Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @ik260t: Köszi szépen! (2019.07.16. 22:28) Hétfő.
  • A Tengerész: @bajjerzsoci: A régi szép idők. (2019.07.15. 21:52) Vasárnap.
  • Paduc: Picurtól tanulhatna a poltikai ellenzék. Attól tartok, hogy az amúgy látszólag nagy pofájukat bet... (2019.07.12. 14:36) Csütörtök.
  • A Tengerész: @Sün77: Tényleg... de rég volt! Elsőre nem ismertem rá mit is mutat a kép, mert az Emailedben nézt... (2019.07.11. 12:48) Kedd.
  • táncoslábú laces: Azt nem tudtam hogy vegetáriánus vagy :) :)meg virágot kapsz ebédre (2019.07.02. 10:47) Hétfő.

Linkblog

Szombat.

2019.06.01. 23:34 :: A Tengerész

Kinőtték a WC papír gurigákat a dinnyepalánták.

001_165.JPG

nagyon kell sietniük ha termést is akarnak hozni a tél beállta előtt, mert itt a nyár. Egészen pontosan ma van az első napja. Miután tegnap még tél volt (komolyan az esti zuhanyhoz be kellett kapcsoljam a hajón a hősugárzót), ma viszont már pólós, rövidnadrágos az idő, szóval a tavasz kimaradt idén. A befőzőparadicsomok még ráértek volna, de ha már nekiálltam, azokat is átültettem tejfölöspohárba. Azt ugyan még nem tudom, hogy ha azt is kinövik a növények akkor hova fogom őket átültetni a kertben, mert a magaságyás tele a már lassan méteres korábbi paradicsom ültetvénnyel, de majd addigra kitalálom.

 Két napja volt a nagy hajóbaleset a Dunán. 

https://www.youtube.com/watch?time_continue=2&v=3vqpWuc4WDU&fbclid=IwAR0Cp3B3tja2q6Qbnmv3xBVMekVOGZnKJtFQ_x7I8pilmTYwQ_CErIap-c4

A tragédia szörnyű, 1954 óta nem fordult elő ehhez mérhető hajóbaleset ( akkor a "Pajtás" motoros borult fel Balatonfüred előtt) Magyarországon. Azóta viszont nagyot változott a világ. Akkor a regnáló bolsevik hatalom, most az Internet világa tette gyakorlatilag lehetetlenné az eset tárgyilagos és szakszerű elemzését.

Nem akarom prejudikálni az eseményt, a kivizsgálás folyik, majd kiderül, hogy valójában ki volt a hibás. De lelassítva a meglehetősen rossz minőségű time-lapse (gyakorlatilag gyorsított film) felvételt bennem az a vélemény alakult ki, hogy a nagy  turistahajó hibázott. Egyértelműen hátulról éri utol a Hableányt, majd ütközik vele. Nekem volt egy olyan érzésem, hogy elsőre a Margit szigethez közelebb hídnyílást célozta meg, de mintha az utolsó pillanatban korrigált volna ( esetleg a magas víz miatt az ugrott be neki, hogy be fog szorulni a híd alá és ezért választotta a tőle jobbra lévő magasabb ívű hídnyílást), de gyakorlott hajóvezető nyilatkozott úgy a Fb-on, hogy ezt a szakaszt így kell meghajózni nagy hajóval, hogy be tudja venni a kanyart a sziget mellett. Mindenesetre az utolérő hajónak nincs útjoga, ennek alapján nem tudom minek kellene kiderülni, hogy ne a Viking Sigyn legyen a hibás. Utolérte, ütköztek, ennek következtében a Hableány keresztbe fordult és felborult, a többit a sebes ár elintézte. A hírek szerint (gondolom a time-lapse képek expozíciós idejéből kiszámolták) hogy a Hableány hét (!!) másodperc alatt süllyedt el. Itt egy jobb felvétel a történtekről.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=5&v=TgMpWHshO-o

Namármost elképesztő kommentáradat vette kezdetét mind a Fb oldalakon, mind a különféle netes social média és egyéb médiafelületeken. A tragédia miatt természetes az érdeklődés, de megdöbbentő az a magabiztosság, amivel olyanok akik hajót csak képen láttak, esetleg kiskorukban elvitték őket a szüleik a Hapcin egy viszibuszozásra , azonnali megtorlást, a teljes viziközlekedés rendjének megváltoztatását, a regnáló hatalom megbuktatását, a belügyminiszter lemondását és egyéb marhaságokat követelnek. Természetesen egy ember halála is pont eggyel több mint amennyi felett könnyű napirendre térni. DE. Ez is egy közlekedési baleset, azon kívül, hogy vízen esett meg, minősítésében nem különbözik attól ami naponta megesik a közutakon, hogy valaki elnézi a helyzete, esetleg szabályt vét. De AZT már mindenki megszokta. Úgy veszi, hogy természetes (holott ugyanúgy nem az mint ez). Heten meghaltak, hetet kimentettek  a viziközlekedés  környező részvevői, húszan eltűntek, nagy valószínűséggel azok is halottak és már valahol Szerbiában viszi őket a víz, vagy elakadt a hullájuk valahol, hogy mindet megtalálják e valaha is még az se biztos. Szörnyű. De pontosan ennyi ember meghal  Magyarországon nagyjából egy hét alatt a közutakon (további kétszer ennyi egy életre megnyomorodik) és SENKI nem követeli, hogy a maximális  sebességet korlátozzák 30 km/órára, hogy csak felfújt légzsákkal lehessen autózni, hogy az utakra ne szabadjon egy limitált mennyiségű autónál többet felengedni, hogy az autókat félévente kelljen műszaki vizsgának alávetni, hogy a közutakon kilométerenként legyen rohammentő, helikopterekre telepített sürgősségi ambulancia, műszaki mentőállomás és egyéb ötletek. Mert az Internet "szakértő" közönsége valami hasonlókat követel a víziközlekedésre. Legyen mindenkin mentőmellény ha hajóra száll, elmarasztalják a mentést ami lassú volt ( arra persze, hogy hogy lehetne kimenteni egy 7 másodperc alatt  víz alá került hajó belsejéből az embereket senkinek nincs válasza), hogy sürgősen meg kell tiltani, hogy annyi hajó legyen a Dunán, hogy esőben sötétben ne lehessen hajózni és egyébként is csak olyan hajókat szabadjon vízre tenni amik nem tudnak elsüllyedni. Jómagam sokat irkáltam az elmúlt két napban különféle fórumokra, megpróbálva a félreértéseket jószándékúan, mégcsak nem is irritálóan kioktatóan korrigálva közzétenni, olyan ledorongoló válaszokat kaptam, hogy csak néztem ki a fejemből. Nagyjából ezt írtam ( ezt a HVG cikkéhez kommentáltam, melynek törzsközönsége az esetet kormánybuktatónak gondolta,  de a szakmai részt tekintve mindenütt ez volt a lényege a mondandómnak) : " Én lennék az utolsó aki egy jó szót szólna a kivándorlástámogató tolvajpárt védelmében amennyiben azt jogos kritika illetné. DE EHHEZ okozatilag köze nincs sem a kormánynak, sem semmilyen hatóságnak. Ne süllyedjünk már le a fidesznyaloncok szintjére akik ha szarba lépnek akkor is a Gyurcsányszálat keresik. A vizirendőrök épp eleget macerálják a viziközlekedés résztvevőit, amit itt sipákolnak páran az pont olyan mintha a közutakon állandó fokozott ellenőrzést követelnének és minden autósbaleset után a belügyminiszter lemondását. Az, hogy amint hajóra száll valaki kötelező legyen nentőmellényt felvennie irreális elvárás, olyan mintha autóban kötelező lenne felfújt légzsákkal közlekedni. Nagyon szomorú dolog történt és meghalt a Dunán majdnem annyi ember mint egy sima nyári hétvégén az utakon, mégse követeli senki, hogy leálljon az autóforgalom minden péntek déltől hétfő hajnalig. Meg azt sem, hogy szabályozni kellene, hogy csak kevés autó mehessen az utakra. Térjünk már észre emberek!!"

