Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • teddybear01: Őszinte részvétem a Mamáért.... Azért szép kort élt meg. (2018.09.25. 14:33) Kedd.
  • carter66: @Kis ember: Csak nem a szopófantomra gondolsz? :D U.i.: Tudom, milyen ótvar környék lett. :( (2018.09.24. 10:13) Péntek.
  • Missa: :-) Pár éve Egerben nyaraltunk a feleségemmel. Naná, hogy el kellett mennünk ebbe a múzeumba! És b... (2018.09.18. 20:55) Vasárnap.
  • A Tengerész: @Kis ember: Kevés lenne egy rádió. A hajón, a házban, a külső munkahelyeimen mind van készülék és ... (2018.09.13. 00:45) Kedd.
  • A Tengerész: @whale: Igen. Ő meg gyorsan eladta. Amúgy meg Európa hülyéi vagyunk. Élhetetlen faszok, egy olyan ... (2018.09.11. 16:57) Vasárnap.

Linkblog

Kedd.

2018.09.25. 23:37 :: A Tengerész

Hidegre fordult az idő. Pénteken még 30 fokban egy szál gatyában irtottam a növényeket, ma reggel meg már csak 7 fok volt amikor felébredtem reggel és napközben is elkelt a hosszúnadrág, flanel ing. Pedig kemény volt a meló. Az a kötéllel bekerített kis sziget J-re vár, mert nem akarta hogy a ribizliket is kiszedjem, de nekem ahhoz nincs türelmem hogy szálanként kiválogassam melyik micsoda, középre még egy diófa is belenőtt a rezervátumba 

005_59.JPG

Elértem tegnapelőtt az almafák vonalát. A fák roskadoznak a termés alatt

004_67.JPG

007_35.JPG

ez a fa mint már említettem össze is dőlt, a termő ágak nagyrésze letört, alighanem menthetetlen, ki kell vágjam,

006_42.JPG

J nagyjából igyekszik összeszedni a termést, bár fogalmam sincs mit csinálunk vele, ennyit megenni nem lehet, eltenni nem tudjuk, mert mivel "bio", szinte valamennyiben van kukac, szóval megrohad télen, meg rakni sincs hova, de pincét már nem ások ebben az életemben az biztos. Néztem a neten a pálinkafőzést is, hát ekkora melóba nem vágok bele, különösen  azért, mert én egy év alatt nem iszok meg egy liter pálinkát.

003_84.JPG

Ma elértem a kert végén lévő villanypásztorig az irtással, olyan ez mint amikor az alagútépítők átérnek a hegy túloldalára

002_100.JPG

de ez persze még messze van a késztől, csákánnyal, kapával ki kell szedni a gyökereket, ahol meg csak egynyári gaz meg elburjánzott fű van, ott adni kell neki a motoros kaszával, majd a fűnyíróval. A dirib-darabra tört fakerítés is megszűnik, gondolom valaha ez lehetett A KERÍTÉS, aztán mögé húzott a szomszéd egy dróthálósat. Mindenesetre fel fog lélegezni a drót ha kivágom még a rajta lévő mázsás borostyánt, az a tő ami a kép közepén kinő a földből van kb 10-12 cm vastag. A szőlő nagyrészét már megszüntettem, mind a háttérben lévő fűzfára, mind az előtérben lévő égbeszökő mogyoróbokorra, mind az almafákra a tetejükig felmászott, plusz a fűben vagy 6-8 méternyire elbarangolt. Annak is voltak  5-7 cm vastag ágai. Hát ezeket alighanem hiába glifozátoztam volna.

001_120.JPG

Búcsúzóul egyik nagy  kedvencem a Susaphone. https://www.youtube.com/watch?v=EsLDe5fYDrs

Szólj hozzá!

Péntek.

2018.09.21. 17:57 :: A Tengerész

A helyi rendelet szerint csak pénteken szabad a kertben égetni. Kihasználtam a lehetőséget, hogy idén péntekre, azaz mára esik a nyár utolsó napja és a rengeteg száradó zöldet amit az elmúlt hetekben kiirtottam, ma elégettem. Hát még elégetni is emberes munka volt a több kazal gezemicét. Húztam, vontam gereblyével, vasvilláztam az egymásba gabalyodott, még holtukban is makacs ellenállást tanúsító futónövényeket.

001_119.JPG

Nos itt néztem vissza a blogban, hogy augusztus 28-án kezdtem, tehát az, hogy most ilyen

003_83.JPG

a placc, abban 24 napi munkám van. És ez a kertnek mondjuk a 10 százaléka. És még ez is távol van a késztől, fel kell kapálni és elegyengetni, a konyhakert részt gyommentesen tartani ( az a tervem, hogy beforgatom a földbe a hamut és még műtrágyázom is), a többit meg bevetni fűmaggal.

Hétfőn Budapesten járva, nem tudom azért mert elszoktam a várostól, vagy hogy most épp én voltam rossz passzban, vagy éppen szerencsétlen arcát mutatta a város, de elszomorító volt amit láttam. Közvágóhíd, 1-es villamos,  28A villamos, Kőbánya, gond volt egy használható arcot, egy bizalomgerjesztő megjelenést felfedezni. Lesírt egy csomó emberről a minőségtelenség. Elnézést, hogy ránézésre ítélek, de ne mondja senki, hogy nagyot téved aki ilyet tesz. És ez nem egyszerűen olyan, hogy valaki nem a legutolsó divat szerint öltözik, NEM. Az emberek közül sokan kifejezetten söpredék jellegűek. Nem tud más az eszembe jutni, hogy már szemre is hiányzik az a közel 10 százaléka a népességnek aki elköszönt az országtól. Siralmas.

3 komment

Kedd.

2018.09.18. 18:13 :: A Tengerész

Nos akkor folytatom ahogy ígértem. Igaz, nem egészen, mert azt írtam, hogy "holnap" folytatom, de tegnap behívtak az ATV-be ( a múltkor valaki megharagudott rám, hogy a Kossuth rádiónak nyilatkoztam, most másvalaki meg biztos ezért fog megharagudni ) a Jakupcsek Gabriella legújabb műsorába, ahol magamról, meg a Kopár projektről kérdeztek.  Mint köz- és önveszélyes maximalista, csak egymás közt jegyzem meg, hogy szerintem ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni, de hát nem én szerkesztem a műsort, ez már egy (szép?) új világ és lehet hogy csak én vagyok túl öreg a bájolgáshoz. Megkérdeztem, hogy mikor megy adásba a dolog, merthogy persze felvétel volt nem egyenes adás, azt mondták a jövő, vagy az utána következő héten. Na szóval erre ráment a tegnapi munkanap, mert hajnalban indultam és csak a délután közepén értem haza.

Tehát Tengerész Múzeum második rész.

Nem lenne teljes a kép, ha nem lenne említés a "kambuzáról". Olasz eredetű szó ( a magyar tengerésznyelv főleg olasz, angol, néha német és  horvát szavak tökéletesen logikátlan ötvözete, például a kampó ha a daru emelőkötél végén lóg akkor " gancsó"  {az olasz gancio-ból} de "hukk" {az angol hook-ból}  ha a gyapotbála rakodók kéziszerszámáról van szó) és éléskamrát jelöl.  Itt az italos kambuzában muzeális, sőt egzotikus italokat kóstolnak azon szerencsések akiknek nem kell még hazafelé autót vezetniük.

179.jpg

Azt elfelejtettem megkérdezni Gábortól, hogy a hordón ülő turistának mért hiányzik a koponyafedele és hogy mi van a kis zsákban ami a fejében lakozik, de biztos erre is van tengerészes magyarázat.

187.jpg

Gábor mindent egymaga épít minden segítség nélkül, ahogy elmondta, gyakran éjszakánként lámpafény mellett, amikor elmentek a látogatók és végzett az egyéb "kötelezőkkel". Én aki csak néhány hete kezdtem bele abba a sziszifuszi munkába amit röviden "elvadult kert gatyába rázásának" neveznék, elismeréssel tekintek a gyönyörű kertre.

218.jpgA múzeum séta végén Gábor sütögetésbe kezd

228.jpg

közben megszólal a telefonja. Valami rossz hír lehet, érzem a hangján, meg a szavakból, kimegyek vissza kertbe amíg telefonál és örömmel fedezem fel a lobogóárboc

234.jpg

tövén a feliratot

230-1.jpg

Tényleg! A Kerek Gabi, hát persze. Kedves tengerésztársam volt a mindig vidám, rendkívül szenvedélyes, nálam csak néhány évvel fiatalabb fiú, egri lakos volt, lehet itt él most is a közelben ( Maklár Egertől csak 10 km) , mindjárt rá is kérdezek ha Gábor befejezte a telefonálást.

Visszatérve üresen találom a főző-étkező bagolyvárat

227.jpg

Gábort távolabb látom meg, csendben közelítek, valami nagyon rossz hír érkezhetett, mert szótlanul, szomorúan néznek egymásra Mártival a feleségével, óvatosan kérdezem, ki halt meg?", " A Kerek Gabi, ismerted?" Hát.... szörnyű egy rendező az élet.

És nincs még vége. Ma reggel J sírva jön elém ahogy bejövök reggel a hajóról. Mondania se kell, ránézek és tudom.... az éjjel a mamája, aki már hónapok óta küzdött a halállal, örökre elaludt. Drága Mama, aludj békében!

003_82.JPG

90 éves volt.

4 komment

Vasárnap.

2018.09.16. 17:49 :: A Tengerész

Pénteken kölcsönkértem a szomszédasszony autóját, mert másképpen nem tudtunk volna elmenni Maklárra. Pedig már nagyon régen készültem oda, egy kedves tengerészkollégám, Dobozi Gábor csinált ott a saját kezével egy múzeumot. http://www.tengereszmuzeum.hu/hu/  Így hát reggel útnak indultunk. Kalandos volt az út, mert egyrészt a Garmin navigátoromon  a szoftver nem volt frissítve vagy 10 éve, bár ez csak annyit zavart, hogy tele lett azóta körforgalommal minden, viszont a navigációs szempontok közé a "legrövidebb"-et jelöltem meg, na ezt annyira komolyan vette, hogy odafelé az elején elvitt mindenféle "alig" utakra, mire rájöttem, hogy átállítsam "leggyorsabb"-ra. De aztán baj nélkül megérkeztünk a múzeumba. Gábor volt az első muzeális emlék "amire" rácsodálkoztam, bár fényképről a netről már tudtam hogy néz ki, de face-to-face utoljára kerek 40 éve láttam, amikor egy kalandos úton az első hajóm 12 m-es árbocát két bringán tolva áthurcoltuk Budapesten  a VIII. kerületi Tömő utcából ahol az Aluker volt, a XI. kerületi Beregszász utcába. Fel is kiáltottam, hogy "hova lett a szép hajad?" Ezt a képet még az M/S Petőfi gépházában készítettem róla.

20180304130847_05_1.jpg

De hát akkor még én is így néztem ki.

20180304130847_03_1.jpg

Most meg így nézünk ki mi ketten, a múzeum kertjében lévő tengerész szoborral.

178.jpg

Gábor "igazi "tengerész maradt, szóval nem váltott pályát mint én, végighajózta az aktív éveit, hajózott a MAHART hajókon amíg az utolsót is el nem lopták és utána különféle idegen lobogók alatt volt gépüzemvezető, bejárva  öt világrész száz kikötőjét. Nem mondom, hogy alaposan, mert ahhoz napok kellettek volna, de elbeszéltük egymásnak az életutunkat, hát mindkettőnknek elég kacskaringós volt az elmúlt 40 év. 

És akkor a múzeum. Először is fantasztikus teljesítmény.  Kezdetben vala egy pince, arra kellett építeni egy házat, hogy legyen miben lakni, amikor megnősült. De már akkor tervezte, hegy lesz egy múzeuma. Mindnyájunkban benne volt a gyűjtés ösztöne akik a világot jártuk, de hogy erre egy múzeumot csináljon valaki az csak neki jutott az eszébe. A múzeum "felfalta" a családi otthont. Múzeum lett a garázsból, a pincéből a melléképületből és az udvarból. A gyűjtemény feszegeti a kereteit. Miután lassan nemzetközi hírneve van, egy szponzor felajánlotta egy önálló épület felépítését ingyen, de ez sajnos ellenkezik a községre vonatkozó szent  beépítési tervvel, amit módosítani 9,5 millió forintba kerülne, úgy hogy ez ugrott. Bár nem nagy az egész, hogy is lehetne, de erre is vonatkozik a minden múzeumra érvényes szabály, hogy többször, több napig kellene nekifutni, hogy az ember nagyjából mindenre rácsodálkozzon, történetét meghallgassa, elmerüljön benne. Még nekem is akinek pedig a legtöbb dolog ismerős.

180.jpg

181.jpg

A világtérképen a kikötök amikben Gábor élete során megfordult.

183.jpg

A hölgyek, Gábor felesége, Szabó Béla captain lánya és annak barátnője és persze J.

185_1.jpg

Minden tengerésznek van egy doboza, amibe belerakja a maradék aprópénzt a zsebéből amikor elhagy egy kikötőt. Pár kiló összegyűlik, nekem is volt, de akinek több felesége volt az sokat költözik, az enyéim valahol ottmaradtak. Gábor az övét a múzeumban őrzi.

189.jpg

188.jpg

Középen az úgynevezett "alexi" táskák (Alexandriában vásároltuk), minden tengerész "kötelező" felszerelése volt, .190.jpg

ahogy a sajátkezűleg varrt tengerészzsák is a lelakatolható trükkös zárral, amit ha a finánc le is plombált mégis ki lehetett nyitni, de hogy hogyan, na AZT nem árulom el csak sok sörért.

214.jpg

Persze ennél a kitömöttnél valamivel nehezebb volt amikor a teljes egy évi hajózó motyója benne volt az embernek.

215.jpg

192.jpg

A lányok naná hogy elmerülnek a távolkeleti egzotikus ékszerekben.

195.jpg

194.jpg

196.jpg

197.jpg

Az én fegyvergyűjteményem valahol a padláson van eltemetve (kivéve a machetát, azt most is naponta használom eredeti funkciójának megfelelően a bozótirtás során) a rengeteg cucc alatt amit még nem volt idő kibontani, hiszen még csak 5 éve költöztünk ide.

199.jpg

200.jpg

201.jpg

Ezeket a korallokat még együtt szedtük Gáborral Dzsibutiban, amikor még szabad préda volt a Vörös Tenger, azóta sokat változott a világ, a tenger koszosabb, viszont ha csak egy ágat letörsz a korallról börtönbe csuknak érte. Az én koralljaim szintén elkoptak a költözködések során.

202.jpg

203.jpg

 

205.jpg

206.jpg

207.jpg

209.jpg

210.jpg

211.jpg

212.jpg

216.jpg

Tengerészek beszélgetnek a régi szép időkről....

217.jpg

 A kertben muzeális aranyhalak.

221.jpg

Mára ennyi volt a mese, a gép kiírta, hogy több képet nem hajlandó befogadni, holnap folyt. köv.

 

 

 

3 komment

Kedd.

2018.09.11. 21:34 :: A Tengerész

Reméltem, hogy be fogok gyorsulni. Ma műszak végére bő 4 méterrel elhagytam  a fenyőfát.

003_81.JPG

De nagyon fárasztó. Amúgy nem érzem annyira veszélyesnek, hogy kihajtanak a gyökerek ahol már kiirtottam. Ezek nem egynyári gyomok. Nem sietnek annyira. Persze elő akarnak majd törni, de felásom ahol a konyhakert lesz és azt muszáj lesz kapálni, egyszer csak feladják a gyökerek, ahol meg nem lesz kert ott jön a fűnyíró. Szóval ekkora esélyt nem kapnak többet a "veszélyes" növények. Amúgy nem is a borostyán a legrosszabb, a vadkomló sokkal erősebb. Egyrészt szúrós, másrészt nem szakad ki gyökerestül. Egész vékony szálak is kitéphetetlenek, ha meg elkezdem csákánnyal feltépkedni a gyökereiket elképesztő, több méteres 3-5 cm vastag szálak szakadnak fel komoly erőfeszítés után. A hokedlin rádió, mindig, még ennél  a monoton munkánál sokkal érdekfeszítőbb tevékenység során is kell hogy szóljon közben valami, általában Klubrádió, mert a szokásos kereskedelmi zenés röhögcsélős szaroktól a falra mászok. Amikor még Budapesten építettem a hajót, még hallatszott a Tilos, de idáig már nem jön el az adás. valaha hallgattam még a Petőfit, de vagy 7-8 éve az is hallgathatatlan. Sokáig hallgattam a Fialát ahogy egyik rádióból a másikba vándorolt, de egyszer ( nem először) összekülönböztünk és ezt már nem tudtam neki elnézni.  Döbbenet, hogy milyen szarral tömik az emberfejeket mind közszolgálat, mind kereskedelmi rádiózás címén..

2 komment

Vasárnap.

2018.09.09. 23:00 :: A Tengerész

Gyönyörű volt az idő, pont hajózásra alkalmas, ezért elhatároztam, hogy körbecsónakázzuk a szigetünket. Az RSD-ről már rengeteg képet mutattam, most a másik oldalt mutatom a Balabán csatornát.

001_118.JPG

A vizet békalencse borítja, de amúgy kristálytiszta. Csodás a hangulat.

002_98.JPG

004_66.JPG

003_80.JPG

Jobbsorsra érdemes finndingi pusztul a rekettyésben.

005_58.JPG

Ebből a csónakból is ideje lenne már kimerni az esővizet. Pedig itthon vannak, autók állnak a ház előtt. Mindig fáj a szívem amikor bármilyen hajót látok elhanyagolódni.

006_41.JPG

Vele azért látszik hogy törődnek.

012_13.JPG

Sajnos ez a viziútról nem mondható el. Ez a bájos csatorna úgy tűnik halálra van ítélve. Tele van bedőlt

010_17.JPG

015_9.JPG

 013_14.JPG

és bedőlni készülő fákkal.

020_9.JPG

008_31.JPG

016_6.JPG

Helyenként az akadályokon már szigetek képződnek.

