Hajónapló

Az "én időmben" az a terminus technicus, hogy "úriember" még mást jelentett mint ma. A "létező szocializmusban" még körüllengte egy kis, a proletárdiktatúrától illő távolságot tartó, a rendszerbe nem beolvadó, régimódi, polgári konzervatív elegancia is. Úgy kezdődött a kifejezés amortizálódása, hogy a rendőrök elkezdték a bűncselekményekkel alaposan gyanúsítható csirkefogókat így nevezni, valamely képzelt polcorrektségből, vagy csak viccesnek gondolva a megfogalmazást. Aztán bejött a legújabbkori rabló vadkapitalizmus, ami azokat, akik megfeleltek ezen antik kritériumoknak, frissen-gyorsan az árok szélére lökte, a törtető bunkóság, számukra a "lúzer"-t jelölte ki általános gyűjtőfogalomnak. Orbániában meg miután az uralkodó 20 éves regnálása alatt a nemzet arcélévé a sikeres, erőszakos, jellemtelen bunkóságot tette, végképp megvetés tárgyává váltak a klasszikus értelemben vett úriemberek. 

Miről jutott ez az eszembe? Én mint túlélő dinoszaurusz még emlékszem a "veszíteni tudni kell" mondásra, ami megintcsak egyfajta úriemberi/úriasszonyi elegáns viselkedésforma volt. Hogy az élet szükségszerűen velejáró csapásait az úriemberek/úriasszonyok bizonyos méltósággal viselték el. Hogy ha valaki elveszített egy tenisz meccset, akkor kezet fogott a győztessel és esetleg még gratulált is neki. De még abban az angyalföldi proletárkörnyezetben is, ahol felnőttem, voltak a viselkedésnek íratlan szabályai. Bár a "rendszer" akkor is erőteljesen feszegette a "kispolgári csökevény"-nek minősített szabályokat, volt idő amikor jobb káder gumicsizma nélkül nem ment el az operába, de mégis voltak akik kalapot és csokornyakkendőt hordtak, pedig már a mici- és svájcisapka volt  a divat és egy egyszerű nyakkendőre is gyanakodva néztek a rendszer akkori, buzgón igazodó, megélhetési kegyeltjei. Még  a kalap megemelésének is megvoltak a szabályai, a mellé alkalmazott köszönéssel egyetemben. Na vége a töriórának, ma más a világ, a proletárdiktatúrát felváltotta a bugrisdiktatúra.   

Még szoknom kell a 16 év után immáron negyedik napja tartó mámorító érzést, hogy megbukott a magát vicces módon (az lett volna, ha nem lett volna szomorú, vagy inkább tragikus) patriótának, nemzetinek, sőt polgárinak hazudó bunkóuralom,  megvetésre, esetleg kiirtásra is miniszterelnökileg kijelölt  poloskából immáron megint lehetek önállóan gondolkodó állampolgár. Bevallom nagy megelégedéssel néztem a vasárnapi választási eredmény alakulását, és külön perverzióból ezt főleg a HÍR TV csatornán tettem, mert azon túl, hogy profeszionálisan informatív volt, nagy élmény volt nézni, ahogy az ott a korábbi 16 év alatt megjelenő dölyfös, pökhendi magabiztos pofák sorra alakulnak előbb aggódóvá, aztán kétségbe esetté. A rákövetkező napon olyat tettem amit korában soha, szinte kizárólag "kormánytévét" néztem. Aztán eluntam mert ÉN szégyelltem el magam. Ezek nem tudnak veszteni!  Már az ahogy Orbán reagált, hogy ők soha, soha, soha DE SOHA nem fogják feladni, megadta az alaphangot. Aztán másnap erre az összes, immáron ex kormánypárti influenszer és egyéb nyalonc ráerősített, a három legkártékonyabb Dániel  ( Papp, Bohár, Deák) egyikét a Gulyás Marci interjuvolta a "Partizán"-ban és az olyan elsöprő hazug mantrát nyomott a szokásos "nem hagyok ellenérvet, leugatlak" stílusban ami vérlázító volt. Ahogy az MTV1 és a Kossuth rádió stúdió riportja magyar Péterrel is. MINDEN műsorukban tüzet okádnak, minden digitális polgári harcos úgy viselkedik a neten, mintha nem dőlt volna el minden. Mintha nem buktak volna nemcsak "meg" hanem "le" is! Namármost ha valaki magyar hazafinak, patriótának, "polgár"-nak mondja magát, annak egyértelműen az (kellene hogy legyen) az érdeke, hogy aki nyerte a választást az sikeres legyen az ország kormányzásában. De ezek kórusban aggódnak, hogy pár hónap alatt összedől az ország, mert senki rajtuk kívül nem tud olyan szintű káderállományt kiállítani, mint Deutsch Tamás, Kósa Lajos, Semjén Zsolt, Németh Szilárd, vagy Nagy Márton.... esetleg a miniszterelnök volt jobbkeze Matolcsy György. És hát ugye a parlamenti bátorak Pócs Jánossal az élen. És ezek annak drukkolnak, sőt azon melóznak, hogy itt semmi ne sikerüljön. Inkább dögöljünk meg mindnyájan, ha már nem ők lehetnek itt azok többé, akik még azt is megmondják, hogy ki vehet levegőt. Tegnap olvasom Bencsik András kolléga ( igen sajnos, ő is Kandót végzett mint én),  nem mellékesen a Magyar Demokrata c hetilap főszerkesztője kijelentését. Szerinte akárhogy is alakítanak majd a választási rendszeren, fog még nyerni a Fidesz, „és ha kell kétharmaddal, és ha kell ezeket a baromságokat visszaiktatjuk a rendszerből, és akkor alakítunk egy ötnegyedes, vagy 6/6-os vagy 100/100-as törvényt, hogy ilyen kis szörnyetegek ne torzíthassák el az alkotmányosságot” Hát sok mindennel vádolható a FideszKDNP , de hogy  úriemberek/úriasszonyok lennének, PLÁNE olyanok, akik tudnak elegánsan veszíteni, na AZZAL aztán végképp nem. 

20:34 Utóírat. Kaptam kommentárt a fentiekre a 444 HSz Offolda falon, hogy "a betűtengerész", amit úgy értelmezek, hogy sokat írtam, és talán unalmas. Lehet, magam is vagyok úgy vele gyakran, hogy nincs türelmem hosszas fejtegetésekkel bíbelődni ha épp olyan a hangulatom. Na akkor most tetézem a hibámat és írok még hozzá. Az imént néztem az ATV "Egyenes beszéd"-jében Hiller Istvánt a Rónai Egonnal. Na ő is egy "vesztes". Nem választották meg, kiesett a parlamentből. Na ő viszont úgy viselkedett mint egy úriember. És amikor a Rónai megkérdezte úgy is mint egykori minisztert, ismeri e a kulturális tárca élére jelölt Rubovszky Ritát és mi róla a véleménye, azt válaszolta ismeri és kifogástalan jellemű alkalmas embernek tartja. Na ÍGY köszön le egy "proper gentleman". És jut eszembe Hadházy Ákos leköszönése, akinek a kiesését  a politikából különösen bánom, nos személyében még egy úriember távozott onnan ahol SZERINTEM helye kellett volna hogy legyen.

Megmondom miért jó most nekem. NEM... nem azért amire gondoltok! Javítok..... nem "most" hanem már több mint 20 éve, amióta "nyugger" vagyok, amióta nincs főnököm, nincsenek beosztottjaim, amióta semmihez és senkihez nem kell "igazodnom". Amióta csakis azt mondom amit gondolok és azt csinálom amihez kedvem van. ENNÉL NAGYOBB szabadság nem létezik. Ez nem a pénz szabadsága ( senki ne értse félre, a pénz IGENIS NAGYON fontos, de csak az "elég"-ig, mert aki éhezik az nem lehet szabad), ez a szellem, a lélek szabadsága. Hogy nekem SOHA nem kell azon gondolkodnom, hogy mit hazudtam tegnap éppen az érdekeimnek megfelelőt, és mik a mai érdekeim, mert mindig ugyanazt mondom és gondolom. És már hetekkel ezelőtt azt mondtam amit gondoltam, és ma is gondolok, idézem; "Csak egy kicsit kevésbé vagyok besz@rva attól, hogy Magyar Péter győz, mint attól, hogy marad Orbán Viktor kétharmada". Továbbá nem most mondom, hanem hat napja mondtam (direkt visszakerestem), hogy "Szívesen mondanám, hogy "még öt nap" de a neheze csak utána jön majd... akár így, akár úgy, az amúgyról nem is beszélve." PERSZE! Örülök. NANÁ HOGY! Az nyert akire (és ezt is többször mondtam, sőt írásba adtam)  és amire szavaztam (kivéve, hogy a hozzátartozóimat akik a budapesti 6-os VK-ba tartoznak a Hadházy támogatására bíztattam, aki végülis nem jutott be de hát ahogy a róka mondja  a Kishercegnek "semmi se lehet tökéletes"), de ezzel a hazám helyzete csak reménytelenről kétségbeejtőre javult, DE JAVULT és csakis ez  a fő, lett esély az esélytelenség után. Tehát NEKEM nem kell "igazodnom" mint annyi másnak akik most majd elkezdenek igazodni.

Részletezem tovább. 

NAGYON jó, hogy biztosan megvan a rendszerváltáshoz szükséges  kétharmad már most, a levélszavazatok és a külföldről beérkező egyéb szavazatok megszámlálása előtt, mert ezek után nem lesz bűnbak senki magyar a másik magyar szemében, elvész  a jelentősége bármiféle határon túlra mutogatásnak pro vagy kontra. Mert IGENIS fontos a megbékélés, ÍGY ebben a gyűlöletben nem lehet élni. Aminek  a magját azért ne felejtsük el Orbán Viktor főbűnös vetette el amikor kijelentette "a haza nem lehet ellenzékben", és folytatta az utolsó percig, lemondva a Nemzet gondolkodó részéről, és dühödten és sandán "poloskázva" tette a Nemzet arcélévé a parlagi bunkóságot, kizárólag az ország ostobább, befolyásolhatóbb felének gyűlöletére és a félelmére bazírozva választási kampányát.

És amitől tartok és már jeleztem, amikor mondtam, hogy "Csak egy kicsit kevésbé vagyok besz@rva attól,..." hogy hogy fog élni ezzel a VALÓBAN korlátlan hatalommal a Magyar Péter, ami a jóvoltamból (meg másik 3,5 millió magyar jóvoltából)  most az ölébe cseppent. (mondjuk ez nem igaz, keményen megdolgozott érte). Nem azért aggódom, mert ezt a fülembe duruzsolták (meg ordították, meg anyázták) DK-s, meg egyéb, magukat baloldalinak valló barátaim, első perctől aggódom, bár akkoriban még attól féltem, hogy MP a Fidesz mentőcsónakparancsnoka, ezt mára nem gondolom. De attól tartok, hogy nem lesz elég okos, elég óvatos. Mondjuk ami eddig számomra bíztató, hogy korlátlan a munkabírása és nagyon gyorsan tanul. Bizonyára jól választ munkatársakat, ez mind nagyon fontos. DE! Iszonyatos nagy a tét (tudom, hogy ő is tudja) és egyszerűen nincs már lehetőség hibázni. Mert a fejsze elveszett már '22-ben ( azóta nemhogy egy tapodtat nem ment előre az ország, de minden fejlettségi mutató romlik), immáron csak a nyele után kapkodunk. Tehát mostantól MINDEN döntés csak  a lehető LEGJOBB lehet, és még akkor is nagy a kockázat. Mert Orbán nincs leverve. SŐT most  a legveszélyesebb. Mint a sarokba szorított vadállat. Tessék hallgatni 3:40-től!

Orbán rengeteget hazudik, de EZT itt most tiszta szívből őszintén mondja. Munkabírása, eltökéltsége elképesztő és ennek köszönheti, hogy 16 éves folyamatos uralkodása alatt, de facto bevezette a királyságot Magyarországon. TEHÁT, amint csak a legkisebb hibát elköveti a Tisza kormány, ő ott lesz, hogy rámutasson. EZ persze önmagában nem baj, SŐT. De senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy végtelen sértettségében, bosszúvágytól fűtött hatalomvágyában BÁRMIT meg fog tenni, ami akár az ország pusztulása árán is visszasegítheti őt a királyi trónra. Mert ő ilyen. A papíralapú Magyar Nemzet állítólagos polgári napilap mai cikkében már említ valami ilyesmit, hogy "bosszúvágytól fűtve ott leszünk a nyakatokban" (sajnos szó szerint nem tudom idézni, nem járatom a lapot, csak felolvasták a Klubrádió lapszemlében). És itt 1:07-nél

 https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1sfoeuo/mi_vagyunk_a_ner/?utm_name=web3xcss&rdt=57293&sort=new  

Szentkirályi Csatakanca ki is mondja "Mi ellenzékben is genyók leszünk" ( ha azt hiszed ez vicc... EGY FRÁSZT!) Ez ellen sajnos csak egy a gyógyszer. Miután rengeteg köztörvényes bűnt követett el a maffiakormány, még különleges törvényalkotásra sincs szükség a bebörtönzésükhöz, elég csak az alkotmányos rend megsértéséért és gazdasági bűncselekményekért elítélni őket hosszú időre és akkor majd szigorított fegyházbüntetés alatt, a Rákosrendezőn a fertőzött talajt talicskázva, közügyektől eltiltva politizálhatnak tovább Magyarország jövőjét nem veszélyeztetve.  Amit TUDNI KELL! Orbán, mint általában minden agresszor, minden engedékenységet, békülési szándékot a gyengeség jelének tekint... . és ő mondta nem én: „Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed" Na EHHEZ kell tartania magát a Tiszának. Legközelebb, ha majd ez megvalósul, mesélek majd arról is, hogy hogyan lehet könnyedén visszaszerezni az általuk ellopott közpénz nagyrészét is. UFF.

PS 1. Én már tegnap este is főleg a HÍR TV-t néztem. Egyrészt kifejezetten informatív módon, gyorsan közölték a választási eredmények alakulását, de ami  a lényeg, VÉGRE láttam eltűnni azt  a magabiztos gőgöt a jelenlévők arcáról, amivel 16 éve irritálnak. Jó volt látni az ex ifjúgárdás (aki nem tudja, a Kommunista Ifjúsági Szövetség fegyveres testülete, szóval olyan "ifjúsági munkásőrség") Gajdics Ottót annyi év után nem fölényesen röhögcsélve, hanem sarokbaszorított patkányként fogcsikorgatva vicsorogni. A mindig pofátlanul gúnyos, gőgös Huth Gergőt látni kínosan műmosolyogni. Szabó Lászlót, aki annyi "Csatt"-os sanda hohmecolás után örömmel véli felfedezni magában a mostantól független újságírót. Határozottan érdemes lesz ezentúl HÍR TV-t nézni. 

PS 2. Hát ENNYI volt! Azért mindennek megvan  a határa! Lassan ott tartottam egy napi HÍR TV nézés után, mint azok  a hülye öregek akik kiabálnak a TV-vel. Hát ezeknek szólni kéne, hogy "Nézzetek a táblára!" Egyszerűen nem veszik észre, hogy szarrá lettek verve. Egy árva szó nincs beismerésről, irányváltásról, szembenézésről. Hírműsorban, stúdió "vitában" szemernyi változtatás nélkül nyomják a korábbi torzítást, hazudozást. Annyiban volt jó ez  a nap, hogy ráerősített abbéli véleményemre, hogy EZEKKEL lehetetlen lesz megbékélni. Ezeket ki kell iktatni Itt és most. Hogy soha többé ne jussanak közéleti szerepbe. MEGINT magamat idézem, a Fidesz egy kib@szott rák a szervezetben, mint a penész  a lekvárban, ha beindul MINDENT megfertőz és elpusztít. Bohár Dánielnek, Mráz Ágoston Sámuelnek, Kiszelly Zoltánnak és a hasonszőrű pénzérthazudozóknak (Hann Endrét viszont pénzérthazudozással besározóknak)  SOHA többé nem szabad fertőző pozícióba kerülni. És ez csak az alkalmazóik bebörtönzésével és pénzügyi alapjától való megfosztásával lehetséges. Mert különben visszajön az Orbán és ismét alkalmazza őket a tömegek megfertőzésére.

J meg csak horgolja a figuráit, ez itt egy megkésett húsvéti nyúl. A Szmájli kutya nagyon akar vele barátkozni.

Tegnap este egyszerre néztem a "Rendszerbontó nagykoncert"-et 

és az Artemis II űrexpedíció földre (egészen pontosan vízre) szállásának teljes folyamatát  este 10-től reggel háromig.

Csodálatos, ahogy a technika megengedi, hogy mindezt valós időben élőben nézhetem.  A koncertnek a f@szmutogatós részét értem, de nem helyeslem, a többi egészen rendben van. ELKÉPESZTŐ a tömeg, kicsi nekik a Hősök tere. Valamikor éjféltájt a koncert a  szózat eléneklésével befejeződött onnantól kezdve csak az űrfelvételt nézem folyamatosan. Az ember ezt hiszi állókép, valójában a képen mozdulatlannak látszó egység ( az elején még az űrkapszula és a hazatérő manőverező egység egyben van, csak közvetlen a légtérbe jutás előtt robbantják szét a kettőt) épp 16000 km/h sebességgel száguld az észrevétlenül, de egyre közeledő "kék bolygó" felé, miközben azt egyre nagyobb (felkel a Föld és közben "teliföld" lesz belőle) részen világítja meg a Nap.

Ahogy közelítenek a Földhöz, úgy nő a sebességük (ahogy a feldobott kő is egyre sebesebben esik lefelé), amire a légkörbe érnek 40000 km/h körül lesz, ez a küldetés legveszélyesebb pontja, ha elrontják a beérkezés szögét visszapattannak, mint a "kacsázó" kő a víz felszínéről, ha túl meredek az érkezés, veszélyesen megnövekszik az erő és hőhatás. A terv az, hogy "kicsit" megmerülni, attól lelassulni, aztán kicsit visszapattanni és végleg belemerülni a levegőrétegbe. Ezt persze nem könnyű megtudni a magyar nyelvű kommentátor csapattól, mert jórészt az egymással való röhögcséléssel vannak elfoglalva. Megértem, hogy 10 napja nyomják a közvetítést, de hát a média NEM HIBÁZHAT. A néző, hallgató lehet olyan hülye amilyen csak akar, de a "szolgáltató" köteles a tökélyre törni. Miután minden tökéletesen sikerült, már ami a leszállást és a kimentést illeti,

 (az a 4 piros szkafanderes alak a négy asztronauta, ezt már ma reggel képernyőfotóztam, mert elvonultam aludni) annyira meguntam az üres szócséplést, hogy aludni tértem, a végét már az imént néztem meg tovább bosszantva magam a fiúk hülyeségén. Ezt kommentáltam a youtube video alá; Hát engem például érdekelt volna a végén, hogy mit csinál a kimentő akció, és egész biztos vagyok benne, hogy az eredeti angol nyelvű közvetítés rengeteg információt tartalmazott, de a magyar kommentátorcsapatnak fontosabb volt inkább egymással jópofizni és időnként bután találgatni hogy épp mit is látunk, MIKÖZBEN alighanem az angol szövegből minden megtudható lett volna. Már attól is jobb lett volna a közvetítés, ha csak csendben maradnak és hagyják az angol szöveget, hogy aki érti hallgathassa. Rájuk írtam, erre valaki válaszolt, hogy "mért nem az angol streamet nézem akkor". AZÉRT B+ mert ezt találtam meg! Túl sokat hallgatnak ezek a fiúk rihegős-röhögős kereskedelmi médiát, fingjuk nincs arról, hogy mi a kommentátorok dolga. 

