Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @whale: 1. Minden az Interneten fellelhető forrás ezt a fűtőértéket adja meg, illetve tól-igot, 18... (2018.07.20. 11:49) Szerda.
  • József Kázmér Cegléd: Kedves Kapitány! Tiplifaügyben már egyszer "összefutottunk". Amúgy mindenki számára Kázmér volnék.... (2018.07.16. 17:41) Vasárnap.
  • Sün77: Ezt a teljes vitorlázat még tudja fokozni (2018.07.13. 06:40) Csütörtök.
  • A Tengerész: @MaKata: Köszi Katóka! (2018.07.07. 20:53) Csütörtök.
  • A Tengerész: @MaKata: Én elmondtam amit gondoltam, szóval engem nem zavart neki meg ez a dolga, mást is kell ha... (2018.06.13. 21:22) Hétfő.

Linkblog

Kedd.

2018.02.28. 00:48 :: A Tengerész

Reggel kinézek a hajóról, ismét hó fed mindent. Már éjjel 2-kor amikor kimentem a hajóra ( ha nekiállok kopácsolni a  http://kopar.blog.hu/ -t röpül az idő, pláne mostanában, hogy nincs kész anyag, amit csak fordítani kell, úgy kell mindent összeszedni a netről, lefordítani, értelmezni, megfogalmazni, összerakni azzal amit István levelezéséből, amiket másolatban kapok ahogy a különböző partnerekkel intézi a beszerzéseket, kapja a verseny rendezőtől az utasításokat)  esett sűrű apró szemekben, reggelre olyan 2-3 cm hó borított mindent. Olyan gyönyörű volt a hólepte világ, a puha csend, hogy amikor elindultunk a szűz porhóban boldogan viháncoló Szmájli kutyával sétálni, mélyeket szippantva a tiszta hideg levegőből  semmi más nem jutott eszembe mint az, hogy " de jó élni"! Mire visszaértünk már ismét nagy pelyhekben esett, nem is mentem ki, csak az "esernyő", meg a tornác alól fotóztam le az ismét hólepte világot. megszakításokkal egész nap esett a hó, a délutáni séta ugyanilyen élvezetes volt a ligeterdővel szegélyezett úton, meg a gyengén befagyni készülő Duna mentén.