Mintha a falnak beszélne az ember. Idézek egy választ egy  hajós Fb oldalról: "Ha nincs tapasztalata nagyhajóval akkor ne szakértsen." Másik ugyanonnan: "Ha nem látott szakértőket, akkor jobban figyeljen, hisz az orbánista M1-ben nyilatkozott több alkalommal is hajózási mérnök, hajózási cég tulaja, stb. elemző műsorokba. Megszólalt a mentésben résztvevő szervek több szóvívője, szakértője. Akkor önnél nagy információs hiány van, vagy csak okosabb mindenkinél!" ( ezt egy olyan kommentáromra írta amiben azt kifogásoltam, hogy Karácsony Gergyely  úgy nyilatkozott, hogy "valamennyi szakértő egyetért abban, stb"  én meg hogy még egyet sem hallottam volna aki azt mondta volna, hogy a viziközlekdés szabályozatlansága okozta volna a balesetet) Ha már itt tartunk Karácsony Gergely is elengedhetetlennek tartotta (vagy mondták neki), hogy itt az ideje a saját pecsenyéjét sütögetni Tarlós István rovásra a havaria parazsán. https://www.facebook.com/karacsonygergely/videos/1233567590142672/ Elképesztő. Ezt írtam a Fb-ra " “Szakértők szerint a sétahajózás szabályozásának hiánya vezetett balesethez, még ha közvetett módon is” .... EGYETLEN szakértőt sem láttam, hallottam még így nyilatkozni. AZ NEM szakértés, amikor egy újságíró megkérdezi azt az ismerősét akinek a sógora egyszer már ült csónakban, hogy mi a véleménye az esetről. Még a politikusok is meghülyültek. Karácsony Gergely az első öt percben csakis butaságokat mond. 1. A Duna nemzetközi viziút, a rajta való közlekedést államközi egyezmények és nemzetközi előírások szabályozzák, nem Budapest főpolgármesterének dolga, felelőssége és hatásköre annak szabályzása. 2. A hajókat törvény szabályozta időközönként hatóság ellenőrzi (az más kérdés, hogy azt is felzabálta a pártpolitika), nem úgy van, hogy egy reggel felébred a főpolgi és azt mondja, "ugyanmá' ellenőrizze valaki a hajókat!". 3. A BKV hajóknak meg az alvállalkozók hajóinak semmi közük nem volt az esethez, egy SVÁJCI hajó ütközött egy magyar magáncég hajójával. Értem én, hogy kampány van, de 1. nem feltétlen szükséges MINDEN parázson az MSZP-Párbeszéd pecsenyéjét odamenni sütögetni, 2. a jobboldali idiótaság ellenszere nem a baloldali idiótaság, hanem az ÉSZ.. ami vagy van, vagy ezek szerint nincs. Mert az is vicc, hogy a TEK felügyeli a mentést. Szóval még a katasztrófavédelem sem elég megbízható hozzá. Nyilván aki jól bunyózik és lő az remekül ért a vizimentéshez is. És mindezt úgy mondom, hogy alapvetően szimpatizálok Karácsony Gergellyel, mert abszolút nem vagyok a kivándorlástámogató tolvajkormány és kiszolgálója, Tarlós István híve."

Egy reakció a tisztázó szándékú kommentáromra ezúttal az általam gyakran látogatott 444.hu-ról. Ezt is arra a fejtegetésemre kaptam, hogy ezt a balesetet amit emberi hiba okozott, sem műszaki, sem jogszabályi változtatás nem tudta volna megelőzni, ahogy a mentésre se lett volna mód egy hét másodperc alatt elsüllyedt hajó esetében: "De igazad van, csak azért mert lehetnek olyan balesetek, amikre nem lehet előre 100%-ban felkészülni, akkor hagyjuk is az egészet a picsába. Ennyi erővel baszki zárjuk be az összes iskolát, mert hát nem lesz az összes tanuló Nobel-díjas....Tényleg, hát a fasznak fejleszteni, fejlődni bármiben is? Fenének törekedni arra, hogy legközelebb egy ilyen baleset ne okozzon lehetetlen kihívást, hanem tudjunk mihez nyúlni?!
Hát hová vezetne az, ha tanulnánk egyetlen egy balesetből is?!" 

Ezt egy ( a nicknévből valószínűsithetően)  hölgy írta arra, hogy azt mertem leírni, hogy a környező utasszállító hajók azért nem tudtam menteni, mert alkalmatlanok rá, azt csak csónakból lehet: "a new yorki hudson glider esetében láttunk erre ellenpéldát. utasszállítók, kompok teljesen korrekt módon mentettek ki 155 embert a folyóból." Az, hogy válaszoltam neki, miszerint ott a repülőgép fényes nappal, jó időben, úszva maradt a vízen és órák voltak a mentésre, az emberek a gép szárnyán ácsorogva várták, hogy mint a stéghez, odaálljon bármi hogy átvegye őket, nem indította véleménye megváltoztatásár. Kitartott amellett, hogy hát én mondtam, hogy alkalmatlanok, na ugye hogy alkalmasak mégis. És még folytathatnám. Világ életemben megpróbáltam a szarba szöget verni de most se sikerült. Korunk egyre kevésbé alkot maradandót.  A márványt, égetett téglát felváltotta a gipszkarton, az építőmestereket a művészek, a polihisztorokat a betanított segédmunkások, az írástudókat a kommentelők, a proletárdiktatúrát a bugrisdiktatúra a szocializmust meg a focializmus.