Más. MÁR CSAK EGY NAP.

És UTOLJÁRA!

Nem voltam ott, mert más dolgom volt. De azért ez bíztatóbb mint  a múltkori. Mert hogy reggel 7 órakor (!!) ekkora tömeg gyűljön össze az már valami. És ide nem "hoztak" senkit, mindenki magától jött.

A teljes video itt található. https://www.youtube.com/watch?v=IaADgRAFwjI

A Miután totális pihenőt tartok ma, ezzel a videóval kapcsoltam ki magam még  a napi politikából is. 

Ennek kapcsán jutott eszembe egy régi történet. Szmájli kutya nem régen volt még nálunk, még olyan süvölvény  kölyök volt, miután nem volt még ivarérett, nem ismertem még későbbi csúnya szokását, hogy  azonnal összeverekszik bármely kankutyával, ha  az a legcsekélyebb jelét is mutatja, hogy dominálni akar vele szemben, póráz nélkül sétáltunk. Általában engedelmes volt, nem volt probléma a "behívással", az "ül" parancs elfogadásával, szóval szépen alakult a nevelés.  Viszont azt már mutatta, hogy bizonyos dolgokkal szemben hajthatatlan. Képtelen a valahány tízezer év alatt, a fajtája szelekciója alapját képező vadász, kutató, kajtató ösztön leküzdésére. Tehát ha zsákmányt (pl macskát) lát azonnal utána veti magát. Aztán meg hiába kap annyi kaját amennyit csak meg tud enni (amúgy nem falánk, sovány, kilátszanak a bordái), ha valami izgalmasat talál az utcán, legyen az  büdös csont, rothadó döglött hal, azt megzabálja. Néha kap csontot, azt elássa és hetek múlva jelenik meg vele, mert nem felejti el hova dugta. Na azt is tudta már, hogy utálom, ha az utcán bármit felszed és elveszem tőle.... HA tudom. Namármost talált egy marha nagy kidobott cupákot és mindig annyival sietett előttem hogy ne tudjam elvenni tőle, és persze hiába hívtam, PONTOSAN tudta, hogy miért hívom, előre szaladt, lehasalt a két mellső lába közé szorítva a csontot és rágta, de mielőtt odaértem felkapta és nyargalt vele tovább. Már közel voltunk a kapunkhoz, na mondom magamban "ott majd elszedem tőled". Merthogy a kapuhoz egyszerre érkezés az megszeghetetlen szabály volt. És egészen biztos vagyok benne, hogy ugyanez  a gondolatsor futott át az ő agyán is. Hogy "odaérünk a kapuhoz, addig befalni nem tudom, ez a rohadék meg el fogja tőlem venni". Mit csinált az én kutyám? Átpréselte magát a kettővel közelebbi SZOMSZÉD kerítése rácsai közt, hátulról megkerülte a köztes telket, miután hátul még nem volt kerítésünk "hazatért", és a KAPUN BELÜL várakozott rám vigyorogva,  farokcsóválva, hogy ő már rendben hazaért. "TERMÉSZETESEN" a csontot már valami rejtekhelyen biztonságba helyezte. Egy akkoriban olyan 8-10 hónapos keverék kutya. Hát azt mondom ez, kognitív intelligenciából még több is, mint amennyi egy 2-3 éves gyerektől kitelik.

Húsvét vasárnapja van és ebből az alkalomból hangsúlyozottan semmitteszek. Sőt holnap is ezt fogom csinálni, locsolkodni se szoktam (kivéve a friss betont), így még ez a locsolóversem is tavalyról lopott a 444HSz falról.

Köszönöm mindenkinek a sok húsvéti jókívánságot, elnézést, de csak így generálisan, mert nem győzöm mindenkinek külön-külön.  

J ezt ma éjjel csinálta

"Április négyről, szóljona zének, / Felszabadulva zengje a nép, / Érctorkok harsogva zúgják a szélnek /Felszabadítők hősi nevééét!" Megvan? Vajh 13-ára kik fognak harsogni és kinek a nevét? Csak már ott tartanánk, mert ez a marakodás szörnyű. Amit ma reggel is kaptam egy DK fanatikustól azt nem teszem ki a kalapom mellé. És akkor a digitális polgári harcosokról már nem is beszélek. De hát magamnak köszönhetem, minek van nekem véleményem? És ha már van minek hangoztatom? Na mindegy ennyit a közéletről. 

Vége a húsvéti tornának, ma még egy kicsit belejavítottam, íme az oktagonália végeredménye. (PS, valaki az imént kijavított, hogy hexagon, MILYEN igaz, ezekkel az oktáv versus hexameter terminus technicusokkal rég találkoztam, most is elsőre úgy emlékeztem, hogy a kör sugarát a kerületre húrokként felmérve ötszög jön ki, még jó, hogy mielőtt megvettem volna a méteres szegélyköveket, kiszerkesztettem)

 Most tartok ez után a NEKEM már megerőltető munka után egy kis húsvéti pihenőt. Nagy húsvéti zabálás nem lesz, sőt második hete a kajarendelést is lemondtuk, mert J-nek kedve támadt kicsit főzőcskézni, de miután az elmúlt három nap alatt a lapátolós, döngölős, talicskázós, betonkeverős svédtorna nyomán egy kilót fogytam, nem aggódom a súlynövekedés miatt. 

Minden olvasómnak testi-lelki egészséggel habosított Húsvétot kívánok!

PS 2 Még ma ingyen megnézhető https://www.youtube.com/watch?v=FIUeqoEQu2k

Hát, nem hittem volna, hogy ennyire igénybe vesz ez a munka. Tegnap még hencegtem is, hogy egy ebéd és némi alvás után hogy rendbejöttem. Na délutáni kutyasétáltatást követően megnézve az RTL 18 órás híradóját, elfogyasztva a szokásos minimálvacsorát ( egy croissant és egy 200 g-os kefír) kicsit ledőltem a TV-vel szemben a szófára. Amikor felébredtem, nézem a telefont, könnyű volt megjegyezni, 3:33 . Kitámolyogtam kicsavarni az uborkát, aztán aludtam tovább csak úgy "héjastúl" reggel háromnegyed nyolcig. Úgy érzem még az ujjaim is elfáradtak.

Tegnap átrostáltam az összes maradék sódert, hogy kiszedjem belőle a 20 mm-nél nagyobb szemátmérőjű kavicsokat, azokból lesz a hatszög köré körbe a 40 cm széles kavicságy. Hogy ne törjön fel alóluk a növényzet, vastag fóliát terítettem alá. Már ettől is jól kifáradtam, de erre jött még a mai nap.  SP-t kihagytam a melóból, bár nagyon ajánlkozott, de őrült melóba vágott bele a vejénél, amit ráadásul elég szerencsétlenül szerveztek meg neki. Egy 25 cm vastag falnak kellett sávalapot csinálni, de az "olcsó" markolósnak csak széles kanala volt, ezért  ahelyett hogy inkább kisták volna kézzel (vagy kerítenek egy árokásó kanalat, vagy egy másik gépet), be kellett zsaluzni a sávalapot a széles gödörbe, aztán kizsaluzni, visszatemetni és tömöríteni a talajt. Szóval épp csak kilábalt a derékfájásból, máris kezdhetett bedolgozni pár köbméter betont. Miután nálam meg kiszámoltam, hogy kb 120-150 liter betonozni való van, ezért nehogy idejöjjön a betonkeverővel, a segédmunkásával, inkább keverek kézzel talicskában és akkor nincs az a hajrá, ahogy a kőművesek szoktak dolgozni, hanem tudok a saját tempómban tevékenykedni. Már attól idegbajt kapok ahogy a "profik" kibontanak egy cementeszsákot. Mert a cement (mint minden) méregdrága, de ugye az anyagot  a tulaj fizeti, szóval a lapáttal belevágnak a papírzsák közepébe, aztán már szórják is a keverőbe. Közbe viszi a szél, hullik a földre, megy a keverődob mellé, ami meg nem jön ki a zsák csücskéből lapáttal, azt nagyjából kirázzák a puttony felett, de amúgy megy a sittre. Én meg a keskenyebbik felén schnitzerrel felnyitom a zsákot és fandlival meregetem, és közbe persze mérem, számolom a mennyiséget térfogatra ( 4 egység sóder egy egység cementhez). Amikor Balatonon építkeztem, a szomszédban amikor levonultak a profik, egy teherautó sittet vittek el a betonkeverő alól, én meg lapáttal egy vödörnyit szedtem össze lecsepegett elhullot, bekötött anyagot. Persze az én tempóm lassabb, de túl a 80-on nagyon meg vagyok magammal elégedve, 9-kor kezdtem ma és délután kettőre kész is voltam. Igaz nagyon kidöglöttem, de mostanra helyre rázódtam az ebédtől és egy órányi alvástól. 

Így persze nem látszik semmi, mert le kellett takarjam, hogy ne égesse a nap, aztán meg elkezdett esni az eső, ami nem jó a friss betonnak, de holnap még végig megyek rajta simítóval és misunggal, hogy a kavicsfészkeket amiket kihúzott a léc amivel egyengettem kijavítsam, BÁR sok jelentősége nincs mert a jakuzzi alatt úgyse fog látszani.

Az utcán deponált sóderhalomból begurítottam kilenc talicskával, kirostáltam belőle a 20 mm-nél nagyobb kavicsokat (ebből lesz körben a szegély), a többit meg beleterítettem hatszögbe.

Alaposan elfáradtam. Holnap még ledöngölöm, délután jön SP, hozza a betonkeverőjét és kb 5 cm vastagon lebetonozzuk.

Mindenféle kültéri terveim voltak mára. Tegnap hozattam fél köbméter sódert, át akartam rostálni és a kulé méretet félrerakni a többiből meg teríteni  a hatszögbe, de szemerkél az eső, viharos szél van és még a tornácon is csak 7 °C van. Szmájli kutya rövid kinntartózkodás után shelterbe vonult a kályha mellé. Pechje van, nincs még begyújtva, látszik abból is, ahogy összegömbölyödött a vackán. Szóval nem megyek ki, ott egye meg a fene a melót ha csúszik egy napot.

Na olyat csináltam tegnap amit még soha eddigi életemben. Parlamenti képviselő-jelöltem választási gyűlésén voltunk. https://magyartisza.hu/jeloltek/pest-09  Ő a helyi Tisza, három kiválasztott közül, internetes szavazással megválasztott jelöltje.

Na itt mindjárt álljunk meg egy királyi szóra! (Ha netán valakinek kétsége lenne arról, hogy a FideszKDNP a legaljasabb csaló, amelyhez képest a kékcédulás lelkes munkásifjak '47-ben csak amatőrök voltak.) Valamennyi választókerületi képviselő kaphatott ilyen plakátot amin Magyar Péter ott áll mellette. Ezt hamisította meg a feudálbolsevofasiszta maffiaállampárt, hogy feltörekvő médialakája Németh Balázs "megdöbbenve" eljátssza EZT,  https://www.facebook.com/watch/?v=3185835228255437 , hogy "jééé" mit is talált az utcán. És ahogy a számtalan egyetértő apvótból látszik a törzsközönség be is szopja, hogy lám itt a bizonyíték a Tisza képviselői egytől egyig Zelenszkij jelöltjei. Méltó párja annak az orbáni agymenésnek, hogy lehet választani, ki legyen Magyarország miniszterelnöke, ő, vagy Zelenszkij. Nem részletezem tovább, EZ gyalázat, nemcsak a Fideszre, de arra a népre is, amit ezzel hergelni lehet. 

Bilisics Zita első rénézésre meghökkentett. Egy aprócska kislányt láttam, akinek szinte még a legalacsonyabbra állított mikrofonhoz is ágaskodnia kellett. Nem volt másfél méter sem. Azt, hogy nekem már szinte minden nő  "kislány", megszoktam. Olyan ez mint amikor az ember elkezd öregedni, a korábban rendőrbácsik egyre inkább ifjak, aztán végül rendőrfiúcskák lesznek. Szóval az, hogy fiatal ... hozzám képest immáron visszavonhatatlanul mindenki az. De hogy CSAK EKKORA, az meglepett. Aztán elkezdett beszélni. Nem papírból, mint Áder János, aki SOHA az életben egy szót nem mondott ki amit ne papíron tettek volna elé, nem őőő-zött, nem nyökögött, hanem folyamatosan értelmesen beszélt. És amit mondott azt el tudtam hinni. Talán mert ő nekem még soha nem hazudott. Eleve az, hogy egy nőnek, aki akkora mint egy pulikutya ülve, van mersze belekötni a mindenható NER-be már az is elképesztő.

Készült a beszédről video, ha majd megjelenik a neten, utólag berakom ide. De nem ez a lényeg. Semmi olyat nem mondott amit nem tudtam, semmi olyan kérdésre nem válaszolt  a beszéd végén, amit ne tudtam volna én is ugyanúgy megválaszolni, ami valójában azt jelenti, hogy UGYANAZT gondolja és mondja mindenre mint én. De még csak ez se A LÉNYEG. Mert Orbán Viktor is mindig és mindenütt azt mondja amit az épp ott álló törzsközönsége hallani akar. Hanem a különbség. Hogy itt nem törzsközönség, hanem érdeklődő ráckeveiek hallgatták Zitát. Tehát nem volt "szemenszedett" hallgatóság.

Ami a sajnos, olyan száz körül voltunk mindössze az érdeklődők. Ez egy tízezres városban ugye 1 %. ÉS, nyilvánvaló, hogy miután a választó körzet több települést is befoglal bizonyára nem ráckeveiek is voltak köztünk. Amit ennél is jobban sajnálok, nem láttam fiatal arcokat. A jelenlévők kilencvenöt százaléka nyugdíjas korosztály volt. Pedig  az esemény 16:30-kor, tehát munkaidő után kezdődött.... bár ugye amíg  a dolgozók befutnak, meg a gyerekekkel foglalkoznak, szóval van mentség, de hát én már jó régen megállapítottam, hogy Ráckeve erősen "fideszfertőzött". Sokat írtam erről korábban, akik olvasnak talán emlékeznek a tapasztalataimra amikor a piacon öt napon át gyűjtöttem a Hadházynak  az EU ügyészséghez az aláírásokat, vagy amikor a Fideszhívekkel dugig megtelt művelődési házban egyedül szálltam szembe Deutsch Tamással, amikor még nem volt eloperálva a beszédhangom. Az is gyalázat ahogy Mária barátunk, aki nem titkolja Tisza szimpatizáns voltát elmesélte, hogy törték fel a számítógépét, tették használhatatlanná a telefonját, ezzel akadályozva a munkájához nélkülözhetetlen eszközök használatát.https://www.facebook.com/photo/?fbid=2122433138544572&set=a.143913546396551

Nincs gyalázatosabb dolog mint "Fideszesnek" lenni, és az eredmény szempontjából mindegy, hogy érdekből, vagy ostobaságból, mindkét hívő kártékony a Nemzet szempontjából.

Mostanában DK szimpatizáns baráttal és ellenségeskedőkkel vitázok a Fb-on. Ragaszkodnak hozzá, hogy a Tisza egy jobboldali párt és hogy veszélyes. Nem részletezem, akit érdekel olvashat tőlük (meg tőlem is) bőven  a Fb-on. Nos én innen "vidékről" látni vélem, hogy a Tisza szigetek nem azonos kategória a Fidesz digitális polgári harcos köreivel. Más emberminőség. Annakidején amikor Orbán Viktor először bukott meg és megalapította a "Polgári Köröket", azokat elsősorban a (szélső) jobboldali elveik tartották össze. Valahányszor kicsit megkapargattam őket, hamar elkezdtek zsidózni (miután nem vagyok zsidó, nekem hamar megnyíltak), legtöbbjüknek volt valami régi személyes vagy családi becsípődése, nem tanulhatott a származása miatt, kitelepítették őt vagy a felmenőit, államosították, meghurcolták és törleszteni akart "ezeken". Szóval olyan gárda aminek vannak közös gyökerei, illetve többé-kevésbé nyíltan bevallják, hogy nekik ANNYIRA IGAZUK VAN, hogy ez feljogosítja őket hazudozásra, és miután a szavazási rendszer ilyen amilyen, mindenféle disznóság elkövetésére is, mert ezek csak "hadicselek" a "jó" ügy érdekében. Ilyen például most a bunkó csőcselék indulatainak felszítása az életéért küzdő Ukrajna ellen. Vajh miért ijesztgeti OV a híveit egy, választási veresége esetén biztosan bekövetkező Ukrajna elleni háborúval, HACSAK nem ezt a parancsot kapta Moszkvából? Amit én látni vélek, a Tisza tábora ennél sokkal heterogénebb. Sokfelől jöttek és sokan vannak köztük, akik korában nem érintett meg ennyire a politika. És hát a gondolkodástól se annyira ódzkodnak, mint a Fidesz törzsállománya. Szóval azok akik azt gondolják, hogy Magyar Péter, ha győz a pártja, majd bevezeti a Fidesz 2.0 diktatúrát, SZERINTEM nagyot tévednek. Mert a Tisza szavazói gyorsabban ugrálnának ki alóla és gyorsabban fogyna le a támogatottsága mint most a DK-é. És a "bájgúnár", a "ficsúr", a "kukipeti" (és egyéb nem túl hízelgő jelzők amiket MP-re aggattak) lehet nem egy grál lovag, SŐT, tegyük fel, hogy mindaz amivel vádolták nem alaptalan, DE legalábbis ahogy én látom nagyonis eszes és nagyon gyorsan tanul. Tehát bármi is volt a terve eredetileg, EZZEL a támogató tömeggel nem tudja megtenni azt amit  OV megtett a magáéval, hogy havonta fordít rajtuk 90-180 fokot, mert MP-t ezek nem fogják ilyen szolgaian követni. Ebben a nyájban kevesebb  a birka. És támogató tömeg nélkül nem lehet diktatúrát gründolni. Nagyjából erről (kellene) szól(nia) a demokrácia(ának). UFF

J meg csak alkot. Ez annyira megtetszett, hogy azt mondta nekem adja.