021_7.JPG

 A vízmélység katasztrofális, helyenként a tíz centit se merülő csónak fenekét karcolják az elsüllyedt akármik. Nagyon "nem van ez így jól". Tudom, mert tájékoztattak, hogy a vízterület gazdája az önkormányzat próbálkozik. Biológiai tisztítás van folyamatban, valamiféle anyagot juttatnak a vízbe, mely remény szerint hosszabb idő (évek?) alatt javítja a vízminőséget. De ez kevés, valamit kezdeni kellene a mederrel! Nem vagyok vízépítő szakember, de a (magamfajta) bolond is látja, hogy a medret kotorni kellene, a partot meg MÓDJÁVAL rendezni, hogy a bedőlt, kidűlőfélben lévő fák ne veszélyeztessék a hajózóutat. És ez nem lehet önkormányzati feladat. A viziút rendbetételére  tucatmilliókat kellene költeni, erre nincs pénz a város költségvetésében. Nem is várható el, hogy ha egy, kevesek által élvezett, jobbára nem is a városhoz köthető szabadidős tevékenységre szolgáló ( akik errefelé vízitúráznak, csak egy kis részük helyi lakos), természeti érték fenntartására a város pénzét tüzelné el az önkormányzat, azt a helyi lakosság  helyeslően támogassa. Azonnal botrány lenne belőle, hogy ilyen "feleslegességre" költik a pénzt amikor "rosszak az utak, nincs járda, hullik a vakolat, amúgyis magasak az adók stb". Mondanám, hogy a Vízügy dolga lenne, de az még rosszabb. Bős-Nagymaros kapcsán a "rendszerváltó elit" a földdel tette egyenlővé a szakmát. Illés Zoltán közveszélyes demagóg mozgalmár és exfideszes exállamtitkár veretes kijelentése, miszerint "nincs kártékonyabb egy vízmérnöknél", a Dunakörös Karátson Gábor, zavaros keleti filozófiák és még annál is zavarosabb képzőművészeti alkotások megszállottjának " a vizeket hagyni kell úgy ahogy vannak" mondása megszabta  a közgondolkodást determináló irányt, melynek mentén a Vízügyet sikerült eljelentékteleníteni. Előbb a pénzt szipkázták ki a tárcából, majd intézményeit rombolták le, vették el a szorosan hozzátartozó környezetvédelmet tőle, lopták el a Vízügyi Tudományos Kutató Intézetet épületestül, kényszerítették a pályaelhagyásra legjobb kádereit, tették nevetség tárgyává maradék szakembereit, hogy végül odacsapják a katasztrófavédelemhez a belügyminisztérium alá rendelve, hogy kivénhedt rendőrök és tűzoltók dirigálják a működését. Ennek jegyében semmire sincs pénz. Vízi pályafutásomat egy kajakkal kezdtem az RSD-n 55 éve. Nos azóta egy folyami jelzést itt fel nem újítottak, egy folyamkilométer táblát le nem festettek, beteljesült a jóslat, a folyó pont úgy folyik ahogy kedve tartja. Szóval ha netán nem a város, hanem az állam kezelné a Balabán csatornát akkor is pont ugyanitt tartanánk. Ha idén ismét olyan kemény tél lesz mint két éve volt és megint biztonságos jég lesz köröttünk akkor végigmegyek egy láncfűrésszel, NEKEM megér néhány liter benzint, hogy levágjam ami belóg a vízbe, de 74 évesen ennél többre nekem már nincs erőm. Csak az a gond hogy hova teszem amit levágtam, mert ha szerzek pár segítőt (mert azért itt mázsákat kell majd mozgatni) és kirakjuk a partra, félek, hogy a telektulajdonosok majd visszahajigálják a mederbe. Boldogabb országokban természeti kincs egy ilyen gyönyörű viziút, de nekünk szemmel láthatóan nem való az ilyesmi. Kár. Bocs, hogy így füstölgök elrontva a hangulatot, de hát ilyenek jutottak eszembe, miközben az 1,20 széles csónakkal áttüsekedtünk a nyiladékokon amiket a növényzet szabadon hagyott a számunkra.

019_7.JPG

Mindezen bajok ellenére csodás hely ez és igazából nem magam miatt aggódom, mert amíg én képes leszek a vízen járni még valahogy csak kitart majd, de hát felelősek vagyunk az utódaink felé is a természeti kincseink megtartásában, hát ezen a vizsgán alighanem elbukunk.

Van itt vízi baromfiudvar is, a csirkék vidáman csipegetik a békalencsét, pillanatnyilag alighanem ők az egyedüliek akik gátat szabnak az eutrofizációnak.

018_5.JPG

017_7.JPG

Törpegém les zsákmányra.

025_2.JPG

De akad szárazföldi ragadozó is.

026_2.JPG

Látjátok amit én látok?

027_3.JPG

Jó szem kell hozzá ( nekem nincs, J hívta fel rá a figyelmemet), mutatom közelebbről.

028_2.JPG

Elég jól álcázza magát mi? Mutatok egy másikat. Nagyon óvatosan lehet csak megközelíteni őket, mert rendkívül éberek, ez is elugrott egy másodpercre rá, hogy elkattant a gép, de már hiába, megörökíttetett.

031_3.JPG

A déli bejárónál hattyúcsalád tollászkodik. Az egyik süvölvény kölyök ( a hattyú csak felnőttkorára fehéredik ki, kezdetben egészen szürke, vagy egy év mire megnő és "megőszül") elmélyülten rágcsál egy deszkadarabot. Egészen közel hagynak magukhoz menni. Aki csak motorral közlekedik a vízen ilyen látványban nincs része.

033_1.JPG

Hát így múlattuk a délelőttöt. Ebéd előtt, majd ebéd utáni alvás után befejeztem az erre a hétre kitűzött futónövényirtást. Tiszta a terület egészen a fenyőfáig. Ahhoz, hogy megközelítsem, majd megszabadítsam körötte a talajt a mindent beborító kúszónövények tömkelegétől, le kellett vágnom a földig lelógó ágait. ( Azért az látszik, hogy a fenyőfa után mi vár még rám vagy 30 méter hosszan.)

041_1.JPG

Szép nagy kupac lett a zöldekből.

036_3.JPG

Ezek azok a még tavaly levágott cseresznyefa ágak amiket beborítottak.

040_3.JPG

Hogy amit nem tudtam lehúzni a fenyőről azokkal mi lesz nem tudom.

038_1.JPG

A borostyán-szőlő-vadkomló populációból legvirulensebb a komló, gyökerestül kitépni nem hagyja magát, és már egy fél centiméter átmérőjű szálat se tudok elszakítani olyan szívós, metszőollóval kell elvágni. A fenyőfának alighanem nincs más választása, mint hogy miután a talajjal minden kapcsolatát megszüntettem az élősködőinek, ha kiszáradnak, valahogy "lenövi" magáról őket.

Szóval ha lassan is de haladok. Amúgy eszembe jutott, hogy csináltam már hasonlót. Úgy 40 éve vettem egy telket Balatonudvariban. Dúsan benőtte a kökény, galagonya és vadrózsa, csupa olyan növény aminek legalább 1 cm hosszú tüskéje van sok. Egy napon megjelentem ott egy lakókocsival és egy szál machetával ( akkoriban még hajóztam, valahol Malajziában vettem a bozótvágó kést, ott ez munkaeszköz) és elkezdtem vágni. Mondjuk akkor erőm is több volt még, de vagy két évbe telt amíg elfogadható lett a birtok, szóval már nem kellett mindig bakancsban vagy gumicsizmában járkálni rajta. Aztán 12 év alatt egyedül építettem rajta egy házat....aztán most más lakik benne. Ennyit a viziutakról.

 

2 komment

Csütörtök.

2018.09.06. 21:59 :: A Tengerész

Ember tervez... Ugye azt terveztem, hogy mostmár aztán nekiállok a gazolásnak. Ehhez képest másnap mentünk volna piacra a lányommal, induláskor besz@rt a villany csónakmotor.  Piacra mégcsak lehet biciklivel is meni, de a túlpartra a HÉV végállomáshoz már bajos, szóval neki kellett állni szerelni. Ezúttal az egyik szénkefe repedt ketté. Persze ugyanilyet még véletlenül se lehet kapni, nagyobból kellett megmunkálni  méretre. Balra amilyen volt jobbra amilyen lett.004_65.JPG

007_34.JPG

004_65.JPG

Amire összeszereltem beindult az eső. Esett négy napig. Aztán jön J, hogy már nem mer ráülni a biciklijére, mert fél, hogy szétesik alatta. Persze ez csak olyan nőies túlzás, de kétségtelen, hogy kotyogott a hátsó kerék, utána kellett húzni a kónusznak. Akkor már szétszedtem a tengelyt és újrazsíroztam. Sajnos nyolcas van a kerékben, el kell vinni szerelőhöz, mert ehhez kivételesen nem értek, sose csináltam ilyet. De azért a szünetekben irtom a futónövényeket. Valamelyest finomodott a technikám és sokat segített, hogy a több napos eső meglazította a talajt, könnyebben jönnek ki a gyökerek. Olyan 2-3 m2-el vagyok képes végezni egy óra alatt, de ezt nem lehet ezzel a tempóval órákig csinálni, mert nem bírom erővel. Szóval vagy lassítok több pihenőt beiktatva, vagy csak ennyit fogok vele foglalkozni naponta, úgyis mindig van valami egyéb fontos dolog, ma pl. a vezetékes telefont kellett javítanom. Abban bízom, hogy ezel a munkával is meg fog történni az, ami rendszeresen előfordul mással is, hogy ami elsőre nehéz és lassú, az a fogások, a technika, a leleményesebb szerszámhasználat, a rutin alakulásával egyre könnyebbé és gyorsabbá válik. Máris tanultam. Megfigyeltem, hogy a legnehezebbel kezdtem, azzal a hellyel ahova a legtöbbet süt a nap. Ez nemcsak azért volt rossz, mert napon dolgozni hőségben nehezebb, hanem ahol sok napot kap a futónövény ott több gyökeret ereszt. Komolyan. Mintha megállna, hogy " na itt remek helyem van, itt gyökeret verek". Ahol meg árnyékos a terület ott igyekszik átszaladni, sokkal kevesebb és gyérebb a gyökérzet. Valószínűleg ez is belejátszik abba, hogy javult a teljesítményem. Aztán nem arról kell kezdeni az irtást amerre futnak a borostyánok, hanem ahonnan indultak. Ugye a növény úgy működik, hogy egy tőből fakad aztán ahogy kúszik, folyamatosan gyökereket ereszt. A gyökerek a hajtások legvégén  a leggyengébbek, de ez azzal jár, hogy ha az ember ott kezdi felszaggatni akkor hamar elszakad, kevés gyökeret feltépve, lehet újra kikapálni, csákányozni és tépni. De ha a "starthelyéről" kezdem, akkor elsőre nehéz kihúzni a földből, kell a csákány, viszont egyrészt mivel erősebb a szár, kevésbé szakad el, hozza a gyökeret is, másrészt többnyire az egész növény feltéphető egyre csökkenő erővel ahogy az egyre csenevészebb gyökerek tartják a talajban. Na ilyeneket tanul ez ember az amúgy végtelenül unalmas és fárasztó meló során. Miután ez a munka nem nagyon veszi igénybe a szürkeállományt, mindenféléken agyalok közben. Eszembe jut, hogy olyan ez mint egy időutazás, évszázadokat megyek vissza, amikor még minden földmunkát jobbára kézi erővel csináltak. Eszembe jutnak a mediterrán  tájak ahol a sziklás domboldalakra a teraszos műveléshez kézben, meg szamárháton hordták fel batyukban a termőföldet, hogy megteremjenek az olajfák, melyeknek sovány termése a halászattal kiegészítve adta az ínséges megélhetést azoknak a dalmátoknak, görögöknek, akik nem adták kalózkodásra a fejüket. Mára a helyzetük sokat javult, a teraszokon kiszáradnak az olajfák és átadják helyüket a nyaralóépületeknek, a kalózkodás meg  a parton folyik, nem is kell hozzá sokat erőlködni, a turisták ott lobogtatják a bankóikat a kezükben, csak el kell tőlük venni valami felsrófolt árú helyi szolgáltatás fejében. Hát ennyit a gyökerekről.

2 komment

Kedd.

2018.08.28. 17:58 :: A Tengerész

Miután lehűlt a levegő, belevágtam ( a szó legszorosabb értelmében, elsőre csákánnyal) a kúszónövény irtásba. Ez egy nagyon komoly projekt, jó ha a tél beálltáig képes leszek vele nagyjából végezni. Négy óránál tovább nem is vagyok képes fizikailag  csinálni. A "haladósságról" csak annyit, hogy tegnap és ma, összesen úgy 7 óra munkával nagyjából 10 m2-el végeztem. Ezen a részen a kúszónövények a talajt borítják. Így néz ki az a fele amihez még nem nyúltam009_19.JPG

tőle balra amivel már végeztem.

011_20.JPG

A szerszámok kezdetben csákány, majd kézi villás kapa és nyers erőszak, szóval kesztyűben tépni. Balgaság lenne azt hinni, hogy ezzel megszűnt a növényzet, a gyökerek a legnagyobb igyekezet ellenére beszakadnak és ki fognak hajtani, tehát a munka ezzel egyáltalában nincs befejezve. Ezt a területet, ahova a konyhakertet tervezem, majd "gyökérkezelés" céljából fel kell csákányozni, majd felásni, végül kigereblyézni a gyökereket és utána folyamatosan kapálni ami mégis kidugja a fejét a földből. Ahova nem jön kultúrnövény, ott remélem elég lesz a sima fűnyírás. (Gyomirtózni csak a legelegeslegvégső esetben szeretnék.) Akkor jóesetben ha bírom erővel, alkalmas lesz paradicsom és paprika ültetésre. A villás kapálást és a szaggatást szégyenszemre sámlin ülve végzem,

005_56.JPG

állva nem bírnám derékkal. Így is eszembe jutott boldogult édesanyám gyakori mondása, "majd belukad a hátam, olyan fáradt vagyok". Megdöbbentő mennyire ragaszkodnak a növények az életükhöz, félcentis törzsátmérőjű borostyán és egyéb zöldek ( nem tudom mi a nevük, de az ami mindennél rosszabb, fut, benő mindent, olyan erős, hogy alig lehet eltépni de még hozzányúlni se ajánlatos, mert a szára  szúr és csalánoz, ráadásul az apró, milliméternél is kisebb sűrű tüskéi beleállva a bőrbe benne maradnak, csak kesztyűben lehet hozzányúlni) földből való kitépéséhez is már szinte minden erőmre szükség van.

Sz-t rendkívül érdekli a projekt, állandóan talál valami megmorogni, kaparni valót, gondolom apró rágcsálókat.

006_40.JPG

A tejfölösdobozban meztelen csigák várják szomorú sorsuk beteljesülését.

A kitermelt gyökeres növényeket a napon elterítve szárítom és ha megfelelő szélcsendes idő lesz, szigorú felügyelet mellett elégetem a kerti tűzrakóhelyen.

002_97.JPG

A talicskában gyújtósnak való ágak, a vödörben meg a szemét gyűlik. A dinnyehéj az éjszakai csigacsali.

007_33.JPG

Az öreg almafa összeroskadt a termés súlya alatt, az összes vastag ága letört, ki kell vágni sajnos.

084_1.JPG

 

 

5 komment

Vasárnap.

2018.08.26. 23:52 :: A Tengerész

Némi töprengés után úgy döntöttem, hogy nem csónakkal, hanem kerékpárral megyek veteránjárműtalálkozót nézni. Erős  észak-északnyugati szél fújt, a kis villanymotor nem biztos, hogy visszafelé bírta volna az utat. Szerencsére az éjszakai majd ismételt hajnali eső elállt, de azért "lógott a lába" ahogy boldogult anyám szokta mondani. Észak felől közelítve a Trabant sor nyitotta a bemutatót.

037_2.JPG

Ezt a gyönyörű példányt már tavaly (tavalyelőtt?) is megcsodáltam.

038.JPG

Majdnem szembe vele ifjúkorom álomautója, egy 

040_2.JPG

Persze azért "álom" mert örökre az maradt. Mai szemmel a motorteljesítménye és az egyéb technikai paraméterei gyengécskék, ahogy  a komfortja is az, de AKKOR ha megállt egy-egy ilyen, vagy hasonló "nyugati" autó valamelyik budapesti szálloda előtt összecsődült körötte a nép. Tudom a fiatalok ezt már elképzelni se tudják, de áhítattal tapogattuk, néztük a kilométerórán a maximumot, hogy " ENNYIVEL tud menni". A vasfüggöny mögött felcseperedő korosztályomnak azokban az időkben maga volt a csoda, a beteljesíthetetlen vágyak netovábbja, a szabadság lehelete. Az 1960-as évek elején járunk időben. Nekem aránylag korán, ha jól emlékszem 1972-ben lett autóm ( egy Renault 4-es, Frsz. CY-2433), de még akkor is a kevesek közé tartoztam.

041.JPG

Ki ne emlékezne a Zsiguli, majd Lada korszakra! Ezek már nem "igazi" rendőrautók, csak filmkellékek.

002_96.JPG

És itt jön AZ AUTÓ!

082_1.JPG

Igen Ő AZ.

081.JPG

Az ötliteres Musztáng. Beszélgettem a gazdájával, aki újjáépítette ezt az igazi pénisznagyobbítót, minden férfiember ( és tán nőiember) szívét megdobogtató álmot,

077.JPG

079.JPG

miközben valaki tétován megkérdezte, "és mennyit fogyaszt ez az autó"? Gyakran megesik velem, hogy nem gondolkodok mielőtt megszólalok, ezért kiszaladt a számon "NEM MINDEGY!!?"

078.JPG

Még egy búcsúpillantás.

080.JPG

És jön a következő szépség, egy Ford "A" modell.

034_1.JPG

035_1.JPG

036_2.JPG

032_2.JPG

033.JPG

Dániából ( ha jól emlékszem) került meglehetős lepusztult állapotban Magyarországra és a gazdája aki sok fényképpel dokumentálta a felújítás egyes fázisait azt mondta, két év munkája volt mire ilyen gyönyörű lett.

A következő meglepetés ez a GAZ 67-es.

027_2.JPG

De az autó még hagyján, de tessék nézni kik jöttek vele!

025_1.JPG

026_1.JPG

Nagyon megadták a módját!

055_1.JPG

 

069_2.JPG

Itt kérem minden a helyén van. Ásó, kulacs,,

051_1.JPG

"eredeti" rendszámtábla.

050_2.JPG

Miközben bámészkodtam, ha nem is beöltözve, de jött egy hasonló korhű jármű ugyanabból az időszakból.

003_79.JPG

028_1.JPG

Itt is minden részlet a helyén van.

029_1.JPG

 az R105D (vagy 114D, pofára egyformák, csak más frekvencián működnek) dögnehéz "kézi" rádiókészülék amit volt szerencsém a seregben eleget a hátamon cipelni, a Kulikov antennával.

046_2.JPG

hátul meg az apróságok.

047_1.JPG

048.JPG

Amúgy a motorkertékpár szekció így nézett ki.

043_2.JPG

Gyerekkorom rendőr BMW-i szóló

071.JPG

és oldalkocsis változatban.

072.JPG

 de van itt "oldalkocsis" Babetta is.

044_2.JPG

Ha már motorkerékpár, volt gyerekmotorkerékpár pálya is. Ki mondta, hogy a lányok nem olyan bátrak mint a fiúk?

074.JPG

075.JPG

És legalább olyan ügyesek is.

076.JPG

 De nézzünk vissza az autókra! Ami SOHA  nem megy ki a divatból a "kacsa", szóval a Citroen 2 CV

056_1.JPG

Ismét egy szovjet modell az ifjúságom idejéből a Volga, azaz a GAZ 21-es. A rendszámtábla kicsit alágyűrődött az első lökhárítónak, így nem látszik, hogy mégcsak nem is oldtimer, hanem ma is forgalomban lévő, tehát minden mai szabálynak megfelelő autó. Sajnos nem lesz már időm megvárni, de fogadok hogy a mai autók amik kijönnek a gyárból, aligha fognak még 50 év múlva is részt venni a forgalomban.