A végére valami megnyugtató, családom nőtagjai tévéznek.

001_166.JPG

46 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amapola.blog.hu/api/trackback/id/tr4914873768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Artika2000 2019.06.02. 08:12:06

Üdvözlet !

Politikai témában már többször vitatkoztunk korábban, de ez esetben teljesen megegyezik a véleményünk, már vártam, hogy mikor jelenik meg egy hiteles, szakmai vélemény az ügyről.

Sándor

pernahajder Campbell 2019.06.02. 15:39:15

Jómagam, mint egy, a Viking Sigyn-nel megegyező méretű kabinoshajó másodkapitánya, talán valamiféle szakértő lennék. Óvakodtam megszólalni a témában, talán

pernahajder Campbell 2019.06.02. 15:45:10

egyet szóltam hozzá, de azt se kellett volna. Tényleg valami egészen elképesztő ostobaságlavina söpört végig a kommentszekciókon és a facebookon, még a szakmai csoportokban is. Talán itt nem lesz gond, ha írok pár sort.

pernahajder Campbell 2019.06.02. 16:51:19

Szóval, az a helyzet, hogy mi tudtuk, hogy baj lesz, csak idő kérdése volt. Kisebb balesetek történtek már, közeli necces helyzetek a napi rutinhoz tartoznak. Az, amit most a videón látunk, egy átlagos szituációnak mondható, nyilván a süllyedést kivéve.

Az utóbbi években nagyon megszaporodtak mind a városnéző, mind a kabinos hajók, és esténként mind egyszerre indul sétára. Hab a tortán, ha pluszban egy két teherhajó is arra jár.

Többen mondták, hozzáértők is, hogy vannak más helyek is, például Amszterdam, ahol hasonló a forgalom. Igen ám, de ott van forgalomirányítás is. A városba érkező hajó adott helyen a 4-es csatornán bejelentkezik a kikötői forgalomirányításnak, akik szépen eligazgatják. Amúgy is nagyrészt egyértelmű a helyzet, a kompok mennek ide-oda a két part között, a kis városnéző hajók kijönnek a csatornából a Centraal pályaudvar egyik oldalán, és visszamennek a másikon, a maradék szembeforgalommal meg egyeztetünk a 4-esen keresztül. Ha túl sűrű, mert mondjuk rendezvény vagy ünnep miatt sok a csónakos, akkor jönnek a kikötői boxerek, és csinálnak helyet. Plusz, az ott állóvíz, nem a Duna 600-as budapesti vízállásnál. Nem mondom, így is adódnak helyzetek, de azért ez más.

Ehhez képest Budapest maga a káosz.

Egyrészt itt vannak a kabinosok. Ezek általában újabb és jól felszerelt hajók, de nem esti sétahajózásra valók. Ezt az állatságot egy túlbuzgó kapitány találta ki, és hatalmas siker lett. A vendégek imádják, az utazási irodák követelik. Nem is csoda, olyan látvány, mint Budapesten, máshol nincs. Nem is csinálunk máshol ilyen esti sétákat. Itt viszont majdnem mindegyik kabinos cég csinálja.

Folyt köv

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2019.06.02. 17:17:21

@pernahajder Campbell: Köszönöm a szakértő kommentárt. Azt valaki mondta, valamelyik TV interjúban, hogy tilos ilyen szállodahajókkal forgolódni a hidak közt. Tehát csak az Árpád hídtó északra, illetve a Rákóczi hídtól délre szabad fordulózni. Persze nyilván ekkora hajóból, ha csak három megy egy irányba, egy meg szembe, akkor is sok. Pláne ha jön közben egy toló, kilenc bárkával maga előtt hegymenetben és megcéloz egy hídnyílást. Még akkor is, ha amikor várost néznek akkor gondolom nem mennek olyan gyorsan. De bármilyen szabálymódosítás, szeparáció elrendelése, bizonyos méret feletti hajók kitiltása napnyugtától napkeltéig, nem tudom kinek a hatásköre. Mert abban szinte biztos vagyok, hogy nem Budapest főpolgármestere dönti el.

pernahajder Campbell 2019.06.02. 18:03:48

@A Tengerész: ez így van, és rátérek erre is, ha nem gond, hogy szétkommentelem a bejegyzést. Csak össze kell szednem a gondolataimat kicsit. Holnap folytatom..

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2019.06.02. 23:41:31

@pernahajder Campbell: Egyáltalán nem gond, sőt. Mindenféle hülyeségek forognak közszájon. Belenéztem ma este a Svábinak a "Napló" című műsorába. Legalább az áldozatul esett hajó nevét tudná, ha már beszél róla, de NEM, folyamatosan "Kis hableánynak" emlegeti. Egymástól veszik át a média egyes szereplői a hülyeségeket. Valaki lekagylóz valamit, elkap egy információs morzsát esetleg tévesen, vagy jól félremagyarázza, kiszínezi a saját elképzelése szerint, a többi meg szajkózza. Most pl. kiástak egy korábbi felvételt amikor egy menetben lévő szállodahajó mellett "közel" halad el a Hableány. Nem mondják, de sugallják, hogy hát ez ilyen veszélyesen manőverező hajó ugye. Nézve a felvételt, lehetett a két hajó közt olyan 5 méter. Én nem éreztem veszélyesnek a szituációt. Annak is nagy feneket kerítettek páran a neten, hogy a Hableányt "átépítették" megmagasították, ezzel borulékonnyá tették a hajót. Nézem a képet, az átépítés a felső decken egy napellenző tető. És minden ilyen hírre felzúdul egy csomó ember.

pernahajder Campbell 2019.06.03. 10:49:22

Szóval, amikor azt mondom, jól vagyunk felszerelve, az azt jelenti, hogy állati jó cuccaink vannak. De néha a legjobb technika sem segít. Van két radarunk, ami a legfontosabb eszközünk, éjjel-nappal használjuk, annak ellenére, hogy csak rossz látási körülmények között lenne kötelező. Egyrészt azért, mert a puszta szem csal, a radar viszont nem, másrészt azért, mert a teherhajókkal ellentétben mi nem a legjobb helyen -a hajó hátulján- ülünk, hanem elől fent. Tudni kell azonban, hogy a radarnak is megvannak a korlátai. Arra például nem alkalmas, hogy közeli célpontok finom mozgását megjelenítse, működési elvéből adódóan túl közelre (kb 10 méteren belülre) "nem lát". Az aktuális balesetnél egyébként sem láthatott a Viking Sigyn vezetője mást a radarján, mint a hidat. Ami a híd alatt van, az radaron nem látható, hiszen összeolvad a híd visszhangjával.

