom egy nap két-három liter lónyálat.

Szóval úgy működik a rendszer, hogy egyelőre kiszedtem a kis szivattyúkat, a nagy membránszivattyút óránként kapcsolom be öt percre, a jelenlegi hőmérsékleti és napviszonyok mellett perceken át 60 °C körüli vizet nyom a dézsába, aztán  a ciklus végére ez lecsökken negyvenre akkor leállok vele. Most 21:54 van, az imént szálltunk ki a vízből, stabil 36°C volt amikor beleültünk, áztunk bene vagy másfél órát. A kormány nem szólhat rám semmit energiatakarékosságilag, a mapenergia melegítette a takarékossági felhívás előtt betöltött vizet, a napelem hajtotta a szivattyút és nem használtuk se a vízsugár, se a levegősugár masszázs funkciót, szóval rajtunk nem múlik  a Pakstalanság sikere.

Más. Meg kell tanulnom programozni az időkapcsolót, egyelőre az vele  a bajom, hogy már olyan rossz a szemem, hogy nem látom az apró betűket a gombok alatt, a fejpántos nagyítóm meg kint maradt, na majd holnap megkűzdök vele, ez a melegvízes fürdőzés amúgyis annyira enerválttá tesz, hogy utána minden tevékenységet csak halogatok.,  

Szerdán ilyet írtam: "....még lehetnek ötleteim, de meglepetésre már nem számítok, főleg kellemetlenre nem." Na ezt kár volt kijelenteni! Mert miután szépen összeraktam  a szerelőpanelen a három szivattyút és felcsavaroztam az tornác oszlopra, kiderült, hogy a két kis szivattyú párhuzamosan kapcsolva hiába ad nagyobb tömegáramot, de a nyomás kevés áthajtani a vizet a hosszú csőkígyón, muszáj őket (hidraulikusan) sorba kötni. Ezért az egyiket kivettem a szépen kialakított helyéről és átraktam oda jobbra felülre a manométer alá, a beömlő csonkot az alatta lévő szivattyú kilépőjére, a kilépőt meg egy hollandival  az előremenő ágra kötve. És mindjárt a duplájára nőtt a nyomás, 

és a  víz valóban visszaérkezett felmelegedve a dézsába a háztetőről. Mondhatni "heuréka", DE MÉGSEM. Az volt  a koncepció, hogy  a VEVOR membránszivattyú csak "szükségüzem", néha átöblíteni vele a rendszert, "kisöpörni" a gázbuborékokat, alapban a kis szivattyúk keringetnek, sőt azt reméltem, egy is elég belőlük. HÁT NEM! Mert a tetőn a napsütés okozta felmelegedés a jelenlegi hőségben és intenzív napsütésben olyan mértékű "kigázosodást" okoz, hogy egészen rövid idő alatt leáll a keringés. Hiába a két sorbakötött szivattyú, a nyomás nem tudja áthajtani a magaspontokon légzsákokkal megtűzdelt csőkígyón a vizet. A membránszivattyú ( az a nagy böhöm jószág ott alul) Na AZ IGEN! Annak nem akadály akármennyi levegő a csőben akárhány helyen. Így is használtam szerdán és csütörtökön, de sajnos ez se jó megoldás! Igaz, hogy ez egy nagynyomású szivattyú, igaz, hogy jelentős a szállított vízmennyiség, tehát "mindent visz", csak egy baj van vele, ezt egy nyomásfokozó rendszerben való, szakaszos üzemre tervezték, nem folyamatos üzemű, keringető szivattyúnak. Amikor több órás működés után este leálltam vele észleltem, hogy tűzforró a motor. Ez nem egy normális üzemi állapot. Ráadásul ebben az erős napsütésben a folyamatos üzem kibírhatatlanul felforrósítja a jakuzzi vizét, negyven fokos (vagy pláne melegebb)  vízben már nem jó ázni, most meg még hideggel se lehet hígítani, mert épp spórolni kell a vízzel kormányhatározatilag. Szóval a kísérlet még messze nem fejeződött be, amikor ilyen erős a napsütés és a levegő hőmérséklete is ilyen magas ez a kapcsolóóra (sinotimer https://manuals.plus/.../1005003.../videos/1100166192453.mp4 ) fogja vezérelni  a membránszivattyút félóránként öt percre bekapcsolva ( ez alatt teljesen kicserélődik a felmelegedett víz a tetőkollektorban, a dézsából felnyomott vízzel, a két kis szivattyú meg majd meglátom kap e funkciót a továbbiakban. Sajnos a rendszert úgy tűnik nem lehet teljesen magára hagyni, valamilyen szinten felügyelni kell,  ha jakuzziban a víz eléri a 38°C-t le kell állítani az egészet, mert megfőlünk a dézsában.

Aztán tegnap mégis legyűrtem a lustaságot és délután összeraktam asztalon a "szivattyútelepet".

De ennyi elég volt tegnapra. Este meg csak ültünk a 35 fokos vízben és élveztük az életet.

De ma reggel nyolckor már szabtam a vasakat, hegesztettem. 15 x 15 -ös zártszelvény keretet készítettem, lefestettem és rápopszegecseltem egy eredetileg dekorációs táblának készült, 4mm vastag, alu-műanyag-alu  szendvicslemezt. Ez lesz felcsavarozva a tornác hátsó udvar felőli utolsó oszlopra.

Csak azért nem tudtam befejezni  a nap végére, mert nem volt 4 db 5-ös metrikus csavarom a VEVOR szivattyú felerősítéséhez. Szóval holnap reggel a barkácsboltban kezdek.

Bár ma nem tudtam "lehozni" a melegvizet a tetőről, mert az összes szivattyúm az asztalon volt a fenti munka miatt, de olyan meleg van, hogy így is 34°C a víz a dézsában, szóval ma is fürdőzéssel zárul a nap.

7:50

Hát este már nem tartott sokáig a napocska, J ázott a dézsában és jelentette a bejövő víz állapotát, én meg figyeltem a műszereket. 19:45-re elfogyott a szufla a rendszerből, megszűnt az áramlás, a napelem a szivattyúval terhelve már csak 1,5 V -ot adott le, az áramfelvétel is lement egy amper környékére, DE a szivattyú, mint a rendszer szíve még mindig "dobbant" egyet-egyet ( ugye a membránszivattyú másképpen működik mint a centrifugál szivattyú, ez a forgó mozgást a membránokra mért lökésekké alakítja), aztán pár pillanat múlva 1 V-ra esett le  a kapocsfeszültség, ezzel már végképp leállt a "szív", lekapcsoltam a szovjet harckocsiból mentett áramvédő kapcsolót és én is bevonultam a jakuzziba ejtőzni.

12:30

14 V 5,5 A, kellemes 34°C  víz jön a tetőről. Reggeli után áteveztem a túlpartra (150 csapás oda, ugyanannyi vissza ezért nem raktam fel a motort) mert megkaptam az SMS-t hogy a szembe TESCO falán lévő Foxpost A-Boxba megjött az új  manométerem, visszajőve még kilenc körül se volt semmi, mert a nap még a gerincen túl volt, szóval mind a napelem, mind a kollektor árnyékban, aztán elbicikliztem a Groszmanhoz 1/8 "-os manométercsatlakozóért (nem volt, de holnapra meghozatják), visszafelé bementem a Lidlbe akciós nektarinért, mert a J odavan érte, de az a fajta nem volt, csak másfajta, felhívtam, hogy jó lesz e és ő mintegy mellékesen megjegyezte, hogy  már bent ül a dézsában, bekapcsolta a szivattyút ami nyomja a melegvizet. Szóval a rendszer minden különösebb asszisztencia nélkül életre kelt amint  a nap állásszöge ezt lehetővé tette. Én is beültem  a vízbe, nem is akaródzott kimászni belőle, de megéheztünk, most ebéd és utána alvás jön, ez egy ilyen lógós nap lesz megint.