A legújabb virágok meg csak nyílnak a télikertben, ezt szerdán hoztuk a piacról.

Csak  a paradicsompalánták nem igazán akarnak beindulni, lehet idén kicsit félvállról vettem az ültetést..... ez a qrva politika!

Még a múlt héten megbeszéltük SP-vel, hogy kedden betonozunk. Tehát elmegyünk az utánfutójával sóderért, hozzuk a betonkeverőjét és belecsapunk. Ezért tegnap azaz vasárnap belehúztam a "méhsejt" formájú alaptest kialakításába. Még pénteken megvettem hozzá a beton szegélyköveket (a szükséges két méter átmérőjű kört pont hat darab méteres szegélykő adja ki), meg hoztam  három vödör sódert a Kevebetontól amit ajándékba kaptam a szegélykövek mellé, cementem volt itthon. (saját szabadalom, a vásárolt friss cementet kiürült kutyatápos nejlon zsákba csomagolom légmentesen, akárhány évig eláll, ez is amit most használtam sok éves, a papírzsákjában már rég kőkeményre kötött volna, így viszont olyan volt mint újkorában). Úgy, hogy tegnap hosszú napom volt, mert le kellett betonágyba fektetni a hat szegélykövet. Pokolian elfáradtam, mert kivételesen 8 órás munkanapot tartottam, amitől már elszoktam, ráadásul ilyen kemény melóval töltött nyolc órástól. De ha kedden betonozunk, akkor legalább egy napot kell hagyni kötni a keretet. Na estére kész voltam vele, ma már csak a sarkokat kellett kikenni, délelőttre így nézett ki  a projekt.

Hogy biztosan megkössön holnapra a beton amibe raktam  a szegélyköveket, belülről sóderral, kívülről kerti földdel megtakartam, aztán megöntöztem, és a tűző napon letakartam buborékfóliával, ami 100% relatív páratartalmat és magas hőmérsékletet biztosított a szegélykövek ágyazatának.

És valóban, délutánra a sarkok amiket reggel betonoztam, délutánra kőkemények voltak. Sajnos kiderült, hogy feleslegesen hajtottam magam tegnap csapágyasra, SP fexik mint egy darab fa, kerti sütögetőt épít a szomszédban és megemelte magát a térkövekkel, belevágott a villám a derekába, az egész meló csúszik a jövő hétre. De addig legalább én is kipihenem magam.

Új projekt van. Megpróbáltam megúszni, de nem ment. Arról van szó, hogy a múltkor teljesen véletlenül elmentünk a Sári Pistivel megnézni a jakuzzikat. Merthogy ő épített egyet és a gyári műszaki megoldások érdekelték. Aztán J meg beleszeretett és azóta nem hagy békén, hogy neki meg kell egy olyan. Hát most lesz. De építésbe nem vágok bele inkább megveszem neki. Úgyhogy most egy 2 méter átmérőjű  beton alaplemezt kell csináljak. Ma kiástam, kikapáltam a füves talajból a felső gyökereket ahol korábban a farakás állt és elkezdtem ledöngölni. A 12 kilós kalapácsot függőleges nyéllel, erővel csapom a talajra, harmincat tudok ütni mire elfogy a szuflám. Eközben felmegy a pulzusom olyan 180-ra. Leülve néhány perc alatt lecsökken 120 alá. Várok még egy kicsit aztán újra kezdem. Ezt egy órát csináltam, ennyi edzés elég volt mára. Amúgy az egész max. csak másfél tonna, az a 2 m átmérőnél azt jelenti, hogy a felületi nyomás kisebb lesz mint 5kg/dm2, azaz ha egy felnőtt ember áll a két talpán, jobban nyomja a talajt mint az élményfürdő. Tehát  a beton alaplemez csak arra jó, hogy elossza a terhelést, olyan nagyon nem kell a talajt agyontömöríteni.  

Amikor leülök megjelennek a simogatáskoldulók.

Ezúton kérem Sándor, József, Benedek kollégákat, hogy vegyék már komolyan ezt a zsákban meleget hozást, mert ma reggel is csak  1,4°C volt a decken amikor keltem, szóval a vékony munkásnadrág alá szégyenszemre jégergatyát kell felvenni és kezem ráfagy a szerszámokra. Már nem terveztem begyújtani  a cserépkályhába, de ma is muszáj lesz, ez már mégse járja!

Kicsákányoztam még két talicska pampafüvet, így az állomány, reményeim szerint visszament a 13 év előtti állapotra. Aztán belevágtam ( a szó legszorosabb értelmében) az utolsó tuskóba. Na ez kivette belőlem a maradék erőt. 

És még mindig nincs a széthasadás határán! J-nek kellett tartania a nyeleket (utálja, mert csípi a kezét) hogy ne essen le a tőkéről, miközben én teljes erőmből ütöm a nagy kalapáccsal.

Na ezután pihenés gyanánt megetettük a szomszédban a jószágokat. Lajos tartózkodóbb, főleg velem szemben akit kevésbé ismer, különösen, hogy tegnap megrendszabályoztam a seprűvel, most gyanakodva figyel az asztal alatti ágyából.

Boróka viszont erőszakos elkényeztetett jószág, döfködve követeli az ellátmányt, miközben J az asztalon készíti az eledelét. ( összevagdalt sárgarépa, alma és a másik tányérba paradicsomlé.).

"Azonnal aggyál enni te lusta rabszolga!!" J megpróbálja csitítani. Ez a tavalyi kelkáposzta ami áttelelt az ágyásban.

Végre mindketten felvonulnak a tányérjukhoz, természetesen mindkettő a másikét akarja előbb megenni.

Most a madarak következnek.

Lujza az emu

és az apróbbak

Második napja csákányozom a pampafű rizómáit. Pocsék  a kardióm, egy perc után le kell álljak pihegni.  VISZONT, hála a korábbi napok favágásának meg most a csákányozásnak, továbbá a szigorú táplálékbevitel csökkentésnek, három kiló, amt az elmúlt évvégi tespedés és zabálás okozott, lement rólam.  Mondjuk a 68 kilós versenysúlyomtól még 5 kilóra vagyok, de azt hiszem már nem törexem az elérésére. 

Az ott a háttérben a harmadik talicska kitermelt anyag. Még egy talicskányi hátra van, tán holnap végzek, így az állomány reményeim szerint visszaszorul a negyedére azaz nagyjából arra a méretre ami akkor volt amikor ideköltöztünk 2013-ban. Szóval  a következő ilyen svédtornára 93 éves koromban kell sort kerítsek. 

Tegnap megköptem a markomat és tarra vágtam a pampafüvet. Ez egy kedves kis bokrocska volt amikor ide költöztünk, de mostanra kinőtte a kertet. Minden tavasszal tarra vágom, de a gyökérről szaporodva terjeszkedik és már elegem van belőle. Kemény munka volt levágni, sokat kísérleteztem a korábbi években a technikával, volt amikor felgyújtottam, az se ártott neki, volt amikor láncfűrésszel vágtam bele, na az borzalmas volt (eltöm mindent ami mozog) mostanra a sövényvágó vált be, de az is küzdelmes. Valahogy szeretném csökkenteni a gyökérterjedelmet, de az AI is ijesztget, hogy küzdelmes lesz a kiásása. Nem kell valakinek? Vihet belőle egy négyzetmétert!

El vagyok keseredve. Belenéztem orbán viktor hazaáruló ünnepi beszédébe. Ilyet mond: "Mi itt vagyunk és itt leszünk akkor is, ha brüsszeli ejtőernyősök potyognak az égből százszámra.....és majd jól kiporoljuk őket és visszaküldjük őket Brüsszelbe meg Kievbe" És a százezres tömeg tombolva tapsol, elfogadják, mint lehetséges valóságot. És a 3 milliós szavazatot amit majd kapni fog április 12-én, nem plafonnak, hanem küszöbnek tekinti. Azaz fényes győzelemre biztatja hülyéit. És TÉNYLEG rengetegen vannak. Szóval ha ezeket tényleg nem lehet megverni kétharmaddal, akkor ennek az országnak vége. És akkor meg is érdemli.....a sírt, hol nemzet süllyed el....

Aki nem emléxik, a nagy fűzfát így deponáltam kivágás után, a kép dátuma szerint 2024 novemberében. Kemény munka volt felhasogatni és nem is sikerült teljes mértékben kályhaajtó méretre, részben, mert elfogyott hozzá az erőm miközben szorított a tél, másrészt a két raklapon (meg négy beton járólapon) deponált faanyag sarkait, amik a tetőt tartották, negyed körcikk tuskókból építettem, aztán összedrótoztam az egészet. 

Nem voltam benne egészen biztos, hogy ahogy szárad nem fog e megrogyni, ad abszurdum összedőlni, de rendesen kitartott mostanáig, miközben a faanyag szépen ki is száradt. És még egy nyarat fog is száradni, mert legkorábban csak az ez év végén kezdődő télen kerül eltüzelésre. Na miután ezen a télen már gyakorlatilag nem lesz "igazi" tüzelés, a tornácon felhalmozott tüzelőt racionális formára rendeztem és ezt a rakást lebontottam, és  szombattól mostanáig végleges méretre aprítottam (sajnos a száraz fa sokkal nehezebben hasad mint a friss nedves, megkínlódtam vele) és a tornácra talicskáztam.

13:30- ra így nézett ki a hely

A tornác meg megtelt ismét téli tüzelővel. 

Jobbra az a fabrikett még három éve érkezett, azóta se volt rá szükség, ezt a mostani telet teljesen a régóta ott lévő himi-humi maradékfával fűtöttem végig. A lényeg, idén se kell tüzelőt rendelni, legalább két telet kibírunk a meglévő fával. Ehhez persze az kellett, hogy annakidején, tizenvalahány éve, első beavatkozásként parádésan megcsináljam a ház hőszigetelését. Bevallom MA már nem lenne elég erőm hozzá ( az akkoriban szokásos napi 8-10 munkaóráról lementem négyre), de életem egyik legjobb döntése volt, ennek eredményeképpen egy átlagos télen egy erdei köbméter fával (vagy fabrikettel) kifűtöm a telet. Pedig mi szeretjük a meleget, ha már lemegy a nappaliban 22°C alá a hőmérő, már gyújtok is be a cserépkályhába.  Mondjuk a ház hasznos alapterülete összesen nincs 50 m2.

Annakidején amikor a Szmájli kutya kint lakott a tornácon a kutyaólban, prímán elvolt benne. Aztán kellett a hely a tüzelőnek, jött az ötletem, hogy kiraktam a házát az udvarra, na ODA nem volt hajlandó beköltözni, inkább a lábtörlőn aludt az ajtó előtt, de aztán jöttek a mínusz tízenfokok, beengedtem a nappaliba, azóta a cserépkályha mellett alszik. Na most visszahoztam a tornácra a kutyaházat és beépítettem a farakásba, kíváncsi vagyok hajlandó lesz e visszaköltözni a régi helyére.

Nem mondom, hogy nem fárasztott ki az elmúlt öt nap favágása, talicskázással, de egész jól bírtam, meg vagyok magammal elégedve... és ugye ez a legfontosabb. A végén már csak láncfűrésszel dolgoztam, mert a 3 kilós kalapácsom gyakorlatilag vadonatúj nyele eltőrt, ezért a fejszét nem tudtam éknek használva beleverni a tuskókba. Mert a kiszáradt fát gyakorlatilag lehetetlen volt (vagy csak az erőm kevés már hozzá) szétcsapni erőből, miközben amikor még nedves volt, többnyire hagyta magát hasítani.

Nem érek rá, itt a tavasz de miután Orbán mondta, hogy ne csak a kerti munkákra koncentráljunk, hanem foglalkozzunk a választásra való felkészüléssel is. Egészen pontosan azt mondta, hogy azokat hagyjuk későbbre, na ENNYIT nem ér a pali, de azért egy kis időt rászánok. A megvénült fiatal demokrata most elkezdte az utolsó szalmaszálba kapaszkodva, ukrángyűlölet, fegyveres konfliktusba való beugratás, két pénzszállító furgon kirablásával a célegyenesbe fordulást a választási versenyben. Ez olyan magyarosan unortodox. Példaképei Trump Iránt, Putyin Ukrajnát, ő két kisteherautót rohant le a fegyvereseivel. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb de a MIENK. Orbán a "vármegye", "főispán" után most  a "rablólovag" múltidézésbe ragadja hülye híveit.

Gyönyörű idő volt, kint voltunk  a kertben egész nap, rengeteg a munka, csak az erőnk kevés hozzá. De talán belelendülünk majd. J jobban bírja, én időnként lepihenek közben. Boldogult édesanyám mondása jut eszembe; "húz lefelé a testem". Ilyenkor a Picur kutya azonnal felkéredzkedik az ölembe.

Persze nem mindenki melózik. 

Tegnap reggel (ja most látom már tegnapelőtt) így nézett ki a világ. Már süt a nap, de még olyan köd van, hogy a Szmájli kutya nem látszik a 10 méteres póráz végén. 

Ma (na jó tegnap) már napsütéses tavaszi idő volt már korán reggel is. Csak ez az átok hurutos köhögés és a csatolt göthösség szűnne már meg. 

MÁS. Belenéztem a TV 2 híradóba. Orbán valami drámaira koreografált bunkerszerű helyiségeben nyilatkozott, hogy elrendelt valami háborús vészhelyzeti válságtanácsot és mindenfélét intézkedni fognak a várható külföldi behatolókkal szemben. Rulettben volt ilyen érzésem amikor már minden maradék pénzemet felraktam a pirosra, mert égi jelnek gondoltam, hogy egy dögös nagymellű piros ruhás csaj jelent meg az asztalnál, pont a piros felett. Oda raktam a maradék zsetonjaimat a keblei alá. ( a fekete jött be... remélem Orbánnak is)

Gyógyulgatunk, bár én még elég enervált vagyok, J egy kicsit élénkebb. Folyamatosan kapom a tanácsokat légzéskönnyítés ügyben, amiket nagyon köszönök. A tanácsokkal kapcsolatban a legfontosabb tudás, kiszűrni a sok közül a hasznosakat. Mert mindenki jót akar, de ami az egyiknek orvosság a másiknak méreg. 

Más. Aki még emléxik, tavaly ősszel nálam voltak látogatóban Papóék a Tilos Rádióból, és akkor Papó elzarándokolt a "Kori"-hoz, azaz Pap Kornéliához (szül. Méray Kornélia) , aki az innen két kilométerre lévő helyi idősotthon lakója, de amúgy utcaszomszédunk és barátunk. 95 éves elmúlt, de minden nap biciklire pattan és hazabiciklizik a házába elintézni az intéznivalókat, továbbá az otthonban a kapuügyelet nagyrészét is ő látja el. Nos Papó egy nagyinterjút csinált Korival , ennek az első része ment le a Tilosban múlt hét pénteken. Bár sokat beszélgettünk már Kornéliával, de ilyen mélyen még soha nem volt alkalmam megismerni. Érdemes meghallgatni, https://tilos.hu/show/planet-error a 2026.02.27. - 10:30 kockára kell kattintani és az alsó sorban, ahol megjelenik a "96 éves az egykoron verhetetlen evezős bajnok," felirat a lejátszás sávban 4:40 kor kezdődik a tényleges riport (előtte rajta maradt a megelőző műsor vége). Na ilyen csodálatos emberek fordulnak elő itt a mi utcánkban, a mi szigetünkön.

16:02  Most értünk vissza a délutáni sétáról a kutyákkal. Egész jól bírtuk. De nem ez az érdekes. Déltájt a szofán köhécselve nyomkodom a TV távkapcsolót, valami magyar film, megállok. Csupa jeles halott az ifjúságom idejéből. Darvas Iván, Major Tamás, Bárdy György, Körmendi János, Garas Dezső, Horváth Gyula, Koltai János, Márkus László, egyedül a díva, Mooór Marianna él még közülük. De nem ez a lényeg. Mmiután továbbra is belealszom a filmbe, továbbá az elejét se láttam, szóval fogalmam  sincs miről szól, megnézem, ismétlik majd valamikor, beállítom felvételre, aztán majd akkor megnézem érdekel e egyáltalán. Aztán szunyókálok tovább. Arra ébredek, hogy híreket mond a híradó, MONDOM DUNA TV! Tehát nem az MTV 1 vagy a TV 2 szennycsatorna, hanem a konzervatív, patrióta, nemzeti, magas kultúrszínvonal.  Szemérmetlenül nyomják a moszkvai propagandát a gaz Ukrajnával ami a háborúpárti Magyar Péterrel együtt leállította az olcsó kőolajat ami orosz barátainktól jön, ezért lesz hamarosan 1050 Ft a benzin a kutaknál. Kivéve persze ha Orbán győz a választáson, mert akkor itt azonnal megszűnik minden háborús veszély és még a kutyák is palacsintával fogják törölni a valagukat.

Mindenféle terveim voltak hétvégére. Merthogy végre itt a jó idő. Igaz hajnalban még ma is -1,8°C volt a decken amikor keltem, de napközben már hamar felmelegedett az idő. Ehelyett tegnap és ma is csak "szemlélődtem"... jobbára csukott szemel a szófán köhécselve. A telet átvészeltük, de minden erő kiment belőlünk.  

Pedig a virágok odakint már kibújtak. Ezek már a krókuszok,

a hóvirág és a téltemető már elvirágzott, viszont elkezdett kibújni a medvehagyma..

Én meg ahelyett hogy belehúztam volna  a tavaszi kertimunkákba, csak ültem a hintaágyban a stégen és süttettem az arcom a nappal és köhögtem.

J is köhög és ő is pihen. Neki az orrán, nekem a szám szélén ütött ki a herpesz.

Hát így állunk. Viszont, miután ma van a tavasz első napja, elmondhatjuk, hogy a tél már nem vitt el minket.

Nem azt mondom, hogy meggyógyultunk, de határozottan javulunk. Még csúnyán köhögünk, főleg J és iszonyatos rondákat fújunk a zsebkendőbe és köpködünk ki. De az orrjárataim már egészen jól szelelnek, úgyhogy nem rettegek állandóan a megfulladástól. Ki fogom próbálni ezt https://benu.hu/products/nozi-inhalalo-stift-bliszterlapon?srsltid=AfmBOooBibcDiA8GLeiQDhHtfqbtO0OTUecc9BTvifmqEWLvpGRwIcsW Ha úgy érzem működik, mindig ott lesz a zsebemben ha rohamom van, hátha segít megúszni a fulladást. (J most megnézte mi ez, azt mondta ismeri,  nem ér semmit.) 