053_1.JPG

 Itt egy másik, ezt régebben is láttam ugyanitt, azóta se öregedett. ( az autótól jobbra a "Csiga" azaz Cserna Gábor a főrendező... ő mintha egy picit öregedne)

031_2.JPG

Nézzük a tehergépjármű szekciót! Örök kedvencem a Csepel teherautó. Hogy miért? Édesapám sofőr volt. 1901-ben született és bár eredetileg műszerész szakmát tanult, de sofőr lett, pályafutása egybe esett az automobilizáció hőskorával. Vezetett még olyan autót aminek fából voltak a kerekei és lánchajtással működött. A Ford T modellt csak úgy hívta "szakállas Ford". Volt taxis a "szürketaxival",  és a második világháborúban már mint túlkorost hívták be, hogy üzemanyagszállító tartálykocsikat vezessen a szovjet fronton, ahonnan  a századából csak maréknyian tértek haza, mert ha egy benzines autó találatot kapott azt nem lehetett túlélni. Volt néhány szörnyű története, egyszer lehet, hogy elmesélem őket. Visszatérve a Csepel autóra, amikor kissrác voltam, nyári szünetben ha egynapos utakra ment ( ritkaság volt, mint a Gyár és Gépszerelő vállalt sofőrje általában többnapos, gyakran egész hetes útra ment), engem is elvitt magával, ott volt a helyem középen közte és Mihály a kocsikísérő közt.  Ez a 344-es , a honvédség számára kifejlesztett terepjáró változat.

014_6.JPG

Beültem fényképezni a "régi helyemre".

063.JPG

Nagyon komoly a műszerezettség.

 

060_2.JPG

061_2.JPG

Nem úgy mint ezen a MÁVAG autóbuszon

017_6.JPG

de hát ez egy kicsit korábbi évjárat.

019_6.JPG

Gyönyörű állapotban van,015_8.JPG

016_5.JPG

013_13.JPG

elképesztő lehetett az a munka amit beleölt a gazdája mire ilyen lett.

 Ez egy kicsit modernebb Ikarus, amikor megjelentek az első ilyenek, úgy hívtuk Angyalföldön, hogy "nejlon busz"

059_2.JPG

ezt már a múltkor is megcsodáltam, nem tudtam akkor se szabadulni a gondolattól, hogy csak fel kell rá szállnom ( 20-as busz, indul a Keletitől és megy Angyalföldön át Újpestre) és nemsokára otthon vagyok a Frangepán utcában ahol édesanyám vár a vacsorával. :((

Egyszer volt egy ilyen Nisa mentőautóm 11000 Forintért vettem, az országos mentőszolgálat selejtezte le. 

024_2.JPG

 A "létező szocializmus" általános válságára való tekintettel felhagytam a mérnöki pályával és villanyszerelőként dolgoztam, de fontolgattam, hogy fagylaltos leszek és ebből akartam mozgó fagyisboltot csinálni. De aztán másképp alakultak a dolgok és mégis visszamentem mérnöknek, mert megbukott a szocializmus, a rendszám nélküli mentőmet meg elvitték a közteresek.

A végére még az extrák. Öreg traktorok, amiket szemmel láthatóan még ma is üzemszerűen használnak.

004_64.JPG

005_55.JPG

007_32.JPG

008_30.JPG

Nézzük csak az adattáblát!

009_18.JPG

Micsodaaa?? Mindössze 28 LE? Hisz az csak kettővel több mint a Trabanté! De mecsoda különbség! Merthogy a lényeg az áttétel és a nyomaték. EZ a 28 lóerő kihúz a sárból egy elakadt százlóerős "városi terepjárót".

006_39.JPG

 Az extrákhoz tartozik egy csodálatos  látványosság, egy antik lokomobil.

023_2.JPG

Az üzemanyag egyszerű

065.JPG

A kenés is egyszerű, gravitációs úton működik.

022_3.JPG

A biztonsági szelep súlyterhelésű.

066_2.JPG

Amikor a gőznyomás megközelítette az 1 bart a gazdája be is indította és szépen ketyegett, az eredetileg mezőgazdasági gépek hajtásra szolgáló, ökrök által vontatott gőzgép.

 Volt még fegyverkiállítás is, nekem, volt  sorkatonaként kevésbé érdekes mint a fiatalságnak.

020_8.JPG

Fő az egészség... akarom mondani a gulyásleves a gulyáságyúban.

042_2.JPG

 Miután jól kinézegetem magam, visszamentem a Viza nevű hajóra ahol leraktam a bringámat. Béla ex bócman exkollégám épp a hajót mutogatta a "tovarisoknak".

083.JPG

Alig hogy hazaértem rákezdett az eső, én megúsztam, de nagyon sajnálom a kiállítókat, meg azokat a nézelődőket akiknek a szórakozását aligha javította ez a randa idő, ami nem tudott legalább egy napot várni, ha már ilyen sokáig húzta a nyár.

 

3 komment

Péntek.

2018.08.24. 17:46 :: A Tengerész

Emlékszik még valaki rajtam kívül a nálunk valamikor a '60-as '70-es évek fordulója környékén TV sorozatban vetített "Hosszú forró nyár" című filmre? hosszo_forro_nyar.jpgNos ez járt az eszemben, miközben Amapolán a napkollektor vízhőfok szabályzóját átállítottam "kevesebb napsütés" funkcióra. Merthogy nézve a meteorológiai előjelzést, bár pillanatnyilag szinte elképzelhetetlen, de nemsokára lehűlés jön. Na nem nagy, de akkor is vége a nyárnak. Sajnos pont a hét végére jelez esőt, sőt viharos esőket, pedig oldtimer járműfesztivál lesz itt nálunk és azon muszáj ott lennem. Sebaj, majd legfeljebb vízhatlant, gumicsizmát  veszek fel, de mindenféleképpen odacsónakázok. Ma még egész nap forróság volt, csak annyit voltam kint a napon amennyit muszáj volt, mert fizikai aktivitást ebben a hőségben nem kívánkozott kifejtenem.

2 komment

Szerda.

2018.08.22. 12:01 :: A Tengerész

Nézem az időjárást a "Szilárdnál". ( tudom hogy halott, de nekem az http://www.eumet.hu/ időjárás oldal mindig "A Szilárd" marad) Még ez a hét a hőség hete, de vasárnapra már 10 fokos lehűlés várható. Ideje. Én bírom a meleget, de ez ami már több mint egy hónapja megy azért sok. Nemcsak nekünk embereknek. Reggeli sétáinkon figyelem a növényeket. Az akácfák, félig a vízben növő fűzfák és jegenyék kivételével (utóbbiaknak alighanem a gyökerük is olyan mélyre nyúlik amilyen magasra a lombozatuk) minden kornyadozik. A kedvenc cseresznyefák, amikről olyan jóízűeket szoktam lakmározni a reggeli kutyázások során, az útbaeső sajnos vad, ezért apró savanyú termésű almafa és minden egyéb alacsonynövésű lombos fa kornyadozik, a leveleik összesodródnak a szárazságban. A korábbi bőséges esők hatásának már nyoma sincs. Csak nehogy valami ökör elkezdjen gazt égetni, mert úgy járhatunk mint szerte a világon amiket esténként a híradókban látunk, hogy erdőtüzek pusztítanak el településeket. Mert az valami betegség, hogy hétvégén leszabadul a nép a " büdös Pestről" a telekre friss levegőt szívni és éget mindent, fojtó füsttel borítva be a tőle leeben lakókat.

Így jártak egy vitorlással amit kölcsönözni lehet velünk szemben egy lakóhajóról.

001_117.JPG

Ez már a lekopaszított árboc. Motorral próbáltak teljes sebességgel átszáguldani a híd alatt, persze elakadtak és a szálingoknál megrogyott az alumínium árboc. Optimista voltam és biztattam a tulajdonost, hogy ki tudjuk egyenesíteni, de sajnos tévedtem. Kivittük a partra ( a képen a lakóhajó tejére van fektetve) és az ott heverő acélszerkezetre rögzítve láncos flasencúggal húzattuk, nagyon komoly erő kellett hozzá, hogy  egyáltalán az egyenes állapotig eljussunk vele, de ugye ahhoz, hogy a sprőd duralumínium ( AlMgCuMnSi) kiegyenesedjen, kicsit túl kellett volna görbíteni, de eltört ott ahol a szálingok alatt enyhén meghorpadt a profil. Szóval hatalmas erő kellhetett ahhoz hogy így elgörbüljön, nem mindennapi hülyeség volt ez az ütközés.

Szólj hozzá!

Szerda.

2018.08.15. 08:59 :: A Tengerész

Ráckevére tegnap beszökött az ősz. Este jött viharral és zuhogó esővel ( amíg kiszaladtam az akkor még csak csepegő esőben lehajtani a hajón a nyitott ponyvabejáratot, amire visszaértem bőrig áztam), szóval nem  "a kánikulában a halk lombok alatt suhant nesztelen", hanem tört zúzott, ma reggel a kutyasétáltatás közben alig győztem kerülgetni a letört vastag ágakat a parti ligeterdőben. Miközben a meteorológia a hőség visszatértét jósolja, egyelőre  fel kellett húzzak egy zoknit a fázó lábamra. Azt hiszem vége a nyárnak. :-(

Mindegy, ez van. Ha VALÓBAN enyhül a hőség, akkor indul egy küzdelmes projekt, a teljes birtok borostyántalanítása. Mert már a létünket veszélyezteti ez a burjánzó növény. Ha valakinek van praktikus ötlete az általam idáig ismert, láncfűrész, karos- és kézi metszőolló, csákány, balta, irtókapa megoldáson kívül, az bátran javasoljon, mindenre nyitott vagyok.

002_95.JPG

003_78.JPG

A borostyán az előző tulajdonos ötlete volt, hogy milyen jópofa lesz ha majd befutja a sivár drótháló kerítést. Hát csak az egy heti megfeszített munkámba került a nyár elején, hogy megszabadítsam tőle a sufnit, mert azzal fenyegetett, hogy a puszta súlyával  összedönti. Ez most egy kicsit nagyobb falat lesz.

12:22  Nemcsak borostyán van. Nem tudom mi ez, de szúr, csalánoz a szára, nem győzök vakaródzni tőle. És van belőle többféle. Kúszik mindenre. Gondolná valaki, hogy ez egy fenyőfa?

004_63.JPG

Alul már leirtottam róla a kúszómászókat

005_54.JPG

De a tetejére nem tudok felmenni. Van szőlő is. Volt nyomokban egy quasi lugas, de még idejöttünk előtt összedőlt. Kitermeltem a kukába, a szőlőt meg (gondoltam én) kivágtam, mert nem értek hozzá. De valahogy a föld alatt elnőtt minden irányba ( tudjátok, mint amikor Horthy üldözte a kommunistákat és ezért a mozgalom a föld alá kényszerült) és bosszút áll, támad mindent ami nem ő. Még várnom kell pár hetet, a leszámolás elnapolva, mert még ebben a 25 fokban is ömlik rólam a veríték akkora erővel kell tépni szaggatni az esetenként 1-2 cm vastag indákat és a sok szúrós miatt muszáj beöltözni.

10 komment

Szerda.

2018.08.08. 10:19 :: A Tengerész

J beváltotta a Penny Market jutalompontjait egy plüss kutyára. Sz meg van érte őrülve. Elsőre nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy nem élő kutya és mindenáron játékra akarta csábítani. Aztán elhatározta, hogy megregulázza ezt a passzív nyavalyást, ami semmibe veszi őt, el kellett venni tőle, hogy ne tépje cafatokra, bár én azt mondtam, hogy hagyjuk, legalább egy kacattal kevesebb, de J inkább kimosta és kiakasztotta száradni a kertbe a drótra.002_94.JPG

13:57 Csak tespedtem idebent a hűvös szobában, még az álom is elnyomott. Aztán felébredve elszégyelltem magam, mondom ez mégse járja, kimegyek valami értelmes tevékenységet űzni, eltakarítom a stégről a második napja ott száradó hínárkupacot. Megyek hátra a talicskáért a kerti budiba ( ez az eredeti funkciójától megfosztott bódé a talicskatároló), hát látom, hogy valami szétszaggatta a villanypásztort. A kutya nem lehetett, az annyira fél tőle, hogy a közelébe se mer menni, valami idegen állat lehetett. Aggódtam, hogy mivel a földön feküdt gubancban a karámvezeték, tehát folyamatosan földzárlatban volt, megártott neki, de miután megjavítottam vidáman dolgozott tovább. Na kigurítottam a taligát a stégre és betrógeroltam a hinarat a komposztáló ketrecbe, aztán a köteles vödörrel 5-6 merítést húzva a Dunából, söprűvel lemostam a stéget, de éreztem, hogy ennél többet nem bírok ki a tűző napon. Most idebent ülök és még a térdemből is folyik az izzadtság.  Így még nem jártam, hogy kifogott rajtam a hőség. Most vagy a meleg túl nagy, vagy én puhulok az idő múlásával. ( azt hiszem mindkettő)

8 komment

Kedd.

2018.08.07. 10:39 :: A Tengerész

Tombol a nyár. Azt kell mondjam, hogy bár gyakran zavaró a hirtelen jövő felhőszakadás, utána meg kifejezetten kellemetlen a hőséggel párosuló, izzasztó, fullasztó párásság, mégis örülhetünk, hogy  nedves minden ( este és hajnalban csorog a lekondenzált pára mindenről), mert nem fenyeget talán bennünket olyasfajta veszély mint a mediterrán országokat, ahol a szárazságban pusztító tűzvészekről értesülhetünk nap mint nap. Mert ilyenkor derül ki mekkora veszély is a "zöldben" lakni. Ráadásul ugye a magyar az meg rebellis nép, mit neki a nyári tűzgyújtási tilalom, vidáman felgyújtja akár szélviharban is a kerti gizgazt.

Ha már "zöld", burjánzik minden, remek dolog a nagy kert, de vesztésre állok vele szemben, elnyomnak a növények. Ebben a hőségben semmi ingerenciám kaszát kapát ragadni, na ezzel visszaélnek, a telek jórésze áthatolhatatlan dzsungellé változott, ha kicsit csillapul a meleg komoly intézkedéseket kell tennem. Tegnap nekiálltam a parti fűzfa lelógó ágait megrendszabályozni, mert már a hajóra is gond volt kimenni, annyira rányomult a stégbejáróra, ez különösen viharban volt kellemetlen amikor korbácsként csapódtak az arcomba a leveles  fűzfavesszők. Magastartásban dolgoztam a  kézi sövényvágó  ollóval, hát mit mondjak, a karom nehezen bírta. Amikor a nagyjával végeztem,  leheveredtem az árnyékba pihegni. Pedig még az ígéretem teljesítése hátra volt. Merthogy a növények nemcsak a szárazföldön támadnak! J második hete nyúz, hogy csináljak valamit a hínárokkal, mert az őt nagyon zavarja,  csípnek, szúrnak amikor bemegy a stégről a vízbe. Engem különösebben nem izgatnak, igaz én nem lubickolok annyit mint ő, de miután megígértem, hogy  teszek valamit az ügyben, nem halogathattam tovább. A régi, Balatonon bevált módszert alkalmaztuk, kihúztunk egy láncot a fenéken, két végén kötéllel húzva, a szomszéd stégről, meg Amapoláról bekerítve a hinarakat és fél óra alatt szépen kitakarítottuk  a  sekélyvízes fürdőbejárót.

001_116.JPG

Aztán jót fürödtünk, kellett is, mert engem a hinarazás után különösen összefröcskölt az iszap.

Él egy szárcsapár előttünk, van négy tüneményesen aranyos  pirosfejű fiókájuk,

szarcsa3.jpg

kihasználtam az alkalmat és becserkésztem őket, a vízen a Polifoam úszóban lebegve olyan 10 cm/ sec sebességgel megközelítettem  őket és a végén 1 m-ről gyönyörködhettem benne ahogy apjuk, anyjuk eteti a csöppségeket. A víz olyan meleg volt ( reggel néztem a hőmérőt aminek az érzékelője a hajó fenekébe van beépítve, 29 fokot mutatott ) hogy szinte akármeddig benne lehetett maradni mozdulatlanul és  egyáltalán nem fáztam.

Szólj hozzá!

Szombat-vasárnap.

2018.08.04. 17:23 :: A Tengerész

4-e szombat. Olyan meleg van, hogy semmilyen hasznos tevékenységet nem tudok végezni. Délelőtt még elcsolnakáztunk a piacra némi zöldségért, gyümölcsért meg a szokásos, reggelihez való libatepertőért, kenyérért, de aztán már csak a túlélésre hajtottunk. Ez már nekem is sok. A meleg elálmosít, leginkább csak aludnék. Amikor felébredek kicsit lógok a neten ( ebbe valahogy belebotlottam, eleinte nem is tudtam mit készítenek, csak a közepe táján jöttem rá, fantasztikus munka),   https://www.youtube.com/watch?v=t4mSNSd014g  aztán megint alszom. Csak a kutya aktív, ebéd utáni alvásomkor időnként bejön, megnézi nem ébredtem e már fel (tudja, hogy akkor jön a séta) aztán szomorúan kiballag és leheveredik vagy az ajtóba, vagy a matracára a cserépkályha elé, J mondja, hogy ezt olyan negyedóránként megismétli, de rendes, nem ébreszt fel. Aztán ha megyünk, nem érdekli a hőség szalad mint a villám. Igaz amikor visszatértünk azonnal összedőlt a tornácon az árnyékban. 

5-e vasárnap. J reggel korán kelt, vízibiciklivel mentek E-ékel a Pennybe bevásárolni. Nagyon stabil vízijármű a katamarán testével ( a régi típusúak közül való, ezen nincs vízicsúszda, szóval a súlypont is alacsonyan van, igaz a freiboardja nem túl magas. Motoroztak, szóval a biciklit nem a pedállal, hanem külmotorral hajtották. Egyszercsak egy motorcsónak elrepesztett mellettük fél méteres hullámokat verve. E gyorsan megváltoztatta a menetirányt, mert ekkora hullámzástól lesodródtak volna a decken felhalmozott szatyrok, de még fel is borulhattak  volna, szóval "venni kellett" a hullámokat. Ennek az volt a  következménye, hogy nekimentek egy horgászbójának. Tudnivaló, hogy a horgászok magántulajdonuknak tekintik a folyó minden négyzetcentiméterét, a vízen való közlekedést kizárólag beetetés céljából gondolják indokoltnak, az egész folyó tele van az etetett helyeiket jelző, vízből kiálló karóikkal, vízen úszó szarjaikkal. Na egy ilyen, flakonokból összegányolt vacakra akadtak fel. "Természetesen"  az egész szituáció nautikai vonatkozásaiból a horgász semmit nem fogott fel, a monostabil agyával csak annyit regisztrált, hogy az ő tulajdona megsértetett, ezért heves ordítozásba kezdett.  Hogy mért nem lehet azt a bóját kikerülni, hogy mért nem elég széles nekik a Duna és hogy biztos nincs vizijártasságijuk. Eszembe jutott egy régi eset, iszonyú vihar csapott le a Balatonra Földvár - Keszthely túraversenyen és voltam szerencsés 25-ös jolléval felborulni Fonyód előtt. A partról a horgászok látták a borulást és azt is, hogy egy, a nyílt vízen kint álló stéget arrébb tesznek a hullámok, majd felborítják. Egyből összerakták az eseményeket és amikor a felborult, majd árbocától megfosztva visszaállított  hajóval kievickéltünk a partra, készen volt az elképzelésük, hogy nyilván azért borult fel a stég, mert nekimentem, ergo fizessem ki a kárt. Az, hogy egy karc nincs a hajón a vas stéggel való esetleges összeütközéstől, nem számított érvnek. A végén némi erőt kellett mutatni, hogy elkotródjanak vackaikba.( szerencsére nem volt nehéz, Ákos, az egyik mannschaftom 100 kilós birkózó volt és hamarosan a Port Lacajból is érkeztek tucatnyian segíteni). Pár napja  Sári Pistát, aki csónakokat ad bérbe átkozta meg a horgász  szomszédja, hogy "robbanna le az összes motorod"... és lőn, másnapra két motor beállt. Szétszedve megbizonyosodott, hogy "valaki" cukrot tett a benzintankokba. Micsoda véletlen! Szóval a horgász márcsak ilyen.