Tegnap Pestre indultam villamos alkatrészekért. Elsősorban kapcsolótáblába építhető billenőkapcsolókért a szivattyúknak, némi vezetékért, meg gyantás zsugorcsőért, ilyesmik itt a helyi kisboltban nem kaphatók. Ugye a "falusi" életnek hátrányai is vannak, ha nem is sok. HÁT....már nem nekem való a felkerekedés. A valóság az, hogy igazából kitenyésztett pesti vagyok, már a nagyszüleim is ott éltek, de ha valamiért "fel kell menjek", már minden bajom van.  TÉNYLEG, mint  a "vidéki kislány". Előtte hosszasan tervezem az útvonaltervezővel, hogy mire fogok felszállni, hol szállok át hogy eljussak mindenhova ahova muszáj...ÉS AZTÁN jól nem sikerül. Mert az teljesen kimaradt nekem, hogy már induláskor NANÁ, HOGY VÁGÁNYZÁR VAN A HÉV-EN, szóval pótlóbusz van és a menetrend persze nem érvényes sehogy sem. És "odafent" meg az elmúlt 12 év alatt minden megváltozott. Hatalmas ronda házak a vágóhíd helyén, hőség, por és kosz mindenütt, mogorva emberek (ettől itt teljesen elszoktam) Végre eljutok a helyre amit  a neten kinéztem ( Haluxvill, Könyves Kálmán krt) van minden ami kellett, csak ki kellett húzni az elárusító emberből, mert elsőre azt mondta ilyet nem tartanak, merthogy  nem tudta mi az  a " kapcsoló táblába építhető billenőkapcsoló". Még szerencse, hogy megláttam egyet a pulton és a kezébe adtam. De biztos bennem a hiba, mert amit nem kalapsínre  kell felpattintani, azt már nem ismeri senki. Az igazsághoz azért hozzá tartozik, hogy az én tudásom is avétos, amikor körbenéztem az önkiszolgáló polcokon, az alkatrészek fele olyan volt amilyen még sose volt a kezemben. Azt mindenesetre megállapítottam, hogy reggel indulás előtt határozottan érdemes volt a hajón  a kacatjaim közt utánanéznem, hogy az emlékeimben szerepló háromállású főkapcsoló (napelem táp-nulla-hálózati táp) tényleg létezik e, vagy csak a 20 évvel ezelőtti emlékeimben van ( és hálistennek tényleg volt ilyenem, sőt három is van belőle, bár kissé viharvertek, lévén bontott, kukázott cuccok), mert a bolti ár a polcon 35ezer valahányszáz forint per darab volt. Egyáltalában az árak állandóan mellbevágnak, ami azért van, mert már 20 éve nem igazán vásároltam villanyszerelő holmikat.

Hazafelé NANÁ, hogy nem csíptem el a megfelelő járatot, Szigetszentmiklós ipartelepen  a tűző napon ácsorogva kellett megvárjam az 50 perc múlva érkező pótlóbuszt, szóval ha nem tekintem azt, hogy a bevásárlás azért sikerült, akkor ez egy tökéletesen elb@szott nap volt.

A napkolektor-napelem program a végét járja, mármint a tökéletesen sikeres végét, a tervezést, kivitelezést, labor és üzemi próbákat nagyjából lezártnak lehet tekinteni, most a végleges formába öntés megy, itt még lehetnek ötleteim, de meglepetésre már nem számítok, főleg kellemetlenre nem. Időközben megérkezett a csodafegyver a "nagy" membránszivattyú, ez

Ilyet használok a hajón is az édesvízhálózatban, ez akkora teljesítményű, hogy minden buborékot kisöpör a rendszerből, nincs légdugó. A kérdés csak az volt, hogy hogy fog együttműködni a napelemmel. Na ma kipróbáltam.

Kissé provizórikus a kivitelezés, az volt a tervem, hogy már végleges szerelésekkel állok elő, de megígértem J-nek, hogy ma este már ázhat a dézsában, hát bedobtam még egy "szivattyú a létrán, gumipókkal rögzítve" megoldást és most épp 33°C  a víz a jakuzziban, mindez kizárólag napenergiával.  A végleges, három szivattyú lesz a rendszerben a hőigénynek és rendszerellenállásnak  megfelelően kapcsolhatóan. ( két kis 20 W-os centrifugál szivattyú a "normál" üzemhez és ez a 80-100 W os membránszivattyú a brutális "buborékzárványtakarító" üzemmódhoz) Majd ha összeáll mutatom  a villamos és hidraulikus kapcsolást, mert az még csak fejben létezik. Mindenesetre a napelem ma, gyakorlatilag egész nap felhőtlen ég mellett fölényesen adta az energiát ennek a relatíve 'nagy" szivattyúnak, a munkapont stabilan beállt 15,3 V-ra és 7,9-8 A áramfelvételre. Szóval ez az utolsó próba is remekül sikerült.

Egy ilyen alapjábavéve egyszerű "feltaláláshoz" is ennyi minden kell. Ez itt a "labor"

ez meg  a "kihelyezett tagozat" az eresz alatt.

Más. Embernek, állatnak ez az élet ami való. Reggel indulok a Szmájli kutyával, amikor elviharzik mellettem SP aprócska gombóc csivavadomináns keverék kutyája és vad bolondozásba kezdenek az enyémmel. Eszembe jut, hogy amikor Pityuék befogadták, olyan félénk volt, hogy ha csak ránézett valaki azonnal összepisilte magát. A mi Picur kutyánknak, a mezőn, az éhhalál szélén talált jószágnak szintén kinyílt a csipája, ahogy a Micinek is a sarkon, "aki" azzal lepte meg az ottlakókat, hogy beköltözve hozzájuk ráutaló magatartással közölte, hogy mostantól kezdve ő itt lakik és cserébe őrzi a házat. És valóban ahányszor arra járunk rettenetes ugatással jelzi, hogy OTT Ő AZ ÚR. (De ha nincs otthon a gazdák közül senki akkor ránk se bagózik, ha nincs kinek, miért is strapálná magát?) Olyanok mint az emberek...vagy mi vagyunk inkább olyanok mint az állatok? Szóval jó itt... pláne egy nap budapesti vesszőfutás után.

19:30 Erősem megy lefelé a nap. DE! A membránszivattyú még dolgozik, jelentős a vízáram (jó, nincs rá műszerem csak a tapiméter) mondjuk a csúcsértéknek kevesebb mint a fele, a kapocsfeszültség 5,9 V az áramerősség 2,1 A de ami  a lényeg, a dézsába a kollektorból folyamatosan érkező víz még mindig 35-36°C Tehát a rendszer alighanem sötétedésig üzemelni fog...de majd mindjárt kiderül, a hivatalos naplemente ma 20:22-kor lesz.

Kicsit ( nem is kicsit) tartottam ettől a melótól. 45 fokos állásszögű bádogtetőn mászkálni nem tréfaság. Jó pár nappal ezelőtt kidolgoztam, hogy felkötözök oda egy létrát vízszintesen, úgy, hogy a tetőgerinc túloldalán átvetett kötelek tartsák, amiket a földbe levert cönkökhöz kötök ki.  Ezen a létrán fogok állni, mármint nem a fokain, hanem az egyenes szárán. Már csak az volt a kérdés, hogy mennyit fog nyúlni a kötél amikor 1 a létra élére feltuszkoljuk a napelemet, 2 amikor még én is ráállok. Mert ha rövidre kötöm, ráfekszik a kollektorra, ha hosszúra, nem érek fel hozzákötözni a kollektor erre a célra kialakított füleihez. Belőttem a köteleket olyan sacperkábé hosszra és reménykedtem. Ma reggel megkértem SP-t, hogy ugorjon át, mert J túl alacsony ahhoz, hogy felrakjuk a napelemet első lépcsőben a tornác tetejére, egyedül meg nem bírom, mert nemcsak nehéz de terjedelmes is. Amíg vártam rá felraktam a tetőre még egy biztosító kötelet is amit majd terveim szerint egy bowline-al a hónom alá kötök, mert első a biztonság. És később kiderült, hogy nagyon jól tettem, mert szükség is volt rá, amikor a létra mellé kellett lépjek.(Tudjátok mi az a bowline? a legfontosabb, ha csak egy csomót ismertek, akkor az ez legyen! Mindig ki lehet bontani, bármekkora húzás is volt korábban rajta.)

P jött is hamarost és segített. Segített volna tovább is, de nem akartam felengedni a tornác tetőre, mert amikor építettem nem méreteztem 150 kilós pontszerű terhelésre. J-vel ketten se vagyunk ennyiek. Na J-vel felügyeskedtük ketten a létra felső élére, és ahogy vártam jócskán ráfedett a kollektorra. J mindjárt aggódni kezdett, de mondtam, "várj csak mindjárt kiderül". Feltornáztam magam a létrára és kicsit rugóztam. És ahogy rugóztam úgy nyúltak a kötelek, és a napelem behelyezkedett PONT ahova szántam! Senem mélyebbre, senem magasabbra, pont oda. Addigra már kissé remegett kezem lábam és rohadt meleg is volt a tűző napon, de még arra is volt gondom, hogy pontosan vízszintesen álljon a napelem miközben összedrótoztam a két alkatrész e célra kialakított füleit. Szépen felfeküdt a négy darab használt BMX külsőből készült távtartóra.

Leereszkedvén először is ledőltem a nyugágyba a szellős árnyékba, J inni hozott a hűtőből egy "lónyálat" (lónyál a velünk kivesző tengerész nyelven  minden nem alkoholos szomjúságcsillapító) aztán magamhoz térvén lebontottam a létrát, a köteleket, szóval az egész pókhálót amit nagy gonddal kiépítettem, tíz óra körül kezdtük és 11:15-re ez volt  a végeredmény. Még Icuka kölcsön fürdőlétráját is visszavittem, ez volt fent a tetőn vízszintesen, miután a saját létráimat már mind felhasználtam a tetőmászókához. Mit mondjak, meg vagyok magunkkal elégedve. 