002_79.JPG

001_97.JPG

x.JPG

MÁS Merthogy ugye történt tegnapelőtt egy s más Hódmezővásárhelyen. Tegnap megnéztem ezt https://www.youtube.com/watch?v=mg_l7T92NSw&feature=em-comments Időnként belenézek az Echo TV "Sajtóklub"-jába, nem igazán mazochizmusból, de ugyanezen okból nézek néha TV 2-t és MTV 1-et is mert szükségesnek tartom magamat dresszírozni, hogy még véletlenül se fordulhasson elő velem is az a gyakori hiba, hogy az ember bezárja magát egy véleménybuborékba, miután csak egyoldalú hírforrásokat néz, hallgat. Szóval Satóklub. Azért amikor rákapcsoltam az adásra sose bírtam végignézni, mert egyszerűen ökölbe szorult a kezem attól a fölényesen mosolygó gúnyos gőgtől, ami a Bayer Zsolt arcáról sugárzott. Én ugyanezt az "elvtársi" gőgöt láttam eleget a kötényhasú, duplatokás hivatásos forradalmárok arcán akik a kongresszusaikon fújták telipofával, hogy "föl föl, te éhes proletár", amikor meg voltak győződve a sérthetetlenségükről és örökös hatalmukról. És csak annyinak kellett történnie, hogy Hódmezővásárhelyen minden előzetes számítás, közvéleménykutatás ellenére egy "jöttment " civil megverte az abszolút esélyes Fideszes jelöltet a polgármester választáson és ezt az örökös impertinens pimasz cinikus vigyort ami szinte rágyógyult  a Bayer képére, mintha letörölték volna.. Ha másra nem is lett volna jó a hódmezővásárhelyi választás ( szerencsére jó volt), erre mindenféleképpen jó volt,  Ez az ember beszart.
A másik amiről szól ez a történet, hogy MOST jönnek rá, hogy az a taktika, hogy szemköztszarták a saját táborukban is a gondolkodókat és kizárólag a bugrisokra gyúrtak rezsicsökivel, Sorosozással, Kósával, Némettel, csótányetetéssel riogató Fazekassal, ezzel elvadítva minden értelmest maguktól, az lehet, hogy mégse nyerő. Ahogy Bencsik András  mondja " abba kéne már hagyni a Sorosozást". Csak nem? El tetszettek baszni? De mi lesz helyette? Mert ha kifolyik a gyűlölet a téglák közül, az a malter ami összetartja az egész tákolmányukat, a fejükre dől az egész. Ha valaki kételkedik benne, hogy az egész hatalmuk a gyűlöletre épül akkor hallgassa meg a "Pesti Srácok" nevű kormánypénzekkel jócskán támogatott hírportál főszerkesztőjének Huth Gergelynek a kirohanását, a hódmezővásárhelyi győztes Márky-Zay Péter ellen ( 13:00-tól). Akinek annyi a "bűne", hogy képes volt elindulni szabad választáson a Fidesz jelöltje ellen és nyert. Ettől lett egyszerre " szerencsétlen, gumikeresztény senkiházi személyiségzavaros" . Egy hétgyermekes, vallásos, magát jobboldaliként meghatározó, több nyelvet beszélő becsületes családapára mondta ezt  a Huth, miközben a kerekasztalbeszélgetés másik három résztvevője nem szólt közbe, hogy "állítsd már le magad"! A részvevők erőteljesen gyalázták az egymással való lepaktálásért, a közös jelöltek állításáért az ellenzéki pártokat, ami egyrészt szuverén ügyük, másrészt kénytelenek erre, pont azért, mert a Fidesz a 2/3-ával teremtette meg azt az egyfordulós választási törvényt, mely erre kényszeríti majd a parlamenti választások résztvevőit. Beleolvasva a YouTube videó alatti kommentekbe, melyek egyike ( többek helyeslése, "lájkolása" mellett ) sürgeti a keményebb "beleállást" a dolgokba  ( mások a leszámolást sürgetik végre  a ballib áruló nemzetrontókkal), mondom régen zuhanyoztam már szarban, voltam bátor megjegyezni, hogy ha annyira beleállósak akkor talán egy vitába is beleállhatnának, hogy ne csak egymás vállát veregessék itt a stúdióban, hanem vitázzanak olyanokkal akik mást gondolnak. És ez vonatkozik kiváltképpen Orbán Viktorra aki retteg a vitától, ha a parlamentben interpellálják és ha igazat akarna mondani csak azt tudná válaszolni, hogy "hát igen lopunk mint a szarka", ehelyett azt "vitázza", hogy "ez egy reménytelen helyzetben lévő párt próbálkozása". Az meg kész röhej.  ahogy bármely kormánypolitikus ha meglát egy mikrofont, melyet nem valamelyik vazallus médiamunkás tart a kezében, futásnak ered. Na lettem mindjárt Gyurcsánybérenc hazaáruló, volt öszödi beszéd és minden ami csak elképzelhető. EZ a képernyőn a magát nemzeti, keresztény, igaz magyarnak tartó elitje és  a kommentszekcióban meg a  törzsközönsége, szavazó bázisa a a kormánypártnak. Legközelebb a demokráciáról fogok beszélni.

 

13:20

26 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amapola.blog.hu/api/trackback/id/tr713704008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

whale 2018.02.28. 05:05:55

Nagyon örültem a vásárhelyi eredménynek, de attól tartok ez kevés lesz az összefogáshoz. Ahogy láttam, ovit sem rázta meg nagyon a történet. Ha más nem, a határon túli fantomszavazók majd küldenek elég levelet. Nincsenek illúzióim "'oszt jónapot!" elvtárs morálját illetően...