Szólj hozzá!

Szerda.

2018.08.01. 18:00 :: A Tengerész

Tegnap meghozták a két raklap fabrikettet.  Mit mondjak láncban adogattuk le hárman a kocsiról a kötegeket a kapuban rakásolva, aztán amikor elment a két ember aki hozta sietve betalicskáztam a tornác alá, nehogy odakint kapja a mostanában hirtelen érkező esőt. Hát mire bent volt mind, remegett kezem lábam, de túlvagyok rajta. Ma csak piacoztunk egyet csónakkal, azon kívül, hogy pár nagyobbacska dinnyét becipeltem mást nem is csináltam. Vettünk mézédes befőzőparadicsomot, kifejezetten a magja miatt, jövőre ültetek belőle, mert elegem van a Tescos, Lidlis  ehetetlen, íztelen paradicsomokból.002_93.JPG

Ebben a hőségben a hideg dinnye a fő táplálékunk ( én kenyérrel, sajttal, kolbásszal, libatöpörtyűvel hígítom), Judit többet, én kevesebbet megyek a Dunába feredőzni, mindenesetre tegnap a tüzelő rakodás után talpig porral borítva nagyon kellemes volt a hullámok közé merülni. A víz olyan meleg, hogy szinte akármeddig benne lehet lenni, nem fázik az ember.

Szólj hozzá!

Vasárnap.

2018.07.29. 17:36 :: A Tengerész

Piszok meleg van. Még a nappaliban is 28 fok van, az árnyékolt és átszellőztetett  télikertben már 35, a napon meg a fene tudja. Most jöttünk vissza Sz-el  a délutáni sétából, hát még a kutya is összedőlt az ámbituson az árnyékban amint hazaértünk. Pedig tegnap regel még fáztam is kicsit amikor hajnalban zuhogó esőre ébredve kimentem az ég alá.003_77.JPG

De hamar elállt, aztán kisütött a nap és olyan párásság lett mint a trópusokon. Amúgyis teljesen olyan minden mint monszunidőszakban Malajziában, amikor vagy szakad az eső, vagy perzsel a nap és 95 % a relatív nedvességtartalom. Nézem az időjárástérképet abból az alkalomból hogy arrafelé jár már a Golden Globe élmezőnye, egyenlítői Afrikában "csak" 30 fok van, míg Budapesten 33.

Csütörtökön Siófokon voltam három technikumi osztálytársammal egy negyediknél, akinek a hajóján kimentünk megnézni a Kék Szalag siófoki bójakerülőjét. Pető Vili úgy invitált minket, hogy "gyertek amíg lehet". Hát igen, nekem új volt a szomorú hír, ismét meghalt két volt osztálytársunk, Honti Feri és Sedlmayer Józsi. Hullunk mint  a legyek, már tízen nem élnek a 30 fős osztályból.

Rengeteg hajó volt, 600 felett neveztek, a könnyű szélben a többtestűek egyértelműen uralták az élmezőnyt. csináltam egy rakás képet, de megüt a guta (már megint a szoftverek packáznak velem) ami korábban simán ment, összedugtam a kamerát a pc-vel és máris le tudtam tölteni, most meg azt írja ki, hogy az eszköz nem kompatibilis, cseréljem ki. Van ötlete valakinek? A kamera ilyen

https://www.youtube.com/watch?v=5fI9ABlVs8c  az operációs rendszerem Win 7.

Ezeket a Kara Laci csinálta.balaton_2018_07_26.JPG

balaton_2018_07_26-2.JPG

Amúgy henyélek, esszük a jégbehűtött görögdinnyét és nyaralunk.

Szeretem ezt a zenét. Tudom, hogy kommersz, meg hatásvadász, de hát hol van az megírva, hogy csak Kurtág, meg free jazz? Azt hiszem a következő ez lesz a amit megtanulok harmonikán ez lesz  https://www.youtube.com/watch?v=IjmU_J50xSo

Ez itt a bécsi közönség, ez meg az ő zenéjük.  Amúgy a fuvolás igazi virtuóz, persze nagyjából mindenki az a zenekarban.  https://www.youtube.com/watch?v=MiQmPfgci9Q

Amúgy fantasztikus a mexikói közönség.  https://www.youtube.com/watch?v=U3HKC67A__o

Ilyen érzelemvihar nálunk elképzelhetetlen. (a klarinétos, Manoe Konigs aki az előző felvételen a skót dudát fújja időközben sajnos meghalt rákban). 

Ma feltett valaki valamelyik fórumon azt a kérdést, hogy Orbán Viktor mért nem a saját országában a saját népe előtt jelenti be a stratégiai döntéseit, mint most is a székelyföldi Tusványoson, hogy egész Európát készül bekebelezni. Szerintem olyan ez mint amikor én egy félreeső helyre vonulok el fingani.

2 komment

Vasárnap.

2018.07.22. 20:56 :: A Tengerész

Most lett vége az ATV "Heti napló" című műsorának. Valamelyik hajós facebook oldalon olvastam is, hogy vasárnap este lesz ez a műsor, amiben szó esik majd az egykorvolt magyar tengerhajózásról, tegnap még az eszemben is volt, hogy megnézem, de mára persze tökéletesen megfeledkeztem róla, ezért hálás vagyok Ádám Sanyinak, hogy a műsor kezdetekor felhívott figyelmeztetni. ( ha valakinek kedve van megnézni, biztos megtalálja az ATV archivumában). Az a ritka véletlen van, hogy a meginterjuvolt öreg tengerészek mindegyikével hajóztam annakidején. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy mennyire megöregedtek, én csupa ifjú emberre emlékeztem. Meg is kérdeztem J-t, hogy én is ennyire öreg vagyok e és hát azt mondta, hogy igen. De hát magamat már megszoktam a tükörben, de a Dobozi Gabi, aki akkor még gépaszi ( tengerész-zsargonban a gépápoló ) volt, amikor az M/S Petőfin voltunk együtt20180304130847_05.jpg

hogy meghajatlanodott és valóban igaza van a Juditkának, felettem is elrepült az idő

20180304130847_03.jpg

Vámos barba az M/S Újpesten volt parancsnokom, a Balás Gabival meg  vagy az M/S Budapesten, vagy az M/S Petőfin voltam együtt, amikor még kormányos matróz volt. De mi legalább élünk, nem úgy mint  sok régi tengerészkolléga, meg hajó, amit előbb elloptak, majd eladtak, majd szétvágtak valahol kohóalapanyagnak. Pedig mintha ma lett volna amikor itthon voltam szabadságon és az első hajómat a "Tengerészt" (amiről a balatoni nevemet kaptam ami aztán általános nicknevemmé "nemesedett" ) építettem Budán egy hegyoldalban és a 12 méteres árbocát a Dobozi Gabival két biciklire kötözve toltuk át a Tömő utcai Alukertől  fél Budapesten ( hogy megspóroljam a szállítási költséget), többek közt a Kelenföldi Pályaudvar gyalogos felüljáróján keresztül nagy óvatossággal, hogy a kilógó vége hozzá ne érjen a vasúti felsővezetékhez, mert akkor ott égünk porrá, aztán meg az "Osztyapenkónál" keresztbe az autópályán, egyszerre zárva le az oda-vissza forgalmat. Szóval daliás idők voltak azok, ahogy mi is azok voltunk. Ennyit a nosztalgiáról, majd ha megint betelesedik, beszkennelek megint egy csomó diát azokból az időkből.

De egyelőre mindig van valami sürgősebb. Például ugye az egész nyáreleji menetrendemet felborította a franciaországi felkészülés, így csúszott a Tequila vízrebocsájtása és nem értem rá foglalkozni idáig a kilukadt napkollektorral sem  a hajón. Az történt ugyanis, hogy amikor a nyár elején fel akartam tölteni kollektort és a bojlert, egyszercsak elkezdett ömleni a kollektorból a víz. Miután nem értem rá vele foglalkozni, így villanybojlerral melegítettem a vizet tegnapelőttig a hajón. Csütörtökön végre eljutottam hozzá, hogy leszereljem az egészet, kicipeljem a partra asztalra, lebontsam a polikarbonát előlapot és belenézzek. Abban biztos voltam, hogy a téli fagy intézte el, pedig leürítettem, de ezek szerint a sarkából nem folyt ki a víz, mert ezt tette.002_92.JPG

A bal alsó sarokban látszik ahogy a fagydugó szétnyomta a csövet.003_76.JPG

Visszakalapáltam a kidudorodást és beforrasztottam, visszaraktam a helyére, bekötöttem, feltöltöttem vízzel és este már azzal zuhanyoztam amit a nap felmelegített 38 fokra. Hagytam három napig lefedés nélkül, hogy bizos legyek benne nem folyik sehol, holnap visszarakom rá a tetőt és ez is kipipálva. 

Folyamatos projekt a meztelencsigára vadászás. Az a helyzet, hogy minden szépet felzabálnak a kertben, a virágok levele olyan mintha söréttel lőtték volna szitává. Most az a módszer, hogy estére kirakjuk a görögdinnye héjakat és amikor már besötétedett elemlámpafénynél begyűjtjük róla a rajta lakmározó  dögöket. Pár nap alatt összeszedtünk többszázat. A Dunában végzik,  a rákok szerintem nagyon örülnek nekik, legalábbis a szakirodalom szerint szeretik a csigákat, rák pedig van bőven errefelé. Ugyan van segítőnk is a csigák elleni harcban005_53.JPG

de alighanem ezzel a mennyiséggel ő se bír el.

 

6 komment

Szerda.

2018.07.18. 21:39 :: A Tengerész

Na ilyen lett a kályha tűztér,

001_115.JPG

hétfő délre kész is voltam ezzel a mini projekttel. Azt hiszem a cserépkályhába nem szabad begyújtani csak ha teljesen kiszáradt az agyagozás, hát úgy októberig lesz rá ideje.

Némi, nem túl hosszú töprengés után stratégiai döntést hoztam. Felhagyok a hagyományos fafűtéssel. Egyre drágább a tűzifa, már 42000 forintért adnak (plusz szállítás) egy erdei köbméter bükkfát itt helyben. A bükkfa  sűrűsége katalógus szerint 0,68 g/cm3, azaz egy köbméter az 680 kg. Az erdei köbméter az 1 x 1 x 1,7 m, mert a tapasztalat szerint ennyi kalodába összerakott "kuglifa" ad ki egy köbméter színfát. A fuvaros szerint ugyan egy kaloda az megvan 10 mázsa is, de szerintem ez kizárt. Senki se olyan hülye a fakereskedők közül, hogy egy tonnásra megrakjon egy kalodát, ha csak 680 kg kell hogy benne legyen, én inkább az ellenkezőjére gyanakszom, szóval hogy még annyi sincs. Ami a fuvarost megtéveszthette, hogy a fizikakönyv nyilván a nulla nedvességtartalmú fára vonatkozó adatot adja meg, márpedig ilyen csak a számtanpéldában van, ha a fa "jó száraz" az olyan 15-20 % közti nedvességtartalmat jelent, tehát akkor az egy kaloda az már 800 kg. De ha nem "jó száraz" (mitől is lenne az, fene tudja mikori vágás és kint állt a telepen az esőben) akkor már valóban közelítheti a tíz mázsát. Viszont a víz tudja  a fizikát, szóval nem ég, ergo nem számolhatok mással csak azzal, hogy jóesetben 42000 forintért 680 kg bükkfát veszek. A bükkfa fűtőértéke 15,62 MJ/kg, 680 kg az 10621,6 MJ, azaz 252,895 MJ fűtőértéket veszek minden egyes  1000 forintomért. Utánanéztem a fabrikettnek.  A fűtőértéke 19MJ/kg és találtam a neten ( http://pelletexpert.hu/ ) 62 Ft/kg áron, azaz ezer forintért 306,45 MJ-veszek. A különbség 21 %.

 És itt most egy  javítás következik a post írása utáni nap. ANNYIRA meg voltam győződve róla, hogy MINDENFÉLEKÉPPEN drágább a fűtés a brikettel és már csak az a kérdés hogy mennyivel és hogy ez mennyire éri meg nekem, hogy a kapott eredményt kritikailag nem is értékeltem ( pedig technikumi osztályfőnököm  figyelmeztetett anno, hogy  ez nagyon fontos, mert akkor nem fordulhat elő, hogy az ember méretez egy varrógépmotort és kijön egy erőmű teljesítménye), hogy így folytattam: "Szóval ennyivel drágább, de nem kell baltával dolgoznom vele egy hétig amíg felaprítom (tavaly megszenvedtem vele a tűző napon, nem igazán vágyom idén ismét ilyen sportteljesítményre, szóval ez is az öregedésblog része), nincs kockázat, hogy a szemre tömör rakat belülről meg olyan "szellős", tele van széthasogathatatlan elágazásokkal, csomókkal, amikkel csak a láncfűrésszel lehet  elbánni, sokkal egyszerűbb vele a tüzelés, mert nem kell trükközni, hogy fér be az épp soron következő darab a kályhaajtón, kevesebb a hamu, tökéletesebb az égés, úgy döntöttem, hogy ezek az előnyök megérnek 21 % többletköltséget. Meg is rendeltem, két hét múlva hozzák. Mondjuk a két raklapnyi "Pini Kay" márkanevű fabrikett szállítása, miután Érdről jön, a háromszorosa  a helyi szállításnak, de még így is azt gondolom, hogy nekem megéri." De az imént, szóval a blogbejegyzés megjelente utáni napon felhívott kedves olvasóm, Sün barátom, hogy elb@sztam az okoskodást, ha ugyanannyi pénzért több fűtőértéket veszek, akkor nemhogy drágábban, de 21 %-al OLCSÓBBAN fűtök mintha kalodás bükkfát veszek. Na ugyehogy öregedésblog!

 

  

4 komment

Vasárnap.

2018.07.15. 13:03 :: A Tengerész

Mondtam, hogy a végére szinte csak az öregedésről fogok beszámolni. Tegnapelőtt, jó szél volt, mondom ha már bent az árboc a Tequilában menjünk vitorlázni. Kint derült ki, hogy nem is annyira jó szél az a "jó szél". Hol kapaszkodni kellett, kiülni keményen a hajót, hol meg leebe ülni, mert fejbevert a bum, annyira leállt. Ehhez a rövid ideig tartó heves pöffök 90 fokos szélfordulókkal érkeztek. Ugye ilyenkor elsőre megdől a hajó amíg meg nem indul, aztán jön a rohanás, de ahelyett, hogy ez az állapot maradna, hirtelen vagy leállt, vagy szembevágott. Vasaltunk úgy két órát, de annyira utáltam az egészet, meg el is fáradtam, hogy inkább hazamentünk. Azt hiszem még pár évvel ezelőtt is, ha módjával, de élveztem volna a dolgot. Most meg nagyon nem.  

Ha már öregedés, tegnap hirtelen eszembe jutott ránézni hányadika is van. Jéé 14-e, elgondolkodtam mikor is van a születésnapom, 15-én vagy 25-én ( mindig megzavar, hogy a névnapom június 25. a születésnapom meg július 15.), ma jöttek is a Facebookon a jókívánságok szóval ma 73 éve születtem, holnaptól 74 leszek. Ez egy olyan babonás becsípődés nálam, ami jó régen tart. Kisgyerek koromban nagyon szerettem volna öregebb lenni mint ami vagyok és amint elmúlt egy születésnapom azonnal eggyel több évesnek neveztem magam. Teltek az évtizedek és ez valahogy így maradt. Most már fiatalítanám magamat, de valahogy ódzkodom ennyi idő után változtatni egy 70 éve tartó szokáson.

Születésnapomra megleptem magam egy projekttel. Judit régen panaszkodik, hogy valahol visszajön a cserépkályhából a füst, én nem nagyon éreztem, de hát az ő orra olyan mint a vadászkutyáé. Volt egy tippem, hogy a fatüzelésű kályha rendeltetés szerint tömör tűztalpa alulra légáteresztővé vált. A kályha ha vegyes tüzelésű lenne akkor itt rostély lenne, alatta hamutér, elől hamuzóajtóval, helyette a tűztalp alatt levegő van csak, átszellőztetve az ajtó helyén ráccsal. Nekiálltam megvizsgálni, azért ERRE nem számítottam.003_75.JPG

Naná, hogy lefolyt a tűz a tűztér alá. De miután a hamu és a törmelék kitöltötte a nyílásokat, tüzeléskor nem vettük észre.  Agyagot már korábban rendeltem a neten, most aláfalazok téglával, majd tetőcseréppel meg agyaggal befoltozom jobb oldalt fent a nagy, alul meg a kisebb lukat. Miután a kép elkészült, az egész jobb oldalt kibontottam. Elég szarul csinálta meg az ismeretlen mester, nemhogy samott téglát, de mégcsak rendes téglát se használt a tűztalphoz (mondjuk a samott fafűtésnél nem is indokolt), pár élére állított kisméretű téglára tetőcserepeket fektetett, naná, hogy nem bírta a terhelést, beleértve a hasábfák súlyát, a tüzelés közbeni koccanásokat, egyéb mechanikai igénybevételt és kivált a tűzterhelést. Szívesebben használnék csak téglát, de a méret miatt nem tehetem, muszáj nekem is cserepet használnom, de ha rendesen, tehát nem csak úgy ritkán mint a kályha csinálója, alátámasztom téglával jó lesz. Szerencsére az ács Józsinak volt bontott hódfarkú cserepe, kaptam tőle 4 darabot és csak 100 m-t kellett érte menni. Mindig többet ér minden pénznél, ha az embernek barátai vannak, akik segítenek ha megszorul.

5 komment

Csütörtök.

2018.07.12. 17:25 :: A Tengerész

Mennyire másképp néz ki egy hajó, ha árboc van benne!001_114.JPG

2 komment

Hétfő.

2018.07.09. 21:31 :: A Tengerész

Na kilábaltam végre a külhoni fáradozás utáni tespedésből, ma vízre raktam a Tequilát.001_113.JPG

002_91.JPG

003_74.JPG

Holnap más dolgom van, de holnapután ha nem jön közbe semmi beleállítom az árbocot is.