Van aztán az AIS, ami az Automatic Identification System (automatikus azonosító rendszer) rövidítése. Ez pár éve kötelező tartozék hajókon, igazából egy transzponder, ami URH csatornán közvetíti a saját hajó adatait (GPS pozíció, útirány, sebesség, hajó méretei stb.), és veszi a többi hajóét. Ezeket az adatokat tárolják, erre mondják most, hogy volt a hajóknak "fekete dobozuk". Ami az AIS-ből igazán nagy dolgot csinál, az egy navigációs szoftver (mi a Tresco nevűt használjuk), ami az AIS adatokat elektronikus térképen jeleníti meg egy monitoron a hajóvezetőnek. Nem túlzás azt állítani, hogy ez egy forradalmi újdonság, és mérhetetlenül nagy segítség a hajósoknak. Viszont ez sem alkalmas arra, hogy pár méteren belüli célpontokat kövessen le vele az ember. Ráadásul a GPS-nek megvan az az idegesítő szokása, hogy hidak alatt megbolondul, mert nem látja a műholdat. Ilyenkor az AIS irreális sebesség illetve útirány adatokat közvetít. Ha tehát a Hableány pont a híd alatt torpant meg, azt a Viking vezetője vagy nem látta, vagy tulajdoníthatta ennek a jelenségnek.

Itt egy kép arról, hogy hogy néz ki az elektronikus térkép, rajta jó sok hajóval:

www.kadlec-broedlin.de/img/extralarge/periskal-ecdis-viewer.gif

És erre még pluszban ezek a hajók körbe vannak kamerázva, ami a nagy holt terek miatt előírás. Én egy újabb hajón szolgálok, nálunk ez úgy néz ki, hogy van egy kamera a hajó orrában, egy-egy két oldalt középtájt, és egy a hajó farán. Színes, jó felbontású kamerák, forgathatók, zoomolhatók. Feltételezem, hogy a vadonatúj Viking Sigyn is hasonlóan van felszerelve. Csak hát éjjel, zuhogó esőben, miközben mindenféle díszkivilágítás is bezavar, ezzel se mész sokra. Meg az amúgy se megy, hogy miközben a Margit hídba vezeted be a hajódat, még a kamera joystick-jét is bizergálod.

Mivel látható, hogy a technika itt csak korlátozottan használható, mi esti sétán walkie-talkie-val felszerelt matrózt küldünk ki a hajó orrába és farába, aki visít, ha gáz van. Számomra a baleset egyik nagy kérdése, hogy a Vikingen vajon volt-e ilyen figyelő.

Folyt köv

pernahajder Campbell 2019.06.03. 11:11:47

@A Tengerész:

tévét nem is nézek, az mindennek a legalja.

Egy ponyva nyilván nem okoz jelentősebb súlypontemelkedést, de nekem nem tetszik, hogy a hajóka ilyen könnyen elbuggyant. Lehet, hogy csak rossz szögben találták el, meg lehet, hogy lapos a viking eleje, de ez akkor sem tűnik normálisnak.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2019.06.03. 11:21:08

@pernahajder Campbell: Nekem az az elméletem rá, hogy amikor a hableányt a Viking hátulról eltalálta és keresztbe fordította, a borulást igazából a sebes áramlás okozta. A víz alatt lévő részét amikor megtolta, egy forgató nyomaték képződött azzal, hogy a Viking meg a víz feletti részt folyásiránnyal ellentétes irányban megtartotta. Ha azt saccolom, hogy ilyen áramlás akár több száz kilós nyomást is kifejthet egy négyzetméteren, ezt biztos nem számolta bele senki amikor a hajó stabilitását méretezte.

MaKata 2019.06.03. 13:21:13

Kedves "pernahajder" ! Ilyen korrekt tájékoztató írást a hajóbaleset témában még nem olvastam. Köszönöm !!!! Remélem sokan elolvassák.
Tengerész, én kifejezetten vártam a megszólalásodat, a te írásaid is abszolút tárgyilagosak, sajnos a bugris néptől meg nem lehet mást várni - bármről legyen is szó -, nem érdemlik meg, hogy szóba állj velük !!

ik260t 2019.06.03. 13:31:05

@A Tengerész: A Sigyn orrkialakítása is rásegített szerintem, hogy maga alá gyűrhette a kishajót.

pernahajder Campbell 2019.06.03. 16:18:08

A másik oldalon ott vannak a városnéző kishajók. Ezekkel nekem nincs igazán tapasztalatom, csak azt tudom, amit látok, illetve amit hallok olyanoktól, akik már jártak ilyenen.

Sokféle típus szaladgál Budapesten, általános műszaki színvonaluk rendkívül alacsony. A tulajdonosoknak csak a vendégtér fontos, csak arra költenek igazán, a maradék számukra érdektelen. Mernék fogadni rá, hogy egy rendes szemlén több közülük nem is menne át. Újabban sokuk kapott radart, ez például jelentős fejlődés, bár láthatóan ritkán használják. Az is kérdés, hogy ezek új, vagy máshonnan levetett készülékek. AIS elvileg mindegyikben van, hisz kötelező, de megkockáztatom, hogy elektronikus térkép egyiken sincs. A Tresco szoftver ugyanis fizetős.

Nézzük meg a Hableány kormányállását (forrás: Hajóregiszter):

www.hajoregiszter.hu/hajokepek/21/22658.jpg?asd=1559550704

Nos, ez egy múzeum. Radar nuku. AIS van, de elektronikus térkép persze nincs. Egy darab rádió. Kettő van előírva, hol lehet a másik? Lehet, hogy a szabályoknak megfelel, de ez akkor is egy vicc. Aki ilyen hajót üzemeltet, és ilyen felszereltséggel az esti csúcsban kiküldi, az súlyosan felelőtlen.

Ha rátérünk a személyi kérdésekre, az ugyancsak rázós terep. Általánosságban elmondható, hogy az utóbbi tíz évben rettenetesen felhígult a szakma. A flották borzasztó gyorsan nőnek, és ezzel a képzés finoman szólva nem tart lépést. A kabinosokon egyre több a megkérdőjelezhető tudású hajóvezető, akiket mégis alkalmaznak, az égető munkaerőhiány miatt. Még inkább érvényes ez a budapesti városnéző hajókra. Itt a hiányt jellemzően felszolgálók hajóvezetővé való átképzésével oldották meg. Persze a profik így is többségben vannak, de az ilyen személyi döntések növelik az amúgy is magas kockázatot. És most látszik csak igazán, hogy mi a dolog tétje.