Artika2000 2018.03.03. 08:56:26

Üdvözlet !

Ebben az írásban legalább annyi gyűlölet van, mint amelyik műsort Ön kritizálta pont emiatt.

A baloldalra nézve szégyen egyébként, hogy egy "jobboldali" jelölt győzte le a másik jobboldali jelöltet, vagyis egy ex fideszes egy másik fideszest és ez országos szinten is így van, nincs egy hiteles ember a baloldali táborban, akkor meg minek erőlködni.

"...több nyelvet beszélő becsületes családapára..." :

- Azt állította, hogy térfigyelő kamerát szereltek a házával szemközt,
később kiderült, hogy ez nem volt igaz.

- Azt állította, hogy a jelölés miatt kirúgták a munkahelyéről, később
kiderült, hogy ez sem nem volt igaz.

- Azt állította, hogy listázták a rá leadott jelölteket, később kiderült,
hogy szintén ez sem nem volt igaz.

Na, ennyit a baloldali messiásról.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.03.03. 09:37:35

@Artika2000: Welcome aboard Artika! Akit én a legnagyobbra értékelek, az egy tibeti szerzetes, akit a kínaiak évekig kínoztak a börtönben. Amikor valahogy kiszabadult végre, megkérdezték tőle, hogy mi volt a legnehezebb az egészben. Azt válaszolta, hogy "szeretni azokat akik kínoztak". Hát fülön tetszett csípni. Én messze vagyok a szerzetes erkölcsi és szellemi magaslatától. Ha szabad mentségemre felhozni valamit, én nem gondolom, hogy meg kellene semmisíteni, vagy kiűzni az országból azokat akik más véleményen vannak mint én. De azért akik akár butaságból, akár személyes előnyökért védik azokat akik immáron mindenki számára világosan látható módon, nem is szégyenkezve, hanem hatalmukat fitogtatva lopják szét a hazámat, rontják el a lehetőségeket a felemelkedésre, azokat, nem tehetek róla UTÁLOM. És már túl sokáig tettem azt, hogy csöndben voltam, amivel a hatalom visszaélt, mert mások akik amúgy velem egyetértettek, ők is csöndben voltak, ezért rettenetesen elszemtelenedett az agresszív bugris oldal. Mert azt senki nem cáfolhatja, hogy a magát jobboldaliként definiáló maffiakomplexumban egyetlen szakember, egyetlen gondolkodó sem maradt. Hol van már onnan a Járai Zsigmond, a Bod Péter Ákos, a Mellár Tamás... soroljam? Vagy hallotta Maga megszólalni a Fidesz egykori alelnökét, az úriember Pokorni Zoltánt évek óta? Hosszú a sor. Azt érzem, hogy Önben is erős a késztetés, hogy belemosson engem a baloldali "bűnös" blokkba de engem nem érdekelnek az oldalak. Ha nagyon napvilágra akarja hozni a bűnös énemet, azt gondolom, hogy baloldalinak lenni amúgy nem rút dolog, de sietek hozzátenni, hogy a jelenlegi felhozatalból ugyanúgy nem gondolom a magukat baloldalinak nevező pártokat ( mondjuk a milliárdos Gyurcsányt? na ne!) balosnak, ahogy a maffiaállamot üzemeltető Fideszt jobbosnak. Az a konzervatív patrióta keresztény eszmevilág képviselőinek legnagyobb szégyene, hogy eltűrik a Fideszt, talán azért, mert Magyarországon kevesen vannak. Egyben biztos vagyok. Az ország csak akkor lábalhat ki a jelenlegi, a fejlődést is gátló, nyomorult lelkiállapotából, ha valahogy megbékél egymással az a kettéosztott nép, amit személyesen Orbán Viktor ugrasztott egymásnak tolvajhatalma megtartása érdekében. Ami most van és lesz méginkább ha hatalmon marad. Ez még csak nem is a bolsevik modell, hanem út a feudalizmusba. Kiírjuk magunkat Európából ha így megy tovább.
Amúgy jó egészséget és sok gondolkodást kívánok.