Ma kaptam pár képet Peter Förthmanntól, aki a Windpilot szélkormány gyártója és akivel Kopár István kapcsán barátkoztam össze Les Sables d'Ologneban.


img_2144.jpeg

A hölgy Peter bájos lengyel felesége.img_1640.jpeg

Szólj hozzá!

Szombat.

2018.07.07. 21:36 :: A Tengerész

Hát, az az igazság, hogy miután megírtam a tegnapelőtti blogot (két napig tartott ez meg a Szitnyai Jenő emlékblog, hogy még utoljára megemlékezek szegény jeles média személyiségről), én csak aludtam annyira elfáradtam ebben az utóbbi, valamivel több mint két hétben. És még mindig van bennem fáradtság, bár ez már nem olyan zsibbasztó. Ma még kijavítottam a helyesírást a korábbi fejezetben, pár dolgot kiraktam a facebook oldalakra, egyet meg a You Tube-ra

https://www.youtube.com/watch?v=ogdndD7ywS8&t=19s

de más semmit nem csináltam némi harmonikázás és kutyázáson kívül, igazából most kezd visszatérni az aktivitásom. Azt mondják, hogy amibe  nem halsz bele attól megerősödsz, de lehet 73 évesen ez már nem igaz. Miután ez, mint annyiszor említettem már, egy öregedést megörökítő blog, az a tapasztalatom, hogy míg fiatalon, tehát még olyan 50-55 éves korom környékén is  bármilyen fáradtságot is kipihentem egy nap alatt, ehhez a mostanihoz már kellett  három nap. Még a tengerészszsákomat is csak most fogom kivinni a hajóra, idáig csak azt csináltam, hogy a rengeteg szennyes pólót, gatyát kiszórtam belőle.

Nézem a versenyt, https://yb.tl/ggr2018#  sajnos Kopár Istvánnak az a jóslata, hogy az elején a Rustlerek ( az a hajótípus amivel a legtöbben indultak a jeles ellenfelek közül) el fognak húzni, beteljesedni látszik, Philippe Pachée már a rajtnál megszerezte a vezetést és azóta is növeli előnyét, nyomában Jean-Luc, Uku,  Mark Slats és Susie, szóval az öt induló Rustler el is foglalja az első öt helyet. István és Philippe közt immáron lassan egy egész Portugália távolság van. Ami meglepett kicsit, a két veterán, Igor az ő "Esmeraldájával" és Are az "Olleannával" szépen tartja Susiet, miközben az általam korábban leggyorsabbnak vélt "Suhaili" replikával induló Abilash Tomy gyakorlatilag Istvánnal azonos pozícióban és sebességgel halad abban a csoportban amiben rajtuk kívül még öten vannak. Ketten már kiestek, Ertan Bescardes kiállt, Francesco Capelletti  pedig belátta, hogy képtelen megszerezni a zöld kártyát, így el sem indul a versenyben, bár olvastam valahol, hogy el fog indulni versenyen kívül.hajok_s_versenyzok.png

(A táblázat régebbi, Robin Davie már korábban visszalépett.)

Szólj hozzá!

Csütörtök.

2018.07.05. 16:36 :: A Tengerész

Pfühhh... Nehéz bő két hét áll mögöttem.. Tegnapelőtt érkeztem haza les Sables d'Ologneból, ahol Kopár István július 1-i Golden Globe Race rajtjához való felkészülését segítettem. Nagyjából kihevertem a hazafelé való, közel  2000 km-es autóutat, már a lábaim is alig remegtek, amikor tegnap reggel a Szmájli kutyával a megszokott reggeli sétánkat végeztük a Duna parton.  Határtalan jó érzés töltött el és szemmel láthatóan a kutya is boldog volt, hogy visszazökkentünk a régi kerékvágásba. (J-vel ellentétben én a pórázt nem a jószág nyakán, hanem a zsebemben tartom.)

Azt, hogy HIVATALOSAN mi történt az elmúlt időszakban, azt a kopárblogban (http://kopar.blog.hu/) fogom megírni, mert az oda való. Hogy velem mi történt, azt meg itt a saját oldalamon, mert az nem tartozik azokra akiket csak Kopár István és a verseny érdekel. Én ezt gondolom rendjén valónak. Így is kaptam kritikát, hogy sokat "privatizálok" a kopárblogban ( bár ez a szó alighanem elvesztette eredeti értelmét amiben most én használom, de hát én egy antik ember vagyok) , szóval keverem a tárgyszerűséget az egyéni ízű epikával, ha szabad egy magamfajta botcsinálta technokrata bloggerrel kapcsolatban ilyen bölcsészeset mondani. Sajnos miután személyemen keresztül a két blog menthetetlenül átfedéseket mutat bármennyire is igyekszem szeparálni őket, így is lesz jócskán keveredés, pl akik csak ezt a saját blogot olvasták idáig, a megértéshez bele kell majd olvasniuk a kopárblogba is. De hát nem tudok ez ellen mit tenni .

Szóval úgy kezdődött, hogy június 15-én a megpakolt tengerészzsákommal ( még 1975-ben az M/S Újpesten varrtam ) S P autóval kifuvarozott a ráckevei HÉV végállomásra. Budapestre indultam, ahol a Helly Hansen gazdagréti irodája előtt találkoztam Évával, Kopár István feleségével. Miután Franciaországba indultunk az általa Magyarországon bevásárolt készletekkel, gondoltam valami nagyobbacska autóval, netán mikrobusszal érkezik, ehhez képest beállított egy öregecske Skoda Octaviával, ami ennek megfelelően olyan koppra volt megtömve, hogy amikor beültem, bevertem a térdemet a műszerfalba, annyira előre volt tolva a két első ülés. De hát a szükség törvényt bont, ilyen autót sikerült szerezni ingyen, ami tökéletesen beleillik az egységes képbe, miután az egész vállalkozást a pénzhiány árnyékolta be, mért pont ez lett volna kivétel? A Helly Hansen ( akik esetleg nem ismernék, főleg hajózási ruházatot forgalmazó, jeles világcég) Kopár Istvánt szponzorációs szerződés keretében támogatta többféle, a mostoha déltengeri körülményekre kifejlesztett  "offshore" öltözékkel

https://www.hellyhansen.com/en_us/aegir-ocean-survival-suit-31706

( amit hagyományosan vitorlás ruhának, "vízhatlannak" nevezünk, már régen nem fedi le a mai szortimentet) és egyéb, István által kiválasztott ruhadarabokkal ( ezeket kellett még beszuszakolni a teljesen teletömött Skodába), továbbá a listaárhoz képest 60 % kedvezményt biztosított részére egyéb vásárlásokra, melynek következtében Éva, akinek meggyőződése volt, hogy István alulrendelte magát meleg, vízálló holmival, buzgó bevásárlásba kezdett. Ennek később olyan következménye lett, hogy amikor már kint dolgoztunk a kikötőben, időnként emberek jelentek meg a hajó mellett mindenféle nagyobb, Helly Hansenes dobozokkal, amikben többnyire a megrendelt áruk voltak, kisebbnyire meg azok amik valamiféle tévedés kapcsán lettek odaküldve, pl semmi estre se volt mit kezdeni azokkal a cipőkkel, amik 3-4 számmal voltak nagyobbak István lábánál. István, akinek a szeme előtt  folyamatosa a vállalkozás költségvetése lebegett, ettől függetlenül minden szállítmányt lelkes mérgelődéssel fogadott.

Szóval miután be(és ki)vásároltuk magunkat, kora délután elindultunk Franciaország felé. Ha jól belegondolok ez volt az első eset, hogy észak felé hagytam el az országot a "gengszterváltás" óta. Legutóbb ( úgy bő 30 éve, de nekem tegnapnak tűnik) Hegyeshalom felé közeledve még sorkatona határőr állított meg jóval a tényleges határ előtt, alaposan áttanulmányozva okmányaimat, majd a monstrum, talán harckocsival is áttörhetetlen acélsorompókkal védett határállomáson ellenőriztek mindent immáron hivatásos marcona közegek, alaposan áttúrva a csomagtartót és néha a személyes motozás se maradt el, mára ebből semmi se maradt, csak az azóta alaposan lepukkant épületek nyomán ébredtek fel a régi emlékek, pl. hogy, hogy rettegett az ember, hogy meg ne találják a zoknijába eldugott húsz dollárját. Akkoriban elképzelhetetlen volt az ami még száz évvel előtte ugyanolyan természetes volt, mint ma, hogy valaki felszáll egy vonatra, elszundít és úgy ébred fel, hogy közben átment két országhatáron is. NAGYON remélem, hogy a mostani nacionalista felhangú és a harcos plebejus tömegek által buzgón támogatott EUszkeptikus neobolsevik, feudáldemokrácia nem jut el ismét ugyanide.

Ahhoz, hogy utat kellemesnek nevezzem, még pár hét jótékony feledésre lesz szükségem, a rideg valóság az, hogy bár felváltva vezettünk Évával, mégis nagyon fárasztó volt. Amikor már nagyon álmosak voltunk ( én ráadásul hajnal óta úton voltam Ráckevéről), valahol, nem sokkal a német-osztrák határ után megálltunk aludni, ami a rakomány miatt hátradönthetetlen üléseken való magzati pózban való szenvedést jelentette. Úgy egy órát álltunk, ami alatt kettőnknek összesen sikerült úgy fél órát aludni, én annyira elfáradtam az alvásban, hogy rávettem Évát, hogy inkább menjünk tovább. Áthatoltunk Németországon, majd amikor már Franciaországban jártunk és  egyszer megálltunk egy pihenőben folyó ügyeinket intézni én KOMOLYAN azt hittem ez valami mozgó WC, talán a helyi szennyvíztisztítás miatt rezeg a padló és a falak, csak amikor már Les Sables d'Ologneban, a bérelt házba érve szembesültem azzal, hogy itt is minden mozog, kellett belássam, hogy csak a lábaim remegnek és a falak sem támolyognak.

Szóval a helyi bázisunk, a girbegurba utcákkal szabdalt óvárosban volt, közel a kikötőhöz,

082.JPG

az autóval a parkolás a ház előtt mestermunka volt, mert a legtöbb helyen cölöpök korlátozzák a várakozást, vagy akárcsak bizonyos utcákba a behatolást is.

084.JPG

A város  csinos

20180621_090831.JPG

20180621_090955.JPG

patyolat tiszta ( igaz kutyaszarral itt is találkoztam, szóval a francia kutyatartók közt is akad bunkó), az épületek "jólápoltak", többször láttam, ahogy az éppencsakhogy  romlásnak indult falat valami iparos javítja, szóval ők tudatában vannak annak, hogy sokkal kisebb  pénz karbantartani egy épületet, mint megvárni amíg teljesen lerohad minden és akkor felújítani, ráadásul a városképnek is ez tesz jót. A tulajdonviszonyok elég furcsák lehetnek, abban a házban amiben mi laktunk, például az emeleti szinti fürdőszoba a mellettünk lévő ház földszinti bejára felett van, tehát nem úgy van, mint nálunk, hogy egy telken csak egy ház áll. Gondolom az evolúció okozta ezt, melynek során a korábbi nyomorúságos, építésileg szabályozatlan halászfalu benőtte a rendelkezésre álló szárazföldet. Azt, hogy nyomorúságos, azt onnan tudom, hogy egyszer a szokásos "elefántcsapás" ( a régi, mára kihalt tengerészszlengben, a kikötőből a városcentrumba vezető legrövidebb út) mellé tévedve láttam egy utcában a házfalakra kifüggesztett régi, a fotózás hajnalkorában készült képeket, melyeken vedlett bárkákról pakolják ki a halász-zsákmányt, a halpiacon meg toprongyos helyiek alkusznak a vacsoránakvalóra. Ehhez képest mára lesír  a gazdagság a városról, mindenfelé építkeznek, a kocsmák tele néppel, pedig 50 € alatt nem nagyon szabadulsz ha bemégy bárhova is jóllakni. A legolcsóbb baguette, ami ugyanúgy ehetetlen másnapra mint a legolcsóbb teszkós kenyér, miközben a súlya alig több tán negyed kilónál 0,80 € ahelyi 'Közért"-ben, a péknél a valamivel jobb minőségű az már 1 €. Csak úgy hogy lehessen borzongani, egy kiló cseresznye 16 € valamennyi centbe ( ők ez utóbbit "szantim"-nek mondják emlékezve az ántivilágra, amikor még saját pénzük volt)  került a csarnokban, a sárga- és őszibarack kilója is 10 körül volt, viszont cserébe keményebb mint a teniszlabda és ehetetlenül éretlen.

Na de vissza az eseményekre! Szóval 16-án szombaton délben remegő inakkal kikászálódtunk az autóból a  Rue Jean Moulin 35-ös szám előtt, melyet István team managere Ian, jóelőre, az airbnb-n kersztül lefoglalt két hétre és átvettük a házat Christinetől, a tulajdonos megbízottjától. Éva kicsit zsörtölődött, hogy csak egy fürdőszoba van, csak akkor nyugodott meg, amikor megtudta, hogy van egy külön WC is, tehát talán nem fogjuk egymást lelökdösni a klotyóról, ha egyszerre érkezünk haza feldúltan. Beálltam a garázsba, ami mint később kiderült, teljesen használhatatlan volt erre a célra, mert amint István megjött a hajóval, elkezdődött a verseny szempontjából általa ott feleslegesnek tartott holmik garázsban való felhalmozása, hogy onnan Magyarországra elhozzuk tárolás végett a verseny időtartamára. Ez a kép még messze nem azt az állapotot mutatja, amikor a garázsban már minden ott volt amit haza kellett hozni, csak már "tartottunk valahol" a kipakolásban. ( a mosógép, hűtőszekrény, vasalódeszka, meg a Dexion polc kivételesen nem a hajóról jött, az a ház tartozéka).20180621_073400.JPGEz persze azt jelentette, hogy nekünk is a ház előtt kellett parkolnunk, aminek a későbbiekben még lettek következményei. Felüdülésként nekiálltunk kipakolni az autóból az ott felhalmozott készleteket. Ott vannak a háttérben, amikor  már belaktuk a házat. Jobbra Ian Gumprecht, István team managere, balra Éva és István, az asztalon a reggeli, miközben mindenki (engem kivéve aki fotózok) a verseny rendezőség legfrissebb Emailjeiben közölt parancsait próbálja értelmezni)

20180617_090253.JPG

Délután négyre ígérték, hogy elkezdenek érkezni a Falmouth- les Sables d'Ologne előregatta résztvevői, addig lezuhanyoztunk és valamelyest felfrissültünk, aztán kisétáltunk a kikötőbe, ahol már "állt a bál". Tudni kell, hogy gyakorlatilag az egész várost rászervezték az itt rendszeresen előforduló vitorlás versenyekre és egyéb vízi és szárazföldi sportfesztiválokra. A városba vezető, a versenyek helyszíne előtt elhaladó főútvonalat Rue Vendée Globenak hívják, a négyévente innen induló jeles Földkerülő szólóvitorlázó verseny után és az a terv, hogy a mostani Golden Globe Raceből is hagyományt fognak teremteni, ez is négyévente kerül majd megrendezésre. Látva az indulás, a nevezés, a részvétel körüli  nehézségeket (nem véletlenül fogyott le a kezdeti jelentkezők száma az 50 körüliről július 1-re, 17 elstartolóra és egy, a kikötőben magát hajszoló, a rajtot egy hét múlva teljesíteni szándékozó résztvevőre) továbbá, hogy a korábbi kecsegtető pénzdíjak amiket a győztesnek, helyezetteknek belengettek, majd az idők folyamán folyamatosan visszaszívtak, a résztvevőket igazából mára csak az kecsegteti, hogy ha szerencséjük van, sok szenvedés után életben maradnak, miközben minden pénzük ráment a versenyre, valamint a verseny azon sajátosságát, hogy a retro jelleg miatt itt nem fognak megdőlni sebességi rekordok, tehát bőkezű szponzorációra néhány kivételezett résztvevőn kívül senki nem számíthatott, a magam részéről kétlem, hogy a hagyományteremtés be fog következni, DE, ne legyen igazam!

Tehát a versenyzői faluba indultunk, ami a kikötő egy részét foglalja el körbeketrítve, szigorúan őrizve, tekintetbevéve a tekintebeveendőket.  Ez olyan nagyon franciásan van megoldva. Miután a verseny egy turistacsalogató látványosság, tehát mindenki bemehet, megtapogathatja a hajókat, kérhet autogramot a versenyzőktől, fényképezhet és kérdezősködhet. Az őrzés három rétegű volt. kezdetben ha jól emlékszem voltak a fegyveres marcona katonák, ők  másnapra eltűntek, később fegyvertelen katonafélék váltották őket, ők nagyon szigorúan belenéztek a táskákba, de amúgy bármit be lehetett vinni ami első látásra nem ketyegett és nem lógott ki belőle égő gyújtózsinór. A második lépcső a hústoronyszerű szürkeruhások voltak, ők is nagyon szigorúak voltak, hiába volt mindenhova érvényes belépőm, mégse engedtek ki (!?) a kikötőből a parkoló felé azon a kapun, aminek a túloldalára öt perc kerülővel ( amihez sok kedvem nem volt a tűző napon a hőségben) ki tudtam kerülni a kékpólósok által őrzött másik kapun. A kékpólósok önkéntes segítők voltak, nagyon kedvesek és segítőkészek, többségük ugyan csak franciául beszélt, de mindent meg lehetett velük oldani. A helyszínt gépi behatolás ellen kibetonozott, kútgyűrűkkel és többtonnás betonklocnikkal biztosították, a köztük elhelyezett átjárókat szürkeruhások őrizték keresztbeparkolt autóikkal, gyanítom azokban fegyverek is voltak, de nem ez volt velük a fő baj, hanem az, hogy ezekkel aztán nem lehetett szót érteni. Egyrészt egy kukkot sem beszéltek a francián kívül, másrészt kősziklaként őrizték azt a parkolót, ahol időnként mégis parkoltak különböző furgonok viszont bennünket, beleértve a sztárokat, magukat a versenyzőket sem engedték behajtani, pedig ez volt a legközelebb a hajókhoz, így mindennel kétszer olyan messziről kellett cipekedni. Erre pedig hamarosan sor került. Szóval a security szigorú volt. De ahogy említettem franciás. Reggel kilenc óra előtt és este 9 után sehol nem állt senki és ott jártunk ki-be ahol akartunk. 

Ott tartottam, hogy lesétáltunk a kikötőbe ahol már tömeg várta a Fallmouthból befutókat. A sátrakban kiállítás a versenyzők ismertetésével. Itt Éva látható a férje  mellett,

001_112.JPG

És ahogy minden versenyzőnek, neki is külön kikötőhelye volt.

002_90.JPG

Elsőnek Mark Slats , a holland óriás érkezett, utána Jean-Luc Van Den Heide, a veterán (velem egyidős )francia, majd Kopár István.