Bekötve még nincs, de már rajta lógnak a vezetékek, a szivattyúk még a 230 V AC / 12 V DC tápról mennek, de olyan szépen teljesített a napsugárzás, hogy a reggeli 25°C-ról mostanra már erős 30°C a víz a dézsában. Azt kell mondjam parádés nap volt a mai, és még nincs vége, ha eléri a 34 fokot beülök és ejtőzöm, méltó lezárása lesz a napnak.

Reggel 8:30. Szégyenszemre annyira elhavazódtam a komplex (jakuzzi-napkollektor-napelem) projekttel, hogy a palánták kiültetése óta mégcsak rá se néztem  a paradicsomütetvényemre, minden J-re maradt. Ma reggel látom, hogy itt az első szüret.

Tegnap is alaposan kihajtottam magam, pedig megfogadtam, hogy időnként leállok pihenni, de délután kettő volt amikor éreztem, hogy már gondolkodni is képtelen vagyok, sorra hibázok, és a testemet is már csak vonszolom. Abbahagytam, ebéd, alvás és utána matattam még egy kicsit  a napelem felerősítőkkel. A cél, hogy ma felkerüljön az egész hóbelevanc a tetőre. Szóval majd este megírom mi jött össze belőle.

17:40 Előkészítettem mindent, de J-nek nem volt kedve háztetőt mászni, holnapra halasztottuk a felrakást. Nekem se ártott a pihenés, határozottan élénkebb lettem tőle.

Végülis "ellógtam" a tegnapi napot. Már reggel elkezdődött, elaludtam. Felébredtem 5:22-kor, aztán visszaaludtam és nyolckor keltem. Kutyázás és reggeli után rámtört a fáradtság, megint ledőltem és aludtam majd 11-ig. Délben autózni kellett, mert már egy szelet kenyér se volt itthon, mire végeztünk a bevásárlással ebéd, és ismét alvás, szóval a tervekből, hogy mi mindent fogok csinálni a napelemmel, nem lett semmi. Érdekes ahogy a projekt tisztul, ahogy sorra sikeresen megoldom a nehézségeket, szóval "látom a végét", csökken a lendületem. Már "megengedem magamnak", hogy elfáradjak. Délután meg csak beültünk a 34-35°C.os vízbe és áztunk békésen. Mióta fent vannak  a visszacsapó szelepek, a működés zavartalan. Buborékol, de már nem okoz sem aggodalmat sem funkciózavart.

De mára úgy tűnik kipihentem magam és a motivációm is beindult. Először is  a tetthelyhez közelebb cipeltük a napelemet, amit már tegnap le kellett vegyünk a kukásedényekről, mert hétfőn viszik a szemetet. A közelvitelt meg az indokolta, hogy nem volt annyi kábelem, hogy a dézsához vezessem a napelemtől a villanyt. Mondjuk így is csak másfelest (1,5 mm2 keresztmetszetűt) találtam, ami soványka 12 V DC-hez feszültségesés szempontjából, de próbának jó lesz mondtam magamban. Meglepően nehéz a tábla, de J-vel ketten azért könnyen elbírtunk vele. Csak úgy odatámasztottuk a magaságyás oldalához ahova épp odasütött a nap, szóval se korrekt tájolás, se optimális bevilágítási szög. 

Összedrótoztam, csak azzal ami épp kéznél volt a kapcsolást ( búvárövre való ólmok szorítják le az asztalra az elszabadulni vágyó, a szivattyúkhoz és napelemhez menő  kábeleket, az áramkör zárlat ellen való védelmét  és egyúttal  a főkapcsoló funkciót egy bontott szovjet harckocsiból mentett 10 A-es kismegszakító biztosítja) , és bekapcsoltam.

Nem mondom, hogy NAGYON aggódtam a próba eredménye kapcsán, mert azért elég jól körbejártam én ezt a témát, de azért persze nem voltam holtbiztos a sikerben. De várakozáson felül sikerült. Üresjárásban 19, 5 V volt a napelem kapocsfeszültsége, ami tekintettel a nap állására, erősségére nagyjából normális volt, ez amint terhelést kapott a panel, azaz beindultak a szivattyúk, leesett 15,3.-15,5 V-ra és ott is maradt amig csak nem érkezett meg valami felhő. Az áramfelvétel meg 3,9-4,1 A körül állapodott meg.  Bár a 15 V a 12 V-os névleges feszültségű szivattyúnak egészen vállalható érték, de később "Fényjáró" olvtárs (fogalmam sincs kicsoda, de kommentáló kapcsolatba kerültünk a 444HSz falon és a napelemmel kapcsolatos szakértelme meghaladja az enyémet) tanácsára bekötöttem az áramkörbe a két párhuzamosan kötött szivattyúval (csak villamosan párhuzamos, mert hidraulikusan soros)  sorba egy, valamely régi autóm izzókészletéből származó 40 W-os bilux égőt, ami jótékonyan korlátozza egészen konzervatív módon mindenféle bonyolult elektronika nélkül a szivattyú motorokra eső feszültséget. Ahogy nő (magyarul ahogy erősebben kezd sütni a nap) a feszültség, úgy kezd el fényesebben világítani az égő, nő az izzószál ellenállása és csökken a szivattyúkra jutó feszültség. Külön jóság, hogy LÁTNI ahogy dolgozik, kifényesedik, elhalványul, miközben a voltmérő  9 és 15 V közt mutogat. 9 V-nál még elfogadható a vízáram, de amikor felhő miatt lecsökken 6 V-ra gyakorlatilag már tapinthatatlan a vízáram, csak zsizsegnek a szivattyúk, de nem szállítanak, az áramfelvétel is lecsökken 2 A alá. Az izzó egyáltalán nem "ég", aztán ahogy elvonul a felhő, nő a kapocsfeszültség, egyre fényesebben világít a lámpa és a voltmérő és az ampermérő is elkezd növekvő számokat mutatni. Persze lesznek még próbák, de már a végleges napelem elhelyezéssel a tetőn ( na az se lesz egyszerű), végleges vezetékezéssel és csőelhelyezésekkel, továbbá akarok egy olyan manométert is a rendszerbe a jelenlegi helyett ami 0-2 Bar-ig mutogat pontosan, mert a nyomás, az áramerősség és a feszültség pontosan mutatja, hogy igazából mi is történik a rendszerben. De a lényeg, bár nem akarom elkiabálni mert estem nemrég már pofára így a buborékokkal, hogy a mai napi tesztüzem bebizonyította, hogy amit akartam, tehát hogy automatikusan működik a Nap vezérelte rendszer mindenféle egyéb komplikált automatika nélkül kizárólag napenergiával.  

Lazára vettem a mai napot. Reggel ötkor ébredtem, a szokásos reggeli pipere és kutyázás után olyan fáradtság tört rám, hogy lefeküdtem aludni. Felébredve se kezdtem erőszakos munkákba, nekiláttam a napelem vizsgálatának. Miután nem volt kedvem túlzott költségekbe verni magamat, az AI tanácsára korábban körülnéztem a használt napelem piacon és megvettem ezt.

( https://solarfutar.hu/termek/alacsony-feszultsegu-210w-polikristalyos-napelem/ ) 210 W-os és 18000-ért idehozta házhoz, becipelte és a falhoz támasztotta egy rendkívül barátságos ember, akivel még jól el is beszélgettünk. Lemostam, mert koszos volt (nem az ember, a panel), de J ma még jobban lemosta, mert szerinte ahogy én lemostam az nem lemosás. Szeretnék mindenek előtt kísérletezni vele, tehát felvenni valami jelleggörbét, hogy a leadott teljesítmény mennyire függ a napsütéstől, a bevilágítási szögtől, a terhelés függvényében, mert nagyon nem tudok ezekről semmit, amikor én iskolába jártam ilyenek még nem léteztek.  De már a műterhelésnél elakadtam. Ki kell találjak valami precízen változtatható ellenállást 0-10 Ω-ig, azzal tudnám vizsgálni, hogy abban az áramfelvételi tartományban amiben használni fogom, tehát olyan 1-10 A közt mekkora a használhatósága. (üresjárásban pillanatnyilag 20.4 V- a kapocsfeszültség, ráraktam egy 12 V-os autó stoplámpa izzót, a kapocsfeszültség nem esett semmit, gyorsan le is vettem róla mielőtt kiég) Ellenálláshuzalom nincs, próbálkoztam vasdróttal, sok méter kellene belőle és nem tudom rendesen szabályozni a hosszát, vízellenállás reménytelen (gyerekkoromban olyannal indították a körhintások a soros kommutátoros egyenáramú motorjaikat), most agyalok. Amúgy a panel teljesítményét hasraütésre a kínálat és a pénztárcám alapján határoztam meg, de a választást az AI nagyon helyeselte, szerinte józanul túlméretezett.