Artika2000 2018.03.03. 10:39:27

Üdvözlet !

Sajnálja az országot, hogy szétlopják, tönkre teszik, evvel én is így vagyok, de eddig csak azt láttam, hogy a baloldali kormányok alatt loptak, széthordták az állami vagyont és állandóan csak a jövőbeni jólétet tudták vizionálni, közben pedig állandóan a nadrágszíj összehúzásáról lehetett hallani.

2002-ben 300 milliárd forint többlet lapult a kincstárban a választások után, ami ugyan úgy ment a levesbe, mint az a 20 milliárd euró, amit a Gyurcsányék vettek fel arra, hogy majd jól felvirágoztatják az országot, na az is ment a levesbe, ill. a zsebekbe, mert az országban amúgy nem sok minden történt a 4-es metró szétlopásáról meg ne is beszéljünk.

Érdekes módon az elmúlt 8 évben ismét jutott az embereknek is, mindamellett a politikusok ugyan úgy lopnak, mint a világon bármerre, vagy itthon az elmúlt 50 év alatt, de mégis fejlődik az ország, növekednek a bérek...és ezt nem észrevenni politikai vakság.

Az emberek többsége racionálisan gondolkodik és lassan megbékél a korrupcióval, ha az ő sorsa legalább jelentősen javul és ez a Fidesz sikerének a titka, de miért is tenne másképp, ha a demokrácia őshazájában sem tudták felszámolni a korrupciót, akkor rajtunk miért kérik ezt számon az elmúlt 25 év során ?

A Fidesz sikerének a másik oka pedig, hogy bizonyos kérdésekben következetes marad, ilyen a vallásszabadság, a határon túliak támogatása és a migráció kezelése. Írta, hogy kiírjuk magunkat az EU-ból. Ha a migráció ezen a szinten marad, vagy még fokozódik, akkor 20-30 év múlva milyen lesz ez az EU, mindenki csak menekülni fog belőle ( lásd Brexit )

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.03.03. 17:33:05

@Artika2000: Sajnálom, Fidszefannak lenni nem racionalitás, hanem hit kérdése, hitvitákba nem fogok belemenni.
Valamire azért válaszolnék. Idézem az Ön kiindulási elméletét amivel ezek szerint egyetért. "a politikusok ugyan úgy lopnak, mint a világon bármerre". Ez egyrészt nem igaz, a világ kulturáltabbik felében kb. ha a milliomod részét sikerült volna valakinek összelopnia annak amit Orbán Viktor és sleppje bizonyítottan elrabolt Öntől, tőlem meg a többi senkitől, már börtönben ülne, de legalábbis nem lenne a helyén. Másrészt ezt az Ön fejébe a Fidesz ültette bele. Azt a vélekedést, hogy "mid szar, de azért mégis mi vagyunk aki megvéd mindenkit a migránsoktól, ergo mi vagyunk a szeretnivalók". De még a gyűlölt Gyurcsánynak se nézte volna el, még az se aki rászavazott, nem azt hogy ilyen rablóipart üzemeltet, de ha egy ingatlant lenyúl azt se. DE. Ha a szocik annyira loptak akkor az újabb "elmúltnyolcév" alatt hogy nem tudta Polt Péter becsukni őket? Nem akarta? Na neee, Ön sajnos vak, hiába mesélek a színekről. De tegyük fel, hogy loptak a szocik! Akkor a lopásuk úgy aránylik a Fideszéhez ahogy a Nokiás doboz a kamionhoz. Ha elfogadom az ön alapteóriáját, miszerint "MIND LOPNAK" , akkor ki a kártékonyabb, aki kamionnal, vagy aki Nokiás dobozzal lop??
Idézem újabb veretes mondatát:" Az emberek többsége racionálisan gondolkodik és lassan megbékél a korrupcióval" Büszke vagyok rá, hogy soha nem tartoztam az emberek többségéhez, nem is fogok soha beállni egyetlen nyájba se, világ életemben a magam útját jártam és a magam fejével gondolkodtam, mégha ez sok nehézséget okozott is. Nem békélek meg a hitványsággal és nem fogok egyik politikusban sem vakon hinni. 73 évig elvoltam így, erre a rövid időre már nem változom meg. Aki maffiózó, azt a börtönben akarom látni, akár nemzeti színekkel, akár vörös színnel próbálja álcázni a boltját. Tudom, hogy senki se tökéletes, pláne ha politikus. De ha lebukik a rabló és a soron következő ezért megbünteti, még ha csak egy kicsivel is különb nála, szóval messze nem szeplőtelen, akkor annak lesz egy üzenete, hogy lopni nem éri meg. Annyira nem vagyok maximalista, hogy azt akarjam, majd jön a megváltó aki mindenben tökéletes és igazságot tesz. Nekem elég ha beszarásból fognak megtisztességesedni, mert félnek hogy jön a bünti ha más kerül hatalomra. És ezen az ösvényen RÉSZEMRŐL nincs helye a megbocsájtásnak. Továbbra is az a véleményem, hogy a Fidesz tolvaj és hazug és aki rászavaz az a cinkosa.