004_62.JPG

006_37.JPG

Érdekes egy vitorlás verseny volt ez, motort is lehetett használni, de minden motorozással eltöltött időt büntetőpontokkal "jutalmaztak" és időkorlátot állítottak fel, hogy aki este 7 után fut be azt diszkvalifikálják, szóval az volt a cél, hogy minden hajó befusson, délután és koraeste, ezzel növelve a felhajtást a versen körül és megörvendeztesse a népet, akik lelkesen tapsoltak minden hajó kikötésénél. A pontonon minden beérkezőt, a verseny rendezője Don McIntyre ( a szakállas nyakában cédulával) és egy ceremóniamester (balra napszemüvegben) fogadott. Utóbbinak egész két hét alatt be nem állt a szája, minden hangszóróból ő ordított, nehéz pálya lehet egyfolytában beszélni és szórakoztatni a nagyérdeműt. Miután pár szón kívül semmit nem értek franciául, ez egy idő után olyan volt mint a tengerzúgás, csak jóval hangosabb és nem olyan megnyugtató, sokkal inkább idegesítő.

005_52.JPG

Végülis a büntetőpontokkal módosított befutó sorrendben István csak talán a hetedik lett, de ennek amúgy sok jelentősége nincs, az orosz Igor Zaretszkíj például úgy döntött, hogy őt bizony nem érdekli a diszkvalifikálás sem, ez egy vitorlás verseny, nem használt motort, így aztán csak másnap délelőtt futott be, hatalmas ovációtól övezve.

Miután megpróbáltuk bepótolni az alváshiányt, ami többé kevésbé sikerült is, legalábbis másnap 17.-én vasárnap már határozottan nem éreztem úgy hogy mozognak a padló és a falak és a lábaimmal is egész rendesen képes voltam járni, nekiálltunk a hajó felkészítésének. Ez legalább két szálon futott. Első és legfontosabb volt a biztonsági előírásoknak való megfelelés, a második pedig a hajó kikönnyítése, mert István szerint neki a legnehezebb a hajója az egész mezőnyben. Aztán ha majd mindkettő megvolt, jöhet az igazán fontos, az egyes technikai problémák megoldása. Sajnos ezek közül nem sikerült mindet megvalósítani, például képtelenek voltunk megtalálni hol jön be a víz az orrkamrába.

Szóval megkezdődött számomra a munka. Segítettem Istvánnak kiválogatni a szerszámok, készletek közül, azokat, amik nélkülözhetők egy Földkörüli versenyen, majd ezeket kivittem az autóba. Mint fentebb említettem a parkolás gond volt, csak messze engedtek parkolni, szóval a versenyzőket is csak ott ahol a köznép parkolt, ahol ráadásul zsúfoltság volt. Nem tetszett a dolog, a rengeteg cuccal kibattyogni a világ végére, ráadásul naponta több tucatszor, tűző napon, 35 fok körüli hőségben. A cipekedést tovább nehezítette, hogy apálykor az egész úszó kikötőlétesítményt a parttal összekötő járó olyan 30 fok körüli meredekre emelkedett. Szerencsére a kedves kékpólósokkal szót tudtam érteni, némi kézzel lábbal is besegített magyarázás után beengedtek a meredek járó tetejéhez az autóval, ennél csak kétéltűvel tudtam volna közelebb kerülni a hajóhoz. Az is motivált, hogy mégse engedhettem, hogy Jean-Luc a helybéli sztár aki állandóan itt áll a hajóival és mindenben kivételezett helyzetet élvez, közelebb parkoljon mint én. Ezután kezdetét vette a sherpamunka. Néhány kanyar után már szó nélkül nyitották a kaput a kékpólósok amikor feltűntem a cuccok alatt görnyedve, viccelődtünk közben, én eljátszottam, hogy kilóg a nyelvem, ők meg boldogak voltak, hogy mekkorát segítettek rajtam, hogy közelebb engedtek az autóval, szóval mindenki mosolygott. Sajnos kiderült iskolát teremtettem, a közelparkolók száma egyre növekedett, másnapra kitúrtak a legjobb helyről, de hát ez az úttörők szokásos sorsa.

A másik fontos, egészen pontosan a legfontosabb szál a bizonyos  biztonsági ellenőrzés volt, hogy ez mit is jelent, azzal 18-án hétfőn szembesültünk. Amint a kopárblogban már említettem, hogy mindjárt elsőnek Istvánnál kerül majd rá sor 20-án. Bevallom hibáztam, alábecsültem a jelentőségét, ott "bőrpapírnak" neveztem azt hívén, hogy csak felfújják a dolgot hogy baleset esetén mentsék a bőrüket a rendezők, de tévedtem. NAGYON komolyan vették, az eredetileg fél órásra tervezett ellenőrzés eltartott egy egész délelőttöt is. A nagyobb baj az, hogy István is félvállról vette a dolgot, itt szembesült azzal, hogy ezek bizony véresen komolyan gondolják, hogy csak az kap úgynevezett "zöldkártyát", szóval engedélyt a versenyen való indulásra aki mind a százvalahány pontnak megfelel, plusz azoknak, amiket menet közben a komité kiötlött és Emailekben a versenyzők tudomására hozott. Ezeket én is megkaptam annakidején a hónapok során, idéztem is belőlük bőven a kopárblogban, de István most vallotta be, hogy bizony azok legtöbbjét el se olvasta. És a baj még mindig nem egészen ez, hanem hogy Ian a team managere se fordíthatott ezekre megfelelő figyelmet, mert őt is meglepetésként érte például az ellenőrzés időpontja, pedig még én is megírtam a blogban, miután én is megkaptam ugyanazt az Emailt. Ráadásul Ian hazautazott az érkezés másnapján, hármasban maradtunk a kásahegyre, Éva, István meg én. Az ellenőrzés végülis ezeket a pontokat foglalta jegyzőkönyvbe 20-án és ha jól emlékszem talán egy hetet kaptunk a hibapontok kijavítására.111.JPG

A dolognak ezzel még nincs vége, volt egy lista korábban az un. "grab bag"-ről, ez egy olyan nagyobbacska szatyor, amit a hajós megragad (grab) amikor süllyed a hajó és azzal száll a mentőtutajba. Az előírt lista alapján  ennek az összeállítására  István korábban egy szakcéget bízott meg jópénzért, akik felületes szakik lehettek, mert a vizsgálat derítette ki hogy a három liter zacskózott ivóvíz szavatossága három éve lejárt (14-es pont) Amúgy a listával is baj van szerintünk, mert például horgászzsinór bele volt írva, de se horgok, se csali, se a hal megölésére, feldarabolására és egyéb fontos dolgokra használható kés nem volt benne. Ahogy egy darab madzag, vagy kötél sem. Még boldogult ífjúkoromban olvastam Alain Bombard  az "önkéntes hajótörött"  című könyvét, melyben a szerző  egy mentőtutajban élt túl  hosszú hónapokat és már akkor írta, hogy a horgászfelszerelés szart se ér, nyüzsögnek körbe a halak, de horogra nem kap egy se. Egy szigonypuskának, vagy egy csáklyának ( de nem annak a szokásos tompa kampójúnak, hanem  hegyesnek), amivel kirántja a halat több haszna lenne. Nos annak ellenére, hogy a szerző francia, máig nem jutott el a tapasztalat idáig.  A lábamat lejártam amíg a városban találtam egy patikát ahol kaptam végre ugyancsak a grab bagbe való 20 db "dehydralition electrolite tablet"-et, amiről a kutya se tudta mire való, de valaki beleírta a listába és azóta kötelező lett. Miután a patikában megvásároltam ( mondjuk nem tabletta volt, hanem vízben oldódó por, de ettől már nagylelkűen eltekintett a safety kontroll), a (természetesen csak francia nyelvű) leírás tanulmányozása után értettem meg, hogy igazából csecsemők cumisüvegébe való, kiszáradás elleni csodaszer.

Szóval  grab bag. István elhatározta, hogy csinál egy grab bag 2-t is amiben benne lesznek még azok az igazán fontos dolgok amik az 1-esből lemaradtak a listáról, pl a vágóhorog. Ez itt a grab bag 1 leltározása.

20180618_165643.JPG

A dolog cseppet sem volt tréfaság, ha csak egy pont marad amit nem tudunk teljesíteni, nem indulhat a hajóval  a versenyen, magyarul kárba veszett négy évi munka és a rengeteg pénz amit beleölt. Hatalmas teher volt ez, Istvánt meglehetősen zaklatott állapotba hozta, a legkisebb dologtól is robbant, az elemi kommunikáció is nehézzé vált vele, mert olyan ideges volt a nagy tét miatt. De nyomtuk. Éva talpalt a beszerzendők után, szegénynek vízhólyag nőtt a talpára a sok járkálástól, én meg hordtam, csak hordtam kifelé a hajóból a holmikat, de időnként én is beszálltam a beszerzésekkel kapcsolatos rohangálásba. Csak úgy ment a pénz a kötelező plusz beszerzendőkre, ide egy újabb EPIRB (olyan rádiós jeladó, ami vízbe kerülve vészjelzéseket ad a mentőknek, műholdas pozíció meghatározással)

20180618_194348.JPG

oda egy újabb izé, aminek ugyanaz a funkciója csak másképp hívják, még egy rádió, még két újabb satellite telefon, csak úgy röpködnek az ezresek. ( a műholdas telefonon csak a rendező tudja hívni a hajót, a versenyzőknek nem árulták el a SIM kártya feloldó kódját)

20180619_171408.JPG

És még nincs vége! Világító pirosra kell festeni a decken legalább 2 m2-t, hogy ha árboc nélkül sodródik majd akkor a repülők könnyebben észrevegyék. Bezony, szép új drága festékkel érdesített decket olyan randa pirosra bematyálni! Szegény Igor hajójának ráadásul gyönyörű teakfa fedélzete van, azt mondta Évának amikor rákérdezett, hogy mintha kést mártottak volna a szívébe. MINDEN olyan dologra ami úszik a vízen, alkoholos filctollal fel kellett írni a hajó nevét és a rajtszámát, hogy ha elsüllyed akkor a mentőexpedíciónak nyomokat szolgáltasson. Nem tudom kinek az agyszüleménye lehetett, mindenesetre ami kint van a decken, pl a mentőtutaj kapszullája azon már a rajtig is halványodott a felirat ahogy nap UV sugárzása kiszívta, hogy ebből semmi nem marad az igazán veszélyes déli tengerekre, afelől nincs kétségem, de csinálni kellett. Egész nap melóztunk, este tíz felé  dőltünk ki, amikoris észrevettük, hogy már egyedül vagyunk a kikötőben. Viszont amikor a kocsihoz mentünk volna kiderült, hogy az úszó nyitható ponton

20150531_101207.JPG

ami összeköti a szárazföldet a kikötőpontonnal és amúgy csak akkor nyitják, ha valaki ki-be hajózik a kikötőbe,

20150531_101110.JPG

már véglegesen nyitva van. Na mehetünk a kocsihoz cuccokkal megpakolva kilométeres kerülővel! Viszont SENKI őr sehol a telepen. Mondom, franciás. 

19-e kedd. Nyakig a melóban (csak úgy apróság, mi hárman vagyunk mindenre, miközben Igornak 14 tagú csapata van, Susie Goodallnak meg, aki elsőre kapja meg a zöldkártyát folyamatosan dolgoznak a bérencek a hajóján és nem ő az egyetlen. Igaz van még nálunk is "szögényesebb" mannschaft, az angol lobogó alatt induló török Ertan Bescardes mindössze a feleségével rágja a kásahegyet, mégis mindig mosolyog, hogy hogy csinálja?), miközben folyamatos istencsapások jönnek. A legváratlanabb és legalkalmatlanabb pillanatokban esnek be riporterek egyórás interjúkra magukkal ragadva Istvánt, vagy Évát és engem kiűzve a hajóból a tűző napra ácsorogni, hogy ne zavarjuk a riportot, továbbá a rendező folyamatos értekezletekre, és közös sajtófotózásokra ragadja el a kapitányt, aki a kötelező mosolygás és füligérő szájú jópofáskodás után. dühödten tér vissza hozzánk kitombolni a mérgét, hogy sehol sem állunk a felkészüléssel. Csak hab a tortán, hogy hömpölyög a tömeg a stégen, mozdulni nem tudok néha tőlük a cipelnivalóval,

021_6.JPG

ráadásul nem átallanak folyton beszólni a hajóra egy autogramért, ilyenkor István  morcos képe felderül, kiperdül aláírni, majd visszatérve dühöng tovább. Időnként sajtófotózásra20180618_115600.JPG ugratják ki a kapitányokat a hajóikból, öreg emberek rohannak lélekszakadva a tűző napon a tömegben előreküzdve magukat, hogy parancsra összeálljanak vigyorogni  egy sereg fotósnak. Sajnos üzlet ez, a versenyt el kell adni a szó szoros értelmében, több óra megy el azzal, hogy például összetrombitálják a versenyzőket egy szponzori értekezletre ahol mutogatják őket a vevőknek és senki nem ért egy kukkot sem a franciákon kívül abból ami elhangzik, mert mindenki a helyi nyelven brekeg. Ezen a napon egész délelőtt értekezlet van a kapitányoknak,

20180619_105253.JPG

többek közt megtudják, hogy a francia rádióamatőr szövetség vette a kezébe a rádióforgalmazás irányítását a verseny alatt, jóval később két nappal a rajt előtt átadnak egy lapot

115.JPG

minden hajónak a szükséges frekvencia és periódusidő adatokkal, én nem értek hozzá, elküldtem a Németh Tibinek, aki a legfelkészültebb magyar rádióamatőr jelen pillanatban, röviden azt mondta rá, hogy egy rakás szar és sorolta a szakmai hibákat, nem tudom mi lesz a rádiózással, pedig ez lenne az egyetlen kapocs Istvánnal, mert a rövidhullámú rádiózást nem tiltják a szabályok, mert 50 évvel ezelőtt is létezett.

Délután a színpadra kell vonulni, a ceremóniamester az elemében van, szórja a francia nyelvű sziporkáit, miközben a szereplők türelmesen várakoznak a fellépésre a háttérben

20180617_161403.JPG

hogy aztán a színpadra lépve elmondhassa mindenki ugyanazt, hogy mennyire örül, hogy itt lehet és hogy milyen kiváló itt minden. Amikor Jean-Luc mondja el ugyanezeket a mondatokat, harsány nevetés tör ki, mindenki tudja, hogy ő itt lakik, ez az egyetlen jópofaság az egészben, bár lehet csak szkeptikus öregember lettem, mert a tömeg szemmel láthatóan boldog, de nekem az egész olyan mint amikor bazári majmokat mutogatnak, szóval méltatlan a résztvevőkkel szemben. Az angol Susie Goodall ( az a csinos kislány a képen jobbról a negyedik, a verseny legifjabb résztvevője), és a szűkszavú holland óriás Mark Slats arat még sikert (bizonyítva Mikszáth Kálmán igazságát, aki szerint beszédből a rövid, kolbászból meg a hosszú a jó) akik az egészet elintézik azzal, hogy bemutatkoznak és mindenkit szeretettel üdvözölnek.

20-a szerda. Ahogy mondtam ráment az egész délelőtt, a safety ellenőrzésre, pedig a terv szerint csak fél órát kellett volna tartania. István tombol, mi Évával ... hogyismodjam, kerüljük a konfrontálódás, de még a nem megfelelő időben való előfordulás kockázatát is. Részemről megértem őt, nem normális ami itt megy a végén és rettenetes stressz van rajta, veszélyben a négy évi felkészülése, nem okoz gondot elviselnem a villámokat, igazából Évát sajnálom.

21-e csütörtök. Praktikusan megoldom a hibalista egyes pontját, öntapadós gumival és némi nálam szokásos egyéni megoldással vízmentessé teszem a hátsó rekeszajtót, melyet István lelkesen üdvözöl, már szinte megdicsér, de csak szinte. Kihasználva a pillanatnyi barátságos hangulatot, rákérdezek hogy fogja gyűjteni az esővizet, megmutatja az erre a célra szolgáló háromszögletű ponyvát középen leeresztő csőcsonkkal, ennek kapcsán derül ki, hogy nincs elég hosszú slaug a hajón, hogy elérjen az édesvíztankig, venni kell, de jó, hogy rákérdeztem. Istvánt újabb hosszú interjúra rabolják el én slaugkeresésre indulok a városba.

22-e péntek. Nyomjuk a hibalistát, beszerzések után talpalunk, az achterstagra feszítő csigasort szerelek, a kabin satupad éles sarkát kerekre fűrészelem és gumival borítom a baleset elkerülés végett, ezek az éles sarkok nagyon veszélyesek amikor hánykolódik a hajó. Kihordok újabb 25 kilónyi cuccot a hajóból az autóba, már nem sok felesleg van idebent, a garázsban viszont nő a rakás. Hogy hogy fog beférni hazafelé az autóba csak a Jóisten tudja. A teendők listáján elfogytak a könnyű pontok, ami maradt az már csupa nehezen beszerezhető, megoldható és/vagy rettenetesen drága.

23.-a szombat. Szükségkormány próba. Ez a kormánykerék kiküszöbölésével egy rudas szerkezet amit a cockpit padlóján át közvetlenül a kormánylap forgástengelyére lehet erősíteni, egyedi találmány azt hiszem senkinek sincs ilyen komolyan biztonságos szerkezete Istvánon kívül. Mindazonáltal ez nem hatja meg a safety directort, megköveteltetik egy külön a hajó fartükrére szerelhető kormány, sajnos ezzel kénytelenek vagyunk szétfúrni a szép Puffin feliratot. A szükségkormányt a német Peter Förthmann bájos lengyel felesége Marzena kíséretében szállítja és szereli, ( a képen a lábuk előtt hever a szükségkormány mellyel el kellett rondítani a fartükröt)

20180623_125218.JPG

 Istvánnál kihúzom a gyufát, mert miközben ő aggódik, én Peterrel németül, Marzenával meg lengyelül társalgok, ezzel szerinte feltartom a munkát. Később jön egy vadidegen, akivel cserébe nagyon kedvesen cseveg. A szükségkormány amúgy egy nagyon ... hát hogyismondjam túlerőltetett dolog. Miután állandóan nincs a hajó farára szerelve, csak megköveteltetik, hogy a hajóban legyen, azt csak kormányhavaria esetén kell ráemelni a fartükrön felszerelt veretekre. Miután dögnehéz, sima vízen, kikötői állapotban is emberes feladat beszúrni a helyébe. Namármost feltételezni azt, hogy olyan körülmények közt, amik az igazi kormányt használhatatlanná tették, valaki képes lesz ezt a kormányt a helyére rakni és használni, hát nekem nem valami életszerű. De hát ugye a safety rules... Amúgy kétféle szélkormányt használnak a versenyzők. Az egyik ami a Puffinon is van a "Windpilot" és Peter gyártja, a másik a "Hydrowane".

20180624_115624_1.JPG

Ez utóbbi annyival praktikusabb, hogy nem kell külön szükségkormány hozzá, a vízbe merülő lapot elfogadta a zsűri szükségkormánynak. Hogy aztán a gyakorlatban melyik lesz a sikeresebb, eldől tán a verseny során. 

Délután újabb zene-móka-kacagás vonja el a versenyzőket a hajón való tevékenységtől, buliverseny van, helybéli halászvitorlásokat kormányozva (természetesen csak franciául beszélő legénységgel) kell egymással megvívniuk.