PS. Megtanácskoztam a dolgot az AI-al. Először mindenféle használhatatlan ötletekkel jött elő, de aztán miután mindet elvetettem ( ő meg nagyon rugalmasan elfogadta), azt "mondta", hagyjam a fenébe az egész tesztet, egyszerűen kössem rá a szivattyúkat aztán 1. mérjem a feszültséget és az áramfelvételt, 2. vizsgáljam, hogy egyáltalán milyen Nap-állásoknál indul, illetve áll le a rendszer, hisz kizárólag ez az ami érdekes, a többi csak "sorminta". Na ez lesz holnap.

Reggel kilenc körül kezdtem a tesztet. És MŰKÖDIK! Jelentős áramlással, beavatkozás nélkül. Nyomás 0,45 Bar, hőmérséklet nem érdekes mert még nem süt oda a nap csak déltől (most 10:00 van) Simán indult reggel. Igaz két sorbakötött szivattyúval, de úgy tűnik a visszacsapószelepek miatt szükség van a megnövelt nyomásra...bár ugye itt csak tizedbárokról van szó, de ezek szerint ez az a tartomány amiben egyensúlyozunk. Szóval este leálltam, és most 15 óra állás után indultam újra. Kinyomott három adag komoly, tehát saccra úgy literes nagyságrend gázbuborékot. NAGYON biztató. Tehát egyelőre marad a két szivattyú. Végleges kiépítésben majd sok üzemi próba eldönti a "hogyan tovább"-ot. Mert most elkezdődik majd a kísérletezés a napelemmel.

Miután ezt jól megbeszéltem asszisztensemmel az AI-al, visszavonultam összes termeimbe kicsit pofázni a NETen és elfeledkeztem a napkollektorról. Közbe meg kisütött a nap. Na 13:30 körül feleszméltem, hogy éhes vagyok, és J-t kezdtem faggatni lecsó ügyben, miközben mellékesen rákérdeztem milyen a víz a dézsában. A nők meg mondták, hogy nem tudják, ők nem indították be a szivattyúkat. AFENÉBE! Hány fokos lehet a tetőn a kollektor álló vízkörrel! Beindultam. Hatalmasat böffentett a beömlő cső, a végén lévő sárgaréz visszacsapószelep olyan forró lett, hogy menten elengedtem,  a vízáramba helyezett hőmérő két másodperc alatt szaladt fel 50 °C-ra ami  a végkitérése. Szóval forró víz ment a fürdőbe az biztos. Felmásztam a háztetőre  (hogy kiépítettem a létrapályát, ez immáron könnyűségbe ütközik) és a pisztolyhőmérővel 61 °C ot mértem a piros cserepeslemez tetőn és 40°C volt az immáron vagy fél órája keringetett vízzel visszahűlt kollektor csőspirál felületi hőmérséklete. Szóval az a víz ami az elején bement  a kádba alighanem az is megvolt hatvan fok, mert amikor odaraktam a kezem, egyből elrántottam. Egy tegnap esti felvétel.

Ahogy mondtam! Vannak jó és vannak rossz napok. A tegnapi NAGYON rosszul indult, komolyan úgy éreztem, hogy végem van, ehhez képest délutánra kialudtam a fájdalmat,  ettem a születésnapi süteményt amit a "bébik" hoztak nekem és ittam a felköszöntőt. Ma reggel 7:31-kor meg már bicikliztem a Grossmannhoz. Vettem két visszacsapó szelepet, felraktam a szívó és nyomóágakra és reggel a rendszer EGYBŐL beindult ahogy bekapcsoltam. Nem akarom elkiabálni, de lehet sikerült tökönragadni a problémát! Azért MINDEN nem sikerülhet, a nap nem akar kisütni, mert a teljes sikeres üzemi próbához még ez kellene.

20:58 

DEAZTÁN kisütött, jelenleg is ez a helyzet a dézsában (víz 34-36 °C bár a nap már leáldozott) de a hölgyek kirobbanthatatlanok a vízből.  (Andi itt belenézett a vakuba.)

Úgyhogy kárpótlásul csináltam róluk vaku nélkül is képet.

ELŐSZÖR IS! Köszönöm mindenkinek a születésnapi jókívánságokat. Miután érkezet vagy száz, képtelen vagyok egyenként válaszolni, csak egy ölelés emojit küldtem, akinek még az se jutott, attól elnézést, de ILYEN borzalmas születésnapom még éltemben nem volt. Tegnap este letüdőztem a nyálamat, amitől rettenetes köhögésbe kezdtem (sajnos a nyaki műtétem óta rendszeresek a fuldoklási rohamaim) és ekkor kezdődött a folyamat amitől reggel a hajóról kimászni és betámolyogni a parti házba csak végső erőfeszítéssel sikerült. Olyan fájdalmaim voltak, hogy beszélni se tudtam. J kérdezgette, hogy hol fáj, de a hátam két oldali belső részéből kiinduló fájdalom még a bal  térdhajlatomban és a bal kezemben is funkcionális anomáliát okozott. Mondtam "mindenütt fáj". csak feküdni kívántam, de az is fájt. Végülis hozott egy nagy KEPLAT tapaszt és a hátam közepére ragasztotta. Mozdulni se mertem, mert még az ágyban fekvés is fájt. Most 14:29 van, attól vagy nem attól, de képes voltam erős fájdalom nélkül kimászni az ágyból, de bár úgy közlekedek mint a Quasimodo, mert kiegyenesedni azért még fáj, de megebédeltem, mert a gyomrom követeli a magáét. Most kotrok vissza az ágyba és várom sorsom jobbrafordulását. Miközben FOGALMAM SINCS, hogy mi ez. (közben mindenféle tevékenységről vizonálok, de igazából örülök, hogy luk van a  seggemen) Majd jelentkezem.

17:30 Most ébredtem fel. A fájdalom 90 %-a elmúlt! Némi sajgás maradt mint óvatos figyelmeztetése a testemnek, hogy ne. ugráljak azért még. Nem is teszem. Ma még biztosan nem, nagyon élénk még az emlék. Hogy mi volt ez? Ki tudja? A magam részéről azzal magyarázom, hogy sokat ücsörögtem tegnap a meleg hidromasszázs-fürdőben, és a gerincoszlopomból csigolyaközönként kilépő idegfonatok környékén a 81 évi meszesedésben valamiféle olyan elváltozás történt, ami bántott valami nagyon fontos ideget ami ilyen  akut módon reagált. Fekvés és alvás közben a szervezetem megreparálta magát. Ma még pihenek elvégre szülinapom van, de holnap már munkanap van. Amúgy 81 éve pont fél hatkor születtem meg.

Ami jó. Délutánra 36°C a dézsában a víz, 41 fokos víz érkezik a tetőről a napkollektorból. A képen J és a lánya Andi.

Andi bírja a 41 fokos vizet, J elmenekül előle, neki az túl forró.

A magunk teremtette világ.

Ami meg NEM jó. Ha valamiért leállok a keringetéssel, mert mondjuk este van, és vége a fürdőzésnek, meg a nap már nem süt és hideg vizet nyomna a dézsába, utána nem indul újra a rendszer. Ilyenkor hiába jár mindkét szivattyú, a nyomás felmegy 0,7 Bar-ra "falnak" dolgozik a rendszer, a kiömlő csövön nincs vízáram. Ha adok egy löketet a vízbe merülő szívóágra (ahova visszaraktam a búvárszivattyú helyett a TEMU- szivattyút, mert annak 1/2 "-os szívócsonkja van, amire tudok gyorscsatlakozót rakni) a 3 Bar-os hálózati nyomással, akkor kinyom néhány hatalmas löket légbuborékot és utána beindul a keringés a két kis szivattyúval, valamint a buborékok továbbra is egész nap során jöttek a nyomó csőből.  A nyomás pedig beáll a szokásos 0,45 Bar-ra. 

A boborékolás nem egyszerű "pezsgés", hanem jelentős bugyogás, egy fél literes vízzel színültig telt befőttes üveget amikor nyílásával lefelé ráhúztam a csővégre, kevesebb mint négy perc alatt szorította ki belőle a vizet és telt meg gázzal. Bár a nap végére mintha csökkent volna a mennyiség, de ez csak olyan "szemre". A tető csúcsán a légtelenítő továbbra is üres. Azért nem írom, hogy "száraz" mert amkor a 3 Bar-t ráadtam akkor biztos telement vízzel, mert miután felmásztam és belenéztem vizes volt belülről, DE ÜRES. A víz alatta csörgedezik a csőben..

Ma este amikor leálltam, J áramtalanította a szivattyúkat, én meg a két cső végén tartottam a kezem a dézsában a víztükör alatt. A manométer a leállás pillanatában azonnal nullára esett, a melegvíz beömlőágon azonnal szívást éreztem, a vízbe merülő szivattyú szívóágán pedig erős kifelé áramlást, magyarul a víz a korábbi irányával ellentétesen akart áramlani. Azt gondolom, hogy még ez se rendszerszerű állandó jelenség, a kollektor csőkarikáiban lévő pillanatnyi gravitációs helyzet szerint alakul a szívás és nyomás a két végen, aztán szétszakad a víz-levegő keverék folyam és beáll egy nyugvópont, sok légzsákkal. Ezért nem indul később újra a rendszer, csak erőteljes túlnyomással forszírozva. Szóval a végleges megoldás egy nagynyomású, és nagyobb víztömeget megmozgató szivattyú lesz, a két csőág végén meg egy-egy visszacsapószelep. . Mert még nem mondtam le a napelemes működésről. 