Artika2000 2018.03.03. 18:47:02

Üdvözlöm !

Érdekes hozzáállás az öné, csak a fidesz lop, ergo utálja őket, de a baloldaliak nem lopnak, vagy ha mégis, hát csak keveset, azt meg elnézzük nekik. Gondolom, hogy a Leisztinger, Puch stb nevek mondanak önnek valamit.

Simon Gábor 250 milliója az osztrák bankban gondolom véletlenül került oda és ő csak egy kis szürke kisegér volt, ahogy botox Ildikó nevezte anno.

A nokiás dobozra visszatérve van egy fogadásom,hogy ha egyszer kormányváltásra kerül majd a sor, ugyan úgy nem fog senki sem börtönbe vonulni, mint ahogyan ebben a ciklusba sem kellett senkinek sem -sajnos.

Hogy nyugaton nincs korrupció, fekete munka, meg svindli,ott minden a papírforma szerint megy, ne vicceljünk már..

A két oldal között annyi a különbség, hogy az egyik csak lerabolni tud, ez történt minden baloldali kormány alatt, de ez önt sem zavarta nagyon, míg a jobboldali kormányok esetében valahogy mindig prosperált az ország, jutott végre az embereknek is és még abban is kiegyeznék önnel, hogy több kerülhetett így magánzsebekbe, de őszintén, önnek melyik a kedvezőbb, de tényleg és most ne tegyen úgy, mintha a hold túlsó felén élne és önre nincsenek hatással a rezsicsökkentés, alacsony infláció, alacsony kamatok stb.

Már abban a korban vagyok, amikor nem kell, hogy valamilyen fan legyek, el tudom magam is dönteni, hogy mi a jó nekem, szerintem evvel inkább magának van problémája, amikor a szemkilövető, zsebre privatizáló, országot kiáruló, nemzetét megtagadó baloldali kormányokat sírja vissza állandóan.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.03.04. 09:40:41

@Artika2000: Lacikám rólad az érvek leperegnek, ezt már régen megállapítottam amikor még más nickkel kommenteltél. Sajnos egy kukkot sem AKARSZ megérteni abból amit leírtam, nem fárasztom magam tovább veled. Jó rádiózást és légy boldog!

Artika2000 2018.03.04. 20:11:26

Üdvözlet !

Mint fórumgazda, gondolom, hogy pontosan látja az adataimat és láthatja hogy nem Lászlónak hívnak, és soha nem volt itt más nick nevem és semmi közöm semmilyen rádióhoz.