088.JPG

A versenyben Istvánnak a harmadik helyet sikerül megszereznie, ami azért bravúr, mert a győztes Jen-Luc "természetesen" a legjobb hajót kapta és ugye nála nyelvi problémák se voltak a legénységgel.  A napot egy 800 fős fogadás zárja a város konferenciaközpontjában, kaja jó, megkóstolom a rákot, miután lelesem a franciáktól, hogy hogy kell kienni a páncéljából, amúgy nem egy nagy durranás. Miután a kaja-pia után előadás van filmmel és a versenyzők sokadik bemutatásával, már a könyökömön jön ki a téma, mert elolvastam mindent sőt meg is írtam, amint lehet elkotródok haza, mert természetesen holtfáradt vagyok a melótól, meg az egész napi tűző napon való sertepertéléstől, amúgyse vagyok egy partyarc, beszélgetni sincs igazán kivel. Hazafelé mégis ismerősökbe botlottam. Korábban összebarátkoztam az oroszokkal. Az történt hogy angolul kommunikálva elmeséltem, hogy bár nyolc évig tanultam oroszul, nem sokat tudok, de egy mondatot azt nagyon, mégpedig azt, hogy " Vo vrémja velikovo atyécsesztvennoj vajnyé, russzkije ljúgyi arganyiszováli, partyizánszkije atrjádi." ( a Nagy Honvédő Háború idején az orosz emberek partizáncsapatokat szerveztek ) Hát ezzel "megcsinált ember" lettem náluk. Most ott ültek egy kocsmában miközben hazafelé bandukoltam, egyből beinvitáltak és megkínáltak borral, illedelmesen csak egy pohárral fogadtam el és a vacsorameghívást már elhárítottam. Lehet, hogy maffiózók, olajbárók meg ilyesmi, ezzel a (baloldali) gumicsónakkal kísérte Igort a Földközi-tengerről a csapata, két darab 200 lóerős Mercury lóg a farán, de vidám és barátságos fickók, mint egyébként a verseny összes résztvevője. ( amúgy István is az, csak a barátaival tesz kivételt)

20180624_125321.JPG

24-e vasárnap. Istvánnal a reffpontokat és a reffköteleket szereljük, majd egy egészen ostoba, de a hibalista 2-es pontja szerint kötelező munkába kezdünk, kitömtük a hajó orrkamráját üres PET palackokkal. Ez az elképzelés szerint csökkenti ütközéskor a sérülést és vízkiszorítást eredményez a kollíziós kamra elárasztódásakor. Miután mindenki visz magával palackozott ivóvizet dögivel, melynek flakonjait az előírások szerint (nagyon helyesen) nem dobhatja a tengerbe, tehát a hajón automatikusan fognak keletkezni plusz felhajtóerők és ütközésgátlók. Hogy mért kell már az induláskor bepakolni egy rakás szemetet, csak a kitalálója tudná megmagyarázni. Miután ezeket a kocsmasátorból gyűjtötték be nekünk némi borravalóért barátságos pultosok, sajnos néhányan úgy értelmezték, hogy minden szemétre vevők vagyunk, így úsztunk a ragacsos sörös és kóláspoharakban is.

25-e hétfő. Hálót szereltünk a hajórrba mindkét oldali korlátra, hogy az orrvitorla cserékkor ne mossa a hullám a vitorlákat a tengerbe. Egész jól sikerült.

110.JPG

Utána Évával beszerzőkörútra indultunk a városba, majd Istvánnal üzemanyagot tankolni mentünk. Egy egészen idióta szisztémát találtak ki arra, hogy a versenyzők ne csalhassanak az üzemanyaggal. Mindenki betankolhat 160 liter gázolajat, azzal azt kezd amit akar, slussz-passz.  Namármost ehhez egy megbízható személy leszívta a hajóból a benne lévő üzemanyagot kannákba. Amikor a tank üres volt egy másik megbízható személy ellenőrizte, hogy tényleg üres e. Ezután kannákkal el kellett menni a benzinkútra, ami valahol a fenében a kikötő másik végében volt, szóval cipekedni kellett és feltankolni, szóval a kannákban lévő korábban kiszívott gázolajat kiegészíteni 160 literre, amit immáron be lehetett tölteni a hajóba. AZT viszont a kutya nem ellenőrizte, hogy azon kívül ki hány kannát pakol be ha éppen úgy akar csalni. Szegény István megszívta, mert van egy olyan szabály is, hogy csak annyi üzemanyag vihető amennyi gyárilag befér a tankba. Most derült ki, hogy a 160 liter be se fér, valahol százharmincnál kiöntött a tölcsér, mert  megtelt a tank és úszott a cockpit meg a deck gázolajban. Eltekintve az undorító takarítástól amit István egyedül végzett, mert én nem voltam a hajón, a bosszantó az, hogy a legnehezebb hajónak van a legnagyobb fogyasztású motorja a mezőnyben és mégis a legkevesebb üzemanyagot viheti magával. Na EZ a szívás.

26-án kedden NAGYON rossz napunk volt. István nekiállt olajat cserélni a motorban. Kiderült, hogy nincs csere olajszűrő. és nem is lehet csak úgy kapni. Kiderült, hogy az Angliában megrendelt és kifizetett akkumulátorok (7-es pont a listán) valahol Franciaországban vannak. Őrült telefonálás, eredmény semmi. Hosszas nyomozás után megállapíttatott, hogy az akkukat ugyan a futár megpróbálta kézbesíteni a címzettnek megjelölt, a kikötőben működő kiköti szolgáltatásokkal foglalkozó ASA cégnek, de miután Franciaországban mindenki elmegy ebédelni délben, senki nem vette át azt amikor a futár odaért, így az visszavitte VALAHOVÁ, amit nem lehet tudni hol van de majd VALAMIKOR kihozza újra! Miközben Istvánnal őrülten cirkulálunk ( hőség, szomjúság, zsibbasztó napsütés és ma még csak  reggel ettünk épphogy valamit) az ASA és az olajszűrőügyben reménybeli Volvo Penta közt, kapjuk a hírt, hogy úton a futár! És MEGINT ebédidő van ( legalábbis franciáknak)! Száguldok, száguldanék a kocsival  az ASA-hoz, hogy elkapjam a futárt miközben csörög a telefonom, a Kossuth Rádiótól egy udvarias, de ráérős női hang hív, napok óta szervez egy telefonriportot Istvánnal, de belefojtom a szót, hívjon 10 perc múlva mert fennforgás van. Nem hív többet, alighanem megsértődött. Később Évával egyeztet, alighanem az a véleménye rólam, hogy egy tahó vagyok, de sajnálom, elsők az akkuk. Minden hiába, NANÁ, hogy nem jön a futár. Az ASA-nál miután visszajött az ebédből az illetékes csak annyit mond kivételesen jó angolsággal, "nem vagyok meglepve".( I'm not surprised). Bánatomban tépőzárakat ragasztok az ágykárpit mögé, hogy ne boruljon le amikor megdől a hajó backboardra. Aztán estére minden jóra fordul, Istvánnak vagy Évának  sikerült telefonon elérni a futárt és rávenni, hogy innen 16 km-re álljon le egy kocsma előtt és eddig ne mozduljon amíg oda nem ér az akkuért. És lőn akkumulátor! SŐT a Volvónál volt egy olyan szakember aki egyrészt nem ment el ebédelni délben, másrészt TUDTA, hogy a dán Bukh hajómotorhoz melyik az a MAN olajszűrő ami passzol és meg is rendelte és másnap fel is hívott minket telefonon, csak oda kellett menjek érte és még a bőrünket se húzták le, 23 valamennyi eurót fizettem érte, de ebben benne volt egy a 30-as hajócsavar tengelyre szerelhető cink anód is, ami ahhoz képest, hogy a versenyzői faluban egy pohár sör (ők ezt nevezik nevetségesen NAGY sörnek, és a kis sör az ami a nálunk már fogalomból kiveszett pikoló, szóval ami két deci volt) 6 euróba került igazán méltányos ár volt ott a rettenetes árak földjén. Egyszercsak kopognak, vendég jött! Aki netán nem ismeri fel, Fa Nándor ő, István illedelmesen megkínálja meleg vízzel, másunk nincs a hajón, ez nem egy szokásos "plezsörbót", itt kérem átmenetileg szünetel mindenfajta élvezet. 

106.JPG

Nándi épp eladta a korábbi Földkerülő hajóját, ami amúgy itt áll velünk szemben.

007_30.JPG

Nézem rajta a szponzorokat.... Közgép....hát igen, Sic transit gloria mundi. Azért ér bennünket még egy csapás aznap, a második pár Iridium telefon sem működik (lista 22-es pont), egyszerűen nincs rá értelmes magyarázat miért.

27-e szerda.  Istvánt támogatta a Balance of Nature természetes táplálékokat előállít cég, 

20180618_130833.JPG

ezért sürgősen fel kell ragasztani a logóját a nagyvitorlára. Az agybuggyantó hőségben ehhez le kell szerelni a grószt, kifektetni a pontonra, vigyázni, hogy  a csőcselék ne tapossa össze (mert ott hömpölyögnek tömegével nap mint nap nézve a skipperállatkertet) és valahogy ráügyeskedni az öntapadós emblémát. Nem egyszerű de sikerül.

 

20150530_073039.JPG

Viszont Éva jelenti, hogy nem indul az autó. Kezdetben mindenféle önindítóra gyanakszom, de aztán kiderül, hogy csak az akku merült le. Szerencsére van tartalékakkunk, hiszen Angliában az átkelés során tönkrementek helyett kellett egy ideigleneset venni amíg megjön ide a végleges és miután az be is került, az ideiglenes amúgyis ott van már a garázsban, csak indítókábelt kell venni hozzá, mert egyelőre Lionelét használjuk. Lionel Regnier az a kedves francia, aki úgy volt, hogy indul a versenyen, de aztán a már nagyjából felkészített hajóját eladta az észt Uku Randmaanak, ha valami helyi segítség kell rá mindig számíthatunk, a szó szerint mindenkit ismer és hálából, hogy kölcsönadhatta nekünk az autóját, majd amikor kiderült, hogy csak egy indítókábel kell az az indítókábelét még vacsorára is meghív a birtokára ahol épp monstre parti van számos francia vendéggel. Sajnos itt is csak egymással beszélgetünk francia nyelvtudás hiányában, bár ez után a nap után már amúgyis alig forog a nyelvem és a szemem is ragad lefelé.

28-a csütörtök. Reggel balhéval indult a nap. Miután este Lionel autójával tértünk haza, azt a szomszéd garázsa elé patkolta le István (aki kényes arra, hogy csak ő vezethet ha együtt autózunk, de ugyanúgy eltévedt a városban mint én), pergő francia nyelven széles gesztusokkal mutogatva méltatlankodott a szomszéd amikor reggelit bevásárolni indultam (ez mindig az én önként vállalt feladatom volt, ahogy a szemételhordás is az utcai kukába, mert én mindig mindenkinél korábban kelek). Mindenféle francia nyelvtudás nélkül felfogtam a probléma lényegét és felkeltettem Istvánt, aki elállt a kocsival, a francia kiállt a garázsból a motorkerékpárjával, mindenki megnyugodott és később már barátságosan mosolyogtunk egymásra a szomszéddal, ahányszor csak megláttuk egymást. Kifejezetten szeretnivaló emberek laknak errefelé. És eljött a nagy nap itt van ő.

113_1.JPG

Igen a "zöldkártya"! Immáron nincs akadálya a versenyen való elindulásnak. Ha azt gondoltam mostantól lesz egy kis megnyugvás tévedtem, jönnek folyamatosan a Seldéntől az árboc száling csere után újrahangolni a vantnikat, István szerint csak elrontották ami eddig legalább jó volt, ideges és elégedetlen. Mindeközben egész délelőtt újabb fejtágító a skippereknek, ezúttal kifejezetten a biztonsági intézkedések részletezésével, bekukkantok a szentélybe épp azt magyarázza Don a főrendező, hogy hogy kell viselkedni, ha majd  helikopter menti ki őket a tengerből. Remek. Aztán egész nap interjúk, megérkeztek Fehér Sanyiék is Budapestről, fotóz filmez, interjuvol, csúcsra jár a média jönnek mások is Magyarországról, hozzám nem jönnek oda, így én a kétszer annyi idős megyek bemutatkozni, de hát ugye ők a média.  Este viszont az oroszok pezsgő-vodka-kaviár vendégséget tartanak a tetőteraszon, oda hivatalosak vagyunk, miután elfogyasztottam pár kupicát az egészen kiváló vodkából (mindezidáig nem szerettem, de ez valami egészen másfajta volt mint amit eddig ittam) és leöblítettem több forduló pezsgővel, elrágcsálva hozzá pár tucat kaviáros falatkát, az orosz nyelvi közegben rég elfeledettnek hitt dolgok jutnak eszembe általános- és középiskolai tanulmányaimból, így aztán eléneklünk Igorral vált a vállhoz vetve egy azt hiszem vidám  kozákdalt ( fogalmam sincs mit jelent, de a szövegre és a dallamra pontosan emlékszem, "kakím tii bil, takím i asztalszja, arjol sztyipnoj, kázáák liihój...stb", magyarul valahogy úgy énekeltük anno, hogy "Te büszke kozák, add vissza az órát"), majd valamelyik másik orosszal egy kolhozparaszt nótát ( vészelo kalhoznyikam, nú i rozs, nu i rozs... stb ) ezt is tudom végig sőt erről ráadásul azt is tudom mit jelent, a vidám kolhozparasztok rozsot aratnak vidáman és egy öreg anyóka ( ej sztarinku mátusku) akit a fiatalok boldogan  köszöntenek, ujjongva jegyzi meg, hogy lesz télire finom kenyér HEJJ! Szóval egy igazi Golden Globera való dal na. És a legvégén egy bájos idős orosz asszonnyal, az orosz jachtmagazin szerkesztője feleségével elénekeljük, hogy "letjaty perelodkije ptyíci..." ami a költöző madarakról szól akik ugyanúgy elmennek délre ahogy a dal szerzője is szeretne, de sajnos neki maradnia kell. Én csak az első versszakot tudom, de ő tudja a többit is és végig is énekli.  Éva közben megpróbált csitítani, de teljesen eredménytelenül, nagyjából két hete ez az első alkalom amikor embernek érzem magam és kivedlettem sherpai mivoltomból.

29-e péntek. Ha tegnap le is vetettem a sherpabőrt, ma vissza is vettem, elkövetkezett a bepakolás. Az összes hazulról hozott kaját és egyebeket. Ja és még azt is amit már egyszer kihordtam a hajóról a garázsba, de István átgondolva a dolgokat ismét behajózandónak ítélt. Az első nagy adagot Istvánnal, aztán amíg ő a hajóban rámolt én csak hordtam a többit. A szokásos tömegtől persze  a molnártargoncával a rákötözött rengeteg motyóval folyamatosan gond volt megközelíteni a hajót, eszembe jutottak a kínaiak amikor a kőbányai piacon trógerolnak és folyamatosan azt kiabálják, hogy "koci, kocííí", nos én meg azt, hogy "pahdoon, pahdoon". István le is tolt érte, megjegyezte, hogy baromi agresszív vagyok, nekem a bagoly jutott eszembe, amikor nagyfejűnek nevezte a verebet, de nem szóltam, ahogy azt is megálltam szó nélkül, amikor másnap a szupermarketben kiadta az ukázt, miután a pénztárnál való fizetés után púposra pakoltam a bevásárlókocsit, hogy  " az autó felé menjetek!" ... hüm, mégis mit gondolt vajon, ha nem mondja, megindulok vele az országúton a város felé? De megértem továbbra is a zaklatottságot, Seldénék ismét árbocot másztak és spannareket húzogattak, miközben fütyült a szél és mint köztudott az árbochangolást igazából szélcsendben kell csinálni, szóval volt min mérgelődnie a kapitánynak. Este buli volt, én továbbra se néztem jó szemmel ahogy bohócot csinálnak a kapitányokból, például ahogy egy széket mindig kivesznek a körből és mindenkinek le kell ülnie amikor leáll a zene, de aki a földre huppan az kieseik, nos meglett emberekkel családapákkal sőt nagyapákkal ilyet tenni szerintem illetlenség, ehhez képest az én duettem Igorral maga a decensség teteje. Éhes voltam, ettem egy adagot a félig nyers barbecueból, ittam rá egy sört, aztán otthagytam a vidámkodó partyhiénákat. A képen a szakács és segítője Ertan Bescardes, aki ugyan brit lobogó alatt indul, de kb annyira brit mint amennyire Kopár István amerikai és akinek mindig törökül köszöntem, ami őt szemmel láthatóan kellemesen érintette.

20150601_122013.JPG

30-a szombat. Bevásárlás a szupermarketben, majd bepakolás. Megjött Amerikából Ian, elvannak Istvánnal a hajón, sőt megjött Robert  is István másik csapattagja, ő volt korábban az angol nyelvű blog szerkesztője, szóval rám már nincs szükség, amúgyis megvan minden ami fontos. Hazamegyek, kényelmesen megebédelek, alszom egy órát mint a "régi szép időkben", aztán visszaslattyogok a hajóra. Feltöltöm csurig mindkét édesvíztankot, mostantól nincs vízfogyasztás a hajón, csak Istvánnak, ha már elindult. Este közös vacsora Fehér Sanyiékkal, mindenki kényelmesen eszik, vidáman beszélget, egyszercsak mintha villám csapott volna be, valakinek eszébe jut, hogy kilenckor be kell állítani a kronométert a hajón, 10 perc múlva kilenc, István, Ian és Robert  mint az őrült vágtatnak végig az utcán, mire hazaballagok, már csak az autót látom elporzani a ház elől. Érdekes sport így vacsora után teli gyomorral.

Július elseje, a rajt napja. Azt hittem végre nem lesz tömeg a kikötőben, mert a kikötőt lezárták a látogatók elől, csak az akkreditáltak jöhettek, be, erre egy külön cetlit kaptunk, ehhez képest ennyien voltak.

130.JPG

Ölelések, puszik, vállveregetések, mindenki búcsúzkodik mindenkitől.

133.JPG

Éva ügyes volt, bár volt sajtóakkreditációnk, de az egy nagyobb hajóra volt érvényes, viszont ő szerzett két helyet egy 10 méteres gumicsónakra amin a legmenőbb sajtófotósok utaztak, ott száguldoztunk a rajtnál és a rajt után is sokáig, akit érdekel megnézheti az összeállítást majd a 

http://kopar.blog.hu/ weboldalon, aminek most látok neki, vagy a rengeteg egyéb internetes fórumon.  Éva persze arra vágyik, hogy István azonnal az élre tör és porig alázza a mezőnyt, de sajnos beragad középen, ráadásul a rengeteg kíváncsiskodó hajó közt vannak nagyobbacskák is, amik tesznek rá, hogy letakarják a versenyzőket, leebe kellene  áttörnie egy nála kétszer akkora vitorlát viselő hajó alatt, eltelt egy darab idő, mire az észebekapott és lefordult róla. Közben elmentek akik leeben rajtoltak, alulról frissült a szél, ami amúgy éppencsak hogy fújdogál, miközben a tenger összevissza  döghullámzik, amin a száguldozó motorcsónakok sem javítanak.Éva mérgelődik, hogy ha alul van a szél István hogyhogy nem megy oda. Türelmesen elmagyarázom, hogy a legbiztosabb módja a lemaradásnak ha valaki a másik UTÁN megy kreuzban, mert akkor állandóan mögötte is fog maradni. Philippe Péché vezeti a mezőnyt, rendkívül gyors a hajója, lesz vele még gond bőven. Persze ami most van az égvilágon semmit nem jelent, mindenki kézzel kormányoz, szemét rezzenéstelenül a vitorlákra függesztve, tisztára mint egy pályaversenyen, majd ha jön a fáradtság és a hajó minél hosszabb időre magára marad a szélkormány által vezetve, jönnek a navigációs hibák, az eltérő szél és áramlásviszonyok akkor válik majd szét a mezőny.