Szombaton ezzel zártam a napot: a lényeg, hogy MŰKÖDIK a rendszer, de azért kíváncsi vagyok mi a fene ez és meddig tart a rendszeremben a "cúg"..  és hogy egy szivattyúval  is tökéletes a keringés. Szóval nagyjából boldog voltam. 

 Ehhez képest vasárnap úgy érzem magam, mint a társasjátékban, amikor az ember a cél előtt lép egy olyan mezőre amire az van írva, hogy "menjen vissza a strarthoz!" Mert reggel beindítom a búvárszivattyút a jakuzziban, tapogatom a visszatérő melegvízágat SEMMI áramlás! Beindítom a második lépcső szivattyút, nyomás felmegy 0,7 Bar-ra, de áramlás semmi. Miután már nem a korábbi leürtőcsonk felszerelt csatlakozójáról szívok, hanem a dézsából, kellett csináljak egy külön csatlakozót T elágazással két csappal amire tudtam ideiglenesen csatlakoztatni a hálózati vizet és a búvárszivattyút leszakaszolva a 3 Bar hálózati nyomással megnyomattam a bemenő ágat, kihozott egy sorozat buborékot utána ment a keringetés. De ez nem egy stabil állapot, mert ugye az az elv, hogy napelem táplálja a keringető szivattyút, és amikor a nap nem süt, leáll, amikor süt és melegíti a vizet akkor beindul. De ha minduntalan gázdugó keletkezik leálláskor akkor lőttek a működésnek. Mutatok egy hevenyészett skiccet.

A kollektor fent van a nyeregtető tetején, a két cső átmegy a tető túloldalára a nyergen és lemegy végsősoron közel 7 méter szintkülönbséget lefelé, olyan 15 méter hosszan a dézsába. Namost ugye az valószínűsíthető, hogy a kigázosodás a felmelegedés hatására főleg a kollektorban következik be. Az 1,9 m átmérőjű közel 45 °-ban a háztetőn fekvő kollektor egyes menetei közt csak milliméteres "szintkülönbségek" vannak, azaz az a felhajtóerő amit a vízáramnak le kell győznie a légbuborékokkal szemben jóval kisebb mint amikor 15 méter hosszon és 7 méter szintkülönbségen LEFELÉ kell tolnia őket a vízáramnak a felhajtóerővel szembe a dézsába befelé menet. Úgy gondoltam ezért, szemben a korábbi meggyőződésemmel, a kérdőjellel jelölt legmagasabb pontra ha beraknék egy automata légtelenítőt, akkor esélyem lenne jelentősen csökkenteni a gázellenállást a keringésben. 

Fentieket az AI-al történt konzultációmból idéztem "aki" nagyjából egyetértett velem. Ma reggel ezért feltúrtam a vízvezetékszerelős kacatos kofferemet, mert emlékeztem, hogy úgy huszon(harminc?)valahány éve egy antik bronz automata légtelenítőt kukáztam valami szeméttelepen egy szétrohadt radiátorról. Elég elszomorító állapotban volt, DE kis drótkefézés szétszedés és víz alatti fogkefés mosás csodát tett. Csupa minőségi anyag, Ami nem bronz az rozsdamentes tükörfényes acél, szóval örök élet. Bár a Chat GPT-vel abban maradtam, hogy elsőre csak egy sima csapot rakok be, de ANNYIRA bíztam az elméletemben, hogy alapból az automatával indítottam. Kipróbáltam, (egyszerű, üzemi helyzetben át lehet rajta fújni, fejjel lefelé azaz az úszó felúszott helyzetét imitálva zár a parányi szelep a tetejében, nincs átfúvás) tökéletesen működött.

A felszereléshez már csak a mászókát kellett megépítsem a háztetőre. Három létrával sikerült megoldani.

Első stáció

és a második, illetve harmadik.

Bár egy munkavédelmis bizonyára találna benne kivetnivalót, de én elég biztonságosnak ítéltem ahhoz, hogy ne tartsak tőle, hogy két nappal a 81. születésnapom előtt leesek róla nyakamat törve.

Némi tetőbádogos és drótostót improvizációval a helyére került a legmagasabb pontra a légtelenítő.

Naivan arra számítottam (miután előtte hosszasan járattam a szivattyúkat), hogy amikor a schnitzerrel belevágok a csőbe, sziszegve fog távozni a levegő belőle, de semmi ilyesmi nem történt, se levegő, se víz. Mindenesetre rögzítettem az egész szerkezetet és elhagytam a magaslatot. Beindítva a szivattyúkat, csalódásomra továbbra se történt semmi. Se víz se levegő nem jött a dézsába merülő visszatérő csőből, miközben a szivattyúk teljes erővel dolgoztak. Visszamásztam a tetőre, hogy szembenézzek a légtelenítővel. Hallok e valami hangot? SEMMI Farkasszemet néztem az alannyal,

aztán egy határozott mozdulattal lecsavartam  a tetejét, számítva rá, hogy elkezd spriccelni, de SEMMI! EZT LÁTTAM!

A víz bele se ment a csészébe! Visszacsavartam  a tetejét, lemásztam a tetőről és a régi módszerrel hálózati nyomással  hosszasan megsegítettem a dézsából a bemenő ágat, kijött rettenet sok levegő, utána működött a keringés ahogy előző nap is. Ezután megint visszamásztam a tetőre és óvatosan elkezdtem lecsavarni a tetőt. Felesleges volt az óvatosság. MIKÖZBEN MŰKÖDÖTT AZ ÁRAMLÁS a bronz csésze továbbra is üres volt! Egy hosszú pálcikával benyúlva a fenekén a lyukba, a pálcika odalent a csőben lett csak vizes és hallgatódzva vízcsörgedezést észleltem lentről ahogy a buborékos víz áthaladt, szóval nem nyomás alatti víz hanem búvópatak. 

Végkövetkeztetés. Hibás volt az elmélet, hogy ez egy zárt rendszer amiben nincs szerepe az emelőmagasságnak, és csakis az áramlási ellenállás az ami meghatározza a szivattyú teljesítményét. Miután a víz kigázosodása folyamatos, a működőképességet igenis az atmoszférikus és a rendszernyomás, azaz  emelőmagasság megléte  fogja determinálni, most úgy néz ki, hogy ha sikerül beindítani, akkor amíg le nem áll, ez a két kis szivattyú épp a háztető magassága plusz 5 cm -re képes. Kell egy nagyobb nyomómagasságú szivattyú.

Csőtörtök este ezzel a konklúzióval zártam le a napot :NEM LEHET MÁSKÉPPEN. Holnap átrakom a szívóágat a leürítőről a dézsába és meg kell szűnnie a légbuborékoknak! Mert ha olvastad, egy nagyon szép elméletet dolgoztam ki, hogy mitől is képződnek a rendszerben a buborékok. 

Reggel kilenckor azzal kezdtem, hogy levágtam a szivattyú szívóágat a dézsa ürítőcsonkjáról (ott ahol a fehér karika van)

és a a nyomóoldali csövet ( ami a második szivattyúhoz megy) a szivattyúval együtt bedobtam a dézsába. Mivel ez egy IP68-as védettségű jószág, víz alatt is tud működni quasi búvárszivattyúként. Azt vártam, hogy megszűnnek a buborékok a visszatérő melegvíz slaug végén. Hol egy szivattyúval, hol két szivattyúval járattam egész nap. Szépen nyomta a vizet, két szivattyúval erősebb, egy szivattyúval gyengébb vízárammal, de miután immáron a szívóágat is tudtam tapogatni, olyan erővel kapta be az ujjamat még egy szivattyú működése esetén is ( és mindegy volt hogy az eresznél lévő vagy ez a víz alá merített működik éppen) hogy szinte erővel kellett letépnem a cső végéről. DE... és itt kapaszkodj meg NEM SZŰNT MEG a kilépő csővégen a buborékolás. Most is bugyog. És TUTI, hogy sehol nem tud immáron levegőt beszívni. Mondjuk amúgy tökéletes a rendszer a víz annak ellenére, hogy átfutó felhős az ég felmelegedett a reggeli 28-ról olyan 33°C-ra, de a buborékolás nem marad abba. Na erre varrjál gombot! Azon kívül, hogy elképzelhetetlen sok levegő tapadt meg a csőfalakon, 150 méter végülis nem kevés, de akkor s érthetetlen. Pedig milyen szép elmélet volt... Ez az, amit Richard Feynman egyszer nagyon tömören fogalmazott meg: 

"Nem számít, milyen szép az elméleted. Nem számít, milyen okos vagy. Ha nem egyezik a kísérlettel, akkor hibás."