Valamelyik nap miközben várom sorsom jobbrafordulását és dobálom az elhasznált papírzsebkendőket a szemétbe nyomogatom a TV távkapcsolót, mi megy a TV-ben?  "A Guldenburgok öröksége". Egy mondatra eméxem belőle, az öreg urasági sofőr szól a fiához; "arcod verítékével keresed meg a te benzinedet".  És PONT ez megy. Megrohannak az emlékek. Amikor ez az akkoriban nagysikerű sorozat ment, akkor születtek a gyerekeim. Andi a nagylány akkor lépett a dacos tinédzser korba, a sorozat lelkes nézője volt. Én 12 órás műszakokban, plusz társasházi közös képviselőként, plusz balatoni építkezőként, plusz minden családi terhet a vállamon hordozóként nem sokat láttam belőle, nem is igazán érdekelt csak úgy ott volt néha a periférikus látásomban. Na Andrea tele volt tüskével. Hogy mi mért vagyunk olyan csórók, mért nem telik erre meg arra (valóban, néha úgy kívántam egy sört a nyári hőségben, de megálltam, mert úgy éreztem a gyerekeim szájától veszem el a falatot), hogy mért csak Trabantunk van, hogy mért neki kell megint mosogatni, rendet rakni, hogy mért kell épp a kicsikre vigyázni, időben hazaérni, és egyáltalán milyen nyomorúságos az ő sorsa. És akkor belenézve a sorozatba mondtam neki, hogy "Nézd meg Andi MINDENKI szenved a sorsától! Palotában laknak, sofőr viszi őket Mercedessel, a konyhába csak akkor mennek ki ha a cselédeket kell eligazítani, és mégis MINDNYÁJAN boldogtalanok!"  Andi azóta 50 éves, Kata a legkisebb a jövő héten lesz 38 én meg kissé megkésve felvételről nézem a Guldenburgokat és merengek a sors állandó változatlan múlékonyságán, miközben zsebkendőbe trombitálok és köpködök......

Ma 117 éve született az édesanyám. J juttatta az eszembe, mert amúgy én minden dátumot, évfordulót elfelejtek. 95 évig élt. Iszonyú szigorral nevelt, így utólag, soha egy szóval nem ismerte el, hogy bármit is jól csináltam volna, még ma is a fülembe cseng amikor különböző fantáziadús ötleteimet rendre azzal nyugtázta "ez a hülye kölök már megint azt hiszi, hogy..." De nem bánnám ha még mindig mondaná.

Hétfőn megint volt egy csúnya fulladásos rohamom. Talán nem annyira halálközeli élmény mint  a néhány nappal korábbi, de így is elég szörnyű érzés volt. Annyira, hogy elhatároztam orvoshoz megyek. Hiba volt. Tegnap négy órát ültem a helyi rendelő gégészeten, hogy az orvos egy torokba nézés után, két perc alatt közölje velem, hogy nem tud velem mit kezdeni. Menjek a háziorvoshoz, vagy az Üllői úti sürgösségire, mert neki a felsőlégúti diagnosztikához semmiféle felszerelése nincs. Azt hittem felkeltem benne a szakmai kíváncsiságot, de amikor elárultam neki, hogy erre már a Hacki professzor se tudott megoldást, egyből menekülő üzemmódba kapcsolt, és kitette a szűrömet azzal  a jótanáccsal, hogy próáljak meg "nem megfázni". Megállapítom, hogy az orvosok kerülik a szakmai kihívásokat. Mert ha én belehalhatok egy influenzába, mert egyszerre dugul el az olyankor menthetetlenül képződő  váladéktól, mind az orr- mind a szájon át légzés útvonala, az SZERINTEM nemcsak azért nem normális dolog, mert most épp konkrétan rólam van szó. Nekem például olyan kreatív dolgok jutottak eszembe, hogy valahova a hörgőbe, fúrni egy lukat, abba bele egy dugót és ha fent eldugul a levegő, csak kihúzom a dugót és máris életben maradok. Lehetne rátenni egy csapot szűrővel. De hát ezekkel az orvosokkal nem lehet beszélni. Flóra ( aki régóta olvas, a szomszéd kislány, aki azóta már rég nem kislány, hanem doktornéni és hétvégéken ő szokta az orvosi ügyeletet ellátni itt a városban), felírt mindenféle garattágítókat, de SZERINTEM teljesen rossz az irány. Mert nekem nem összeszűkül a torkom, hanem alkalmanként masszívan eldugul. Valami trükköt kellene erre kitalálni. Méghozzá olyat ami nem fentről fúj befelé, mert azzal csak nő a dugulás, hanem bentről kifelé. Mindenesetre azt fogom próbálni tréningezni, hogy még köhögéskor se menjen ki minden levegő a tüdőmből, hogy maradjon egy fújásra való az orron át ami szabaddá teszi ott a belégzés lehetőségét. Mert akkor megúsztam. Aztán kellene valami olyan anyag amit az antik színdarabokban szagoltatni szoktak ájulás ellen az ájulás kerülgette kisasszonyokkal, ami orrnyálkahártya irritációval segíti a légzést. És persze tényleg meg kell próbáljak nem influenzába, covidba, megfázásba és egyéb takonykórokba esni. Ilyenkor tök optimista vagyok, de amikor összelapult mellkassal, elkékült arccal nyüszítek, nem vagyok valami magabiztos.

 Kimerített az emlékezetblog. A leghatározottabban írásundorom lett tőle. Most is csak azért írok, mert ...mégiscsak ugye na. Betegek vagyunk. Valami felsőlégúti  szarság, J kezdte én folytattam, én most már egész jól vagyok a percenként egy papír zsebkendő lecsökkent félnapi egyre, J lassabban javul. Viszont én halálközelibe kerültem három napja, mert mind a garatom, mind az orrjárataim egy köhögési roham közben valahogy leblokkoltak (sajnos ez a pajzsmirigyműtét okozta idegbénulás miatt időnként előfordul) és miközben kiköhögtem a tüdőmből minden levegőt a beszívás egyáltalán nem működött. Sivítva fuldokoltam hosszú percekig és még a korábban bevált magamra parancsolt kényszernyugalom és a lassú orron át belégzés sem működött, mert SEMMI levegő nem jött befelé miközben a belégzést mozgató (rekesz?, mell?) izmaim kétségbeesetten igyekeztek szétfeszíteni légbeszívás érdekében a belapult mellkasomat. Ha lett volna kéznél kés, talán a gégemetszéssel is megpróbálkozom, bár fogalmam sincs hogy kell csinálni. A leghatározottabban halálközeli élmény volt, J is kétségbe esett. Aztán iszonyatos erőfeszítéssel valahogy orron át kapott annyi oxigént a vérem, hogy órák alatt helyreállt a légzésem. Kéne erre valami megoldás. Mondjuk egy cső amit ilyenkor ledugok az orromon át egész a hörgőkig... Az a baj, hogy nem tudok semmit erről a működésről. Orvos meg....HAGYJUK! Ez nem gyógyszer kérdés. Kaptam szívességi orrcseppet, meg asztmapumpában légzéskönnyítőt, de a baj az, hogy ilyenkor NINCS légbeszívás, na azzal mit lehet kezdeni?  Kéne valami műszaki megoldás. Van ötlete valakinek? Most már jól vagyok, csak minden izmom fáj idebent nyaktól köldökig minden köhögésnél, orrfúvásnál. És hát piszok gyenge vagyok csak feküdnék egész nap. VISZONT étvágyam meg van... csak kedvem nincs enni.

Emlékezetblog kilencedik fejezet, huszonharmadik rész.

Jó hosszút írtam előző nap és miután lefeküdtem aludni a hajón, még sokáig örvölt az agyam számtalan apró dolgot feldobva. Szóval azok az évek amiket lehúztam a Volgában eseménydús évek voltak, de egyszerűen nem lehet mindent leírni, meg hát nem is kell, mindig attól félek, hogy unalmas leszek. Inkább az élet "nagy összefüggéseit" igyexem megragadni. Hogy... például .... boldogult anyám gyakran élt közmondásokkal (és mindig énekelt miközben a mosóteknőnél súrolta apám munkásnadrágját, vagy a sparherdnél főzte az ebédet, ezért emlékezem MINDEN régi slágerre ami a két háború közt volt), és mondott például olyat, hogy "az isten nem ver bottal". Pedig én sose kívántam a vesztét senkinek, még annak se igyekeztem soha tudatosan ártani, aki mindent elkövetett az ártásomra. De ugye az Isten nem ver bottal. (miközben egyáltalán nem hiszek a gondviselésben, ahogy abban se, hogy valaki van "odafent" aki büntet és jutalmaz) Na szóval említettem, hogy az Albában volt egy áspis kígyó. Gyöngyvér a főkönyvelő, aki valamiért rettenetesen gyűlölt, és oroszlánrésze lehetett a kirúgatásomban. Nem tudom él e még, de nagyon bosszankodna ha megtudná, hogy rengeteget köszönhetek neki. Ha maradok az Albában piszmogni az apróságokkal, nem lett volna rövid időn belül a képességeimnek valóban megfelelő, alkotó munkám és főleg pár éven belül kb. négyszeres fizetésem. És mindeközben szegény Gyöngyvért meg otthagyta a menő pasas akit elhódított a feleségétől, aki miután megelégelte  a boszorkányt, visszakullogott a családjához. ÉS nincs még vége. Schneiderék csillaga nem tudom mennyire áldozott le, talán ráment az Alba is  a bankkölcsönre, talán egyszerűen csak megelégelték a nem nekik való szállodabizniszt. Mindenesetre amikor sok év után arra jártam, teljesen megváltozott a szálloda dizájnja, a teljes földszíntet átépítették, mert valami bécsi cukrász vette meg az egészet, és nagyjából mindenkit kirúgott, aki meg  maradt, az kénytelen volt mást is, meg sokkal többet dolgozni mint korábban. A recepció például drinkbár is lett, a szobalányokat befogták mosónőnek is, a cukrász meg saját magát "nevezte ki " igazgatónak, szóval igazgatóra se volt többé szüksége. Azt kell mondjam nagyjából úgy jártam az Albával, mint az a peches tengerész akit a Titanic indulása előtt rúgtak ki a hajóról.

Na de vissza az Ibis Volgához. Embereim a leghatározottabban sajnálták, hogy ott hagyom őket. Célozgattak rá, hogy majd "átszivárognak" utánam, de ezzel nem biztathattam őket, mert ugye ott volt már komplett műszak és természetesen nem kezdhettem úgy ott a megismételt pályafutásomat, hogy elzavarom őket. KŰLÖNÖSEN nem, mert többen még a régiek voltak ott, akiket jól ismertem 14 évvel korábbról. (bár a korábban említett Attilával, amikor már nyugdíjasként voltam a Bálint Gyuri bácsival a "nemzet kertészével" a Gesztenyés Kertben gereblyézni a Gerstl Józsi szervezte akción, találkoztam ott, aki akkor már azt hiszem villanyszerelőként dolgozott a Novotelben miután a Volgát 2012-ben lebontották). De talán nem lehettem rossz főnök, ha a mai napig baráti kapcsolatban állok  például a Szabó Sanyival aki ott volt vízvezetékszerelő már érkezésemkor is.  

Nemcsak a műszakon voltak régi ismerősök. Bár 14 év nagy idő, de minden területen akadtak ismerős arcok, ráadásul olyanok, akik kifejezetten örömmel üdvözöltek. Alighanem egy kicsit "megelőzött a hírem", ami talán nem volt rossz. Mindenesetre amikor tengerész-zsákommal a vállamon, vigyorogva felszálltam az autóbuszra, ami a Novotel előtt állt és Szegedre a "csapatépítő tréningre" vitte a vezetői gárdát, akik már csak az én érkezésemre vártak, több ismerős arc üdvözölt, és alighanem eléggé "fel voltam vezetve", mert jóval később, amikor már őszintén beszéltek velem olyanok is akik korábban nem ismertek, mondta egyikük, hogy "megjelentél, nagy volt a pofád, de aztán kiderült, hogy volt mire".

Nem igazán voltam "tréningpárti", de talán ez a szegedi csapatépítő tréning, különösen az én szempontomból kifejezetten hasznos volt. Együtt voltunk, és valóban könnyebb volt így "lakva" ( a sok idegesítő, nekem kissé bugyutának tűnő feladat mellett) megismerni, beszokni egy kialakult társaságba. A feladatokról röviden. "Átkelni a folyón", azaz a teraszon  hordókra rakni deszkákat, hidat építeni és végig menni rajta az egész csapatnak, anélkül, hogy beleesnénk a "folyóba". Eldugott fakanalakat időre megtalálni a Tisza parton meg  a környező parkban, rejtélyes versikék alapján. Rögtönzött színdarabot eljátszani saját magunkról, amiben mindenki a másikat alakítja. Pl. ebben az Antoine Guego szakács volt, aki mindenből "paprikas"-t csinált, mert alighanem ez volt az egyetlen magyar szó amit ismert, a Galambos Józsi meg a Guegot alakította, akinek minden sz@r "Balkan shit". A Guego pedig  kifejezetten jó társasági ember benyomását keltette bennem, bár azért később nem volt egy könnyű főnök. A munkában eleinte voltak súrlódásaink. Ő is szerette az értekezleteket, amiket viszont én utálok. Néha nagyon felhúzott a munkában tanúsított merevségével, amikor kijöttem az értekezlet végén, muszáj volt odamennem a drinkbároshoz és kérnem egy Unicumot, hogy lenyugodjak, de volt, hogy kettő is kellett hozzá. (SOHA nem szedtem semmiféle nyugtatót, ha nagyon felkaptam valami miatt a vizet becsaptam agy felest, én aki alapvetően nem iszom). Nem akarom túl hosszú lére ereszteni, talán két év lehetett amit alatta dolgoztam, összeszoktunk. Ő megbarátkozott a stílusommal, (egy idő után már "chief"-nek nevezett), bár sokáig képtelen volt elfogadni, hogy nem vagyok hajlandó öltönyben járni, hanem farmer kockás ing, vagy póló, sőt gyakran munkásruha, de aztán amikor egyszer kigyulladt a fázisjavító kondenzátorteleptől az elosztóhelyiség a BKK-ban és én a tűzoltókkal együtt koszolódtam  a koromban meg a füstben és mutattam, hogy "látod, ami rajtam van megy a mosógépbe, de ha öltönyben lennék, azt ki kellene dobni" megbékélt a libériátlanságommal. És odáig jutottunk, hogy ő volt az aki az "év dolgozója" címre felterjesztett, amit a Pannónia, akkor még létező Puskin utcai székházában nyújtott át nekem a Harbula Gyula vezérigazgató ( a franciák meg vannak veszve a becsületrendért, és a Harbula megkapta, a Guego ezt meg rettenetesen irigyelte tőle, csak úgy hívta a háta mögött, hogy  "chevalier Jules" ), mely alkalomból kivételesen kifogástalan öltönyben jelentem meg, Antoine teljes elképedésére. És ha már itt tartunk, amikor a "vetésforgó" jegyében áthelyezték a Kálvin téri "Korona" szállodába igazgatónak, pár hét múlva, legnagyobb megdöbbenésemre  felhívott telefonon és panaszkodott NEKEM, "kedves barátjának" ( my dear friend) nevezve, hogy mennyire sajnálja, hogy nem dolgozhat velem együtt, mert itt nem találja azt az összhangot amiben velem tudott dolgozni.

Na de vissza az akkori mához. Miután visszajöttünk a szegedi csapatépítő tréningről (alighanem két kilóval nehezebben, mert igaz, hogy a személyzeti kaja többnyire csapnivaló, de ha tréning van valahol, a vendégnek számító kollégák mindenből a legjobbat kapják, szóval zabáltunk minden finomságot, ez volt az egyetlen amit a rendszeres tréningekben szerettem) kezdődtek a hétköznapok. Nem az jött amire számítottam, hanem sokkal rosszabb. Egy sereg átalakítás történt a szállodában, eltűnt a kedves Bowling söröző, ami korábban még "Pannóniás" korunkban aranytáblával kitüntetett vendéglátó hely volt, egyébként is ezeket az antik címeket elmosta a privatizáció. Helyette a kongresszusi turizmust segítendő, két (vagy három)konferencia terem létesült. Ezzel még nincs is akkora baj, ez üzletpolitika. De szomorú volt, legalábbis nekem, aki  mindkét ház nyitásához bábáskodtam, nézni ahogy az eredeti belsőépítészetet, "modernizálták". Bocsátassék meg nekem, de azért az eredeti belsőépítész Herrer Cézár mégiscsak volt "valaki". Magánvéleményem, hogy ha valami egyszer "szép" volt, akkor azt karban kell tartanai, mert a divat az múlandó. Viszont ha mindig mindent újradizájnolunk, akkor néhány évente menetrendszerűen lesz divatjamúlt akármink. DE HA kivárjuk az időt és szépnek megőrizzük (karbantartjuk) mondjuk az épületünket, akkor az egy idő után, különösen ha eredetileg is szép volt, "megnemesedik". Elszakad a múló divattól és ahogy telnek az évek lesz egyre vonzóbb az újonnan felnövő generációk számára. Itt utalok vesszőparipámra a régi  dunai lapátkerekes termes gőzösökre, amiknek a dunaújvárosi kohókban való halálát a Kom elvtárs ( az egykori MAHART főmérnök) annyira helyeselte, miközben tőlünk nyugatra a turisták a csodájára járnak a megmaradt és gyönyörűen karbantartott példányoknak.

Szóval üzletileg se rossz vállalkozás őrizni a régit. De hát sajnos ezt a folyamatos "modernizálás"-t a franciák rettenetesen erőltették ( erre még majd visszatérek). És immáron minden az övék volt. (Nekem egyébként is lesújtó véleményem van a legújabb dizájnokról, az általánosan használt "letisztult, indusztriális, minimal art" és hasonló varázskifejezések szerintem egyszerűen az "OLCSÓN előállítható" szinonimái, amúgy meg ahogy boldogult keresztkomám fogalmazta meg eme szögletes, hideg, rideg, boncterem jellegű stílus legfőbb vezérelvét; "mindegy milyen csak szép ne legyen ".)

Súlyos gondok voltak a gépészettel. A gőzkazánok vízkezelésére nem fordítottak gondot, a rendszerek elvízkövesedtek. Kínomban (és pénzszűkében)  megszüntettem a gőzfejlesztőket, áttértem csak melegvízelőállításra, és mivel a konyhát amúgyis modernizálni kellett lecseréltem a gőzüstöket gázosra. Mert a gőzfejlesztés csakis ezek szempontjából volt fontos, a fűtés korában is melegvizes volt. És hát első perctől rossz koncepció volt a mindössze négy darab levesfőző üst kedvéért, középnyomású gőz kazánüzemet fenntartani. Miután a melegvizes kazánokra nem vonatkozik sem az időnkénti kazánbiztosi felügyeleti kötelezettség, sem a folyamatos kazánfűtői jelenlét, lehetőség volt a bomlasztó tevékenységet folytató fűtő (nem, ez már nem az volt akivel korábban az afférom volt, ez rosszabb volt) eltávolítására. Sajnos a gázüzemmel a szakácsok nem tudtak megbékélni, mert nehezen szabályozható. Márpedig a húslevesnek lassan kell rotyogni, különben megzavarosodik. Ezt a szabályzást a gőzüst nagyon tudja, a gázos meg nem.