Még inkább súlyos a nyelvtudás hiánya, mindkét oldalon. Minap a Facebookon olyan kabinoson dolgozó kolléga írt lesújtó véleményt a budapesti hajósok némettudásáról, akiről tudom, hogy nem éppen egy Goethe. Azonban a kabinoson dolgozóknak muszáj valahogy elboldogulni németül, mert innen Amszterdamig csak ez a kommunikáció nyelve. A budapesti hajósok nagy része viszont nem is próbálkozik. Olyannyira, hogy a hajó-hajó közötti kommunikációra fenntartott 10-es rádiócsatornát egyszerűen nem is figyelik, pedig ez kötelező. Inkább beszélgetnek maguk között egyéb csatornákon. Ugyancsak a Facebookon írta egy napihajós kolléga, hogy közülük "a jobbak figyelik a 10-est". Ez akkora képtelenség, hogy szavakkal nehéz is leírni. Szóval ha most olvassuk a sajtóban, hogy a Viking vagy a Hableány nem rádiózott, jó, ha tudatában vagyunk annak, hogy ez Budapesten egyszerűen nem szokás!

Még folytatom..

pernahajder Campbell 2019.06.03. 16:33:30

@A Tengerész:

És szerintem néhány ablak is nyitva volt.

ik260t 2019.06.04. 09:28:09

@A Tengerész: Minden esetre ennyi idő alatt esély sem lett volna menekülésre, mentőmellény keresgélésre. Hatalmas szerencséjük volt a túlélőknek.

Kis ember 2019.06.05. 13:43:38

@pernahajder Campbell:
Kedves Campbell, ezek szerint a nagy kabinos hajók nagyjából egy cruiser felszereltségével vetekednek. A tengerjárókon is kb ezeket tanultuk. EPIRB, radarok, GPS, navigációs szofver...

pernahajder Campbell 2019.06.05. 15:23:18

@MaKata: Köszönöm szépen. Igyekszem nem véleményt nyilvánítani a konkrét esetről. Egyrészt ez majd a szakértők dolga lesz, másrészt úgy gondolom, hogy legkevésbé a hajóvezető tehetnek a dologról.

pernahajder Campbell 2019.06.05. 15:31:40

@Kis ember: Tengeri criuseren nem jártam még, de valóban, minden földi jóval el vagyunk látva. Ellentétben a budapesti hajókkal.

pernahajder Campbell 2019.06.05. 16:46:20

Az előzőt visszaolvasva finomítanék kicsit. Nyilván válhat valaki felszolgálóból jó hajóvezetővé. Ez nem atomfizika, megtanulható dolog. Ha azonban egyszerre sok tapasztalatlan ember kerül a rendszerbe, az nem feltétlenül a siker receptje.

Két éve a mostani balesethez kísértetiesen hasonló esetünk volt. Esti sétára indultunk, a hajót a parancsnokunk, történetesen egy ukrán vezette. Hegymenetben közelítettünk a Margit hídhoz. A hidat úgy hajóztuk meg, ahogy a nagykönyvben írva van (és ahogy most a Viking tette): a Parlamentnél még a szigetspiccre tartottunk, majd pár száz méterrel a híd alatt fordítottunk bele a nyílásba. Ezzel a hajók a budai ágból érkező víz nyomásását kompenzálják. Előttünk, a jobb oldalunkon egy Moszkva típusú városnéző hajó haladt, ő laposabban tartott a hídra, nagyjából a part felőli pillérre ment. Az elektronikus térképen leolvastam a sebességét, nálunk jóval lassabban, lépésben haladt. Utólag úgy gondolom, talán arra várt, hogy felszabaduljon a kikötőhelye a híd felett, a Jászain. Úgy tűnt, tiszta a szituáció, mivel ő jóformán áll, szépen elhaladunk mellette még a híd alatt. Rádiózni az ismert körülmények miatt nem próbáltunk. Aztán egyszer csak a kolléga gondolt egyet, gázt adott, és bevágott elénk, pont a hídban. A parancsnokom mindkét főgéppel teljes erővel hátrázni kezdett, így kerültük el, hogy legázoljuk. Erre azért már megpróbáltam rádión hívni, hogy megkérdezzem, hogy gondolta ezt a mutatványt. Persze válasz nem érkezett. Amikor aztán a híd felett megelőztük, láttam, hogy a kormányállása körben el van függönyözve, tehát a faszi csak előre lát ki! Lehet, hogy nem is látta, mi jön mögötte!

Sajnos az a helyzet, hogy majdnem minden kollégának van egy-két hasonló budapesti sztorija. Ezért mondtam, hogy mi tudtuk, hogy előbb-utóbb baj lesz.

Az illetékes hatóság, az Innovációs és Tecnológiai Minisztérium alá tartozó Hajózási Hatósági Főosztály bizonyára tudott a problémáról, ezért 2015-ben megtiltották, hogy A 80 méternél hosszabb hajók 18 és 24 óra között az Árpád híd és a Petőfi híd között megfordítsanak. 2018-ban ezt úgy módosították, hogy délen a Rákóczi híd alá kell már menni. Ez ésszerű lépés volt, hiszen a legtöbb kabinoshajó az Erzsébet híd és a Szabadság híd között, a Nemzetközi Hajóállomáson köt ki. Ha itt kezdene több kabinos forgolódni a tucatnyi városnéző hajó között, abból hamar nagy baj lett volna. Sokan vagyunk azonban, akik szerint ez még nem elegendő, és a nagy hajókat az esti időszakban egyszerűen le kellene állítani. Az eddig elmondottak alapján gondolom, ez érthető. Volt kolléga, aki levelet küldött a hatóságnak, volt, aki telefonon hívta ottani ismerősét. Ezeknek sajnos nem lett hatása. Most úgy tűnik, hogy nekünk volt igazunk.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2019.06.06. 08:47:38

@pernahajder Campbell: "Nyilván válhat valaki felszolgálóból jó hajóvezetővé. Ez nem atomfizika, megtanulható dolog. " Eeeeeegen... de azért nem annyira. A hajózás életforma. Meggyőződésem, hogy (ahogy a nagy hajózó nemzeteknél is, ahol a gyerekek halászhajókon uszályokon nőttek fel) valamiféle "rávezető" életút szükségeltetetik. Tehát már gyerekként érdeklődik, ha teheti csónakba száll, vízisportokat űz, végigmegy egyfajta szamárlétrán, mert túl az elméleti tanuláson, a vizet a hajót érezni kell, ebbe meg bele kell nőni. Toldy Miki ( volt tengerész gépüzemvezető kollégám) mesélte, hogy mielőtt az óriástankerekre kineveztek volna valakit kapitánynak, egy tanmedencében kellett kis, egy személy befogadóképességű tanker "maketteket" navigálniuk. Tehát a hajócsavar is öklömnyi volt és a tömeg:géperő arány is olyan mint az "igazinál". Ezek mind nagy tapasztalatú hajóskapitányok voltak, de sorra produkálták a "havariákat". A saját példámat se titkolom el, több évtizedes kishajós (tehát "igazi" kishajós max 1-2 tonna tömeg) gyakorlat után kezdtem vezetni a megpakolva 18 tonnás Amapolát. A legnagyobb balf@szságokat követtem el eleinte, mert nem éreztem ezt a hajóméretet. Pedig éreztem a sodrást, a szélnyomást, mindent amit az ember ennyi idő után már nemcsak a szemével, de szaglásával, a bőrével, a talpával érez, de nem "éreztem" a hajót. Most ha belegondolok, hogy ehhez a felvezető képzés egy megrakott tálca egyensúlyozása hajón... hát nem tudom mennyi idő kell a beletanuláshoz. Szóval nem volt olyan rossz amit elsőre leírtál.