"...Továbbra is az a véleményem, hogy a Fidesz tolvaj és hazug és aki rászavaz az a cinkosa..." Cserélje le kérem a mondatban a Fidesz-t bármelyik baloldali párt nevére és tegye közbe a kezét a szívére, hogy nyugodt maradhat-e a lelkiismerete, amikor majd rájuk adja le a voksát.

Az a baj magukkal, hogy egyszerűen nem tudják elviselni azt, hogy a baloldal ebben a formában megbukott az országban és ahelyett, hogy a haza érdekeit néznék szem előtt, már csak a másik oldal iránti vak gyűlöletük lebeg a szemük előtt, de közben ugyan úgy élvezik a jobboldali kormány által elért eredmények jótékony hatásait, ez persze annyira nem zavarja magukat. Na, ezt hívják képmutatásnak, de persze ehelyett könnyebb magasztos erkölcsi értékekre hivatkozni, mint bevallani, hogy rossz "lóra tették fel az életüket és pont ugyanolyan cinkosai voltak egy olyan bagázsnak, akik csak rombolni, pusztítani, leépíteni tudtak. Ez van.

Abban azért reménykedem, hogy ha egyszer mégis kell migránsokat befogadni, akkor a választási cédulák még meglesznek és csak a baloldali szavazókhoz költöztetik be őket társbérletbe, ha már annyira odavannak értük.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.03.05. 00:20:38

@Artika2000: Ki kell ábrándítsam! Az adatait nem látom, azt esetleg a blog.hu üzemeltetője látja, én nem. Ha látnám, biztos nem estem volna bele abba a tévedésbe, hogy egy korábbi hasonló szektással véltem azonosnak. Nem is tudom hogy jutott erre a következtetésre, de hát az Ön gondolkodása eléggé speciális. A további beszélgetéstől eltekintenék, én csak a legvégsőbb esetben moderálok ki bárkit, mert optimista ember vagyok és mindenki számára van mentségem. Amit tudtam elmondtam kedves süket fülei számára, de a falra nem óhajtok több borsót hányni. Legyen Önnek öröme a hitbéli buzgalmában! Nagyon kérem további ostobaságokkal ne fárasszon, mert elveimmel ellentétben kénytelen leszek törölni a bejegyzését.

KAMA3 2018.03.05. 08:02:23

A migráns témához szeretnék hozzászólni, ha már kialakult egy kis vita, hogy ki mennyit telepítene, vagy telepített már be. Ha megvizsgáljuk a történelem folyamán végbement nagy népvándorlási hullámokat, azt láthatjuk, hogy egyiket sem sikerült megállítani. A kiindulási terület már nem volt képes eltartani a megnövekedett egyedszámot, ezért a fiatal, erős, életképes egyedek felkerekedtek új területek után kutatni. Ha találtak az igényeiknek megfelelőt, néhányak visszatértek a hírrel és útnak indították a középréteget. Talán csak az öregek, gyengék, és betegek maradtak az óhazában, őket már el tudta tartani a föld. Ez persze nem néhány hét alatt zajlott le, hanem több évtized alatt. Valahogy így jutottunk ide a kárpát medencébe, mi magyarok is.

Ezzel azt akarom szemléltetni, hogy az első fázis tart most, a felderítő előőrs jött el körbenézni. Keresik az új hazát. Ezért nem jó kifejezés rájuk a migráns. Ők sokkal inkább honfoglalók. Ha megindul a második fázis, azt nem fogja megállítani se a kerítés, se Orbán Viktor.

Márpedig nagyon úgy fest, hogy megindul. A klímaváltozás következtében kialakult aszályok, a termőterületek elsivatagosodása, az ivóvíz hiánya, mind olyan probléma, amit nem lehet helyben megoldani. Azok az emberek el fognak indulni, és nekünk megoldásokat kell találni a problémára. Amit Orbán Viktor és az összes magyar politikai szereplő csinál, az a lehető legrosszabb politika. Elhitetik az emberekkel, hogy nincs semmi probléma, mert a kerítés megvéd minket. Nos, hát lebomlott a Vasfüggöny, a Berlini Fal sincs már, A kínai Nagy Fal egy töredék részlete pedig turistalátványosság.