Rohadtak a csövek  a falakban, a korábbi ittlétemkor tapasztalt klíma problémák se szűntek meg mióta nem voltam itt, jelentős felújításokra volt szükség. Egyszer jön a villanyszerelő, hogy aláírta az éves kéményseprő ellenőrzés jegyzőkönyvet. Kérdezem mit csináltak kéményseprőék? "Hát semmit. Na felhívtam a főnöküket kérdeztem hogy van ez, mit ellenőriztek a kéményen pláne működő kazánok mellett? Hát, hogy "ez előírás". OK értem, de akkor ha nem csináltak semmit akkor én meg nem fizetek semmit. Ezen kicsit elvitatkoztunk, aztán megállapodtunk, hogy kiküldi az emberét és lekamerázzák mind a három kéményt. Amikor jött a kéményseprő felmásztam vele a tetőre és végignéztük a kürtőket leállított kazánoknál fentről le, egész a rókatorokig. MINDHÁROM kémény flexibilis tágulási idoma középtájt szakadt volt. Amikor kinyitottam az adott mélységben a lépcsőházi búvóajtót, már áradt is kifelé a füst, csak addig nem tűnt fel senkinek, mert az akna szívóhatása kivitte a szellőzőnyíláson. Szóval  a kötelező ellenőrzés igenis hasznos, HA valóban elvégzik.  Nem részletezem időrendben és aprólékosan, SOK munkám volt, ismét megismerkedtem a napi 12 órás műszakokkal és a nehezen megoldható feladatokkal. 

A már új korában is elavult (erről írtam korábban) DELTA 1000-es épültfelügyeleti rendszert a folyamatos korábbi  felújtások során elpusztították. Kábeleit szétvagdalták, ahogy a BM által üzemeltetett megfigyelő rendszert is, ami ugyan a rendszerváltás után nem volt már szükséges az "ellenséges kémek" miatt, de mondjuk használható lett volna a belső terek vagyonvédelmi szempontból való megfigyelésre . Na ezek kameráit is többnyire lelopták, a kábeleit meg szétvagdalták a belsőépítészeti átalakítások során. 

Eltekintve a leromlott műszaki állapottól, baj volt az emberekkel is. Voltak néhányan, szerencsére nem a régi ismerősök közül, hanem olyanok akik a korábbi távozásom után kerültek a csapatba, akik rettenetesen elkanászodtak, ezeket ki kellett rúgni, illetve olyan beosztást adni nekik amitől elmentek maguktól. Nem volt könnyű helyzet, mert gyakorlatilag létszámstop volt, tehát akit elküldtem, az helyett csak rendkívül indokolt esetben vehettem fel új embert. Szóval át kellett szervezni a műszakot, ami nem volt könnyű. A két gyengeáramú műszerészt a Bakó Mikit és a Hárshegyi Józsit cégköltségen beiskoláztam OKJ-s villanyszerelői suliba, így kettős feladattal és némi fizetésemeléssel megrugalmasítottam a beosztásukat.

Említettem a dizájnfelújításokat. Súlyos bajok voltak a művészek által létesített alkotásokkal. Egy szálloda nem múzeum, ahol teremőrök vigyázzák a műkincseket, és szakképzett restaurátorok gondoskodnak azok folyamatos karbantartásáról. Volt a gesztenyés kertben például egy  térinstalláció (szobor?), Paizs László jeles művész alkotása

Namost ezt a gyerekek játszótéri kellékként használták, de az anyaguk, üvegszállal erősített poliésztergyanta, meg nem volt erre alkalmas. Lekopott a gelcoat, a sarkok letöredeztek. Szerencsétlen művész reklamált, de hát nekünk nem volt arra emberünk, hogy éjjel-nappal őrizze a szobrokat! Megállapodtunk, hogy visszaadjuk neki a műveit, lemondunk róla, ő meg csináljon velük amit akar.

A szálloda főbejárata előtti, a korábbi Bowling söröző előtér felülvilágítójának sorsa ennél még cifrább volt. Fajó János festőművész festett színes eternit térplasztikája borította a monolit vasbeton építmény oldalait. (Forrás Köztérkép, Rosch Gábor, az érdekes, hogy nem egyformák a színek, csak feltételezem, hogy a 14 év alatt, amíg nem voltam ott átfestették akár többször is.)

Mindenesetre itt már eléggé avétosak a színek és a növényzet is benőtte, ami a kör alakú beton medencében körötte kinőtt 

 De ez még nem lett volna baj. A baj az volt, hogy alatta egyszerűen a szokásos négyzetlapokból álló gipszkarton álmennyezetet csináltak (gondolom az újonnan kialakított helyiségek szimmetriájába, belsőépítészeti koncepciójába nem passzolt a ferde oldalán üvegezett felülvilágító), szóval mintha nem is létezett volna, alulról eltakarták. De az üvegek körül a keret rohadni kezdett, az ablakok elkezdtek beázni és alul az álmennyezetből csöpögött a víz a konferenciázók fejére. Megmenteni a felülvilágítót, miután amúgyis funkcióját vesztette értelmetlen lett volna a bontásáról döntöttem. Na de mi lesz a művészeti alkotással? Akkoriban már óvatos voltam, a művészek jogosan érzékeny lelkű emberek és valóban szerzői és egyéb jogok is védik az alkotásaikat, szóval tartottam tőle, hogy ez nem egy egyszerű dolog. Kerülve a jogászkodást, kinyomoztam Fajó János festőművész elérhetőségét, és miután megtudtam, hogy ő is zuglói, elbicikliztem hozzá. Rendkívül kellemes barátságos embert ismertem meg benne, miután megbeszéltük a problémámat, sőt körbevezetett a műtermében megmutatta néhány alkotást, szóval abszolút pozitívan állt hozzá a dologhoz, SŐT, amennyiben visszaadjuk a térplasztikát, ő elbontja  és ha a helyén marad az üres betonmedence, amibe vizet töltünk, oda telepít egy nagy ( vagy 2,5 m átmérőjű) alumínium, gömböt formázó, valójában lemezből készült (kb mint a hajózásnál szokásos, síklemezből összeállított felhúzható "gömbök") szobrot. Ebben mindenféle jogászkodás nélkül megállapodtunk. A Guegoval megbeszéltem, beleegyezett, szóval már csak bontani kellett és becsinálni a helyén a lukat és medencévé alakítani. Na ez nem volt egyszerű. A vasbetont csak törőfejes munkagéppel lehetett szétverni (akkoriban még nem léteztek az azóta megjelent betonfűrészek), ami iszonyatos zajos volt, a Guego ordítva rohant ki az irodájából, de azért csak szétvertük.  Sajnos a vizes medence nem vált be, hiába cseréltem benne a vizet, csak bealgásodott. Pedig  a Fajó Jánosnak mennyire tetszett ahogy a szobra csillog a víztükörben.  Akkor kicseréltem a vizet méregdrága szép fehér kövekre, azokat meg lopták  a vendégek, de aki meg nem lopott, teledobálta szeméttel. Mondom, hogy a legmocskosabb állat a szállodavendég, a művészet meg bonyolult dolog.

A szálloda legfelső tetejét kivéve sorra áztak be a lapos tetők. Azt már az első Novoteles részben említettem, hogy az osztrákokkal folyamatos garanciális harcban voltam beázás ügyben, na az eltelt 18 év alatt a beázások csak szaporodtak, végülis a teljes felújítás mellett döntött a felettem lévő központi szint, az én dolgom csak a munka zavartalan lebonyolításának biztosítása volt. Több mint tízezer négyzetméter, ráadásul ebből vagy a fele a főbejárathoz vezető díszburkolat alatt, mindezt üzemelő háznál, szóval "csekélység". Ott voltam gyakorlatilag minden négyzetméter elkészülésénél. Még arra is vigyáztam, hogy a főbejárat előtt álló dézsás tuja lombozatába fészkelt rigó ne meneküljön el a tojásairól, mert naponta csak fél métert húztam arrébb a dézsát, mert ha egyből arrébb vitettem volna 20 métert, biztos otthagyja a tojásait, de a kisrigók szerencsésen kikeltek és ki is repültek. DE a beázás nem szűnt meg mindenütt. És sajnos a lapos tető olyan, hogy a víz nem ott folyik be fent ahol lent kifolyik, hanem attól akár 100 méterre. És ez eldőlt már akkor amikor valamikor 1980-ban bezsaluzták az egész betonfödémet és mondjuk bent hagytak egy zsaludeszkát, vagy nem ért össze pár millimétert a friss beton a régebbivel. Az álmennyezet fölé kénytelen voltam azon az ominózus egy helyen egy bádog tálcát csináltatni, amiből egy cső vezetett egy csappal egy rejtekhelyre ahol a műszakos időnként ha odakint esett az eső, "lecsapolta" a vizet.

Nem részletezem, nem unatkoztam, de fáradtam. Akárhogyis, nem voltam már az a lendületes ifjú mint másfél évtizeddel korábban. A család is lekötött, miközben a házasságom is ami már a második volt, elkezdett repedezni, a feleségem például egyszerűen le akart tiltani az ACCOR-nál rendszeres mindenféle tréningekről, mert valaki a barátnői közül a fejébe ültette, hogy ezek a több napos más szállodákban tarott események igazából kefélőkirándulások, ahol aztán mindenki mindenkivel. Na most elképzelhető, hogy milyen képet vágott volna az Antoine, ha közlöm, hogy most nem jövők a csapatépítésre, mert a felségem megtiltotta. Nehéz ilyen körülmények közt zavartalanul a munkára koncentrálni napi 10 óra rendszeres munkahelyen tartózkodás mellett. Gyakran fordult meg a fejemben, mekkora hülye voltam hogy bevállaltam, még dupla fizetésért se éri meg. Mindazonáltal, így utólag, jó döntés volt. Mert azt, hogy immáron húsz éve olyan nyugdíjam van (ami ugye szoros összefüggésben van a korábbi, aktív években elért fizetéssel), amivel nincsenek megélhetési gondjaim, KIZÁRÓLAG annak a döntésemnek és a mellette való kitartásnak köszönhetem, amivel "kizsaroltam"  a 100% fizetésemelést. De nem akarok nyafogni, még így is szerettem a munkámat és főleg éreztem, hogy értékelnek. Antoine-al a kapcsolatom gyakorlatilag felhőtlenné vált, sőt ő terjesztett fel "az év dolgozója" címre, és a szokásos éves értékelésen mindenből a maximális pontszámot adta, de ami a fontosabb ennél, nem kérdőjelezte meg a döntéseimet és nem nyúlt át a fejem felett. Azért amikor olyat mondott, hogy "we hungarians" (igaz idézőjelben) kicsit talán az én érdemem is volt. Kicsit megismertem a "másik oldalát", szíve mélyén motoros rocker volt, néha megjelent egy dög nagy motorkerékpárral, szóval így búcsúztam tőle amikor leváltották a franciáknál szokásos ciklikus rend szerint.

 Na kisebb besz@rás volt amikor híre ment annak, hogy a Guegot  leváltják. Merthogy mondták, hogy valami olyan ember jön ide helyette akitől mindenki retteg. Kérdezem ki az? Hát mondják, úgy hívják hogy Üsztöke Botond! Na nekem meg menten fülig szaladt a szám, és mondtam is, hogy én már dolgoztam vele, jogos a rettegés, mert az Üsztökénél aztán nincs kecmec, az úgy átlát az embereken mint az üvegen. És valóban két év Antoine Guego alatti szolgálat után jött az Üsztöke Botond,

aki annakidején a Volgába felvett és akivel remekül tudtam együtt dolgozni ott és itt a Novotel-BKK-ban is az elkövetkező két évben.

Pedig a neheze csak ezután következett. Többet másztam négykézláb a pincékben az alapvezetékek cseréje során, mint annakidején amikor a házat átvettem. Ráadásul a mindenható "Párizs" mindenféle új rendszereket kezdett bevezetni. Állandó volt a nyomás az igazgatókon a létszám csökkentésre, meg egyáltalán MINDEN költség csökkentésre. Ugye onnan 1300 km-ről minden másképp látszik és hát nyilván a gyarmattartók megszokták, hogy a vazallusokkal kemény kézzel kell bánni. Küldtek a nyakamra ellenőrt aki vizsgálta a tevékenységemet. Szerencsére az ellenőr egy ugyanolyan műszaki főnök volt valamelyik kinti szállodájukból mint itt én, két napig járta velem a két házat, gyakorlatilag részt vett a napi munkámban, mentem vele pincébe, háztetőre, ette velem a személyzeti kaját ( a mákos tésztát gyanakodva nézte és amikor mondtam, hogy ez tulajdonképpen "poppy" a heroin alapanyaga biztos ami biztos kenyeret evett hozzá) a végén annyit állapított meg, hogy az uszodában nincs mentőgyűrű. Nézem a neten, most sincs

Enyhítő körülmény, olyan 40 m2 körül van a medence és nagyjából mellig ér a víz.

De Párizsban mindent a Szent Excel szerint értékelnek, és algoritmusaik vannak. Például sarkalatos, sőt egyre sarkalatosabb mutató az egy szállodai szobára jutó energiaköltéség. Nálunk volt 319 szoba, de ott volt mellette a  Kongresszusi központ. Továbbá a hatalmas üvegház ami ráadásul a déli homlokzatot övezte

és nyáron iszonyatos terhet jelentett a klímának. Harcot indítottam, hogy vegyük körbe lombos fákkal, még a Finta Józsefnek se volt ellene kifogása, mert kértem az ő belelegyezést is, de az épp aktuális francia parancsnok lehúzta a beszerzési listámról. ( csak arról regényt tudnék írni mennyit csatáztam ezekkel a pénzügyes idiótákkal időnként beruházásnak minősített filléres tételeken) Helyette majd ugyanannyi pénzért mint amibe az előnevelt lombhullató fák kerültek volna lefóliázhattam az üvegeket, amitől télen utálatosan sötét lett a belső tér (ráadásul a fűtés számlán pozitívan jelentkező üvegház hatást ugyanúgy kizárta mint nyáron) és három évente le kellett vakarni és újra ragasztani. Szóval nálunk őrületesen nagy volt az egy szobára eső energiaköltség és ezt ÁLLANDÓAN a fejemre olvasták, mert a Szent Excelben mindig pirosan virított ez az érték, és hát ugye akkor én nyilván tökhülye vagyok ha ők ezt ott Párizsban látják, én meg itt nem. Mindig megkérdezte aki épp jött ellenőrizni, én meg elmagyaráztam, ő bólintott, aztán elment de az Excel maradt. Hogy ne csak Párizstól kelljen tartani időnként jött a munkavédelemtől a régi ismerős a Szathmáryné, vele is fel kellett eleveníteni a régi rítust, aki olvasta tudja. És akkor jött a BKK felújítása. Mondtam, régi dizájn, nemes sötétbarna falburkolatok, Szász Endre porcelánfal, iparművész rézlámpák, német professzor által tervezett akusztikai  falak a Pátria színházteremben, szóval minden ami Magyarországon a '80-as években a minőséget képviselte.  A franciák meg hoztak egy belga belsőépítészt akiről fogalmam se volt kicsoda, de minden "megmodernizált", olyan jó IKEÁSRA. A lámpákat visszaajándékoztam a művésznek aki eredetileg szállította, legalább nem a MÉH-ben végezték a színesfémgyűjtők jóvoltából, a Szász Endre porcelánokat a Fekete Laci eldugta a pincében, mert azokat meg restaurálni kellett volna de hát "nem volt rá igény" itt észak Balkánon.

Közben a "chevalier Jules" Harbula Gyula nyugdíjba ment a cég éléről, a franciák teljesen átvették az uralmat és a vezér volt olyan úriember, hogy miután már nem tudta nekem biztosítani a megállapodás szerinti plusz bérjellegű, központtól kapott pénzemet, megparancsolta a Botondnak, hogy emelje meg annyival a fizetésemet, így ha két év késéssel is, de mégiscsak megkaptam papíron is azt a pénzt amit kértem. 

Csináltam, sőt jól csináltam. De sok kedvem már nem volt az egészhez. Én általában szerettem a munkámat, de egyre jobban meg volt kötve a kezem. Úgy éreztem magam, mint az az ember aki szeret evezni, de ezt a szenvedélyét csak mint gályarab elégetheti ki. Még az Üsztöke is elkezdett szorongatni (na jó csak érintőlegesen és ő is nyomásra), hogy hát itt vannak a villanyszerelők, akik éjszaka csak alszanak fizetésért, csökkentsem a létszámot. Jó, mondtam ,de ki fogja kiszedni a liftből a vendéget ha beszorul?... Hát ott a portás.... AZ??? Amikor tartottam nekik az oktatást, a lányok még a felvonógépházba se voltak hajlandók belépni mert összeszarták magukat attól ahogy süvöltenek a motorok és csattognak fékpofák! Viszont ha egy amerikai matróna beszorul a liftbe és ott kell eltöltenie egy órát mire sikerül kiszedni, itt olyan pert akaszt az ACCOR nyakába (tudva, hogy van benne pénz) az ügyvédeivel, amiből egy villanyszerelő több évi bére kitelne.  De semmi gond, kérlek add írásba, hogy elrendeled, rúgjak ki két embert és máris..... Miért kéred írásban, nem fogom letagadni..... Nézd, mindnyájunknak sokkal egyszerűbb lesz ha a bíró kérdezi majd, hogy miért döntöttem így. A téma többé nem került elő, mondtam már a Botond okos ember volt. De fáradtam már nagyon. Üsztökének egyébként is szokása volt, hogy mondta, ne menjek még haza, beszéde van velem, de mire sor került rá, volt délután hat óra én meg minden reggel háromnegyed hétkor már bent voltam, szóval mire hazatámolyogtam este volt. Egyszer elkapott a rendőr mert átmentem robogóval a Hegyalja úton a piroson, de kidumáltam magam.  

Egyszer valami nemzeti ünnep előtt megjelent két öltönyös ember egy kisteherautóval meg valami hórukkmelósokkal és engem kerestek. Olyan névjegykártyával igazolták magukat, amin turulmadár, meg kard volt és KULCSUK volt ahhoz  a vasszekrényhez ami a telefonközpontban őrizte a régi BM lehallgató központ kábelfejeit. Na itt szembesültem azzal hogy ólomburkolatú, túlnyomás alatt álló kábeleken ment annakidején az összes lehallgatás valahová a megfigyelt szobákból, ha az "ellenség" valahol be akart volna avatkozni, azonnal megszűnik a túlnyomás és azt észlelve beavatkoznak a "szervek".  Na a melósok elvagdalták a kábeleket és elvitték a szekrényt (szerintem valakinek fegyverszekrénynek), hát így múlt ki a Novotelben  a "létező szocializmus" valamikor 2002 táján. 