pernahajder Campbell 2019.06.07. 10:49:51

Hát igen, egy hajót mindig szokni kell. Idén úgy néz ki, elmegyünk vitorlázni egyet az Adriára (csináltam pár éve egy 12 mérföldes horvát játékhajó-vezetőit). Nem mintha félnék, de azért kíváncsi vagyok, mit fogok alkotni :)

leslie.hun 2019.06.07. 12:24:53

A saját példáimat tudom csak felhozni: Úgy tettem le 22 évesen a korlátlan motoros jogsit, hogy korábban még mopeden sem ültem. Elsőre sikerült és szerencsére azóta sem történt komolyabb baleset.
A vitorlás jogsit is úgy tettem le, hogy előtte semmilyen hajós tapasztalatom nem volt, csak a gumimatrac. Rögtön egy 24 lábas 1,5T-s vitorlásba ültem be és semmi gond nem volt.
Nem kell ezt túlmisztifikálni, szerintem megfelelő érettség és hozzáállás kérdése az egész.
Tengerész is bevallotta, hogy hiába volt a nagy hajós múlt, az új hajót neki is meg kellett szoknia.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2019.06.07. 13:10:00

@leslie.hun: :) azért az "ugrás" nem a gumimatrac és a 24 lábas hajó közt van, hanem a 24 és a 42 lábas közt. És a "jogsi" még semmi. A megpróbáltatás akkor jön amikor egy túlzsúfolt kikötőbe be kell állni a legtávolabbi helyre orrsugárkormány nélkül, erős szélben, alkalmi, tapasztalatlan legénységgel. És MINDENKI bámul a partról. Még így leírva is kiver a víz. Olvastad a Slocum könyvében a vonatkozó részt? ANNYIRA találó!

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2019.06.07. 13:12:46

@pernahajder Campbell: Neked is ajánlom figyelmedbe az utolsó három mondatot amit leslienek írtam : "A megpróbáltatás akkor jön amikor egy túlzsúfolt kikötőbe be kell állni a legtávolabbi helyre orrsugárkormány nélkül, erős szélben, alkalmi, tapasztalatlan legénységgel. És MINDENKI bámul a partról. Még így leírva is kiver a víz. Olvastad a Slocum könyvében a vonatkozó részt? ANNYIRA találó!"

leslie.hun 2019.06.07. 13:25:17

Persze igazad van. Én csak arra akartam utalni, hogy kellő gyakorlással és megfelelő hozzáállással bele lehet jönni a dolgokba. Nem azt mondom, hogy egy mai pincér holnap beleül a kapitányi székbe és ugyan olyan jó vezető lesz, mint egy tapasztalt kapitány, de egy-két év múlva már lehet.
A vitorlázásban is jelen van az a mentalitás, hogy csak az tud "igazán" hajót vezetni (uram bocsá' csak az az "igazi" hajós), aki végig dinghizte a gyerekkorát. Lehet nekik könnyebb, mint másoknak, de kb ennyi.
Olvastam Slocum könyvét, de már kicsit megkopott az emlék.
A birsalmasajtos részre mondjuk emlékszem...:D

csaba03 2019.06.08. 00:01:41

@A Tengerész: És mindezt éjszaka, és úgy, hogy előtte a kikötőbe csak akkor tudsz behajózni, ha 20 fokos irányban tartasz fél órán keresztül egy villogó fehér parti fény felé, aminél a háttérben lévő város összes lámpája fényesebb, és a kikötő előtt még 90 fokkal balra is kell fordulni, persze azt sem akárhol - szóval igen, egyetértek, a tanulási folyamatot nem lehet kihagyni vagy átugrani, és az elején bizony be kell állni legénységnek egy tapasztalt(abb) kapitány mellé

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2019.06.08. 00:46:45

@csaba03: Hát mondjuk erre mondja tapasztalt ausztrál vitorlázó barátom (mondjuk úgy ausztrál, hogy 50 éve együtt kalózoztunk a Balatonon, de kint él 40 éve), "not seamanslike". Tehát nem vállalsz be ilyen szituációt. Kivéve persze ha ott születtél és nappal megcsináltad már többször, meg van radar-chartplotterod, szóval ami mutatja a térképen pontosan hol jársz de nemcsak GPS alapon, hanem radarképen is. Ha mindennek híján vagy akkor vagy megállsz horgonyon és megvárod a világost, vagy eleve nappalra időzíted az érkezést. Ez nem szégyen, ez óvatosság, ami az egyik legfontosabb a hajózásban.

csaba03 2019.06.08. 09:24:40

Persze, ugyanazt mondjuk, egy elrettentő példát akartam írni, hogy milyen helyzetbe kerülhet, aki túlságosan bízik magában.

merzo 2019.06.09. 09:57:41

@pernahajder Campbell: Köszönöm hogy végre olvashattam egy hozzáértő és tapasztalt ember véleményét.

pernahajder Campbell 2019.06.11. 06:49:21

@merzo:

Én köszönöm.

Egy utolsó utánit még mondanék, aztán tényleg befogom.

Visszaszálltam a hajómra a szabadságomról, épp Budapesten, így volt alkalmam kicsit nézegetni a városnéző hajókat. Ami nagyon feltűnő volt, az a mentőeszközök, pontosabban az úgynevezett kollektív mentőeszközök, vagy "felúszó tárgyak" hiánya. Ezek azok a dolgok, amik nem süllyednek el a hajóval, és lehet beléjük kapaszkodni, például mentőtutaj, mentődoboz vagy a bútorok a sétafedélzeten. Régebben a hajók nyitott fedélzetén mentőpadok voltak, vagyis olyan padok, amiknek az alján légtartály volt. Ilyeneket most nem láttam, voltak ellenben sima kerti székek, rattan bútorok stb., amik egyáltalán nem alkalmasak erre a célra.

Ott van a gond, hogy a hajók építéséről és felszereléséről szóló rendelet, az úgynevezett Szemleszabályzat idevágó rendelkezését valamikor a kétezres években módosították. Talán az idők szavát követve, talán jogharmonizáció miatt. A lényeg, hogy elő lett írva, hogy minden személy részére egyéni mentőeszközt, vagyis mentőmellényt kell biztosítani a hajókon. Ez persze önmagában nem baj, csakhogy innentől nem volt kötelező a kollektív mentőeszköz tartása. Mit tesz erre az egyszeri hajótulaj? Bevásárol a kellő számban a legolcsóbb mentőmellényből, azokat elpakolják a hajón jó mélyre, a mentőpadokat meg nagy ívben kivágja, és vesz helyettük valami sima kerti bútort.