 Megüt  a guta! Hosszasan írtam, aztán közbe a Windows jelzet, hogy frissítenem kell, és elment az egész, ennyi maradt mint ami itt feljebb van. Naszóval. Ma előkotortam egy "igazi" búvárszivattyút, egy tisztelőmtől kaptam ajándékba még amikor a Bisset könyvet adtam ki, MOST vettem hasznát. A TEMU-s szivattyú helyett felraktam a szívócsőre és a dézsába merítettem.

12 V  DC egy picivel nagyobb lehet a teljesítménye mint a kis TEMU-s szivattyúnak, mert a lakatfogó 2 A-es méréshatárban  LA-t jelez, szóval nagyobb mint 2 A, de 80 A-esben meg hülyeségeket mutat, áramváltót, meg shuntöt most nincs kedvem csinálni, a nyomás viszont egy picivel nagyobb mint a másikkal, ami jó, mert egyedül "magabiztosan" buborékoltatva viszi  a kört, a másikat ami az eresznél van a létrán a nap nagyrészében már be se kapcsoltam. 

Namost a kérdés az, hogy "mennyi az annyi?" Mármint a levegő ami kibuborékol. Mert a ránézés, tapogatás szubjektív. Lenyúltam J-től egy 5 literes uborkás üveget  és fejjel lefelé fordítva a pereménél fogva ledrótoztam 2830 g búvárólommal és vízzel telítve belekötöztem a nyomóslaug végét. Ezzel lett egy búvárharang csapdám a levegőnek.  Ezt a "műszert" leengedtem a dézsa ülőpadjára, ott nyomta bele a melegvizet, meg  a bugyborékokat. 10:00-kor indult  a próba, 

11 órakor már félig kiállt a vízből a befőttesüveg

délre már alul nyomta kifelé a levegőt, szóval megtelt levegővel, SŐT el is borult oldalra. Igazítottam az ólmokon, ismét kiengedtem az összes levegőt az üvegből, aztán ebédeltem majd elaludtam. Felébredve láttam, hogy a műszerem levetette magáról a béklyóit, addig vonaglott a slaug, amíg az üvegharang kiszabadult és az ólmok meg békésen nyugszanak a fenéken. Szóval itt sok liter levegőről van, vagy volt szó. A JÓ, hogy annak ellenére, hogy a Nap hol süt, hol meg nem (bár most épp tejes erővel tűz) a víz 33°C-os, és bugyborékok ide vagy oda EGY szivattyú nyomja a keringést intenzíven.  Most ( 16:40) még egyszer utoljára kitatarozom az uborkásüveg  búvárharangomat plusz ólmokkal és szigorúbb drótozással és valamivel több odafigyeléssel, mert a nehezén már túlvagyok, végülis tökmindegy hogy mennyire levegős, a lényeg, hogy MŰKÖDIK a rendszer, de azért kíváncsi vagyok mi a fene ez és meddig tart a rendszeremben a "cúg".. 

Ez volt a nyomás két szivattyúval

miután csak egy szivattyú megy már és így is tökéletes a keringés ez lement a felére

de még ezzel is határozottan ömlik a melegvíz a csőből. Különben is nem a sebesség, az áramló vízmennyiség ami számít, hanem a 'Q" azaz a hőmennyiség ami pedig egyenló c x g x delta T és csakis a kollektortól és a napsugárzástól függ. A kollektort úgy tűnik eltaláltam a többi már nem rajtam múlik.

A "labor" többi eleme, 12 V DC LED tápegység a búvárszivattyúnak

Autó starter akkutöltő a TEMU szivattyúnak, szóval ami épp kéznél van.

17:50

16:00-kor az alaposan leólmozott, vízzel fenékig megtöltött, 5 literes  uborkásüveget, benne a beömlő csővéggel baraktam a dézsába. 16:30-kor megnéztem félig volt benne már csak a víz.  Az imént ismét megnéztem, majdnem színültig levegővel van tele. Megállapítom, hogy a rendszer VALAHOGYAN óránként 5 liter levegőt termel ki magából. A magyarázatra egyelőre nincs biztos tippem.

A  többit holnap..

Egész nap ment két sorbakötött szivattyúval a rendszer. A jó az, hogy bár a Nap messze nincs a topon, de a víz szépen felmelegedett a dézsában 30 °C-ra. A rossz meg az, hogy EGÉSZ nap hozta ki a buborékokat a bejövő melegvíz cső a kollektorból. Van egy elméletem és azt hiszem igazam lesz. ENNYI levegő nem létezik, hogy maradt volna a rendszerben.  Reggel nehezen indult, megint meg kellet löketnem hálózati víznyomással, kihozott egy csomó levegőt, aztán rendesen beindult az áramlás, PIPA. A manométer is beállt az alacsony, csősúrlódás és emelőmagasság indokolta 0,35 Bar-ra ( amíg nincs rendes keringés olyan 07-0,8 Bar-on megáll a mutató és rezeg, tehát a szivattyú légdugóra dolgozik). VISZONT ez egy gyári jakuzzi, amit a garancia miatt nem (meg egyébként sem) akartam sehol "megfúrni", megcsapolni, ezért a leürítő csap csonkjára építettem fel a vízcsatlakozását a napkollektornak, tehát a szivattyú arról szív. Namármost belül nem tudom hogy néz ki a gépészet, egy rohadt rajzot nem méltóztatott adni hozzá a gyártó, Engi Lajos aki eladta nekem azt mondta az "titkos" ( vicces, mintha valami csúcstechnológia lenne) szétszedni nem akarom, de ugye ebben szivattyúk (levegőkeverés vízkeringetés szűrővel vízsugárnyomó akármik vannak amiknek egy sereg levegőcsatlakozásuk lehet ami valószínűleg MIND csatlakozik belül a leürítőcsonkhoz, máskülönben téli leálláskor a fagyveszély ellen nem lehetne tökéletesen vízteleníteni a rendszert. Namármost ha én meg onnan szívok ( ami elsőre zseniális ötletnek tűnt a dézsa vízterének megbontás nélküli szívóoldali "megtámadására") akkor én azokból a belső akármikből a negatív nyomásommal simán bekaphatok akármennyi levegőt mondjuk azon a csonkon ahonnan a bugyborékoltató légmasszázs a levegőt veszi valahol a "kabátja" alatt a vízsugarához! NEM LEHET MÁSKÉPPEN. Holnap átrakom a szívóágat a leürítőről a dézsába és meg kell szűnnie a légbuborékoknak!

Naszóval. Csak a lényeg. MŰKÖDIK!  Két szivattyú sorbakötve, az első a dézsa aljánál,

a második az ereszcsatornánál.

A manométer az üzemi nyomást mutatja. És egy szivattyúval is működik, persze érezhetően gyengébb az áramlás. Nem volt könnyű, ráment a mai nap, mert többször hittem azt, hogy nem indul be. Néha kifejezetten csüggesztő volt. A manométer sokat segített, mert ha megemelkedik a nyomás akkor BIZTOS, hogy légdugó van valahol a spirálban! Olyankor adtam neki egy löketet a hálózati betáppal, kilökött egy sorozat, néha egész jelentős bugyogást. Alig süt a nap és olykor az is befelhősödik, mégis határozottan meleg víz jön a visszatérő ágon, kézzel jól érezhető áramlással. Sokáig tartott amíg eljutottam idáig, mert a kezdet nagyon bizonytalan volt még néhány órával ezelőtt is. Az indító hőmérséklet  25°C volt most egy óra múltán már közel 30 a cső közelében. ÉS még mindig van levegő a rendszerben, mert időnként jön egy pár kisebb-nagyobb buborék sőt nagyobb buggyanás is. Tehát a két szivattyúval "javítja magát" a rendszer.

És zabáljuk a barackot, mert nagyon finom, ha így folytatjuk lehet három nap múlva megint Lacházára kell menni érte. 

Ja még egy sikertörténet, egy bő hete elhagytam valahol a kulcs-csomómat. Kikétszerkettőztem, hogy melyik nap történhetett, mert a bicikli patkózár kulcsa is azon volt és tudtam mikor használtam, illetve nem használtam utoljára, de biztosan nálam volt. Amikor tegnap a Groszmannhoz ( az épületgépészbolt) mentem  fittingekért, el is terveztem, hogy a vásárlás végén rákérdezek nem találtak e meg véletlenül, ha ott rántottam ki a zsebemből. De alighogy belépek az ajtón, a Csabi  a szakáll és bajuszkirály benyúl a kassza fiókjába és lobogtatja a kulcsaimat. Fizetéskor otthagytam a pulton. Többek közt ez az előnye, ha valaki kisvártosban él, ismerik és emlékeznek rá. Szóval vannak JÓ napok is amikor siker siker hátán!