A franciák kiötöltek egy karbantartási rendszert amit Papier Maintenance System-nek neveztek el és a lényege, MINDEN berendezésre egy komplikált nyilvántartás, karbantartás naplózása, visszakövethető módon. A Szent Excel kiterjesztett változata. Eszméletlen adminisztrációs teher. Az indokolta, hogy a kis házakban, amikből ők tömegével üzemeltettek odakint, egyáltalán nem volt karbantartó személyzet, az igazgató, aki ugye nagyjából műszaki analfabéta, felügyelte a külsős szerződött karbantartókat, nyomon tudja követni azok tevékenységét, valamint az igazgató is számon kérhető legyen. Na ezt betanulni néhányunkat kivittek Párizsba három napra. Ennek a látogatásnak három eredménye volt. 1. Abból, hogy mindössze egy házban tudták megmutatni  a rendszert, de ott se működött, ez látszott a dokumentációk állapotából és aki mutogatta, az némi vallatás után beismerte, hogy hát ez még bevezetés alatt áll, szóval igazából rajtunk akarták kipróbálni. 2. Egy napot ellógtam és bejártam Párizst amennyire csak lehetséges volt, 3. miközben a Point Neuf-ről néztem a Szajnát, eldöntöttem hogy megépítem Amapolát.

Volt még rengeteg minden, az új műszaki vezetőket, igazgatókat valamiért hozzám küldték "betanulni", lehet valamit mégiscsak jól csináltam. De vártam, hogy vége legyen. Mert az IDŐ ami mindenek felett az úr nem áll meg, az óra ketyeg és miután akkoriban aki elérte a 60 éves kort és megvolt a ledolgozott 38 éve elmehetett nyugdíjba, nekem meg 42 évem volt, tudtam, hogy 2005 július 15-én mehetek és nagyon akartam is menni. Mert elegem volt már ebből az egészből, terveztem, majd építettem a hajómat és a jövőmet. Üsztökének mondtam már az év elején amikor belekezdtünk a BKK felújítás első lépcsőjébe, hogy velem csak júliusig számoljon, gondoskodjon  az utódlásomról. De alighanem elengedte a füle mellet, aztán valamikor a nyár elején figyelmeztettem. NEM ENGEDEK EL! mondta. Botond, te nagy ember vagy és én tisztellek, de ehhez kevés vagy. NEKEM ezt törvény biztosítja, és én nem akarom már tovább csinálni, mert elfáradtam. Én július 16-án már nyugdíjas akarok lenni. Elgondolkodott, majd így szólt; Ha maradsz az év végéig akkor elintézem, hogy kapj végkielégítést. Na ez egészen más ebben megállapodtunk, annak rendje módja szerint becsülettel levezényeltem a 2005-ös évet.

Annakidején több "nehéztisztet" lapátra tettek a központból a franciák, akik a régi Pannóniás időkből rendelkeztek magas fizetéssel és ehhez mért munkaszerződésekkel, ezek részére tetemes költségkeretet különítettek el a költségvetés tervezésekor. De ezek kimerítették a keretet. Év vége felé egy értekezleten megemlítettem, hogy nekem már csak heteim vannak hátra, tanítom be az utódom, felnyalom a végkielégítésemet és búcsút veszek a kapufélfától.... az Üsztöke meg mondta, hogy hát... azzal  a végkielégítéssel alighanem egy kis baj van. Én meg szemrebbenés nélkül válaszoltam, hogy NEKEM nincs vele bajom. Én kötöttem vele egy gentleman agreement-t, ha nincs pénz  a vállalati kasszában, behozza nekem otthonról. De aztán valahogy elintézte, hogy mégis a cég fizesse ki. A pénz meg persze belement Amapola építésbe. Ez azt jelentette, hogy felmondott nekem a cég rendes felmondással, a munkavégzés alól felmentve, de még vagy négy hónapig kaptam a fizetésem, úgy hogy már csak fusizni jártam be a Poszlovszki Rezső féle pinceműhelybe, meg "hiénázni" a cukrászatra, és ha valaki megállított a folyosón, hogy valami elromlott, akkor mondtam forduljon az utódomhoz, mert én már nyugger vagyok.

2005 december 31-én még nekem játszott a száztagú cigányzenekar a felújított színházteremben (na jó voltak ott még pár százan, de nekünk J-vel külön asztalunk volt) megettem a búcsúvacsorát és ennyi volt a "hivatal".

Hát ennyi volt az emlékezetblog, akit  a folytatás érdekel, az lapozzon vissza az amapola.blog.hu kezdetéhez, mert ez az egész blogfolyam azzal kezdődött, hogy mindenki elkezdte kérdezni, hogy állok a hajóval, én meg untam mindig mesélni (ráadásul sokan csak udvariasságból kérdezték), mondtam olvassa el a neten.

Emlékezetblog kilencedik fejezet, huszonkettedik rész.

A Volga tíz szállodai emelettel rendelkező, de összesen talán (?) 14 szintes ház volt, lent egy csatlakozó lepényépület résszel. A kétszintes "lepény"-ben volt  hall, az éttermek, konyha, presszó, és a már nem üzemelő korábbi éjszakai bár, illetve a hátsó fertályon a kazánház, személyzeti porta, gépházak és az igazgatói iroda. Érdekes, de képtelen vagyok teljes egészében felidézni emlékezetemben a belső elrendezéseket, pedig ennél sokkal régebben "megélt" helyszínekben is fejben úgy mozgok mintha egy filmben járnék, pontosan tudva mi lesz ha "ott balra fordulok". De a Volgával bajban vagyok. Nem tudom mi alapján szelektál az agyam az egyes emlékfoszlányok közt. Mindegy ... ahogy a nóta mondja "kár keresni lebontották már".

Mint írtam az éjszakai bár kivételével a lepényben minden más már átesett az Ibis sztenderdnek megfelelő átalakításon. Ami érdekes, egyszer megjelent a kerületi főépítész, mert valamilyen parkolási gondunk volt a SAJÁT parkolónkban. Szóval valamit akartunk ott változtatni. És közölte, hogy nemhogy a parkoló nem a mienk, hanem a lepényépület fele se, mert az a  volt "kerületi tanács" azaz most már az önkormányzat tulajdona. Mert ugye a "létező szocializmusban" ennek nem volt jelentősége, de miután az ingatlannyilvántartásban korábban soha nem vezették át, a "telekhatár" valahol az éttermeink közepét vágta ketté. Vicces dolog volt, de mondtam a főépítésznek, hogy van nekünk vállalti jogászunk, az önkormányzatnak is biztos van egy rakás ilyen papírszaporító ingyenélője, mi maradjunk a műszaki problémáknál, döntse már el, akar e valamit kezdeni az ott álló randa bódékkal vagy nem, mert minket baromira zavarnak. Őszintén szólva halvány fogalmam sincs már így 40 év múltán, hogy mire jutottunk.

Közterület vagy magánterület, a parkoló világításáról mi gondoskodtunk. E célból halogén reflektorok voltak a lepény tetején. Állandóan kiégtek, ami miatt a villanyszerelőnek éjjel kellett a tetőn mászkálnia  és darabjuk 1000 W-ot zabált. Akkor még nem volt net, de körbenéztem a piacon, ugyanazt a fényáramot egy (emlékeim szerint) 250 W-os nátriumlámpa simán kiadta és örökéletű volt. Miután nagy szériában gyártott közvilágítási lámpa volt, még az ára se volt annyira fergeteges, megvettem, felszereltük, megoldódott a probléma és szerintem villanyszámlából két év alatt bejött az áruk. Szóval tettem a dolgom, igyekeztem a rendszert, ahogy Bocsák elvtárs mondta anno "midig csak egy kicsit jobban" csinálni. Igazából nem tudom mennyit látott ebből az igazgatóm, mert én soha nem szaladgáltam a főnökömhöz dicsekedni, akkor találtam meg ha nekem kellett valami tőle. Lehet, hogy jó lett volna néha jobban "kaserolni" magamat, de nekem ez nem szokásom. Sőt. MINDENT fontossági sorrendbe raktam. Tehát azt is amit ő akart. Ugye az igazgató sose azt veszi észre, hogy mi van a kazánházban, szellőzőgépházban, liftgépházban. Ő azt vette észtre, hogy amikor leparkol a ház előtt akkor azok a zöld, az aszfaltban lévő fészkükből kiemelhető oszlopok, amikkel az átok londinerek a parkoló autókat teregetik és álladóan egymásra dobálják őket, ezért leverődik róluk a festék, nem elég esztétikusak, le kell őket festeni. IGAZ. De volt sürgősebb dolog. Aznap is, meg másnap is, de még azon a héten is. Aztán meg elfelejtettem, mert már régen szólt. Ilyenkor az átlag igazgató irgumburgumban szokott megnyilatkozni, de nem az Üsztöke! Ő csak várt. Aztán egyszer megkérdezte, hogy (émléxem pontosan a szavaira is) "azért, mégis.... egy kicsit.... az igazgatónak is lehet valami akarata..." Mondtam "igaz, de volt sürgősebb, és azt kellett csinálni" (ez tény szerint igaz, bár már nem emléxem mi volt az), mire ő; "na jó, de aztán?"... én meg; "aztán?... aztán meg elfelejtettem!" Ez is tény szerint igaz volt, viszont azt hiszem ő egyáltalán nem erre a válaszra számított, hanem valami rablómesére amivel mindenki mindig megpróbál mentegetőzni ha elb@sz valamit. És a Botond erre elröhögte magát. És én meg másnapra lefesttettem az oszlopokat az Attilával..... Ha már Attila. Cigánygyerek volt szakmájára nézve szobafestő-mázoló, de BÁRMIT megcsinált. Többször volt a hónap dolgozója és nála jobb, megbízhatóbb emberem tán sose volt az életemben. Szóval amikor valaki "cigányozik", mindig elsőre ő jut eszembe... aztán meg a Cziffra György meg a Papp Laci.... mindketten angyalföldiek voltak mint én... csak úgy mondom.

Jól éreztem magam a Volgában. Kerestem a problémákat és dolgoztam a megoldásukon. Végre megpróbálhattam a TMK-t nem tűzoltásként, hanem ahogy neve mutatja "tervszerű megelőző karbantartás".-ként művelni. Amkor "klímás" lett a ház a folyadékhűtők (nagyon helyesen) felkerültek a magasépület legtetejére. Bár ezek természetesen kültéri kivitelűek voltak, de én kitaláltam, hogy plusz védelemként a téli időjárás ellen csináltatok kamionponyvából számukra burkolatot és amikor vége volt a nyárnak "elcsomagoltuk " a berendezéseket, hogy tovább tartsanak. Szóval "jó gazdaként", mintha a sajátom lenne. Tán még ma is működhetnének, ha le nem bontják az egészet valamikor 2012-ben. Apróság, pontos rajzot adtam a Csepelen működő profi szabászatnak a ponyvákra. Amikor megyek érte, ott van összecsomagolva. Mondom, "bontsuk ki utána akarok mérni stimmel e a méret", ... "NADE URAM! Mi itt kamionokra szabunk ponyvát sorozatban, mi nem szoktunk tévedni!".... Azért kibontottam, FÉL MÉTERREL szabták el. Szóval SOHA ne bízz a profikban!

Franciák. Nem mondom, hogy rosszak voltak, csak hát mások. Mások mint a németek, mások mint az osztrákok, mások mint a lengyelek, és mások mint a hollandok, szóval mindazok akikkel korábban dolgoztam. Eleve ott kezdődik hogy a "gyarmatokra" a második, vagy  a harmadik vonal megy aki otthon nem fér oda a húsosfazékhoz. Mert még fiatal és itt akar bizonyítani, pláne feltörni, vagy már leszállóágon lévő öreg akit kitúrtak a jó helyről és itt még kapar egy kicsit. Aki ide jön mind meg van róla győződve, hogy itt mindenki hülye. Muszáj, hogy így legyen, hisz sz@rabb volt a fizetésünk, rosszabb kocsikkal jártunk, rosszabbul öltözködtünk, ezért adtak el minket nekik gyárastul, szállodástul, országostul. Miután valami központi vetésforgó szerint cserélték a vezetőket  országokon át, két-három évente más volt a magyarországi DOP ( director of operation) és a DOF ( director of financial). És mindenki be akarta bizonyítani hogy mekkora zseni és mennyi pénzt tud még kipréselni belőlünk és mennyivel jobban csinál mindent mint idáig az elődei. Amúgy alighanem ez a kapitalizmus, csak hát nem ehhez vagyunk(voltunk) szokva. Egyébként meg az összes francia megegyezett abban, hogy mind egy vulkánfíber bőrönddel érkeztek és kamionnal távoztak. Ami engem nagyon érintett az az energiaköltségek. Felelős voltam a terv betartásáért, ugyanakkor sem a gáz, sem a villany árára nem volt ráhatásom. Egy hidegebb tél, egy forróbb nyár borított mindent. A DOP szorongatta az igazgatók tökeit (már akinek volt, a nőknek valami mást) amikor a következő évi tervek elfogadásra kerültek, és az általam tervezett költségeket rendre megnyirbálták. A cégen belüli nagy házak, amibe a Volga is bele tartozott, műszaki vezetői időnként összeültünk és kizokogtuk egymás vállán magunkat, többek közt ezzel kapcsolatban is. Tervidőszak volt és én hülye meg bevállaltam, hogy eme műszaki testület nevében megfogalmazok egy álláspontot, hogy mennyire hibás az az egyoldalú irány, hogy az energiaköltségek jelentős mértékben csökkenthetők, kizárólag megnövelt takarékosság és mindennemű technikai ráfordítások eszközlése nélkül. Magyarul, ha most hirtelen 20 % gázt meg tud valaki spórolni, akkor azt azonnal ki kell rúgni, mert idáig olyan hülye volt hogy 20 %-al többet pocsékolt el mint lehetett volna megfelelő takarékosság mellett felhasználni. Ezt eme műszaki testület nevében a Tóth Tóni, aki köztünk a komputerszakember volt megEmailszerkesztette ( ez még a hőskor volt, még csak ismerkedtünk a PC-vel) és elküldte a szálloda-igazgatóknak.  Azok meg amikor a DOP elkezdte a tervtárgyalásokat velük és taposni kezdte a belüket, ezt a levelet elkezdték mutogatni az ACCOR helytartóknak. És hát ki volt a szakvélemény szerzője? ÉN.  A kutyát nem érdekelte, hogy ez egy komoly műszaki testület egységes álláspontja. Kaptam egy dörgedelmes levelet a francia pénzügyi igazgatótól, hogy vegyem tudomásul, hogy az ACCOR-nak megvannak a korszerű módszerei az energiatakarékosságra, majd ő megmutatja...stb. Na mondom, vagy kirúgnak, vagy szentté avatnak. Aztán nem lett semmi. Szerintem az Üsztöke, aki akkor már bent volt a központban megvédte a seggemet.  Mindenesetre olyan voltam mint  a vidéki qrva, akinek az új főkapitány megüzente, hogy többet nem strichelhet a kisváros főterén.  Az meg azt mondta rá, hogy "maga már rég nem lesz itt főkapitány amikor én még mindig ott fogok strichelni".  Szóval maradtam, a DOF-ot meg lecserélték egy év múlva egy másik zsenire.   

Sajnos az évszámok teljesen összegubancolódtak. Egy biztos, 1999. augusztus 11-én a napfogyatkozást a Volga tetejéről néztem ( az egész felhajtás vele kapcsolatban semmi volt ahhoz a csodás látványhoz képest ami a tengeren, távol a parti fényszennyezéstől a csillagos égbolt látványa a milliárdnyi csillagporral), ahogy a 2000-es Y2K hisztériát is ott éltem át. Ha igaz az az emlékem, hogy valamivel több mint nyolc év után rúgtak ki az Albából (időközben megszűnt a munkakönyv így nincs a kilépés dokumentálva), akkor 1999 január másodikán kezdhettük a Volgában az első emeletfelújítást. Fentről indult  a munka, tehát a kilencedik, tizedik emelettel, és így haladtunk öt éven át, minden év első két hónapjában amikor alig van vendég a házban. De azért persze voltak. Ahogy korábban mondtam, az én munkám olyan volt, mint  a varrónőé, akinek a gyerek nadrágját kell megfoltozni, miközben az focizik. Ráadásul nagyon gyorsan, és persze kifogástalan minőségben.  Ott kezdődött, hogy Szilveszterkor jobbára tele volt a ház, és nem mindenki szaladt haza elsején. Márpedig a felújítandó szobákat azonnal ki kellett üríteni, mert az újév első hétfőjén már kezdte a bontást a kivitelező. Eleinte a saját embereinkkel hordtuk ki a bútorokat, az udvaron ült nagykabátban Elvira  a belső ellenőr, és aki vásárolni akart bármit, nála kifizette és vihette. Jelképes árak voltak, tehát ágyak, asztalok, székek 10-50 Ft-ig. A maradék ment konténerbe a sittre. Lebonttattam a radiátorokat is, mert az új szobák már fancoilos fútést-hútést kaptak, a régi öntöttvas és lemez radiátorok ingyen vihetők voltak, az új, "romantic" alumínium radiátorokra megállapítottam valami szuper kedvezményes árat, na ezekre nagy volt a kereslet, és mivel ezekből kevés volt valahogy igazságosan kellett elosszam és adminisztráljam. Érdekes fogalmai vannak az embereknek. Egy emeleti gondnoknő bejelentkezett a radiátorokra, merthogy ők építkeznek. JÓ. Ennyi darab és ekkor jöjjenek érte. Megérkezik késve a férjével, kiskosztüm, férj teveszőr kabát, kalap nyakkendő, ott a kocsijuk, oda kéri berakni. MICSODA? Lát itt cselédséget? Menjen oda fogja meg és cipelje! ( ehhez hozzá tartozik, hogy én is melósgúnyában voltam, mert hajnal óta cipekedtem) Megsértődtek. Más. Régi összecsukható vas székek az erkélyekről, sokaknak kellett. Feljegyeztem kinek hány, mondtam mikor viheti. Recepció, éjszakai portás bent volt egész éjjel. Felmehetett volna az emeletre összeszedni, de nem tette. Már elhordták az összes széket amikor jön, hogy hol vannak az övéi? Merthogy ő azokat az Elvirának már ki is fizette. A Bibliát idéztem neki " Vajon őrzője vagyok e én a te székeidnek???" Megsértődött. Megsértődött  a vendég is aki tudott róla, hogy a szobát el kell hagynia legkésőbb 10 óráig, de még ágyban volt. Kiraktuk ágyastul. Egyszerűen nem lehetett lacafacázni. Percre pontos menetrendünk volt. És MŰKÖDÖTT. De kegyetlen meló volt mindenkinek aki benne volt. Ha tehettük ezeket a szobákat a kedvezményes állami támogatással utazó olasz, spanyol diákcsoportoknak adtuk ki előtte, azok úgyis lerombolták a felét annak ahol laknak. Az ilyen csoport maga az istencsapás. A legfelső emeletről a tűzvédelmi menekülő útvonal a háztatőre vezetett. Nyilván nem lehetet a felmenő lépcsőre nyíló ajtót állandóan nyitva tartani, mert akkor mindenki felment volna  a tetőre grasszálni, ugyanakkor mint menekülő útvonalat bezárni sem lehetett. Azt találtam ki, hogy egy betörhető üvegű kazettában volt az ajtó kulcsa. Na a spanyol diákok miután alaposan lerészegedtek, betörték az üveget, felmentek a tetőre és a tetőn lévő kulé kövekkel agyondobálták a mellettünk lévő Suzuki autószalon udvarán átadásra váró autókat. Másnap betört szélvédők, behorpadt motorháztetők megtekintése és MEGMAGYARÁZÁSA volt a feladatom. De hiába lakattuk ezt a csőcseléket a rombolásra ítélt emeleteken, szétszéledtek a házban, a két liftből egy nem járt másnapra mert széttépték az ajtókat, és a korábban felújított emeleteket összefújták borotvahabbal, meg a poroltókkal. És ha a recepción az e célból visszatartott kauciót érvényesíteni akarták a portások, mind azt magyarázta kézzel lábbal ( ha egy latinonak lekötöznék a kezét elnémulna), hogy az ő csoportjuk az BIZTOS nem csinált ilyet. És miután több csoport volt ahogy boldogult édesanyám szokta volt mondani "sz@rnak, kárnak nincs gazdája". Sajnos a Volgában is divat lett az "ügyeletes igazgató" intézménye. Most már nem mindig haladok időrendben, inkább az azonos témákat csoportosítom, mert ez már a kicsi mobiltelefonok megjelenése után volt, ami a Volgás pályafutásom vége felé következett be (ha jól emléxem egy NOKIA 3210-est kaptam, ha lenne még olyan ma is azt használnám). Ugyanis úgy működött, hogy mindenki akire rákerült a sor telefonon "ügyelt", de ha behívták valamiért, köteles volt bemenni. Na épp hétvégi strandolásról érkeztünk haza a gyerekekkel, amikor hívnak, hogy balhé van. Az történt, hogy egy svéd középiskolás szimfonikus leányzenekar lakott a házban, akiknek másnap Bécsben volt koncertjük, ezért korán lefeküdtek aludni. De lakott a házban egy olasz diákcsoport is és a felajzott digó kölkök úgy gondolták, hogy a szép szőke svéd lányok mind az ő hangszerükön akarnak fuvolázni, ezért egész éjjel folyamatosan dörömböltek a lányok ajtaján, akik ettől nem tudtak pihenni, ezért panasszal éltek a szállodával szemben. Ráadásul az olasz csoport reggel elhúzott. Na most oldjam meg ezt a botrányt...igazi műszaki feladat. Meghallgattam  a panaszt, aztán azt mondtam kapnak 50 % árengedményt a szobaárból én mást nem tudok tenni, ebben maradtunk.