Két-három, jellemzően ócska mentőgyűrű lóg a hajók oldalán, és ennyi. Talán pillantsunk rá még egyszer a Hableányra, és találgassunk, hogy a vízbe került emberek mibe kapaszkodhattak:

www.hajoregiszter.hu/hajokepek/5/23843.jpg?asd=1560188906

Megjegyzem, ilyen felúszó tárgyak nálunk, a remekül felszerelt kabinosokon sincsenek, szóval ha Antwerpenbe menet a Scheldén minket csapna el egy nagy tengeri konténerszállító, ugyanígy néznénk ki. Talán érdemes lenne elgondolkodni az újbóli előírásukon.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2019.06.11. 08:57:02

@pernahajder Campbell: Abszolút helyénvaló megállapítás. Én aki vagy 30 éve nem utaztam belvízi személyhajón, csodálkoztam is, hogy semmi uszadékot nem halásztak ki a Dunából a havaria után. Emlékeztem a mentőpadokra a balatoni géphajókról, meg azokra az alumínium "párnákra", körbe kötéllel, amik az egyéb ülő alkalmatosságok alá voltak bedugva "az én időmben". Nyilván pókhálózni, festeni kellett volna időnként őket, szóval csak a gond volt velük, ahogy kitört a maszek világ, a mindennel, főleg emberrel való, végletekig menő takarékosság, a szemétbe kerültek. Most eltekintve attól, hogy egy másodpercek alatt elsüllyedő hajóban rekedteken nem segített volna semmilyen úszó tárgy, tehát jelen esettől, néhány úszó pad megmenthetett volna még pár embert azok közül akik a deckről estek be, legalábbis nagyobb valószínűséggel mint még két vízirendőr állomás Budapest belterületén, mert tegnapelőtt épp ezen ment az okoskodás a 444-en.

TR1963 2019.06.11. 10:50:07

@A Tengerész: Ez azért így nem igaz.
voltak a vízen úszó tárgyak a baleset után. Nyilatkozott valamelyik újságnak az a magánszemély aki végül jelentette a balesetet a rendőrségnek 10 perccel később. Ő is egy hajon volt csak lejjebb a parlament környékén. Azt mondta, hogy váratlanul irányt váltottak és a kapitány bejelentette, hogy menteni fognak, mert a hableány elsüllyedt. Végül 5 embert ők emeltek ki a vízből a 7 megmentettből. Akkor már sodródtak a vízen székek és egyéb tárgyak. Először nem akarta jelenteni gondolva, hogy már biztos szóltak mások végül csak tárcsázta a 112-t. Innen szerzett tudomást a baleset után 10 perccel a rendőrség.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2019.06.11. 11:02:53

@TR1963: Welcome aboard TRI. OK igaz, de én olyasmi uszadékra gondoltam amibe kapaszkodni lehet. Ez azt hiszem a műanyag "szemét" lehetett, ami éppenhogy csak lebeg a vízen. Kerti szék, asztal, napernyő PVC ponyva.

deckard_r 2019.06.11. 11:42:03

@pernahajder Campbell:
Köszönöm a magas szakmai színvonalú hozzászólásokat

@leslie.hun: nem (csak) hozzáállás kérdése...
és a nagy ugrás valóban a sok tonnával jön, egy 24 lábast még kézzel megfogsz a cölöpnél, ha megindul. Egy 42 lábast már aligha, és akkor képzeld el, hogy egy 150+ lábassal kell mondjuk Monaco-ban a parthoz dokkolni 20 csomós oldalszélben, a tulajdonossal és a VIP vendégekkel a fedélzeten, a parton meg a bámészkodókkal. Persze el lehet oda jutni, hogy előtte már nem stresszelsz 1-2 napig, de azért az nem egy-két év...

croc 2019.06.11. 12:18:05

pernahajder Campbell, a tengerész:
köszönjük az értelmes, szakszerű és higgadt elemzést, tanulságos volt, jó volt olvasni, nekem nagyon tetszett
többet megtudtam tőletek, mint eddig az összes újság tv stb. összes "szakértői" elemzéséből :)))

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2019.06.11. 12:38:43

@croc: Welcome aboard croc! Köszönöm. Tudod ez egy ilyen "ámátőr" blog.

pernahajder Campbell 2019.06.11. 14:54:31

@A Tengerész:

Igen, azok az alumíniumpárnák a mentődobozok (valami tíz darabot láttam most belőlük az egyik BKV-hajón). Azt jól kiszúrtad, hogy nemigen voltak karbantartva. Amikor a kilencvenes években beszálltam életem első hajójára, egy vizibuszra a Balatonon, az első napon szóltak, hogy eszembe ne jusson a tetőn lévő mentődobozokból a vízbe dobálni, mert némileg elfáradtak a hajó építése óta eltelt harmincpár évben. És ez nem is a maszekság, hanem inkább az a fajta mentalitás, ami azt hiszem, közös örökségünk Magyarországon.

gigabursch 2019.06.11. 17:14:08

Tanulságos blog tanulságos hozzászólások.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2019.06.11. 20:46:19

@gigabursch: Welcome aboard gigabursch! Őrülök ha tetszett.

Carrot2013 2019.06.12. 22:14:39

Végre tényleges Tengerészek, Kapitányok véleménye. Első gondolatom az volt hogy bemásolom a blog linkjét a Youtube videó comment szekciójába ahol engem is hasonlóan oltottak le mint Téged kedves drága jó egyetlen Tengerész kapitány úr. Aztán gyorsan lebeszéltem magam mert csak ide szabaditanám a rossz indulatú fotel szakértőket.

Carrot2013 2019.06.12. 22:25:56

Ezt irtam arra hogy többen szajkózták miszerint nem lassitott a Viking:
"Viking biztosan látta a radaron vagy szabad szemmel a Hableányt hiszen nyilván emiatt lasssított le. Viking szerintem azt gondolta, hogy a Hableány hagy neki helyet a két pillér között közepén mivel ők csak ott férnek át az áradás miatt és a maradék 24 méteren egy kicsit jobbra tőle fog áthaladni a híd alatt majd szabály szerint a híd után megelőzi. Sajnos a Viking a szabály szerint kötelező 60 méter távolságot nem tartotta és a Hableány is pont középen akart áthaladni, így a hídhoz érve megtörtént az ütközés."