Tegnap méretre szabtam a vizes betápot a kerticsaptól és megcsináltam a sodtronyátfeszítést a tornác ereszcsatornától a jakuzzi sátortető oszlopáig. Ezen megy majd a melegvíz visszatérő cső a kollektortól, illetve a  hidegvíz előremenő a dézsa aljától az ereszcsatorna szintjén felszerelt szivattyúig. Ma felkötöztem a visszatérőt és bevezettem a kádba, a végét rozsdamentes nehezékkel lesúlyozva, hogy biztosan ne ússzon fel a víz tetejére, ezzel lelevegősítve a rendszert. Elsőre kipróbáltam, hogy "üresben" valójában mennyi emelőmagasságot "tud" a szivattyú. Ehhez nem a végleges helyére raktam be, hanem mindjárt a dézsa alján lévő csonkra és beraktam egy manométert,  ellenőrizendő, mennyire igaz a gyárilag a szivattyúra írt 4-6 m emelőmagasság.

Mondjuk ez nem egy precíziós műszer de a négy méter (0,4 Bar)  biztosan megvan. Eddig pipa. Ezután a szivattyút átraktam az eresz alá és bekötöttem a végleges csövet, felkötözve a sodronyra. A szivattyú nyomócsonkja és a kollektor belépő vége közt még van egy elzáró csap, más szerelvény nincs a rendszerben, itt már kihagytam a manométert, miután  nincs jelentősége, az már az eddigiekből kiderült, hogy a kis szivattyúnak esélye nincs a kb. 6-7 m magas gerinc alatt elhelyezett kollektorba benyomni a vizet gravitációs körülmények közt, itt csak a hálózati nyomással ELŐRE feltöltött és légtelenített zárt rendszerben való kerigtetés jöhet számításba. (Amúgy csak quasi "zárt" a rendszer, hisz a dézsa felülről nyitott, de mindaddig amíg a mind az előremenő szívó, mind a visszatérő nyomóág a vízszint alatt van, továbbá sehol nincs benne levegő, ez egy fordított, vízzel teli "U" csőnek felel meg.

Feltöltöttem hálózatról vízzel (miután a dézsa tele volt, zárt belső "ürítő" csap mellett ) a szívóágon át (sárga/zöld tömlő) a kollektort miközben J figyelte a dézsát, hogy meddig bugyborékol, azaz mikor nyomja ki a kollektorból a levegőt. Amikor szólt, hogy már nem bugyog, elzártam a töltést, kinyitottam  a belső ürítő csapot, elzártam a külső csapot amin át a tömlővel töltöttem, így  ettől kezdve már ez a szívócsonkja volt a napkollektornak. ÉS BEINDÍTOTTAM a szivattyút. De csalódásomra nem nyomta a vizet a dézsába. Bevallom nem ezt vártam. Hiába tapogattam szorgalmasan a víz alatt lévő csővéget nem nyomott egy fikarcnyit se. Elzártam  a belső ürítő csapot és visszanyitottam a hálózati betápot, azonnal elkezdte lökni a tetőn máris melegedni kezdő vizet a nyomóágon. Ekkor leültem gondolkodni. 

Annyira, hogy közben meg is ebédeltem. Aztán megint rányomtam a hálózati vizet és kinyomott egy csomó levegőt erős bugyogással. De a saját keringetés továbbra se indult be. 

Lehetőségek:

1. Kicsi a szivattyú teljesítménye a feltekert 150 méter 20-as csőhöz, magyarul a rendszerben keletkező áramlási veszteségeket nem tudja legyőzni, nagyobb szivattyú kell. ( ez a kellemetlenebbik)

2. Még mindig van levegő a 38 feltekert menet valamelyikének felső pontján, ami rugalmasan ellenáll a szivattyú nyomásának, tipikus légtelenítési probléma. De nem tudok hosszasan (hogy biztosan "kisöpörje" a levegőt) több nagynyomású vizet adni a rendszerbe  a hálózatról, mert "kiönt" a kád. Megoldás, miután két egyforma szivattyúm van (eredetileg két kollektort terveztem) a másik szivattyút berakom "sorbakötve" a talajszintre a dézsa tövébe (ahol az első próbánál volt, ahogy a  képen is látszik) és akkor a nyomást megduplázom. Ezzel a kétszeresére megnövelt nyomással remélem kisöpörni a rendszerből a maradék levegőt.

Holnap barackot megyünk szedni, de majd utána kiderül mire megyek a két szivattyúval. Ha működik és kijön még buborék, pláne ha sok, akkor van remény rá, hogy a továbbiakban egy szivattyú is fenn tudja tartani a keringést. Ha nem, akkor BIZTOSAN nagyobb szivattyúra lesz szükségem. Izgalmas egy ilyen kísérlet. 

Vannak napok, amikor minden úgy megy mint a karikacsapás! Na ez a mai, NEM ILYEN VOLT! Ma semmi se akart elsőre sikerülni. Sőt másodikra és harmadikra SEM. Pedig olyan tökéletes volt a terv. De hát ki az aki számít olyasmire, hogy a dézsa alján lévő, egy collos műanyag leeresztő csonk belső menetébe NEM PASSZOL a Groszmannál nemrég vásárolt ugyancsak egy collos, külső menetes bronz közcsavar?? Pedig ez volt a helyzet. A dézsához adott collos műanyag tömlővégcsatlakozó passzolt, a bronz közcsavar meg szorult, nemhogy erőltetni nem mertem, igazából bele se tudtam kapatni. Nos fejpántos nagyító alatt tűreszelővel és hangyaszorgalommal lereszeltem a bronz menetből soxori próbálgatás közben azt a néhány mikront ami kellett, hogy működjön egymással a két menet. Mert amúgy szemre, meg tolómérővel mérve pontosan egyformák voltak, a két menet menetemelkedése is egyforma volt egymáson gördítve, de mégse passzoltak egymásba. Első akadály kipipálva! De nem tudtam a "T" idomot becsavarni, mert forgatáskor ütközött a hatszögletű beton aljzat sarkával. Ekkorra már úgy éreztem engem az ág is húz, szerencsére a gyémántos vágókorong sikítóval legyőzte a betont, csak némi port kellett hozzá beszívni. Akartam venni menettömítő pasztát a Groszmannál amikor a fittingeket vásároltam, mert a régi elfogyott, de csak olyan volt ami nem jó fém-műanyag kötéshez, így maradt a régi jó kender és faggyú mint 100 éve, na szerencsére ezekből van bőven itthon. (A kendert { a népnyelv "kóc"-nak hívja} még  a NOVOTEL építésekor szereztem a Csőszeresektől valamikor 1980-ban, a faggyút meg a "Vizán" { volt Cs Sz 2, azaz Magyar Néphadsereg kettes számú csapatszállító hajója}  a Bélától kaptam két kilót vagy 10 éve, Örkénnyel szólva "túlélsz kóc & faggyú" )

És délután kettőre TADÁMMM!

Balra a félcollos karos golyóscsapon át (előremenő ág) megy a víz a szivattyúhoz és onnan a tetőn lévő napkollektorba, a másik háromnegyed collos golyóscsap meg a rendszer töltő és ürítő ága. ( Magát  a jakuzzit is a kollektoron keresztól fogom feltölteni, így holtbiztosan nem marad légdugó a kollektorban)  A visszatérő a tetőről egyenesen a dézsába megy majd fentről, a vízvonal alá.

Nem tetszett a tetőre felnézve, hogy olyan kesze-kuszák a kiálló csővégek a tetőgerincen. Oda ugye nem másztunk fel, az alacsonyabb tornác tetején állva raktuk fel a lejtő aljára a kollektort és J húzta lentről a gerinc túloldaláról, én meg  a csáklyával bizgettem, így került fel a legmagasabb pontra. Na ma reggel három létrát "sorbakötve" kiépítettem a mászókát  a gerincig és rendesen rögzítettem a csöveket. Nem volt egy kellemes munka, eltekintve az egyensúlyozástól, rohadt forró volt a cserépmintájú lemeztető, plusz térdelni rajta vagy az alumíniumlétrán, szintén nem túl kényelmes. Amikor meg az oromszegélydeszkába vertem a szögeket amikhez kötöztem, elkezdtek idegeskedni a darazsak, mert a fészküknek PONT ott volt a bejárata, a szélebádog alatt, ahova nekem kalapálnom kellett. De elég megértőek voltak, én meg mielőtt elkezdtek volna kiseregleni, gyorsan végeztem. Szóval cső csövön nem maradt érintetlen ma és ez így fog menni még vagy három napot ahogy erőm engedi, mert SEMMI se pont olyan ahogy elsőre nagyvonalúan  reméltem ("az már részletkérdés", de mint tudjuk az ördög a részletekben bújkál), és akkor még nem tartok ott, hogy akár kipróbáltam volna, egyáltalán hajlandó e beindulni  a rendszerben a keringés.

Hosszas hezitálás után (elővéve és felterítve az átlátszó fóliát) úgy döntöttem, hogy nem lesz lefóliázva a kollektor. Ez az anyag alighanem az első viharban cafatokra szakadna. Meglátom hogy muzsikál így "kopszon", aztán jövőre polikarbonát  borítást kap, ugyanolyat mint ami a hajón már sok éve kiválóan működik. Hoztam a bringaszervizes fiútól két kopott külső gumit és megcsináltam a sarkokra a "lábakat", meg középre is egyet. Nagyon késségesen adta az anyagot hálából egy kis reklám. http://www.mikesbikes.hu/ (ráadásul ő is vitorlázó)

9:30-ra kész volt a napkollektor.