Aztán visszatérve a szálláshelyünkre bepakoltam mindent az autóba, ez nem volt kis feladat, egy üres gázpalackot, egy szakadt mentőpatkót hagytam csak ott, nagyon büszke voltam rá, hogy így befért minden és még az üléseket is hátra tudtam dönteni némi kényelmesebb alváshoz. Ennek persze az volt az ára, hogy a saját cuccainkat szét kellett pakolni apró csomagokra és bedugdosni ide-oda a zugokba, de én azt gondoltam ez megéri, hogy tudjunk pihenni. Sajnos Éva mint szembesült azzal, hogy az ő szent kézitáskája nem fér el dagadtra tömve, hogy neki a bugyijait ki kellene pakolni ide-oda, kijelentette, hogy inkább legyenek előredöntve az ülések és alszunk ahogy idefelé. Ezen elvitatkoztunk egy darabig, de kijelentette hogy akkor ő felrak egy repülőre és egyedül megy haza az autóval, kénytelen voltam engedni és így aztán ismét csak magzati pózban gyötrődtünk alvás címszó alatt valahol Németországban. Szerencsére nem hagytuk ott a fogunkat pedig szinte egész Németországban javítják az autópályákat, szűk sávokra tereik a forgalmat, ahol a kamionok mellett csak annyi hely van, hogy épp elfér egy személykocsi a betonkerítés mellett, de gyakran még ennyi hely sincs. Mindenütt 80 km-es tábla van, de miközben 120-al mentem, elhúztak mellettem a német autók, szóval ott is tesz mindenki a KRESz-re. Másodikán 10.32-kor indultunk el és harmadikán dél előtt tíz perccel értünk haza, itt a vége fuss el véle, ez egy hosszú blog volt!

 

8 komment

Hétfő.

2018.06.11. 21:36 :: A Tengerész

Sok spekulálás után ez lett a felirat.

001_111.JPG

Ma Szigetszentmiklóson voltam kiváltani az európai egészségbiztosítási kártyát. A szokásos módon csónakkal, majd HÉV-vel utaztam, de az "okostelót" otthon felejtettem ( csak navigálásra használom, telefonálni a Caterpillar vízállót hordom magammal) így emlékezetből közelítettem a hivatal felé a HÉV-ről leszállva. Persze Szigetszentmiklós is Magyarország, jobbára nincsenek utcatáblák, keresem a Dr Lengyel Lajos utcát, a térképemlékeim szerint ahogy tegnap estéről emlékszem, egy utca gyanús, meg kéne kérdezni valakit, de ember nem jár reggel nyolckor az utcán, viszont ahogy ténfergek a kihalt vidéken sorra suhannak el az autók, úgy tűnik itt már mindenki autóval jár. Egy nő lassít, intek neki, hogy kérdeznék, rémülten szakítja meg a szemkontaktust és mered maga elé miközben gázt ad és görcsösen markolja a kormányt. Megbolondultak az emberek, vagy csak én? Budapesten mindenki vicsorog, itt meg úgy tűnik félnek tőlem. Amúgy azt már régóta megfigyeltem, hogy mindenkit csak sajt maga érdekel. A házakon elvétve van házszám, még valaki odatalál és akar valamit. Ugyanezen okból nincs senkinek csengője. Az, hogy  valakit nem talál meg a mentő és ott döglik meg a saját házában szemmel láthatóan nem izgatja az embereket. Egy nagy keverék kutya megugat, a kerítésre kapaszkodva kidugja felette a fejét az utcára, nem csapsz be, tudom csak unatkozol, megsimogatom előbb a mancsait majd a fejét, ettől elhallgat, úgy tűnik a kutyákkal jobban kijövök mint az emberekkel. De aztán minden jórafordul, egy lányt látok szemben a járdán, kérdezem merre van az én utcám, ő se tudja de megnézi a telefonján, a következő az, megköszönöm. De persze házszámok itt sincsenek, minek, aki itt lakik hazatalál, más meg dögöljön meg. Egy középületféle előtt megkérdezek egy embert merre van az 5-ös szám, mondja nem tudja és visszakérdez mért őt kérdezem (??), hát mondom, mert csak ő van itt, meg gondoltam ha itt lakik tán tudja. Sértődve mondja, hogy ez egy orvosi rendelő. Mondjuk ez sincs kiírva úgy hogy a túloldalról lássam, de akkor kijön egy barátságos ember az ezek szerint rendelőből és útbaigazít. Szóval azért van még remény. A többi megy mint a karikacsapás, percek alatt megvan az EU-s biztosítási kártyám, a viszaHÉVre is csak fél órát kell várjak, 10 után nemsokkal már otthon is vagyok és felragasztom a maradék betűket.

5 komment

Csütörtök.

2018.06.07. 21:45 :: A Tengerész

SP vett egy új hajót. Na persze csak neki új, amúgy egy pincében állt valahol Magyarországon, egy angol emberé volt, aki ide ment feleséghez, de túl a nyolcvanon már nem rakta vízre a hajót többé, utoljára a tengeren hajózott vele. vili_a_hajoban.jpg

Persze egyből elkezdődött a barinstorming, hogy mit és hogyan (motor, kormánymű, napvédő tető stb), talán látszik is rajtam a töprengés. Másnap vízre is tettük. A baj az, hogy J-nek nagyon megtetszett, amikor felelőtlenül megmutatam neki, mert olyan helyes pici ( kb 6 m) és mégis kajútös és stabil, alig billeg a katamaránfenék miatt, egy 6 Le-s Yamahával nagyon szépen kimotorzható a testsebesség, mindjárt kitalálta, hogy neki is ilyen kell piacra járni. Igyekszem elszabotálni a témát, mert erre már nem lenne elég egy villanymotor, őt meg az élteben még nem tudtam rávenni, hogy berántson egy csónakmotort, pláne olaj-benzin keveréssel vacakoljon, szóval nekem lenne egy gonddal több az életemben. De P rendes volt, azonnal mondta, hogy ha kell bármikor kölcsönadja, ami azért nagy szó, mert neki ez lehet hogy bevételkiesés, ő ilyeneket kölcsönöz, mert a rokkantnyugdíjából pont éhenhalna. De akit érdekel  http://www.olcsosetahajo.hupont.hu/ .

Munka amúgyis van több mint kéne. Két napja este gyanús zajra lettem figyelmes. Körbehallgatódzom a helyiségeket a házban, semmi. De az ajtó elé kimenve sötét gyanú vert tanyát a szívemben és amint felemeltem a szennyvízátemelő akna fedelét láttam (meg éreztem az orrommal) hogy nagy baj van, a szennyvíz szintje magasan a nívó felett volt és a szivattyú szemmel láthatóan nem szállított csak kavarta a trutymót. Amikor leállítottam a szivattyút azonnal elkezdett emelkedni a folyadékszint és hullámzással jelezte, hogy nemhogy kifelé menne a lé, hanem éppenhogy befelé jön az utcai gerincről az idegen anyag. Szerencsére van egy elzáró a telekhatáron egy aknában, gyorsan felkeltettem J-t hogy világítson elemlámpával és némi nyers erőszak és meztelen csigákba tenyerelés, hasalás után elzártam a csapot, ezzel megmentve a tornácot (ahol a szennyvízátemelő akna van) a sz@rlével való elárasztódástól. Másnap kértem kölcsön SP-től egy búvárszivattyút, hogy megszabaduljak az aknában lévő fél köbméternyi létől. Szerencsére miután a szivattyú a fene tudja mióta turmixolta az anyagot, könnyen szivattyúzható volt, nem volt benne olyan  darabos anyag ( igyekszem kerülni a pontosabb terminus technicust) ami eltömi a kis ALCO kert búvárszivatyút, így elmaradt a múltkori kézzel mericskélés. Az anyag deponálására pedig több órás munkával megkerestem a talajjal borított régi szennyvíztárolót ( annakidején kérdeztem a régi tulajt, hogy mennyi időnként kellett szippantatni, mondta 30 év alatt egyszer sem) nem volt könnyű megtalálni a helyét sem, nemhogy a búvónyílást. Csináltam 10-es betonvasból egy hegyes szondát és azt ütögettem le a kertben ahol a műtárgyat gyanítottam, végül megleltem és némi hajóemelési technikával megnyitottam a nehéz betonfedlapot annyira hogy a szivattyú slaugját be tudjam dugni.004_61.JPG

Kiszivattyúzva az aknát az volt amire számítottam, a kidobóág gyári ragasztott kötése elengedett és a cső szétcsúszott. Amíg a szivattyú gégecsövét nem vettem le a golyóscsapról, addig valamennyire fedésben volt a cső a csonkkal és megakadályozta, hogy a folyadék visszaármoljon az aknába, de amikor leálltam a szivattyúval, már csak telt az akna az utcáról, szóval élethalál kérdése volt, hogy gyorsan sikerüljön elzárni a csapot a telekhatáron.

001-1.jpg

 

Azt akartam, hogy örökre jó legyen ezért az egészet megcsináltam rézből.

003_73.JPG

A golyóscsapot meg kihagytam, ha van egy vele sorban a telekhatáron felesleges és nincs útban az aknában. Az igazán nehéz az volt, hogy rá kellett forrasztani a függőleges csőre a 90 fokos könyököt, mert ezt a forrasztást ellentétben a másik kettővel ( alul és felül a két menetes csonk) nem lehetett kint asztalon megcsinálni mert összeszerelve az edény falától nem tudtam volna behajtani az alsó fekete belső menetes idomba. Miután a 45 mm -es cső felhevítése a forrasztó ón olvadáspontjára ( 232 °C) sok hőt igényel, ráadásul a réz meg vezeti elfele a meleget, sokáig kellett a forrasztólámpával hevíteni, nagyon kellett vigyázzak, hogy se a tartó bilincs, se az edény fala ne olvadjon meg, ezért előtte alaposan kitömtem körbe mindent kőzetgyapottal. Az aknában egy hokedlin guggolva dolgoztam, miközben a hátamba időnként beleállt az a kiálló hegyes baz amire a szivattyú kiemelő kötele van kötve a képen, jobb oldalt a szennyvíz befolyóból, bár a házban semmilyen csap nem volt nyitva, időnként mégis becsorgott a gatyámba egy kis víz, a bal térdem meg hozzákozmált a függőleges rézcsőhöz, de ezt akkor észre se vettem a nagy koncentrációban, hogy jól célozzak a szúrólánggal, csak amikor már kimásztam az aknából, néztem mi az ami a térdem oldalán fityeg, hát egy darab felhám réteg volt a bőrömből.

006_36.JPG

A jól végzett munka elégedettségével próbáltam ki a megreparált rendszert, de lehervadt a mosoly az arcomról, mert a szivattyú, ami előtte való nap este még kavarta a vizet nem volt hajlandó sehogyse elindulni, pedig azon kívül, hogy kiemeltem, meg visszaemeltem semmit se csináltam vele. Miután már délután 6 óra volt lezuhanyoztam és megebédeltem, mert már kopogott a szemem az éhségtől és piszok fáradt voltam, zártam a napot, a hibakeresés mára maradt..Ismét kiszivattyúztam az aknát, kiemeltem a szivattyút és nekiláttam szétszedni. Az ilyen ... hogyismondjam "szennyvizes" dolgok szerelésekor nem az a legnagyobb baj amire gondoltok, hogy az ember keze "olyan" lesz, odateszel magad mellé egy vödör vizet meg egy rongyot, időnként megmosod, megtörölöd, hanem az, hogy folyamatos a döntéskényszer, hogy amikor a szúnyog (hemzsegnek nedves környezetben) odaszáll a homlokodra akkor a sz@ros kezeddel vajh agyoncsapjad e, vagy inkább rángatódzz hogy elszálljon. (ha ez utóbbit választod nem szabadulsz meg tőle soha). Végülis a hiba egyszerű volt, amikor kiemelés után megpróbáltam elindítani, hallottam hogy halkan morog, de forogni nem tud, tehát a villanymotor tenné a dolgát de valami lefogja a járókereket. Nagyon praktikusan vannak a búvárszivattyúk szerelve és ennek az anyagai is prímák, semmi se rozsdásodik, saválló csavarok és szürke vasöntvény ház, könnyű volt szétszedni, az volt a baja, hogy a nagy kavarásban beszippantott/összegyűjtött egy diónyi, amúgy több darabból álló spárgagubancot ( hogy hogy került a szennycsatornába az rejtély, se enni nem ettünk spárgát, se fogmosáskor nem köpködtünk ilyet a mosdókagylóba), ez gondolom amikor leállítottam a szivattyút pont beszorult a már éppen csak forgó lapátkerék lapátja és a kiáramló csonk éles pereme közé. Kitakarítottam, összeszereltem, ki se próbáltam annyira biztos voltam magamban, visszaengedtem az aknába ( a képen látszik, hogy fölakasztottam a mennyezeti szarufára egy dupla csigasor, annyira untam már a derékfájdító emelgetést), vizet slaugoltam bele és már működött is. Két nap ráment, de most már jó és remélem egy darabig az is marad. Persze aki panelban lakik annak nem kell ilyen svédtornákat csinálni, de ezzel együtt jobb itt nekünk. Ezt mondtam ZS-nek is aki azon panaszkodott, hogy a vakond feltúrja a kertet, hogy panelba kell költözni, ott ilyesmi nem fordulhat elő. 

Ma reggel dacára a szivattyúmizériának kiraktam az eheti kopárblogot a netre, ajánlom nagybecsú figyelmetekbe, súlyos dolgok vannak pár nappal a rajt előtt.http://kopar.blog.hu/2018/06/07/ggr_2018_43_resz

Szólj hozzá!

Péntek.

2018.06.01. 22:40 :: A Tengerész

Lecsiszoltam a bal oldal vízvonal feletti részt és újra hengereltem jobban meghígított festékkel, jobb lett, de azért nem olyan mintha fújva lenne. Mondjuk más nem is érti mi a bajom vele K P például azt mondta ő direkt ilyen felületet csinál amikor hajót fest, amikor már majdnem száraz a felület még akkor is végiggurítja rajta még egyszer a hengert, hogy szép mikrorücskös legyen.

Ma visszafektettem a hajót az autógumikra aztán felemeltem és megdöntöttem kicsit  a bal oldala felé így szépen meg tudom csiszolni ezt az oldalát is és sámlin végigücsörögve lefestem. ( a guggolást már utálják a térdeim, ahogy egy régi tengerész kollégám mondta "acélkar vasmarok, csak a lábaim szarok")

002_89.JPG

A tükör az már az új szín.

001_110.JPG

Szeretnék valami jópofa öntapadós betűket a hajónévre, sajnos amit kitaláltam nincs gyáriban, ugye a hajó neve "Tequila", a betűk westernesek lesznek, elől  a "T" pedig egy sombrérós figura, meg kell tervezem és nekem kell majd kivágni.

1 komment

Kedd.

2018.05.29. 23:10 :: A Tengerész

Újragyártottam a svert felfüggesztő elemét rozsdamentesből. A két forgáspont pozíciójának különbségéből látszik mennyivel kellett arrébb rakni, hogy teljesen fel lehessen húzni. 

009_17.JPG

Miután nem versenyhajó, megalkudtam magammal, hogy csak két glettelés és csiszolás.

002_88.JPG

Ma átcsiszoltam a hajó bal oldalának vízvonal feletti részét és lefestettem a sverttel együtt.

008_29.JPG

Szivacshengerrel kezdtem a festést, de a festék feloldotta azt a ragasztóanyagot amivel a szivacs a henger tengelyét magába foglaló csőre rá volt ragasztva és egyszerűen lepöndörödött a csőről. Eleinte még visszatologattam, meg igyekeztem úgy gurizni, hogy  a gravitáció nekem dolgozzon, de egy óvatlan pillanatban leszaladt a szivacshenger és a porba hullott, kénytelen voltam velúr hengerrel folytatni a festést, de az eredmény nem tetszik, narancsos lett a felület.

Messziről jól néz ki011_19.JPG

de közelről látszik a "narancsbőr".

010_16.JPG

Az a helyzet, hogy ezt a festéket  ("Rezakril 2K", amiről továbbra is az a véleményem, hogy a legjobb hajófesték a világon) igazából fújásra találták ki. Minden jellemzője ahhoz igazodik, éppen ezért alkalmatlan szinte teljesen ecsettel való felhordásra, mert olyan gyorsan szikkad, hogy szinte lehetetlen szépen elteríteni, a hengerléssel meg ilyen lesz. Holnap átcsiszolom az egészet és megpróbálom erősen meghígítva még egyszer áthengerelni egy réteggel. Sajnos fújni ne tudom, mert ahhoz zárt műhely kellene, itt vinné a szél mindenfelé, marad a henger, lesz amilyen lesz.

Azért a jó néha elnyeri jutalmát. Ezt a hajót még oktatóhajó korában, amikor még fogalmam se volt róla, hogy egyszer majd az enyém lesz és ott volt kikötve ahol Amapolát építettem, gyakorta kötözgettem át, puffereztem ki rendesen, amikor a tanoncok csak úgy otthagyták verődni a stéghez. Így most kevesebb hibát kellett kijavítsak az oldalán.

Szólj hozzá!

Péntek.

2018.05.25. 23:16 :: A Tengerész

A svertre eddig igazán rá se néztem, tegnap nekiálltam, elég gyalázatos állapotban van. Ez már a sokadik forgódrótkefés sikítózás, rozsdamarózás és újbóli drótkefézés után ilyen "szép".001_109.JPG

Mutatom közelről a csücskét ahol a stift átmegy.002_87.JPG

Bár szemmel láthatóan össze-vissza furkálta a csinálója, de mégse sikerült eltalálnia a jó helyet, egyszerűen nem lehetett teljesen felhúzni, mert elakadt a lap vége a svertszekrény végébe. Tudom, tudom, nemversenyhajónál nincs sok jelentősége, de ez mégiscsak olyan mintha valakinek kilóg az alsógatyája csücske a sliccéből (hogy mást ne mondjak). Rövid spekulálás után úgy döntöttem, hogy ezt az egérrágta sarkot a furattal rozsdamentes lemezre cserélem.

004_60.JPG

Vacsora előtt még egyszer átcsiszoltam és ment rá az Epokitt glett.005_51.JPG

Szólj hozzá!

Szerda.

2018.05.23. 23:36 :: A Tengerész

Délre fent volt két réteg algagátló festék, pedig még piacon is voltam bevásárolni. Szóval eredményes nap volt.

001_108.JPG

Aggódtam, hogy jó e még az Amapola fenekének festéséből maradt vagy 8 éves festék, de felkeverés után prímán működött.

Szólj hozzá!