Erre kaptam is gyorsan a pofámra:

"@Gábor Répássy nem lassitott le. Hol olvastal ilyet?
Amugy a lenyeg az, hogy mindenkepp az tetves szemetlada ukran kapitany a hibas, hiszen tobbszorosen megszegte a szabalyokat."

Próbáltam higgadt maradni:

"Desdemona a Heti naplóban levetítették a nyomkövetők alapján mi történt és a parlament elől induló Viking több mint 100 méter előnyt dolgozott le a hídig. Ha nem lassított volna akkor kb dupla sebességgel ütköznek. Máshol mutatták, hogy az ütközés pillanatában 4.2 illetve 4.6 tengeri mérföld per óra sebességgel haladt a két hajó. Lassított a Viking csak sajnos nem eleget. 60 méter minimum követési távolságot sem tartotta be viszont a Hableány mehetett volna jobbra “okos enged szamár szenved” alapon hiszen a Viking és a pillér között még volt 24 méter ahol az 5 méter széles Hableany elfért volna és akkor nincs ez a videó..."

Desdemóna nem hagyta magát:

"
Desdemona Diamandis
1 hete
@Gábor Répássy Nem igy van. Az eddigi vizsgalatok mar bebizonyitottak, hogy a Viking kapitanya hibazott. A Hableany szabalyosan kozlekedett.
Azaltal, hogy azt allitod, a Hableany kapitanya is felelos, vedelmedbe veszed egy bizonyos mertekig a Viking kapitanyat. Szerinted megoszlik a felelosseg.
De meg ha hibazott is volna a Hableany kapitanya is tegyuk fel, akkor sem kisebbiti az ukran tomeggyilkos buntetteit.

A te rosszindulatu es buta logikadat kovetve akkor nyilvan hibas a koreai utaztato ceg es maguk az aldozatok is, akik felszalltak a Hableanyra...
Akar ezt is irhattad volna ezzel az erovel."

Erre edukációra próbáltam ösztökélni:

"ajánlom Méder Áron földkerülő vitorlázó barátom posztját: www.facebook.com/637338991/posts/10156656703388992?s=100000997385792&sfns=mo

Jött is a frappáns válasz:

"
Desdemona Diamandis
1 hete (szerkesztve)
@Gábor Répássy

Te meg ez a Méder két okoskodó hanyadék, akik szart se értenek a hajózáshoz.
Ezek szerint te vagy a Méder posztjában említett bizonyos "dunai hajós barát" ....
Én meg ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el, mit válaszolt Méder zsidó Áronnak Horváth Imre, a Személyhajósok Szövetségének főtitkára -
idézet a cikkből:
"Méder Áron posztjában írt felvetésekkel Horváth Imre, a Személyhajósok Szövetségének főtitkára egyáltalán nem ért egyet. Méder különben azt írja, hogy egy dunai hajós barátja gondolatait pofozta át, persze a szerzőség így is őt illeti meg. Horváth Imre lapunknak küldött levelét változtatás nélkül közöljük, ez nem szerkesztőségünk álláspontja, hanem a témában jártas szakemberé:

„Minden tiszteletem a bátor csónakosnak, Méder Áronnak - a saját keretei között, de (nem) kissé elhamarkodottnak találom a vélekedéseit. Egy ismert embernek különösen vigyáznia kell arra, hogy jó részben téves megállapításaival indokolatlanul ártatlan embereket kever rossz hírbe, mint ezt most M tette. Ez különösen abban az okfejtésben jelentkezik, ami szerint miért nem ment a kisebb hajó a pillérekhez közel, hogy a nagyobb középen mehessen át. A nagyobb hajó nem tudott volna kb. 2 percet várni lelassítva, amíg kimennek a hídból? Ez nem vetődött fel Méder úrban?

Aki egy kicsit is ért a nagyhajók műveletezéséhez szűk híd térségében az fel sem tesz ilyen kérdést. Méder néhány gyenge minőségű videó alapján
ítélkezik, ilyent az tesz, aki nem ért hozzá. Ez a véleményem. A profi
hajózásnak és a kivizsgáló szervezetnek ennél lényegesen pontosabb adatok állnak rendelkezésére, mint ezek a mélységi ábrázolásra nem
alkalmas médiumok.

Az, hogy Méder szerint nem olyan nagy probléma, hogy durván megsértették az előzés szabályait, vagy hogy cserben hagyták a vízbe esett embereket, már nem is kommentálom. "

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2019.06.12. 22:28:33

@Carrot2013: Welcoma aboard Carrot! Nem tudom hogy találtál rám, de ha a 444 kommentszekcióból, ahova magam raktam ki a blog URL-jét, akkor örülök hogy kiraktam. Érdekes, de valahogy sikerült elkerülnöm, hogy a kommentfalon itt a trollok tanyát verjenek. Pedig több mint 10 éve írom a blogot de ezalatt összesen csak kétszer fordult elő, hogy valakiket kimoderáltam, őket is csak nagy sajnálatomra és többszöri figyelmeztetés után. Mindenesetre az, hogy ezt a napi bejegyzést eddig a percig 2844-en olvasták és IDE nem jött hülyeség ( míg a 444-en kaptam gyakran a fejemre), gorombaság, tudatlan, erőszakos okoskodás, annak nagyon örülök. Mintha egy olyan kertet sikerült volna csinálnom, ahol még az amúgy notórius szemetelők se dobják el a csikket. Vagy inkább be se teszik a lábukat.

Carrot2013 2019.06.12. 22:30:43

Valószinüleg egyik sem látta a másikat, vagy a Viking látta és azt hitte eleget lassitott de aztán sajnos mégsem.

Több ponton hibázott a Viking és nyilván az ukrán skipert fogják kihozni vétkesnek de a Hebleány kivűlről nézve úgy tett mint a belső sávban 80-nal békésen battyogó Trabantos aki "haláli" nyugalomban végignézte a tükörből, hogy 200-zal legázolja az X6-os BMW. Hiszen szabályos volt és elsőbbsége is volt.

Carrot2013 2019.06.12. 22:33:47

@A Tengerész: talán a blogod személyes jellege lehet ennek az oka és a személyiségedből fakadó határtalan béke és nyugalom. Maradj ilyen mindig. Imádtam a Tiloson a betelefonálásaidat! Hiányzik nagyon! Már nem hallgatom sajnos. Lehet elkezdem megint.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2019.06.12. 22:45:17

@Carrot2013: Én se hallgatom, kiköltöztem az adó körzetéből. A többire meg... ELKÉPESZTŐ. EGYÁLTALÁN, hogy jön ide a zsidózás? Én óvakodok ítéletet hirdetni a havaria ügyében, bár erősen hajlik a véleményem afelé, hogy a Viking Sigyn volt a hibás, de várjuk meg a vizsgálatot! Remélem van felvétel a rádiózásról, az AIS pozíciókról, meg mindenről ami pillanatnyilag eszembe se jutna.