J nekiállt sütni-főzni, így nem volt segítségem, lepihentem. Ebéd után nekiálltunk és ketten felraktuk az egészet a tetőre.  A jó munka alapja a tökéletes tervezés, minden ment mint  a karikacsapás ... kivéve, hogy amikor már  a helyén volt a "kakaóscsiga", azt hittem a guta üt meg, mert ELB@SZTAM!! Na nem mindent, csak  a felfüggesztést. Mert amikor kispekuláltam, hogy hol lépjen ki az előremenő és visszatérő cső a karikából, a kollektor lapjával LEFELÉ volt, mert a drótokat tekergettem a hátoldalon éppen. Következésképpen amikor az üzemi helyzetben felfektettük a tetőre, a kiállás a túloldalra került, ezzel a levezetéskor mindkét cső 90 °-ban megtört! Szóval az egész felfüggesztést 180 °-al el kellett fordítani! Ismét megmásztuk a tetőt, leengedtük a munkadarabot átsekliztem a felfüggesztést (naná hogy leejtettem a  seklicsavart, le a tetőről, sokáig tapogatództunk a gazban mire kiderült, hogy fent van a tetőn, beszorult a csáklya nyele alá) visszaerőlködtük a holmit  a gerincre és 15:45-re készen is voltunk. 

Ahhoz képest, hogy ketten együtt vagyunk 156 évesek, nem rossz teljesítmény! 

Sokat enyhült az idő és főleg a nap alig sütött ma.

Ennek ellenére. talán a korábbi napok erőltetett tempója következtében négy órás műszak után elfáradva elvonultam zuhanyozni, mert koszos voltam minta  disznó, megebédeltem és elaludtam. A kosz oka, hogy sikítóval daraboltam a biciklikülsőt, rám szállt és az izzadtságba tapadt a fekete gumikorom. Ezek a "lábak" lesznek a nyolcszög sarkain, megakadályozandó, hogy az acélszerkezetű keret érintkezzen  a háztető lemezborításával.

Nem csiszatolják, koptatják egymást és nincs esetleges galvánkorrózió sem. Ez a hátoldala a kollektornak, így néz ki a "tortaszeleteket" felező osztású alumínium huzal merevítés.

Holnap el kell biciklizzek a bcikliszervizeshez, mert kifogytam a rossz kerékpárkülsőből, ezt is tőle kaptam, amikor a múltkor kellett máshoz, nála hegyekben áll az ilyesmi. A napsütötte oldal átlátszó fóliázásának megoldásán még agyalok.

Éjszaka túl optimista voltam. Ezt postoltam a Fb-ra: "Úgy tűnik elvonulóban a hőkupola. Éjjel 2 óra van, az imént vonultam ki a hajóra aludni, a leghatározottabban fokokkal van hűvösebb mint tegnap ilyenkor." Ez mind igaz is volt, sőt reggel is kifejezetten kellemes idő volt, holott egy órával tovább aludtam hála a kellemes éjszakai hőmérsékletnek, de aztán rákezdett a napsütés és gyakorlatilag ugyanolyan idő volt mint tegnap. Pedig megint a városba kellett bringázzak, ezúttal 0,8-as horganyzott drótért.

A napon ma is 48 °C volt, de egyrészt már megszoktam, másrészt másfél-kétóránként leültem az árnyékba a kerti pavilonba és hideg limonádét kortyolgattam. Ebéd utáni alvásból ébredve meg beültem a továbbra is 30 fokos jakuzziba ejtőzni, majd amúgy vizesen folytattam a munkát és FÁZTAM. Na csak egy darabig, aztán visszaültem a dézsába. Így dolgozni nemcsak elviselhető, de kifejezetten NAGYON KELLEMES VOLT.

Leszedtem a spárga kötözést, a végleges rögzítéshez felhasználtam a valamikori Al-Mg-Si középfeszültségű ötvözet légvezeték darabból pár szálat, amit akkor gyűjtöttem be amikor a vihar leszaggatta a hálózatot és a rohammunkában végzett helyreállítás után otthagyták a leszakadt, levagdalt darabokat. Éreztem, hogy EGYSZER még jó lesz valamire ez a kiváló anyag, na ez a "valamikor" most jött el. Szétsodortam a hat darab 2 mm  vtg. elemi szálból álló sodronyt, kiegyengettem és a vékony kötöződróttal hat menetenként lekötöztem a csőkarikákat az acélvázra. Most így néz ki a munkadarab.

Holnap a "tortaszeletek" közepére berakok még mindkét oldalra egy szálat és ősszedrótozom őket mert a széle felé kisé hullámoznak a menetek ahol az alátámasztások közt megnőtt a távolság. De ez már csak esztétika. A tető felőli oldalra gumilábakat rakok rossz biciklikülsőből vágott darabokból, és lehet (de ebben nem vagyok még biztos), hogy átlátszó fóliával letakarom a Nap felé néző oldalt. Aztán még a héten megy fel az egész a tetőre.

5:30-kor keltem, még kellemes hűvös volt a reggeli kutyasétáltatáshoz. Minden projekt soklépcsős tervezés után nyeri el a végleges formáját, a kezdeti elképzelések számtalan változtatáson esnek át mire végülis elkészülnek. Gyakran kifejezetten halogatom a döntéseket az utolsó pillanatig, mert mindig van "jobb megoldás". De mostmár muszáj volt kitaláljam a vízköröket. Tehát a medence, töltését, ürítését és a vízmelegítést a napkollektorral. Előszöris amíg még nincs szörnyű hőség felmásztam a háztetőre és megmértem a tervezett nyomvonalát az előremenő és visszatérő csöveknek a nyeregtető gerinctől az eresszegélyig. Ez azért kellett, hogy tudjam mennyi csövet kell rajta hagyjak a kollektoron a szivattyúig, illetve a medencecsatlakozóig. Leültem a télikertbe, kitaláltam és lerajzoltam az egészet a szükséges szerelvényekkel és megnéztem mi az ami megvan hozzá és mi az amit még meg kell venni. Írtam róla listát és gondoltam elbiciklizek a boltokba. Közbe persze az idő se tétlenkedett, elkezdett melegedni. J jött reggeli locsolásra a slauggal, ez az ő feladata, mondom megyek a boltba, na azonnal mondta, hogy akkor jön ő is mert kell ásványvíz meg tej, meg mindenféle egyéb.. "De én biciklivel megyek"/ "AZ nem jó, autóval kell menni mert sokminden kell." / JÓ akkor gyerünk!" / "AZ nem úgy van, én még nem vagyok készen." Na a lényeg, közben bedurrant az idő, aztán elindultunk. Első a Csöme barkácsbolt Gardena apa gyorscsatlakozóért a kollektor előremenő ágába, közbe Lipóti pékség kenyérért.  Aztán visszafelé Lidl a többi kajáért, aztán haza. Otthon jut eszembe, hogy a Grossmann szerelvényboltot elfelejtettem, szóval csak az maradt ki amiért voltaképpen elindultam volna. Közbe persze már 40 fok van ebben bicikliztem vissza a városba.  Belassul az ember agya ebben a hőségben. J-nek pl a pénztárnál a sorban végig a kezében a telója a QR kód miatt ami a vásárlási kedvezmények miatt életbevágó, csak épp elfelejti beolvasni, így ma mindent teljes áron vettünk.

És még amit én vásároltam, ez a pár apróság itt 7565 Ft 

Lemértem a plusz  10 m-t a kollektor ágakra és levágtam a csöveket. (csővégek azonnal ledugózva, duct tape-el leragasztva nehogy bármi belemenjen, ez NAGYON fontos) Mint a csövekre nyomtatott folyóméterekből kiderült,  két darab 50 méteres guriga, azaz 100 m cső maradt a 250 méterből. Szóval ha lesz egyáltalán második kollektor a keleti háztetőre ( erősen kétlem, de majd kiderül)  az 20 %-al kisebb lesz. Ekkorra már pokoli hőség volt, kezdtem nagyon belassulni fejben is, lekötöztem a plusz tíz méteres darabokat ideiglenesen a "kerék" peremére, az egész hóbevancot leválasztottam a felfüggesztésről, meg a kukakerékről és nagyjából függőlegesre állítottuk ketten J-vel, hogy holnap nekiláthassak a csövek végleges rögzítésének.

Csak ki kell találjam, hogy mivel és hogyan. Mondom, a tervezés és a megvalósítás soklépcsős vállalkozás.

J ezt követően elhanyatlott és elaludt, én meg lezuhanyoztam és beleültem a 30 °C os vízbe a jakuzziba bugyogni, egyből kitisztult az agyam. Nemsokára este kilenc óra, az imént is ücsörögtünk még egyet a dézsában, egész meg lehet szokni.