A Műszaki Határzár nem megoldása ennek a problémának.

whale 2018.03.05. 09:16:08

Hát igen. A fideszhit a bizonyíték arra, hogy az agyhalál után is van élet...

whale 2018.03.05. 09:26:59

@Artika2000: "Simon Gábor 250 milliója az osztrák bankban gondolom véletlenül került oda és ő csak egy kis szürke kisegér volt, ahogy botox Ildikó nevezte anno."

Pénztáros Lőrinc = 400 Simon Gábor!!!
Arrogán Tóni = ? Simon Gábor
Lúzer (ex Lézer) Jani = ? Simon Gábor
Andy (Hörcsög) Vajna = ? Simon Gábor
Kósa (Mr. 20%) Lali = ? Simon Gábor
Simicska (Agytröszt) Lali = ? Simon Gábor
Tiborcz (a Vő) István = ? Simon Gábor
Orbán (a Keresztapa) Viktor = ? Simon Gábor

Ezen tessék elgondolkozni. Ha még megy...

bögöbö 2018.03.05. 12:26:53

@A Tengerész: Nem rossz! Egész jó írói vénád van Virág elvtárs, miért nem írsz?
:)

Dömper Ármánd 2018.03.05. 14:21:38

@Artika2000: Azért kellene elnéznem a fideszesek lopásait, mert egy Simon Gábor nevű bűnöző, akit te történetesen nagyon nem szeretsz, lopott? Ezt nevezem erkölcsnek!

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.03.05. 14:40:17

@bögöbö: Szerénység bögöbö elvtárs szerénység...ha valamit igazán tisztelek magamban az a szerénység.

tryclops 2018.03.05. 15:28:38

@Artika2000: "A két oldal között annyi a különbség, hogy az egyik csak lerabolni tud, ez történt minden baloldali kormány alatt, de ez önt sem zavarta nagyon"

Bubuka, igazán nem akarlak nagyon megzavarni az otthonos kis üvegbúrád alatt, de elég a szavazók számát összehasonlítani 2006 és 2010 között, hogy abból látszódjon, hogy a bal oldal politikusait a saját választói zavarták el a 2010-es választáson. Ha nem érted, segítek: A Fidesz szavazótábora +-10% hibahatárral változatlan '98 óta, ami változott az a bal oldal támogatottsága. Szóval töprengj el rajta, hogy kit zavar, és kit nem zavar a korrupció.
"Kicsit" visszás ahogy az erkölcsi magaslóról prédikálva véded a jobb oldali tolvajokat, és szánalmas, hogy önálló gondolatok helyett a Párt sorvezetőjét mondod fel.

Artika2000 2018.03.05. 18:02:32

Úgy elzavarták a bukott baloldali politikusokat, hogy szinte mind ott reszketett a hétvégén Czeglédi Csabáért - egyébként miért is akarják, hogy ne kerüljön hűvösre, amikor 6 milliárdot sikkasztott, köztük rengeteg diákmunkás pénzét,tán félnek, hogy még a végén beszélni fog, közben a Pancho Arénában ugyanezen a hétvégén adta át Mészáros Lőrinc 100 kitűnő általános diáknak a jutalmát, 100.000 Ft-ot, na ez a különbség a két oldal között.

Nem Meggyesi mondta, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, aztán mire kiegészített volna az MSZP-vel is, gyorsan jól kirúgták a francba. Szánalmas bagázs.

Paduc · http://fontosmondatok.blog.hu 2018.03.05. 23:03:46

Nehogy töröld a buzgómócsing bejegyzéseit Tengerész, mert ennyi rekeszizom-mozgató szórakozás jár az olvasóidnak!