Ahogy haladtunk az emeletekkel javultak a megoldásaink is, általában valamilyen karitatív célra ajánlottuk fel a bútorzatot, feleslegessé vált felszerelési tárgyakat, annak fejében, hogy a megajándékozott azokat egy nap alatt el is szállítja. Így lettek megajándékozottak kollégiumok, pl. határon túli diákok magyarországi kollégiuma, egyházi jótékonysági szervezet, hajléktalanszálló, ez utóbbiakkal nem volt felhőtlen a dolog, mert a csövesek bizony nem jeleskedtek a munkában és inkább a lelopható csaptelepek izgatták őket. A felújítás nehézségeiről legyen elég annyi, hogy lakott házban kellett a felszálló csöveket cserélni. Tehát például a csatornát ott ahol alatta is laktak, meg felette is. Hiába volt a tiltás, hiába zártam el a vizet az adott strangon, a WC tartályban ottmaradt a víz és ha a vendég akkor húzta le a klotyót amikor alatta épp szétszedték a csövet.... De mindent megoldottunk határidőre. Persze minden szabályt megszegve. Például. A tulajdonosok, azaz a részvényesek nem szeretik ha mínuszba megy a szaldó. Mit jelent ez? Hiába van éves költségkeret, január-februárban amikor alig van bevétel nem lehet költeni, mert üres a kassza. VISZONT felújítani meg csak akkor lehet ha "üres" a ház. A Pannónia legendásan jól fizető cég volt, de mindent csak két hónap késéssel fizetett, ez a franciák heppje volt, mert akkor addig is náluk kamatozik a pénz. De ez Magyarországon, ahol már akkor is rendszerszintű volt a nemfizetés, még mindig jónak számított. Ezért megkötöttük a szerződést a generál-kivitelezővel az előző év november decemberére. Hisz év végén volt pénz a kasszában. Papíron elkezdtük a munkát, hamisítottunk építési naplót, teljesítési jegyzőkönyvet, aláírtam, ennek alapján a kivitelező leszámlázta, én igazoltam a valójában semmit, hisz még meg se kezdődött a munka, a kivitelező január-februárban elvégezte a munkát, kizárólag mindent a getleman agreement szabályai szerint, mindenki, adott szóra, kézfogással mint Onedin kapitány a tőzsdén, bármi felmerült közben, és február végén amikor levonultak a fiúk azonnal megkapták az ACCOR -Pannóniától a pénzüket, a tavalyi keretből.

De csináltam én minden más szabálytalanságot is, ha azt a praktikum megkívánta. (korábban említettem már a rendszámok nélküli hajószállítást országos főútvonalon) Csak az a "főnök" aki büntetni és jutalmazni is tud. Büntetni már tudtam, de a fizetések ugye nem ez én kezemben voltak. Na kihasználtam a felújítást és egy tétel, csak vasáruként hasznosítható bontott fürdőkádat eladtam valakinek. Ettől kezdve ha valami extra munkát kértem az Attilától vagy a Menyustól, amit ugyan meg kellett volna csinálniuk amúgyis, de jobban esett nekik ha kicsit én is besegítek, zsebből fizettem nekik "prémiumot". Nem értették a dolgot, én meg nem magyaráztam, jobb az ilyesmiről hallgatni. Az már csak apróság, hogy ahogy a gyerekeim kinőtték a gyerekbiciklit, karácsonyra kaptak igazi felnőtt mountain bike-ot.  A kerékpárbolt és műhely a szállodától egy sarokra volt, amikor készen lettek a bringák, a szállodai irodámban dugtam el őket a gyerekek elől. De az irodámat csak a szállodai hallon keresztül lehetett megközelíteni. Én meg ahogy a kerékpáron érkeztem, nem szálltam le róla, az infrás ajtó ugye magától nyílik, átbicikliztem a szőnyegpadlós hallon és befordultam az irodai folyosóra. Hát nem az a megszokott szállodai érkezés. És szembe jött az Üsztöke Botond. És a szeme se rebbent, hogy a műszaki góréja épp a hallon át kerékpározik a munkahelyére. Na ilyen pali volt, és ezért bírtam nagyon. Soha meg se próbáltam átvágni semmivel, mert egyrészt nem szokásom, másrészt tudtam, hogy átlát mindenkin. Nekem könnyű volt, mert nem voltak olyan stiklijeim amiket szégyellnem kellett volna.

Ha már kerékpár, télen nyáron azzal jártam be dolgozni Zuglóból ahol laktunk. (Ugyanazzal amivel ma, 40 évvel később is járok a városba, amikor nem csónakkal, vagy autóval megyek) A kis utcákon, majd a Városligeten keresztül, végül a Dózsa György úti kerékpárúton. Mire beértem felébredtem. Mert mindig bent voltam már reggel hét előtt, hogy kikérdezzem az éjszakást mielőtt lelép, és megfelelően indítsam a napot. Hazafelé meg egy fárasztó nap végén, nyáron megálltam a Nagycirkusz melletti talponfekvőnél, felszívtam egy pohár sört, vagy elnyaltam egy fagyit és mire hazaértem kiment belőlem a nap feszültsége. Télen kicsit nehezebb volt pláne jeges úton, hóban, kétszer el is ütöttek, de akkor is nekem való élet volt.

Közben új igazgatóim lettek, búcsúzóul megmondtam az Üsztökének, hogy megtiszteltetés volt vele dolgozni, bent van az eddigi öt legjobb főnököm közt, és mivel már nem a főnököm és én vagyok az idősebb, mostantól szervusz. Jött a Csordás Imre, aztán a Paraczky Péter mindegyikükkel jól kijöttem, mert hagytak dolgozni, bár néha egy kicsit ügyeskednem kellett ha irányítanom kellett őket. A Paraczky még Ciprusra is kivitt minket a vezetőit egy háromnapos tréningre, szóval jó hely volt a Volga. 

Amikor leértünk a szállodai szintek aljára akkor jött csak igazán a "fekete leves", mert a szerelőszinten a vízszintes alapvezetékeket kellett cserélni. Na ez nem az a "szokásos" volt, hogy előre leszabott 2,5 méteres csöveket hopp villámgyorsan beilleszteni, mielőtt fentről lehúzzák a klotyót. Mert a 20-40 cm átmérőjű gyűjtőkben állt a 30 éves üledék trutymó. És persze volt, hogy kifolyt és alatta voltak a raktárak és a lányok meg kérdezték, hogy "de ugye ez tiszta víz?" Én meg mondtam, hogy "hát persze".

Na kezdtem kimászni a felújításból, sőt átvergődtünk az Y2K hisztérián is (amit most nem akarok részletezni de egy merő borzalom volt, akit érdekel kérdezze meg a Chat GPT-t)  és már csak a volt éjszaki bár konferenciateremmé való átalakítása volt hátra, amikor érdekes dolog történt. A Novotel Budapest Kongresszusi Központban felmondott a műszaki igazgató, a Flóris Tibi, akit amúgy annakidején még én vettem fel klímásnak. Antione Guego francia ember volt az igazgató, és utódot keresett a Tibi helyett. Azt hiszem meglehetősen bizalmatlan volt a magyarokkal szemben, és még azt se mondom, hogy ok nélkül. Az ACCOR-nak bevett szokása volt, hogy nemcsak a munkahelyek, de az országok közt is állandóan váltogatta a vezető kádereit, a Guego korábban például Afrikában szolgált. Szóval  Antoine  ott állt egy vadidegen országban, ember nélkül egy fontos posztra és nem tudta kiben bízzon. És akkor valaki bent a központban elcsicsereghette neki, hogy de hiszen ott van a Volgában a Bartyik, aki ismeri a házat, mert ő nyitotta annakidején, és amikor utánam érdeklődött elárulták neki, hogy ex tengerész vagyok, ami kiderült, hogy nagy pozitívum, mert Franciaországban ez nem akkora ritkaság mint nálunk, és korábban ahánnyal dolgozott azok mind nagyon használható emberek voltak.  És eljött a Volgába engem megnézni. És nagyon örült, hogy beszélek angolul (cégen belül az volt a hivatalos nyelv), bár nem olyan jól mint ő, de prímán megértettük egymást és ajánlatot tett. Mondtam megnézném a házát, mert 14 éve jöttem el onnan és kíváncsi vagyok mi lett azóta belőle. Na átmentem, megnéztem és elszomorodtam, mert sokat romlott minden amióta eljöttem onnan. Nem sokat töprengtem, viszont végig gondoltam, hogy én itt a Volgában remekül elvagyok. Lassan készen vagyok a felújításokkal, végre nyugodalmasabb lesz az életem, ha átmegyek kezdődik minden elölről. És az akárhogy is nézem két ház (mert akkor már rég nem voltak ott a BKK-hoz a Bocsák László által felvett "nagyok").Kell ez nekem? Nem kell! HACSAK.... nem fizetik meg jól. Ugye nem voltam már abban a helyzetben, hogy ha nem kapom meg az állást mehetek a kukákat túrni, megbecsült ember voltam a Volgában. Megmondtam a Guegonak, átmegyek HA, miután az két ház, felemeli a fizetésem a jelenlegi duplájára. Na erre ő mondta, hogy meggondolja. Teltek a napok, hetek, amikor egyszercsak kapom az Emailt a Guegotól, hogy szeretettel üdvözöl a csapatában, készüljek, mert a következő hónapban tréning lesz (ez volt a franciák mániája mindenféle tréningeket tartottak, most épp a középvezetőknek) Szegeden a Novotelben és én is hivatalos vagyok mint új műszaki igazgató. Én meg visszaírtam, hogy "And what about the salary?" (És mi a helyzet a fizetéssel?) Ő meg visszaírta, hogy hát az nem megy, mert.... stb. Én meg visszaírtam, hogy akkor nem megyek.  Akkor jött a Hajtó Zoli aki a központban a humánpolitikus volt és kérdezte, hogy mi van én meg mondtam, de ő se tudta elintézni a dupla fizetést és én meg megkötöttem magam, hogy ha nem kapom meg, akkor maradok. És teltek a napok és a drinkbár konferenciateremmé átalakításának tervévet egyeztettük a belsőépítésszel a központban a Puskin utcában a Leirer Csabánál, amikor a Csaba rákérdezett, hogy akkor mi is van velem, most megyek át, vagy maradok a Volgában, én meg mondtam, hogy csak ha megduplázzák a fizetésem. A Csaba meg felment a Harbula Gyulához aki akkor még a francia helyi isteneknek is parancsolt és mondta, hogy a vezér hívat. Gyula bátyánk leültetett és megkérdezte ugyanazt amit előtte sokan, hogy hát akkor mi is van velem, megyek vagy maradok? Én meg elmondtam neki ugyanazt és hogy a Guego mit kínált (emlékeim szerint havi 40, vagy 50 ezerrel kevesebbet mint a jelenlegi fizetésem duplája aminél én megkötöttem magamat). Az öreg (most meggoogleztam csak öt évvel volt nálam öregebb és már két évvel túléltem szegényt) meg  elgondolkodott és azt mondta ; " Figyeljen ide, zavarja az magát, ha úgy kapja meg az összeget, hogy én innen a központból a különbséget prémiumban és gépkocsihasználatban fizetem ki? " Namost ha az emberrel a cég legelső embere így tárgyal azt nem lehet visszautasítani. Én megkaptam, igaz két helyről a kívánt pénzt, a Guego meg boldog volt, mert nem volt bérfeszültség a többi vezetőjével amitől aggódott. 

Folyt. köv. 

Emlékezetblog kilencedik fejezet, huszonegyedik rész.

Még mielőtt megkezdtem volna a munkámat, az igazgatóval való megállapodásom napját követő valamelyik napra az Üsztöke megszervezett egy találkozót a jövendőbeli embereimmel. Erre már nem öltöny-nyakkendő libériában mentem, hanem a szokásos farmer-kockásing-széldzsekiben, szokja mindenki a szokásos megjelenésemet. Bemutatkoztam, elmondtam ki vagyok és mit csináltam idáig és mik az elvárásaim. Nem kerítettem nagy feneket a dolognak, úgyis "lakva ismerjük meg egymást".  Miután elmúltam 20 éves, már sose volt gondom a megszólalással, függetlenül attól, milyen társaságba kerültem. A tekintélyt  meg....  úgyis menet közben kell megszerezni és nem pofázással. Azt hiszem igazából akkor kezdtek rám az embereim "másképp" nézni, amikor a műhelyben lévő összes életlen, sőt kifejezetten rosszul megköszörült csigafórót rendesen megköszörültem. Nem tudnám igazából megmondani, min múlik az, hogy legyen az embereid előtt tekintélyed. De az mindenféleképpen hasznos, ha időnként kiderül, hogy legalább annyira, vagy jobban értesz a munkájukhoz mint ők. Sem a fensőbbséges magatartás, se a bratyizás nem használ önmagában. A tegeződéssel meg megvártam amíg alaposan megismerjük egymást, ami a néhány hónap múlva bekövetkező, és a régi munkahelyemen a Budapest Kongresszusi Központban tartott személyzeti bálon meg is történt.

Egy-két hetem volt  a "betanulásra". Megismertem a területi vezetőket, néhánnyal azonnal megtaláltam a hangot, és volt akivel éreztem, hogy lesznek nehézségek. Mindenkinek megvannak a "becsípődései". Nekem is vannak ilyenjeim. Gyakori például a főkönyvelőknél az előítélet, bizalmatlanság, hogy mindenki csak szórja a pénzt, és pláne lop amit csak lehet. Nehezen átprogramozható, és IGEN, tapasztalaton alapuló előítélet.  Front office vonalon, hogy minden műszakos lusta és kerüli a munkát, ő meg tarthatja a hátát helyettük. Konyhaséf...."na ez is csak zabálni jött ide, de az a rohadt mosogatógép persze már egy hete nem működik rendesen". STB. Ezek ellen nincsenek azonnal ható szerek, de én valahogy előbb utóbb minden JÓ EMBERREL megtalálom a munkához szükséges kapcsolatot. Ahogy többször említettem, egy rendszerben kizárólag az határozza meg  a hatékonyságodat, hogy  a benne lévő emberekkel, nemtől, kortól, státusztól függetlenül,  milyen kapcsolatot tudsz kiépíteni. Szerencsém volt. A Volgában sok jó ember volt és hamar megtaláltam mindenkivel a megfelelő hangot. Na a főkönyvelőnő, az nem volt egy könnyű eset. Visszacsöppentem a régi Pannóniás rendszerbe. Hiába volt közben privatizáció, volt  a cég immáron az ACCOR francia lánc birtokában, itt még a régi adminisztráció ment, MINDENT háromszor le kellett papírozni. 

Kicsit visszakanyarodok, mert ez most jutott az eszembe. Kócos ez az emlékezés, de nem szerkesztem különösebben, írom ahogy eszembe jut. Amikor az Üsztökével először leültem, elmondtam azt is, hogy én minden terhelést képes vagyok felvenni. én nem nézem mikor jár le a munkaidőm, ha épp meló van. DE! Ha jön a magyar nagyhajós bajnokság a Balatonon, akkor én akkor is elmegyek oda ha ég a szálloda. Mert ez nekem a felülírhatatlan szenvedélyem. És ő meg azt mondta, hogy ezt tudomásul veszi. Mindenkinek lehet valami mániája. Így utólag, ez nem volt tőlem egy okos megszólalás egy állásinterjún, viszont jobban nem is szólhattam volna, pláne hogy nem ismertem a Botondot. Mert ő meg teniszbolond volt és pontosan ismerte ezt az érzést. És egyszer csakugyan sor került rá, hogy a szálloda szempontból kiemelt Forma 1-el egy időben volt a Magyar Bajnokság és én mondtam, hogy megyek. A Botond meg savanyú képet vágott, de mondta, hogy a gentleman agreement az fegyelmezetten tudomásul veendő, úgyhogy mehetek. És aztán még sokkal később lesz egy másik, ennél komolyabb amikor ugyancsak szó lesz egy köztünk kötött úriemberi megállapodásról, amit szintén úriember módon betartott.