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.03.06. 09:15:44

@Paduc: Majdnem erre gondoltam. Csak én nem tudok rajta nevetni, engem elszomorít. Több okból nem törlöm szegényt. Egyrészt mert alapvetően ellenkezik a klasszikus liberális elveimmel valaki elhallgattatása. Másrészt mert Arti egy ikon. Muszáj inkább mutogatni, mint jótékonyan elpalástolni, hogy farag az érzelmekre, illúziókra, demagóg propagandára építő hatalom a félműveltekből, együgyűekből, még ha egyébként tanult emberek is (bár mondom, fogalmam sincs ki ő, volt egy tippem, de ezek szerint nem a Wágner Laci) zombit. Van az az általános tévhit, hogy az emberek tulajdonképpen okosak. Sajnos nem. A többség bármire idomítható. Arti arra jó, hogy ha netán lenne itt valaki aki szívesen tesped bele a letargiába, az szedje össze magát és szavazza le a tolvaj bugrisdiktatúrát, mert nem kéne a Hazából Artilandot csinálni.

whale 2018.03.06. 10:59:04

@Artika2000: A 400 (NÉGYSZÁZ!!!) Simon Gábornyi ELLOPOTT KÖZPÉNZBŐL, agyhalott honfitársam...
Ezzel büszkélkedni, példálózni sajnos menthetetlen agylágyulásra utal.

whale 2018.03.06. 12:06:28

@A Tengerész: De ezt Bástya elvtárs mondta Virágnak...:)

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.03.06. 12:42:28

@whale: Igaz, DE. Említettem, hogy a recicling mestere vagyok. Ez többek közt azt jelenti, hogy mindent arra használok amire MOST jó, nem arra amire eredetileg való volt. Így csináltam annakidején ablakot a balatoni házra 1200 sörösüvegből.

rgranc 2018.03.08. 10:47:35

Bátorkodom itt küldeni egy dalt Hódmezővásárhelyre emlékezve (ahol - a szavazatok száma alapján - a kemény Fidesz-szurkolói mag ugyan nem zavartatta magát a tényektől, de párezer embernek elege lett - többek között - a részben az Elios áldásos tevékenységének köszönhető sötétségből):

www.youtube.com/watch?v=wWtjyzLk2bs

rgranc 2018.03.08. 10:52:04

Arra is hadd hívjam fel (ha még nem tűnt el az ellenzéki össztűz alatt nyomtalanul) Artika olvtárs figyelmét hogy azzal nem lehet mentegetni a Fidesz közpénzlenyúlását és korrupcióját hogy "de hát a szocik is". Ezzel mentegetné az Orbán-kormányt akkor is ha zsidókat meg cigányokat kezdenének a Dunába lőni, hogy "de hát a nyilasok is csinálták" ???
PONT AZÉRT választotta meg Magyarország a Fideszt 8 éve, mert megunta a szocialisták botrányait és visszaéléseit, és változást szeretett volna. Aztán mit kapott az ország? Változást a rossz irányba, egy még rosszabb, még korruptabb és tolvajabb kormányt.
Ezzel ne takarózzon egyetlen Fideszes se most már, hogy "de hát az előző kormány is...": pont azért nem kellett volna überelni rajtuk!

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.03.08. 12:10:59

@rgranc:1. Már találkoztam ezzel a dallal, úgy tűnik gyorsan terjed.
2. Arti örök és megbonthatatlan, mint a Globus konzerv. A fideszfanok nincsenek felvértezve azok ellen, akik a Fideszt quasi "értelem felől" támadják. Azzal próbálkoznak, mint Arti is velem, hogy mindenáron beleénekeljék a kritikusokat a magát balosnak hazudozó blokkba. Hogy akinek elfogadhatatlan hogy Fideszt tolvaj és hazug, az tuti egy büdöslábú gyurcsánybérenc. Azt hiszem elég világosan elmagyaráztam Artinak is. De hát neki nem ezt tanították.