Na visszatérve a papírmunkára. Kezdetben vala a műszaknak egy vezetője, annak volt egy adminisztrátora, quasi titkárnője aki kiírta a raktárból az anyagokat egy munkalapra, azzal a melós elment, megcsinálta, azt a területi vezető leigazolta, azt a műszaki vezető ellenigazolta, a felhasznált anyag meg a raktári készletről átkerült egy összesítőbe, ami alapján hó végén azt törölte a könyvelés a készletből ( a vagyonból) és átrakta a költség rovatba. PONT ahogy anno a Novotelben a Maár Vilike elmagyarázta nekem, hogy "a népvagyon védelme érdekében a felelősséget szét kell szórni sok papírral. Igaz aki lop ezután is lopni fog, ezt ő pontosan tudja, viszont papíron rend van."  NAMOST. Ugye amikor privatizálódott az egykori szocialista nagyvállalat, a franciák elkezdték szorongatni az igazgatók tökeit, mert még csigazabáló ésszel is  feltűnt nekik, hogy a magyar szállodákban legalább kétszer annyian dolgoznak mint az ugyanekkora franciaországiban.  És elkezdődött (gondolom) fűnyíró elv alapján a létszám csökkentés ennek lett áldozata a műszaki adminisztrátor. De a feladat, a papírozás persze maradt. Amikor sorra átvettem elődömtől a Szilágyi Szilárd (azt hiszem szakmája szerint asztalos) műszaki vezetőtől a feladatokat, elmagyarázta nekem a szent rítust, miszerint az összes felhasznált műszaki anyagra ki kell állítani hó végén UTÓLAG a felhasználási bizonylatokat, részletesen visszadátumozva (!!!) , azokat a hónap különböző napjaira, egyenként engedélyezni, a teljesítést "igazolni", aztán összesíteni, és úgy leadni záráshoz  a főkönyvelőnek. Neki így a hóvége olyan három napos munka szokott lenni, ezzel tölti idebent az estéit. Na EGYSZER megcsináltam a Szilárddal közösen, de tudtam, hogy ezt a baromságot én nem fogom folytatni. Szilárd átment műszaki górénak az Aero szállodába, nekem nem tartott sokáig tökéletesen otthon érezni magamat a Volgában. Így ahogy közeledett a hóvége, elmentem a főkönyvelőhöz és mondtam a hölgynek, hogy beszéljük meg ezt a dolgot. Mit mondjak, mintha macskát simogattam volna a farkától a feje felé, csak épp nem karmolt össze. Hogy a szent könyvelési szabályokat?!!! ÉN egy új ember aki most jött be az utcáról?? Na jó. Akkor vegyük elő a láncra kötött bulldogot az igazgatót! (Magamat ismétlem, ha valaki nem olvasta korábban, nekem a főnökömre nem azért van szükségem, hogy megmondja mit csináljak, hanem hogy védje a seggemet.) Üzentem a Botondnak, hogy muszáj beszélnem vele. Nem lacafacáztam. Mondtam kezdem kiismerni a házat, látom a rendszert, de ha nekem ezt a barom, alapjába véve okirathamisítás, ráadásul felesleges papírmunkát kell csinálnom, akkor engem kár volt ide felvennie, legjobb ha most mindjárt kirúg, mert én ezt nem vagyok hajlandó csinálni. Mai ésszel nem is értem, hogy mitől voltam ilyen bátor, de akkoriban általában sokkal bátrabb voltam mint most, vén fejjel elgyávulva. Mert akkor még egyáltalán nem ismertem az Üsztöke Botondot, de a lehető legjobban reagáltam és ő a lehető legjobban értékelte ezt a fellépésemet. Mondta, megfontolja. Summa summárum még  a hóvége előtt szólt, hogy megbeszélte a főkönyvelővel, hogy mostantól a vásárolt anyagok, miután a beszerzési számlákat igazoltam, könyvelésileg azonnali felhasználásra kerülnek (függetlenül attól, hogy ahogy eddig is ott állnak esetleg a műhelyben, raktárban, az én irodámban a szekrényben stb), szóval ami eddig többnapos papírmunka volt az mostantól egy aláírás a számlán, amivel időnként elkapja a grabancom futás közben a pénzügyes. Ezt aztán leegyszerüsítettük, időnként magamtól megjelentem a "lányoknál" és öt perc alatt szignáltam a felgyűlt számlákat. És ők ezért szerettek engem, mert sokkal egyszerűbb lett a munkájuk én meg szerettem őket, mert ennyire sikerült összezsugorítani a kötelező adminisztrációmat. TALÁN még  a főkönyvelő hölgy is megszeretett, bár ezt nem mutatta ki különösebben, mert ez ellenkezett volna a "becsípődéseivel". De hamarosan áthelyezték és más lett helyette, akinek meg ez volt a természetes amit kierőszakoltam.

Ahogy mondtam jó emberek voltak Üsztöke keze alatt. A HK vezető Merkert Szilvivel az első perctől kezdve beszéltük egymás nyelvét, Lányi Gabi konyhaséf, gyorsan lett vidám jóbarát, a főportás Józsa Laci kifogástalan úriember, a saját embereimet is hamar kiismertem és mindenkivel szemben megvolt a hozzá illő személyre szabott vezetési módszerem. Volt aki problémás volt. Ami nekem a legnehezebb a vezetésben, amikor valakinek ki kell törni a nyakát. Hiányzik belőlem az ehhez szükséges könyörtelenség. De hát néha muszáj. Volt egy villanyszerelő aki alatt érdekes módon pont akkor tünedeztek el dolgok a konyháról amikor ő volt éjszaka szolgálatban. Namost sokmindent elnéztek neki, mert a Lányi Gabi se volt egy gyilkos séf. Mert a srácnak sok gyereke volt és nyilván éhesek voltak, De az, hogy éjszaka szerszámmal felnyissa a hűtőkamrát és egész sajtok tűnjenek el, az túl van a piros vonalon. Mondtam Üsztökének hogy nekem mennyire nehezemre esik ezt az ember kirúgni. Mert hát ott vannak  a gyerekei. És a Botond volt olyan gáláns, hogy ezt a terhet levette a vállamról, ő rúgta ki. A másik egy villanyszerelő volt, aki nem bírt ellenállni az alkoholnak. És már kétszer kapott "ejnyebejnyét", de megmondtam neki, hogy nincs több elnézés, ha még egyszer előfordul, akkor itt a vége. És szabadságon vagyok és  Fonyódon a magyar  bajnokság második futama előtt egy órával (olyankor már a rajtvonalon szoktam cirkálni) szól a  mobilom, hogy a Béla megint részeg. Intézkedtem valamit, küldjék haza és maradjon bent a nappalos éjszakára helyette aztán majd ha jövök elrendezem. A Béla volt annyira gerinces, hogy amikor találkoztunk, mondta, hogy "tudom, felmondok". Remek embert sikerült helyette felvennem, a Gazda Jóskát, aki amellett, hogy villanyszerelő, erdész is volt, jóbartok lettünk, később ő lett az utódom a Volgában. 

A szálloda nagy felújítások közepette volt már érkezésem előtt is. A régi, az építésekor a vadászati világkiállításra megnyitott ház alapvetően a szovjet turisták kiszolgálására szakosodott. Ahogy anno a Hollós jellemezte, az a fajta turista, aki távozáskor simán levágja a telefon zsinórját, hogy átkösse vele a motyóját amit visz haza Oroszországba. Na ebből a komfortzónából indult a kilábalás a francia "uralom" alatt. Már korábban leállt a barlangszerű éjszakai bár, ami a pesti alvilág törzshelye volt, és ahol Medveczky Ilona táncolt a "Semmi pánik" c. Bujtor filmben.

Ezeket a lekerekített barlangforma belsőépítészeti falburkolatokat már én bontattam le amikor konferenciateremmé alakítottuk át a területet. (hogy a tánckarban mennyivel gyengébb minőségű fenekek vannak mint az Ilonáé....)

Megszűnt a korábbi, a szállodai hallból nyíló "Mézes mackó" ami (azt hiszem) a Pannónia jellegzetes brand-je volt és talán az Onódy botránnyal áldozott le neki végleg, a franciák mint rendszeridegent kihajították az immáron Ibis sztenderdbe nem illő vendéglátóhelyet. A szálloda teljes földszinti, vendégfogadó, hall recepció része ennek megfelelően átalakult már megérkezésem előtt egy mintegy száznegyven millió forintos (ez akkoriban még nagy pénz volt) beruházás keretében. Valószínűleg e munka során érlelődött meg az igazgatómban, hogy a folytatáshoz másfajta műszaki vezetésre van szüksége. Mert a munka nem állt le, most következtek  a szállodai emeletek. Ezek korábban "ráncfelvarráson" ugyan átestek, ami abból állt, hogy mindent átfestettek az Ibis zöld/fehér Fradi színvilágára, de hát a dizájn maradt a régi szocreál. Kis magyarázat. A turista szállodavendég érdekes állatfajta. Azon túl, amit korábban mondtam, hogy a legkártékonyabb emberfajta, miközben azért megy bárhova  a világon, hogy kiszakadjon  a megszokott életéből, ugyanakkor ragaszkodik hozzá, hogy MINDENÜTT MINDEN ugyanúgy legyen mint a megszokott otthonában. Természetesen ez lehetetlen. De ezt legjobban az közelíti meg, hogyha valaki egyszer lakott egy szállodalánc valamely szobájában és azt megszokta, netán megszerette, akkor attól kezdve örökké PONT ilyenben akar majd lakni. Ezért egyformák a különböző "láncok" azonos fantázianevű szállodáinak szobái. Szóval az volt  a terv, hogy minden év január-februári holtszezonjában, amikor a budapesti szállodák 80-90 százalékban üresek, két emeletenként megújuljon az Ibis Volga szálloda. Tehát  a kopasz falakig MINDEN csere. A munka kezdődik Január másodikán amikor az utolsó szilveszteri vendég is kitakarodik és nyit az új két emelet március elsején, immáron megemelkedett komforttal és árakkal. Ez volt kőbe vésve és ezért feleltem a kivitelezővel együtt. És ennek úgy kellett lezajlania, hogy a ház többi részében azért laktak vendégek. Na de ez még hátra volt nekem, mert én a nyár végén vétettem fel a Volgába, szóval még betanuló voltam a rendszerbe.

A fent említett földszinti beruházás keretében újult meg a szálloda főbejárata előtti, régi típusú előtető, és cserélődött Ibiszesre. Ahol ugye az egyenruhás londiner sertepertél és kisegíti az úri közönséget a taxiból  a csomagjával. Egy szép napon szólnak  a recepcióról, hogy egy ember keresi a műszaki vezetőt. Lemegyek, bemutatkozunk, leültetem a hallban, hallgatom mi járatban van. Hát elmondja, hogy ő holnap idejön az embereivel és lebontja ezt a szép előtetőt. Merthogy ezt ő csinálta és őt nem fizettük ki. NAMOST. Konkrétan tudtam, hogy az (akkor már ) ACCOR-PANNÓNIA egy generálkivitelezővel szerződött (neve ha van csak áruvédjegy) és az utolsó fillérig mindent kifizetett a munka végén. Úgy, hogy mondtam az embernek, hogy NAGYON megértem a tragédiáját, minden részvétem az övé, bármikor kisírhatja magát a vállamon, de  az a helyzet, hogy nekünk nincs egymással jogviszonyunk, ha idejön bontani, kénytelen leszek rendőrt hívni. Szegény szomorúan elballagott.

Az elkövetkező évek során, két emeletenként haladva minden évben megújultak a szállodai emeletek.

De erről, és egyebekről majd holnap. Mert ha lefexem aludni, elkezdenek majd tolongani az emlékek. Csak az  a baj, hogy reggelre elfelejtem őket, ezért egy ideje a "múmia" hálózsákban fekve ahogy eszembe jutnak (nem dugom ki a kezem, mert "odakint" van, hogy csak nulla fok van és fáznak az ujjaim)  szoktam bepötyögni  a telefonomba őket.

Folyt. köv.

Emlékezetblog kilencedik fejezet, huszadik rész.

Nem tudom mi volt a Laci barátom elképzelése. Hogy dühöngeni kezdek, esetleg könyörögni, szóval milyen reakcióra számított? Az biztos, hogy a Tartally András nem véletlen volt ott, nyilván tanúra volt szüksége. Akkoriban az volt a Munka Törvénykönyvben, hogy felmondani nem lehet olyannak aki betegállományban van. Magam is ismertem olyat aki amint megneszelte, hogy el akarják bocsájtani, menten mindenféle baja lett, kiíratta magát több hónapra betegállományba. Miután nyilván  a tulajdonosok erős nyomására cselekedett, nem kockáztathatta, hogy nem veszem át a felmondást, hanem azonnal "súlyosan megbetegedem", feltehetően ennek az elkerülésére volt szüksége tanúra. Pedig ilyesmi meg se fordult volna a fejemben méltóságomon alulinak éreztem volna. Sőt. Miután a Laci hívott oda dolgozni, az én erkölcsi felfogásom szerint joga is volt elbocsájtani. Miután alaposan elolvastam a felmondó levelet, a zsebembe nyúltam és azonnal átadtam a főkulcsot ( ahogy említettem ami minden ajtót nyit  a házban), hogy elejét vegyem a további BÁRMILYEN feltételezésnek, BÁRMIVEL kapcsolatban, és elhagytam az irodát. 

Azért később kiderült, a távozásom utáni űrt Laci barátom jóelőre igyekezett kitölteni úgy, hogy ő se járjon rosszul. Említettem korábban a Baranyai Jani villanyszerelőt, akinek a helyére vett fel anno a Milkovics az Átrium Hyattbe. Na a Janit megérintette az új idők szele, vállalkozásba kezdett, csinált egy épületüzemeltető, karbantartó BT-t. És a Major András villanyszerelővel kettesben akit én hoztam még át a Hyattből, bevállalták az Alba teljes műszaki üzemeltetését. És hogy könnyebben menjen a dolog, bevették kültagnak a BT-be a Sallai feleségét. Ma már pláne nem izgat, de tiszta szívemből mondom, akkor sem hibáztattam senkit. Mindenki élni akar, mindenkinek megvannak a tervei a boldogulásra, ők így döntöttek. Kapitalizmusban verseny van, és mindenki ki akarja könyökölni magának a pályán a helyét. Aggódtam persze. NANÁ, hogy. 52 éves voltam, nem az a korosztály amiért kapkodnak az emberpiacon. De valahogy nem tudtam elképzelni, hogy ne találjak magamnak és persze a családomnak megélhetést. Ilyenkor az ember elkezdi telefonon hívogatni az ismerőseit, de tapasztalatból tudom (mert volt amikor engem hívogattak) hogy nehéz pálya ez. Nem nagyon akartam nagyon "lent" kezdeni, mert ahhoz túlképzett voltam. Azonnal elmentem bejelentkezni munkanélkülinek, ahol kinevettek, hogy "de hisz maga még  a felmondási idejét tölti!" És tényleg. az hogy gyakorlatilag azonnali hatállyal "rendes felmondással" elbocsájtottak azt jelentette, hogy kaptam még a Munka Törvénykönyve szerit járó, ki nem vett szabadságommal, a felmentéssel az Albában ledolgozott több mint nyolc év munkaviszonyom után járó idővel együtt olyan három és fél hónap quasi fizetett szabadságot. Ami alatt gőzerővel építkeztem Balatonudvariban. Persze nagyon nyugtalan voltam és még éveken át álmodtam olyat hogy éppen kirúgnak az állásomból és hogy most mi lesz velem. Az érdekes csak az volt, hogy minden esetben azt álmodtam, hogy az ELSŐ munkahelyemről a Vegytervből bocsájtanak el. Hogy ezt fejben hogy rakta össze az agyam.... rejtély.

Miközben építkeztem több lehetőség is alakulni látszott, de egy korábbi telefon utáni megerősítő rákérdezés nyomán Leirer Csaba, szintén kolléga és régi ismerős, aki akkor már az ACCOR Pannónia RT műszaki igazgatója volt, és elég jól tisztában volt az előéletemmel, szólt, hogy a Volga szállodába ( amit akkor, a privatizálás után  már Ibis Volgának hívtak) keresnek műszaki vezetőt, ha érdekel, keressem meg az Üsztöke Botond igazgatót. Épp az utolsó hetében voltam a "szabadságomnak", felvettem a "libériámat", beültem a Wartburgba és elpöfögtem  a Váci út és Dózsa György út sarkán lévő Volga szállodába.

Megkerestem az igazgatót és leültünk beszélgetni. Mondta, hogy a Leirer ajánlott. Én meg szokásom szerint nem köntörfalaztam, és talán abszolút taktikátlanul, de elmondtam neki, hogy nekem KELL ez az állás, mert egy olyan ember ül itt előtte, akinek három gyereket kell etetnie és két nap múlva lejár a fizetett felmondási ideje. Ő meg elmondta, hogy nagy felújítások közepette van a ház, és ehhez a jelenlegi műszaki vezetője egy kicsit kevés. Viszont annyira lelkes és szorgalmas volt mindezidáig, hogy találtak neki egy kisebb házat, de ide egy tapasztaltabb embert akar. Én meg mondtam, hogy itt vagyok, ne is keressen tovább. Úgy hogy hivatalosan egy szombat-vasárnapot voltam "munkanélküli",  mert a következő hét hétfőn elfoglaltam a helyem a Volgában. Persze Üsztöke azért kihasználta a szorult helyzetemet és lealkudott valamicskét az általam kívánt bérből, de hát nem voltam alkupozícióban, elfogadtam, mert igazából így is egy kicsivel több volt mint amivel kirúgtak az Albából. ÉS amikor már túlvoltam a műszak és az adminisztráció teljes átszervezésén és két szállodai emelet felújításának levezénylésén, egyszercsak hívat a Botond, és azt mondja: "Miután magának minden fekete-fehér, itt van feketén fehéren."  És kirak elém egy papírt amin az áll, hogy megemeli a fizetésem, talán még egy kicsit magasabbra is mint ami a felvételkor közölt igényem volt, de ebben már nem vagyok egészen biztos, mindenesetre jól esett a gesztus, túl azon, hogy a pénz mindig jól jön. Különösen, hogy mondott utána valami olyasmit is az Üsztöke, hogy most már, hogy megismert, eloszlott velem szemben a kezdeti, kötelező óvatossága.

Folyt. köv.